Új Úton, 1957. április (12. évfolyam, 27-33. szám)

1957-04-07 / 27. szám (28. szám)

2 Ü J ÜTŐN 1957. április 7. vasárnap. «•atcw KH/PJKM Az ellenforradalom és a nemzeti függetlenség in. Illúzió, hogy Magyarország semleges ország maradhatott volna. Nézzünk csak a tér­képre. Magyarország központi helyet foglal el Európában. Hazánk fontos stratégiai terü­let volt a múltban is, kelet és nyugat határán. Hcgyan kép­zelhető el, hogy egy kapitalis­ta Magyarországot ne használt volna fel az imperializmus a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország elleni támadásra ugródeszkának? Nem. a mi semlegességünk az imperia­listák számára papírrongy lett volna. Magyarország a szov- jetellenes európai háború tűz­fészkeként igen tragikus hely­zetbe sodródott volna. Felszít­va a sovinizmust, elkezdődött volna a nyílt uszítás és terü­leti követelés a szomszédos népi demokratikus országok ellen is. De tekintsünk el az adott konkrét helyzettől és te­rvük fel elvileg a kérdést: le­het-e egy szocialista állam a szó nemzetközi jogi értelmé­ben semleges állam? Szocialis­ta állam-e az az crszág, amely elvetve a proletárintemacio- nalizmus elvét, semlegességé­ből adódóan közömbösen szemléli egy másik szocialista ország küzdelmét, harcát a nemzetközi imperializmussal szemben? Gondolkozzunk a kérdéseken és hamarosan rá­jövünk a helyes válaszra: nem. a Nagy Imre kormány­nak ezen állásfoglalásai nem a szocializmus ügyét, hanem az ellenforradalom ügyét szolgál­ták. Igen tanulságos, ahogyan Gomulka elvtárs egy január­ban elmondott beszédében a szocialista országok egymás­rautaltságával foglalkozik: „Amerika, amelyet tengerek választanak el a világ többi részétől, amely erős és álig felfegyverzett ország, saját elnökének szavain keresztül azt állítja, hogyha magános és elszigetelődött, akkor nem kénes garantálni még a saját biztonságát sem”. És mit mondhat Lengyelország? Nem is szükséges hangsúlyozni, — hogv Lengyelország, amelyet valóban veszélyeztetnek kü­lönböző ellenséges erők — nem úgy. mint Amerika, amelyet senki sem fenyeget — még na­gyobb erőt kell hogy fordítson biztonságára EZ AZ OKA annak, hogy a szovjet csapatok ideiglenes tartózkodását nem politikánk negatívumának hanem pozi­tívumának tekintjük”. Ez a megállapítás teljes mér­tékben vonatkozik hazánkra is. Az úgynevezett „semleges” Magyarországnak sem szocia­lizmus, sem nemzeti független­ség, sem béke, — hanem ka­pitalizmus, imperialista leigá­zás és háború lett volna az osztályrésze. A külső és a belső reakció tervei megvalósulásának a varsói szerződés értemében hazánk területén tartózkodó szovjet csapatok vetettek gá­tat. amelyek a magyar kor­mány kérésére, a proletárin- tamacionalizmus szellemében segítségünkre siettek. A reak­ciós imperialista erők termé­szetesen rögtön „durva szov­jet beavatkozásról”, „agresz- szióról”, , a magyar szabadság eltiprásáról” kezdtek kiabálni, sőt az Egyesült Nemzetek Szervezete elé is vitték az úgynevezett magyar ügyet, — mindezt azonban nem másért, csak azért, hogy eltereljék a világ közvéleményének a fi­gyelmét saját szennyes egyip­tomi és magyarországi üzel- meikről, amelyek a legdur­vább agressziót és beavatko­zást jelentették ezen országok belügyeibe. Ma már e tények ismereté­nek birtokában velünk együtt látják és vallják a kommu­nisták és mindinkább a töb­bi haladó erők is szerte a vi­lágon. hogy a magyarországi események lényegében a reak­ció és a haladás, a béke és a háború, az imperialista és a szocialista erők összeütközését jelentették. így a Szovjetunió­nak a nemzetközi munkásosz­tály, a szocializmus, a haladás, és a béke ügye iránti köteles­sége volt segítséget nyújtani a magyar népnek. Ez a „beavat­kozás” nemhogy megsértette, ellenkezőleg megmentette nemzeti függetlenségünket. A SZOVJETUNIÓ szocia­lista ország. A szocialista tár­sadalom belső lényegéből fa­kad. hogy harcol minden el­nyomás — a nemzeti elnyomás ellen is. A Szovjetunió törté­nete azt bizonyítja, hogy fenn­állása óta mindig támogatta és támogatja az imperializmus ellen harcoló népek nemzeti szabadságharcát. Nemzeti szu- verénitásunkat, függetlensé­günket a Szovjetuniótól kap­tuk meg 12 évvel ezelőtt, s ő a legszilárdabb őrzője ma is ennek, mindannak ellenére, hogy a szocialista országok egymásközti viszonyában vol­tak hibák. E hibák azonban nem alapvetőek és ki lehet és ki kell küszöbölni; ezzel to­vább erősödik a szocializmus táborának egysége és egybe- forrottsága. Szocializmust építeni és nemzeti független­séget biztosítani csak a szo­cialista országokkal való test­véri kötelékben, együttműkö­désben lehet. Sokan egyenlőségjelet tesz­nek a szocialista országok egy­másközti viszonyában előfor­duló hibák és az imperialista országok más népeket elnyo­mó agressziós politikája kö­zött. Mi sem tévesebb ennél. Ezt nemcsak a Szovjetunió egész eddigi története cáfolja, hanem az is, hogy ha pl. Ma­gyarország kivált volna a szo­cialista országok alapjában egyenjogúságon és a nemzeti [ függetlenség tiszteletbentartá- ; sán alapuló testvéri köteléké- , bői, akor menthetetlenül el- i vesztette volna nemzeti füg­getlenségét, s az imperialisták játékszerévé vált volna. Ebben az esetben tehát egész nem­zetünk került volna halálos veszélybe. Az eddig elmondottakból levonhatjuk a végső következ­tetéseinket: mi a magyar füg­getlenség, nemzeti szuvereni­tásunk megszilárdításának egyedül járható helyes útja? Elsősorban az, hegy az in­ternacionalizmus elvi alapján állva a legszorosabb barátsá­got és együttműködést fejlesz- szük ki hazánk és a többi szo­cialista ország között. Erre az együttműködésre és barátság­ra nemcsak azért van szükség, hogy megvédjük népünket a reakciós imperialista erők mindenfajta beavatkozási kí­sérlete. vagy agressziós szán­déka ellen, hanem azért is, hogy a szocialista országokkal kicserélhessük a szocializmus építésében szerzett tapasztala­tainkat, hogy gazdaságilag és politikailag állandóan támo­gathassuk egymást független szocialista hazánk kiépítésé­ben. (Folytatjuk)-o cA^akép íl e­1956. szeptember: Párttaggyűlés van. A titká­ri beszámoló után elsőnek pat­tan fel és nagy pátosszal bi­zonygatja: „Nekünk kommu­nistáknak, nem szabad ezt megengedni... Ha mi kommu­nisták így vélekedünk, akkor hová jut a párt... Mi kom­munisták szilárd egységben szállunk szembe az ellenség­gel... Ki álljon ,a munka élére, ki szálljon harcba az egysé­gért. ha nem mi. kommunis­ták?. .. 1956. október 25: Ott áll munkatársai köré­ben. Telt alakján feszül a ruha és a tőle megszokottnál is hangosabban bizonygatja: „Visszamegyek a Szoc. Dem. pártba... Onnan jöttem, an­nak vallom magam, nézzétek, ez van a tagsági könyvembe is — Kommentár* nélkül | írva... A kommunisták elját­' szották szerepüket”. 1956. október 29: „ Az én pártom a Petőfi párt ... Soha nem tagadtam meg paraszti mivoltomat. Ott a he­lyem abban a pártban, ame­lyik apám és a parasztság ér­dekeit képviseli...” 1956. november 5: „Kommunista voltam és az is maradok. Az, hogy ki az igazi kommunista, az még nem dőlt el”. 1956. december: „Forradalmár voltam, va­gyok és leszek! Amíg a kezem emelni bírom, m'ndig a mun­kásosztály ügye mellett állok. Az MSZMP nem a munkás- osztály, nem a szocializmus ügyét védi, az restaurálni akarja az MDP káros módsze­reit.” 0 szocialista országoK életéből Épül Európa legnagyobb szállója 1957. március: Ismerésünk egy párttitkár­ral beszélget — kéri felvéte­lét a Magyar Szocialista Mun­káspártba. — Miért akar az MSZMP tagja lenni? — hang­zik a párttitkár kérdése. Is­merősünk így indokolja elha­tározását: „Soha nem tagad­tam meg kommunista mivolto­mat, még a legnehezebb idő­ben sem, bár személyeskedés, intrika zúdult rám és sújtott. Mindenkor bátran vallottam és vallom magam kommunis­tának. Mert nekünk, kommu­nistáknak. .. Ha mi, kommu­nisták. .. Mi kommunisták... Ha nem mi. kommunisták...” és így tovább. Ismerősünk ezúttal hiába bizonygatta elvi szilárdságát, kérése nem talált meghallga­tásra. Szerencsére! —papp— i Moszkvában az idén meg­kezdik Európa legnagyobb szállodájának építését. A Vö­rös térre nyíló 10 emeletes épületben 2700 szoba lesz, 600 személy befogadására alkal­mas étterem, egy kávéház, fiz­ietek, egy bank, egy postahi­vatal és egy hatalmas mozi. A szálloda udvarán színházat építenek. iásstiprceftként IQ ceruza A Ceske Budejoviceban lévő világhírű Kohi-Nor ceruza­gyárban a közelmúltban új tí­pusú automata gépet helyez­tek üzembe. A gép segítségé­vel másodpercenként 10 ceru­zát készítenek. A Kohi-Nor- gyárban egy műszak alatt el­készített ceruzák hossza eléri -jsöaaffi.:;.i£____áts az 52 kilométert. Az üzem kor­szerűsítése lehetővé tette, hogy két műszak alatt annyi ceru­zát gyártsanak, amennyit az­előtt 14 nap alatt készítettek. Az újtípusú ceruzagyártó au­tomata egyedülálló az egész világon. Nemzetközi együttműködés a hanglemezgyártás ban A román-cseh hanglemez­gyártási együttműködés kere­tében megkezdték a közös ze­nei felvételeket. A lemez egyik oldalára Prágában történik a felvétel, a másik oldalra, — ugyanazoktól az énekesektől — a bukaresti stúdióban. A világpiacon még kevéssé is­mert Electrocord márkájú hanglemezek így a már jól ismert Supraphon márkával együtt jelennek meg. Románia hasonló szerződést kötött „Pa- the Marconi” és a berlini „Deutsche Gramaphon” cég­gel is. ÚSZÓ S V A R A „Pamjaty Hohrjakova” nagy személyszállító gőzös több mint fél évszázaddal eze­lőtt készült a szormovoi hajó­gyárban. A gőzös ma már nem felel meg a követelményeknek tehát a folyamhajózás dolgozói elhatározták, hogy a gőzöst úszó gyárrá alakítják át, fe­délzetén kálciumszilikát töm­bök készítését kezdik meg. Ab úszó gyár bárhol lehorgonyoz­hat és azonnal megkezdhetik a termelést ott, ahol erre al­kalmas alapanyagot találnak. Építik az első nagyolvasztót A Vuhanban épülő több üzemből álló nagy vas- és acélárugyárban most építik az első nagyolvasztót. Még az idén megkezdik a gyár vegyi­anyag ércdúsító anyagüzemé­nek építését. A gyárnak kü­lön hő- és energiaműve lesz. Uj vasútvonalat is építenek, mely a vas- és acélgyárat ösz- szeköti a Vuhantól 130 kilo­méterre lévő táj eszi vasércbá­nyákkal. Rekorúielepülés HeUftngkiangban Kína történetében a legna­gyobb mérvű település a múlt esztendőben történt Heilung- kiangban. 260 ezer ember köl­tözködött a termékeny, de gyéren lakott tartományba. Az új telepesek a múlt évben 380 | ezer hektárnyi szűzföldet tör-’ tek fel, s a szűzföldek környé­kén összesen 25 ezer szobát magukba foglaló házakat épí­tettek. 12 hónap alatt 90 új község épült. EMELETES H í D A Moszkva folyó felett nem- • sokára új híd ível át. Az új híd egyike lesz főváros leg­nagyobb hídjainak, s érdekes­sége, hogy emeletes lesz. A „földszinten” épül a Metro vo- , nala, a gyalogjárók részére szintén itt építenek járdát. Az emeleten 21 méter szélesség­ben 6 autóút húzódik. A híd hossza a hídfőkkel együtt 1800 méter, a folyó medrét egyetlen 185 méteres ívalakú hídnyílás borítja. REJTŐ JENŐ: (P. HOWARD) BKBUUUUKTÄ.-­— Igen, uraim — fejezte be a meditációt. — Most még ne feszegessük a dolgokat. Lehet, hogy nem kell nyílt kártyával játszani. Ez mindannyiunk ér­deke, de ha még valami tör­ténik, akkor hármunknak őszintén kell beszélni egymás­sal. Értik? Akkor nincs tréfa... És választ sem várva, ott- hogyta őket. Közben kisütött a nap és kezdődött a hőség. A leány felébredt levette a kabátját és a grófhoz fordult. — Az imént mintha mon­dott volna valamit és azt hi­szem, nem feleltem. — Igen, előbb aludt egyet a válaszra, kedves..., hm... va­lamelyik névnél meg kellene maradni. —Mondtam már, hogy Els- worth az igazi nevem. — Igen? Jó... Szükségálla­potban vagyunk, el kell fo­gadni, csak azt mondtam, — hogy... — Hogy a viselkedésemmel nincs megelégedve. Hát kérem ez engem nem érdekel. Az ön vi­selkedése lényegesen furcsább! — Tessék? — Ahogy hallotta! Úgy tu­dom, hogy ön, sir, utódja azoknak a Yollandoknak, akik az első gyarmati hódítók vol­tak és egy Róbert Yolland gróf saját hajóhadával verte ki a spanyolokat néhány kö­zépamerikai szigetről, ahol uralkodó is volt rövid ideig! Ez az úr gályán vezette sere­geit és nem konflison, ez az úr nem nyugodott bele abba, — hogy állítólagos tisztek ren­delkezzenek és ő minden hü­lyeséget jóváhagyjon. A gróf álmélkcdva nézett. Honnan ismeri ez a nő a csa- családi történeteket. És vélet­lenül nagyon elevenére talált. Sir Yolland nagyon tisztelte hódító őseit, akik seregekkel vezettek és domíniumokat ala­pítottak. Egy kissé talán úgy érezte, hogy ő is inkább erre született és jelenlegi vállalko­zásában sok elfelejtett hatalmi vágy keresett kiutat ösztön­életéből. Közel a negyvenhez, a gróf néha úgy érezte, hogy elpazarolta az ősök lelki örök­ségét. Érezte, hogv múlik az idő és nem érdemes így meg­halni, anélkül, hogy egyetlen domíniumot is alapított volna. — Eddig — felelte gőgösen a leánynak — még nem kí­vánta meg a helyzet, hogy át­vegyem a parancsnokságot. Takorók és kinin... Nem ér­dekelnek. — ön ezzel a véleményével nevetséges — felelte a lány azon az ideges, megvető han­gon, amitől a grófnak minden vére a fejébe szállt dühében. — A felszerelés igen fontos té­nyező a harcászatban. Sokáig hallgattak, mert a gróf nem akarta őszintén ki­mondani, hogy Kissé kuszáit előtte a sek ellentmondó adat, ami a leány családjával kap­csolatban eddig tudomására jutott. — És Bungur oázisból merre veszi az útját? — kérdezte végül Miss Elsworthot. — Ez igazán nem az ön gondja, sir. Inkább azzal tö­rődjön, hogy mi lesz nélkülem a katonákkal? Mert eddig én vezettem őket... A gróf nyelt... Kétségtelen, hogy ez a leány vagy kétszer egészen jól közbelépett... — Majd csak elvergődünk valahogy magunk is... mond­ta végül és tisztogatta a mo­nokliját. — Természetesen minden készséggel segítségé­re leszek, ha kíván valamit... — Köszönöm. Bungurbanott lesz a poggyászom és akkor igazán nem szorulok önre. Bé­relek karavánt... Ezután hallgattak. Előttük hatalmas porfellegben, rendet­len összevisszaságba torlódva haladt ember, állat, szekér, páncélautó, pokoli zsivajjal, mint egy visszavonuló vert hadsereg... Távolban feltűntek Bungur oázis első fái... 2 Koszos kis helység volt ez az oázis. Néhány pálma, egy­két kecske, húsz-harminc, na- gyobbára vén tuareg élt itt, a Szahara forró portengere kö­zepén egy legyekkel, rovarok- kal zsúfolt fülledt kis oázis­ban. Renoir főhadnagy kirántot­ta kardját és katonásait kiál­totta: Halló! Álljunk meg! Ve- zényeiltem kérem... Na, mi lesz? Hé, ne hajtsa rám azt a sze­keret. .. Kezdtek megállni. Mert nem egyszerre álltak meg. Először csak „kezdték” a megállást, ezt a hosszadalmas manővert, úgy hogy elől né- hányan hallották a kiáltást és megtorpantak, többiek vi­szont nem hallották és bele­botlottak az elől menetelőkbe és összegabalyodtak velük, végül egy verekedő, veszekedő csomóban megtorlódott a me­net. Akkor álltak. A marsall odalépett lován a konflishoz, és közölte a gróf­fal, hogy a hadak élén hajtas­son be az oázisba, mint a se­reg vezetője. Strudl úr tehát az élre ke­rült Dirndellel, a pisztonos rá­kezdett egy igazán remek in­dulóra, és ki tudná azt egy oázisban, hogy az Álarcosbál című operában előforduló francia négyesből? És kezdetét vette a bevonulás. Egy vén arab, hosszú, ősz szakállal, görnyedezve eléjük jött. Tisztes távolból követte őt a falu teljes lakossága, né­hány kecske, több kutya és három meztelen kisgyerek. A vén arab hajbókolva kö­zeledett a tiszthez. Most érez­te először sir Yolland, hogy mit jelent ez a szó: „hatalom”. Maga sem tudta, miért pirul el és mi az a jó érzés, amivel a konflison ülve a vén arab érthetetlen karattyodását hall­gatja. Talán egy ősét valamikor így fogadták, hadai élén, Közép- Amerika benszülöttei. Az oázisok népe nem lelke­sedett az uniformisért. Egyszer csak jönnek az adó miatt és elviszik az embereket dolgoz­ni, vagy kivágják a fákat és erődöt építenek. A gróf odadobott néhány frankot a falu vénjének és a kocsi odábbgördült. Bevonul­tak az oázisba. Néhány vá­lyogház, egy ütött-kopott pos­taépület, „vendéglőnek” kine­vezett istállóforma kunyhó, amely kéthavonként ellát egy­két átutazót hosszú időre fé­reggel. Ki jár erre? Vásáro­sok, akik Marokkóba igyekez­nek, egy-egy katonai futár, valami házaló, aki törzstől- törzshöz vándorol és olykor oroszlánvadászok, akik jólétet, bőséges borravalót jelentenek. De ma nagy nap van, hatal­mas idegenforgalom. Hiszen a vályogból készült vendéglő előtt kis piros túrakocsi áll. Ismét beérték az autós em­bert! A katonák össze-vissza sát­rakat állítanak, letelepszenek, főznek, a kocsikból nem fog­ják ki az elgyötört lovakat, — szóval, sohasem látott módon táboroznak. — Pardon — mondja tapin­tatosan Strudl úr, miután „szabadra” állította a zászlót, — nem kaptam még meg a fuvar... A gróf a zsebébe nyúl és szó nélkül fizet. A kocsis megemeli a kalapját és utasa mögött szintén az ivóhelyiség­be lép. Egyetlen asztal van itt mindössze, a hozzávaló hosz- szú paddal, azonfelül csak gyé­kényen lehet ülni, a földre. Az autós ember éppen olvas. Most feláll és udvarias mo­sollyal meghajol. A kék ove- rálban van most is, csuklóján arany karóra. — Sir — mondja a leány —, bemutatom önnek a leg­utóbbi tanácsadóját, Mr. Guli- vert. Ugyebár ez a neve? — Joliot Guliver, szolgála­tára. .. — Örülök — mondja a gróf. — Köszönöm a jó tanácsát... De hová kell leülni itt? — Bizony, el kell tűmiök a társaságomat, mert ezek az oázis-nagyvendéglők nincse­nek ilyen világvárosi forga­lomra berendezkedve... Leültek a hosszú padra. — Strudl úr távolabb, az ablak­nál állt és a fal mellé tá­masztotta ostorát, a párkányra kitett valami zsíros csomagot. Egy félliter vörös bort rendelt hozzá. Ott evett azután csen­desen. Guliver úr nem volt tola­kodó természet, könyvébe mé- lyedt és nem zavarta a két vendéget. Rövidesen jött a marsall is, Durien és Renoir kíséretében és a nagypad, — mint valami vasúti váróterem­ben, egyik végétől a másikig megtelt. A vendéglős csak vörösborral szolgálhatott. Sen­ki sem mert itt mást rendelni Egy katona behozta számukra az ennivalót. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents