Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)

1957-03-20 / 23. szám

1957. március 20 szerda oj croN 3 Éljen a dicsőséges 1919 -es Tanácsköztársaság ! A magyar kommiin örökké élő liagyatéka a magyar és szovjet nép barátsága 1QJA március 21-én, har- 1919 mincnyolc évvel ez­előtt kiáltották ki a proletár­diktatúrát. A Tanácsköztár­saság, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom első kö­vetője a magyar munkásosz­tály dicső fegyverténye volt. A Tanácsköztársaság 133 nap­ja, a magyar nép egész tör­ténelmének egyik legfénye­sebb, legragycgóbb fejezete. E fejezet tanulságainak nagy és növekvő jelentősége van. Le­nin nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar kommunisták megértsék a Tanácsköztársa­ság tanulságait és ahhoz is. hogy az egész nemzetközi munkásmozgalom tanuljon a Tanácsköztársaság tapasztala­taiból. 38 évvel ezelőtt a magyar munkásosztály először lépett a magyar társadalom, a magyar nép nevelő osztályaként a történelem porondjára, mi­után ezt megelőzően hat év­tized nehéz harcaiban, sú­lyos nélkülözéseket kiállva, megbirkózva a nagytőkés és nagybirtokos Magyarország kegyetlen kiszipolyozó és jog­fosztó uralmával, osztállyá formálódva és szervezkedve hatalmas forradalmi energiát halmozott fel magában. Tör­ténelmi hivatásának megérté­sében és történelemformáló erejének felismerésében a magyar munkásosztályt hosz- szú ideig akadályozták az opportunista szociáldemokrata vezetők és „teoretikusok’, akik a magyarörszági hely­zetet teljesen félreértve és tu­datosan félremagyarázva azt hirdették, hogy a munkásosz­tálynak a burzsoáziához kell igazodnia, mert Magyarorszá­gon burzsoá demokratikus forradalom van napirenden és ez a burzsoázia dolga. Bár az 1905-ös orosz forradalom kapcsán Lenin, a magyaror­szági viszonyolrhoz sok min­denben hasonló oroszországi viszonyok alapján kimutatta és bebizonyította, hogy az ak­kor napirenden lévő demok­ratikus átalakulásban is a munkásosztályé a vezető sze­rep, a magyarországi szociál­demokrácia félmarxista és an- timarxista vezetői ezt nem vették tudomásul. És, mert ezt nem vették tudomásul, azt ' a hatalmas forradalmi erőt sem ismerték fel, illetve nem akarták felismerni, amely a magyar munkásosz­tályban lázongott, s ki- ki­robbant egyes harcaiban. így az 1912-es véres utcai ütkö­zetben. A munkásosztálynak a kivezető utat csak a forra­dalmi marxista párt, a Kom­munisták Magyarországi Pártja tudta megmutatni. A Kommunisták Magyaror­szági Pártja jelszavai között, melyekkel 1918 november 20- tól 1919 március 21-ig, rövid négy hónap alatt megnyerte a magyar dolgozó nép több­ségét, fontos helyet foglal el ez a két jelmondat: „Kövessük Szcvjet-Oroszor- szág példáját!” „Szövetség Szovjet-Oraszor­szággalü” A magyar munkások és szegényparasztok az Oroszországból jött hadifog­lyok tízezreinek tapasztalatai nyomán, jól tudták mit jelent •a szovjet példa követése. A magyar dolgozók azt is meg­értették, hogy az új szovjet állam természetes szövetsége­sünk. A magyar nép milliói érezték, hogy a 400 éves Habsburg iga álól felszaba­dult Magyarország a nyugati imperialistáktól legfeljebb csak új igát kaphat. A bur- zscá szociáldemokrata kor­mány „Wilsonista”, „Antant­barát” külpolitikájáról ki­tűnt, hogy ez a gyakorlatban Magyarországnak az ameri­kai—angol—francia imperia­lizmus félgyarmatává változ­tatását jelenti. A proletár internacionaliz­mus régi, nagyszerű hagyo­mány a magyar munkásmoz­galomban. 1917 októbere után azonban új tartalmat kapott nálunk is. Fő tartalmává, próbakövévé a szovjet áillam- hoz való viszony vált. És a magyar kommunista mozga­lomban kezdettől fogva tuda­tos volt, hogy Szovjet-Orosz- ország a nemzetközi forradal­mi mozgalom központja, bá­zisa, támasza. Az oroszországi magyar hadifoglyok tízezrei vérük hullásával mutatták meg hogy tudják: az októbéri forradalom vívmányainak megvédése a magyar nép ügye is. A magyar kommu­nisták, az antant első hadjá­ratának kibontakozásának idején szívós harcot folytat­tak az intervenciós tervek el­len. Megakadályozták, hogy a nyugati imperialisták a ma­gyar munkásokat és paraszt tokát orosz és ukrán testvé­reik hóhéraivá és a szabadság eltipróivá tegyék. március 21, ennek a 19 Iw harcnak is nagyszerű eseménye. A magyar munkás- osztály ezen a napon lefegy-- verezte a magyar burzsoáziát és felfegyverezte önmagát, a nemzeti függetlenség, a szo­cializmus, a társadalmi hala­dás, a magyar és az orosz szabadság védelmében. 1919 március 21, a szovjet-magyar barátság fejlődésében fontos fordulópont tehát. Ekkor vár lik először a magyar nép tö­megeiben az 1917 októbere óta érlelődő és erősödő bará­ti rokonszenv, egy államok közötti szövetség alapjává. A magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának alapjául szolgáló „határozat” kimon­dotta „a proletárság uralmá­nak biztosítására és az an­tant imperializmus ellen a legteljesebb és legbensőbb fegyveres és szellemi szövet­ség kötendő, az orosz-szovjet kormánnyal. „Majd a „Min­denkihez!” — című kiáltvány­ban a forradalmi kormányzó tanács kijelenti: „teljes esz­mei és lelki közösséget az orosz-szovjet kormánnyal.” Magyarország, kis ország, a proletáriátus sem vdlt még 1919 máriusában eléggé fel­készülve a szocializmus épí­tésének sokrétű feladataira. Mindössze négy hónapos volt a KMP. De a magyar mun­kásosztály erejét megsokszo­rozta annak tudata, hogy ha­zánk az imperializmus világ­rendszeréből kiszakadva nem lesz egyedül, számíthat Szov- jet-Oroszország segítségére. A magyar tanácshatalom első külpolitikai lépése, a Moszkvával való diplomáciai kapcsolat létrehozása volt. Örök érvényűek maradnak számunkra azok az üzenetek, melyeket Lenin küldött a ma­gyar proletáriátusnak. Az értelmiség sem feledhe­ti Gorkijnak, a nagy orosz írónak üzeneteit: „Először csak császárok és királyok üzentek, többnyire háborút haiau, verontasi — írta Juhász Gyula — ma már más üzenet a fontos, az amit népek küldenek egymásnak. Gorkij lelkes és örvendetes üzenete új erőt ad további küzdelmekre. Petőfi utódai­ként, a világszabadság zász­laja alatt rendületlenül me­gyünk előre az igazság, szebb és jobb világa felé.” A magyar nép bátor cse- lekedete , Magyarország kiszakítása az imperializmus rendszeréből természetesen vad dühöt váiltott ki az amerikai milliárdosok köré­ben. A magyar proletárforra­dalom győzelme számukra nemcsak egy tízmillió lakosú, félgyarmati ország elveszté­sét jelentette, — ennél sok­kal többet: politikai veresé­get, erkölcsi kudarcot, a „Wilscnizmus” csődjét. Azt jelentette, hogy minden igye­kezetük ellenére sem sikerült megállítaniok a proletárfor­radalom tovább terjedését, a leninizmus diadalútját. Az imperialista tábor vezető po­litikusai Wilson, Clemenceau, Lcyd George — azonnal hoz­záláttak a Magyarország el­leni fegyveres intervenció megszervezéséhez. Diplomáciai bojkotot, gazdasági blokádot szerveztek a Tanácsköztársa­ság ellen, április 16-án pedig megindították a fegyveres tá­madást, rászabadították ha­zánkra á román, majd a csehszlovák burzsoázia, had­seregét. Ennek a fegyveres támadásnak első és közvetlen célja volt, a magyar és a szovjet Vörös Hadsereg egy­mástól valló elszigetelése. Kárpát-Ukrajna, Debrecen és Miskolc elfoglalásával a len­gyel és fehér-ukrán ellenfor­radalmi hadserek mögött, egy a román és csehszlovák bur­zsoá hadsereg által alkotott övezetteli igyekeztek meghiú­sítani a két vörös hadsereg baráti kézfogását. A fiatal magyar vörös hadsereg minden erőfe­szítése ellenére sem sikerült a két hadsereg kézfogása, mert ebben az időben a szov­jet hadsereg kénytelen volt erejének nagyrészét Kolcsak ellen bevetni. A szovjet vö­rös hadsereg győzelmei vi­szont óriási erkölcsi hatást váltottak ki az egész vilá­gon az imperializmus elfleni helytállás szempontjából. „Jön az orosz testvér!” — hirdették a magyar vörös hadsereg harci röplapjai. „Jönnek a szovjet hős prole­tárok!” — énekelték a ma­gyar - munkások, „Szovjet- Ortszországot legyőzni nem lehet!” — ez a tudat vérévé vált minden magyar vörös ka­tonának, ez adott erőt nekik a harchoz, ez fegyverezte fel őket a győzelem reményével. Szívükbe zárták Lenin üze­netének szavait: „Az egész világon minden, ami a mun­kásosztályban becsületes, a ti pártotokon áll.” A magyar tanácskcngresz- szus alkalmából az Orosz Szovjetek Központi Végre­hajtó Bizottsága testvéri szo­lidaritásáról biztosította a magyar nép választott leg­főbb államhatalmi szervét. „Teremtsetek oly intézménye­ket, amelyek a proletáriátus végleges diadalát, a burzsoá­zia végleges megsemmisítését készítik elő. Éljen a nagyra- hivatctt ifjú magyar Tanács- köztársaság”. Az orosz és a magyar nép szövetségét, a szocializmusért, az orosz és a magyar nép szabadságáért együttesen on­tott véráldozat pecsételte meg. Azok a magyar hadifog­lyok, akiknek 1918 és 1919- bcn nem sikerült hazatérniük, együtt harcoltak az orosz vö­rös katonákkal, Kolcsak és Denikin ellen. Ugyanúgy, ahogyan a nálunk rekedt orosz hadifoglyok is együtt harcoltak a magyar néppel, az intervenciós csapatok el­len. A szovjet-magyar barát­ság így vált 1919-ben a ma­gyar dolgozók millióinak köz­kincsévé, a magyar nemzeti külpolitika alapjává. IQ IQ ‘*3en elszigetelve 19 9gyengének bizo- nyúltunk a nyugati imperia­lizmus erőivel szemben. Ma együtt a Szovjetunióval, a testvéri népi demokráciákkal, egységes gazdasági és katonai erővé összeforrva erőnk, erő­fölényünk biztos tudatában, felszámolunk minden eiíen- ícrradalmi törekvést, építünk egy boldog szocialista Ma­gyarországot! HORVÁTH NÁNDOR ♦ „MINDENKIHEZ... MINDENKIHEZ!“ Elsárgult papírok között Furcsa érzés elsárgult pa­pírok között kutatni. Olyan, mintha régen lezárt ajtókat nyitogatna fel az ember. — 1919-es újságokat lapozga­tok. Papírjukon már rajta az idők nyoma. De az események még ma is elevenen élnek. Próbálom követni apró híre­ken keresztül a Tanácsköztár­saság 133 napjának dicső tör­ténetét, melyből 25 éven ke­resztül merítettek erőt az em­berek, s melyre ma is büszkék vagyunk. Négy és fél hónap rövid idő, s mégis elég volt arra, hogy megmutassa, mire képes a munkásság, milyen élet vár az emberekre abban az or­szágban, ahol eltűntek a ve­zetésből az urak. Minden lapszám a Tanácsmagyaror- szág egy-egy nagy ügyéről számol be. 1919. március 22. Az újság első lapján Mindenkihez cím­mel adták hírül, hogy mun­kás- és katonatanácsok vették át a hatalmat, hogy olyan or­szág van születőben, ahol a gyár a munkásoké, a föld azé, aki verejtékével öntözi. S a következő napok... Nem volt egyetlenegy sem, mely ne adott volna újat az embe­reknek. Március 23: megalakul az egri direktórium. Tagja: Ko- lacskovszky Lajos, Csirmaz Dezső, dr. Kalovits Alajos és a többiek, kommunisták, akik a nép ügyének áldozták életü­ket. Március 26: Törvénnyé vált a szó, hogy a föld a népé. Megjelent a rendelet, mely szerint felosztották a nagy és középbirtokokat. S ugyanak­kor józan figyelmeztetés, — hogy csak akkor válhat min­den valóra, akkor lesz a holt betűkből viruló élet, ha ter­melnek a gyárakban és kint a földeken. Március 30: a proletár ál­lam diadalútja. Megmozdult a falu népe, Ecséden és utána egész sor községben megala­kultak a paraszttanácsok. Április 4: Tanácsmagyaror- szág alkotmányának születés­napja. Megvan a választójog, melyért esztendőkön keresz­tül harcoljak. S míg országos nagy ügyeket intéznek, olyan I „apróságokra” is kiterjed a fi­gyelem, hogy megszervezzék a tejközpontot a gyerekek el­látására. Április 6: a föld népe bir­tokba veszi az ősi tulajdont, megalakult a megye első ter­melőszövetkezete. Háromszáz füzesabonyi család kezdett közösen gazdálkodni a 2400 holdas volt káptalani birto­kon. Április 9: a nemzetiségiek­nek hoz újat. Minden terüle­ten minden nyelven megírt be­adványt el kell fogadni a köz- igazgatásban. Mindenki anya­nyelvén adhatja elő panaszát. Április 30: rendelet a mun­kásság biztosításáról. Díjta­lan gyógyszerellátásáról... Országot átalakító hatal­mas munka. Könyvek kötetei kellenek, hogy megismertes­sék mindazt, ami ezekben a napokban történt. S még fel sem kelt igazán a proletár- állam napja, máris fellegek tornyosulnak fölé. Míg egyik kezükkel a háború után ro­mokban heverő ország felépí­téséhez kezdenek, máris fegy­verkezni kell. Cseh, román, francia csapatok támadják az országot. Elkezdődött az élet-halál harc a Tanácsma- gyarország létéért. Százharminchárcm napig tartott a munkások hatalma, s annyit adott az embereknek, amennyinek tizedrészét sem tudta adni sem a békeévek monarchiája, sem az utána következő 25 esztendő. Lapozgat az ember az újsá­gokban, s belefárad szinte az élményekbe, de ugyanakkor erőt is merít. Még egy idézet 19-es lapok­ból. 1919. augusztus 20: , A pro­letárököl nem fog többé lesúj­tani, mert nem lesz hozzá ere­je” — nyugtatgatják magukat azok, a Tanácsmagyaroszág bukása után, akik külső se­gítséggel vérbefcjtották a munkásság harcát. Tévedtek. Mint ahogy tévedtek azok is, akik 37 esztendővel később, • 1956-ban szintén megpróbálták kivenni a hatalmat a munká­sok kezéből. Tévedtek, mert a munkások igaz ügye nem bukhat el soha. (D. R.) GYURKÓ GÉZA ARCKÉPVÁZLAT — GYENGE TOLLAL ÖREG CSIZMA, hozzá hasonló kucsma, ólomszürke, lecsüngő ba­jusz. a kézben hajlított végű vasbot. a vállon 68 esztendő, — de milyen esztendők azok? Czakó Sándor bá­csi, az éjjeliőr, aki most ott lépeget lassan, komótosan, soha ki nem me- Külő terveket forgatva ráncos hom­loka mögött a gyöngyösi Petőfi ut­cán „végigcsinált” világháborút, proletárhatalmat, fehérterrort, újból háborút, népidemokráciát, ellenfor­radalmat, s csinálni akarja még egy kicsit a proletárdiktatúrát, a szocia­lizmust. Érdekes ember az öreg. Mondani­valóját már nem tudja olyan szé­pen, katonásan összerakni, mint a- sallyen szélességben hömpölyögnek szájából a szavak, de érdekes, he- tyenkint lenyűgözően érdekes mind­az, amit mond. — Mesébe bediene, drága kis elvtársam, — vezeti be ezzel, a ná­la már szinte törvényszerű invoká­cióval élete történetének egy-egy mozzanatát, s nem egyszer valóban naesébeillő még inkább regénybe­illő, amit mond. „Vad paraszt” volt, hogy szavait idézzem, még az első világháború hajnalán, amikor először adott a kezébe könyveket, valamiféle bor­bély. Mondta a nevét is, de annyi név bugyog a száján, hogy szinte le­hetetlen megjegyezni. S a sok könyv megélesítette eszét, megerősítette szívét, kinyitotta értelmét. Még most is olyan szavakat mond az öreg, a- mi szemre sehogyse illik ilyen „vad paraszt” szájába. Aposztrofálni, permanencia, gordiusi csomó... De csak első hallásra meghökkentő, — hisz régésznek lehetnek különb sza­vai is. Mert régész is az öreg, ha nem is hivatásos, ha nem is szak­ember, de régész, s ez is jellemző rá. Még valamikor a könyvek és a tudományok ismerkedésének mé­zesheteiben, fiatal legény korában egy előadáson hallott a neandervöl­gyi ősemberről is. — ...oszt mondja már az úr, erre­felé nálunk nem voltak ilyen ősem­berek? — tette fel a kérdést a tudo­mányos előadás vezetőjének. — Nem, errefelé nem voltak... le­galább is mi nem tudunk róla, hogy lettek volna... ÉS CZAKÖ S ANDOR bácsi ettől kezdve majd húsz esztendőn keresz­tül csak úgy magánszorgalomból, ásóval, csákánnyal kutatni kezdett ősember után a gyöngyösi Sárhegy oldalában, — hátha voltak. Addig kutatott, ásott, míg végül kőkorszak- beli szerszámokra talált, ott van­nak azok most valamelyik pesti mú­zeumban. S ez az ember, ez a magán-régész, aki most itt ül vele szemben, most már mindig könnyes szemével, ez volt itt Gyöngyösön a direktórium tagja, élelmezési népbiztos, meg még jó ég tudja, mi minden. Emlékei határozottak. és tiszták erről az időről. Fénytelen szeme most is fel­villan, amikor arra emlékezik, hogy 19 vagon „életet” sikerült össze­gyűjteni a város proletárjainak, s csontos öklével most is az asztalra csap mérgében, amikor visszaemlé­kezik arra a tán régen meghalt 19- es funkcionáriusra, aki annakidején három helyről vett fel egyszerre fi­zetést. —... mert drága kis elvtársam, — úgy tudnak ám csak minket követ­ni az emberek, ha becsületesek va­gyunk... — mondja mély, sok évti­zedes meggyőződéssel. A börtönévekről keveset beszél, pedig ült vagy három évet, bujkált vagy ugyanannyit, hordott vagy négy nevet az illegalitásban. Ha szó esik is erről az időről, akkor is má­sokról, a régi harcostársairól be­szél, akikkel együtt voltak, akik ke­mények voltak, akik szinte lehelet­vékonyságúra szabdalták fel azt a vékony kis csokoládét, amit egy ka­pott közülük a jó ég tudja, hogyan és milyen módon. — Kutya idők voltak azok... de bíztam én ám az eszmében. Ott volt a Szovjetország, volt mire ala­pozni a reményt — lényegében eny- nyi volt az, amit elmondott a keser­ves 25 esztendőről. De 1945-ben már ott van a földosztásnál, s rá nem egész öt esz­tendőre Czakó Sándor öreg kommu­nistát kizárják a pártból. Egy ököl­csapásért. Igaz, hogy kegyetlen ökölcsapás volt, amolyan vad pa­raszti, de most is úgy érzi, hogy oda­ütött, ahová kellett. Közben meghal az első felesége, akivel majd 37 évet élt együtt. S úgy hal meg, hogy ő fogja le a szemét a kórházi ágyon. S rá egy évre újra megnősül, — 59 éves fejjel egy harmincegynéhány éves asszonyt visz az üres házhoz, mert nem lehet kibirni azt a rette­netes egyedüllétet. Van is már két gyerek az új asszonytól, a kisebb most négy éves — s ezt úgy mond­ja, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Hát hogy mondaná? Hisz számára valóban az... AZTÄN MEGINT ő az, aki 1956. október nehéz napjának éjjelén végigkocog vasbotjával az éjszakai városon, hogy ébressze a kommu­nistákat, mert „elvtársak... ég a ház a fejünk felett!” Aztán az ellenfor­radalom nehéz napjai. Az öreg nem hagyja el a helyét, pedig micsoda poszt az? — éjjeliőr... de számára több annál, valóban őrhely, ahol '*'VVv'VVVVVVV\A/VVVV\AAA<*yVV**VVVV WMA strázsálni kell. S gyűjtögeti a Le­nin képeket, amit széttéptek, a vö­rös zászlókat, amit megrongyoltak, bemocskoltak. Hazaviszi, s a felesé­ge szép tisztára mossa, megfódja, összecsavarja a zászlókat, vörös drapériákat. És aztán egy szép na­pon kimosott, kivasalt vörös zász­lókat a hóna alá csapja, beviszi a pártba. — Itt van, elvtársak, drágáim, ösz- szeszedtem, az asszony kimosta... Hoztam egy Lenin képet is... Az elvtársak talán mosolyogtak az orruk alatt, falán én is mosolyog­tam volna... mert minek az a né­hány méter, fótozott, agyonmosott vörös vászon... Nem igaz? Pedig Czakó Sándor bácsi nem is vörös zászlót hozott a hóna alatt... az csak a látszat. Valójában szívét, becsületét, nehéz éveit, bizalmát hozta be az új párt irodájába. Ki­csit rlgolyásan, kicsit fecsegősen, kí­vülről ismert szóhasználataival... de keze fegyvert és szerszámot fogott rrrndig és fog ma is. A proletárha­talomért. De szája mindig szóra nyílt és nyílik ma is. A proletárha­talomért. S minden szava „szeplő­telen”, s azok a tettei is... Ugy-e így igaz, ahogy írtam, Sándor bácsi? AZ ÖREG nem hallja a kérdést. Kocog tovább, fényes bottal a ke­zében, egyre távolodik alakja, míg végre is elvész az út távolába... Le­gyen hosszú földi útja még az öreg veterán. 68 éves Czakó Sándor élel­mezési biztosnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents