Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)

1957-09-14 / 73. szám

4

népújság

1957. szeptember 14. szombat

■ GYÖNGYÖSI EMBEREK

Dr. Herédi|Dezső

A kép mint azt valószínű sok paciense és ismerőse felismerte, Dr. Hefédi Dezsőt ábrázolja. Herédi dokor orr, fül, torok és gége szakorvos, a Hazafias Népfront egyik vezetője, városi tanácstag, pz egészségügyi állandó bizottság elnöke. Ezenkívül ha szabadideje marad rá, magánember is, bár utóbbiról itt sem sikerült pontos adatokat szerezni. Bárhol említették a nevét, mindenki jó orvosnak és lelkes, becsületesen dolgozó embernek tartja, aki szívén viseli a város sorsát és fentebb felsorolt címeit és funkcióit nemcsak viseli, mint sokan mások, hanem igyekszik is dolgozni a város egészségügyének fejlesztése és az emberek közötti teljes konszolidáció elérésének érdekében.

Munkája szerteágazó. Nemrégen bízták rá az újonnan létesített 2ű ágyas gégészeti osztály vezetését, ami nyilvánvalóan komoly felelősséggel és sok munkával jár. De ezenr kívül sorra látogatja az üzemeket, ahol az egészségügyi rendszabályok betartását és a tisztaságot ellenőrzi, valamint megismerkedik a dolgozók életével és panaszaival. Gyakran tűnik fel az üzletekben és az itt szerzett észrevételeit és a tapasztalatokból leszűrt tanulságot közili a város vezetőivel. Na és persze az értekezletek. Az is akad bőven.

Egyetlen panasza, és ebben tökéletesen igaza van, hogy nagyon egyedül érzi magát. Sok a munka, sok segítségre volna szükség. Sok orvos és más gyöngyösi értelmiségi munkájával lényegesen nagyobb eredményt lehetne elérni, de mint mondja, azok, akiknek munkájára joggal számíthatna a köz, bezárkóznak a négy fail közé és nem hajlandók semmit sem tenni. Több ember kellene a Népfront bizottságokba, több dolgozni akaró orvos az egészségügyi bizottságba. Csak ezt szeretné. Reméljük sikerül neki.

Annyit még el kell róla mondana, hogy nem pontos számítás szerint eddig 30.000 műtétet végzett.

A végig ült értekezletek számának megállapítása lapzártakor még tart.

Német Józsika

E fénykép tulajdonosa Német József, aki foglalkozására, nézve csecsemő és hivatását| mindenben a legkomolyabban veszi. Ezért — mint kiváló csecsemőt — érdemesnek tartottunk lefényképezni és bemutatni a megye olvasóinak, abból az alkalomból, hogy fennállásának 1 napos jubileumát ünnepli.

A kettőnk között lezajlott rövid beszélgetés alatt megtudtuk tőle, hogy mindennel meg van elégedve, az ápolónővérek kedvesek, a hely kellemes, a koszt — és ezért a mamát illeti dicséret — megfelelő. Különösebb panasza nincs, ha néha egy kicsit méltatlankodik, azt nem szabad komolyan venni, mert egy kicsit zsémbeskedő természetű.

Megkért, hogy tolmácsoljam köszönetét a kiváló gondoskodásért a kórház valamennyi dolgozója, édesanyja és édesapja felé.

Tervei felől érdeklődve megtudtam, hogy még nem döntött, hogy milyen pályára lép. Egyenlőre hízni és nőni akar, amelyhez most sok sikert kívánok.

Vincze János Tamásné

Ezt a fényképet igen ünnepélyes pillanatban kapta el a fotóriporter. A színhely Cser- niczky Gábor gyöngyösi anyakönyvvezető irodája, a szereplők Vincze János Tamás agro- nómus és Balogh Mária óvónő, akik abból az alkalomból jelentek itt meg, hogy egy életre örök hűséget esküdjenek egymásnak.

Balogh Mária már mosolygós szemlesütve elsuttogta az igent és ezzel a házasság meg is köttetett volna, na de a szó elrepül, az írás megmarad és ezt a kijelentést írásban is kell adni.És a fiatal menyasszony kissé bizonytalan léptekkel lép a tekintélyes tiszteletet parancsoló nagykönyv elé és életében először írja alá hivatalosan új nevét: Vincze János Tamásné. És mikor az é betűre felteszi az ékezetet, hivatalosan is asszonnyá vált és kezdődhet egy új, szép élet.

Mire ez a néhány sor megjelenik, Vinczé- ék már öreg házasok. Úgy, hogy ezúton szerkesztőségünk nevében az egyhetes házassági jubileumhoz gratulálunk abban a reményben, hogy megérem még a gyémántlakodalmat is, ami nekik sem lenne rossz és ha türelmetlenül is, de én is kivárnám azt a néhány évet.

És hogy befejezésül valami statisztikát is eláruljak, ebben az évben Gyöngyösön ez volt a 250-ik házasság, pedig az év első felében nem éppen házasodásra való idők jártak. Na de hála áldozatkész fiataljaink önfeláldozásának, a lemaradást már behozták és a szüret utáni csúcsforgalomban előreláthatólag túl is szárnyalják.

Gyöngyösi olvasóinknak akartunk kedveskedni akkor, amikor elhatároztuk, hogy két külön oldalt szánunk megyénk második városának. Gyöngyösről kell írni, ezt a feladatot kapta az újságíró, gyöngyösi képeket kell hozni, igazították el a fotóriportert. Gyöngyöst, ezt a szép múltú és nagyjövőjű várost kell bemutatni, amely nap, mint nap fejlődik, ahol pezseg az élet, ahol gombamódra nőnek a házak, amely lakóinak száma az elmúlt 10 évben, mintegy 15.000-rel szaporodott és ez a növekedés napról-napra tart, sőt ha lehet, egyre gyorsabb tempót vesz. Bárki beláthatja, hogy mindezt illetően bemutatni nagyon kevés két oldal, hiszen erről köteteket lehetne írni, sőt, mint megtudtam, készül is már egy mindent összefoglaló, részletes monográfia a mátra gyöngyéről.

Mi hát mégis a legjellemzőbb erre a városra?

Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk — és azt remélem, helyesen — hogy néhány jellegzetes gyöngyösi ember protréját kell fényképezőgéppel és tollal megfesteni. Ezeket az embereket majd mindenki ismeri Gyöngyösön, ők már épp úgy hozzátartoznak Gyöngyöshöz, mint a kéttornyú templom, vagy az öreg gimnázium.

Lehet, hogy az itt következő válogatás nem mindenkinek tetszik, lehet, hogy hiányolnak belőle valakit. Sajnos, most többre nem telt és azt bárki beláthatja, hogy 35.000 emberről, bármenyire is szeretnénk és megérdemelnék, nem áll módunkban egy lapszámban írni.

Köm ley Károly

Komiéi Károly 21 évvel ezelőtt került Gyöngyösre, s ma már ős gyöngyösinek vallja1 magát. A 21 év alatt sok szép eredményt elért atlétát nevelt a városnak és az országnak.

Amikor idekerült, Gyöngyösön az atlétizálás jóformán ismeretlen sport volt és ma már Gyöngyös ezen a téren is egyenlő eséllyel veszi fel a versenyt a megye bármelyik városával. Edzői munkájában legbüszkébb Csépány Pálra, akiből ő nevelt atlétát és aki a „mezítlábas Csépány” néven országos hírre tett szert. Ötször vett részt Párizsban a L’Humanité hagyományos futóversenyén, ahol minden alkalommal kiváló eredményeket ért el.

Ma is minden iskolán kívül eltöltött idejét a sport köti le. Nap mint nap ott található a gyöngyösi sportpályán, stopperórával a kezében és vezeti a város atlétáinak edzését. Ö foglalkozik Kis Antallal, Pásiztorné Bardóczi Máriával, akiknek neveivel gyakran találkozunk újságunk sportrovatában.

Érdekes, hogy ha ezeket a gyöngyösi „közéleti” embereket a magánéletük felől faggajuk, jóformán mindegyik azt mondja, hogy minden idejét a mukája köti le. Ebben Komiéi Károly sem volt kivétel. Annyit azonban elárult, hogy szabadidejét családja és gyermekei körében tölti el.

— Azok is sportolnak? — kérdeztem. A felelet meglepő volt, mert kiderült, hogy a tehetséges sportvezető gyerekei egyáltalán nem értenek a sporthoz.

— Hiába, senkisem próféta a saját házában, legyintett lemondóan és otthagyott, miután 30 gyermek már türelmetlenül várta, hogy a tanító bácsi megkezdje a tornaórát és megtanítsa őket a bukó-ugrásra.

Kalotás Lajos

Igazságtalanság lenne, ha nem esnék itt szó Gyöngyös egyik sztárjáról, a város kü- lönbejáratú Latabárjáról, aki a város évek óta jól működő színjátszó mozgalmának egyik legrégibb és egyben a legtöbb sikert elért tagja. Csak azok kedvéért jegyzem meg, akik esetleg még nem ismernék, hogy az életben azért csinosabb, mint e képen, ugyanis ez nem a saját arca, hanem az, amelyet a Mágnás Miska Pixi grófjának alakítása közben, általános derültség és közmegelégedés mellett viselt.

A színészportrékban szinte elengedhetetlen, hogy ne említenénk meg az illető legkedvesebb szerepeit, így ezt most is megtesszük. Jelentősebb gyöngyösi sikerei a Szabad szél Mikijéhez, a Havasi Kürt Bogdán Szuszikjához, a Szabin nők Rettegi Fridolinjáboz fűződnek.

És miután komikusról van szó, megkérdeztem, hogy a leghumorosabb élménye. Több színjátszó egybehangzó vallomása alapján a leghumorosabb eset még a színjátszás őskorában történt, amikor az volt a szokás, hogy a vendégszereplő csoport a házigazdáktól játékáért vacsorát kapott. Az egyik községben történt, hogy ez a kötelességszerű vacsora igen szegényes volt, mert csak egy üres lecsóból állt. Kalotás persze méltatlankodott és erősen reklamálta, hogy ebben a szerencsétlen lecsóban egy darab kolbász vagy egy csepp hús sincs. Nosza az egyik jókedélyű színjátszó ötletesen oldotta meg a gordiusi csomót, minek következtében Kalotás lecsójában hamarosan több hús lett, mint gondolta.

Pechjére éppen akkor keveredett arra egy jobb sorsra érdemes macska és őt érte az a megtisztelő feladat, hogy a békétlenkedő komikus hústalan lecsójában eljátsza a hús szerepét. A macska mély átéléssel játszott a lecsóval teli tálban, de Kalotás nem értékelte eléggé alakítását, így hát vacsora nélkül maradt és így az egész esetből csak nekem lett hasznom, mert megírhattam.

Tőzsér István

Az itt közölt kép tulajdonosa is elég ismert a városban, annál is inkább, mert a nagy sikerre való tekintettel két példányban is előfordul és közelebbi ismeretség kell ahhoz, hogy ikertestvérétől meg lehessen különböztetni. Akik a kép után nem tudják felismerni, hogy mely Tőzsérről van szó, azokkal közöljük, hogy ez az, aki kirakatrendező. Azaz, hogy álljunk meg. A másik is az. Egyetlen támpont, hogy ő a két Tőzsér közül az, amelyik a keresztségben az István nevet kapta.

Szakmája a kirakatrendezés nem könnyű feladat és ezt csak akkor tudja az ember igazán megállapítani, ha megnézi a sokszor oly kopár fantáziaszegény egri és más városban lévő kirakatok után a, gyöngyösi ízlésesen berendezett, szemet is gyönyörködtető kirakatokat. Évi normája szerint 1000 kirakatot kell megcsinálnia és ez nem kis szám és azt jelenti, hogy hatéves pályafutása alatt 6000 kirakat dicséri ügyes kezét.

