Népújság, 1957. november (12. évfolyam, 87-95. szám)

1957-11-02 / 87. szám

1957. november 2. szombat NÉPÚJSÁG Ó Vándormadarak Téved a kedves olvasó, ha a cím után azt véli: most a pa­csirtákról, és a fecskékről, — a kedves gólyáról lesz szó, — amely, különös tekintettel a közelgő télre, melegebb tájra költözött. Ez nem egy ornito­lógus szakcikke lesz, amelyben részletesen elemzi a madárvo­nulás okait és hatását. Bár vándormadarakról lesz szó, de ők a földön járnak, s nem a tél elől délvidékra, — hanem sokszor maguk sem tudják, mi­ért: egyik városból a másik­ba, egyik üzemből ki, a má­sikba vissza. Ésdekes és talá­ló a magyar nyelv. Nem is lehetne jobb és kifejezőbb szót találni azokra, akik kezükbe veszik a vándorbotot és a munkakönyvét és mennek, — és mindig mennek, hol jobb fizetést, hol jobb művezetőt, hol nagyobb fusi lehetőséget keresni. A Gyöngyösi MÁV Kitérő­gyártó Vállalat több mint 600 dolgozója között is akad szép számmal olyan, aki már volt itt, dolgozott ebben az üzem­ben, nem is kis ideig, aztán elment, aztán visszajött me­gint. Hogy közben hol volt, hol dolgozott, arról csak a munkakönyv tud beszélni a pecsétek nyelvén. Van olyan, aki még csak kezdő ezen a té­ren. Czékmány Jenő ko­vács csak egy üzemnél dolgo­zott, s úgy jött vissza a Vál­tógyárba, de már csak a gyalu­gép mellé, hiszen közben be­töltötték munkahelyét. Lobo- n i c z k i Miklós se a régi munkakörében dolgozik, miu­tán rövid hűtlenség után visz- szajött régi üzeméhez. De, — njint mondtuk —, ők csak kez­dők, s reméljük, azok is ma­radnak, megmaradnak mostani munkahelyükön. Akadnak azonban itt igazi . nagymenők” is, akik bejárták már az or­szág minden részét, munka­könyveikben szaporodnak a legkülönbözőbb színű és for­májú pecsétek, de sehol nem voltak hosszabb ideig, sehol sem tudtak beletanulni a szak­mába— mert mentek tovább új helyet keresni. itt van Sípos János. Már harmadszor tér vissza az üzem­be, járt közben Kőbányán, az 52-es Autóközlekedési Válla­latnál, a Szerszám- és Készü­lékgyárban. Bágyi Vilmos, anyagmozgató fiatalember, — harminc éves. Eddig kilenc helyen dolgozott, szó sze­rint is az ország minden ré­szében, volt már önkényes ki­lépő vasmunkás, kőműves, út­építő, vasúti segédmunkás, de sehol sem találta meg a szá­mítását. Azt lehetne mondani, hogy végeredményben is ez a „ván­dormadarak” magánügye, rá­juk tartozik, hol, és mennyi ideig akarnak dolgozni, utó­végre nálunk szabadság és de­mokrácia van, . s embereket nem lehet korlátozni szabad mozgásukban. Mindez való tény, csakhogy... Csakhogy a gyakorlat azért egy kicsit mást mutat. A Váltógyár dolgozói­nak igen jelentős része itt, eb­ben az üzemben tanulta meg a szakmát, lett belőle segédmun­kás, betanított gépmunkás, — majd szakmunkás. Amíg ta­nult, megkapta rendes bérét — ha nem is annyit, mint egy szakmunkás —, de ezért a bé­rért nyilvánvalóan nem tudott megfelelő teljesítményt adni, legalább is az első időkben. Mire betanult, vette a sátorfá­ját, s odább állt. tJj munka­hely, új tanulás, s újból csak kér, megfelelő rermeles nél­kül, Ugyanakkor a Váltógyár­ban helyére felvett új ember­rel ugyanez volt a helyzet. S ez még csak az érem egyik oldala. De a vándorlás másik oka éppen magában a szünte­len vándorlásban keresendő. Nincs türelme, hogy beleta­nuljon egy-egy munkakörbe, hogy megismerje a fogásokat, a munka viszonyait és lehető­ségeit. Arról hallott, hogy pél­dául az építkezéseknél 2000 forint felett is lehet keresni, gyerünk hát oda. De aki any- nyit keres, az bizony nem egy­két hónapja végzi azt a mun­kát, mint a vándormadár, aki­nek az első időben csak a fele jut a hallott összegnek. A „második” időt már meg sem várja, veszi sátorfáját és mun­kakönyvét, aztán odábbáll, — újabb 2000 forint feletti fize­tést keresve. Ezek között az­tán érthető, hogy kevés találja meg ezt az „álmot1', amely nem is álom a kitartó és jó szakmunkások számára. A Váltógyárban mintegy másfélszáz olyan munkás van, aki jön, megy — ez az a lét­szám, amely állandóan inga­dozik a törzsgárda közül. Ezek között is a segédmunkás a a legtöbb, s meg kell mondani, hogy gyári viszonylatban elég alacsonyan van megszabva az órabérük. Az ország vándorai mellett aztán szép számmal akadnak olyanok is, akik nem nagy út­ra mennek, csak valamelyik közeli község szőlőibe, nem is munkakönyvvel, hanem vagy igazolatlan hiányzással, vagy betegséggel. Kétségtelen, hogy a náthajárvány számos embert tett munkaképtelenné,. de hogy pont a gyöngyösvidéki szüret idején ezer munkanap essen ki a termelésből egyet­len hónap, az október, a szü­ret ideje alatt... nos, annyira azért mégsem dühöngött az ázsiai nátha. S ez az ezer mun­kanap most, amikor rendkí­vül szigorúan veszik az átlag­bérek szintjének betartását, — egyszerűen behozhatatlan, — más munkással azt elvégezni nem lehet, mert akkor meg­emelkedik az átlagórabérf!?). Nem véletlen, hogy az üzem vezetői meglehetős borúlátás­sal tekintenek egy esztendei sikeres munka után az utolsó negyedév, s az év vége elé. Mindez természetesen nem­csak a Gyöngyösi MÁV Kité­rőgyár problémája. Probléma ez mindenütt, különösen ott, ahol 80—100 forint a szüreti napszám, s ott is, ahol még nem találtak megfelelő formát a vándormadarak vándorlásá­nak megfékezésére, a táppén­zes betegek fokozottabb ellen­őrzésére. Nem arról van szó, hogy valamiféle kormányintéz­kedéssel, adminisztratív úton próbáljuk megakadályozni el­sősorban — a népgazdaságnak rendkívül nagy károkat okozó — munkásvándorlást. Sokkal inkább arról, hogy maguk a munkások, a kommunisták se­gítsenek ebben, talán éppen saját példájukkal is. Nyilván­való, hogy nem egyszer a meg­felelő munkakörülmények hiá­nya. a szociális gondoskodás el­hanyagolása is szerepet ját­szik ebben a problémában, de ezen valóban egyszerű admi­nisztratív intézkedésekkel is lehet és kell segíteni. Mindenesetre az üzemi párt- szervezeteknek a Váltógyárban éppúgy, mint a bányaüzemek­nél, vagy más iparágban, fog­lalkozni kellene a munkásván­dorlás megakadályozásának problémájával, s megoldást keresni a helyi lehetőségek fi­gyelembevételével. Ezt kívánja a népgazdaság, de ezt kívánja, magának a „vándormadárnak” is az érdeke. Gy. G.- 3800 FORINTOT gyűjtöt­tek eddig a recski Nőtanács asszonyai a Gyermekváros ja­vára. Most újabb ezer forint gyűjtésére tettek vállalást. — ÚJ SPORTPÁLYÁT épí­tenek Besenyőtelken a kultúr- ház mellett. Az új sportpályán futball-, futó- és röplabdapálya lesz. A községfejlesztési alap­ból eddig 3 ezer forintot fordí­tottak az építésre, a község la­kói mintegy 8 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geztek. — „A SZERELMES TROM­BITÁS“ címen vidám, zenés bol­gár filmvígjáték kerül moziba. Milyen bonyodalmak származnak abból, ha egy zenekar felszere­lése és egy autó téves rendelte­tési helyre kerül — ezt és derűs szerelem történetét ismeri meg a néző az új bolgár filmvígjáték­ból. — 16 EZER forintos költség­gel korszerűsítették a besenyő­telki orvosi rendelőt, s rendbe­hozták az orvosi lakást. — GERTLER VIKTOR a Szovjetunióba utazó szakszerve­zeti művészdelegáeió tagja a Hunnia Filmstúdió dolgozóinak ajándékát viszi a Moszfilm dol­gozóinak. Az ajándék egy dísz­album, amelybe az utóbbi évek magyar filmjeinek fotóit helyez­ték el. — SZABÁS—VARRÁS tan­folyamot indít a gyöngyösi Nőtanács, 96 asszony részvéte­lével. — EBBEN AZ EVBEN a Ja­pánban forgatott filmek 16 szá­zaléka színes. Ez a szám három­szorosa az elmúlt évben készült színes filmeknek. Az év első felé­ben gyártott filmek 64 százaléka mai témájú. Az év első hat hó­napjából 23 játékfilmet adtak el a Szovjetunióból. Kína és Len­gyelország részére. — A GYÖNGYÖSI járási könyvtár november 5-én fél 6 órai kezdettel könyvankétot rendez, ugyanekkor nyitják a gyöngyösi könyvkiállítást is. — A MÁTRAVIDÉKI Fém­művek azt a vállalásukat, hogy november 15-re teljesí­tik éves tervüket, október 30- ig 95.8 százalékban teljesítet­ték. Az eddigi eredmények után valószínűnek látszik, hogy vállalásukat már novem­ber 10-re teljesítik. — A GÁRDONYI GÉZA színház pénteken este bemu­tatta G. B.‘Shaw: Sosem lehet tudni című vígjátékát. A da­rab méltatására visszatérünk. — MEGALAKULT a Dobó Gimnázium önképzőköre, melynek titkárául a tagok Dóra Zoltánt választották. Akik elősegítik a nyereségvisszatérítést a Mátravidéki Fémművekben Nagy Ferenc művezető, hét éve dolgozik az üzemben. Nagy András, beállítólakatos. Juhász Mihályné, láncössze­rakó. Varga Sándorné, görgőkészítő. Olcsóbb szőlőt és almát kérnek a hevesi munkások Hosszú évek óta nem ettek a Heves megyei dolgozók olyan drága szőlőt és almát, mint eb­ben az évben. A megyében, — ahol közel 30.000 hold szőlő és többezer hold gyümölcsös van, a szőlőnek kilóját 7—8 fo­rintért, az almáét pedig 6—7 forintért árulják. Mindezt. az őstermelők, — elsősorban a ko­fák — árulják a piacokon. — Meglepő a bérből és a fizetés­ből élők előtt, hogy Egerben, de más helyeken is sem az ál­lami árudákban, sem a föld­művesszövetkezeti boltokban nem lehet szőlőt kapni. Heves megye dolgozói arra kérik az illetékeseket, hogy a megyében indokolatlanul meg­drágult termelői árak letörésé­re nagyobb mennyiségű állami készletet bocsássanak a vevők rendelkezésére. /'V BÚZA már majdhogynem pe­regni kezdett, s ott volt még a ku­korica, tegnap át kellett menni a szomszéd faluba az állatorvosért is, mert valami baja volt a malacnak, a minapi nagy vihar jócskán meg­tépte a ház tetejét: annyi volt a munka, szaladgálás, hogy Somogyi Mihály még káromkodni se nagyon ért rá. Még jó, hogy az öreg szüle elvigyáz a gyerekre, meg a házra, mert mióta ismét a maga gazdája lett, hátatfordítva a szövetkezetnek, kellett, nagyon kellett az asszony­kéz. Somogyiné csinálta is a dolgát zokszó nélkül. Megszokta a munkát kora gyereksége óta, bár, hogy végre megszületett a kis Erzsi, vagy tíz évre a lakodalom után, mintha megnehezült volna a kapa is, de saját maga is. Dolgozott az ura mellett, ahol kellett, forgatta a lu­cernát, ellátta hajnalonta a jószá­gokat, megfejte a tehenet, este meg főzött vacsorát, másnapit is... Nyár volt. Tikkadó, rekkenő meleg és a kék ég, mint valami fo­lyékony acél úgy sütött le a földre, hogy még a megvastagodott pa­raszti láb is kapkodott a porban. Délutánra bodor tarajú felhők kúsz­tak fel az ég aljára, mintha valami furcsa kárpitot húztak volna az ég lába elé. De a felhők ahogyan jöt­tek, el is tűntek, nem hoztak enyhü­lést, esőt, vagy legalább egy könnyű szellőt, amely letörölte volna az iz­zadságot a férfi meg az asszony homlokáról. — Holnap akkor vágjuk a bú­zát — egyenesítette ki a derekát Somogyi és belenézett a lassan fá- tyolodzó szürke égbe. — Nagyon itt az ideje... pergett már belőle úgyis — támasztotta meg örömmel Somogyiné is a kapát. Ha korán kezdjük, sötétre végzünk is vele... Mit gondolsz? — Végzünk... — hagyta helyben a férfi — különben oda a kenyérnek való. Ha most jött volna ez a vihar, kiverte volna mind a szemet —• mutatott elégedetten az ég aljára, ahol elvonulóba voltak már a fel­hők. Aztán húzták a kapát jó es­tig, szótlanul. Amúgysem beszédre való ilyenkor az idő, de egyébként sem volt egyikük se beszédes fajta. Kevés szó, jóformán semmi vita, Egyszer, egyetlen egyszer vesztek össze a jó évtized alatt. Somogyi it­tasan jött haza valahonnan, pedig nem ivós-féle, biztos a korcsmában huzakodtak vele a cimborák, hogy tán csak zsák való a karjai közé, nem asszony... — Nem vagy te asszonynak való... üres vagy ott belül, mint Pince cigány kamrája... És az asszony sírt, keservesen, mert mit mondjon erre: sok évi há­zasság után sincs gyerek, az anyja is váltig nyúzza, küldözgeti a falu­végi javasasszonytól, az öreg Ko- cognéig, még orvosnál is volt. Sem­mi. Egészséges. Hát akkor miért nem? Miért? Aztán mégiscsak meg­jött a gyerek, s annak már két éve. Gyerek is van, maguk urai is lettek megint, ha kicsi is a föld, de a ma­guké. Minek most már itt a sok beszéd? Dolgozzon az emberfia, hogy legyen holnapra, meg holnap- utánra. Az öreg szüle riadt arccal fo­gadta őket otthon. — Itattam már teát vele... de az is kijött belőle... — Kiből? -— ejtette le a kapát a férfi és ránézett a sokráncú, tö­pörödött öregasszonyra. — A kis lelkemből... Pedig még délután úgy játszott, hogy be sem lehetett csalni az udvarról... Az asszony már benn is volt a hűvös szobában, ott feküdt a kis­lány, veresedő arccal, szedve a lé­legzetet, mint valami fújtató. — Anya... anya... adj vizet — ismerte meg az anyját a kislámpa fényénél. — Adok drága szívem... hozom már kis bogaram — ugrott ijedten az asszony a konyhába, s már for­dult is a kis kupában a hűvös kút- vízzel. Az ember nézte, nézte a gyereket, mindjobban nekikeseredve. Vájjon mi baja lehet? Talán csak napszúrás, vagy megrontotta a gyomrát valamivel. Hogy ennek is épp most kell jönni! — Mit adott enni ennek a gye­reknek? — / mordult rá akaratlanul is az öregasszonyra. Az asszony is kérdőn, s az öreg szüle úgy érezte, hogy kicsit vádlón is, ránézett. ~ ffiíoGY MIT? Hát kis zöld­babot... Mit adtam volna. Felnevel­tem négy gyereket, talán csak el tudok bánni a tietekkel is. Mert már hogy tehetetlen vagyok — sírta el magát, kötényébe dörzsölve vizes szemét. — El. persze hogy el... de most mit csináljak — nézte a gyereket Somogyi. Most éppen kicsit elszen- deredett, talán a víztől, talán a fá­radságtól, de arca piros volt, s mel­le úgy zihált, mint valami ijedt kis madáré. Orvos nincs a íaluban, kórház messze van. A búza kinn, nagy a dologidő, bizony senki gaz­dától segítséget nem kérhet. Nézte az asszonyt, aki azon porosán, pisz­kosan ott ült a gyerek mellett, s izzadt homlokát simogatta nagy ri­adtan. Ha most befog, elmegy az or­vosért, mire visszajön, éjfél van, ha azt mondja az orvos vigyék a kórházba, akkor vége a búzának, mert a kórházból, holnap esténél előbb meg nem jön. De a gyerek, hátha nagyon súlyos, hátha egy örök életen átkozza majd magát... — Biztos megcsapta a hasát a tejföl, amit rátettem a babra — szólalt meg halkan az öregasszony. Az anyja is volt beteg, mégis itt van... Nem kell úgy megijednetek... gyereknél könnyen megy. Somogyi ránézett az asszonyra, aztán a geyrekre. Szakasztott anyja már most a pöttöm. Kicsit tömzsi, kerekképű, barnahajú, szívós fajta ez. De hátha komoly a baj, hátha... Várni kéne reggelig, az orvost se szekereztetné szégyenszemre egy gyomorrontásért. S ha reggel jön az orvos és azt mondja, mégis csak be kell vinni a kórházba? Ki viszi? Neki menni kell a búzába, mert már pereg, az asszonynak menni kell, mert ki lenne a marokszedő? Mindenki munkán van ilyenkor. S olyan tanácstalanság, olyan vad egyedüllét fogta el, hogy öklébe tu­dott volna harapni, az fájjon. A gyerek felnyögött, s valamit mondott. Az anyja vizet adott me­gint, de a következő pillanatban már vissza is fuldokolta... J1VN ÉDES jó istenem... jaj... mi bajod van kicsi lányom -— már a víz se marad meg benned rítta el magát ott az ágyon, hogy az ember kifordult a konyhába nagy tanács­talanságában. Nem... reggelig azért még nem lehet itt baj — támasztotta meg az aszfalt ültében. Reggel elhívja az orvost... Vagy... igen, mi lenne, ha most... most nekimennének a búzá­nak. Most éjszaka. Holdvilágnál. Hűvös is van, világos is van, reg­gelre végeznek is, aztán megy az orvosért, s ha kell viszi még a kór­házba is ezt az egy szem gyereket. Költség nem számít! S a búza, amit tavasszal úgy hozott vissza a fagy­ból e világra, amely olyan szépnek mutatkozott azon a kis táblán, a búza is keresztekbe lesz. — Erzsi... hallod! Erzsi! Gye­rünk! — Hová te, hová mennék én most? — jött ki veres szemmel az asszony a szobából. — Megyünk aratni... Most éjjel. Reggelre levágjuk, keresztbe rakjuk, s aztán megyek orvosért, meg aho­va kell. De a búzát nem hagyhatjuk! — S Erzsiké? — Itt van az anyád vele. Itas­sa teával, tegyen rá borogatást... Komoly baj nem jön ilyen gyorsan... A gyomra, biztos az a beteg. Azzal pedig elbírja reggelig, amíg vég­zünk... Egy óra múlva a sárgaképű Hold világánál megsuhant a kasza és földre dőlt az első rend, hogy kö­vesse a második, a tizedik, a száza­dik. Teltek az órák. Haladt a Hold az égen, fordult a Göncöl is, soka­sodtak a kévék és szinte már öntu­datlanul, a csontba ható fáradságot nem is érezve dolgozott a két ember a búzáért, az életért. Aztán hajnalo- dott. Suhogni kezdett az éjszakát búcsúztató szellő, s mire a Nap ki­bukkant a föld peremén, hét kereszt állt szépen sorban, mint valami te­metőben, a megkoppasztott tarlón. Hét kereszt életet kaszált le egy éj­jeli a két emner. S EGY harmadik, a nyolcadikat. Fából !

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents