Népújság, 1957. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)
1957-08-31 / 69. szám
2 NÉPÚJSÁG 1937. augusztus 31. szombat. Jól dolgosnak a karácsondi Kissesek n/\A/\^'V^an/W\A^V\/WV*va>/WWWV*vWVN **1 A béke bisoitsága I lig három hónapja került a világ nyilvánossága elé a z*- TASZSZ közleménye: „A tudományos kutató tervek szerint a Szovjetunióban sikeres kísérletet folytattak interkontinentális irányítható rakétával és kísérleti atom- és hidrogénbombával” — s ím, érthető okokból máris a nemzetközi külpolitikai közvélemény homlokterében áll. Foglalkoztak e bejelentéssel az angol alsóházban, az USA lemaradása felett keseregnek a legnagyobb északamerikai lapok, első oldalon kommentálta számos francia lap, s kommentálja ma is a legtöbb nyugati hírügynökség. A jelentés maga szűkszavú, de sokat sejtető, s érthető a megdöbbenés, amelyet a NATO berkeiben is keltett. A Szovjetunió hosszú idő óta következetesen igyekszik lándzsát torrá a leszerelés, az atom- és hidrogénbomba gyártásának betiltása, egy megfelelő nemzetközi ellenőrzés megvalósítása mellett. Mindazok, akik rendszeresen figyelemmel kísérték a külpolitika eseményeit, a különböző leszerelési bizottságok és tárgyalások híreit, megállapították, hogy ezek a próbálkozások, a nyugati hatalmak merev és visszautasító álláspontja miatt mindezideig nem hoztak számottevő eredményt, mert egyetlen reális lépést sem tettek a nemzetközi feszültség enyhítésére, a leszerelés érdekében. Ellenkezőleg. Mint a TASZSZ kommentárja is hangsúlyozza ’’mindenféle akadályokat támasztanak korunk eme igen fontos problémájának megoldása elé.” Amíg egyik oldalon folynak a leszerelési tárgyalások, addig a másik oldalon új meg új atombomba kísérletet hajtanak végre az Egyesült Éllamokban, erre készül a Karácsony szigetek térségében Anglia, irányítható lövedékekkel és atomfegyverekkel szerelik fel Nyugatnémetországot, új háborús tűzfészket próbálnak létrehozni Közép-Keleten. S mindezt valami erőfölény pozíciójából, olyan pozícióból, amely e bejelentés hatása alatt épp úgy semmivé vált, mint minden olyan törekvés eddig, amely egy új világháború kirobbantását célozta. Érthető, hogy ilyen nemzetközi körülmények között, éppen az efféle háborús tervek megfékezésére, az erőfölény hamis illúziójának megszüntetésére, s nem utolsó sorban az egresszorok megfékezésére kötelessége volt a Szovjetuniónak megtenni minden olyan intézkedést, amely alkalmas a szovjet állam biztonsága és ezen túl a béke megvédésére. A szovjet kormány, mint ezt a TASZSZ kommentárja is hangsúlyozza, „egyúttal továbbra is állhatatosan arra törekszik, hogy kössenek egyezményt az atomfegyver kísérletek megszüntetésére, az atomfegyver betiltására és általában a leszerelésre.” A magyar dolgozó nép, közte Heves megye dolgozó népe érthető megnyugvással fogadta ezt a hírt, s bízik benne, hogy a szovjet állam következetes békepolitikája meghozza a rég várt eredményt. (látó) Hat nap bányajárás Petőfibányán 150 000 Testvérek között is: közel egymillió betű. Szép summa, még aféle haszontalanságból is, aminővel Homeros Iliását, Shakespeare Hamletját, Róbert Koch baktériumkutatásait, Stephanson gőzgépének terveit, Madách Ember tragédiáját örökítette a kései és balga utókor számára. Mert higyjük el végre: mindezek a próbálkozások szánalmas és vékony törekvések ahhoz az emberiség szempontjából oly korszakalkotó jelentőségű irományhoz képest, amit az ENSZ ötös bizottsága hazánk sorsa felletti aggodalmában a világ színe elé terjeszt. Megpróbálom magam elé képzelni az ENSZ üléstermét, ahol fényes barna arcú malájok, gyapjas délafrikai négerek, simamodorú kubaiak, sertésfajtáikra emlékeztető John Buliok, izgatottan és résztvevőén reklamáló mongolok és jugoszlávok, szenvtelen hollandok, félkézzel jeges viszkit szopogató amerikaiak hallgatják majd az Eddgar Wallace fantáziáját megszégyenítő modern „borzalomregényt”, melyhez Viktor Hugó Nyomorultakja úgy viszonyul, mint holmi édeskés Courts- Mahler regény. 150.000 szó. Nagy energiát felőrlő tett, mégha haszontalan is. A jelzők, hasonlatok összeválogatása, a mindenre elszánt bérhazugok felkutatása, a fényképhamisítványok technikai előkészítése nagy hozzáértést igényel, de szerencsére ebben a volt „entente” tagjainak több évtizedes tapasztalati vannak. A tizenné- gyes háború Clemenceau tigriseinek méltó utódai jól megtanulták, hogyan lehet az Ipolyból hajózható folyót hamisítani, miként állítható félre minden idők egyik legnagyobb magyar hadvezére, a tanácsköztársaság munkászászlóaljait vezénylő Stromfeld Aurél. Magyarország? — 150.000 szó foglalkozik velünk, mégis, érezzük, tudjuk, hogy e tengerkígyót fogalmazók agyában olyan sötétség uralkodik hazánkról, aminővel szemben 1919-ben és utána éveken át egy lord Rotthermere, akit hazánk legőszintébb külföldi barátai között tisztelhetünk, hiába hadakozott alsóházban és felsőházban egyaránt. A „csikósok és gulások” népe gyámságra szorul és az ománi arabokéhoz hasonló elbánást érdemel. Hiszen itt elnyomás SZÓ . . . van: a Vida-Weissek, a Schle- singerek, az Esterházyak, Mai- láthok és Coburgok földönfutóvá lettek, méltóságos lábaikkal ugyanazon a földön kénytelenek immáron futkározni, amelyen hajdan a zsellér Szabó Pál vagy Veres Péter pen- delyeskedett. Ezt egy kékvérű angol úr nem viselheti el. 150.000 szó. Édes olvasmány a cipőpasztakirályok és fogkefetrösztök urai számára, akik nylon bajuszkötő túltermelésüket és rágógumi feleslegüket népünk szájába szeretnék tömni, tejjel és Coca- colával folyó Kánaánná varázsolva hazánkat. Míg az amerikai nép életéről Driesler és Howart Fast egészen más értelmű százötvenezer szavakban ad vészjeleket, addig ők egy álszent strucc logikával becses figyelmüket egy kis ország felé fordítják, melyről azt sem tudják, hogy a térkép melyik táján fekszik. Köszönjük a figyelmet jó urak. De... — ha már gyarapítani óhajtják Magyarországról foghíjas ismereteiket, vegyék tőlünk szívesen e tősgyökeres hazai mondást: „mindenki söpörjön először a maga portáján...” Gyöngyös város Gazdakörének, a városi pártbizottságnak és a városi tanács végrehajtó bizottságának vezetésével csaknem 100 gyöngyösi szőlő- termelő látogatta meg augusztus 22—25-e között a szekszárdi, pécsi, Villány-siklósi és az alföldi borvidéket. A tanulmányi kiránduláson résztvevők igen nagy elismeréssel beszéltek a villányi állami gazdaság szőlőgazdaságában látottakról, továbbá az egyes Pécs Kecskemét környéki szőlőtermelők szőlőterületeiről is. Ezeken a területeken a szőlők fejlődése és a várható átlagtermés is kiváló. Az elismerés mellett elsősorban a szőlő állagának visszaesése, valamint a nagyarányú tőkehiány miatt bírálták a gyöngyösi szőlősgazdák a pécsi szekszárdi és villányi szőlőtermelőket. Az volt a gyöngyösi szőlőtermelők általános véleménye, hogy — bár sok a tenHeves megyében kevés falusi KISZ szervezet dicsekedhet olyan eredményekkel, mint a karácsondi fiatalok, rövid pár hónap alatt saját művelődési házukban, olyan magas színvonalú munkát végeztek, mellyel meghódították a falu lakosságát. Már eddig húsztagú ifjúsági színjátszó csoportjuk van, melynek tagjai jelenleg a Tacskó című három felvonásos vígjátékkal szórakoztatják a falu lakóit. Ellátogatnak a szomszédos községbe is, ahol szintén szívesen fogadják őket. Tervük szerint a közeli hetekben 15 községben játszák el a darabot. A fiataloktól kedvet kaptak az idősebbek is. A kedvet tettek követték. Újabb színjátszó csoportot alakítottak, mely 16 idősebb műkedvelőből áll. Ök most a Dankó Pista című darabot tanulják szorgalmasan. A község fiataljai egy jó tánczenekart is alakítottak saját soraikból. E zenekar tagjai vasár- és ünnepnapokon a talp alá valót játszák mindazoknak, akik táncolni akarnak. Ezenkívül van egy tíztagú ugyancsak ifjúsági tánccsoportjuk és egy 50 tagú úttörő zenekaruk is. A karácsondi fiatalság a nivaló a Gyöngyös és környéke szőlőtermelőinek is — jelenleg mégis jobb a Gyöngyös és környéki szőlők állaga és fejlődése, mint a megtekintett borvidékek szőlőinek nagyrészén. Ennek megfelelően adták át a gyöngyösi szőlőtermelők a meglátogatott borvidékek szőlőtermelőinek a szőlő fejlesztésében elért jó tapasztalataikat. A meglátogatott borvidékek szőlőtermelői viszont azért bírálták a gyöngyösi szőlőtermelőket, hogy még mindig sok a nova szőlőjük és nem is törekednek annak átoltására, illetve kivágására. A gyöngyösi szőlőtermelők határozott ígéretet tettek, hogy még ebben az évben megkezdik a nova szőlők kivágását és helyette jó minőséget adó szőlőfajtákat telepítenek. Igen kedvezően hatott a munkás-paraszt szövetség további megerősítésére, hogy a KISZ szervezet vezetésével máris megtalálta a tanulás és szórakozás minden lehetőségét, amit ki is használnak. Nagy része van ebben Dán Gyulának, a művelődési ház igazgatójának, aki mindenkor készségesen segíti és tanítja a falu fiataljait. Ebben a kultúr- otthonban ma már minden héten két-három órás műsort tartanak, melynek eredményeként a 600 személyt befogadó terem kicsinek bizonyult és most a falu fiataljai és lakói azon törik a fejüket, hogy a közeljövőoen társadalmi munkával bővítik a község művelődési házát. X A VII. magyar bányásznap j alkalmából szeretettel köszöntjük a Recski Ércbánya összes dolgozóját. Kívánunk a további munkájukhoz sok sikert és jó szerencsét A Recski Ércbánya Vállalat MSZMP vezetősége. tanulmányi úton résztvevők meglátogatták Sztálinvárost és a vasművet. A látogatókat a város vezetői igen kedves fogadtatásban részesítették. A város és a vasmű megtekintése után nagy elismeréssel beszéltek a gyöngyösi szőlőtermelő parasztok a látottakról és ezen belül is elősorban a nagyarányú ipari és kultúrális építkezésekről. A látogatás befejeztével a termelők és a munkások kezdeményezésére a két város vezetői megegyeztek abban, hogy városaik kereskedelmi szervei a közeljövőben a városnak szőlő, bor és gyümölcscsel való ellátásáról közvetlen tárgyalásokat fognak kezdeni. Gyöngyös város szőlőtermelői ígéretet tettek arra, hogy jobb gyümölcs, szőlő- és minőségi bor ellátásával segítik a sztálinvárosi dolgozókat a szocialista ipar további fellendítésében. Bányászok lettünk és első teendőként végig mentünk a petőfibányai frontokon. Pál Mihály, az új bányászok oktatója vezette a bányajárást. Harmincnyolcéves tapasztalataiból sokat mesélt. Kioktatott bennünket a baleset elhárításról, megmutatta új munkahelyünket, elmagyarázta a bányagépeket, működésüket és csak most értettük meg, miért is becsüli államunk annyira a bányászok munkáját. Valóban sokat dolgoznak, minden elismerést megérdemelnek. Nagyon meghatott bennünket az összehasonlítás, amikor Pál Mihály elmesélte, hogyan nézett ki a bánya néhány évvel ezelőtt, azután megmutatta az új bányászfürdőt, megnéztünk néhány bányászházat. Az irodában pedig a hűségjutalmazásról szólt, megmutatva az ez évben kiosztásra kerülő jutalom összegét. Mi, új bányászok ígérjük — most a bányásznap előtt — hogy jó dolgozók leszünk, megbecsüljük munkahelyünket. Kiss János Zagyvaszántó vwww Gyinsyasi szőlőtermelők tamlasástf klráadafásoR veitek részi a dunániáii és alföldi borvidékeken A hányát nem hagyom Távol a város zajától több emeletes épülő házak, népes gyermekcsapatok az udvaron, tereferélő asszonyok, építkezés, építkezés... ez az Élmunkás utca. A lakók közül egy bányászt keresek, hogy kis számú éveinek történetét az olvasó elé vetíthessem, hogy megismerhessék milyen emberek veszik át a bányászlámpát az öregek kezéből, kiknek a nevétől lesz hangos az elkövetkező idők bányászünnepe. XXX Gyöngyös, Élmunkás utca 4/b II. emelet 5. Itt lakik a fiatal bányász, akit találomra megjelöltek a XII-es akna irodájában. Többszöri csengetésre jelentkezik csak, a kihaltnak látszó lakás tulajdonosa. Aludt a gazda, a 23 éves Berta István vájár. Álmosan néz ki az ajtón, s betessékel. Nem valami robusztus alak, hegyeket mozgató, fát tépdeső óriás. Középtermetű, de a bányában eltöltött 8 év acélizmokkal edz- zette a gyermekmuszklikat. Keze meg-megre- meg... hány és hány milliószor találkozott már a csákány, fejsze, vagy a lapát nyelével és görbült szorításra. Ez a fiatal bányász, ha önéletrajzot írna, így kezdené: „1934-ben születtem, édesapámat, ki bányász volt, elvitte a háború. Beteges édesanyámra hárman maradtunk, három kisgyerek. Én voltam a legidősebb, nekem kellett eltartani őket...” A sűrű cigaretta füstön át, nehezen, szinte akadozva bukdácsolnak a szavak, ahogy életéről mesél. — Igen, énrám várt a család. Édesanyám hét évig betegeskedett. Jelentkeztem vájártanulónak. Tanultam, közbe-közbe dolgozni is jártam két cimborámmal, hogy valami pénzt tudjak hazavinni. Gyermekkorom?... Nem éltem világot, dolgoztam... — De ha így, a szükség kényszerítette a bányába, nagyon rossz lehetett ott. Együttérzésem úgy látszik az ellenkező hatást érte el, mert eltűnnek arcáról az emlékszántotta ráncok és védelmére kel dolgos fiatal éveinek, a bányának, ahová a „sors” üldözte. — Akkor még fenegyerek voltam, úgy mozogtam a bányában, mint — egy pillanatra megáll, keresi a hasonlatot, majd rávágja — mint a patkány. Bírtam is szusszal, szerettem is a bányamunkát. Az öcséim is utánam jöttek. Egyik bányalakatos, a fiatalabb a szalagszerelők mellett dolgozik, hiszen még csak 16 éves. Azóta édesanyám is férjhez ment — egy bányászhoz. A szakma a családban maradt. xxx Két év telt el, 1951-et írtak, mikor Berta István vájárként először szállt le a tárnába. Tizenhét éves volt akkor, s első azok közül, akik iskolában tanulták a vájárságot. Nem volt könnyű sora. Az első műszakokon küzdött, izzadt, s nem mindenkinél talált segítőtársra. Gyakorta hallotta munkahelyén, ha ő, vagy valamelyik új sütetű vájártársa baklövést csinált, hogy „ha megettétek a sok húst, tanuljatok meg dolgozni is.” S Berta Istvánék megtanultak. Igaz, hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy egyenértékű vájároknak számítsák őket, s még hosszú ideig csipkelődtek velük, mert nem járták végig a régi bányászkálváriát, mely a vájárságig vezet. Berta István, aki „nem akart lenni semmi”, mégis valami lett. Elismert vájár. Zöldfülű jött a bányába? „Pista vedd magadhoz”, szól az utasítás, s ő szívesen segített, mert az első napokban a maga bőrén érezte, mit jelent egy új bányásznak a saját lábán maga eszéből boldogulni. Egyszer majdnem életével fizetett... • A rózsái IX-es aknában történt az eset. Bertától nem messze egy új ember ügyetlenkedett az ácsolással. Szánalmasan rosszúl ment neki a munka. A fiatal vájár nem nézhette... odament segíteni, de a természet már kész volt a bosszú tervével és a lezuhanó főte maga alá temette a segíteni akaró Bertát. Csak a bakancsa látszott ki a lezuhant szén és kőtömeg alól, s a meg-megránduló láb jelezte, hogy még van élet a földhöz lapított bányászban. Társa megdermedt... aztán ösztönösen odakapott a két lábhoz és magához ölelve kezdte kicibálni a szén alá szorult embert. Néhány perc múlva sápadtan, lehorzsolt bőrrel ült egy széndarabon és mohón szívta a cigarettát. Mire csendesedett szívének kalapálása, s végére ért a második cigarettának is, felfogta a csákányt... dolgozott a műszak végéig. XXX Mégsem .hagyná ott a bányát, csak nevet azokon, kik fejüket kapkodva, összerezzenve, bátortalankodnak a föld mélyén. Az az elv, hogy a bányászon múlik, éri-e baleset, vagy sem. — Két napot sem voltam beteg, mióta bányász vagyok, még jóformán az ujjam sem ütöttem le... de nem is mennék le ittasan a bányába. A bort megiszom — műszak után, van úgy, hogy hat embert váltok egy helyet... de nem akarok nyomorék lenni, mi lenne akkor a családból? A család... Berta István büszkélkedve ejti ki ezt a szót. Szemével az új lakást méregeti, hová tegyék majd a babakocsit, a legifjabb bányásznemzedék „lakhelyét.” Mikor távolabbi céljairól faggatom, erre tér vissza. Az udvaron hancurozó, kerekképű bányászgyerekeket nézve így válaszol: — Nincsennek nagy terveim, legyen szép lakásom, fürdőszobás, egy jó motorkerékpár, éljen a család, ennyi nekem elég... Ezt akarja csupán, tudja, ez reális, ez meg is lesz. Meglesz a motor is, mert a takarékban lévő pénzéhez, a bányásznapi hűségjutalomból 3800 forintot tehet.és előbb a babakocsi, később a motorkerékpár is ott áll majd a Berta család lakásában. Meglesz azért is, mert a fiatal bányász 2800—3000 forintot keres havonként, a szomszédságában ott épülnek tucatszámra a szép bányászlakások, még szebbek, mint az ő szoba-konyhás lakása. Talán ezért nem tudták megingatni hitében azon az októberi napon, mikor a műszakba indulva hallotta, hogy szidták a kommunistákat, a dolgozni akarókat a tárna előtt. Mégis, mikor fegyverrel és fenyegető szóval megzavart bányászcsapat tüntetni indult, három bányász, közte Berta István, az akna felé tartott és leszálltak az ijesztően csendes bányába. Nem, nem dolgoztak. Féltek... Mikor lefelé tartottak, utánuk kiáltottak a tüntetni indulók: „Úgy nyúljatok a csákányhoz, hogy ott ütünk agyon benneteket.” Fegyvertelenek voltak, s mi tagadás, borba fojtották elkeseredésüket. Csak a csattos üveg járta napokon keresztül, nem voltak hősök, de árulókká sem váltak. A kormány felhívására munkába indult az ifjú vájár is, minden fenyegetés ellenére és most legkedvesebb munka utáni elfoglaltsága a munkás- őrkiképzés. Ahogy ő mondja lehet azért, hogy nem volt katona. De lehet más oka is... Jó érzés azt tudni, hogy a bányászok kezében van a fegyver, hogy Berta István kommunista vájár, a KISZ front egyik dolgozója, nem borba öli tehetetlen mérgét, ha újból ellenforradalmi csapatok dühöngenének, de oda üthetne a puskatussal, mintha csak a makacs szénfalhoz sújtana csákányával és úgy omlana össze ütéseik nyomán az ellen- forradalmi lázadás, mint ahogy a szén omlik a munkás hétköznapokon. xxx Itt a bányásznap. Berta Istvánt nem várja kitüntetés, hiszen nem tett semmi különösebbet, csak egy vájár a sok közül... — Nem azért „hajtok” én, hogy kitüntessenek... azért, hogy legyen becsületem az emberek előtt. így foglalja össze véleményét, s búcsúzóul hozzáteszi: — Az az egy biztos, hogy a bányát nem hagyom — ezt nyugodtan megírhatja az elvtárs. Innen akarok nyugdíjba menni... Jó szerencsét hozzá, ifjú Berta István. KOVÁCS ENDRE
