Új Úton, 1957. június (12. évfolyam, 43-51. szám)

1957-06-08 / 45. szám

X 6 0 J ÜTŐN 1957. június 8. szombat GARIBALDI Irta: DR, MOLNÁR JÓZSEF, a TTIT történelem szakosztályának titkára 1882. JÜNIUS 2-ÁN 75 éve, hogy egy csen­des kis olasz szigeten, Caprerán utolsót dob­bant a világszerte ismert, legendás hírű olasz szabadsághősnek, Garibaldinak nemes szíve. Egész élete szakadatlan harc volt az emberi haladásért, az olasz és más népek szabadsá­gának kivívásáért. A népből jött s összeforr­va a néppel, mindig a legtöbbet tette érette. Guiseppe Garibaldi 1807. július 4-én szüle­tett Nizzában. Fiatal éveitől kezdve szenvedélyesen sze­rette hazáját, éppen ezért igen nagy keserű­séggel töltötte el szívét Itália elnyomott, — szolgai helyzete. Itália ugyanis nem volt füg­getlen, egységes, szabad állam. A XVI. szá­zadban spanyol uralom alá került, mely egé­szen az aacheni békeszerződésig (1748-ig), te­hát csaknem két évszázadig tartott. Utána francia, majd Napoleon bukása után osztrák befolyás alá került. NAPOLEON BUKÁSA UTÁN ismét a ré­gi uralkodóházak kerültek uralomra s a feu­dális rendszert akarták visszaállítani. A dü­höngő reakciós rendszer ellen az olasz nép felvette a harcot, de az ország szétdarabolt- sága és az egyes területek gazdasági elszige­teltsége megnehezítette küzdelmükét. Az 1820-as években a carbonárik forradalmi tö­rekvései és összeeseküvései nem sikerültek. A nápolyi, piemonti, pármai, modenai és ro- magnai felkeléseket osztrák csapatok verték le. A carbonárik a liberális burzsoázia és a . liberális nemesség vezetésével az abszolút ( monarchia helyett alkotmányos monarchiát I akartak kiharcolni forradalmi összeesküvé- ) sekkel. A széles tömegekkel nem volt kap- ) csolatuk, és így nem is tudhattak komolyabb eredményeket elérni. Az 1830-as évek elején 5 a carbonárik helyébe egy új szervezet, az J „Ifjú Olaszország” került, melynek vezetője Mazzini volt. Céljuk az egységes olasz köz­társaság megteremtése volt. Az „Ifjú Olasz­ország” tagjai és vezetője, Mazzini sem értet­te meg a forradalmi demokratikus mozgalom kulcsát, a földkérdést. Ennek megoldása nél­kül pedig nem lehetett az olasz parasztságot érdekeltté tenni a mozgalomban, és így nem is tudtak komoly, tartós sikereket elérni. Garibaldi, hazája felszabadításáért küzdve belépett az „Ifjú Olaszország” szervezetébe. Az 1830-as évek elején részt is vett egy Maz­zini által vezetett felkelésben, amely azon­ban elbukott. A felkelésben való részvételé­ért halálra ítélték, de sikerült elmenekülnie. Genovából paraszt ruhába öltözve Marseil- lesbe, majd Tuniszba, onnan pedig Dél-Ame- rikába emigrált. Amikor Brazília egyik tartománya, Rio Grande fellázadt a császári önkény ellen, és Kikiáltotta a köztársaságot, Garibaldi azon­nal a felkelők mellé állott. Ekkor kezdődött fényes katonai pályafutása, melynek során valóságos legendahőssé vált a szabadságukért harcoló népek szemében, akik „Két Világ Hőse” nevével tisztelték meg. Vakmerő vál­lalkozásokat hajtott végre vízen és száraz­földön és döntő szerepe volt abban, hogy 1 a fiatal köztársaság sikeresen tudott szembe­szállni a hatalmas brazil birodalommal. Egyik alkalommal folyami őrségben volt 12 társá­val együtt egy kis vitorlás hajón, a Parana folyón. Éjjel két nagyobb bárkán ötszörös túlerő támadta meg és megadásra szólította Garibaldi hajóját. Garibaldi azonban felvet­te a harcot és egy órás kemény küzdelem­ben eltávozásra kényszerítette az ellenséget. Ekkor kapott egy könnyen halálossá is vál­ható nyaklövést, amelyet csak hosszú hetek után hevert ki. A riograndei köztársaság ügye később békésen rendeződött. 1841-ben Monte- videoba, Uruguay fővárosába ment, Uruguay köztársaság harcban állott Argentina diktá­torával, aki uralma alá akarta hajtani. Ga­ribaldi itt is a szabadságát védő köztársaság mellé állt. Honfitársaiból megszervezte az Olasz Légiót, amely eleinte 500, majd 800 emberből állott. E légió tagjai lettek a híres vörösingesek. (A vörös ing eredetileg a dél­amerikai húsfeldolgozó munkások ruhája volt.) A légió lobogója: fekete alapon lángoló vulkán. A fekete szín az olasz hazafiak gyá­szát, a lángoló vulkán pedig a kitömi ké­szülő Olaszországot jelképezte. A légió szá­mos hőstettet hajtott végre (sant-antonióni csata, daymani ütközet, a tapeby-i csata stb). Érdemeik elismeréséül a köztársaság nagy mennyiségű földet ajánlott fel a légió tag­jainak és Garibaldinak. Ok azonban vissza­utasították az ajánlatot, mondván, hogy ők nem bérért, hanem a nép szabadságáért har­colnak. ANTALFY ISTVÁN: TAVASZ Nagykarimájú kalapját levette, megborzolta a jak haját nevetve, rügyet csókolt a holtnak hitt gallyakra, habot kavart kanyargó kis patakba, derűt hozott az elhagyott vidékre, ecsetjét vígan mártotta a kékbe, bemázolta az ég vásznát kacagva, az egész világot körülszaladta, amerre járt, a milliónyi fűszál kibújt szétnézni, hol és merre kószál, kicsiny házak ablakszemét kitárta, barázdát vont a magváró határba, parázzsal szúrt fagyott emberszívekbe, az útra port hintett, aztán sietve futott tovább, amerre járt, az élet zsongóbb, vígabb> emberibb, s könnyebb lett... FERENCZY JÓZSEF: ESTE Feltámadt a szél, Es titkot mesél. Halkan figyel a falióra A távoli harangszóra Jő a csorda és a pásztor A kürtöt fújja még egy párszor Aztán elég Sötét az ég Fényesek már a csillagok, A lányka szeme is úgy ragyog A fülemile édes hangja, A világot már elringatja A tarka kis lepkét, A sok füvecskét Földi hang nincsen Aluszik minden Csak a szú őrli már a fát Jóéjtszakát, jóéjtszakát. GARIBALDI JELLEGZETES hadviselési módja Dél-Amerikában alakult ki. Állandó­an nyomasztó túlerő ellen kellett harcolnia, önkéntesekkel sorkatonaság ellen. Az egyet­len eredményes megoldás ilyen helyzetben a váratlan támadásra és a meglepetésre építő guerilla-harc lehetett. Garibaldit e harcmo­dor felülmúlhatatlan nagymesterének tekin­tették. Az ütközet idejét mindig maga vá­lasztotta meg és csak akkor bocsátkozott köz­vetlen harcba, ha ez elkerülhetetlennek lát­szott, vagy ha biztos volt a győzelmében. Az 1848-as olasz események hatására Ga­ribaldi és az Olasz Légió 63 tagja 1848. ápri­lis 15-én hajóra szállt, és visszatért hazájá­ba. Céljuk az olasz forradalom segítése és győzelemre vezetése volt. A szárd király, a pápa, és a nápolyi király, valamint a szárd burzsoázia azonban elárulta a forradalmat, mert jobban féltek saját népüktől, mint az osztrákoktól. Garibaldi részt vett a római köztársaság védelmi harcaiban. Oudinot fran­cia tábornok csapatait először megverte, mi­re a tábornok kénytelen volt fegyverszüne­tet kérni. Közben Oudinot újabb erősítéseket kapott III. Napóleontól, és osztrák, spanyol, Ünnepi szonett Ünnep van — víg, meleg, tarka vasárnap A zöld mezőn dalt zsongnak a tiszta fények. Karomat, amely a nyárban bronzra égett Kinyújtom eléd, hogy lásd: téged várlak! Lassan jössz felém, arcodról nap árad égő fény, almát hozol, majd szólsz: megérett! Szemedből rám röppennek a kéklő fények s nagyot intenek a gyümölcsös ágak. S aztán, halkan pendül az almán késed És az édes íze a gyümölcs felének hű, titkos csókként hűsíti szánkat. Közelebb jössz, boldogan ülsz a széken... Hajad sűrű szálai váltamra dőltek S karom szelíden koszorúzza váltad. SZERENCSÉS GYULÁNÉ: Mesékről álmodtam ... Kisgyermek koromban sohse mosolygtam, Nehéz szalmavackon mesékről álmodtam. Nagy ablakos házról, pámás nyoszolyáról Apám jókedvéről, anyám mosolyáról. Terített asztalról, szép búzakenyérről, A nyakamra kétsor gyöngyös ékességről, Gúnyám helyett ékes szép cifra ruháról Madzag helyett színes selyempántlikáról. Lábamra cipőről, csattos hófehérről, Mazsolás kalácsról, finom ételekről. Álmaim meséjét szavakba is fogtam, Anyámnak, apámnak néha el is mondtam. Olyankor apámnak komor lett az arca Anyám két szép szemét a könny mélyre marta. Nem is szóltak, csak úgy leintettek csendben Hét kicsi testvérem sírt még éhesebben... és nápolyi katonák segítségével elfoglalta Rómát. Garibaldi önkénteseivel átvágta ma­gát az ellenségen, és Velencébe készült, ahol a köztársaság még tartotta magát az osztrá­kok ellen. Piemonban azonban elfogták és ismét emigrációba kellett vonulnia. Tunisz, Gibraltár, Lime (Peru fővárosa), volt az út­ja. Limában egy honfitársa látta vendégül hosszabb időn keresztül. 1859. februárjában Cavour gróf Szárdínia miniszterelnöke hazahívatta Garibaldit, mi­vel szüksége volt rá és népszerűségére az osztrákok elleni háborúhoz. III. Napoleon segítségével Magentánál és Solferinónál döntő győzelmet arattak az osztrákokon, ITÁLIA EGYESÍTÉSÉBEN is döntő ténye­zőként szerepelt Garibaldi, főleg a Dél- Olaszországi hadjárata révén. 1860. májusá­ban ezer önkéntessel hajózott el Genovából a szicíliai felkelők megsegítésére. A lelkes szicíliaiak segítségével több csatában meg­verte a nápolyi király mindig túlerőben lévő seregeit. Legnevezetesebb csatája e hadiá­rat alkalmával: a calatafimi, palermói, mi- lazzói, reggiói, volturnói stb. csaták. Garibaldi seregében a dél-itáliai harcok idején külön magyar légió szerepelt. A bajai származású Türr István. Garibaldi szárny­segéde volt. Tüköry Lajos, Garibaldi seregé­ben egy magyar zászlóalj parancsnoka, majd később Garibaldi elővéd-parancsnoka lett. Palermo ostrománál esett el 1860. május | 27-én, 32 éves korában. Róla mondotta Ga- ! ribaldi, hogy „ő a vitézség klasszikus föld­jének méltó képviselője.” Az olasz egység létrejött, de nem „alul­ról”, népi forradalom révén, ahogy egész Dél-Itália egyesült, — hanem „felülről”, a szárd király vezetésével. Garibaldi élénken figyelte a porosz-francia háború eseményeit, és az 1870. szeptember 4-én kikiáltott köztársaságnak azonnal fel­ajánlotta segítségét, önkénteseket szervezett, és fényes haditetteket hajtott végre. A há­rom napos véres dijoni csatában nagy diadalt aratott a túlerőben levő poroszok felett. A francia kormány (Thiers) behódolása és a burzsoázia áruló magatartása miatt ott hagy­ta Franciaországot, s hazatért szülőföldjére. 1882. június 2-án halt meg 75 éves korában. Garibaldi, a kiváló szabadsághős. mindig példaként állhat minden szabadságáért küzdő nép előtt. Garibaldi ösztönös népi forradal­már volt, aki megérezte, és meglátta a he­lyes időpontot a cselekvésre. Az egyesítés után egyre nyíltabban szembekerült a hiva­talos Olaszország nemesi és polgári vezető köreivel. A jobb és szebb jövő biztosítékát a munkásokban találta meg. Azt mondotta róluk: „Olaszország legszebb napja — s az enyém is, ha megláthatom —, az lesz, ami­kor a munkás felemelkedik, a haza sorsának irányítására; amire nem is képesek, s amit nem is akarnak megtenni a kiváltságos osz­tályok.” Ezzel függ össze híres kijelentése: Igen, a Dolgozók Nemzetközi Szövetsége a jövő napja!” GARIBALDI EMLÉKE a XX. században is tovább élt és él ma is. A II. világháború idején garibaldista alakulatok szabadították fel Észak-Olaszország jeletékeny részét. Az olasz munkásosztály és nagy pártja mai harcaiban büszkén emeli magasba Garibaldi arcképét, mint a békéért, a szabadságért, a szocializmusért küzdő népi tömegek egysé­gének szimbólumát. FAZEKAS ISTVÁN: REJTŐ JENŐ: (P. HOWARD) _— Ez a nő — folytatta Mr. Wilkie — bennünket is rá­szedett. Megtudtam, hogy For- sterrel megállapodott száz fontban cikkenként. Az volt a feladata, hogy az ön kör­nyezetébe férkőzzön, sir, és helybeli riportsorozatot írjon a petróleumharcról... És most ne haragudjon, sir, amiért erőszakkal betörtem.. A gróf olyan kijelentést tett, amit még sir Yollandtól nem hallott senki. — Mr. Wilkie! — mondta — ön ezentúl minden bejelentés nélkül is beléphet hozzám, a- mikor akar. BEFEJEZÉS 1 A gróf csodálkozva tapasz­talta, hogy fütyörészik a tü­kör előtt, mialatt a nyakken­dőjét köti. Ugyanis estére az államtitkár várta, akitől el­tűnt csapata felől várt fel­világosítást. Azután utazik,.. Ez volt az utolsó napja a Mammunia szállóban. Amikor kilépett a hotelfo­lyosóra, egy alezredessel ta­lálkozott. Az autós ember! Megtorpant előtte. Az al­ezredes is. megállt, udvaria­san és csodálkozva... — Mr. Guliver... — Parancsol? Nevem Dü­rfen... A gróf lehúnyta a két sze­mét és megfogta a homlokát. — Óhajt valamit, kérem? érdeklődött kedvesen az alezredes. — ön... ön azt akarja mon­dani, hogy nem ismer engem? — Nem emlékszem, hogy szerencsénk lett volna... Ta­lán Nizzában? Én ugyanis teg- náp este érkeztem meg a sza­badságomról. A Riviérán üdül­tem. A gróf a cipője’ orrát néze­gette és bólogatott. — Csakugyan... bocsásson meg alezredes úr most látom, hogy tévedtem. Az illető, aki­re emlékeztet, sokkal maga­sabb, mint ön... Sajnálom... — De kérem, igazán örül­tem... — mondta az alezredes udvariasan és melégen meg­szorította a gróf feléje nyúj­tott kezét. Sokkal melegeb­ben, mint amennyire a beszél­getés indokolta. Az alezredes mellén egy va­donatúj katonai becsületrend is fityegett... 2 A gróf csak az államtitkár­tól tudta meg az igazságot, — amikor kettesben maradtak egy szalonban: meghallotta, — hogy csapatai leverték Kini- balut. — A derék fiúk már útban vannak — mondta az államtit­kár —, ép egészségben... Majd kapnak valami jutalmat az ál­lamtól. — Én természetesen épp úgy megfizetem amit ígértem, — mintha célhoz értem volna... Szóval gondom lesz rájuk... — ön igazán nagylelkű... — Azután van itt egy szá­zados, aki szabadságán Nizzá- bal olyan hősiesen üdült, hogy alezredes lett és becsületren­det kapott... Az államtitkár elgondolkoz­va nézte a körmeit. % ■ — Kitűnő ember... — Az bizonyos. — A hotelportás elárulta, — hogy Podvinecz marsall és egy barátja visszaélést tervez a százados nevével. De Dürfen nem zavarta őket a csalásban. Éppen szabadságon volt, tehát civilben és álnéven a háttér­ből igazította kedve szerint az ügyet. Lassan hatalmába ke­rítette az ön embereit, és Szu­dán helyett Kinibalu földjére vezette őket. Előzőleg elmond­ta nekem, hogy mit akar. Ha baj történik, akkor a petró­leumkutató angol úr a bűnös, de ha kiderül, hogy Kiniba- lunak nincs fegyvere, akkor megszálljuk az országát. így történt, ön, sir, egyike az öt embernek, akik tudnak az ügy hátteréről... Mikor leért a kapu elé, a konflisba ült. — Megyünk Angliába, Strudl. — Annyit már nem bír ki ez a ló. Déz ist doch ká dro- medár... Hő... — Ne féljen... A konflist nem használjuk több hosszú tur­néra... — Hééé! Hőő! Diendl... Du Ass! És megindultak, döcögve. Denhamba beköltözött az ősz. Az öreg sir Archibald élt még, de már alig tudott járni. Sir Yolland a postát nézeget­te. Olvasatlanul dobta el a szerencsekívánatokat. A lapok megírták, hogy petróleumku­tató útján a rabló Kinibalu fő­nökkel elintézte számadását. Nem érdekelte. Levelek, elszámolások... —■ Kratochvill kézírása. Hálá­san köszönik a gróf bőkezű jutalmát valamennyien. Hou- ben és Jordan megnyitották mulatójukat, Fleur de Bac és Toutain hajót vásároltak és Lucréciának keresztelték, de elhatározták, hogy borús idő­ben nem kártyáznak... És ez?... Micsoda? „...Johanes Livingstone és Anna Livingstone folyó hó 15- én felkeresik Archibald és Oli­vér Yolland grófokat”. A gróf sokáig ült a papír­ral a kezében, azután felelt. Hogy a grófok szívesen lát­ják... És 15-én megjöttek a vendé­gek. Sajnos, a leány hangja alig változott és kissé különös volt népiességével az ódon fa­lak között. De a gróf észre sem vette. Ö nem vett észre sem­mit, csak nézte a leányt... — Rémes ember vagy öre­gem — mondta Livingstone. — Húsz éve ismerlek, de még most sem tudom, hogy ki vagy? — Én annál inkább — mondta Anna és sugárzott. — Makacs! Makacs gyerek! Igen, igen, hiába néz, kedves hódító úr. Én azért férkőztem a köze­lébe, hogy nevetségessé te­gyem. Aztán én lettem nevet­séges... Az apám készítette elő Urungiban a csúfos blamázst, és nekem kellett volna világgá kürtölni. Gyűlöltem, mert azt hittem, hogy minden baj maga miatt ér bennünket. Aztán... — Egyszer csak nem tudtam gyűlölni, és most ez lett belőle. — Mi? — kérdezte mohón a gróf. A lány elpirult. — Amikor ott betegen min­dent elmondott... és diktálta a levelet, akkor már... Szóval, meg akartam menteni... De a riport is kellett... Megállapod­tam Forstérrel. Ezért elvittem Harlingtonnak a táskát és volt riport. Csak úgy zúgott! Az a gazember Harlington megérde­melte... Képzelem, hogy maga akkor mit gondolt rólam. De nem magyarázhattam meg az Urugundi föld ügyét, mert az apámat nem árulhattam el... Még magának sem... — Rossz érzés volt — sóhaj­tott a gróf.' Később egyedül maradtak. Sir Archibald valami régi kő­zet miatt a szobájába vezette a vendégeket, de Anna és a gróf megálltak a sötét címer­teremben,.. — Nos... — mondta a lány — felgyógyult teljesen? Nem tér vissza a láz? — De... néha újra látok min­dent... különösen egy víziót... amit lázban álmodtam.... Mint­ha megcsókolt volna... Hallgattak. — Emlékszik még? Anna gondolkozott. csak... hogy is volt... Én így ül­tem... közelebb hajoltam... igen, tudom már... — suttogta. — így volt... És megismétlődött a jelenet. Az üvegajtó finom függö­nyén keresztül, leomló, hatal­mas hópelyhek árnyéka lát­szott. — Amikor először látott, ak­kor még gyűlöltem — mondta Anna. — Beképzelt, hiú, go­nosz embernek hittem... Leg­szívesebben megöltem volna... Később nagyon szégyeltem magam, amikor láttam, hogy jó... bátor, hűséges, nagylelkű. — Csakugyan ilyen vagyok? — Igen... Éppen megismételték volna azt a régebbről elfelejtett jele­netet, de nyílt az ajtó. és a vesztibül felől jött a házmester. Lerázta körgallérjáról a ha­vat és toppantott néhányat. — Guten Abend, herr raf... Szó a blődszin voa no nett da... Egy múzeum akar megvásá­rolni a Diendl... Réz Rindfi... — Odaadta? — Déz scho nett. Az ember­nek kell valaki, aki simfel, — meg szereti... Herr gráfnak egy menyasszony, az öreg Rákeres­nek egy ló... Déz Rindfi isz vi- lágotjárt gvorn... Mahlzeit... És elcsoszogett... — Nem egészen... Várjon VÉGE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents