Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)

1957-10-30 / 86. szám

1957. október 30. szerda. NÉPÚJSÁG ÉRDEMES VOLT EGYÜTT MARADNI Vannak emberek, akik egész •életüket teszik fel valamire s ha ezernyi akadály tornyosul is előttük, végig viszik, amit el­kezdtek. Ilyen embernek is­mertem meg Nagy Gézát, a sarudi Kossuth termelőszövet­kezet elnökét. Nem lehetett ■sokkal több 25 évesnél, mikor belépett az akkoriban alakuló szövetkezetbe, s noha sokszor hívták máshová dolgozni, nem ment. Nem csábította sem a gyár, sem az íróasztal, igazi szerelmese lett a földnek, a szövetkezeti gazdaságnak. Nem volt hát véletlen, hogy az utolsó percig hadakozott a fel­oszlatás ellen, s az elsők között volt, akik újjászervezték a •szövetkezetét. Egy éve lesz, — emlékeznek vissza, — hogy kimondták a szövetkezet feloszlatását. Hiá­ba állt ki 36 ember a 117-ből, •hogy ők együtt akarnak ma­radni továbbra is, nem hall­gatott rájuk senki. Néhány szájaskodó elzavarta a régi ve­zetőket, — azt mondták, sem­mi helyük már ott, — s meg­alakították a felszámoló bizott­ságot, mely egy-két hét alatt győzte elkótyavetyélni mind­azt, amiért hosszú esztendőkig keményen dolgoztak. Fájt az emberek szíve, mikor látták, hogy vitte a közöst boldog­boldogtalan, de nem tudtak semmit sem tenni. Két-három ezer forintért keltek el a törzs­könyvezett lovak, tehenek, hogy egy-két hét múlva két­szeres áron cseréljenek ismét gazdát. Vitték a felszerelése­ket, osztogatták a majdnem kész hízókat, — van amelyik­ről ma sem tudják ki vágta le, csak az istálló, meg a mag­tár maradt a helyén, az is csak azért, mert nem tudták kocsira pakolni. Aztán mikor már mindent széjjel hordtak, kijelentették, többé nem lesz Sarudon szövetkezet. De egy kicsit korán húzták meg a lélekharangot a tsz felett, mert az élni akart, mert ebben a faluban is voltak emberek, akik az életüket tették fel a közös gazdálkodásra. Először csak ketten kezdtek beszélgetni a szövetkezet újjá­alakításáról, Nagy Géza a tsz párttitkára, meg Berényi elv­társ, a régi elnök. Azokat ke­resték fel, akik akkor, a leg­nehezebb időkben is tagok akartak maradni. Hamarosan akadtak segítőtársak is, az •öreg Szabó Józsi bácsi, — aki •azt mondta: ha egy ember lesz a közösben, ő megy má­sodiknak — és Csontos János személyében. Attól kezdve né­gyen járták a falut, aztán ha­tan, s mire eljött a február, tetté érett a szó, megalakítot­ták a szövetkezetét. Amikor elkezdték, nem ígértek sok könnyebbséget, hiszen semmi­jük sem volt, csak a 40 ezer ■forint adósság, ami a régi tsz- ből maradt rájuk. A régi ál­latállományt lehetetlen volt összeszedni, hiszen javarésze már a hetedik határba került, •csak éppen az a 99 ürü ma­radt, amit nem mertek eladni, mert szerződést kötöttek rá, még az elmúlt év nyarán. Az épületeket kapták vissza, meg annyi állami tartalék földet, hogy a sajátjukkal együtt 270 hold lett. így vágtak ismét ne­ki és az emberi akarat, — mint tizenkét éve annyiszor —, most is kifogott a nehéz idő­kön. Tavaszra már szereztek négy lovat, meg két kocsit, szerszámot, vetőgépet. Az kü­lön nehézség, hogy egy-egy tagra majdnem 10 hold szántó megművelése jutott. Rengete­get dolgoztak, hajnaltól késő estig, mert megfogadták, az idén nem lesz egyetlen tal­palatnyi föld sem műveletlen, gondozatlan a szövetkezetben. A becsületről volt szó, arról, hogy lássa az egész falu mire képesek, ha összefognak. Volt is mit látni. Soha még ilyen gondosan nem művelték a szövetkezeti földet. 14 má­zsás búzatermésük lett, a bor­sójuknak meg az egész megyé­ben híre járt, 10 kiló hiján 12 és fél mázsát termeltek hol­danként. Gazdagon fizetett a föld a kemény munkáért cse­rébe, segítőtársul szegődött a 27 ember mellé. Szinte Hősök voltak együtt ezernyi apró hibájukkal, mert nem rendkívüli emberek­ről van szó. Akadt köztük, aki hitetlenkedett, azon töp­rengett, nem lett volna-e jobb, ha egyéni marad. Volt, aki azt hangoztatta, ősszel ki­lép, — aztán mégis maradt. Veszekedtek is, mert nem ér­tette meg mindenki, miért vá­sárolnak a pénzen, ahelyett, hogy kiosztanák, hiszen kelle­ne sóra, paprikára. Hol szép szóval, hol erősebben győzö- gették meg egymást, s mikor elmúltak az apró viharok, új­ra nekifeszítették vállukat a munkának. Mert minden két­ség, nehézség ellenére mégis csak akarta a szövetkezetét mindegyik. És most egy évvel azután, hogy kimondották a feloszlást, újra él a szövetke­zet, egységesebb és erősebb, mint valaha. Ott dolgozik, ott él a falu szívében, s kezdenek rá ismét felnézni az emberek. Mostanában gyakran megnyí­lik az iroda ajtaja, hol egy régi tag, hol egy egyéni paraszt lép be rajta, először csak azért, hogy beszélgessen a régi barátokkal. És ők ilyenkor híven a valósághoz elmonda­nak mindent. Szívesen kitár­ják kapujukat a vendégek előtt, hívják vissza a régieket, s várják az újakat. Csak ak­kor zárul be a kapu, ha olyan ember akarna belépni, aki ősz­szel romlásba vitte a szövetke­zetét. Azt mondják, az ilye­nekre nincs szükség. És igazuk is van. — deák — ♦ Mindennemű 2 ♦ j ♦ asztalosmunkát* ♦ ♦ * jótállással végez Halász Tibor, 2 I Csermely. [ ********* ********************* mert inkább nem osztottak pénzt, csak meg legyen ami kell. Kifizették a régi adóssá- ,got. Nyárra már hét ló ropog­tatta az abrakot az istállóban, az elhagyott hodályba 223 tarka került. Ezt úgy kapták hitelbe, 1960-ban kezdik meg a törlesztést természetben. A hidasba 10 anyakoca került. Részben saját erőből, részben az állami hitelek segítségével szerezték mindezt. Megragadnak minden alkal­mat, hogy növeljék a bevétele­ket. Most azt tervezik, hogy vállalnak 20 sőrét hizlalásra. Takarmányuk van hozzá, s amit a hizlalásért kapnak, az­zal megtoldják a szarvasmar­ha vásárlásra kapott állami hitelt. 10 tehenet vásárolnak tavaszra, mert azt vallják, hogy állattenyésztés nélkül nem lehet jól gazdálkodni. Hiszen ha csak a fele meglen­ne a régi állománynak, már jóval előbbre volnának. Igaz, most sincs sok okuk panaszra. Sokat dolgoztak, de meg is van a látszata, mert 50—55 forintot ér egy munkaegység. Öröm hallgatni, ahogy so­rolják egymás után az ered­ményeket, azt, hogy alig fél esztendeje dolgoznak, mégis 1500—1600 forint átlagos havi fizetésnek megfelelő részese­dés jut minden tagra, hogy 16 kilogramm búzát adtak egy munkaegységre, hogy lesz olyan család, amelyik másfél mázsa cukrot kap, hogy jö­vőre még jobban jövedelmez majd a juhtenyésztés, mert a tsz régi juhászát, a Munka- érdemrendes Csontos Mihályt visszahozta az esze, a szíve közösbe. Érdemes volt együtt marad­ni, vallják mind a huszonhe­ten, akik talpra állították a szövetkezetét jó félesztendő leforgása alatt. GYURKÓ GÉZA; Műhelyvezető gépészt traktorost keresünk azonnali belépésre, jelentkezés személyesen. TANGAZDASÁG, EGER, KÖLYUKTETO Sgyszer votí Szerkesztői üzenetek # „Egy olvasó” jeligére: Észrevételeivel egyetértünk, és köszönjük azokat. Valóban a legutóbb nyomdahiba miatt a könyvespolc címe el lett cse­rélve. A sötét város című könyv szerzője, mint az a szövegből is kiderül, nem Va­lery Larbaud, hanem Pristley. Abban is igaz van, hogy az „Örök visszatérés” nem új film. Prokai János, Kisteleki István: Leveleikkel a Kis Ügyek ro­vatban foglalkoztunk. „Táncolni vágyó ifjúság” jel­igére: Levelével lapunkban foglal­koztunk és azt átküldtük a KISZ-bizottságnak, hogy ott is foglalkozzanak vele „Journalist” jeligére: Levelét megkaptuk és érde­kes kis riportját a következő számunk valamelyikében kö­zöljük. Csekélység, szóra sem érdemes-.,. mégis meg kell említenem, mert elvi vita vált belőle. A mi­nap kéréssel kerestem fel az I-es körzetben a párttitkárt: engedé­lyezze — tekintettel a helyszű­kére — hogy hetenként 1—2 al­kalommal 2 órára délután úttörő foglalkozásokra igénybe vehessük a kultúrtermet. Az illető elvtárs jóindulattal foglalkozott ezzel, tényleg kereste velünk együtt a lehetőségeket, azonban több tech­nikai okból nem lehetett megol­dani. Rendben is lett volna a dolog, meg is értettük, mert té­nyek voltak. Igenám, csak később a dolog „elvi oldala“ jutott eszébe az elv- társnak, s azt fejtegette, hogy a „párt tekintélyét romboljuk az­zal ha a kultúrteremben (ahoi egyébként még foglalkozások, olykor előadások, műsorok stb. szoktak lenni!) úttörők is foglal­kozásokat tarthatnak. Mi forra­dalmi párt vagyunk, s nem en­gedhetjük meg, hogy a mi he­lyiségünkben holmi úttörők fog­Dolgozó parasztok, kösselek cukorrépára termelési szerződést A mi földművesszövetkeze­tünk, a verpeléti földműves­szövetkezet is azon fáradozik, hogy elősegítse a mezőgazda- sági termelés emelkedését. Biztosítja részünkre a szüksé­ges növényvédőszereket és se- gíséget ad a gépi munka bizto­sításában. Most a községben a cukorrépa termelésére folyik a szerződéskötés. Én 3 hold szántóterülettel rendelkező termelő vagyok, megértettem a cukorrépa ter­melés szerződésének célját és örömmel szerződtem 800 négy­szögöl cukorréppára. Tudom, hogy minden termelőnek ér­deke a szerződés azért, mert a megállapított juttatásokon keresztül megfelelő jövede­lemhez jutnak, másrészt, mint fogyasztónak érdeke azért, hogy a cukorellátás import nélkül az ország részére biz­tosítva legyen. Kérem a termelőtársaimat, földművesszövetkezeti tago­kat, hogy kövessék példámat és a maguk javára a közös­ség hasznára, kössenek cukor­répa termelési szerződést a földművesszövetkezeteknél. Csorba Károly Verpelét November hó 3-án, (vasárnap) délelőtt 10 órakor nyílik meg az Eger és Környéke Kiskereskedelmi Vállalatnak, a Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalattal közös rendezésben megtartandó és több héten ót nyitvatartó TELEVÍZIÓ, RÁDIÓ, VILLAMOSSÁGI, CSILLÁR, LEMEZJÁTSZÓ és HANGLEMEZ KIÁLLÍTÁSA ÉS VÁSÁR A az Egri Bútoráruházban, (Sz échenyi-u.), melyre szeretettel meghívjuk megyénk vásárló közönségét. HEVES MEGYEI VAS ES MŰSZAKI NAGYKERESKE­DELMI VÁLLALAT MŰSZAKI OSZTÁLYA. HETVENKETTŐ... nyolcvan- három meg négy az nyolcvan­hét... százegy. Idősödő, hegyes­orrú nő hajol az íróasztal fölé és számol. Kezében úgy siklik a ceruza, mintha valami örök­mozgó lift volna, amelyet va­lamikor régen elindítottak egy számoszlop alján, s most jár ie s fel, megállás nélkül — magától. Az asztal másik olda­lán, kicsit únott arccal, karcsú lábait keresztbevetve Takács- né ül, a végösszeget várja, egy­általán nem sietősen. Jól esik a más munkáját nézni, nyu­godtan, semmivel sem törődve, azzal a magabiztos érzéssel, hogy most nem lóg, most vol­taképpen ő is dolgozik, s még­sem kell semmit sem csinálni. Figyeli a számoló nő arcát, — amelyen már árnyékot kaptak a ráncok, s tompa fényt a sze­mek, s közben azon gondolko­dik, hogy nem lehet valami csuda boldog élete ennek az Eszternek. Szép nevű, csú­nyácska nő, még éppen nem öreg de már nem is kívánatos, még tud érezni, egész biztos tud, de érzéseket kelteni, azt már aligha... — Ezernyolcszázhúsz... ezer­nyolcszázhúsz és négyszázöt­ven... Még Miskolcon is vol­tam képzeld, még Miskolcon is és nem kapok kócot a mat­rácba... — néz fel egy pillanat­ra Eszterke, de közben ceruzá­ja már írja is az összeadás eredményét. — Miért nem veszel készen matrácot? — Drága... így olcsóbban meg tudnám úszni... Várjál csak... itt valami nem stimmel — s hegyes orrát már is visz- szadugja a végtelen számoszlo­pok közé. Takácsnéban ingerkedik a gondolat: ugyan mitől kopha­tott el ennek a nőnek az ágyá­ban a matrac, de aztán maga is elszégyeli egy kicsit kaján­kodását. — Esik az eső, jön a tél és még nincs tüzelőm — néz fel ismét két szám között Eszter­ke és még valamit mormog az orra alatt, de ezt már Takács- né nem érti. S ahogy nézi ezt a számoló, öregedő, anyjával élő lányt, akaratlan is szánal­mat érez iránta, s minden gondja, baja, házaséletének ezernyi apró kellemetlensége egy pillanatra boldogsággá fordul benne... Szegény, de szí­vesen cserélne ez velem. — Eszterke..., nem sértődsz meg, ha kérdek valamit? — BIZTOS, NEM akarsz megsérteni... hát tessék — rak­ja le a ceruzát a papír mellé, s kicsit fázósan összedörzsöli a kezét. — Mondd, Eszterke, miért nem mentél férjhez eddig? Csönd. Takácsné már bánja, hogy ilyen buta és kellemetlen kérdést tett fel ennek a sze­rencsétlen lánynak. — Hogy miért nem? — szó­lal meg kisvártatva Eszterke. — Nem is tudom. Nem, iga­zán nem tudnám megmondani. Talán..., talán mert nem va­gyok olyan szép... Lehet... — S megrándul az arca, — ahogy mondja. Takácsnét el­önti valami gyógyítani akaró részvét. — Ugyan, hegy mondhatsz ilyet, hisz olyan... olyan ked­veske vagy, hogy egész biztos boldoggá tennél egy férfit. — Hisz itt is szeret mindenki... Nem igaz? — Nem tudom... jó volna ha így lenne, mert én tényleg na­gyon egyedül vagyok... S gyorsan megfogja a ceru­zát, mintha bele akarna ka­paszkodni, s újra nekihajol az asztalnak, vékony szája egy­másután formálja a számokat, hogy papírra vesse leghűsége­sebb társa, a ceruza. Takácsné hallgat, előkotor köpenye zse­béből egy cigarettát, rágyújt, és vár. Már bánja ezt az egész beszélgetést, biztos meghara­gudott rá ez a vénlány, mert alapvetően irigy és rosszindu­latú mind. Sok rosszat kaptak az élettől, s ennek lealább egy részét szeretnék visszatörlesz- teni annak, aki van olyan sze­mérmetlen, hogy boldog le­gyen. Számkukac. Mit is tud­nának szeretni ezen a férfiak? Alaktalan, vértelen, bár nem csúnya, azt nem lehet monda­ni, de a teste... — Pedig talán férjhez me­hettem volna — néz fel hirte­len a számolásból Eszterke, s úgy néz Takácsnéra, mintha kérdezné: nem hiszed? — Tényleg? — csúszik ki az asszony száján akaratlanul is a kétkedő hang. Eszterkének ez láthatóan rosszul esik, azért is belekezd hát, nehogy azt higyje ez a csupahús nősze­mély, hogy a szemérmes, csen­des. szerény nőnek nincs le­hetősége a boldogsághoz. — Igenis... Tavaly, amikor üdülni voltam... akkor... — Mondd, mondd, gyorsan, hogy volt, mi volt — hajol rög­tön közel az örök asszony! kí­váncsisággal Takácsné. Észter- kének láthatóan tetszik, hogy neki is volt esete, amit el­mondhat, amire ez a Takácsné is kíváncsi. Meg jól esik a visszaemlékezés is. ö is előre­hajol, s úgy meséli. — Tudod, nem volt már fia­talember. Inkább ötven felé járt már, de nagyon kedves ember volt. Mellettem ült az ebédlőben, ott ismerkedtünk meg, aztán voltunk moziban, meg sört is ittunk... Mikor már vagy ötször voltunk együtt, — tudod, egy este azt mondta ne­kem, hogy ő nem könnyen he- vülő ember, de én nagyon, na­gyon tetszem neki... olyan kar­lalkozzanak“, stb. Ez volt a lé­nyeg. Előbb nem értettem, hogyan is beszélhet így egy kommunista, nagyon is értékes elvtárs. S ma sem értem, Miért .rombolják az úttörők az ő körzetükben a párt tekintélyét ezzel? Hát az úttörő szervezet is kommunista gyer­mekszervezet, a kommunista párt kommunista gyermekszervezete, ahol éppen a párt eszméit, elveit kell elhintenünk, kommunista jellemvonásokat kell gyermeke­inkben kialakítani. Kihez köze­ledjen a gyermek elsősorban, ha nem édesanyjához, kihez fordul­jon elsősorban gyermekszerveze­tünk, ha nem a párthoz? Melyik apa szégyenli gyermekét? Meg­érteném ezt az „elvi álláspontot“, ha a szívgárda, vagy valami fa­siszta csoport igényelné helyisé­güket. Én is ezt tenném. De sa­ját gyermekeinkkel, — azokkal, akikből kommunista embereket akarunk nevelni, igaz, becsületes hazafiakat, szocializmust építő embereket — nem ezt az elvi ál­láspontot alkalmazzuk és nem is ezt alkalmazza a párt. Ez nem a párt álláspontja. Pártunk állás­pontja az, hogy kerüljenek minél közelebb gyermekeink a párthoz, s szívben közeledjenek, szeressék meg és ezt úgy érhetjük el, és úgy is tesszük, hogy a gondos és szigorú, de gyermekét szerető apa módjára keményen, de neveljük gyermekeinket. Persze, hogy ez nem a kultúrterem helyiségén áll, vagy dől. S ez éppen csekély­ség. De elvileg így meghatározni, ahogyan az elvtárs tette, szerin­tem, s biztos vagyok benne, hogy más elvtársak szerint is helyte­len. Tudom, hogy az illető elvtárs­ból a párt iránti ragaszkodás, szeretet, s a mindenre kiterjedő éberség beszélt. Elfelejtette azon­ban azt, hogy a párt politikájá­nak döntően nevelési része van. Nem is régen elfelejtkeztünk er­ről, s ezért sajnos, nagyon sok neveléspolitikai kérdés kapcsoló­dik 1956 októberhez. S ezért mindenkinek, de elsősorban a párttagoknak nagyon meg kell gondolniok elvi álláspontjukat. Az úttörőkkel kapcsolatban az ilyen félreértések nem ritkák — sajnos. Nem nagyon dicsekedhe­tünk, hogy akár Heves megyé­ben, de az ország más részén is vajmi nagyon ismernék és meg­felelő súllyal és fontossággal ke­zelnék az úttörő szervezetet. Saj­nos, az úttörőkkel foglalkozók és szimpatizálók, s főleg a célkitűzé­seket megértők száma aránylag nagyon kevés. Mégis erős, élet­erős kommunista gyermekszerve­zetünk. Mert valóban a párt „el­vi álláspontján“ nevelési célkitű­zéseinek irányában halad, s a párt (mint eddig is) továbbra is gondoskodni fog arról, hogy féltő segítségévéi valóban igaz, kom­munista hazafiakká neveljük gyermekeinket. Király Gyula , városi úttörő titkár, Eger csú alakom van, mint a nád­szálnak, s az egész lényemben van... várjál, hogy is mondta csak — húzta össze egy pilla­natra szemöldökét — igen, azt mondta, hogy az egész lényem­ben van valami stilizált finom­ság... Meg azt is mondta, hogy ő már sokat csalódott a nők­ben, de nekem hinni tud. Nem is nekem, a szememnek, mert az olyan szép, és olyan mély, mint a... a... igen, mint a hegyi tó. És sokat sétáltunk, és én hallgattam, mert olyan jól esett hallgatni, s emlékszem, egy este. a Balaton parton, szép holdvilág volt és meleg, átölelt, és meg akart csókolni... — És te? — hajolt most iz­gatottan Takácsné. — Kikértem magamnak, — hogy mit képzel, mi vagyok én, hogy csak úgy... meg hogy ne gúnyolódjon velem. És fa­képnél hagytam... Takácsné hátrahajolt a szé­ken és nagyot sóhajtott. Eszterke, hogy te milyen nagy csacsi vagy... megáll az ember esze... — Lehet! Lehet, hogy igazad van, azóta már én is gondol­kodtam a dolgon. Dehát... el­múlt... ELHALLGATOTT, egy pil­lanatra belerévedt a semmibe, aztán zavartan újra a ceruza után kapott, s ráhajolt a szám­oszlopokra: — Hetvenkettő... nyolcvan- három meg négy az nyolcvan­hét... százegy. S gyűlölni kezd­te Takácsnét, feneketlenül gyű­lölni, mert hazudnia kellett...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents