Új Úton, 1957. június (12. évfolyam, 43-51. szám)
1957-06-05 / 44. szám
1957. június 5. szerda C J ÚTON Hogyan lehetne olcsóbb az egercsehi szén? JÓ IDEJE ELTELT már annak, hogy a kormány orvosolta azokat a jogos sérelmeket, melyek az elmúlt néhány év alatt bányászainkat érték. Ma már szinte természetesnek tűnik, hogy a bányában dolgozóknak közel 40 százalékkal emelték a bérét, a rokkant bányászok majdnem dupláját kapják annak az összegnek — amit október előtt megkereshettek. A munkaruha kihordásának idejét is egy évben állapították meg — így kérték a bányászok. Ezenkívül számos kedvezményben részesülnek, — melyek megkönnyítik helyzetüket, több erőt, kedvet és értelmet adnak nehéz munkájuk elvégzéséhez. Egy percig sem lehet azon vitatkozni, hegy megérdemlik-e. Súlyos napokat éltünk át októberben és október után Az akkor még vérszegényen, de erős akarattal talpraálló életünknek bányászaink voltak az első véradói. Sokat köszönhetünk nekik, mert jórészt rajtuk múlott, hogy szénbányáinkat nem árasztotta el a víz, nem szakadoztak le a frontok és üzemeinkben megindulhatott a termelés. Október után vívta meg népi demokratikus rendszerünk 12 éve alatt a talán egyik legnagyobb széncsatáját. Ez a harc győzelemmel végződött, mert segítettek a bányászok is. AZ EGERCSEHIEK sem maradtak ki a küzdelemből. Többen voltak olyanok, akik a fekete-napok felforgatott világában is tisztán láttak valamit: a bánya — kenyér. És hiába volt az ellenforradalom véres kardjának megherdozá- sa, mely általános sztrájkra uszított, — az idősebb bányászok nap mint nap lent voltak a frontokon és védték a bányát. Az egercsehiek megvívták a maguk harcát, melyet a számadatok a következőképpen tükröznek. 1936 novemberben 1 tonna 1956 decemberben 1 tonna 1957 januárban 1 tonna 1957 februárban 1 tonna 1957 márciusban 1 tonna 1957 áprilisban 1 tonna Semmi sem bizonyítja ennél világosabban, hogy az egercsehiek erejükhöz mérten mindent megtettek, hogy gazdasági életünkben minél előbb helyreálljon a rend. Ahogyan fokozatosan magunkra találtunk, úgy került sor arra, — hogy bányászaink jogos követelését teljesítse a kormány, s normális állapotokat teremtsen a bányászatban. Mindez még korántsem jelenti azt, hegy a göcseji kövér bíró módjára üljünk a támlás széken és a menyországos gyönyörűséggel dörzsöljük össze kezünket a megelégedéstől. Van elég gond és baj, sok munkát, megértést, szívet követel. Az sem közömbös dolog számunkra, hogy még mindig elég drága az egercsehi szén, bár az április hóban kialakult termelési érték nem a legrosszabbak közül való. Napjainkban a takarékosság, a megfeszített munka és a jó úton járásnak idejét éljük. — Szükség van minden kilogram szénre, s minden fillérre. így arra is, hogy egercsehi szén termelési költsége a lehető legkisebb legyen. Mit mondanak a bánya dolgozói? VARGA FŐMÉRNÖK elfoglalt ember, jóformán egy pere ráérő ideje sincs. Telefon innen is, onnan is, kopognak az ajtón: „főmérnök elvtárs, az volna a problémám...”; majd teherkocsik után érdeklődik, és hogy hol nincs elegendő anyag. A vállalatnál egyike azoknak az embereknek, akik legjobban tudják: mi köti meg a kezüket és mi ad szinte szárnyat a dolgozóknak. Nemcsak szigorúan a termeléssel foglalkozik, legalább annyi gondot fordít az emberek üzemen kívüli bajainak orvoslására. Tudja, hogy drága a szén, amit termelnek, de azt is: ettől függetlenül úgy kell ez a szén, mint egy falat kenyér. Hogy hol lehetne javítani, arról a következőket mondja: Az önköltség csökkentésének több módja van, ezek közé tartozik a gépesítés is. Ha ezt vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hegy a barnaszén bányászásának gépesítése vi- szén kitermelése 3000 forint, szén kitermelése 1500 forint, szén kitermelése 580 forint, szén kitermelése 662 forint, szén kitermelése 462 forint, szén kitermelése 420 forint, lágviszonylatban is eléggé alacsony fokon mozog. Természetesen a mi helyzetünket sem szépíthetjük, mert nálunk lent a bányában a mai napig is a csákány a döntő. A szállításnál már máskép alakul a helyzet, igaz ugyan, hogy a drótkötélpálya nem a legjobb megoldás. Az sem lebecsülendő dolog, — hogy a szükséges faanyagot drága valutáért vesszük meg külföldön és ez is hozzájárul az önköltség emelkedéséhez. — Nekünk, véleményem szerint, a mindennapi jó munka mellett arra kell törekedni, hogy amennyire lehetséges, takarékoskodjunk az anyaggal, s a meglévő gazdasági feltételek mellett a legjobbat adjuk. Bráz József elővájár háza előtt szögezi a drótkerítést. A magas, erős ember kiejtésén néha még észrevenni, hogy nem egészen jól beszéli a magyart, erdélyi származású. Régen dolgozik már itt, társai becsülik munkája után, — több kitüntetést is kapott már eddig, ö az anyagtakarékosság mellett még a következőkre hívja fel a figyelmet. — Hiányolom azt, hogy nincs munkaverseny értékelés, mint eddig. Dolgozok, dolgozok, de nem tudom azt, hogy mennyit jelent az én teljesítményem százalékokban, és egyáltalán: nem tudom azt, hogy hogyan dolgoznak mások, hozzám viszonyítva. Nekünk, akik annakidején élmunkások, sztahanovisták voltunk, jól esett a kitüntetés, mert ezzel is éreztük azt, hogy megbecsülnek bennünket, számítanak ránk, és elismerik munkánkat. Jó volna ezt feleleveníteni, hiszen ennek nemcsak mi látnánk a hasznát. — MILYEN MÓDOT LÄT arra, hogy olcsóbban termeljenek. Nem gondolkozik sokat, látszik rajta, hogy maga is foglalkozott már a kérdéssel, s próbált megoldást találni. — Szerintem a munkaerővel lehetne okosabban is gazdálkodni. Úgy látom, sok helyen több embert alkalmaznak, — mint amennyi kellene. Egy kis ésszerű átcsoportosítás néha szép haszonnal járna Hasonló a véleménye Rózsa Gézának, és Ficzere b. Miklósnak is. Elmondják, mennyivel jobb lenne, ha a szénszállítás vasúton történne. A kötélpálya mindennapos ellenőrzése több ember munkáját igényli, ezenkívül állandó a forgalma, és majdnem minden vasárnap kötéléserét kell végrehajtani. Mindketten azt hangoztatják: kevesebb improduktív munkást kell alkalmazni, és törekedni kell az egyszerűsítésre. Rózsa Géza például, csapatvezető és lőmester egyszemélyiben. Emellett még szavai szerint arra is van ideje, hogy „forgassa” a csákányt. Ezelőtt mindkét „tisztséget” egy-egy ember látta el — és ez felesleges volt. Hogyan lehetne olcsóbb az egercsehi szén? A megoldáshoz szükséges néhány fontos dolgot maguk a vállalat dolgozói mondták el. Majdnem kivétel nélkül mindent meg lehet valósítani. Emellett még bizonyára van ésszerű ötlet, javaslat, mely elősegítheti az olcsóbb, gazdaságosabb termelést Egercsehiben. De a legtöbb segítséget maguk a bányászok adhatják, és minden bizonnyal — adják is. HANKÓCZI SÁNDOR MUNKAKÖZBEN Félmillió forint Északmagyarország egyik legnagyobb gazdaságában, a Nyugat-Bükki Állami Erdő- gazdaságban az idén mintegy félmillió forintot fordítanak beruházásokra. Ebből az ösz- szegből korszerű műhellyel, — gépszínnel ellátott gépállomást építenek, amelyet előreláthatólag augusztus végére készítenek el. A közelmúltban Szilvásváradon és Felnémeten új famegmunkáló telepet helyeztek üzembe. A szalagfűrésszel és egyéb gépi berendezésekkel ellátott üzemben azokból az ipari fákból, amelyeket a fűrészipar nem tud beruházásra felhasználni, parkettet, prizmát, ládadeszkákat, ládasarkokat készítenek. Ebből a melléküzemanyagból pontos számítások szerint mintegy 300 ezer forint jövedelemre tesznek szert, ugyanakkor a gyümölcsszállításhoz szükséges ládahiányt lényegesen enyhítik és az építkezésekhez is nagyobb mennyiségű parkettet juttatnak. A közelmúltban ideiglenes famegmunkáló üzemet létesítettek Felsőtárkány- ban is, ahol ugyancsak hulladékanyagból készítenek hasznos faanyagokat. Szabó István az Apci Fémtermia Vállalatnál dolgozik, gépen a gázt adagolja a mangánérc pörkölésére a A jól köszörült kés egyik előfeltétele a jó munkának. — Horváth István Gyöngyösi Máv Kitérő- gyártó Vállalat gyalusa ezért fordít nagy gondot a köszörülésre GYURKÓ GÉZA: Emberek az autó bus zú n szinte művészi tökélyjel. Soha ilyen időzített rosszullétet. A veszekedő felek leülnek, s mindnyájan kibámulnak az ablakon, olyan elmerülten és kitartóan, mintha valami rendkívül fontos és sorsdöntő esemény játszódna le a zöldhátú földeken. Az asszonyság végül is nem állja meg szó nélkül-. 1: — Nahát... hogy nem ♦ sül le a bőr a képéről a J szégyentelennek... Mit í meg kell érnie az em- J bemek... így visszaélni a £ jóhiszemű emberek bi- 2 zalmával. — Ilyenekből lesznek * a sikkasztok... pontosan r ilyenekből kérem — ka- £ pott a szón a kis kopasz, £ A szürkekabátos hát- ♦ rafordult és helyeslőleg | bólongatott. f — És... és mi még mi- •] atta vesztünk össze... — X igazán szégyenlem ma-1 f gam, uram — mentege- | tődzött most már. í1 — Nem tesz semmit — ?a integetet mosolygósán a ♦ másik — emberek va- t gyünk és jó ügyért vi- ? táztunk.... Legalább is J azt hittük.... Nem igaz? t Hehehe — Nézett az J asszonyságra. £ — Igaz... igaz... de» azért mégis csak arcát-£ lanság — hajtogatta fel- X háborodottan, miközben t azt is figyelte, mint mu- t tatkozik be egymásnak, » a szűk helyen is felállva $ a két férfi. S az autóbusz robogott £ tovább harminckét uta- £ sával. £ Kapálják a cukorrépát a tiszanánai Petőfi Tsz földjén @T® Pócs Mária, az egri Bútorgyár fényezője, gondoskodik arról, hogy a reábízott asztallábak és asztaltetők szép fényesen kerüljenek a vásárlókhoz. lett lehuppant az országúira. A busz ajtaja nagyot csattanva bezárult, a motor felhördült, s az utasok indultak tovább, — anélkül, hogy mindezt észrevették volna. A szürke kabátos már állt, az aszonyság arca már lilásveres színt öltött, a kis kopasz emberke csak hápogott, sőt már mások is, újak is beleavatkoztak a veszekedésbe, ki óvatosabb mértéktartással, ki szenvedélyesen, hogy végre eldőljön... Mi is? Az már vagy két pierce nem fontos itt. Ekkor valaki véletlenül kinézett a busz hátsó ablakán, és meglepie- sét hangosan adta tudtára az utastársadalomnak: — Nézzék már... hát annak, istenemre mondom, kutya baja sincs. A veszekedés abbamaradt, mindenki hátranézett, s meglepetés, ámulat ült ki az arcokra. Nem véletlenül. Az imént még rosszul lett nő — a távolodó busz- bólból is jól lehetett látni — ott áll az útmenti ház kapujában, s fölényes gúnyossággal int búcsút az Ikarusnak. — Megjátszotta a rosszullé- tét, hogy ne kelljen visszagyalogolni vagy 4 kilométert a falutól idáig. Megjátszotta ügyesen és alapos előkészítéssel, — Isten mentsen az ilyen anyától... — Már az idős nőkkel is szemtelenkedik, fiatalember... jó lesz vigyázni... van még törvény... — Ne fenyegetődzön... mert ha én elkezdem... — Mit kezd el? Na mit... mondja? Mire az autóbusz megállt, teljes volt a hang- j zavar. A veszekedő felek egyetlen röpke, rövidke p>erc alatt elfelejtették, hogy voltaképpen itt egy nő lett rosszul, hogy voltaképpen segíteni kellene neki, támogatni... Mindent elfelejtettek, csak egyet nem. Hogy megsértették őket, hogy meg kell védeni magukat, igazukat, emberi becsületüket, egyáltalán emberi mivoltukat, amelyen az imént, szinte robbanásszerű váratlansággal súlyos csorba esett. Mások előtt — Egy egész autóbusz utastársadalma előtt. Úgy kanyargóit, kavargott a szitokáradat, és úgy ösz- szekeveredett, hogy már maguk sem tudták volna szétválogatni: melyik kit illet, ki mit mondott. Észre sem vették, — hogy a roszul lett nő kis bőröndöt ráncigái elő a csomagtartóból, végigpréseli magát az ülések között, s az efféle esetekben edzett, éppen ezért egykedvű arccal ajtót nyitó kalauz melges, kicsit kopaszodó, sovány emberke, aki eddig nagy elmerülten bújta újságját, s csak az imént elhangzott segélykérésre kapta fel a fejét. — Igaza van asszonyom... teljesen igaza van. Ezekfélétől — intett egyértelmű leg a fejével a szívtelen utitárs felé — nyugodtan felfordulhatna az ember... Igen kérem, nyugodtan felfordulhatna... Sőt... még talán tetszene is neki... bizony isten tetszene. — Mit beszél itt össze, marhaságokat — hördült fel hátrafordulva a szürkekabátos — én csak azt mondtam, hogy minek utazik az olyan... — ...Kikérem magamnak ezt a brigantá hangot... igenis... kikérem... Én nem szoktam marhaságokat beszélni, de ön úgy látszik, igen... Most is ím ezt teszi — csapott magasra a sértődöttség mérge a kis kopaszban, és mély felháborodással csapta le az újságot. — Igaza van az úrnak, maga egy szívtelen.... — hogy nem szégyeli magát... maga... maga... — kereste a jelzőt a kövér asszonyság. — Maga engem ne magázzon, és magához nem szóltam... — Fogja be a száját, taknyos, a fiam lehetne... Egy nő rosszul lett az autóbuszon. Segítségkérőén nézett körüli, mert látszólag arra sem volt ereje, hogy szóljon a vezetőnek, vagy a kalauznak... álljanak meg az isten szerelmére. A mellette ülő férfi több riadtsággal, mint lovagiassággal a hangjában, elkiáltotta magát: — Halló, soffőr... álljon meg rosszul lett a hölgy! — Jaj, rosszul lett szegény — kezdett el sápítozni az egyik hátsó ülésen egy kövér, ve- resedő képű asszonyság — és nem állnak meg... borzasztó... Kalauz úr... álljon meg, nem látja, hogy szenved valaki, hogy rosszul lett az egyik utasa... micsoda szívtelenség... ezek a mai emberek — lökte az ég felé hurkás karjait, mintha a menyben- lakókat hívná e szent percben tanúnak igaza védelmére. — Minek utazik az olyan autóbuszon, aki nem bírja... csak feltartja az utitársait — mormogta egy szürkekabátos fiatal férfi, s dühösen nézett ki a busz ablakán. — Mit szívtelenke- dik... maga is lehet még rosszul... Kívánom, hogy magával szemben is ilyenek legyenek az emberek — replikázott vissza az asszonyság, s körülnézett, vajon akad- e segítség hirtelen jött küldetéséhez. Akadt. Egy szemüve-
