Népújság, 1957. november (12. évfolyam, 87-95. szám)
1957-11-13 / 90. szám
2 NÉPÚJSÁG 1957. november 13. szerda Volt — nines — less-e? — felsőtárkányi népi együttes Párád a gyógyfürdőjéről, - Eger a boráról híres. Felső- tárkánynak országos hírnevet népi együttese szerzett. A tár- kányi együttesről írtak az újságok, beszélt a rádió, és táncjátékukat könyvalakban is kiadták. A híres és tehetséges csoport többször szerepelt nagy sikerrel Budapesten és alig volt olyan megyei ünnepség, ahol ne tapsoltak volna a tárkányi együttes eredeti műsorának. „Lakodalmas” és „Farsang” című táncuk a környék gazdag népművészetének értékes dokumentuma, míg a „Szeneslegény” című táncjátékukban országosan új kísérletbe kezdtek: a régi népművészeti elemekkel, dalokkal és táncokkal bemutatni a mát, a megváltozott életet és az átformálódó embert. A kísérletre felfigyelt az ország és az új táncjáték szakmai körökben is megérdemelt elismerést aratott. S ettől az időtől kezdve a Népművészeti Intézet illetékesei ellepték Tárkányt, de igen .gyakran megfordultak itt a megye és a járás kulturális vezetői is. Ügy látszott, hogy ez az együttes; mely éveken keresztül egyenletesen fejlődött, jó irányban halad és nem kell aggódni jövőjét illetően sem. A látszat azonban csalt. — Körülbelül két hete, az egyik kulturális területen dolgozó elvtárstól megkérdeztem, hogy mi van a felsőtárkányi együttessel? Kérdésemre megrántotta a vállát és azt felelte, hogy fogalma sincs róla, az együttes. valószínűleg feloszlott. Körülbelül két éve lehetett, hogy több alkalommal írtam a felsőtárkányi csoportról és elég jól megismertem őket. — Érthető hát, hogy nagyon érdekelt, mi történhetett a tehetséges együttessel. Ezért örültem, hogy ellátogathattam Felsőtárkányba, Bartók Sándorhoz, aki éveken keresztül olyan sok sikerrel és szeretettel vezette az együttest. Emlékszem, hogy annakidején a falu népe is mennyire szívén viselte együttese sorsát. Valahányszor játszottak, a kultúrházat úgy megtöltötte az érdeklődők serege, mint akármelyik pesti vendégcsoport felléptekor. Ezért hát a buszról leszállva, az első embert megállítottam, hogy megkérdezzem tőle, mit tud a népi egvüttes sorsáról. — Azok bizony szétugrottak — mordta az atyafi és lemondóan legyintett. — Miért? — kérdeztem. — Biztos megúnták. Tudja, nem tanultak semmi újat, — csak valami hosszú unalmas darabot, amit a tagok nem szerettek, így hát szétszéledtek. Oda járt a lányom is, de most már egy fél éve nem volt próba — világosított fel és láttam rajta, hogy sajnálja az együttest. Bartók Sándort az iskolában találtam meg. Egyenesen a mellének szegeztem a kérdést, és ő minden szépítés nélkül válaszolt. — Szétszóródtunk... és nem is nagyon lehet segíteni máira jta. Aztán sorolni kezdte az „objektív nehézségeket”. A fiatal fiúk bevonultak katonának, sok lány férjhezment, meg aztán itt, ha egy fiú komolyan udvarol egy lánynak, akkor nem engedi a csoportba, hacsak maga is nem táncol. Nagy nehézség az is, hogy az emberek jelentős része a Ber- vába jár dolgozni, ahol három műszakba vannak osztva. Lehetetlen egy olyan próbát ösz- szehozni, hogy több mint a fele ne hiányozna. Azt próbáltam bizonygatni, hogy mindezek a problémák tavaly is fennálltak, de az együttes ennek ellenére tudott dolgozni és szép eredményeket elérni. — A legnagyobb baj akkor kezdődött, mikor „felfedezték” az együttest. — ??? — Az történt ugyanis, hogy a Népművészeti Intézetben kitalálták, hogy ez a csoport nagyobb feladatok elvégzésére is képes és lehozták Muharai Elemér: Táncon nyert királyság című háromfelvonásos táncjátékát. Azelőtt csupa olyan műsorunk volt, melynek dalait és táncait a tárkányi öregektől, Mák Lajostól, Vásárhelyi Lászlótól, vagy Bóta mata Márta nénitől tanultuk. Ezeket az emberek szerették és szívesen csinálták, mert a sajátjuknak érezték. A Nép- művészeti Intézet által hozott táncjáték egy királyi udvarban játszódik le és két hosszú felvonáson keresztül más feladatot alig ró a táncosokra, minthogy előkelő módon unatkozni és ásítozni kell. Ez pedig nem a mi szilajkedvű, táncolni, énekelni és vigadni vágyó embereinknek való. Ügy, hogy nap- ról-napra kevesebben jártak a próbára, míg egyszer aztán teljesen elmaradtak. A Nép- művészeti Intézettől itt volt egy fiatalember, aki lehet, — hogy elméletben érti a szakmáját, de itt nem tudott segíteni. Ez is hozzájárult a feloszláshoz — mondta Bartók Sándor, de ezzel még nem fejezte be a nehézségek felsorolását. Elmondta, hogy nincs zenekaruk sem, mert annak ellenére, hogy a földművesszövetkezet italboltja két millió forintos forgalmat bonyolít le, — mégsem hajlandók többszöri Ígéretük után sem leszerződtetni négy cigányzenészt, akik így arra kényszerültek, hogy a megye különböző helyein vállaljanak munkát. — AzótE^ amióta az együttes abbahagyta a Népművészeti Intézet által ajánlott három felvonásos darab betanulását, feléjük sem néznek sem Pestről; sem a megyétől, de a járástól is alig. — Pedig most igazán kellene segíteni" rajtuk. Az igazság az, hogy Bartók Sándorék most próbálják kirángatni a sárból az együttes leragadt szekerét. Urbán Erzsébet, a községi tanács VB-titkára elmondotta, hogy a végrehajtó bizottság napirendre tűzi a község kulturális életének ügyét, s ezen belül foglalkoznak majd a népi együttessel is. Megpróbálnak kidolgozni egy olyan javaslatot, amely biztosítja, hogy ez a nagy múltra visszatekintő együttes újra büszkesége lehessen a községnek, és a megyének és országszerte hirdesse ennek a vidéknek gazdag népi kultúráját. Mindez azonban nem elég. A felsőtárkányi együttes csak úgy tud újra dolgozni, ha segítségére sietnek a megye kulturális vezetői is. Lehetetlennek tartom, hogy a Fínom- szere'lvénygyár vezetősége ne tudná elintézni, hogy az együttes tagjai lehetőleg egy műszakban dolgozzanak. A helyi földművesszövetkezetnek is bt kell tartani évek óta húzódó | Ígéretét, s leszerződtetni a ze- , nekar tagjait. Ennek az együttesnek a sorsa nemcsak Feisötárkány ügye, hanem megyei ügy is. Kár volna magára hagyni ezt a tehetséges együttest, mert ezzel elvész népünk kultúrájának egy igen értékes kincse is. HERBST FERENC NOVEMBER 14: 1847-ben halt meg Josef Jung mann cseh nyelvész. NOVEMBER 15: 1812-ben született id. Latabár Endre színműíró. 1787-ben halt meg Gluck német zeneszerző. 1862-ben született Gerhard Hauptmann német író. tunslr- A CSECSEMÖNEVELÉS PROBLÉMÁIRÓL tartottak ankétot a ludasi Nőtanács tagjai. A megbeszélésen sok érdeklődő vett részt. Nagy az érdeklődés a faluban a Nőtanács kézimunka tanfolyamai iránt is.- DIA-VETÍTÉST RENDEZNEK egy-egy háznál a viszne- ki Nőtanács tagjai Vetítés után beszélgetnek az asszonyokkal a mindennapi élet problémáiról.- KÖZEL 1000 HOLD őszi gabona elvetésével túlteljesítették őszi vetéstervüket az atkári gépállomás dolgozói.- AZ EGRI művelődési ház a diákok kérésére november 16-án diákössztáncot rendez, melyen a belépéskor a diák- igazolvány felmutatása kötelező .- A HAZAFIAS NÉPFRONT és a Pedagógiai Főiskola november 22-én az egri művelődési házban Ady emlékestet rendez. A bevezetőt Pataki László tartja. Az est keretében fővárosi ének- és szavalóművészek is fellépnek. SZERKESZTŐI Oravecz János, Gyöngyös: Lapunk októberi számában megjelent cikket nem az újság munkatársa, hanem a miskolci MÁV igazgatóság egyik dolgozója írta. A MÁV valószínű nem ismeri és nem is ismerheti az Önök objektiv nehézségeit. Levelük olvasása után úgy látszik, hogy nem mindenben a vállalat a hibás. A bírálatból, amennyi Önökre vonatkozik szívleljék meg. ÜZENETEK: Pál László, Eger: Kis ügyek rovatunkban leközölt panaszára az Állami Erdőgazdaság levelet küldött szerkesztőségünknek, melyben közölte, hogy az elszámolt munkabérében semmi tévedés nem volt, ugyanis azt, hogy napi keresetük 40 forint lesz nem hivatalos személy mondta. Azon a munkán, ahol dolgoztak darabbéres elszámolás volt, az ön fizetése is teljesítménye után történt. műsora November 13, szerda: Egerben fél 4 órakor: Víg özvegy (ifjúsági), este fél 8 órakor: Sosem lehet tudni (Jókai bérlet). November 14. csütörtök: Egerben este fél 8 órakor: Sosem lehet tudni (Kisfaludv bérlet). November lő. péntek: Egerben este fél 8 órakor: Sosem lehet tudni (Vörösmarty bérleti. KAMARASZÍNHÁZ: Egerben este fél 9 órakor: Ve- szélves forduló. Szódavíz, mely sosem fogy ki az üvegből Tévedés ne essék, nem valami nagy horderejű újításról van szó, csupán arról, hogy a Szikvízgyártó Vállalat egri Somogyi Béla utca 11 szám alatti telepén készített szódavíz (elég sűrűn előfordul), nem kívánkozik ki az üvegből. Hogy mi ebben az újítás? Elárulom: „takarékosság” a szénsavval, egyben bosszúság a fogyasztónak, mert ha letérdepel az üveg előtt, vagy estétől reggelig nyomja is az e célra szolgáló nyomót, akkor sem hajlandó az üvegből kifáradni. Csak az a kérdés, az illetékesek egyetértenek-e ezzel? Reméljük, nem. Így az a kérés, hogy ne a fogyasztók zsebére takarékoskodjanak. Tóth József ÉRDEKES HÍREK VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL ^v.yvwvwjf. vj? v • hagyta el lakását, hogy munkahelyére megy, ahol éjjeli őr. Reggel hétkor hazajött és feleségének minden pénteken hűségesen átadta a heti bérét. Most kiderült, hogy mifajta éjszakai munkára járt: kétszázadik betörésén elcsípték. Házassági hirdetés automata A németországi Lübeck város egyik legforgalmasabb útkereszteződésénél újszerű automata vonja magára a figyelmei. Néhány pfening bedobása után az érdeklődő nősülendő, illetve férjhezme- nendő fiatalok ’ megkapják azok adatait, akik házassági célokból levelezésbe akarnak bocsájt.kozni. Részegen kell verebet fogni Az egyre jobban elszaporodó verebek tetemes károkat okoznak a kínai rizsföldeken. Á pekingi hatóságok elrendelték a nagyarányú irtóhadjáratot és egy újszerű módszert ajánlanak a parasztoknak, mely szerint pálinkába itatott rizsszemeket szórjanak cl. A falánk verebek a pálinkás rizstől berúgnak és a részeg verebeket szabályosan össze lehel söpörni. Milliomos macska Jennie Eitler amerikai millio- mosnő nemrég elhúnyt és végrendeletében mintegy kétmillió frank vagyonát kedvenc macskájára hagyta. A milliomos macska részére szállodai szobát béreltek és ellátják minden jóval. Szorgalmas férj Koppenhágában Erik , Nielse minden este \ 1 órakor azzal Kábítószer-csempészeket lepleztek le Zágrábban A horvátit belügyi államtitkárság nyomozó szervei Zágrábban veszedelmes kábítószer-csempészeket tettek ártalmatlanná. A banda vezetője egy Delov nevű szkolp- jei származású gyógyszerész. A banda egyik tagjánál egy kilogramm finomított morfiumot találtak. Delov beismerte, hogy maga is előállított morfiumot ópiumból. „Csak“ ki akarták rabolni Két fiatal newyorki suba ne, akik nemrég féllioitra verték a Central Parkban Nepal követét, Rishikesha Shahat, rendőrkézre került. A rendőrbíró elolt azt vallották, hogy „csak ki akarták rabolni áldozatukat“. A követ olyan erőtelesen védekezett, hogy kénytelenek voltak „visszaütni Fii- ismeréssel állapították meg a gonosztevők. hogy Nepal követe férfiasán, bátran küzdött a túlerő ellen. A követ a New-York Hospitalban fekszik. Hatvan város anyahönyvéből Születtek: Kolesza Anna. Czank Mihály, Lengyel István, André Agnes, Kiss Mária, Kangyal Zsuzsanna. Szigetvári Marianna. Házasságot kötöttek: Szénásj János és Szénási Margit, Novak László és Sztrezeniczky Mária. Meghaltak: Kovács Ferencne, Szűcs Andrásné. NYILT-TER Férjemért semmiféle anyagi felelősséget nem vállalok. Balogh Istvánná. Eger Közlemény A Népújság szeptember 21-t számában közölte Eger közúti forgalomszabályozásának tervét. A közlemény alapján számos he; jelentés érkezett a városi tanácshoz, melyeket átvizsgáltak és a helytálló észrevételek alapján a tervezeten módosításokat eszközöltek. Az új forgalmi rendszer azonban csak a jövő év harmadik ne- gvedéban lép érvénybe, amikor is az érintett útszakaszokon a szükséges útépítéseket végrehajtI ják. Visszaér kestem és visssafogadtattam ELMENT... elment... tegnap ment... holnap megy... már üzent is. S mindegyik után név: egy család neve, a gyerek neve, az asszony neve, aki itthagyta urát és gyermekeit, az emberé, aki feleségét hagyta itthon, a fiúé, akit a lány búcsúztatott, s a lányé, akinek tervéről mit sem tudott a fiú. Mint valami rettenetes erejű forgószél, úgy dobta ki Európa végtelen térségeire, s tovább, túl az óceánokon a múlt évi disszidálási hullám a kis haza egy jó maroknyi népét. Mentek, ki félelemből, mert nem tudta, hogy mi lesz itt, mentek, ki mert nagyonis sejtette már, hogy mégis olyan világ lesz, ahol felelnie kell, s mentek, nagyon sokan mentek hírt, vagyont, gazdagságot, a kék madarat keresni. S a kék madárból nem maradt más, mint egy kopott, szürke és sovány veréb, amelyet még megfogni sem érdemes. 170 ezer magyar, férfi és nő indult útnak, nem törődve semmivel és gyakran senkivel, jórésze azért, hogy eljusson végre az ígéret földjére, amelyről „annyit hazudtak” itt neki, ahol ha nem is kolbász a kerítés és marcipán a háztető, de autója van a munkásnak, a doUár a földön fekszik, s nylonba öltöztetik még a szobrokat is. Ahol gazdagság van és igazi szabadság, ahol mindenkiből az lehet, ami csak akar, ahol korlátlanok a lehetőségek, ahal... ZSÚFOLT LÁGEREK Bécsben, hónapokig tartó kilátástalan várakozás, vajh’ eljuthatok-e álmaim földjére, befogadnak-e ott, ahol élni és meggazdagodni akarok. Néhánynak sikerült, nem volna helyes eltagadni, jónéhánynak sikerült elcsípni a kék madarat. Egy egri fiatalember most Olaszországban él, egy nagy gyár jogtanácsosa rokonaként, saját lakosztálya van, amely a tengerre néz, s amelynek gazdagságára bemosolyog Itália kék ege. Neki sikerült- nem hazát, otthoni levegőt, csak üres, de valóban gazdag életet találni. Neki és még néhánynak! De mi van a többi sok tízezerrel, akit kicsaltak az „igazság” földjére a magyar nyomorból, a „szabadság” világába, az itthoni úgynevezett elnyomásból. Mi van ezekkel, akik magyarok, akiknek bölcsőjét itt ringatták talán nem olyan mély kék, de mégis oly csodálatosan szép magyar ég alatt, akik itt tanultak meg járni, beszélni, nevetni és sírni... igen... sírni is, ha úgy hozta az élet, — de legalább hazai földre peregtek a könnyek? Mi van velük, a hontalanokkal? Jönnek és jönnének haza. Jönnek, akik már tudtak, s jönnének, nagyon sokan, a kivándoroltak is, jönnének haza, csak módját találnák, csak pénzük válna: még gyalog is. Beszéltem Sz-el, aki nemrég jött haza Izraelből, s egy másikkal is, K. P-vel, aki bejárta egész Európát, s járt ugyancsak Izraelben. — Akkor kellett volna elvágni tőből a lábamat, amikor elindultam — mondja egyik is, másik is. Pedig mindkettő más világban akart élni, más emberek között. De lehet-e ott élni, ahol megkérdik, hogy nálatok Magyarországon, akkor mehet-e az ember moziba, amikor akar?. Ha „pofa be” a válasz a munkavezetőnek feltett kérdésre: miért tíz, vagy éppen tizenkétóra a munkaidő itt, hisz odahaza nálunk... S el keli óda- logni, mert vita nincs, csak munka, vagy munkanélküliség. Lehet-e ott élni. ahol 40 éven túl már nem kell a munkáskéz, mert öreg, ahol papíron ragyogó a kereset — mint Kanadában — s még a szekrények is beépítettek a négyszobás lakásba, de nincs színház, nincs könyv, csak napi 12 órai állati munka, ismeretlen a betegsegélyezés, pénzbe kerül a Je- vegő is, s annyi a levonás, hogy talán még az se tudja mennyi, aki levont a fizetésből. , — ÉSZRE SE vettük, de „beoltott” minket a tizenkét év — mondta egyik nemrégiben hazatért. Otthon nem nagyon szimpatizáltam a kommunistákkal, megvolt a magam véleménye az egész rendszerről, idekint meg kommunistának tartottak, pedig csak azt mondtam meg, amit otthon egy tízéves gyerek is megmondhat... Hallgatni, tűrni és örülni, hogy dolgozhatunk... Ebből elég volt nekem egy életre. S boldog, nagyon boldog, hogy hazajött és kesernyésen hozzáteszi: azért nem ártott, hogy disszidáltam. Kinn tanultam meg becsülni az itthoni életet és értékelni a nyugati szabadságot. Ahol szabad miniszternek lenni, de éhenhalni is szabad... ök már boldogok, mert itthon vannak, mert hazajöhettek, mert az a legnehezebb időkben hagytak ma- a nép, az az ország, amelyett pedig gára, megbocsájtott és visszafogadta fiát. Mennyien szeretnének még hazajönni! Ma már nincs kelete a nyugati rémhíreknek, a hazatértek akasztásáról, internálásáról, s nincs keletje mind annak a szép és sok mesének, amelyet lélekalkotónak sugárzott oly gazdagon a Szabad Európa, az Amerika Hangja és más nyugati rádióállomás. Itthon hittek nekik sajnos, de ott künn saját életükön mérhették le az igazságot. Tanultak, ha drágán is, ha kegyetlenül is, de tanultak. S jönnek a levelek Newaterfordból Barta Miklóstól, Bécsből Gregóczky Jánostól, Izraelből és Franciaországból, Belgiumból és Angliából, Ausztráliából és Dél-Amerikából, — mindenhonnan, ahová szétszórta október kegyetlen szele a világ vándorait. Jönnek, kérnek, könyörögnek, panaszkodnak és igen... szégyenkeznek is. „Az biztos, ha valaha haza kerülhetnék és eljönne hozzám feleségül, rögtön elvenném, mert szeretem... De talán már férjhez is ment, avagy szóba sem állna veilem...” „Hidd el, nagyon lehet gyűlölni ezt a gazember Nyugatot...” „A demokráciától nincs jobb. elnézve a túlkapások felett, ami- néha becsúszott...” „...Üzlet itt minden...” „ Pedig már, ha az ember egy helyről kiesik, ha 40 éven felül van, nem kell...” MINEK IDÉZNI többet. Hisz annyi magyar családhoz kopogtat be mindgyakrabban a posta, s hozza a leveleket a messzire szakadt fiútól, rokontól, férjtől, s ezek a levelek csak írásuk formájában, a postabélyegben, a címben különböznek, de semmiképpen sem tartalmukban. Hányszor szavalták, hányszor szavaltuk iskoláskorunkban, s hányszor forgatták meg az ellenforradalom szennyében is — e gyönyörű gondolatot: „Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar... a nagy világon e kívül nincsen számodra hely...” Sokaknak talán csak üres verssorok voltak. Most megtanulták, hogy életet jelentenek: emberséget, becsületet, családot, magyar szót, cigányzenét és vitát az egykor unalmasnak tartott termelési értekezleteken, túróscsuszát és töltöttkáposztát, magyar bort és magyar dalt. Itt élned és halnod kell, mert ez az ország a te országod, 12 év,e egyedül csak a tiéd. Kár, hogy a magyar rádió nem rendszeresít üzeneteket külföldre. Most K. P. elmondhatná: „Üzenem nektek, hogy végre... végre valóban szabad földre, hazámba érkeztem... Visszaérkeztem és visszafogadtattam!” GY. G.
