Új Úton, 1957. május (12. évfolyam, 34-42. szám)

1957-05-25 / 41. szám

1957. május 35. szombat

Ü J ÜTŐN

3

GONDOK ÉS REMÉNYEK

Barátnők egymás közt

Nagy Editke már másodikos, Bóta Marika még csak elsős, de ez a nagy korkülönbség mit sem zavarja a két barátnőt, különösen, ha e barátságot kukoricával is meg lehet pecsételniTALÁN A CÍMBEN FOGLALT KÉT SZÓVAL

lehetne legjobban jellemezni ;a Gyöngyösi Szerszám és Készülékgyár KISZ fiataljainak helyzetét. Nem lehet még róluk elmondani, hogy jó szervezet, hogy magukra találtak, s már eddig is szép eredményekkel bizonyították be életképességüket Nem, még mindennek az elején vannak és mert a szólás-mondás úgy tartja: minden kezdet nehéz, úgy ez rájuk is vonatkozik. De ez a mai kezdet ígért valamit, melyből kinőhet a jó, ha folytatják azt, amit közösen elkezdtek.

A gyárról elöljáróban any- -nyit: talán sehál az országban nem dolgozik még egy másik, ennyire fiatal munkásokkal, mert átlag életkoruk 22 év. Ezzel megmondtuk a gyár egyik jellegzetességét és ezért is fontos, mert az ifjúsági szervezet vizsgálatánál ebből kell kiindulnunk.

A GYÁR OKTÓBERÉRŐL csak annyit: azok acsarkodtak legjobban a kommunista rendszerre, akiknek semmi panaszuk nem lehetett, jól kerestek, mint például Dr. Karsai, aki havonta 4000 forintot, Bobori Gyula, (akinek apja 19-es kommunista és ma is párttag) köszörűs, 3000 forintot kapott. Nekik sikerült •magukkal ragadni a fiatalok egy részét, akikkel aztán megcsinálták a maguk forradalmát a Pipishegyi gyárban. Majdnem két hónapig voltak ■ők itt urak és Tóth Gábor párttitkár véleménye szerint még akkor is szervezkedtek a pórt ellen, amikor már nem úgy verhették a cigányt, ahogyan akarták. A Karsaiékkal tartó fiatalok egy része megtévesztett, akiknek tetszett a hazug nemzefieskedő hangoskodás, melyet mindenütt a nemzeti zászló lobogása és a himnusz hangjai kísérték. Másrészük pedig, főleg azok, akiknek szüleit valamilyen formában sérelem érte a múltban: magukkal hozták a „szülői hagyatékot” és nagyon finomak vagyunk, ha azt ■mondjuk — nem voltak szív- vel-lélekkel hívei a népi demokráciának.

A Szerszám és Készülékgyár fiataljainak nagyobb része ebben az időben félrehúzódott, hallgatott, s passzív szemlélője volt az eseményeknek, melyet sem megérteni, sem megmagyarázni nem tudott eleinte. Később nem volt nehéz rádöbbenték arra, hogy a proletárdiktatúra, a munkáshatalom forgott veszélyben. így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy itt alakult meg legkorábban a MAFISZ, melynek tagjai már akkor azt hangoztatták: „alakítsunk kommunista szövetséget, hisz nem ívagyunk mi papneveldében.” Tóth elvtárs mosolyogva mondja: kénytelenek voltunk mi inteni őket a fokozatosság betartására és türelemre.

Március 2I-én megalakult a KISZ szervezet, 32 tagja van, s azóta is többen kérték már felvételüket. Nincs elegendő tagkönyvük, s így csak a jelentkezési ívek gyarapodhatnak. A szervezet tehát formálisan megvan — ez a könnyebbik rész. A másik, amelynek meg kellene lennie és amely sokkal nehezebb: a szervezeti élet — az még nincs meg, vagy legalább is embrionális állapotban. Az okok könnyen megtalálhatók.

A Szerszám és Készülékgyár fiataljainak egy része gyöngyösi, más része a környék falvaiból való, túlnyomó többségük paraszt származású. Az üzem egyesíti őket a munka idejére, aztán szétszóródnak. A gyöngyösiek munka után hazamennek, a vidékiek pedig a két lakótelep felé veszik az irányt, aszerint, ki hol lakik. A helybeli fiatalok még jobban el tudják tölteni szabadidejüket, de a vidékiek már nehezebben boldogulnak.

A PIPISHEGYI 56-OS TELEPIEKNEK

van egy ping-pong asztaluk, meg egy könyvtáruk. Nem nagyon olvasnak és a kis fehér kaucsuk-labdát is megunták már. Koncsár Antal valahogy így fogalmazza meg mond an', való j át:

— Szép idő van, gyönyörű a táj is, lehet gyöngyvirágot szedni az erdőben, csak hát mi nem vagyunk annyira szerelmesei a remete romantikának és ez akkor volna értelmes, ha lányok is volnának. Egy kis szórakozásért néha lemegyünk Gyöngyösre, mely útban 14 kilométert jelent gyalog. Nem a legkellemesebb, annyi bizonyos. Dehát mit csináljunk idebent. Sokat unatkozunk.

Simon Zoltán a gyár főmérnöke, aki szintén az 56-os lakója, ezt mondja:

— Sokszor elnézem őket. Az egyik délután például néhányan össszegyültek a lakótelepen. Valahonnan kerítettek egy üres dobozt és órákon keresztül rugdosták, míg rájuk nem izzadt az ing és ki nem fáradtak. Szoktak hintázni is, ha már végkép nem tudnak mit csinálni. Fiatalok, tele vannak erővel, lendülettel, vidámsággal. Én például nem is csodálkozom azon, hogy keveset olvasnak. Ilyenkor jobban még a vetélkedés, a sport érdekli őket, különösen így tavasszal. Az olvasási kedv az évek múlásával nő. Én nagyon szeretem őket, jó velük dolgozni, szinte hihetetlen eredményekre képesek, ha akarnak. Tudni kell velük bánni. Adni kell nekik és ők nem maradnak adósak. Csak egyre kell nagyon ügyelnünk: a fiatalok könnyen hisznek, köny- nyen alakíthatók, s ebből következik az — nem szabad őket becsapni.

íme néhány adalék

a „szervezeti élethez”. Még azt is el kell mondani, hogy a másik lakótelepen sem jobb a helyzet, mert ott még könyvtár sincs. A gyöngyösiek viszont csak arra az időre „gyáriak”, amikor bent dolgoznak az üzemben.

Már maga az a tény, hogy különböző helyeken laknak a fiatalok, megnehezíti a szervezeti élet kialakulását, nehéz őket összefogni. Különösen nehéz most náluk a KISZ „lakásproblémával” küzd. Egyszerűen nincs helyiségük, csak egy iroda képezi a birtokukat. Számtalanszor kérték már, hogy a városi KISZ biztosítson nekik egy helyiséget Gyöngyösön, ahol gyűléseket tudnának tartaná, összejöhetnének délutánonként szórakozni, s ahál alkalomadtán még klubdélutánokat is rendezhetnének, mert a Pipis-hegyen nem lehet, messze van és nem jönnek ki a lányok. Mert sehogyan sem jó az, ahogyan most vannak. Néha, amikor tánc van a kultúrházban, oda elmennek, de az általuk „He- paj”-nak nevezett szórakozóhelyre nem szívesen járnak. Mezei József szerint: „Ez csak vagányoknak való. Ha kívánságuk teljesülne, lényegesen megváltozna a helyzet. Ha értelmes és tartalmas lenne a szervezet élete, akkor minden bizonnyal munkán kívül is összetartanának a gyár fiataljai és nemcsak a munkában hallatnának magukról. Ehhez a város segítsége is szükséges.

Mert a gyárban már jó úton indultak el. Két hete, hogy új igazgatót kaptak Mazár Ferenc elvtárs személyében. Ez azért tartozik ide, mert az eddigi igazgatók csak ígérgettek és ezzel el is fogyott a tudományuk, pedig sok függ egy igazgatótól. Két hét nem sok idő, de ahhoz elegendő volt, hogy Mazár elvtárs helyes véleményt alkosson a fiatalok helyzetéről, lehetőségeikről és , múltjukról” is. Első dolga az volt, hogy üzemlátogatásra vitt sok fiatalt Diósgyőrbe, de szakított időt arra is, hogy Lillafüredet és a Bükköt is megismerjék egy kicsit.

— Nem az volt a célom (az üzemlátogatással), hogy rögtön nagy tapasztalatokat hozzanak magukkal. Kezdetnek szántam, azt akarom elérni, hogy lássanak egy igazán nagy üzemet, modem gépekkel, többezer munkással és egy kicsit megismerjék azoknak az életét is.

így folytatja:

— NEM AKAROK ÍGÉRGETNI,

de nagyon szeretném, ha az üzemvezetőség és a fiatalok megértenék — jól megértenék egymást. Támogatni fogom a KISZ-t anyagilag is, ameny- nyire tőlem telik. De elvárom, hogy őszinték legyenek hozzám és segítsenek engem is. Tudom, hogy szép eredményeket lehet velük elérni. Arra törekszem, hogy igazságosan osztódjék el közöttük a munka és ne keressen egyik-másik ilyen okból keveset, mások vi- szint sokat. Ezt fogom szemétéit tartani a jövő hónap elején meginduló munkaversenynél melyről állítom, hogy igazságos és műszaki feltételekkel biztosított lesz. A szervezettől jöjjenek el hozzám is, ha panaszuk van, vagy kérnek valamit, de hívjanak meg a gyűléseikre — így jobban kapcsolatba kerülünk és többet segíthetünk. Az tény, hogy a kezdetén vagyunk mindennek, de bízom benne, hogy sok minden sikerül abból, amit tervezgetünk.

Gondok és remények ezek. A Pipis-hegyi gyár vezetőin és fiataljain múlik, hogy az előbbiből egyre kevesebb legyen, az utóbbiból pedig mi- nél több váljon valóra.

HANKÖCZI SÁNDOR

Szerkesztői üzenetek 0

Toldi József, Gyöngyös.

A gyöngyösi városi tanács közölte velünk, hogy szemétdíjnt abban az esetben is kell fizetni, ha az illető maga szállította el, tekintettel arra, hogy a szemétdíj az utcák és terek tisztításának, locsolásának pénzügyi alapját képezi.

Szegő Sándor, Gyöngyös.

Említett cikkébe sajnálatos nyomdahiba, csúszott (sorcsere), ezért érthetetlen.

Kozma György, Verpelél.

Sporttudósítását megkaptuk, s közöljük, kérjük azokat továbbra is. Ugyanezt üzenjük többi vidéki sporttudósítónknak is. Kér- jük, hogy tudósításaikat azonnal, a mérkőzés után adják postára, hogy idejében megkapjuk. Kulczycki Kajetán, Makiár.

Kérjük, küldjön máskor is hasonló tárgyú leveleket. A belterjes gazdálkodással kapcsolatos írását közöljük.

— MEGNYÍLT az egri Népkerti söröző. A sörözőben tánczene szórakoztatja a vendégeket.

Gyakorlott leányka-, női- es fern ruha

bedolgozó varrónőket és férfi szabókat

fel emelt bérrel

azonnal felveszünk

Gyöngyösi Kézműipari Vállalat, Fő-tér 8. sz.

GYURKÓ GÉZA:

ŐK TÍZEN

— JÖNNEK... Pali bácsi, jönnek már

— robbant be a szövetkezet füsttől terhes irodájába Lacik Jani, az elnök öccse. S hogy szavainak hitele is volt, arra bizonyságul — ■egyenlőre, ha még messziről is, — idemoraj- lott már a tömeg, s a morajból időnként egy- egy élesebb hang vált ki, mint az áradó folyó szennyes habjaiból a vezérhullám taraja.

— Hát szóval mégis — állt fel a sarokban heverő, egymásradobált öreg zsákokról So- ■morjai Pál tehenész és sovány, kicsit roskadt ■öreg alakja most úgy nyúlt meg, hogy szinte a szürke menyezetet érintette ősz feje... Nem állhatják, hogy vagyunk, hogy megvagyunk... Na jó, nekünk így is jó, igaz, emberek? — fordult a többiek felé, akik kicsit sápadtan, ideges ujjakkal, de sötétté szemekkel ott álltak, vagy ültek az irodában.

— Nem kéne mégis ... Pali bácsi... — szólalt meg halkan Gulácsi, egy vékonyka kis ember, akinek szemeit vastagon benőtte a szemöldöke, hogy Pulinak csúfolták már gyerekkora óta.

— Mit nem kéne? — hörrent fel az öreg, s szúrós szemével végignézett az embereken, akik most már mind álltak, mint valami erdő a búzatáblák szélén, hogy megvédjék a vihartól a gyarapodó vetést.

— Hát, hogy nem kéne megvárni őket...

— mondta most már bátrabban, de mégis kicsit bizonytalan hangon Gulácsi — hisz tizen vagyunk, azok meg tán ötszázan is ... Nem jó szembekerülni az idők szavával... meg aztán — fogyott el mindjobban a bátorság belőle, hogy látta maga körül a némán hallgató embereket, az öreg tehenészt, akinek, mint valami középkori buzogány, úgy csüngött két inas, izmos ökle.

— Menj haza fiam... menj haza. Inkább kevesebben legyünk... de mégis többen — szólalt meg váratlan szelídséggel Somorjai...

— Mi nem engedünk... Még tán két éve, vagy három éve talán, de most már nem... Ez nemcsak becsület, de az élet is számunkra... Menj, még hátul elszaladhatsz — intett kifelé meggörbült ujjával. Gulácsi elvörösödött, körülnézett, hátha valahol, valakitől segítséget kap, csak egy pillantást, csak egy rezdülést... De nem. Álltak némán, elnéztek a feje fölött, mintha már itt se lett volna, mintha ... soha nem lett volna itt.

KÁNTOR, a szövetkezet régi alapító tagja, vastag, bikanyakú ember, aki hirtelen haragjáról volt híres, még a szövetkezeten kívül is, előrelépett, Gulács meg ijedtében hátra. De az, mintha csak levegő lenne, odabal- lagott a sarokba, s kezébe vette az egyik vasvillát. Szakértő kézzel megtapogatta, jól ül-e a nyelén a villa, aztán csendben hátraszólt:

— Mehetünk Pali bácsi...

— Szóljak a bátyámnak... még eí tudok futni hátúi — ugrott elő ismét Laczik Jani.

— Nem kell... hadd feküdjön a szerencsétlen, elég most neki a maga baja. Elintézzük azt mi is — intett Kántor és félreállt, hogy a többiek is hozzáférjenek a fegyverhez. Künn már zúgott, mint a partját vesztett folyó, az utca elején hömpölygő tömeg, sőt már a hangokat is ki lehetett venni, amint néhá- nyan — nyílván a hangulat fokozására — azt ordítják: mars ki ruszki, nem kell kolhoz...

— Hát akkor gyerünk emberek — intett egy hadvezér nyugalmával az öreg tehenész, s marokra fogta a vasvillát. — Te meg itt maradj nekem, nehogy baj érjen. A bátyád nyögjön, ha beteg és gyógyuljon meg, az most az ő dolga ... Ez meg a mienk...

A tömeg megtorpant a szövetkezet szé- lesretárt kapuja előtt, ahol katonás rajvonalban ott állt a tíz ember, Gulácsi is, egyenlőre lábhoz tett villával.

— A ganaj — szisszent fel Kántor, amikor meglátta egyetlen sógorát a tömeg élén ordítozni — hát ez is ezek közé, ellenünk szegődött? Kár volt felvenni... mondtam, kár Pali bácsi — intett a sógorra, de az öreg legyintett, aztán egy pillanatra előbbrelépett.

— Mit akarnak tőlünk emberek? — kiáltotta oda a tömegnek.

— Majd megtudod mindjárt, te kacska- kezü — visította vissza egy asszony.

— A FÖLDET, te koldús, a földet, amit elloptatok — ugrott elő Bálint Zsiga, a szokott rongyos ruhái helyett, most éppen ünneplőben. Somorjai agyán átvillant egy pillanatra, hogy nicsak, de kiöltözött Bálint úr erre a szent napra, de csak egy pillanatra, s fel sem figyelve a szidalmakra, még erősebben megmarkolta görbült ujjaival a nyelet.

— Értsünk szót emberek ... mire jó ez az egész? ... Van törvény, azzal mindent el lehet intézni, de a szövetkezet a miénk, ahhoz a törvény nélkül nem nyúlhat senki .

... Üss a pofájába Zsiga ... Agyon kell ezeket csapni mind ... piszkos kommunisták ... szovjet bérencek

___mi van a tehene

mmel ... gyerünk be, vigyük, amit elraboltak tőlünk a kommunisták... a földet úgyis szétmérjük... — kavarogtak az átkozódó. fenyegető szavak.

— Kitaposom a beled — sipított vissza, elszántan Gulácsi.

— Mit csinálsz te puli, hogy az anyád ne szült volna — rikkantotta vissza valaki... Gyerünk emberek... Pesten is győzött a forradalom ... mi sem vagyunk hátrább valók — lódult meg az élen valami városiféle, bőrkabátos ismeretlen ember, s utána megmoz- dúlt ordítozva, káromkodva, halállal fenyege- tődzve a sokaság, amelyet úgy ölelt körül az idei bor savanykás bűze, mint vízipókot a légharangja.

— Egy tapodtat se — ordította el magát Kántor, s Pali bácsi intésére felemelkedett a tíz vasviüa, előredobbantak a lábak. A tömeg eleje megtorpant.

— Itt emberhalál lesz__én mondom —

ha

rsogta veresedő elkeseredésében Somorjai. Aki nekünk jön, magára vessen. Legfeljebb együtt pusztulunk ...

S szavai bizonyságára ott állt, féllépéssel mögötte a kilenc ember, meg nem rezdülő vasvillákkal a kezében, sápadtan, mindenre elszánt arccal, hogy megvédjék azt, ami miatt annyit káromkodtak, veszekedtek, amit ezerszer megátkoztak és ezerszer megdicsértek, ami annyira szívükhöz nőtt, — a szövetkezetei.

— Ne ijedjetek be ... csak a pofájuk jár ... rákosista bitangok, népnyomorítók... le vedük... — ordítozták hátúiról.

S A KŐVETKEZŐ percben hangos kiáltással, vérbeborúlt fejjel esett össze Gulácsi a féltéglától. Nem neki szánták, hanem az öreg tehenésznek. A tömeg felbátorodott és meglódúlt. De a kilenc ember, mintha vezényszót kapott volna, megindult, s a vasvillák hegye úgy haladt előre, mint a végzet, amely nem ismer akadályt, amelyet nem lehet megállítani, mint az igazság, amely szembeszegül mindennel és győz mindenek felett.

— Ne izélj már sógor — kiáltott oda Juhász, Kántornak — hát rokonok volnánk, csak nem akarsz megölni!

De Kántor hallgatott és nem hallott, csak ment előre, s ment mellette a nyolc ember és hátrált, egyre hátrált a tömeg, becsukódtak a szájak, elhallgatott a mocskoló- dás, az átok, a fenyegetődzés, csak a csusz- szanó lábak üteme hallatszott, amint szorította, mind hátrább szorította a tömeget. Először egy asszony, aztán kettő, majd néhány gyerek, majd a sógor, aztán Bálint Zsiga, majd mind többen és többen kezdtek edszaladni, ijedten, rémülten, ettől a vad és elszánt erőtől, hogy néhány pillanat múlva a rémülten menekülő emberek átkozódásától, fenyegetődzésétől legyen hangos az utca.

Aztán csend lett a szövetkezet portája előtt, olyan csend, mintha semmi sem történt volna az előbb, mintha csak valami rossz álom, vad vízió kísértett volna itt a szélesre- tárt kapuk előtt. Hogy a vízió, a rossz álom miilyen kegyetlen és mégis győztes valóság volt, azt csak a sáros földön nyöszörgő véres Gulácsi, a villájára támaszkodó kilenc ember tanúsította.

CSENDBEN, szó nélkül megfordúltak, feltámogatták a vérbeborúlt embert. Somorjai Pali bácsi halkan odaszólt Laczik Janinak, olyan halkan és nyugodtan, mintha csak azt izenné, hogy megerősítették a szövetkezet kétszámyú kapuját, nehogy kidöntse valami hirtelenjött vihar:

— Most már szólhatsz a bátyádnak ... gyógyuljon nyugodtan, ha nem is volt itt, mi a helyünkön voltunk... Igaz-e emberek?