Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)

1957-03-20 / 23. szám

195". március 20, szerda

OJ ÜTŐN

7

Gyöngyösi mozaikok

Térüi-fordul az ember, sok mindent lát-hal, s az illem úgy kívánja, hogy mindezt szépen át is adja az illetékeseknek, a gyöngyösieknek: hadd tudják, mi minden történik saját városukban. Az első dolog az, amelyet ők ugyan nagyon jól tudnak, de én csak Gyöngyösön tudtam meg, hogy nincs még egy olyan város talán a világon se, mint ez a mátraalji. így kell lenni, mert ezt maguk a helybeliek mondják, s olyan határozottan, hogy vitának nincs helye.

Nohát, erről a „világon egyedül álló” Gyöngyösről lesz most egy-két szó.

O

25—60 öklömnyi piros betűk hirdetik, hogy jubilál a város közismert és szeretett színjátszóegyüttese, amely a Luxemburg grófjával arat megérdemelt sikert. Mivel nem hívtak meg az ünnepi bemutatóra, hát ezúton gratulálunk a darab minden szereplőjének, rendezőjének, mert valóban nagy dolog az eddigi 25 előadás egy műkedvelő gárdától. Remélem, hogy az 50. előadáson csak ott leszek.

O

5Ö0 ezer forint. Bizony szép summa ez. Ennyit kellett volna egy negyedév alatt befizetnie a Nemzeti Bankba nyereségként a Gyöngyösi Váltógyárnak. Már januárban befizették ezt az összeget. De merné csak valaki azt mondani a váltógyáriaknak, hogy ott nem megy jól a munka! Nem is meri, de nem is akarja senki, hisz ez a szám, valóban becsületes és eredményes munka híradója.

O

Egy karhatalmista, egy rendőr, meg civil, — így sétálnak hármasban a közbiztonság őrei az a város utcáin. A civil karján vörös harszaiag igazolja, hogy most ő se „civil”, — szolgálatban van, a munkásőrség tagja. Mert Gyöngyösön is megalakultak a munkásőrségek, letették az esküt, s a minapi riadóztatás- nál a vizsgát is a fegyelemből, harckészségből.

O

Na ezt talán még a gyöngyösiek se tudják! Hogy mit? Hát azt, hogy van egy olyan vállalat a városban, amelynek elég faramuci neve van — Erdei Melléktermékeket Értékesítő Vállalat — de exportáló vállalata az országnak. S nem is akármit szállít. Tavaly például egyedül Svájcnak hat vagon rókagombát szállított, az idén a tervek szerint meg éppen 16 vagont. Vargánya gombát szállít Angliába, Kanadába, Amerikába, emellett számos európai országnak exportál málnát, somot, vadkörtét. vadalmát, szedret, — valutáért. Mert ezeket nevezik erdei melléktermékeknek...

Még utólag kisül, hogy nem is olyan „mellék"-termékek ezek.

o •

Csinosak, kedvesek, jól öltözöttek a gyöngyösi lányok. Kedvtelve, s kellő hozzáértéssel tekintettem meg őket, csak sajnos ők nem engem. Bár ebben is lehet kellő hozzáértés. A város gyengédebb neméről alkotott véleményemet végül is megmondtam egy, általam kiválasztott képviselőjének. Nagyon örült neki, csak az a szélesvállu fiatalember értette télre, áld vele volt. Emiatt nem bocsátkozhattam részletekbe a helybeli lányok, különös tekintettel képviselőjük szépsége taglálását illetően.

O

így igaz: reszkess Totó, mert már nem jön, már itt van és hódít a Lottó. A Totó szelvényforgalma általában 8—10 ezer körül mozog, s a Lottóból már a második héten kereken 8 ezer szelvényt vásároltak meg. Kellett volna több is, de nem volt. Mi lesz itt két hét múlva?

O

Megszámoltam az autóbusz- megállónál kifüggesztett menetrendtáblán: kereken 120

autóbusz fordul meg itt napjában, nem számítva a munkásjáratokat. Óriási a forgalom, — s mindez a várts szívében, egy szűk téren. Még valamikor a múlt év elején szó volt egy korszerű buszmegálló építéséről, — aztán szó is maradt. De örülnének a gyöngyösiek, ha valahogy, ha nem is ebben az évben, de nem is húsz év múlva valóra válna ez a terv.

— A takarékbetét szeizmográf — mondja az OTP helyi vezetője. Igaza van. November, de még decemberben is úgy szedték ki az emberek a pénzüket, mintha versenybe lennének egymással, most meg ismét emelke- d k a takarékbetétek összege. Hogy mennyivel? Azt sajnos nem tudom, mert az OTP vezetője nem mondhatta meg, mert ezt tiltják a felettes szervek. Neki igaza van, mert van hivatali fegyelem is, de vájjon a felettes szerveknek igazuk van-e ebben?

O

Meg kell mondanom őszintén és kertelés nélkül, hogy Gyöngyös jobb és szebb kei- reskedőváros, mint a megye- székhely. Nagyobb az áruk választéka, több, szebb és ízlésesebb cipő, ruhaanyag kapható, mint Egerben. Ebben tanulhatnának az egri kereskedők. De a kirakatok tisztaságában egyenlő ellenfelek: mindkét • városban, hogy finomabbak legyünk, a port is bemutatják, ha árjelző cédula nélkül is, a kirakatokban. Pedig port és piszkot, még novemberben se vásároltak!

írni akartam a borkóstolóról is, nagy büszkén és öntelten, hogy azt még a gyöngyösiek előtt is én fedeztem fel először. Inni ittam ott, de írni sajnos már nem áll módomban, valaki szemfülesebb volt nálam, — s az újság legutóbbi számában már megjelent a tudósítás. Csak azt nem tudom, hogy neki mennyibe került az a kis cikk? Hogy nekem mennyibe? Az titok, annak csak a feleségem a megmondhatója. Meg is mondta... nekem.

O

Nem voltam sokáig Gyöngyösön. De azért sikerült — egy kicsit is — bepillantanom a város életébe. Amit megtudtam, elmondtam. A legközelebb majd igyekszek többet megtudni — azért nem kell megijedni — s többet el is mondani, ha a gyöngyösiek is így kívánják. És miért ne kívánnák? Mikor róluk van szó!

(egri)

*Részlet a Táncsics Könyvkiadó közeljövőben megjelenő Taylor: Kannibálok földjén c. könyvéből.

Elindult a menet a keskeny ösvényen. Jobbról-balról magas fű.

Egyszer csak Vaimura, — Humphries kísérője, aki legelői haladt, átugrott valamit az ösvényen és fölkiáltott. Nem értettem, mit kiált, bár többször ismételte a szót. Még mielőtt Humphries szóhoz juthatott, hogy figyelmeztessen, Dengo vállon ragadott, maga mögé kanyarított és Humphries elé vetette magát.

Akkor vettem észre, miről van szó. Sziszegő kígyó gyűrűzött felénk nagy sebességgel. Lehetett jó egy méter hosszú. Láthatólag fel volt ingerelve. Egyenesen felénk tartott, támadásra készen.

— Az Istenér, gyere onnan! — kiáltotta Humphries és csuklómnál fogva magával rántott. így szaladtunk ketten. Gyerekesnek találtam, hogy ilyen apró kígyó elől futva meneküljünk, de Humphries nem engedte el a csuklómat, kényszerített, hogy vele fussak. Ő, meg a kísérőink tapasztalt szemükkel láttak valamit, amit én, az újdonsült utazó, nem vettem észre.

Menekülés közben Humphries a válla fölött átkiáltott Dengónak, ölje meg a kígyót.

— Ájo, taubada (Igen, uram) — válaszolt a rendőr és csakhamar eldördült a fegyvere. Gondolható, milyen lelki harcba kerülhetett neki, hogy rásüsse a puskáját a kígyóra, amely az ő elképzelése szerint a világ ura. De Humphries gazdája volt és ő engedelmeskedett gazdája parancsának, jóllehet kétségtelenül tele volt szorongó aggodalommal, hogy ugyan miféle büntetés is várakozik rá.

„Köteteket beszél” ez az eset, hogy milyen erős kézben tartja a kormányzóság ezeket a fekete rendőröket.

Dengo ott guggolt a földön

PARISBÓL JELENTIK

Brigitte Bardot, híres francia filmszínésznő legújabb filméi jében kedvenc kutyájával § együtt szerepel.

Geneviere Zanetti 18 éves színinövendék, mint „Miss Paris” a legutóbbi szépségki- rálynő választáson.

S? varázsló és a kígyó

a hüllő mellett és valami egyhangú dalt dudorászott a maga nyelvén. Hogy mit, nem tudom, de amikor feléje közeledtünk, fölemelkedett és nyu- | godt egykedvűséggel várta a további parancsot.

— Mindjárt gondoltam — szólt Humphries, amikor csizmája orrával megfordította a kígyó tetemét. És rámutatott egy indából font hurokra, a- mely szorosan rá volt erősítve a kígyó fejére. Az inda szabad vége több araszra lelógott.

— Mira-Oa műve — jegyezte meg.

— Hogy-hogy? — kérdeztem. — Miből következteted?

Kíváncsiságomat csak később elégítette ki. Dengo gyöngéden felvette a kígyó ! hulláját és belefektette a fű- j be. Humphries szótlanul to- I vább ment az ösvényen. Csakhamar megállt.

— Könnyebb megmutatni, mint elbeszélni — mondotta.

Néhány lépésre tőlünk, az ösvény kanyarodójában találtuk Vaimurát egy földbe vájt tűzhely mellett. A megszene- sedett fadarabok még ott pa- rázslottak a tűzön, — rajta agyagedény, mellette fadarab

és egy kő, nyilván az edény fedője és a rávaló nehezék. A tűz körül a porban meztelen lábnyomok. Egyik oldalt karó, mélyen a földbe verve s rája kötözve ugyanolyan inda, — mint amilyen a kígyóra kötözve.

Csupa rejtély.

— Nézz bele az edénybe, — mondta Humphries, bár ő maga nem nézett bele. Botommal belenyúltam a tüzes fazékba, kanyarítottam egyet

és kihalásztam belőle egy — kendőt. Khaki színe volt. Egyik a mi kendőink közül, amelyek harmadnapja eltűntek, amikor a vén varázsló kiteregette a ruháinkat.

Útközben majd megmagyarázom — Ígérte Humphries és parancsot adott, hogy oltsák el a tüzet, minden nyomát tüntessék el, húzzák ki a cö- veket s a fazékkal együtt hajítsák a fűbe.

— Ha teherhordó embereink közelünkben vannak, ugyancsak szép kis kavarodásba bonyolódunk. Kedveit módjuk ez a varázslóknak, hogy megszabaduljanak ellenségeiktől, akiket nem mérgezhetnek meg s akikkel nem mernek szemVaskapuit, vasablakok, lépcsökoriátok

mindennemű épület és műlakatos munkát, épületüvegezést, bútorfivegezést, gyorsan készít, javításokat vállal vidékre is:

EGRI FINOMMECHANIKAI ÉS VASIPARI VÁLLALAT

EGER, Sándor I. u. 4. szám.

Telefon: 23—01.

beszállni. Hát mégis csak a vén Mira-Oa lopta el a kendőket! Az, amelyik a fazékban volt, az enyém, mert engem akart elsősorban eltenni láb alól.

— Ha úgy ismeri az ember őket, mint én, nem nehéz kitalálni, hogyan történt — folytatta Humphries a rejtélyes ügy magyarázatát. — Mira-Oa reggel fogta a zsebkendőt és a kígyóval együtt beletette az agyagedénybe. — Előbb azonban hurkot erősített a kígyóra s az inda másik végét hozzákötözte a cö- veíchez. Az edényt beföldte, rátette a nehezéket és tüzet gyújtott az edény alá.

— A kígyó, amikor gyötörni kezdte a hőség, a vergődésében érezte az izzadságos zsebkendő szagát — a két dolog közt összefüggést sejtett. A varázsló, mikor észrevette, hogy közeledünk, levette a fedőt és a kígyót kieresztette, elmetszette a köteléket, s a fájdalmában megdühödt állat vakon nekitámadt annak, a- minek a szaga emlékeztette a zsebkendőre, minthogy azt okolta a szenvedésért Másszóval a varázsló jól tudta, hogy a kígyó engem fog megtámadni. Most már tudom, hogy rólam volt szó, de éppúgy lehettél volna te, azért vonszoltalak magammal.

Képtelenül hangzott mindez akkor. Ma is így tűnik fel nekem, habár olvastam hasonló esetekről az újguineai kormányzóság hivatalos jelentéseiben.

Mira-Oa nem adott több életjelt magáról. Hetekkel később, amikor visszakerültünk a tengerpartra, kérdezősködtem utána, de már napok óta nem látta senkii. Valószínűleg jóelőre megszimatolta, — hogy érkezőben vagyunk. Az ilyen híreket gyorsan továbbítja a „vadon rádiója”, s Mira-Oa nyilván úgy okoskodott, nem fog ártani neki egy kis önkéntes száműzetés.

7í ai)i&s kis éri etet Lát az ivasoii

(RÉGI DIÁKTÖRTÉNETEK)

A Felsőkereskedelmi iskola IV A osztályában befejeződtek az osztályvizsgák. Kinek örömére — kinek bánatára, Kavics simán vette az akadályt, — Tepsiék egy szálig megbuktak.

S mivel a magyar örömében és bánatában egyaránt tud mulatni, ők sem akartak kivételt képezni. Kása Zoltán esztergályos Servita-utcai lakóházában két napig tartó dorbézolás kezdődött.

A dolog rendje eleinte úgy alakúit, hogy a vizsgán átjutott Kavics vidám nótáira a megbukott Sarkantyúsék szomorú dalokkal válaszoltak, majd később fordult a helyzet: Kavics — könnyes-bús nóták éneklésével osztozott cimborái fájdalmában, míg azok teli torokkal zengték Bachus pajzán dalait, így ünnepelve a bandavezér sikerét. Egyben azonban megegyeztek: rendületlenül szidták a kegyetlen tanárokat.

Megegyeztek abban is. hogy sorra látogatják és megvigasztalják a mit sem sejtő szülőket, ha netalán tán nagyobb galibát okozna a bizonyítványok bemutatása náluk.

Az utazáshoz persze pénzre volt szükség, azért Engländer Dolfinak eladták tankönyvveiket, szótáraikat, térképeiket, a Torony utca sarkán lakó öreg ószeres, a közismert Deutsch bácsi pedig megszabadította őket egy-két ruhaneműtől is, úgy hogy összejött a kívánt pénzösszeg.

Első állomásul Miskolc városát válaéz- tották, ahol Pál Laci szülei jómenetelű vendéglőnek voltak a tulajdonosai. A szülők eleinte meghökkenve fogadták a bőröndökkel felszerelt, enyhén törköly-szagú társaságot, (a restiben törkölyt fogyasztottak) de a magabiztos Kavics egy-kettőre eloszlatta a zavart hangulatot. Mély hódolattal kezet csókolt a mamának, kezetrázott a papával, akit

csak úgy mellékesen „urambátyáwT-nak titulált és lelkendezve szólt:

— Igazán nagy megtiszteltetés számunkra, hogy pár napra vendégei lehetünk jó barátunk szülői házának. —

Az ebédnél aztán kiderült, hogy bizony a Laci-gyerek vizsgája gyengén sikerült, ami a szülőket újból felizgatta. Kavicsék azonban addig bizonygatták, hogy a tanár „pikkelt’‘ a Lacira és valójában bukás helyett kétharmadra állt a könyvvitelből, míg a boldogtalan szülők végül is megvígasztalódtak és félig- meddig elhitték a tanári karra szórt rágalmakat.

Miskolcon nagyon jól érezték magukat a díszvirágok, előkelőén, étlap szerint étkeztek Pál bácsi vendéglőjében és Laci vezetésével sorra látogatták a lányos házakat.

Az egyik háznál, ahol az ,,aranyhajuu Erzsiké lakott, különösen szívélyesen látták őket. Nem is csoda, hiszen a szülők titokban már régen egymásnak szánták a két fiatalt. Lacit és Erzsikét.

Kavicsék igen finoman viselkedtek, csak hosszas kínálgatás után vettek a száraz teasüteményből és ittak a zöldszínű likőrből. Erzsiké apjának annyira, megtetszett a társaság, hogy másnapra meghívták őket Avason lévő pincéjébe egy kis szalonna-csurdí- tással egybekötött búcsúestre.

Másnap délután vidám hangulatban vágtak neki az útnak. A nap bő kezekkel szórta sugarait az Avas emelkedőjén kaptató kis

csapatra, a levegőben orgonák mézízü illata szállt és a méhek fürgén zsongták körül a kövér, húsos gesztenye-virágokat. A két fiatal egymás kezét fogva ballagott a keskeny ösvényen, míg Kavicsék nagyokat nevettek Pál bácsi adomáin.

Fent, a pince előtt tágas, füves térség terült el. Erzsiké leterítette a pokrócokat és a Sarkanytús állal cipelt kosárból kezdte kirakosgatni a finom faiatokat. Rózsaszínűre pácolt sonka, zörgősre száradt kolbász, tenyérnyi vastag szalonna, kövérre hízott zöldhagyma csomagok és finom fehér kenyér „került terítékre” aminek már a látása is gyönyörűséget okozott Kavicséknak.

A társaság letelepedett. A bájos Erzsiké, ki a háziasszony tisztét töltötte be, kínálni kezdte a vendégeket, akik igen illedelmesen és szerényen kezdtek csipegetni ebből is, abból is.

— De a rézágyúját gyerekek — kiáltott Pál bácsi — ne legyetek már ilyen élhetetlenek! Egyetek, mert éhesek maradtok! —

Azzal jó péidát mutatva nekik, hatalmasat harapott a kolbászból.

Kavicsék fokról-fokra -feladták tartózkodó magatartásukat, különösen akkor, amikor Pál bácsi teli szíttá a másfeles lopót és tele- töltötte poharaikat jóféle tolcsvai borral.

Egy-kettőre rozsét gyűjtöttek, nyársakat vágtak, s míg Erzsiké felszeletelte a szalonnát, meggyujtották a tűzrakást is.

A csurdítás jókedvű nevetések közben

zajlott le, Tepsi kétszer is lecseppentette a lábát forró zsírral. Kavicsnak meg a nyársa égett el — de azért igen jóízűt falatoztak a ropogósra sült szalonnából.

Közben Pál bácsi fáradhatatlanul hordta kifelé a bort, a negyedik lopó után per tu lett a társaság, az ötödik után Laci megfogta Erzsiké kezét, a hatodik után Kavics „letolta” Pál bácsit, mert túl lassan mozgott a lovával, a hetedik után a „Bob herceg“ dalaitól lett hangos az Avas-oldal.

Végre 11 órai körül felkászálódott a kis csapat és bizonytalan léptekkel elindult hazafelé. Az egyik útkereszteződésnél a hátramaradt Kavics — aki a legrészegebb volt mindnyájuk között — rossz útra tévedt és jó félórai sötétben való bolyongás után tudtára ébredt, hogy eltévedt A város fényei messze lent viliództak az éjszakában és Kavics kétségbeesve bolyongott tovább. A feltámadó szél távoli óraütések vibráló hangját hozta felé, mikor megrémülve vette észre: a temetőbe ért!

És mintha valami fehér árny imbolygóit volna amott, távolabb.

Egy-kettőre kijózanodott és reszketve bújt meg egy sír keresztje mögött. Az árny közelebb-közelebb jutott hozzá, a szája vörös fénnyel parázslóit. Kavics „istennek ajánlotta lelkét” és átkarolta a keresztet, a szeme hipnotizáltan meredt a közelítő „szörnyre”, homlokát kiverte a hideg verejték.

És akkor odaért a , szörny". Kivette szájából a parázsló végű Regália szivart, köpött egyet és halk dünnyögéssel tovább tántorgott.

Egy kapatos, fehér zsávolyos gyalogos tiszt volt.,.

SOMODY JÓZSEF