Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)

1957-03-23 / 24. szám

CJ ÜTŐN 1957. március 23., szombat Ahogy a íakatosárúgyári fiatalok látják (Az ijjt-zelek ;iz. MSZMP Hel­lenes Központi Bizottságának az ifjúság neveléséről hozott határozatából valók) „Az ellenforradalom ál­hazafias és álszocialista jelszavakkal csapta be ifjúságunkat”. Fiatalokkal beszélgetek az Eféri Lakatosérugyárban. Kül- sőfeg is, belsőleg is változók, i Az egyik olajos, kenőcsös ru­hában, arca is maszatos, sza­vaiban hirtelen, lobbanékony. Aitpiásik, ha nem is éppen ünneplőben, de vasáltan, csi­nosan — az íróasztaltól állt fél' kérésünkre — és mintha ’ társát akarná ellensúlyozni: csendesebb a kelleténél. Tíz- i ssér is mepvondolia. miben, hogyan foglaljon állást, azt is Csak utolsónak, f? Időközben megérkezik a pprttitkár, az öntöde jelenlegi vezetője, szintén fiatal ember. Tiszta tekintetű, nyílt szívű fiú, mindenben nagyon őszin- I te és igazságos. Ez már a be- | szélgetés elején kiderült, mi- I kor is az októberi események- ] hez kanyarodunk vissza és : bármit mond, a többiek min­dig csak kiegészítik, vagy iga­zolják. Megpróbálom röviden összefoglalni a közelmúlt ese­ményeit, úgy, ahogyan tőlük hallottam, úgy, ahogy az üzem fiataljai ma látják. Való igaz. hogy a lákatos- árugyáriakat is elkapta a láz, főként a fiatalokat. De nem annyira önhibájukból, mint ! inkább az örökös unszolás, [ parancsolgatás hatására. Ok­tóber 27-ig rendesen dolgoz- | tak. pedig naponta kapták a ' telefon értesítést, hol innen, hol onnan, a sztrájk megkez­désére, vagy tüntető felvonu­lásokra. Sőt, üzemükben gyakran hallatta szavát a MEFESZ, a .,Forradalmi” bi­zottság egy-egy képviselője, beszámolva a külpolitikai helyzetről, és figyelmeztette őket a jövőben rájuk váró nagy szerepre. Nem cscda hát, hogy a teljes káosz, a félre­vezető tanácsok és a hamis hí­rek megzavarták az üzem dol­gozóit. Itt is. mint mindenütt másutt, széthúzás, vélemény- kü'önbség volt tapasztalható. Megkapták a puskákat, üzemi őrséget állítottak fel, a fiata­lok egy része segédrendőrnek ment, a többiek meg — igaz, nagy tetszésükre — kártyá­zással, társasjátékkal töltöt­ték a napokat. Körülbelül két hétig nem dolgoztak. Akkor aztán első­nek a családosok elégelték meg a sztrájkot és reggel mun­kába jöttek. Ott gyülekeztek a kultúrteremben, várták, fi­gyelték, ki mit szól a munká­val kapcsolatban. A többség hallgatott, nehogy újból fe­jükhöz vágja valamelyik hangadó: termelni, — az be­szél így, aki nem érez együtt a munkásokkal. Dolgozzunk, ne dolgozzunk? — Nézzétek, kilenc gyerek­kel nem lehet hetekig a tar­talékból élni. Én azt mondom, kezdjünk munkához — véle­kedett az idősebbek közül Pu- porka Bálint. Sokan voltak ezen a véleményen, fiatalok is, mint Bánfalvi Ferenc. Mentek hát és folytatták 0$, ahol két héttel előbb abbahagyták. Csakhogy nem mindenki. Mert aki ünneplőben jött az üzembe, így Borgulya Sándor is, az aligha szándékozott ola­jos gép mellé állni. Ö még mindig várt. Napok múltak el, míg a fiatalok is mind mun­kára adták fejüket, akkor is ,.nem n kormány elismerése miatt, hanem mert a munkás­tanács is ezt kérte, és ha kö­veteléseinket nem teljesítik, majd újból sztrájkolunk.” December elején még egy zavaró esemény volt: a mun­kástanács felhívása a két na­pos sztrájkra. Ez is heves vi­tát váltott ki. Legtöbben akkor már hallani sem akartak a munka abbahagyásáról. — Mit törődünk mi a diósgyőriekkel, tegyenek úgy, ahogyan jónak látják, nekünk, családunknak enni kell. Nagy megdöbbenés­re a fiatal technikus, kiben a vállalat úgy bízott, és szinte minden jóban részesített. Ér­sek József hangoztatta legin­kább: ha egyszer a munkásta­nács kéri, akár két hónapig is sztrájkolunk és majd gyűjtünk pénzt a sokgyerekeseknek. Két hónapos sztrájkra ugyan nem került sor, de egyesek által két napra újból sikerült félrevezet­ni a jószándékú lakatosárugyá- riakat. „Az ifjúság résztvesz az állam ügyeinek intézésé­ben, kifejtheti véleményét a politikai és gazdasági élet kérdéseiben”. Hányszor beszélgettek azóta a történtekről, szinte már ma- ’ guk előtt is restelkednek, miat­ta. Most látják csak, milyen észnélküli játékba húzták őket, mennyire értelmetlen, meggon­dolatlan lépés volt csatlakozni- ok a sztrájkolókhoz. És ebből tanultak is. Hiszen a gyár, — ahogyan megígérte, teljesítette jogos kérésüket: órabérben, jó fizetésért dolgoznak. És bár so­kan féltek tőle, az a kormány melyet közülük is többen oly nehezen ismertek el, minden büntetés, megtorlás nélkül el­felejtette a történteket, to­vábbra is biztosítja számukra a munkalehetőséget, segíti őket, várja, kéri, és sokat ad az ifjúság, így a lakatosáru- gyári fiatalok javaslataira is. Mert ha nem így lenne, nem fiatalokból választotta volna pártja, az MSZMP titkárát; nem vonná be őket a politikai és gazdasági ügyek intézésébe; nem bízná fiatalra egy önálló üzemi rész vezetését; hem vi­hetnének haza alig 20 éves munkások, mint Szendrődi is 1700 forintos havi fizetéseket. És akkor nem törődne a kor­mány azzal, hogyan él ma az ifjúság, szórakozik-e, mi a kí­vánsága. „Most olyan ifjúsági szer­vezetet kell létrehoznunk, amely felhasználja a DISZ és más magyar ifjúsági szervezetek tapasztalatait, de nem követi el azok hibáit,” Az Egri Lakatbsárugyárban az események után előbb a pártot alakították meg, ideke­rültek a legjobb fiatalok, volt tagok és diszisták. A napokban úgy döntöttek, hogy ifjúsági szervezetet létesítenek, mely­nek ideiglenes vezetője Májer Géza, tagja körülbelül húsz fiatal — eddig. Célja és mun­kája? Ezt inkább maguk a fiatalok mondják el, akik maid tagjai lesznek, vagy tag­jai is. Borgulya Sándor: Helyte­len és valótlan lenne azt állí­tanunk, hogy a DISZ gyökeré­ben nem fiataloknak való szervezet volt. Jól kezdődött annak ideién, csak később egyes vezetők intézkedéseire vált teherré, unalmassá. Ke­veset foglalkozott, éppen azok­kal a dolgokkal, amelyek a fiatalokat érdekelték, így a kultúrával, sporttal, ritkán voltak rendezvények, viszont annál több száraz értekezlet, hónapokig tartó szeminárium. Félreértés elkerülése végett: nem maga az értekezlet ellen, hanem az olyan értekezlet el­len van kifogásunk. Szükség van a fiataloknak nevelésre, tanulásra, a termeléssel kap­csolatos megbeszélésekre a jövőben is. de nem abban a formában. Olyan szervezetre vágyunk, ahol valóban fiatalnak érez­zük magunkat, amely időnként tart klubnapokat, gazdag programot készít tavaszra és nyárra, kutatja és meg is va­lósítja a tagság vágyát. Szer­vez kirándulásokat, hiszen olyan szép városunk környé­ke, gondoskodik a kultúrbri- gádról, egy-egy ünnepélyes al­kalomra — például április 4- re — támogatja a futball és más sportcsapatok munkáját. Természetesen időnként tart értekezletet is, de ezen is az­zal foglalkozik, és olyan mó­don, hogy mindannyian érdek­lődve és-örömmel hallgassuk. Májer Géza: Töjsb új tag véleményét hallgattam meg, mindannyian így gondolkod­nak az új ifjúsági szervezet­ről. Minél több kollektív ren­dezvényt, hogy a fiatalok ösz- szeszokjanak és megkedvel­jék. Ehhez persze nagyobb anyagi támogatásra van szük­ségünk. Mert bár a befizetett tagdíj egészében nálunk ma­rad és felhasználhatjuk, ami­re jónak látjuk, az még min­dig kevés. Nekünk kell ügye­sen kitalálni, hogy a rendez­vényekből, sportbemutatókból, vagy más egyebekből, hogyan juthatunk, pénzhez. Emellett reméljük az eddiginél na­gyobb segítséget kapunk a vállalatvezetőktől és a párttól DOBAI MARGIT Trópusi díszhalak AZ EGRI VIZEKBEN KI VOLT, KIK VOLTAK? Nyolcán —az ország különböző részéből valók — ül­nek az asztalnál. Beszélgetnek., ismerkednek. Három-négy hétig — legalább is az étkezésnél — egymás társaságára lesznek utalva. Érthető hát. hogy mindenki minél többet akar tudni a másikról Egy 50 év körüli férfi beszél éppen és talán akaratlanul, vagy megszokásból többször kicsúszik a száján a párt, az elvtárs szó. Fiatal, csinos lány ül mellette. Pesti, jópofa, aki egy­szer csak közbe szól: — Maga kommunista? Az idős ember ránéz: — Igen'. Október 23-ig párttitkár voltam az üzemben. A lány távolabb húzódik, úgy néz rá, mint valami eg­zotikus, nem mindennapi dologra, .mintha valami olyasmi lenne előtte, amiről már sokat hallott, de amit mégsem tu­dott elképzelni. — És... és... nem verték agyon? A válasz; éles, szinte vág: amint látja kisasszony, nemi Két hét telt el... Az asztaltársaság megkedvelte a jó­kedvű Pista bácsit, talán ö is, a pesti kislány is elfelejtette már az első beszélgetést. Vacsoránál egy képeslapot nyújt át asztaltársnőjének Pista bácsi „Gyógyulást kívánunk, várjuk mielőbb haza“ — és alatta és mellette sok, sok ap­ró aláírás, hogy minél több név elférjen a lapon. A lány meglepetten nézi. Látni az arcán, nem érti, hogy valaki kommunista, s ilyen meleg, kedves sorokat kaphat az üzemből. Én pedig arra gondolok: ugyan ki, vajon kik plántál­ták ennek a kislánynak a leikébe a kommunistákról ezt a torz elképzelést? Akár ki volt, akár kik voltak, nem jó szándékkal tet­ték! (borsodi) Eleven, friss pártéietet Egerben Az egri melegforrások vize nemcsak a fürdőző emberek számára kellemes, hanem a különböző díszhalak is igen kedvelik. Az egri patak nép­kerti részén, ahol a melegfor­rások vize torkollik a patak­ba, valamint a strand terüle­tén lévő mesterséges tóban nagy számmal tanyáznak a hazánkban egyedülálló díszha­lak. Ezek a különleges halfaj­ták már több évtizede élnek ezen a helyen, részben telepí­tés útján, részben a tóból ki­szökött példányok útján sza­porodtak el. Azok a természet- j kedvelők, akik akváriumot akarnak létesíteni, az Eger és környéki vizekből, bőségesen j beszerezhetik a szép díszhala- ! kát. Március 20-án, szerdán ülést tartott az MSZMP Eger Városi Bizottsága. A Pártbi­zottság előbb szervezeti kér­déseket tárgyalt, majd a vá­ros pártszervezeteinek helyze­tét és a további tennivalókat tárgyalta meg. Egerben jelen­leg 50 alayszervezetben 1330 párttag dolgozik. A pártszer­vezetek, a kommunisták mun­káját friss alkotó tevékenység jellemzi, a pártszervezetek mindinkább a kommunista nevelés igazi kohóivá válnak. Különösen jól dolgozik az I-es és a III-as körzet, ahol hasz­nos eleven viták folynak és sokat foglalkoznak körzetük problémáival. Egyre nő a bizalom a párt iránt. Naponta 40—50 ember látogat el a Városi Pártbizott­ságra tanácsért, segítségért. Néhány körzet felkereste a dolgozó parasztokat, akik szí­vesen látták, szívesen beszél­gettek a kommunistákkal. Két csoport Egerbocson, Mak- lártályán volt falujáráson. — Az ellenforadalmárok fecse­gését, rikoltozását felváltotta a városban a kommunisták józan szava. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a törvényes rend helyreállt, hogy az ifjúság egyrésze az MSZMP felé for­dul, s hogy a lakosság több­sége jóindulatú megértést ta­núsít. Szó esett a hibákról is. A pártszervezetek növekedésével járt, hogy sok oda nem való elem is került a pártba. Vi­szont vannak, akiknek a párt­ban volna a helyük, de még nem találták meg az utat a párthoz. Sok párttag nem vé­gez még pártmunkát, van né­hány csak formálisan működő pártszervezet is. Nagyfokú tisztulás ment végbe a fejek­ben, de mégis sok zavaros gondolat lappang még. Egyes helyeken elvtelen, pártszerűt- len klikkek dolgoznak a párt ellen. Tapasztalható saektaria- nizmus és elvtelen engedmé­nyek is az ellenforradalom­nak. A pártszervezetekben ál­talában erős, politikai élet fo­lyik, de nem foglalkoznak ele­get az üzemek termelésével, általában a gazdasági munká­val. A pártbizottság intézkedése­ket, határozatokat hozott a munka további javítása érde­kében és a hibák kijavítására. REJTŐ JENŐ (P. HOWARD): — Azt hiszem, jobb lesz, ha elkísérem — jegyezte meg csendesen a gróf. Ebben megállapodtak és ki­léptek a sátor elé. A zúgolódó katonák mogor­ván és várakozóan néztek fe­léjük és köztük Oblath Jere­miás törzsorvos, aki örült, hogy időközben rövid előadást tarthatott a kininhiány követ­keztében fellépő halálos ragá­lyok jelentősebb fajtáiról. — Katonák! — szólt kemé­nyen Durien. — A tisztek egy­hangúan úgy határoztak, hogy parancsnokunk és menyasz- szonya nyomban elmennek kininért. A parancsnok és „meny­asszonya” ijedten néztek ösz- sze, Miss Elsworth tűzpiros lett, és a gróf kivette monok­liját. — Kérem... — mondta az­tán rekedten — Miss Elsworth nem a menyasszonyom... Csak elkísérjük a beduinokhoz, a- kik családtagjait sanyargat­ják... Az embereket azonban ez nem érdekelte túlságosan. — Sir ., mondta a sorhajó­hadnagy —, a legénység azt kívánja, hogy velünk együtt térjen vissza kininért. Azt hisszük, hogy a tapasztalatok után elveszítette kedvét és itthagy bennünket kétségbe­ejtő helyzetünkben. — No, de kérem... — hűle- dezett sir Yolland. — Csak nem hiszik el, hogy én meg­szököm? — Sir — lépett közbe a marsall — nem olyan ostoba­ság, amit derék közlegénye­ink kérnek. Ön esetleg elté­ved és mi itt állunk, egy egész idegenlégió, hozzávaló tőkés nélkül. — Ez sértő feltevés! — A legnagyobb harcászok­kal is előfordulhat, — mente- getődzött a marsall — Napo­leon kitűnő hadvezér volt és mégis megtörtént vele, hogy seregének egy része eltévedt, Waterloonál, a ködben, amikor a legnagyobb baj volt. — Itt azonban nincs köd. — De a legnagyobb baj van. Tanácstalanul áqsorogtak. Ekkor egy autóduda szólalt meg, figyelmeztetvén Strudl urat, hegy ha már a konflis az út közepén parkol, legalább a kocsis ne üljön a hágcsón, és ha még a hágcsón és ha még a hágcsón ül, nem helyes, ha megtoldja önmagát egy Virginia nevű hosszú szivar­ral. Az autós ember közeledett vörös kocsiján, kényelmesen döcögve, mintha gondolázna... 3. Váratlanul fékeznie kellett, mert Miss Elsworth termett az autó előtt, tárt karokkal. Az autós ember megemelte a kalapját. — Uram! — szólította meg kedvesen a leány — a kato­naság átkelt egy folyón és a kininkészlet nedves lett. Nem menne ön vissza autóval, hogy embertársai érdekében Ain- Szefrából kinint hozzon? Az autós ember elgondol­kozva nézett a nőre. — Nevem Joliot Guliver — felelte azután. Miss Elsworth bemutatko­zott. — Anette Lorion... Olivér Yolland, aki a közel­ben állott, úgy kapta fel a fejét, mint akibe hátulról egy kötőtűt döftek. — Rokona ön Péter Lorion egyetemi tanárnak? — kérdez­te tiszteleteljesen az idegen. — A nagybátyám! — felelte büszkén a leány. A katonák türelmetlenül krákogtak to­pogtak. — Szóval — mondta az au­tós ember — mi történ a fo­lyóval? A kinin beleesett? — A kinin odalett. Megkér­hetem, hogy az autóját a had­sereg rendelkezésére bocsás- za...? Látom ugyan, hogy nagy poggyásszal van... A kocsi poggyásztartójára ponyvával letakart nagy cso­mag volt kötve. — Ez nem hátráltatna ab­ban — felelte az idegen — hogy a távoli Ain-Szefrából lássam el magukat kininnel, csak feleslegesnek tartom Ain- Szefrába menni, mikor ezen az úton, húsz kilométeres me­nettempóban hajnalra ké­nyelmesen elérik Bungurt, a hatalmas oázist. És Afrika minden oázisában nagy meny- nyiségű kinint tart a Pasteur- intézet. De ezt a százados úr bizonyára jobban tudja. Durienre mutatott. Durien megigazította zub­bonya gallérját. — Afrikának ezen a részén még eddig nem teljesítettem most jut eszembe, hogy itt ván Gulzur... — Bungur... — Igen, igen... Természete­sen Bungur... — Nagyon köszönjük, uram, — mondta a leány. — Kérem... Szolgálhatok még valamivel? — Pillanatnyilag semmivel. Az idegen megemelte para­fakalapját, rákapcsolt és to­vább autózott. Néhány másodpercig kincs csend volt. — ön nem tudja, százados úr, hogy ezen az úton oázis kö­vetkezik? — kérdezte Yol­land gróf. — Kérem, én a Kongónál szolgáltam. És sejtelmem sem lehetett oázisról, ha Renoir és Polchcn tisztek, továbbá Ba­yonne altiszt nem említik... — Mit említsünk? — tilta­kozott Polchon. — Ki lát itt térképet. Kívülről nem isme­rem a Szaharát. Persze, hogy itt van Tunguz oázis, ezt min­den gyerek tudja és... — Bulfur — szólt Bayonne — én sokat állomásoztam ott. — Én sajnos a szahariánok- nál szolgáltam, a Nigger vidé­ken, — jegyezte meg a vörös körszakállas, megvető arckife­jezéssel, mert már egészen részeg volt. — Végeredményben semmi baj — szólt kedélyesen a mar­sall, — senki sem ismeri a Szahara valamennyi oázisát. A fő, hogy hajnalra lesz kini­nünk, és most ajánlom, hogy menjünk tovább. A hangulat azonban nyo­mott volt. Mindenki érezte, hogy itt valami nincs rendben. Különösen Wilkie úr tartóz­kodott a vélemény nyilvání­tástól, mintegy elhárítva a to­vábbi felelősséget. Bayonne indulást vezényelt. Ismét szaladgáltak Renoirral. „Gyerünk kérem, hányszor kell vezényelni... Álljanak sor­ba, induljunk, uraim...” Pol­chon aránylag több sikerrel kommandírozott, mert ő ve­rést Ígért az engedetleneknek. Félóra múlva valahogy fel­álltak. Sir Yolland komoran nézte a jelenetet. Nem így képzelte^.. Hm... Úgy látszik, mégsem olyan egyszerű dolog egy hadsereg szervezése. Igen, sivatagi melegből kap­tak kóstolót már itt, az út elején. Negyedóránként ürül­tek a kulacsok, a vízhordó páncélkocsija körül tolongtak állandóan, káromkodva, és újra töltve a kulacsokat. Ez is megnehezítette a haladást. A „Levegő Ördögef’ hátul volt a trénnel és néhány kilométer után odasúgta az őrvezetőnek. — Idehallgass mama, így egy kis tengert kell magunk­kal cipelni. Ezek minden vizet kiisznak. Ismét tanácskozás a tisztek­kel. Végül az őrvezető kihir­dette: — Mindenki elégedjen meg a hátralévő útszakaszra két kulacs vízzel. Legalább hat kulaccsal ivott eddig minde­gyik. Aki nem osztja be, az szomjazzon. Nem lehet állan­dóan a páncélkocsi körül to­longani. Nagy zúgolódás támadt. — Akkor ne vigyék az em­bert a sivatagba... Mit gon­dolnak... Ilyen hőségben inni kell... (Folyt, köv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents