Új Úton / Népújság, 1957. július (12. évfolyam, 52-60. szám)

1957-07-17 / 56. szám

NÉPÚJSÁG 1957. július 17, szerda HOZZÁSZÓLÁS LENGYEL ÁDÁM: „Az egri bikavér hírnevéért" című cikkéhez A cikkíró június 3-án a me­gyei lapban megjelent szakcik­két az egri borról, vitaindító­nak szánta, megragadom tehát az alkalmat, a hozzászólásra. Kétségtelenül kiáltó szük­ségszerűség az, hogy a már több évtizedes visszaesésben lévő egri szőlőtermelést ki kell mozdítani vigasztalan helyze­téből. Fokozottabban vonatko­zik ez a vörösbort termő sző­lőkre és általában a vörösbor­termelésre. A vörösborterme­lés visszaesése Egerben nem újkeletű, ez már az 1940-es évek óta állandóan tart. Az 1940-es évek végén az volt a helyzet, hogy Eger város hatá­rában az összes szőlőterület­nek a vörösbort termő szőlők csak mintegy 34%-át tették ki. Azóta valószínűleg ez az arány még jobban romlott. Az azóta történt, viszonylag kismérvű új telepítések zöme fehérbor faj­tákból történt. Ezt a több év­tizedes visszaesési folyamatot Eger vörösbor termelése na­gyon megérezte. Tárgyilagosan meg lehet ál­lapítani, hogy az egri minő­ségi vörösbor termelés jelen­leg nagyon gyenge lábon áll. Legutóbbi években végzett helyszíni tapasztalataim arról győztek meg, hogy Szekszárd és Villány vörösbor termelése jelenleg jobban áll EgeméL — Jobb a termőszőlő állaguk és jobban állnak új vörösbort ter­mő szőlőtelepítések dolgában. A leromlott, gyenge állományú tőkék szembetűnő arányát mindenki láthatja, aki az egri határt járja.. Ami a termőál­lag javításával kapcsolatban az utóbbi években történt a termelők részéről, az jobbadán a zöldoltással történő tőkepót­lásokra szorítkozott, szóval a kisebb-nagyobb toldozgatások- ra. A probléma főbb oldalát a szaporítóanyag termelés meg­oldatlanságában látom, ezért hozzászólásomban légióként ezzel foglalkozom. Az egri sző­lők új telepítésének nem lehet és nem is szabad a helyi piac voltaképpen illegális oltvány­eladói készleteire támaszkod­nia, mert a tapasztalat szerint ezek a készletek fajta szem­pontjából megbízhatatlanok, és anyaguk selejtes. Itt intézmé­nyes úton lehet csak ered­ményt elérni olyképpen, ha az oltványszaporító anyag terme­lését egy helyi vállalati szerv, mely (például lehet a földmű­vesszövetkezet is) vállalja, — megfelelő alkalmas terület biztosítása mellett. Szőlészeti kísérleti telepünk a létesíten­dő szőlőoltvány szaporító telep kijelölése, működtetése és ter­melési irányításával kapcsola­tosan minden szakirányítást megad és készségesen felajánl. E szőlőszaporító telep felál­lítása és működtetése nem könnyű dolog, de megvalósít­ható. Ez azonban még évekig elhúzódhat, oltvány és szapo­rító anyag pedig most kell. Az első feladat az lenne, hogy a helyi tanács a legmegbízha­tóbb úton méresse fel a terme­lők köréből mutatkozó szük­ségletet. Mennyi területen akarnak szőlő alá forgatni? — Minő fajtákkal akarnak tele­píteni, minő alanyokon? Mi­lyen mennyiségben? Ez alkalommal kell meg­győzni a termelőket arról, — hogy kadarka, kékfrankos, nagyburgundi, Cahernet és Medoc Noir), kevésbé jó fek­vésekben pedig a jó minőséget adó, fehér borfajtákkal próbál­kozzanak (leányka, olasz riz- ling), hárslevelű, furmint, m. ottonel), melyek még jól be­érnek. Csemegeszőlőink közül a Csabagyöngye, szőlőskertek, a saszla-félék, a Mathiasz Já- nosné, és hamburgi musko­tály, valamint az Erzsébet- fajták ajánlhatók. Addig is, míg helyi oltvány­termelő teleppel nem rendel­kezünk, szükség volna Eger­ben egy tavaszi idényszerű fa­iskola- és szőlőoltvány lerakat- ra. A lerakatban csak az egri borvidéknek megfelelő szőlő- oltványfajtákat lehetne elhe­lyezni, oly mennyiségben, — mely mennyiségre az előzete­sen felmért igénylések után számítani lehet. Ezt a Szőlfa állami vállalattal le kellene tárgyalni. Az új telepítések lehetővé tételéhez és megindí­tásához szükséges feltétel len­ne az, ha a telepítendő terü­letek fordítását megfelelő szá­mú Sz. 80-as traktor olcsóbb munkájával biztosítaná. Vannak Lengyel cikkében olyan megállapítások, melyek nem fedik a cikkíró, de nem fedik a szakirodalom és a gya­korlat megállapításait sem. — Tudomásunk szerint se a hamburgi muskotály, sem a Mathisz Jánosné muskotály nem fehérbor fajta, hanem kizárólag csemegefajta szőlők. Ezek bornyerésre nem alkal­masak. Ezt egyébként tudják maguk az egri gazdák is. A direkttermő szőlő kérdé­sének az egri vörösbor terme­léssel kapcsolatban való felve­tése Lengyel részéről jelen időben még nem problemati­kus, de azért a kérdés érintése nem volt időszerűtlen. A di- rekttermőkkel kapcsolatos megállapításaiban Lengyel fő­ként azt hangsúlyozta ki, — hogy a direkttermő borok ter­melésre és így közfogyasztásra azért alkalmatlanok, mert nagy mérvű, és az egészségre káros metilalkcholt tartalmaz­nak. Megállapítása szerint ezek metilalkohol tartalma a szesztartalomnak (5—11 száza­lék) jelentős részét (2—3 szá­zalék) teszi ki. Amennyiben nem sajtóhibával van dolgunk, úgy a helyzet nem egészen így áll. A direkttermő borok tény­leg valamivel több metilalko- holt tartalmaznak, mint az európai borok, de ezek arány­száma nem 2—3 százalék, ha­nem 0.40—0.58-ig ingadozik. — Ilyen arányú, sőt ezt megha­ladó mérvű metilalkohol a vörösborszőlők héjon való er­jesztése alatt is keletkezik, és legtöbb a törkölyboroknál. A metilalkohol a szőlők bogyójá­nak húsos állományában lévő pektin-anyagokból képződik, mely a direkttermők húsos bo­gyójában nagyobbmérvű. De általában a szőlőcefre héjon való elterjesztésénél fejlődik ki nagyobb mérvben. A di- rekttermű borok metilalkohol mérgezésével kapcsolatban el­terjedt hírek tehát túlzottak. A direkttermőkkel szemben táplált ellenszenv és kifogás inkább Lengyel cikkében is érintett minőségi defektusok — mint labruszka íz, rókaza­mat stb. — többé kevésbé erős jelenléte miatt áll fenn. Ezen európai boraink zamatától el­ütő labruszka íz miatt a di­rekttermő szőlők termelése el­lentétben áll minőségi borter­melésünkkel. Vigyázni kell nagyon a szak- igazgatásunknak, nehogy a fokozatos egri szőlőrekonst­rukciók során, a már Egerben is szükségből közkedveltté váló direkttermő szőlők tért nyerje­nek és az amúgy is megtépá­zott egri vörösbor, az egri bi­kavér minőségi hírnevét még jobban aláássák. A direkttermő szőlők kísér­leti telepünkön folyó nemesí­téséről és a nemesítési mun­kák jelenlegi állásáról e szak­cikk folytatásaképpen Csizma­dia József kutatótársam fog majd e lap hasábjain részletes beszámolót adni. Csak örömmel és méltány­lással lehet üdvözölni Lengyel Ádám szakcikkét azért, hogy az egri bortermeléssel kapcso­latos problémát felvetette. Re­mélem, hogy ezen kezdemé­nyezésnek meg is lesz az az eredménye, amit a vitaindító cikk írója remélt. DR. rsö ANDOR tudományos munkatárs KERESZTREJTVÉNY 1 I 2 3 4 5 6 7 8 ~1 1 ö 9 B Y c 10 11 m 12 m 13 14 15 m 16 B 17 18 s 19 m a 20 21 ■ 22 23 m 24 B 25 26 a 27 28 H 29 30 Hl 31 32 B 33 ■ 34 35 B É ü 36 E É Megfejtésül beküldendő a víz- VÍZSZINTES: 1. A függőleges 1. számmal együtt négy világirodalmi nagy­ság neve. 9. Emelkedő részeire. 10. Kettősbetű. 12. Epedő. 13. Kettőzve női becenév. 14. La­koma. 16. Majdnem senki! 17. Rossz szellem. 18. Finom szer­kezetek orvosa. 20. Robin... 21. Erőszakkal elvesz. 22. Pipere­márka. 23. Selejt. 25. Női név. 26. Hol latinul. 27. Római indu­latszó. 29. Hibás szóképzéssel evett. 30. Gara fele. 31. Hetedik latinul. 33. A. E. 34. Római had­vezér. 36. Ördögi szokás. szin'es 1. és függőleges 1. sorok. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 1. folytatása. 2. L. F. 3. Német fosztóképző. 4. Zseniális. 5. Hajók latinul. 6. Pestmegyei községből való. 7. Arc része. 8. CA. Rendjeibe. 13. Földméréssel foglalkozik. 15. Ke­leti felekezet papja. 17. Francia folyó. 19. övé franciául (utólsú kockában i helyett a. 20. HLL 24. A XIX. század nagy orosz festője. 27.. Hét napja. 28. Az akkádok valllásában a szellem neve. 31. 100 cigányul. 32. ASE. 34. Nem fő. 35. Tóth Zol­tán. Bátran és határozottan sinos. barna nő ül velem szemben a cuk- rászda öklömnyi székén. Nyári ruhájú­iban, amelyből kivillan mélybama, ívelt válla, \még a kőszobrot is elgondolkoztatná. És én >nem vagyok kőszobor. Nézem, s hogy észre- \veszem, — tekintete nem árul el visszautasí­tást, egyszerűen odaülök mellé, s mielőtt ’szólni tudna, mielőtt meglebbenhetné ívelt ’szája, beszélni kezdek. Bátran és határozot­tan... — Nem kérem a bocsánatát és azért se lharagudjon meg, amit most mondani fogok... iIgen, ne csodálkozzon, mondani akarok tö- >mören és világosan valamit... Nézze kedves ^ismeretlen, rendkívüli módon tetszik nekem. IRövid az életünk és még rövidebb a fiatalság, is az ember életének úgyis tetemes részét >olyan hiábavalósággal tölti el, mint például az ’alvás, vagy a borotválkozás... Egyszóval sze­detném megcsókolni... Igen, ne csodálkozzon ... >s különben is nagyon szép és kedves gyere- >keink lehetnének... Jól tudom, hogy ez első \pillanatra ízetlenség talán amit mondok... De Jmosí keressem hetekig a megismerkedés le- ;hetőségét, aztán udvaroljak újabb hetekig... amelyek jó kerítők, s amelyek azt készítenék'< elő, amit én most akarok?... Minek -ez a kép-í mutatás? Magán éppen azért van vállmuto-' gató ruha, azért bámult le, azért festi a szá-< ját, amit én, a férfi most akarok... Minek ke-' rülgessük a forró kását, minek hazudozzunk< össze Plútótól Schonenhauerig mindent, ami-< kor tudjuk, hogy az hazugság, amikor úgyis < megtennék azt már most, amit megtennék, te-< szem azt, fél év múlva, ha... nos igen... ha, már féléve ismernénk egymást... Vegyük úgy hogy régi és nagyon jó ismerősök vagyunk. Ve-', gyük úgy, hogy én már sokszor vallottam< szerelmet, sokszor szorongattam a kezét, el­mondtam már az Énekek énekét, megvettem < a „Szeretlek Ágnes”-t lemezen... Szóval, csak< a nézőponttól függ az egész... Nézzük úgy,', hogy mindkettőnknek jó legyen... Nem igaz? Mély lélegzetet vettem, s aztán szóltam a', felszolgálónak és fizettem. Gyávaságom mi-', att letörve úgy ódalogtam el a csinos nő mel-', lett, mint egy megvert kutya... Mert gondol-< kodni, nos azt már merek... Csak már be-, szélni is, tenni is mernék! < (egri) 4 4 5 llinzii — A GYÖNGYÖSI városi népfront bizottság legutóbbi ülésén az országos pártértekez­let határozatait vitatták meg. A vita utáni megbeszélésen el­határozták, hogy az iskolák tár­sadalmi megsegítése érdekében gyűjtést rendeznek a város­ban. — TIZENEGYEZER aláírást gyűjtött a város területén a gyöngyösi Nőtanács. Az alá­írások az atom- és hidrogén­bomba robbantási kísérletek és a nukleáris fegyverek haszná­lata ellen tiltakoztak. Amóniák és clórmetiles hűtőgépek javítását vállalom: Phasztorik, Eger, Tinódi utca 12. 'WVAAAA ^a i>ilíí(f(fal 4. folytatás) S aki vele ment, az életben is maradt, a bakonybéli apát­ság egyik kidőlt-bedőlt birka- hodályában húzták meg mago­kat, ott várták ki a fehérvári vonal összeomlását. Teher­autón érkeztek haza, a szovjet utánpótlás1 jóvoltából, tenye­rükön a kéreg, testükön a ronggyá szakadt gönc volt útjukhoz az ajánlólevél. S mi­kor az autóról leszálltak, mi­kor a búcsúvétel perce elérke­zett, kezét a magasba emelve azt mondta Deli: , Holnap ün­nep lesz, emberek. Holnap lesz a napja, hogy a községben megalakítjuk a Magyar Kom­munista Pártot.” Micsoda idők is voltak azok! A lankákon csak úgy pezsgett a tavasz, — messzire lobogtatta színét a mandulafák csokra, úsztak a szélben a fűzfa-ligetek, barká­juk hímpora kavarogva szállt, s eljött a nap, a sohse remélt, mikor a semmitlenek s bankok markában sínylődök odaálltak a piros zászló alá, s karóval, fejszével a hónuk alatt, meg­indultak a földfoglalásra. Mo­solygó mint elnök, Deli pedig, mint a kommunisták titkára. Hogy miért éppen ő, Mosolygó az elnök? Az ilyesmi sokszor csak a véletlenen múlik. Az ő esetében azon múlt, hogy jól tudott olvasni, s Deli Mihály az ő kezébe nyomta kihirde­tésre a kormány f«Wosztó ren­deletét. Aztán azon is, hogy is­merte a határ minden szegjét- lukját, eltájékozódott benne telekkönyv nélkül is, mert a telekkönyvet, azt magával vit­te, vagy tűzbedobta az utolsó pillanatban a jegyző. A párt­ba azonban se akkor, se ké­sőbb nem lépett be Mosolygó. Nem ellenérzésből, inkább ta­lán azért, mert se Deli, se más nem hívta. Egyszer példálód­zóit ugyan, úgy tűnik, a min­tagazda kitüntetés átvétele­kor, hogy „ideje volna már, ha közénk jönnél, Péter”, de ak­kor azt felelte rá, így ütötte el a belépést: „Majd, komám, majd. Ne félj, ha megsüllyed­ne a demokrácia szekere, én vetném a vállam legelőször a lőcsnek.” — S talán ez volt az utolsó eset, hogy hosszabb ideig együtt voltak, pohár mel­lett eldiskurálgattak Delivel. Késő őszre járt, fogytán fo­gyott a negyvenhatos esztendő, újramérték a határt, kiosztot­ták a telekkönyvi kivonatokat s karácsonytájt esett, hogy utoljára ült össze a földigény­lő bizottság. Akkor is már csak azért, hogy kimondják a feloszlását. Mosolygónak kö­szönetét szavaztak, jegyző­könyvbe vették valóságos ér­demeit, s ettől fogva ő, a min­tagazda, teljesen a maga em­bere lett, befejezte szolgálatát a köznek. Ideje is volt, ami azt illeti. Két év hosszú idő, két éven át csak a félszíve, félesze, félereje volt a gazdaságé, nem vehette tőle senki zokon, hogy az elnökségről leköszönve, a saját jövője munkálásához fo­gott. Egyszer-másszor jöttek még hozzá, az igaz, teszem azt, a földművesszövetkezet igaz­gatósági tagságát is megaján­lották neki, ő azonban sajnál­ta, de nem vállalhatta. Most az iszapot hordta, most fuvar­ba kellett mennie, most szeke­ret kommendáltak neki, azt in­dult megtekinteni a szomszéd megyébe, a Bálint fiú is kato­nának állt, nem is jött többet vissza, aztán az új ház, az épít­kezés, mennyit szaladgált, míg URBAN ERNŐ: az anyagot összeszedte, össze- mesterkedte hozzá... Vagyis ha jól megszámítjuk, mi az igaz­ság? Az, hogy ő, Mosolygó, a hajdani elnök, mostanában csak hálni, tisztálkodni, meg ennivalóért jár haza, s a köz­ségházára esztendeje is elmúlt, hogy betette a lábát. A be­adást a nagylány, Terus inté­zi, a nemzeti vállalatok embe­reivel is elbajmolódik, rá leg­följebb csak annyi kötelesség marad, hogy az adót a posta- utalványon idejében befizesse. Mert arra kényes, az adó­jára, nehogy azt mondhassák, azzal vádolhassák, hogy ha­nyag, vagy háládatlan: nem tudja, mivel tartozik a demok­ráciának. Az idén is ni, pedig csak ötven szeptembere van, ő már adót, beadást, mindent kitisztázott, nyugodt lélekkel vághat neki az új gazdasági évnek. Hát akkor? Mit akar­hat, mért jött a felesége nya­kára ez a Deli Mihály? Mért Ígéri, hogy holnap is okvetlen eljön? Hogy megtisztálkodott, hogy a vacsorát is jóízűen elköltötte, eszébe jutott még párszor Deli Mihály, de aztán számolásba fogott és számolás közben egé­szen elfeledte. Kiakasztotta a nyakából a vászonzacskót, — melyben a heti keresményt szokta hazahozni, leszámolt az asztalra vagy tíz darab százast, aztán azt mondta a nagyobbik lányának. — No, Terus, hadd lám, — mennyi van a bankban? Terus, a szép, bamapiros, akaratos Terus, fölállt az asz­tal mellől, kelletenül a sublód- hoz ment, egy berakásos diófa­ládikót vett ki a felső fiókból, és inkább odalökte, mint oda­tette az apja elé: — Itt van, számolja. A toll ára is benne van, amit a ke­lengyére ígért. — Ne prézsmitálj, mit prézs- mitálsz? — nevette el magát Mosolygó. — Ne félj, nem lo­pom el a pénzed, csak éppen... megfiaztatom... Ha meglesz a daráló, mert most már meg­lesz, egy jánosfai kulák kínál­ja kéz alatt, minden forintod­ért másfelet kapsz vissza. Bú­tort is vehetsz a kelengyéd mellé. — Meg egy helyet is, a ku- láklistán maga mellett. — Te! Ne kezdd már me­gint! — Én kezdem? Maga kezdte, mikor az első százast abba a tűzrevaló ládikóba beletette! — Talán magamért csiná­lom? A temetésemre spórolok? Egész héten nyüvöm magam, kenyéren-szalonnán élek, mint a legutolsó senki. Értetek! — Hogy nektek könnyebbségtek legyen! — Szép kis könnyebbség! — Bálint bátyámat elűzte, haza se jön, úgy szégyeli a kulák- kodást. Tőlem meg a társaimat űzi el. Kinéznek, kisasszony­nak csúfolnak, pedig a hátam szakad az erőltetéstől. — A tanfolyamon, a gépé­szetin, azon majd megpihen­hetsz. Mondtam már, hogy mi­helyt a darálót beállítottam, rögtön lemondok a földről. — Hogy a vámot szedje, — hogy a mások zsírján éljen... — Te! Elhallgass, mert... — mert... Anyja! Idegyere! Ide- gyere, ha mondom! Mosolygóné, aki az első han­gos szóra abbahagyta a moso­gatást és sápadozva, zsibbadó tagokkal támaszkodott neki az ajtófélfának, erre a szobába lépett, de mint az ágybólkelt, mint az alvajáró. — Anyja — ölelte közelebb Mosolygó — hát rongyember vagyok én? Eliszom, elprédá- lcm, amit keresek? — Nem, apja, nem — sírta el magát Mosolygóné, — de azért... — Mit de azért, mit de azért, hát már téged is föluszított a lányod? — A falu — sóhajtotta Mo­solygóné —, te nem vagy itt­hon, te nem tudod, mit mond a falu... Hogy a szerencse el­vette az eszedet. — Ki mondja? Ki meri ezt mondani? Ki adott nekem egy falat kenyeret, egy ital vizet is, kinek van jussa rá, hogy a szájára vegyen? Se meg nem lopok, se ki nem zsarolok sen­kit. Magamat nyüvöm, a ma­gam szájától veszem el a fala­tot... Az istenfáját, az irigyel­nek! Hogy lennék én akkor kulák? Erre Terus összevont szem­öldökkel, mindenre elszántan: — Még nem az, vagy csak a családjának az, — de a falu­nak is az lesz, ha idehozza azt a kulákdarálót. — Kuss! Mert mindjárt... — Ne bántsa! Terus! Terus! Nem engedem a Terust! Ezt a kicsi lány kiáltotta, a pöttöm, babszemforma, arany­szőke Piros. Ágyban volt már,, a veszekedésre ébredt, a duny­ha alól ugrott ki, hogy vékony kis karjaival a nővérét átölel­je. — Eh! Az is bolond, aki ve­sződik veletek! Mosolygó kapta a ládikót, vette a pénzt, be a hátsó szo­bába, s hogy a mérgét mégis csak kiadja valahogy, úgy be­vágta az ajtót, hogy a kreden- cen összecsendültek tőle a po­harak. — Jézus, segíts! — fohászko­dott Mosolygóné, Terus pedig a kishugát ölelve elsírta ma­gát. — A bátyám... írok neki, ha­zahívom. Beszéljen azzal a ko­nok fejével... Mások tanulni mennek, az itthonvalók mozi­ba, színházba, kultúrcsoport- ba... Csak én, én nem tehetem, amit szeretnék... Én, én ezt nem bírom soká, édesanyám... — No, Terikém, ne ess két­ségbe, majd csak észhez jön apád. — S bár szíve kétfelé vert, Terit is sajnálta, az urá­ért is aggódott, az édesanyák mindennél nagyobb erejével ágyba kísérte, betakargatta a nagylányt, engedte, hogy a mitseértő, nővérkéjével ver­senyt síró kicsi is odabújjék s addig beszélt, addig duruzsolt nekik, míg könnyüket el nem apasztotta a gyógyító, anyaszív hozta álom. Csak akkor engedte el ma­gát, akkor kezdte rá titokban hüppögve maga is, de úgy, —< hogy se az ura ne hallja, se a gyerekek föl ne ébredjenek szívet szaggató sírására. (Folytatása következik)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents