Népújság, 1957. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)

1957-08-18 / 65. szám

1957. augusztus 18. vasárnap NÉPÚJSÁG 7 Séta a mátrai szőlőkben LENNT A SÍKSÁGON még cséplőgépek porát viszi széjjel ( a hirtelen támadt szél. ömlik a zsákba az aranybarna mag, - gyöngéd simogatásra szelídülnek a kérges tenyerek, ahogy for­gatják, nézegetik. A kenyérért, az életért folyik még itt a mun­ka. Zajos, poros küzködés, ami csak akkor ér véget, mikor a j magok már a padlás, a kamra húsén várják, hogy kenyér legyen belőlük. Illetve nem ér véget, csak megpihennek, erőt gyűjtenek az emberek, hogy ősszel újra kezdjék. Fent a Mátra oldalán szinte megnyugtatja az embert a forró nap, a fekete-sárga tarlók, a gépek pora után a hűvös csend, a zöld hegyoldal. Serénykednek a szőlőkben is alá. Tavaszig a járási tanács számítása szerint ezer holdat forgatnak új telepítés alá, majdnem háromszorosát an­nak, amit az idén telepítettek. Nem rossz példája ez az egyetlen szám a „termelési kedv” növekedésének. Még ebben az évben megteszik az első lépéseket az évről-évre megismétlődő oltvány gondok megszüntetésére is. Az olt­ványtermelés alapja a vad­alany, s ebből soha sem ka­pott annyit a járás, amennyit kellett volna. Most ötven hol­das anyatelepet akarnak léte­síteni, azokban a községekben, ahol földet adnak hozzá. A nagyrédei tanácsülésen 20 holdat már meg is szavaztak erre a célra a állami tartalék­ból. A fennmaradó 30 hold is meg lesz, hiszen min­den szőlőtermelő községnek égető problémája ez. Ott sorakoznak egymás mel­lett a tőkék, magasba nyújto­gatva eleven hajtásaikat, fél­tőn nevelgetve gyümölcseiket, a duzzadó zöld fürtöket. De csak látszatra van ilyen nyu­galom. Az egyhangú zöldet itt is, ott is tarka szoknyák sza­kítják meg, a csendet fel-fel hangzó dúdolás, halkabban, vagy hangosabban, vidámab­ban, vagy szomorkásabban ki- nek-kinek a természete sze­rint. Nem pihen a hegyoldalban meghúzódó községek népe sem. Serénykedik, hogy a friss, illa­tos lágy kenyérhez szőlő, bor is legyen. Néha fel-fel néznek a tovasuhanó autók után, az­tán újra a tő fölé hajolnak. Soká nem lehet elbámész­kodni, mert figyelem kell eh­hez a munkához. Hegyeinek, osönkáznak — ez azt jelenti, hogy lecsípik a szőlő hegyét, ■oldalhajtásait, ne rugaszkod­janak már az ég felé a hajtá­sok, a súlyos fürtök nevelé­sére, érlelésére menjen min­den erő. Másik helyen horol- nak. Az érés előtti kapálást hívják így. Mert lassan, las­san itt lesz az érés ideje. Egyes helyeken már cseme­géznek. A piacokon megjelent az első Csabagyöngye, kicsit még húzza az ember száját, mert savanyú, de mégis csak itt az első szőlő. A jó meleg után nemsokára édesebb, íz- letesebb csemege szőlő követi a hírmondókat. Az oltványiskoflákban is megy a munka, az idén hat­hét millió oltványt adnak át az oltványforgalminak. Ha jól sikerül, javarészt elsőosztá­lyú minőséget. S ezekből nem csak itt nő tőke, hanem messze más országokban is, mert exportra is termelnek a rédei, abasári oltványterme­lők. 1000 hold új telepítés Míg az egyik helyen fejlett termő tőkékre viselnek gon­dot, a határ másik részén a traktoreke félmázsás hantokat borít ki. Nyolcvan centi mé­lyen szánt az Sz—80-as, szőlő Nézegetik az emberek a sző­lőt, latolgatják, mit hoz a négyszeri kapálás, a sok helyen 9-10-szer elvégzett permetezés. A szakemberek óvatos becslé­se szerint jó közepes termés várható, 20—25 mázsa holdan­ként. Persze ezen beliil még egy határban is lesz különb­ség. Abasáron például a legla­posabb részeken, ahol pero- noszpóra fertőzés is volt, a jég is elverte egy darabon, jó ha 15—18 mázsa terem. De a cibikei részen megadja a har- micat is. így egyenlítődik ki aztán a 25 mázsás járási át­lagra az egész területen. Az alföldi részeken számotvetnek most cséplés után az egész évi munka eredményével. A számvetés jó, visszafizette a föld a munkát meg lesz az évi kenyerünk. Fent a hegyek között még hátra van egy sor munka, s a legnehezebb, a szüret is. De annyit már itt is meg lehet állapítani, a szőlők sem hagyták cserben a gazdákat, ott is érdemes volt dolgozni. Beszélgetés csépléskor . . . NYÖGVE TÁPÁSZKODIK félkönyökre, hogy kezét nyújt­hassa. — Varga Ágoston vónék, ha engem keres — mutatkozik be, majd hellyel kínál... — Látja, minden nyavalya a legrosszabbkor kopogtat — panaszkodik fájós derekát ta­pogatva, bajusszá idegesen megrándul, ha karjával élén­kebben gesztikulál, mint de­rékfájása megengedné. — Gyön a gép, csak négy porta van előtte, én meg... ejh... itt kell vackolódnom. Hess te! Ezek a tyúkok szét­szedik a kazlat... Olyan nehe­zek vótak a kívék, mint a sár. Megrándult bele a dere­kam. így csapong beszédje, ha­nem a cséplés kedvenc téma, vissza-vissza tér. — Tavalyelőtt én is jártam a géppel, hogy legyen egy kis búzám télre. Részibe gépel­tem. Hiába no, rávitt a sors, — mentegetődzik. Azért most is megemlegetnek engem hall­ja! — Felcsillan a szeme, mint -a veterán huszáré, mikor ha- •ditetteit meséli. Még nevetne is hozzá, de a bajusz újból megrándul és csak fájdalmas fintor lesz belőle. — Ahogy gépelünk az egyik szérűn, látom a szalmalyuk­tól, hogy ellenőrök tartanak •a géphez. Hej, mondom, most kipróbálom, értetek-e úgy a szemhe’, kalászho’j mint az ■öreg Varga. Ahogy odaérnek, szólok Jós­kának, aki együtt „rudazott” velem, „várjál egy kicsit Jós­ka.” Odakiáltok a masinisztának „héj, mit alszik ott, nézzen má’ a gépre is, mind benne van a konkoly a gabonába”. Erre aztán odacsődülnek az ellenőrök is. Jön a traktoros, Tátámadnak csúnyán. „Állítsa meg a gépet, tele van gazzal a búza”, kiabáltak, rendelkez­tek, s le is állították volna a cséplést, de valamelyik részes odaszól, hogy „aztán láttak-e már máshol konkoly nélküli rozsos bükkönyt?” mert azt gépeltünk kérem, ott meg, tud­ja a konkolyt is közé eresztik a rozs közé, mert azt csak ta­karmánynak használják. — Az többet ért egy földe­mnél, többet-a, amilyet nevet­tünk, — meséli jóízűen, aztán meg sem lehet állítani. — Volt ott kérem egy má­sik esetem is. Abban az időben nagyon sokat beszéltek az ágas búzáról. Hitték is nem is... De én azt is megcsináltam, meg én... _ ,.. ? — Gépeltünk. Ebéd közben is az ágasbúza járt az eszem­be. Milyen is lehet? Hogy- hogynem kezembe került egy konkolyszár, hasonlít a búzáé- ho’, lecsíptem az ágait és he­lyére egy-egy szép kalászt tűztem. Nem nagyon láttak még akkor ágasbúzát. Megmu­tattam. A gazda, akinél csé­peltünk, odáig volt örömé­ben, hogy az ő földjén ilyen is terem. Eltette, hogy magot fog belőle, szaporítja... — rázza az elfojtott nevetés. — Ha arra járok megkérde­zem tőle, szaporodik-e az ágas­búzája? Mire a harmadik történetre sor kerülne, elébe vágok. — Az idén is részes gépes lenne, ha nem fájna a dereka? — Az idén-e? Ki győzné azt. elég a magamfajta szegény embernek a saját gondja, föld­je, baja. — ÖRÖKÖLT TALÁN, hogy már nem szorul részes gépre? — Nem én, csakhogy más... ha engedik, hogy a magamét úgy dolgozzam ahogy kell, el­éldegélek belőle. — Főleg most, hogy a kor­mány eltörölte a beadást, a kötelező biztosítást, — verem a vasat, ahogy Guszti bácsi a téma felé tapogatózik, amiről kérdezni jöttem. — Nézze, mi azt valljuk „ha adnak vedd el, ha ütnek sza­ladj el”. De nem kérünk mi ingyen semmit, vissza adjuk az országnak, ha kell gabonába, ha kell pénzbe. Engedjenek dolgozni, pén­zünkre kapjunk szerszámot, mű trágyát, jól megleszünk egy­mással — már mint az állam­mal. Mert tudja, úgy vagyunk mi, mint a vízimalom, ha en­gedik rá a vizet darál min­denki hasznára. De ha elfog­ják a vizet, a malomkerék szétszárad, a búza őröletlen marad, a molnár meg elbúj- dosik. — Dehát most nincs elzárva a víz? — kockáztatom meg a kérdést. — Hát, most felengedte a kormány a zsilipet, de dolgo­zunk is kérem. Még a patak töltését is bevetették, ugar sehol, vasárnap is sötétedésig zúg a gép, hordanak... — int a himbálódzó terhű szekerek felé... most őröl a malom, — tesz pontot a gondolat végére Guszti bácsi, s hozzáteszi... mindenki hasznára. — HISZ LÁTHATJA — mutat a hasas kerek osztagok­ra az udvar végében, s kezdi mesélni a történeteket, vég nél­kül abból az időből, mikor a részesgéphez kényszerítette a szükség, úgy meséli félkönyök­re támaszkodva, mint az em­berek, ha túl vannak a bajon, s melyet nem hisznek, hogy megint kiújuljon. (bátori) ÍRNI EGY TSZ családról, arról, hogyan vált sorsukban eleven életté az Alkotmány holt betűje — igen szép és há­lás feladat. Ezt akartam meg­valósítani, így kerültem le Er­dőtelekre, az Uj Élet termelő- szövetkezetbe. Míg odáig rin­gatott, rázott a (vonat, elkép­zeltem előre, hogyan is írom meg. Keresek egy olyan em­bert, aiknek felnőtt fiai, lá­nyai vannak az egyetemen, — vagy a katonatisztek között, mert ugye mivel is lehetne jobban bemutatni egy-egy család felemelkedését. Dehát nincs annyi tsz-család, mint katonatiszt és egyetemista, s így kerültem össze az öreg Ka- lóczkai Kálmánnal, a tsz bri­gádvezetőjével. Ősz hajú, — csendes szavú ember, kilenc gyermek apja. Megalakulása óta tagja a tsz-nek, 12 és fél .holdat hozott be. Ez az, akit én keresek, — gondoltam magamban, a ki­lenc gyerek közül biztos akad egy, aki iskolázott. S míg fél­füllel a fiatalok vitájára hall­gattunk, faggatni kezdtem a gyerekek kora, munkája felől. Készségesen sorolta: a legidő­sebb Ferenc, most harminc éves. Itt dolgozik a felvásár­lótelepen. Rozália bent lakik Hevesen, a DISZ-nél volt ad­minisztrátor, most otthon van. A férje rendőr. József, László, Margit Pesten élnek, az egyik a kőműveseknél, a másik a vízvezetékszerelőknél dolgo­zik, a harmadik — a lár.y —, az egyik kórházban. Kálmán fia szakmát tanult, lakatos Verpeléten. Gyula megint csak Pesten dolgozik, kőművesek mellett dolgozik. István kéz­besítő a faluban, Irénke, a legkisebb nyolc esztendős, hogy belőle mi lesz, az még a jövő titka. Nem lett egyikből sem egye­45 millió forint ruhára Szinte hihetetílenül megnőtt az állami, szövetkezeti és a magán üzletek forgalma az utóbbi félévben, ha a múlt évi adatokhoz hasonlítjuk. Elsősorban a ruhanemű és a vegyesipari cikkek fogyasztá­sa nőtt meg. Ez év első felé­ben a Heves megyeiek 45 mil­lió forihttal többet költöttek ruhára, mint a múlt év első felében. 174-el több motorke­rékpárt vásároltak csak a me­gye üzleteiből. 1500-al több tűzhelyet, kétszerannyi téglát, ezerrel több kerékpárt adtak el, a megyei kereskedelmi szervek, mint 1956 első fél­évében. Pontosabban kérjük a postát Panaszkodnak fonms,. a no vaj iák, 7_ mert nincs ren­des postaforga­lom. Előfordul, hogy kétszer-háromszor egy héten nem hozza el az autó­busz a postát. Azt már lassan megszokják, hogy az újságok rendszeresen két-három nap múlva érkeznek meg, de abba már nehezen nyugszanak bele, hogy a levelek is állandóan késnek. Késik a vonat, erre hi­vatkoznak a busznál, azonban egy kicsit elképzelhetetlen, hogy minden nap két-három órát késnek, s emiatt kell a novajiaknak két-három napot várni a postára. Kérjük az il­letékeseket, intézkedjenek, hogy megszűnjön ez az álla­pot. Daragó István Nova] Kultúr házunk életéből Sokrétű mun­ka folyik az idén ku kórhá­zunkban. Há­rom szakkör működik, a ze­nész, a fotó és a színjátszó szakkör. Készített a kultúrotthon egy mezőgazda- sági híradót, melyben a leg­jobban dolgozó parasztokat népszerűsítettük. Ezeknek minden másnap jutalom-mű­sort küldünk a hangos híradón keresztül. A fotószakkör az aratásról, cséplésről készített képeket, ezeket hetenként cse­réljük a faliújságunkon. A színjátszó szakkör most a Tacskó előadására készül szor­galmasan. Alkotmányunk ün­nepén több, mint két órás mű­sort ad a csoport. Ilyen munka folyik most kultúrotthonunkban. Igyek­szünk úgy összeállítani a prog­ramot, hogy segítsük ezzel is a mindennapi munkák elvég­zését. Erdélyi Béla Tiszanána A műemlékvédő bizottsághoz örvendetes jelenség, hogy ismét nő az idegenforgalom Egerben. Sajnos, azonban ezzel nem áll arányban a műemlé­kek védelme. Állandó panasz, sőt felháborodás tárgya, hogy olyan történelmi emlékmű, mint az egri vár, ilyen siralmas állapotban van. Nemcsak a falak omladozásáról van szó. A vár környéke mindig csupa szemét, piszok. Nem is beszél­ve a Gárdonyi sírról. Gondozatlan a Gárdonyi ház parkja is, s az a hír járja, hogy a műemléknek számító parkot ház­helynek kiosztják. Más városokban hatalmas összegeket áldoznak a mű­emlékek védelmére, mi miért nem becsüljük meg jobban őket? Reméljük, hogy egri szívvel intézik ezután ezeket a dolgokat is. Búzás Gyula, Eger Szarvasmarha tenyésztési nap lesz Tarnamérán A megyei tanács mezőgaz­dasági osztálya a szarvasmar­ha állomány feljavítása érde­kében augusztus 18-án nagy­arányú szarvasmarhatenyész­tési napot rendez Tarnamé­rán, a környékbeli állattar­tók részére. Ezen a napon a gyöngyösi, a hatvani és a fü­zesabonyi járásból a legszebb állatokat vezetik fel és mu­tatják be (köztük olyan tehe­neket is, melyek évi tej hoza­ma hat-hétezer liter). A be­mutatón az egyéni gazdákon kévül részt vesznek a terme­lőszövetkezetek és az állami gazdaságok is. A legszebb te­henek mellett húsz tenyész­tésre alkalmas üszőt — és ugyanaennyi tenyészbikát is bemutatnak. A bikákat az il­letékes szervek helyszínen meg is vásárolják gazdáiktól. A szarvasmarhatenyésztési nap iránt megyeszerte nagy az érdeklődés. 9?éobe értek temista, sem katonatiszt, nem emelkedett ki messze a társa­itól. S mégis úgy érzem, kár tovább keresgélni, mert ebben a családban megtalálom azt, amit akartam. Sorsuk egy, mil­liónyi családéval, amely ezer­nyi kisebb-nagyobb gonddal küszködik, de mégis jobban, szebben él, mint azok, akik előttük hadakoztak a kilátás; talansággal. AZ ÖREG KALOCZKAI uradalomban dolgozott. 41 esztendős volt a felszabadulás­kor. Életéből legalább 30-at úgy töltött el, mint más keze- lába. Fél emberöltő más szol­gálatában, s az eredmény egy fél hold föld. A tizenkettőt a földosztáskor kapta. Meg sem próbálom végig gondolni, mi lett volna a gyerekek sorsa, ha immár 13 évvel ezelőtt nem vonul át fejünk fölött a hábo­rú vihara, mely kizökkentette az életét az eddigi kerékvá­gásból. Egyik-másik biztos felkerült volna Pestre segéd­munkásnak filléres bérekért. Azóta talán már lenne egy egész hold, de egészségük árán. Asszonylánya — ismerem sze­mélyesen is —, nem ilyen vi­dám fiatalasszonyként élne, — arcára durva barázdákat hú­zott volna a tanyai nők ke­mény sorsa. S a birtok, tar­totta volna őket addig, míg erő van karjaikban. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy most már nincs semmi bajuk. Nem a múlté még a sok krajcáros gond, hiszen amíg kilenc gyer­mek szárnyára kél, sok álmat­lan éjszakát okoznak a szü­lőknek. És mégis más ez így. Révbe érnek egymás után a gyerekek, meg tudják kcre&ri a kenyerület, s ez biz'os ke­nyér. Nem áll a hátuk mögött botosispán, nem kell rettegniök a Szent Mihály naptól, amikor az igazságát nagyon számontartó cselédem­bernek értésére adják hogy a birtokon kívül tágasabb. Míg beszélgetünk, mellet­tünk magasra csap a vita he­ve, itt-ott súrolja a veszekedés határát. Míg az öreg csende­síti őket, kihámozom a szóvál­tás okát is. Az egyik fiatal tsz-tag, az ősszel lépett be, fia­tal házas, s most házépítésbe fogott. Kapott hozzá a cso­porttól 5000 forintot az őszi zárszámadásig. Azon folyik a vita, hogy károsodott-e ezzel a többi tsz-tag. S míg egyre szélesebb hullámot vet, igazuk keresésében észre sem veszik, milyen szép dolog történt. Egy ember, akinek semmije sem volt, aki most kezdte az éle­tet párjával, még házat is épít. Segíti a közösség, hogy meglegyen a családi fészek. AKKOR LENNE igazságos, ha mindenki kapna ilyet — magyarázza az egyik, de köz­ben kiderül, hogy nem is igen akad tsz-tag, akinek ne lenne már saját háza. Legfeljebb a fiatalok között, akik most ke­rültek össze. Építkezés... házhelyek... a közös gondok... s végül megint csak visszakanyarodunk Ka- lóczkaiékhoz. — Kellene nekünk is vagy három házhely — jelenti ki az öreg. _ ? — A három legidősebb már építkezhetne — magyarázza csodálkozásom láttán. Lassan megteheti mind a három... Hol van már ettől a tervez- getéstől a közös konyhás, szűk kis cselédlakás! — A kicsik sem tanulnak to­vább? — kérdem, mert sehogy sem tetszik, hogy a kilenc kö­zül egy sem akart tanuini. — Nem igen bírnám én azt — mondja. — Kálmán fiam ipari tanuló akart lenni. Mondtam neki, azt fiam, meg­tudom tenni, hogy míg le nem telik az inasidőd, ruhára, kosztra nem lesz gondod, de mást ne várj, mert itt vannak még a kisebbek... ... emlékszem, édesapám me­sélte, mikor néha szóra bírtuk, hogy került be a Szentes kör­nyéki tanyáról lakatos tanu­lónak, kosztra-kvártélyra egy mesterhez. Milyen jól esett volna egy-két krajcár, egy-egy kis hazai csomag. Mert a tel­jes ellátás csak a szerződés papírján volt meg. De mit csináljon a szegény ember? - örült, ha elkerült egy fia ha­zulról... A kisebbik fiú vájár-r.anuló akar lenni. Ha minden jól megy, jövőre már ő is kikerül a házból, s nem is lesz vele annyi gond sem, mint Kál­mánnal. A legkisebb? Hát a jövőbe senki sem láthat, csak egy biztos, ő sem. marad ke­nyér nélkül. ÉS AZ ÖREGEK? Lassan egyedül maradnak, — tágas, nagy lesz a nemrégen még szűk családi ház. Dolgozik, s mikor már nem bírja a két öreg kar a munkát, otthon ma­rad. Nyugdíjas lesz. Nyugdí- das paraszt. Ma még kimon­dani, leírni is szokatlan, de ez is hozzátartozik az élethez. ... a mi életünkhöz, mely az Alkotmány holt betűit eleve­níti meg az emberi sorsok könnyebbé tételére... DEÁK RÖZSI Még tőkén van a fürt, két hónap is beletelik, mire a szőlő aratása, a szüret megkez­dődik, de a szőlő, a bor nagy­részének már biztos helye van, mert kedvező a felvá­sárlási ár. 12 ezer mázsa cse­megére kötöttek szerződést, ennek egy része külföldiek asztalára kerül. 3187 hektoliter mustra, 177 hl seprős-borra, 1138 hl egyszer fejtett borra és 3982 hl kétszer fejtett bor­ra kötöttek eddig szerződést a termelők, összesen 480 ezer mázsa szőlő termésre. És ez még csak a kezdet. 25 mázsás átlag

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents