Új Úton, 1957. május (12. évfolyam, 34-42. szám)
1957-05-29 / 42. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! FELE3THETETLEN KÉT HÉT Márkusz László képesriportja AZ MSZMP HEVES MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM. ARA 60 FILLÉR 1957. május 29. szerda. • • Ülést tartottak a megye országgyűlési képviselői A Hazafias Népfront Heves megyei elnöksége szombaton tanácskozásra hívta össze a megye országgyűlési képviselőit. A tartalmas összejövetelen megvitatták az országgyűlés óta eltelt időszak alatt végzett munkájukat és a következő hónapok feladatait. A képviselők többek között elmondották, hogy az ülésszak óta még szorosabb és közvetlenebb kapcsolatot építettek ki választóikkal. Az utóbbi két hét alatt 15 községben és városban tartottak beszámolókat, fogadó napokat és a jövőben még tovább erősítik barátságukat. Megállapodtak abban, hogy júniusban, hasonlóan májushoz, 12 községben, városban tartanak politikai előadásokat, beszámolókat, amelyekben mozgósítják a néptömegeket a párt és a kormány politikájának végrehajtására. Határoztak arról is, hogy megyeszerte kiszélesítik az atombomba kísérletek elleni tiltakozó és egyre nagyobb méreteket öltő mozgalmat. SZÉLJEGYZET Érdekes dolgot hallottam a minap. A boconádi Petőfi termelőszövetkezetben „újítást" vezettek be. Több helyen, kint a táblákon apró ,,menedéken' építettek, oszlopokra tetőt húztak, s rögtönzött padokat, asztalokat is raktak alá. Ha eső van, nem kell kilométereket szaladni tető alá, s ebédidőben nem kell a földre telepedni, mert ott vannak a kényelmes asztalok. Apróság az egész, egyesek szerint talán szót sem érdemel, még sem árt megemlíteni. Hiszen olyan híven tükrözi, mennyivel más a közösben a munka. Mert ugyan melyik egyéni paraszt állít földecskéje szélén ebédlőt? Katonai bíróság előtt az árulók és ellenforradalmárok A budapesti helyőrség katonai bírósága hétfőn kezdte tárgyalni Joób László és társainak fegyveres, államellenes szervezkedésének bűnügyét. A vádlottak között van Kádas Géza úszó, Tompa András volt rendőrszázados, Horthysta katonatisztek, az egri ellen- forradalmi csedekmények irányítói és szervezői. A tárgyalásról részletesen beszámolunk lapunk legközelebbi számában. Vidám majális Felső tár hány ott Vasárnap mozgalmas napjuk volt az egri járásban lévő fiataloknak. Ezen a napon a KISZ, az EPOSZ és a kulturális szervezetek rendezésében nagyszabású, vidám majális volt a felsőtárkányi tónál■ A majális színhelyére már kora reggel tömegével érkeztek a fiatalok, idősebbek egyaránt, s délben már több, mint S00-an voltak. A majális résztvevői délelőtt a környező falvak, Felnémet, Balaton, Ostoros és más községek tánccsoportja, zene- és énekkarai szórakoztatták, majd a kultúr- és sportműsorok után a helyi, valamint az egri honvédségi tánczenekar húzta késő estig a talpalávalót, melyre még az idősebbek is táncra perdültek. Versenyre hívja a megye gépállomásait a sarudi gépállomási A sarudi gépállomás dolgozói a párt és a szakszervezet kezdeményezésére elhatározták, hogy ismét megszervezik a munkaversenyt és versenybe szólítják a megye összes gépállomásait. A versenynél elsősorban az egy traktoregységre eső teljesítményt értékelik . Elhatározták, hogy éves tervüket 105 százalékra teljesítik, ez azt jelenti, hogy gépegységenként 618 normálhold helyett 649-et teljesítenek. Az üzemanyagfogyasztást állandóan ellenőrzik és a betervezett norma szerinti üzemanyagfogyasztást 5 százalékkal csökkentik. A termelőszövetkezetek minden munkaigényét kielégítik, határidőre teljesítik a vállalt! munkákat. A fejlettebb agro-! technika alkalmazása érdeké- ; ben táblatörzskönyvet készíte- • nek. Kildolgozzák a helyes ve-< tésforgók tervét, a laboratóri-! umban talajvizsgálatokat vé-1 geznek. — A MÁTRAVIDÉKI Erő műnél 130, a Gyöngyösi MÄV Kitérőgyárban 52, a Mátravi- déki Szénbányászati Trösznél 62 taggal működik a KST. — A tagok látszáma egyre emelkedik és új KST-ket is szerveznek. J Nagy a forgalom Mátrafüreden, a „híres” gombánál, amely elől indul a busz, a kisvonat, s a szerelmesek útja, — fel az erdők közé. Megyeszerte Köszöntötték a gyermekeket a gyermeknap alkalmából Megyeszerte szombaton és vasárnap ünnepelték meg a gyermeknapot. Egerben, Gyönr gyösön az általános iskolákban, óvodákban a pedagógusok, a szülők köszöntötték és jutalmazták a gyermekeket, legtöbb helyen kultúrműsorral szórakoztatták őket. Ezen a napon a gyermekek Úgy látszik ízlik a gyermeknapi torta. Hát hogyne ízlene, amikor az édesanya keze segíti azt a kis gyermeki szájba... is kitettek magukért. Ügyességi és sportversenyeket rendeztek, nem egy helyen színvonalas műsorral szórakoztatták egymást. Nem árt egy kis virágot szedni a gyermeknap alkalmából. Vitaestek a pártszervesetekben Hétfőtől kezdve Heves megye minden falusi pártszervezetében egkezdődött a Központi Vezetőség politikai előadás- i sorozatának a megvitatása. A ’ dolgozó paraszokat különösen a legutóbbi előadás anyaga érdekli, a magyar mezőgaz- daaság továbbfejlesztéséről, — melyet Fehér Lajos, az intéző- bizottság tagja tartott. A viták során a dolgozó parasztok nagy többsége állástfoglalt a belterjesebb gazdálkodás mellett és igen sok határozatot hozott, hogy egy-két év múlva necsak pótolják az októberi események folytán megcsappant állatállományt, hanem azt minőségileg is túl fogják szárnyalni. Ezeken a vitákon nokat foglalkoznak a különböző termelési társulások alakításával is. A megye területén a hét eleje óta több mint 50 ilyen vitaestet tarottak, a helyi párt- szervezetek, melyeken alaposan megbeszélték, hogyan, mi- képen fepleszthetik gazdaságukat. Félóra séta, félóra pihenő, — így kell ezt már kérem beosztani, ha az üdülő ember túl van már néhány x-en. iVem tagadta meg magát Király Antal budapesti la-1 kcs ellen nemrégiben indított" bűnvádi eljárást a rendőrség. Király Antal nagy tételben vásárolt diót, s azt később dióbélként értékesítette 70 forintos árban. Az üzérkedő budapesti lakos előző „foglalkozása”; gyártulajdonos. Nem csoda, ha a gyárnak államosítása után nem fűlött fogához a becsületes munka, hanem embertársainak megkárosításával „tengette” életét. A rendőrségi vallomásában keserűen jegyezte meg „nekem volt csak olyan gépkocsim, mint József főhercegnek, s lám ide sülyedtem, hogy diótörésből élek”. Egerben Készül az első szélesvásznú magyar fim Bbbeti az évben a magyar közönség elé kerül az első szélesvásznú film, melynek felvételeit Egerben készítik el. Ezen a filmen a város történelmi nevezetességeit, műemlékeit, híres szőlővidékét és a környék szépségeit örökítik majd meg. Az új szélesvásznú film forgatását a következő hetekben kezdik meg. Apcon épül az ország első magnézium kohója Az Apci Fémtermia Vállalatnál, ahol a nemes acélokhoz szükséges különböző ferroöt- vözeteket készítik, a tavasz óta szorgalmasan építik az ország első magnéziumkohóját. Az alapozási munkák elvégzése után az elmúlt napokban a Csepeli Vas- és Fémművek szakértői hozzáfogtak a kohó vasszerkezeti részének összeállításához is. Tervek szerint a hét végén a falazást is megkezdik. Az új, hazánkban eddig is- < meretlen kohó két részből fogj állni. Egyik részében tüzeléses,; másik részében pedig elektro-} mos fűtéssel állítják majd elő! a magyar magnéziumot. ...a Mátrában egy esztendei munka után, ahol még a levegő is íe'pczsdíti a kedélyt. Pestről jött, s oda tér is majd vissza, de szívének egy darabja a gyönyörű pihenést, sok örömet adó Mátrában marad. ... í