És legalább annyi szellemes tréfa szárad a lelkén, melyeknek szellemi apja, vagy legalább is „főbűnrészese” volt. Hogy rajta hány baráti vicc poénja csattant, azt nem tudom, mert beszélgetésünk alatt erről nem beszélt.

Legutóbb például egyik kissé öntelt kollegájuk tapasztalhatta saját bőrén kíméletlen humorukat. A kollega, akinek nevét fedje most homály, egy szép napon levelet kapott, hogy kiváló munkája jutalmául a kirakatrendezők közül őt érte a megtiszteltetés, hogy egy kéthetes jutalomüdülésen vehet részt a Román Népköztársaságban. Az illető persze izgatottan készült az útra, csomagolt, tervezett és ami a legfájóbb volt, pontosan beadatta magának azokat a védőoltásokat, melyeket a levél előírt. A végén alig tudták vele elhitetni, hogy tréfa volt az egész.

— Tudna még valami érdekeset mesélni a szakmájából — kérdeztem meg végül?

— Sajnos nem — hangzott a felelet. — Érdekesség, újszerű és meglepetés ebben a szakmában az volna, ha egyszer a Vállalat kifizetné azt a töménytelen túlórát, amivel tartozik. ;

Reméljük, egyszer már ez az érdekesség is előfordul az életében.

Hegedűs István

Tudjuk, hogy gyöngyösiek nem vetik meg a jó borocskákat. Ezért bemutatunk most egy olyan emberi is, aki szőlő, illetve bortermeléssel foglalkozik.

Koccintsanak hát gondolatban Hegedűs István gazdával, aki most is két hold földjén termeli a jó zamatú olasz riz- linget.

Pista bácsi már hatvan éves.

De azért a munka nagyrészét ő végzi el ma is 58 éves feleségével együtt. Igaz, segítsége is akad az öregeknek, hiszen nagy a család: 12 tagú, ha jól összeszámolják. Már pedig össze kell számolni, mert tudni kell, hogy hány személyre kell készíteni az ebédet, ha összejönnek.

Persze a családtagok segítenek á nagy munkák idején.

Kell is a segítség, mert a szőlővel sok munka van, különösen, ha valaki minőségi bort akar termelni. A Hegedűs családnak az elmúlt évben 12 ma- ligános bora volt.

Ebben az évben is jól megdolgozták a szőlőt, ötször permetezték, a kapálásai sem volt hiba. Jól be hagyják érni a termést, s így legalább 13 fokos borra számítanak.

De nemcsak a bor a fontos, hanem a cse- megszőlő is. 10 mázsára szerződött Pista bácsi, s ezenkívül szerződést kötött 10 hektoliter borra. Amint mondja, ennél jóval többre számít, legkevesebbet 25 hektoliterre, de lehet, hogy többre, csak nem illik dicsekedni. — így gondolkozik a család.

A nagy család szüretre készülődik, takarítják a pincét, javítgatják a kádakat, préseket, mert haza szüretelik a szőlőt. így jobban megtalálják számításukat, no meg saját termésű és saját kezelésű bort ihatnak egész

évben. Mert mi tagadás, isznak is. Joguk van hozzá, hisz ők dolgozták.

Hogy a téli estéken mennyi bor fofr naponta, erről nem nyilatkoztak, de huncut mosolygásukból sejtetni engedték, hogy sok. Csak annyit árultak el, hogy a legutóbbi disznóölés alkalmával 30 litert ittak meg egy este. (Lehet következtetni). Pedig a család egy- része még fiatal. A kis unokák, akik körülugrálják nagyapót és nagyanyót, még csak az édes mustot szürcsölgetik.

Na de majd felnőnek.

Mészáros Elemér

Furcsa emberek ezek a futball drukkerek. Én nem tudom soha megérteni őket. Láttam már szurkolót, aki eltűrte, hogy a legvadabb bicskanyito- gató sértéseket vágják a fejéhez, minderre a szeme sem rebbent. De amikor a nyomda- festéket nem tűrő sértésözön után valaki csendesen megjegyezte, hogy a csapata mostanában nem a legerősebb, szurkoló barátom úgy kikelt magából, hogy alig lehetett lecsillapítani és kis hijja volt, hogy a meggondolatlan kijelentést nem vérrel torolták meg. A hírek szerint a mellékelt fénykép tulajdonosa is ilyen lelkes szurkoló és így nem munkája miatt került az újságba.

Azt is bevallom, hogy fotós kollegámmal avval az elhatározott szándékkal léptünk az üzletbe, hogy a lehető legrövidebb időn belül „begerjesszük”, amihez csak annyi kell, hogy szidni kell a csapatát és dicsérni az egri csapatot.

Tervünk várakozáson felül sikerült és az egész műhely pillanatokon belül heves viták színtere lett. Abban a többi fodrászokkal együtt megegyeztek, hogy az ESC nem csapat, de mindnyájunkat váratlan meglepetés ért, mikor Mészáros... közölte, hogy szakított régi csapatával a GYAK-kal és most a hatvaniakat tünteti ki bizalmával és Hatvanba jár a meccsre, mert a hatvani csapat az... és itt a dicsérő jelzők sorozata következett.

És folyt a vita, egymást érték az érvek és a vádak, mi pedig változatlanul öntöttük az olajat a tűzre.

Ezért most bocsánatot kérek a fodrászüzlet dolgozóitól, de elsősorban attól a szimpatikus fiatalembertől, aki a heves vita alatt Mészáros mester forgatható székében ült és a gyorsan gesztikuláló kézben lévő éles borotva láttán valószínű foglalkozott az élet múlandóságának gondolatával.

Barócsi Ferenc

Barocsi Ferenc 61 éves, de aki ismeri, azt csak kételkedve hiszi el, mert Barocsi bácsiban több ambíció, munkakedv és jókedély szorult, mint sok úgynevezett fiatalemberbe. És azt hiszem, éppen ez az örök fiatalságának a titka.

Munkabírása teljes értékű és ahogy elmondta, kiállna birkózni bárkivel. És ahogy az izomtól duzzadó egészséges férfit elnéztem, rettegve gondoltam arra, hogy fenti állítását a szavahihetőség kedvéért rajtam bizonyítja be. Úgy, hogy buzgón helyeseltem, hogy lássa, hogy még a kétely árnyéka sem fér hozzám.

Aki nem tudná, Barocsi bácsi tűzoltó, immár 25 éve és innen is akar nyugdíjba menni, majd ha egyszer megöregszik, de a távoli dolgokat egyenlőre hagyjuk.

Beosztása motorszerelő és ez a tűzoltóságnál ez nem is kis feladat, hiszen az ő munkáján múlik, hogy a tűzoltók jól el tudják látni nehéz és felelősségteljes feladatukat. És abban a kitűnő eredményben, hogy legutóbb egy tűznél a bejelentés után 4 perccel már ott volt a gépkocsi, az ő munkája is benne van.

Persze egy ilyen fiatal embernek ennyi munka nem elég, tehát keres magának más elfoglaltságot is. Most egy igen ötletes, a természethez a megszólalásig hű makettet készít, melyen a tűzvédelem helyes módozatait mutatják be egy közeljövőben megrendezésre kerülő kiállításon. Ezenkívül a színjátszók állandó műszaki munkása, a szabadságharcos iskolán gépkocsi vezetésre tanítja a fiatalokat. Kedvenc szórakozása pedig — bármilyen csodálatosan hangzik — ha otthon családja körében előveszi a hegedűjét.

Múltjára így emlékszik: - Tartalmas, eseményekkel teli életem volt, de a múlton gondolkozni nincs időm. Nekem a jelen a kedves, a pillanat, az a munka, amit most végezhetek.

Az eseménydús múlt után reméljük, még hosszú tartalmas és nyugodt életnek örvendhet Barocsi Ferenc és azok, akik őt szeretik.

írták: Herbst Ferenc és Márk usz László.