Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)

1957-03-10 / 20. szám

1957. március 10. vasárnap. ÜJ ÜTŐN 5 | KISKÖRE 1957 március A határ telve fogatokkal, trágyát hordó szekerekkel, — traktorok forgatják a földet, műtrágyát szórnak amott: megpezsdült a falu élete a rö­vid téli hónapok után. Itt, a Tisza hajlatában, a szikes, rizs­földes, végtelenbenyúló pusz­tákkal körülölelt faluban, Kis­körén is tavaszi láz remeg a befagyott vizek felett. A Dózsa termelőszövetkezet őszről el­maradt 700 holdját szántják a traktorok, az utolsó tollvoná­sokat végzik a terveken, simí- tóznak, fogasolnak a gazdák, van ki már elvetette a mákot, más már a borsó, ismét más a tavaszi kalászosok vetésére gondol. Nyugalom, csend van benn a községben, ahol a békés al­kotómunka vette át az ural­mát már jó ideje, s ahol vi­szonylag kisebb vihart vert a máshol véres október. Itt meg­maradtak a termelőszövetkeze­tek — mind. Kilépő is mind­össze hét akadt. Itt már no­vember 7-én azt latolgatták, vagy tizenketten, kommunis­ták, hogy megkoszorúzzák a hősök emlékművét s dec. Vége- felé már hivatalosan is meg­alakult a községi pártszervezet. Ma már 90 tagja van. Mindez természetesen nem véletlen. Olyan ágrólszakadt falu volt ez a múltban, amit Móricz is bízvást megírhatott volna, s meg is írt volna biztos, ha erre vezet az útja. A 12 ezer holdas határból egyedül a Szatmári püspökség kezén majd ötezer hold volt. A 4 ezer lakosú község 60 százalékának nem volt egy talpalatnyi földje sem. Csak talicskája, meg két keze, s járta az országot kubik- ra, napszámra, cselédnek, ré­szesaratónak. — Munkásnép az itteni in­kább, mint paraszt — magya­rázza Papp Béla, a párt elnö­ke, egyben a Dózsa termelő- szövetkezet tagja. Értve alatta, hogy bérből éltek itt a legtöb­ben, akár csak az ipari mun­kás, nem földből. A földosztás, az elmúlt esz­tendők fejlődése aztán termé­szetesen megváltoztatta a falu ■arcát is. Sck nincstelen belé­pőéit a termelőszövetkezetekbe, ■ahol — különösen a Dózsában — becsületes, és főleg biztos életet talált. Az országos hírt ■kivívott Dózsa termelőszövet­kezetben például nem ritka az olyan tag, aki közel 50 ezer fo­rintos évi jövedelemről adhat számot. Ezekutún lehet-e csodálkoz­ni, hogy az itt lakók nagy ré­szének volt hozzá jó ösztöne, ha nem is politikai tudása, 1— hogy nem egészen olyan ez a forradalom, amiről egyesek fe­csegnek. Nem eszik olyan for­rón a kását — mondogatták a falubeli józanok, s im, nekik volt igazuk. Persze azért van itt is baj, bizalmatlanság, tanácstalanság, épp elég. Október itt is meg­kavarta a lelkeket, gondolato­kat, amelyek most forrják ki még csak magukat, mint a bor. Igaz, hogy segítenek eb­ben a kommunisták is, akik, mint például az imént említett Papp Béla vagy Pavlik László, nem restek az útfélen is leáll­ni egy kis „nem hivatalos” vi­tára, hol ezzel, hol azzal, ök mondták a beszélgetés során, hogy a kormány legerősebb tá­masza itt a faluban a lakosság majd felét kitevő szövekezeti parasztság. — Támaszkodjon mindenütt rájuk a kormány... nem fog csalatkozni — mondogatták többször is beszélgetésünk alatt. De mi van az egyéniekkel? Hát ott a föld kavarja a dolgot. A falu szántóterületé­nek egyharmada csak a jó föld. Amikor volt a tagosítás, hiába tiltakoztak jó érzékkel a szö­vetkezeti tagok, úgy táblésítot- tak, hogy az egyénieknek csak a gyengéje maradt. — Még 53-ban kértem — mondja Antal János dolgozó paraszt, tanácstag, — hogy leg­alább egy fél hold jó földet ad­janak nekem is. Az behozza valahogy a gyengét... Nem ad­tak. — Ha akkor kaptam volna egy holdat a jóból is — toldja meg Tóth József nyolc holdas középparaszt — soha nem let­tem volna ellensége, hogy ter­melőszövetkezet legyen. Valóban, a helyzet az, hogy a falu egyéni gazdáinak jelen­tős része megértette, a szövet­kezetnek nagy tábla kell, meg­értette azt is, hogy szükség van a tagosításra. Csak azt nem értette meg, hogy miért kellett azt ilyen igazságtala­nul megcsinálni. Most a szö­vetkezetek összedugták a fejü­ket, hogyan lehetne a megsér­tett 300 családot megbékíteni, valahogy igazságot tenni. Elha­tározták, annyi földet adnak le — melyik-melyik területe nagysága szerint —, hogy ezek a sértett gazdák egy-egy hold jó földhöz jussanak. Ebbe ben­ne vannak az egyéniek is, csak- hát, igen... ez bizony nincs ben­ne a 10. számú törvényerejű rendeletben. Az is igaz, hogy­ha leadnak földet a szövetke­zetek, nem nagyon tudnak földnélküli tagot felvenni, pe­dig a Dózsába is van már vagy 30 ilyen jelentkező. — Mi úgy gondoljuk — ma­gyarázza Papp Béla —, hogy inkább megbékülünk most 300 családdal, mint felvegyünk 30 tagot. Az idő úgyis sok min­dent megold majd... Nehéz dönteni, hol az igaz­ság. De a köreiek talán mégis csak jobban tudják, mint egy újságíró, aki csak néhány órát töltött a faluban, vagy az ille­tékesek, akik talán még any- nyit sem. Milyen a falu kedve, hangu­lata, van-e akarás a munká­hoz? — kérdem a községi ta­nácselnökét, Tatár Jánost. Az odabök az íróasztalán sorakozó kérvényekre:-*»- Milyen a termelési kedv? Ehun van-e... mindenki földet akar... A gépállomás már nem bírja vállalni az egyénieknek a szántást, annyi a szerződni akaró.. Hát ilyen a kedv... Azt is hallottam, hogy Kis­körén sem ismeretlen a MŰK. — Mukolunk mi is — mondja Pavlik László és csippent hoz­zá a szemével. — Márciusban újra kezdjük, amit ősszel ab­bahagytunk, merthogy kell a kenyér, minél több. Dolgozunk elvtárs, dolgozunk. Ez most a legfontosabb... Nem igaz? Ezen aztán nem is lehet vi­tatkozni, minthogy nem is vi­tatja senki ezt a faluban. Igaz, bizonyos tartózkodás, bizalmat­lanság tapasztalható a község­ben. Van még hitele a rémhí­reknek, félnek még a begyűj­téstől, a kényszertagosítástól, és a kényszer „önkéntes” belé­pésektől. Félnek és mégis bíz­nak, mert az ember olyan, — hogy azért csak jobban bízik a jóban, mint a rosszban, ha a szája sokszor mást is mond. Az idő — amit Papp Béla mon­dott — az idő, amely nem múlik el nyomtalanul, a kom­munisták szavai mellett a leg­nagyobb érv lesz, s választ fog adni majd sok bizonytalanság­ra, amelyre a szó ma még nem adhat teljes hitelű választ. GYURKÓ GÉZA DRÁGA KINCS. A drága kincset egy munkás­ruhás férfi cipelte előttem a,z utcán. Csákányhoz, kalapácshoz és egyéb szerszámokhoz szokott keze most gyöngéden ölelte át a rózsaszínű, vastag plédbe bugyolált kis „csomagot.“ A drága kincs fejecskéje ap­ja erős vállán pihent, időnkint álmos, tétova pillantást vetett rám, pici orrát pirosra csípte a hideg. Megelőzhettem volna őket, de nem tettem. Magam sem tudom, hogy miért — csak mentem mögöttük türelmet­lenkedve: mikor néz fel már megint a kis ...csomag.” Az ap­ja nagyokat szuszogott az édes teher alatt és közben csende­sen beszélt a gyermekéhez. — Rögtön odaérünk... mind­járt alszik tovább a kis Laci­ka... no, még egy kis türelem Lackó... — És Lackó rámvetette megint szeme kékjét, megszívta az or­rát és hallottam, mikor nyög- décselni kezdett: — Fázsik a jábam... — Az apja megállt és megáll­tam én is. — Majd én — mondtam nagy sietve és máris ott buzgólkod- tam a rózsaszínű csomag körül. Betakargattam a pöttömnyi cipőbe bújtatott lábakat éís nem tudtam megállni, hogy bele ne csípjek egyet a kövér­kés lábszárába. Lacika elnevette magát, az apja megköszönte a segítséget és most már együtt mentünk a napközi otthon felé. Mert új ismerősöm oda igye­kezett a drága kinccsel S mint mondta: minden nap fáj a szí­ve, mikor Lackót fel kell éb­resztenie, dehát 6 is és az asz- szony is dolgozik — a gyerek­re meg nincs ki vigyázzon. A napközi előtt elváltunk, Lackó mosolyogva búcsúzott nagy, álmos szemével — én si­ettem tovább. Hat óra múlt egy pár perc­cel.. <—dy—) VÁLASZT VÁRÓ KÉRDÉSEK Hosszú évek óta nem vol­tak ilyen nagy számban láto­gatottak, elevenek, vitákkal teltek a pártnapok mint ép­pen napjainkban. Ezernyi kérdés, probléma, ezernyi gondolat vetődik fel egy-egy ilyen pártnapon, hogy meg­nyugtató választ kapjon a kérdező kételyeire. Mindez együttesen is azt igazolja, hogy dolgozó népünket rend­kívül mélyen érdekli: mi is történt nálunk az elmúlt hó­napokban, hogyan történhe­tett, milyen feladatok állnak előttünk mi a párt, a kor­mány legfontosabb célkitűzé­se. Érdekli és választ vár, megnyugtató, világos és őszinte választ. S a válasz­adás első sorban a kommu­nisták dolga! Az elmúlt évek hibái mi­att van egy kis mellékzöngé- je e fogalomnak: népnevelő. Hát most itt az alkalom, hogy a kommunisták ismét méltó helyére emeljék e fogalmat, hogy a nép nevelői, tanítói, vezetői legyenek a szó leg­szorosabb, vagy ha úgy tet­szik „negyvenötösértelmé­ben. Ne várjanak felső uta­sításokat, sillabuszokat és brossúrákat, népnevelő zseb­füzeteket, agitációs kiadvá­nyokat. Beszéljenek, érvelje­nek, — a szivükből, saját ta­pasztalataikból, hirdessék a legszélesebb körben a párt igazát, mozgósítsanak a pro­letárhatalom védelmére, a szocializmus építésére. A nép kérdez, válaszra vár, — fe­leljenek a kommunisták. Tavaszi „új“ járatok Uj járatot indított a MÁVA- UT március 6-tól. Az autó­busz Novaj és Eger között köz­lekedik, indul 16.03 órakor Noszvajról, majd Egerbe érve, visszafordul 17 órakor. Az AKÖV-nél most készül a nyári menetrend. Annyit már bizto­san tudnak, hogy április 4-től_ minden munkaszüneti napon Síkfőkútra indul kocsi, a va­súttól reggel 7 órakor és a buszmegállótól 7.15 órakor. Később, ugyancsak a munka­szüneti napokon 8.30 és 9.05 órakor is indul újabb járat, szintén Síkfőkútra. Vissza 15.25 és 17.25 órakor indulnak a kocsik. Tervezi az AKÖV, hogy má­justól Mátraházára is indít já­ratot. S egyben közli, hogy színházlátogatásra — kérésre — bármikor biztosít a falvak­nak különjáratot. Ahol az olló művészetét tanulják Hát bizony jó egy háziasszony­nak ezt is megtanulni. így gon­dolkodik Molnár Gyuláné is. ezért figyeli szorgalmasan az oktatónak. Rudlov Ferencné- nek magyarázza Bíró Mária még lánykorában akarja elsajátítani a szabászat mesterségét. Az Egri Szak- szervezeti Kultúrház közel 100 lánynak és asszonynak adott lehetőséget a szabászat elsajátításához. WWS/VV Ha a vezérkar kitart... ALACSONY TERMETŰ, halványarcú munkás ember beszélte el e történetet. Amint mondotta, régen szerette volna már, ha az emberek megismerik sorsát, akiről tör­ténete szól. Megismerjék és tanuljanak be­lőle Tanuljanak abból, hogyan bántak az •ellenforradalom napjaiban a munkásból lett vezetőkkel, mégha csak olyan alacsony posz­ton is dolgozott, mint egy üzem művezetője »«* A rázúdító vádak közül legjobban az táj t neki, hogy „félt a munkától“. Eine leg­jobban a kemény munkában eltöltött évti­zedek válaszolhatnak. 1934-ben a diósgyőri vasgyárban jelentkezett munkára, az akkor még ifj. Varga Lénán! Jobb híján segéd­munkát vállalt. Később marós, fúrós és a gyalus szakmát is megtanulta Fiatal volt akkor még, de életét jóformán csak 1945-től tette széppé, fiatallá az eszme, melyet a di- •ősgyőri gyárakban eltöltött robotévek során szívott magába a jobb után sóvápgó munkás .szíve. Munkáshatalomról álmodott, — mert akkor még csak álmodni lehetett róla — ahol a munkás lesz az igazgató, a polgár­mester, de még az országgyűlési képviselő is. Ezért ' a munkáshatalomért csak 1945-től tu- *dott dolgozni igazán. Szívesen emlékezik azokra az időkre, az első feladatok, a nehéz harcok idejére. Kevés volt a kenyér. A diós­győriek újjáépítési munkáját nehezítették a feketézők, akik elvonták a kenyeret az épí­tők szájából, a munkáscsaládok asztaláróL Akkor Diósgyőrben Varga Lénárd és két társa azt a feladatot kapta, akadályozzák meg a feketézők munkáját, biztosítsák Diós­győr kenyérellátását. Több mint egy fél évig küzdelmes napok, álmatlan éjszakák követ­ték egymást, míg helyreállt a rend a kenyér körül. Varga Lénárd teljesítette kötelezett­ségét, eljegyezte magát a munkáshatalom­nak, mely később is sokszor fordult segítsé­gért munkásfiaihoz de az tette őket talpig emberekké, hitet adott nekik, mely a legvál­ságosabb időkben is erőt kölcsönzött. ÉLETÉNEK KÖVETKEZŐI szakasza már nem volt göröngyös. 1949-ben műveze­tő lett, 1933-ban országgyűlési képviselőnek választották, s azóta is viseli ezt a tisztsé­get. Négy évig vblt párttitkár üzemében, megbecsült ember, jó szakmunkás hírében állt a Gyöngyösi Váltó és Kitérőgyárban, ahová Diósgyőrből áthelyezték. így érkezett el 1956 októbere, mikor úgy látszott, meginog az a hatalom, melynek serény munkása volt, több mint egy évtizeden át. Az október végi napok egyikén történt. A telefon türelmetlenül csengett, a hang is izgatott, türelmetlen volt. — Varga elvtárs! A kéményről és a gyárépületről le akarják szerelni a vörös csillagot... Az alacsonytermetű művezető megdöbbent a hírre, lecsapta a kagylót s sietve ment a gyárkémény felé. Megaka­dályozni már nem lehetett a rombolást. A gyárkémény tetejéről akkor zuhant le a vö­rös csillag. A hosszú Győri, Czakó ési néhány társa, akik resztvettek a „munkában”, mit sem törődve Varga korholó kétségbeesett szavaival, azt nézték, mit tehetnének még tőnkre. Mintha egy láthatatlan húr pattant vol­na el a lelkében a munkások félelem dik­tálta közönyét látva „Hibáztunk, másképp nem történhetett volna így" — ez járt az eszében, de a következő napokban látta, nemcsak a hibák voltak az események moz­gatói. Többről van itt sz, a munkáshatalom megdöntéséről. Azt pedig hol is kezdhet­nénk, ha nem ott, hogy a munkáshatalom híveit, vezetőit tegyék el láb alól elsőnek. „Varga Lénárd listát készített azokról, akik a csillagot ledöntötték, — átadja az ÁVÓ-nak” — így indult a suttogás, a táma­dás Varga ellen, s a városban már arról or­dítottak a szónokok, hogy „így csiná’jótok mindenütt, a gyárból már kirúgtuk a kóldús képviselőt.” A „koldus* képviselő azonban a helyén maradt, a fenyegetések ellenére is bejárt munkahelyére, Aa küeágtanes munkástanács határozatot hozott: Varga Lénárd és rajta kívül 25 kommunista, vagy szocializmushoz hű műszaki vezető hagyja el a gyártat Nem véletlenül történt ez. A leghangosabban or­dítozok nem ingyen erőltették torkukat, jó helyekre, vezető helyekre — a munkásveze­tők helyére pályáztak, sőt a szélsőségeseb­bek nemcsak a helyére, de a fejére is... A munkásképviselőt azonban azok vet­ték pártfogásba, akik nevében el akarták távolítani az üzemből. A munkások emeltek szót érte és a munkástanácshoz küldöttséget menesztettek a Varga üzemében dolgozó masrósbk, vitték az aláírásokat és a munkás- tanácsnak „indokát”' sikerült megsemmisí­teni. Még ha valami kétség támadt volna eddig Vargában, még erősítette hitében, mi­kor hallott munkástársainak szolidáris tet­téről, akik a hibák ellenére is bíztak műve­zetőjükben és abban a nehéz időben oly me­rész módon ki mertek állni egy munkásveze­tőért, egy munkás képviselőért. Ez adott erőt neki a nehéz napokra, mert azok következ­tek... A MUNKÁSOK követelésére a tanács visszavonta határozatát. Vargát nem távcift- ják el a z üzemből, csak fizikai munkára he­lyezik — így határoztak. Ez azonban nem elégítette ki a hangadókat, ők Varga halál­hírét szerették volna már hallani. „Varga ÁVÓS-besúgó, Varga rákosista, Varga sztálinista, Varga kapcsolatot tart egy kecskeszakállú görögkeleti pappal, aki ÁVÖS-kém Varga 100 forintot kap minden elvitetett ember után. Varga... Varga... Repültek a mérgezett nyilak, hogy Var­ga népszerűségét csökkentsék, hogy ellene fordítsák a munkásokat. Nem sikerült Az emberek ismerték a mérgezett nyilak „íjá­szait“’ és nem nagyon hittek a rémmesék­ben. Sokan felkeresték ebben az időben, kérték, ne jöjjön be az üzembe, mert ve­szélyben var, az élete. Varga egy nap ki vé­telével mindig ott volt emberei között. Pe­dig, hogy szerették voLna közülük kimozdí­tani... *** — Varga... elvtárs vigyázzon nagyon! Készülődnek... állította meg az udvaron egyik ismerőse — vigyázzon az életére. Azt hallottam, telefonon akarják felhívná a má­sodik emeletre és onnan... lelökik. Az ab­lakon... Vigyázzon — súgta mégegyszer és elsietett. Mire a hír Vargához jutott, a „ve­zérkar” már új tervet okoskodott ki Varga elpusztítására... Az ebédlőben valahogy meg­maradt egy nagyméretű Sztálin szobor. „Azt kössük a hátára és addig ütjük, zavarjuk, míg meg nem döglik alatta. Úgyis eleget szolgálta". így szólt a terv. Varga Lénárd a gyárőrségbe is jelentke­zett, hogy fegyverrel védhesse a gyár vagyo­nát. Egy este újból figyelmeztették. — Varga elvtárs, ha szereti családját menjen haza, mert néhány részeg megint... így teltek azok a napok. S ahogy most visszaemlékezik a nehéz időkre, csak egy fáj a munkás képviselőnek, „hogy olyanok is ellenem fordultak, meg a rendszer ellen is, akik a legtöbbet köszönhettek a demokrá­ciának, akik anyagilag is jól álltai^.” Egész idő alatt ez volt a legnagyobb csalódás Var­ga számára. *** KEVÉS EMBER TUDOTT vdlna ilyen helyzetben kitartani, elvéhez hűen cseleked­ni, ha nem érezte volna eszméjének igazsí gát, ha nem tudta volna, hogy a munkás' mellette állanak, s csak a munkáshatal kerülhet ki győztesként a váltakozó erő! folytatott küzdelemből. Ma természetesen ugyanezt a hite ja, mint azokban a nehéz nappkban munkáshatalmat érheti támadás, kise gyobb veszteség, de ha a munkások borzott vezérkara szilárdan kitart időkben is, semmilyen erő nem megdönteni. Ezt vallja a műnk eszerint szeretne élni továbbra r KOVÁCS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents