Népújság, 1957. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)

1957-08-03 / 61. szám

1951. augusztus 3, szombat NÉPÜJSÁG 3 Gyengélkedik a munkaverseny — a szakszervezet ápolgatja ban propagálják és szervezik. SAJNOS AZ í EMBEREK egyrésze nem tekinti ennyire kötelességének a verseny szer­vezését, sőt a versenyben va­ló részvételt sem. Egyes mun­kahelyeken még nem is hal­lottak róla, vagy ha néhány hónappal ezelőtt hallottak is, azóta elfelejtették. A szállító üzemi melegedőben, mikor a versenyre terelődött a szó, az összegyűltek közül senki sem ismerte a verseny célját, fel­tételeit. Csak mikor Kerek elvtárs a műhely bizalmija eszükbe juttatta, hogy erről már beszélt nekik — gyűlt világosság az emberek agyá­ban, s emlékeztek vissza, hogy valóban volt erről szó valami­kor. Ez is azt mutatja, nem elég a gyűléseken egyszer- kétszer elmondani, minden al­kalmat meg kell ragadni a szakszervezeti bizalmiaknak a verseny népszerűsítésére, pro­pagálására, nehogy megint el­felejtsék az emberek. Mert rajtuk áll vagy bukik a verseny ügye. Rajtuk és a műszakiakon. Az utóbbiak job­ban ismerik a verseny felté- te’eit, s többet is tesznek érte, mint az egyszerű munkások. BALÁZS PÁL ÜB elnök sze­a— KI Kérelem a könyvtárhoz, a következő panasszal Smidt Rezső, a Lakatosárugyár fő­mechanikusa írta. Mint mű­szaki dolgozót érdekli az orosz szakirodalom. Ilyet tu­dott is szerezni, azonban mű­szaki szótára nincsen. Beszer­zése sokba kerül (100 forint) ezért úgy gondolta, majd a könyvtár segít rajta. Nagy meglepetéssel tapasztalta, hoey a könyvtárban csak magyar­orosz műszaki szótár van, orosz-magyar nincs, pedig ne­hezen akad Egerben olyan ember, aki magyarból akarna oroszra fordítani és nem for­dítva. Kérése a műszakiakkal együtt az, hogy szerezzen be a könyvtár egy orosz-magyar műszaki szótárt is, hiszen ez végső soron a műszaki dolgo­zók tudásának fejlesztéséhez kell. O* Cseh Jánosné, a hevesi köz­ségi tanácsnál dolgozik, mint „létszám feletti’’. Az idén áp­rilisban született egy kisfia, kért a tanácstól szülési se­gélyt. azonban kérését azzal utasították el, hogy erre nin­csen keret. Ugyanakkor egy másik dolgozó kapott. A na­pokban megjelent a munka­ügyi és pénzügyminiszter 27/1957-es utasítása, mely sze­rint az ő fizetését is rendezni kellett volna. Fizetése jelenleg 800 forint, de a tanácsok köz­lönye szerint 900-rai kellene HATVAN — CSOMÓPONT — hatmillió tonna és ami mögötte van El Eb . végig tudják kövezni az utat. O* Csáky János, gyöngyösi la­kos táppénz ügyében fordult hozzánk panaszai. Beteg lett, s mig a gyöngyösi SZTK utal­ta ki a táppénzét, addig nem is volt semmi baj. Az ott kez­dődött, mikor mint a MÉK al­kalmazottjának Egerből kül­dik a táppénzt, mert a válla­lat üzemi kifizető hely. Még tizenkettedikén beküldte o. táppénz utalványt, azóta már az újabbat is, de még csak vá­laszt sem kapott arra, mikor fizetik ki. Meg is értené ezt, ha a fizetését havonta kapná, de nem volt soha havi fizeté­ses. s így nehéz az amúgy is csökkentett fizetésből megélni. O# A „Kis ügyek”-ben általában panaszokról. írnak —■ írja le­velében Kerezey Gézáné egri tanár. Azt hiszem arról is le­hetne írni benne, ami dicsé­retre méltó. — Örömmel te­szünk eleget Kerezeyné kéré­sének, s megírjuk levele nyo­mán, milyen kitűnő az étkez­tetés a iskolák nyári napközi­jében, ahol napi 1 forint 50 füléiért ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek. Kis ügy ez, hogy jól főznek az általá­nos iskolás napközik számára, de mégsem kicsi, ha arra gon­dolunk, hogy 400 szülő dolgoz­hat nyugodtan egész nyáron át, mert gyermekeikről jól gondoskodnak. dott a megtakarítás. Sőt a szakszervezeti bizalmiakat és más vezetőket megtanítják a számoszlopok titkaira, hogy az emberekkel is jobban megér­tessék a verseny alakulását, eredményeit, vagy éppen aka­dályát. , HIÁNYOLJÁK a szakszer­vezeti vezetők a megyei szer­vek segítségét, s azt, hogy az illetékesek, akiknek az élüzem és egyéb kitüntetések követel­ményeit kellett volna kidol­gozni, nyolc hónap alatt sem jutottak eredményre. így er­kölcsileg nem tudják kiejezés- re juttatni megbecsülésüket a verseny legjobbjai iránt, sőt anyagilag is kevésbé, mert el­vonták a szénmegtakarítá­sáért fizetett prémiumot, s egyéb takarékoságra ösztönző jutalmat. A verseny szekere, ha las­sabban kocog is, nem került még kátyúba. Nem is kerülhet, ha a szakszervezet meg tudja akadályozni, hogy az embere'v elfelejtsék a versenyt. Az itt felsorolt akadályokat, de leg­alább is nagyobbik részét üze­men belül le lehet küzdeni, akkor nyitva az út a nyereség- részesedés felé. KOVÁCS ENDRE Két kép az egri karhatalmi egység zászlóavatásáról ...esküszünk, hogy megvédjük a zászló becsületét. 'Keményen dobbannak a léptek, tiszteleg az egység a zászló . előtt ADJ SZÁLLÁST „KATINAK“ ELLOPJA RUHÁDAT JÓ FÉLNAPON ÁT azt vizsgálgattuk, vájjon a szak- szervezet mit tesz a munka- verseny népszerűsítéséért, eredményességéért. Sok jót elmondtak a versenyszerve­zésről, arról, hogy a Mátravi- déki Erőmű dolgozói azon fá­radoznak, hogy olcsóbban ál­lítsák elő a vülamos energiát, és ez az igyekezet mennyire könnyíti a verseny szervezé­sét. Kicsi, szűk melegedőben ül­tünk műszakváltás előtt. Ar­ról folyt a szó, hogy a száüító üzem május hónapban 200 ezer forintot takarított meg a verseny eredményeképpen, ar­ról kérdezgettünk, hol lehetne még valamilyen összeget meg­takarítani. Hümmögtek az emberek, „ki tudná azt ilyen gyorsan kitalálni.” A töprengést egy határozott női hang szakította félbe. — Úgy, hogy ne pocsékolják világba az üzem pénzét. Majd felém fordulva hirtelen meg­kérdezi; — Mennyit adna ezért a melegedőért? — Hogy mennyit? Megér 15-20 ezer forintot. — Húsz ezeret? Csodálko­zik a balboskendős lány. Többe került ez százezertől is — ez a kis lyuk... Az igazat megvallva lyuk­nak tényleg lyuk. Három lóca, asztal, kályha van benne, de lyuk a százezer forinthoz ké­pest. A LÁNY SZAVAIRA, mint karmester intésére, felzúdúl- tak az emberek._ A felháboro­dás feszegeti a kis melegedő falát. Ezek az emberek a kö­zös forintok tízezréért háborog- nak. Bántja igazságérzetüket, hogy ilyen gavaüér módon bántak vele. Az emberek úgy vigyáznak az üzem pénzére, mint saját­jukéra, ez lenne a biztosíték a Mátravidéki Erőmű szakszer­vezetének ahhoz, hogy sikere­sen szervezzék tovább a má­jusban megindított munkaver­senyt. Olcsóbban., olcsóbban... ez a törekvés a csülejavító mű­helyben is. GRÉGUS MI­HÁLY szakszervezeti bizalmi körül kis csoportosulás tá­mad. A beszéd témája a kér­dések nyomán itt is a takaré­kossági verseny. A műhelybe­liek már sorolják is, hol sike­rül megtakarítást elérni. Fő­leg a régi elhasznált anyagok felújításával tudtak kisebb- nagyobb összeget megtakaríta­ni. BARANYI JÁNOS lakatos arról beszélt, hogyan lehetne még több javaslatot, több öt­letet hasznosítani, „a műsza­kiak gyakrabban keressék fel a munkásokat, hogy elmond­hassák nekik javaslataikat”. Mert javaslat mindig akad, de sokszor elkésik, mint az előbb említett meűegedőnélj melyet a munkások javaslata alapján saját erőből is felépíthettek volna, feleannyi költséggel. EZ AZ IGYEKEZET, mely- lyel a lakatosok, szakszerveze­ti bizalmiak, gépészek olcsób­bá akarják termi a viliamos- energia előállítását, hasznos tényezőként szerepel a ver­senyben. Május 1-én kezdődött ez a verseny, melynek célja; ol­csóbban előállítani a villamos energiát. Az első hónapban ér­tékelték is a versenyt. Az ada­tok szerint félmillió forintos megtakarítást értek el. Utána nem akadt el egészen, de mintha betegeskedne a néhány hónapja született verseny. Hiá­ba vártuk, hogy megtudhat­juk milyen eredményt hozott a június havi igyekezet, saj­nos adatokat nem tudtak ad­ni, nem értékelték, már nem értékelték! A verseny gyengélkedőbe került. A szakszervezet ápol­gatja, de még mindig nem elég eredménnyel. Gyűléseken, ter­melési értekezleten szó esik róla, a szakszervezeti bizal­miak is ismerik a verseny fel­tételeit. BALÁZS PÁL ÜB elnök fel is sorolta, kik azok a szakszervezeti bizalmiak és egyéb szakszervezeti vezetők, akik legtöbbet tesznek a ver­senyért: Gregus Mihály, Tóth 28. János, Urbán Márta Pál, Riznyik 4. János, Kerek And­rás és még jó néhányan. akik az év végi nyereségrészesedé­sért indított versenyt legjob­Pilóta, vagy mozdonyvezető, — ez a kettő szerettem volna lenni gyerekkoromban. Lett belőlem újságíró. De azóta is ott bújkál bennem a gyerekes vonzódás a levegőt átszelő re­pülőgép, a síneken vágtató, tüzet, füstöt okádó mozdony iránt. Még mindig a „vágtató mozdony” számomra a vasút, amely ütemes csattogással, hosszú vagon, Var- személy- kocsisort vontatva maga után dübörög végig városokon és falvakon, hidakon és alag­utakon, belefúrva magát a távolba. Pedig — s erről Hat­vanban győződtem meg iga­zán — ez „is” vasút, de VASÚT az állomás, a rende­zőpályaudvar, a tolatás, vasút az a hihetetlen pontosságú gé­pezet, amely a vágányokon, gurítókon, szemaforokon ke­resztül névtelenül, de a nap minden percében szolgálja az embert. Az utast s a fogyasz­tót. Amit megtudtam erről, azt két embernek köszönhetem: Molnár István állomásfőnök­nek és helyettesének, Benke Istvánnak. Ök mondták el nekem mindazt, amit most én mondok el, mert nemcsak ér­dekes elmondani, de tartozunk is annyival mi utasok és fo­gyasztók a vasút névtelenjei­nek, hogy munkájukat meg­rint főleg az anyagfelhaszná­lásnál tudnak sokat megtaka­rítani a műszakiak. Külön ju­talmat is megállapítottak, me­lyet azok a műszakiak kap­nak meg, akik legtöbbet segí­tenek ötleteikkel, takarékos gazdálkodással, az év végi nye­reségrészesedés elérésében. NEM LEHET, semmi esetre sem lehet csak a szakszerve­zetet okolni a verseny gyen­gélkedéséért. Nehéz ma még ez a munka, sok akadállyal van tűzdelve a nyereségrésze­sedésig vezető út. De ezek az akadályok mutatják a szak- szervezet legsürgősebb felada­tait is. Az emberek nagyrésze tá­volinak érzi a célt. S mivel a nyereségrészesedés új dolog, nem nagyon bíznak benne, hogy valóban meg tudják sze­rezni. A verseny másik gyermek- betegsége, hogy például a szállítóüzem megtakarított 200 ezer forintot, de nem tudják hol, miből, müyen módon, így azt sem tudják, milyen ki­adásokat kell és lehet még csökkenteni. A vállalat vezető­sége megígérte, hogy a legkö­zelebbi értékeléskor már pon­tosan kimutatják, miből adó­S ÜGY emelni. A községi vb titkár azt mondja, intézze el valahol, hogy felemeljék a fizetését. A járás a községhez küldi, az vissza, s végeredményben se­hol sem intézik el az ügyét■ Kérdése, hogy ha az állam le­hetővé tette, hogy mint lét­számfeletti dolgozzon, miért nem adják meg neki is a jo­gos illetményét, miért vágják a fejéhez ügyének elintézése helyett: örüljön, hogy egyál­talán dolgozhat? om Több évtizede felépültek már Gyöngyösön a városi kislaká­sok. Ezzel egyidős a panaszuk is, az, hogy nincs járda, bo­káig érő sárban közlekednek. Most az egyik tanácstagot kér­ték meg, tegyen valamit a ré­gi kérés megoldására. Öröm­mel tapasztalják, hogy meg is jelentek a kövező munkások, megkezdték a járda építését. Örömükbe azonban üröm is csöppent, mikor meghallották, hogy mintegy 60 méteres sza­kaszon járda nélkül marad­nak, mert nincs elegendő pénz Szeretnék, ha a városi tanács előteremtené valahon­nan a hiányzó összeget, hogy végre ne kelljen egyiküknek se a sarat taposni. Ehhez még csak annyit, egyetértünk a panaszosok ké­résével, de javasoljuk, járul­janak hozzá társadalmi mun­kával a járda építéséhez, s ak­kor ugyanazzal a költséggel ismerjék szerte a megyében. A hatvani vasútállomás cso­mópont. Itt halad keresztül a selypi medence, a borsodi iparvidék, a környező alföld minden áruja és terménye, itt halad át Északnak, Salgótar­ján, Miskolc felé az összes szemé) yforgalom: naponta megközelítőleg 240 vonat, sze­mély- és teher vegyesen. Emellett itt „rendezik” a te- hervonatokat, itt állítják össze az exportküldeményeket, itt kopcsolják át a gőzről, a vil­lanyra a szállítmányokat, mert Hatvantól már villany­mozdonyok járnak Budapes­tig, s a villanymozdonyok bár gyorsabbak, de kisebb teher- bírásuak. S mindehhez 23 vágány áll a hatvani vasutasok rendel­kezésére. Huszonhárom vá­gány és olyan technikai bel rendezés, amely a századfor­duló óta mit sem változott. Ilyen körülmények között kell 235 embernek a nap minden órájában biztosítani, hogy ne késsenek az utasok, hogy ne késsen az áru, hogy ne legyen baleset, hogy üzemképesek le­gyenek a gőzmozdonyok, a villamosmozdonyok, hogy le­gyen elegendő vagon, hogy le­gyen víz és szén, hogy legyen... a jó ég tudná felsorolni, hogy még mi minden. Itt nem lehet lógni, fegyel- mezetlenkedni, mert legjobb esetben is az értékes áru bán­ja, ha nem az emberi élet. Itt nem lehet késlekedni, mert tízezreket érint, mert megrom­lik az exportáru, mert leáll valahol egy Martin kemence anyaghiány miatt, mert nem kapnak tejet a pesti csecse­mők, sót a falusiak... Itt dol­gozni kell percnyi pontosság­gal és megfeszített erővel. S mindig és egyre többet. Tavaly, az első félévben 70 ezer kocsi haladt keresztül Hatvan állomáson. 1957. első félévében 128 ezer. Majdnem a kétszerese! Ez mind semmi. Az őszi csúcsforgalom idején kereken hat millió tonna árut kell továbbítani a személyfor­galom mellett. Ha az átfutó vagonokat összeraknánk, Hat­vantól Moszkváig érne a vége... még elgondolni is nehéz, hát még végigdolgozni. Ennek el­lenére nemhogy emelkedne, de csökken a késések száma-. Jó Feljelentés érkezett a rend­őrségre. hogy a Kertész út 6 szám alatt szállást kért egy Kati nevezetű asszony, aki 15 hónapos gyerekével együtt utazgat. A jóhiszemű háziak nemcsak szállást adtak neki, hanem több napig tartották, sőt nyugodtan elmentek roko­ni látogatásra, s közben egye­dül hagyták a lakásban Katit. Mire visszajöttek, Katival szénnel, szovjet szénnel dol­gozik a vasút, nem kell meg­állni nyüt pályán gőzt fejlesz­teni, s a régi 8-10 óra helyett ma már 3-4 óra alatt ér le Miskolcról Hatvanba a megra­kott tehervonat. Tavaly a személyvonatok 22 százaléka késve indult vagy érkezett Hatvanba, ma már csak a 7 százaléka késik, de az is csak perceket. Hihetetlen munkát végez­nek, itt csak az emberi észre, az emberi becsületre építve. Olyanok eszére, szívére, be­csületére építve, mint Vár­hegyi Ferenc és Fehér Fe­renc szolgálattevők, vagy Pel­le István kocsimester, Gál Ig­nác váltóőr, hogy csak néhá­nyat soroljunk fel a sok kö­zül. Ha nem jött volna októ­ber, ma már építenék és kor­szerűsítenék az egész állo­mást, hisz Túráig már elké­szült a modern térközbiztosí­tó berendezés... De most nincs pénz, nincs lehetőség rá. to­vábbra is az embernek kell helytállni, ha káromkodva is, ha dühöngve is, ha szidva is októbert, s mindazokat, ak'k felelősek érte, de helyt kell együtt eltűntek a különböző ruhaneműk is, paplan, taka­ró, ballonkabát, félkabát, tö­rülköző stb. Később más pa­naszos is jelentkezett egy ugyanabban az udvarban lakó károsult tett jelentést, hogy abban az időben a nyitott ab­lakon bemászva ismeretlen tettes egy öltöny női ruhát és 650 forintot lopott el. állni, mert ezt követeli a va­sutasbecsület. Pilóta, vagy mozdonyvezető szerettem volna lenni gyerek­koromban, mert akkor még nem tudtam, mi kell ahhoz, hogy a gép felszállhasson, hogy a mozdony végigrobog­hasson az acélpályán. Most megtanultam: ennek a 235 embernek megfeszített mun­kája. Megtanultam becsülni o vasút névtelen és szürke mun­kásait is. Igazán méltók erre! GYURKÓ GÉZA 6100 tonna szén terven felül A Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt aknaüzemeinek párosversenyei az elmúlt na pókban igen jó eredményeket hozott. A szűcsi aknaüzem bányászai 1820 tonna szénnel tetézték meg előirányzatukat. Utána Petőfi altáró bányászai kö­vetkeznek. Igen jól dolgoztak a rózsaszentmártoniak is, akik kedden délre behozták múlt heti lemaradásukat és havi tervük teljesítésében el­érték a 100 százalékot. Az egész tröszt 6100 tonnával tel­jesítette túl tervét.

Next

/
Thumbnails
Contents