Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)

1957-10-05 / 79. szám

1957. október 5. szombat.

NÉPÜJSAG

5

Egy „csendes66 éjszaka

flz éiet kenyere

Lassan elcsendesedik a város. A késői járókelők fázósan összehúzott kabáttal sietnek otthonuk felé, hogy egy újabb nap elteltével átadják magukat a jótékony álomnak. Sorra kihunynak a világító ablakszemek, a csend, a sötétség és a nyugalom veszi át uralmát, melyet csak ritkán tör meg egy hazadülöngélő derűs honpolgár rekedtes danája.

Egyébként alszik már a város, és a nyugodtan pihegő emberek talán nem is gondolnak arra, hogy míg álmaik szertelen szárnyán bekóborolják a mesék tündérbirodalmát, tőlük nem is olyan messze, majdnem ötven ember áll készenlétben, hogy segítségére siessen a rászorulónak, enyhítést vigyen a szenvedőnek, visszaadja az életét annak, aki már beszállni készült a mitológiai Cháron rozzant bárkájába.

50 ember, az élet katonája vár, pedig az ő szemük körül is ólálkodik a nyugodt pihenést ígérgető álom, de nem engedhetnek csábításának.

Ez a riport, mely az egri kórház egy éjszakáját meséli el, nekik akar — ha nem is maradandó — emléket állítani.

OKTÓBER 3. ÉJSZAKÁJA. iMint Dr. Osváth Gábor igazgató mondta, aki ezen az éjszakán kalauzom volt, ma nyugodt éjszaka ígérkezik. Mert itt sem egyforma a forgalom. Egyik éjjel egy pillanat nyugalom sincs, másik éjjel nem történik semmi. Kezdjük hát -a körutat.

10 óra 45 perc. Az utcán hangosan beszélő emberek ■mennek. Most volt vége a színházban az előadásnak. A darabról folyik persze a vita, melyet csak egy pillanatra szakít meg a gyorsan száguldó mentőautó, mely csikorogva fékez a kórház előtt.

A kocsi Bükkszentkeresztről hozta utasát, Utassy Albertijét. Pillanatok alatt riadóz- tatva van a szülészeti osztály és nem is hiába, mert a kórház csendes folyosóit 10 percen belülü felveri egy éles, idegen füleknek talán kellemetlen hang, de legszebb zene az újdonsült mamának.

Újabb magyar honpolgár, Utassy Dénes az éles hang gazdája, aki egyperces korában 3.35 kiló, 54 centi hosszú és a jelek szerint egészséges.

És talán soha nem tudja meg, hogy első ténykedésével is milyen nagy ribilliót okozott Dr. Sárosí Györgynek és Nagy Margit bábának, akik segítették abban, hogy minden baj nélkül jöjjön e világra.

Sárosi doktor bevezetett szobájába, mely első pillanatban -egy tisztességes adóhivatali iktatóhoz hasonlít. Az orvosnak ugyanis 10 fajta kimutatást kell vezetni. Egy beteg kiírásával negyedórái adminisztrációs munka van, ami az amúgyis szűkreszabott idejéből napi 2-3 órát vesz el. Adminisztrátor kellene, ez jut eszébe, ilyenkor éjszaka is, mikor az újságíróval beszél, aki nagyon is egyetért panaszával, de segíteni épp úgy nem tud, mint a kórház igazgatója. Nincs keret!

AZ ÓRA MUTATÓJA közben álmosan átcammog a lies felett is, de a sebészeten sem alszanak. A műtőben Dr. Juhász Tibor operál. Az asztalon sáppadt arcú kisfiú fekszik. Tóth Lajos 8 éves gyermek, aki szülei hanyagságából szinte az utolsó pillanatban került ide. Még a mentőautó talán vissza sem ért a

mentőállomásra, máris megkezdődik a harc a kis emberkéért. Súlyos, komplikált vakbélgyulladása van, nincs idő a gondolkodásra. Halk vezényszavak röppennek, a gyakorlott asszisztensek fürgén és ügyesen adják az orvos kezébe a szükséges műszereket és alig telik el egy félóra, Juhász doktor már mutatja is a véres kis húsdarabot, mely talán már holnap a kis ember halálát okozhatta volna.

11 óra 30 perc. Ismét mentőautó fékez a kórház előtt. Ezúttal Noszvajról hozta Balogh Elemért a gyermekosztályra, ahol a tüdőgyulladásos kisfiút Dr. Pálfy Anikó gyermekorvos kezeli és bízza a gondos ápolónőre.

A belgyógyászaton Dr. Boros Mária teljesít szolgálatot. Amikor meglátom, szinte alig hiszem, hogy orvos. Fiatal, riadt kis diáklánynak nézném. És a látszat egy kissé közel jár az igazsághoz. Boross Mária alig négyhetes orvos és ezen az éjszakán egy örökké emlékezetes premier zajlik le életében. Ma először ügyeletes orvos, ma áll először egyedül, úgy, hogy nincs itt senki idősebb kollega, aki segítségére siethetne, ha valami problémája van. Ma kell megmutatnia, hogy jól érti a szakmáját, hogy ne valljon szégyent vőlegénye előtt, aki ügyész és a napokban volt az első tárgyalása.

És Dr. Boross Mária vizsgatételére hamarosan sor kerül.

A FÜRGE MENTŐAUTÓ Füzesabonyból hozott beteget. Az illető alig húsz éves és mint aggódó apja elmondta, öngyilkosságot kísérelt meg. Épp ezért nem is írom ki a nevét, ne szegy el je magát a gyerek a falu és a lány előtt, aki miatt ma este vacsora után, bor helyett két deci szódaoldatot ivott. Mikor aztán a gumicsövet leengedték a torkán, már százszor megbánta a dolgot és rájött, hogy nincs az a szerelem, ami megérné, hogy egy ilyen vastag csővel turkáljanak a torkában.

Azt persze nem is sejtette, hogy a fiatal orvosnő legalább olyan izgatott volt, mint ő, akinek ez épp úgy az első esete, mint neki az első öngyilkossága.

A beteg ellátása kitűnően

sikerült és az elkeseredett öngyilkos jelölt néhány perc múlva jóízűen aludt a tiszta ágyban és talán a hűtlen lányról álmodott. A fiatal orvosnő pedig elbújt a szobájába és gyorsan fellapozta a könyvet, hogy utánanézzen, vájjon jól csinálta-e a dolgot. És az okos könyvek igazolták őt. Boross Mária ezen az éjszakán jól vizsgázott.

Azazhogy mégsem egészen jól. A beteget tökéletesen ellátta ugyan, de a szükséges nyilvántartásokat nem jól töltötte ki.

Ö még azt hiszi, hogy az orvosnak csak a gyógyítás a feladata. A bürokráciát még nem ismeri. No de majd megtanulja, hisz olyan fiatal még.

Közben a szülészetre újabb vendég érkezett. A mentő ezúttal Kácsor Sándorné egri fiatalasszonykát hozta, aki riadtan tekintett az orvos bátorítóan mosolygó szemébe. Hiába azonban minden kedvesség, az ijedtséget mégsem sikerült eloszlatni. Mert ami Sárosi doktornak csak egy eset, a fiatal asszonykának egy egész életre emlékezetes sorsdöntő esemény. Adatfelvétel, néhány papír kitöltése, aztán jöhet a gyors vizsgálat, mely megállapítja, hogy a kis trónörökös csak hajnal felé várható, így hát az orvos a következő beteg megérkezéséig egy kicsit lepihenhet és ez annál is inkább jól esik, mert a már idézett kerethiány miatt az orvosok munkája olyan túlzsúfolt, hogy reggel nem mehet haza, mert újra szolgálatba kell lépnie.

2 ÓRA FELÉ JÁR AZ IDŐ. Szégyen ide, szégyen oda, lassan úgy érzem, mintha szemeimre ólomsúlyokat

akasztottak volna. Úgy, hogy búcsúzom is a kórház dolgozóitól.

Lehet, hogy e riportot olvasva talán azt mondják, hogy nem mutattam jól be a kórház éjszakáját, de mentségemre szolgáljon az, hogy a mai éjszaka „csendes” volt, amikor nem történt semmi különös. Meg aztán a helyhiány is megköti a toliam, hisz oldalakat lehetne írni a folyosókon nesztelenül cirkáló nővérekről. Csak az úgynevezett eseményekről számoltam be, de nem beszéltem a folyosók diszkréten berregő kis csengőiről, melyek állandóan hívják az osztályos nővért, hogy vizet, gyógyszert, enyhülést adjon. Nem mondtam el, hány gyereket takartak be a gondos női kezek, nem mondtam el, hogy hány beteg lélegzetét figyelték aggódva. Nem mondtam el, hogy hány mentőautó lámpája hasított bele a rázós országutak mély sötétjébe.

És még sok mindent nem tudtam elmondani. Ezt híven elmesélni csak azok a betegek tudják, akik közvetlenül érezték ezeknek az embereknek lelkes segítségét, páratlan áldozatkészségét.

Minden újságíró azon igyekszik, hogy a cikkét szépen fejezze be, mert hát ugye minden jó, ha a vége jó. Én most nem is kísérletezem a szép befejezéssel. Legfeljebb csak annyit mondok el, amit minden itt lévő beteg nevében mondhatok:

Köszönjük nemes fárado- zástokat.

ÉS TALÁN ünneprontás, de mégis evvel fejezem be: Egy ápolónő 8—900 forintot keres, egy osztályos orvos fizetése 1600 forint. És egy sem hagyja itt a kórházat, mert az egészr ségügyi munka nem foglalkozás, hanem élethivatás.

És remélem, nemsokára nemcsak köszönettel, de jobb anyagi feltételek megteremtésével is kimutathatja a társadalom megbecsülését az élet katonáinak, az egészségügy neves és szürke napszámosainak.

HERBST FERENC

Sorra alakulnak a földmíívesszövetkezeti [főbizottságok

A megye egyre több községben mutatja a földművesszövetkezetek növekvő szerepét, népszerűségét az a tény, hogy a falusi asszonyok is tevékenyen bekapcsolódnak a szövetkezeti mozgalomba. Eddig 23 Heves megyei faluban alakították meg a földművesszövetkezeti nőbizottságot.

Az újonnan alakult bizottságok sok érdekes ötlettel, kezdeményezéssel szélesítik táborukat. Az adácsi menyecskék azt kérték a földművesszövetkezettől, hogy vásároljon mosógépet, amelyet aztán megfelelő kölcsöndíjért közösen használhatnak- Több faluban varrógépet bocsát a nő- bizottság rendelkezésére a szövetkezet, hogy szabó-varró körökben gyarapítsák tudásukat a lányok, asszonyok.

SOK KERESETT ÁRU

érkezett az egri Keravilba. Jelenleg kapható Danuvia motorkerékpár, ára 10.800 Ft, szovjet 125-ös 10.600 Ft, svéd hűtőszekrény 5.600 Ft, csehszlovák porszívó 1600 Ft, rádió 702 típus a legújabb 3950 Ft és sok hanglemez: cseh, német, lengyel, magyar tánc és: opera felvételek.

Erősödik a csányi földmüvesszövetkezet

FIGYELEM!

Vásároljon mindent az

Egri Női- és Férfiszabó ÜTSZ

üzletében, a

Szövetkezeti áruházban

Eger, Zalár József u. 8. sz., ahol a legkényesebb igényt kielégítő kisipari termékek kaphatók.

Fűzőt, melltartót, női és férfi fehérneműt, ruhát, kosztümöt, kabátot varrasson legújabb modeljeink alapján mértékutáni részlegünkben,

Széchenyi utca 21. sz. alatt.

Elegáns férfi ruhát, kabátot, női kosztümöt készít férfi mértékutáni részlegünk Széchenyi u. 10. sz.

Csány megyénk egyik legjobb módú községe. A felszabadulás után a dolgozók nyomban hozzákezdtek a földművesszövetkezet megalakításához. Alig pár forint volt a szövetkezet alapja, most pedig két millió forintra tehető összvagyona. Vannak jól berendezett, áruval bőségesen ellátott üzleteink, jó felvásárló telepeink. Mindezek azonban nem elégítik ki a dolgozók jogos igényeit, ezért a szövetkezet igazgatósága elhatározta, hogy egy italboltot, egy élelmiszer üzletet és egy műszaki-vasüzletet létesít.

A berendezések megvételéért részjegyek és célrészjegyek jegyzését indította a szövetkezet. A tervezett részjegy jegyzéseket 35 ezer forintban állapították meg és az összeget a szövetkezet dolgozói, valamint igazgatósági tagjai között bontották fel. Jól indul a részjegy szervezés, minden remény megvan arra, hogy rövid időn belül még túl is teljesítik. Természetes, csak a szervezők jó munkája és a csányi dolgozók áldozatkészsége vezethet sikerre. Annyit már most megállapítottunk, hogy a részjegy jegyzésénél élenjárnak a községi tanács és a szövetkezet dolgozói. Például Gazdag József, aki a kért 50 forint helyett 100 forintot jegyzett, mondván ilyen

célra szívesen adom pénzem. Vagy Csordás Alajos, ki szintén az első napokban jegyzett. Vágvöldi Ferenc Csány.

Felhívás

A Pénzügyminisztérium

Könyvviteli Tanulmányi Felügyelősége a mérlegképes könyvelői előkészítő tanfolyamot október 1-ével beindította. A felvett hallgatók a levelező és tanfolyami előkészületi forma között választhatnak. Felkérem a hallgatókat, hogy október 10-ig írásban jelentsék be, melyik oktatási formát választják. A megadott határidőt tartsák be, mert a tanfolyami formát csak 20 jelentkező esetén indítjuk be. A levelezői formát 10 hallgató esetén kéthetenként megtartjuk.

Az összes szakokra vonatkozóan az előkészítés üteme:

1957 október 1-től 1958 június 31-ig: Politikai gazdaságtan.

1958 március 1-től 1958 június 30-ig: Vállalati tervezés, és jogi ismeretek.

1956-ban felvett hallgatók októbertől kezdve a tanulmányaikat a fenti ütemezésben folytatják. Aki a tanfolyami formában részt óhajt venni, szándékát szintén jelentse a megyei tanács vb. pénzügyi osztály vg. csoport megyefelelősnek.

Számviteli oktatás megyefelelős

HA VALAHA valóban maradandó művészi alkotásba foglalják nálunk is a bányászok munkáját — mert sajnos, ezzel még mindig adósok vagyunk — minden bizonnyal nem a líra műfaja lesz a művészi köntös. Inkább talán a hősi eposz! S ez nem valami erőszakolt irodalmárság. A föld mélyén, a bányászlámpák fényénél, ahol a szén, a száradó fa, az emberi veríték, a gépek olajszaga keveredik a vizes föld savanyú szagával, ahol az ember szó szerint szemtől szembe áll a Földdel, a természettel, — nos, ott a líra érzelgősségének kevés helye van. A nyers erő és a technika, a gyakorlottság és a tudomány közös erőfeszítése nem tűri az andal- gó sorokat, de megköveteli a kemény szavakat, az ember nagyságát dicsérő zengezetes gondolatokat, a nagy győzelmek és nagy vereségek — mert az ember vereséget is tud szenvedni a természettől — emlékbefoglalását.

Amikor először jártam életemben ott, ahol megszokott életformám fogalmai szerint csak a vakond járhat, helyesebben ott, ahol már a vakondnak sincs mit keresnie, csak az embernek, — féltem. Uj természeti viszonyok, a földi tájékozódás biztos támpontjainak hiánya, a fény, a nap fényének „hűtlensége”, s az a tudat, hogy százméterek vannak a fejem felett, olyanná tettek, mint valami gyáva nyulat. Néztem és csodáltam ezeket az embereket, kicsit hajlott hátukkal, himbálódzó járásukkal, amint magától értetődő természetességgel bandukoltak —, nem egyszer magánosán — a sötét tárnák végtelenbe nyúló során, — és nem féltek. Egyedül maradtam félelmemmel, s bármily furcsán hangzik, ez a különös egyedüllét még mélyebbé tette bennem a kiszolgáltatottság érzését.

AZÓTA jónéhányszor megfordultam ott lenn, mint vendég, ha nem is magabiztosan, de már félelem nélkül járkálok a bányászlámpák nyomán, de a csodálat nem veszett ki belőlem, sőt nőttön nő, amint egyre jobban, egyre inkább megismerem a bányászokat. De amikor tavaly novemberben az ellenforradalom dühödt és végső tombolása idején leálltak a bányák is, — újból elfogott a félelem. Az egyedüllét félelme. Magam elé képzeltem a vágatokat és a frontokat, ahol bátor és kitartó munka folyt, s ahol most csend van és üresség, csak a föld erőlködik mind lejjebb és lejjeb és erőlködése nyomán szakad a főte, összeroppannak az ácsolatok, feltör a víz: az ember alkotó munkáján diadalmaskodik a romboló természet. Az alkotó munka sírgödre lett előttem a bánya mélye és féltem. Féltettem az alkotó munkát, az embert — lent és fent — és a pislákoló kályha tüzébe nézve akaratlanul is felködlött bennem a gondolat: mi lesz veled ember?

EGY ÉV telt el már lassan azóta. Pontosabban — mert a munka megköveteli a bizony nem lírai terminusokat — ebből az évből háromnegyed esztendő. Mikor legutóbb lent jártam a gyöngyösi bányában, semmi, de semmi nem emlékeztetett már az emlékeken kívül, tavaly októberre. A termelés, a szén ugyanannyi, mint tavaly, a kedv, a munkakedv még jobb is, a fizetések magasabbak, s a szén és a föld felett, a földalatt dolgozók számára új meg új házak épültek. Rózsaszentmártonban számszerint vagy 130! Kihevertük a pusztítást, mi közösen, földalattiak és föld felettiek szembeszegültünk a rombolásnak, s mint annyiszor, amikor a jó állt szembe a rosszal, az ember, az embertelenséggel: ismét és újból az előbbi győzött.

S megint eltöltött valami mély, nagyon mély csodálat az ember, a bányász ember iránt, valami igaz és őszinte áhítat a teremtő munka iránt. Olvasva mindez talán frázisnak hangzik, de aki dolgozik és saját munkájára gondol, az tudja és érzi, hogy mondva, — lehet frázis, de érezve, semmiképpen sem az.

NEHÉZ mesterség a bányászmesterség. Igaz, minden szakma nehéz, ha teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk csinálni. De a bányászat szó szerint, a szó belső tartalma szerint is nehéz. S ezt a munkát nem lehet eléggé becsülni, mint ahogy nem lehet eléggé megbecsülni e munka végzőit sem. A rosszban tudja meg az ember, milyen jó, — a jó. A szénhiányos időkben, amikor „gyémántabb” volt a szén, mint a valódi gyémánt, tanulta meg az is becsülni a bányászokat, aki eddig nem sokat hederített iá. A „szén az ipar kenyere” — ugye ez is milyen sokat hangoztatott mondat, ugye ez is csak frázis? Ma már mindenki tudja — sajnos, október miatt is — hogy bizony ez lehetett sokat hangoztatott mondat, de frázis semmiképpen sem. A szén az élet kenyere, s most, hogy közeleg a tél, hogy az „ipari év” utolsó negyedébe léptünk, ismét és nem ok nélkül fordul figyelmünk az év sok csatájában győzelmet aratott bányászok felé.

Sikeres lesz-e az utolsó negyedév is? Lesz-e elegendő szenünk? Megvan-e mindaz számunkra, ami nélkül nincs eredményes munka? Jó-e a munkaszervezés, van-e fa és robbanóanyag, jók-e a bányászbuszok, lesz-e téli ruhájuk?

Hogy mindez elsősorban és csak a bányászokon, azon belül is a bányász vezetők dolga?

Nem! Ez az egész nép dolga, a mi dolgunk, a mi személyes, ha úgy tetszik, a mi családi tűzhelyünk ügye. Meg kell tanulnunk végre — ha még nem tanultuk meg, — hogy a szocalizmus ügye közügyé tesz mindent, hogy a bányászok ügye az orvosé is, — s megfordítva. Kint jártam a napokban néhány bányaüzemnél. A hangulat bizakodó, a szén, a drága szén, mint végtelen folyam jön, megállás nélkül jön ki a bánya mélyéből. A hivatalos statisztika számai szerint ez például a Mátravidéki Trösztnél 100 százalékon felüli negyedéves tervteljesítést, az új negyedév sikeres kezdését jelenti. A számok mögött, a másik statisztika, robogó áruval telt ‘vonatokat, az izzó lámpa fényét, mozit, meleg, fűtött lakást, egészséges, megelégedett embereket jelent. S ezt nem lehet leszázalékolni, de úgy vélem, nem is kell.

HOGY MIT hoz az év utolsó három hónapja? Nehéz is, de könnyű is jósolni. Minden bizonnyal a bányászság, a megye bányászai mindent megtesznek, hogy legyen elegendő szén, s remélhetőleg lesz is. Több-e, vagy kevesebb, mint az elmúlt negyedévben? Itt nehéz a jóslás, itt könnyű a bizakodás. Bízunk benne, hogy többet, hogy még többet, mert a szén, — igen — az ipar és az élet kenyere, s ti, „földi” halandók gondoljatok gyakran és megbecsüléssel azokra, akik a föld alatt „kovászolják” ezt a kenyeret, gondoljatok a bányászokra olyan szeretettel, mint amilyen becsülettel, kedvvel és odaadással dolgoznak az örök éjszaka világában.

GYURKÖ GÉZA