Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)
1957-03-10 / 20. szám
•• •.-i CJ ÜTŐN 1951. március 10. vasárnap. Vajon miféle bazafiság az, amikor kommunistákat, becsületes hazafiakat gyilkolnak — Pártnap roll Egerben Mintegy 500 kommunista és pártonkívüli gyűlt össze Egerben a Városi Tanács nagytermében a szerdán délután meghirdetett szabad pártnapon. Nagy számmal jöttek el az értelmiségiek, és főleg pedagógusok is. A nagy érdeklődéssel kisért pártnapon felszólalt Kállai Gyula elvtárs, művelődésügyi miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. Horváth Nándor elvtárs, elnöki megnyitója után Bíró József elvtárs, Heves megye kormánybiztosa, a pártnap előadója kezdte meg beszédét. Részletesen foglalkozott az egri ellenforradalom szervezkedésével. majd az ezt követő eseményekkel. Beszélt gazdasági feladatainkról, a párt szerepéről, a kommunisták helytállásáról, és az értelmiség feladatairól. — Ha a kommunisták, s azok felvilágosító munkája nyomán — mondotta Bíró elvtárs — a pártonkívüli értelmiségiek. munkások, parasztok felismerik és tudatára ébrednek, hogy a szocializmus győzelme és a kapitalizmus bukása történelmi szükségszerűség, akkor semmilyen demagóg jelszavakkal nem tudják eltéríteni hitüktől és akkor meggyorsul ifjúságunk, egész népünk, az igaz hazafiság, s az internacionalizmus szellemében való nevelése. Manapság sokat vitatott kérdés ellenforradalom, vagy forradalom volt-e hazánkban. A nép általában ha erről beszél, forradalomról beszél Sokan közülük nem is tudják megkülönöztetni a.z ellenfcr- radalfnat a forradalomtól- vannak szép számmal olyanok értelmiségi körökben is, akik tudatosan forradalomról beszélnek. Ma már azonban egyre világosabbá válik, hogy 1956 október 26-án és az azt követő időben hazánkban nem forradalom, nem valamiféle nemzeti szabadságharc, hanem ízzig-vérig ellenforradalom volt. Beszédének további résré- foen foglalkozott a hazafiság kérdésével. — Vájjon miféle hazafiság az, — mondotta — amikor kommunistákat, becsületes hazafiakat legyilkolnak. Miféle hazafiság az, amikor a népet a Szovjetunió ellen. a népi demokráciák e1- leni gyűlöletre uszítiák. Hiszen ezt tették ők 1919-ben a Tanácsköztársaság leverésekor is, erre nevelték ők a népet 25 év alatt, ezzel a jelszóval vitték az országot a bukott háborúba és ezen címen akarták ők most is restaurálni a kapitalizmust. Bíró elvtárs nagy tetszéssel fogadott beszéde után megkezdődtek a hozzászólások. Egymásután jelentkeztek szólásra munkások, pedagógusok, a munkásmozgalom öreg harcosai is. Csaknem mindannyian beszéltek a forradalom s az ellenforradalom problémájáról és az értelmiség helyzetéről és fontosságáról Dr. Némedi Lajos, a Pedagógiai Főiskola igazgatója elmondotta, hogy az értelmiségi akar a néppel, a népért dolgozni. Lehet, hogy tévedtek egy-két kérdésben, de ezeket a tévedéseket feltétlenül tisztázni lehet és tisztázni kell is. Nagy érdeklődés közepette emelkedett szólásra Kállai Gyula elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Kállai elvtárs több érdekes eseményt mondott el októberi-novemberi napokról, a parlamenti tanácskozásokról, a tömegek hangulatáról. majd részletesen beszélt az ország gazdasági helyzeté- rőfl, a termelésről, az értelmiség feladatairól, s a nevelés nehéz, de nagyon fontos munkái ról. A pártnap közel kilenc órakor az Internacionálé elének- lésével ért véget. Létszámcsökkentés után új munkaszervezést! II IRDESSEN az ÚJ ÚTON-ban Harminc év a nép szolgálatában Friss sír. egyszerű kereszttel, rajta a felírás, hámor Ferenc élt 50 évet. Egyszerű ember volt, nem üstökösként feltűnő művész, nem világhírű tudós, s én mégis szeretnék e néhány sorral emléket állítani neki. Tanító volt. Hivatás- szeretete az, ami miatt kezembe veszem a tollat. Közel harminc esztendőt töltött el, kudarcokkal, eredményekkel teli esztendőket a nép szolgálatában. Harminc esztendőn át hajolt ággódássel teli szeretettel á gyermekek fölé, harminc éven keresztül fogta a ceruzát görcsösen szorongató kis öklöcské- ket, hogy eligazítsa őket, a számukra legnehezebb művészetbe. a betűvetésbe. Harminc esztendeig volt világító fáklya a kis mátraaljai falucskában, s most tragikus hirtelenséggel lobbant el a mindig másoknak világitó láng. Élete a közösségé volt Mert hogy is élt? ...éjjel van, kétségbeesetten síró anya áll ablaka alatt. Nem telik bele pár perc, hevenyészett öltözetében már megy is együtt az aggódó édesanyával a beteg gyerekhez. Szél járja át vékony öltözetét, cipőjét ellepi a sár, arcába kegyetlen élességgel csap a szél, de megy, mert hívják az emberek. Nincs a faluban orvos, életeket mentett első segítsége. ...fellobban a ..vörös kakas’’ s elsőnek áll ott a veszélyeztetett helyen, csillapítja a megrettent tömeget, s az utolsó, aki elmegy onnan. —vidám nótaszó, kirándulnak az úttörők. Ő megy elől, játékos kedvvel, tisztelettel, szeretettel néznek rá a piros- nyakkendős kis úttörők. , , Telnek az évek és egyre több megbecsülést hoznak neki. Mellén szaporodnak a kitüntetések: „Az oktatás kiváló dolgozója’’, „Kiváló Üttörővezető1’, fiókjában gyűlnek az oklevelek. Nem foglalkozása, hivatása a tanítás. Nem vár soha jót, csak jót tesz. így élt az emberekért. Egy egész község kísérte ki utolsó útjára. A zászlót, mit nem tudott kiragadni kezéből sem a közöny, sem a megnem- értés, sem a nélkülözés, sem a gond, most a halála után ezrek viszik tovább. URACS ISTVÁN Szűcsi Megtörtént a mértéktelenül felduzzasztott államapparátusban a létszámcsökkentés. A hevesi járási tanacs mezőgazdasági osztályán 17 ember helyett ma 6 végzi a munkát, örvendetes dolog, hiszen kevesebbe kerül, s sz sem utolsó szempont, hogy 11 szakember visszatérhetett a termelőmunkához. A megmaradók pedig új munkastílussal, megszabadulva a felesleges kimutatások, aktagyártások tervétől, több időt tölthetnek kint a községekben, hogy igazán hathatós segítséget adjanak... Ez volna az elv, de sajnos a gyakorlat egész más. A létszám csökkent, de az akták mennyisége nem. Éppen annyi érkezik, mint akkoriban, amikor még a Megyei Mézőgazdasági Igazgatóság is teljes létszámmal dolgozott. A vetőmagcsere akcióról legalább egy tucat körlevelet kaptak Hevesen, ráadásul az új körlevél mindig módosítja az előzőt. S nemcsak a megyei igazgatóság, a terményforgalmi vállalat is egymás után küldi az egymásnak ellentmondó leveleket. S mit tehet a járási tanács, sokszorosítja és továbbítja a községeknek. De olyasmi is történt, hogy például a korpacsere akcióról két helyről, kétféle szöveggel érkezett levél, vajon melyikhez tartsák magukat Arra is van példa, hógy a lucerna és vöröshere vetőmagcseréről szóról— szóra azonos leveleket kaptak két helyről is. Legfeljebb ány- nyi az eltérés, hogy az egyik a VcrösheréVel, a másik a lucernával kezdte. Ezekben az ese- tekbeh jobb összehangoltság a megyei szervek között, alaposabb, átgondoltabb körlevelek máris kevesebb aktát jelentenének a járásnál. A sok akta mellett még mindig sok a felesleges munká *s. Vegyük például a vetőmag- 'csere 'akciót.' A földmüvélés- ügyi minisztérium utasítja a megyét, írassa össze, mennyi cserevétőmagra van szükség. A megyé utasítja a járást, a járás a községet. A községekben kidoboltátják, bemondják hángóshíradón, felkeltik á parasztok érdeklődését, aztán összeírják, hogy kinek menynyi kell. Utána beküldik a járásnak, a járás a megyének, a megye a mnisztériumnak. Ez eddig rendben is volna, ha vé- getérne a dolog. De mi követ- kézik ezutáfi? A minisztérium rájön, hogy ánnyi vetőmag nincs, amennyit igényeltek. Értesíti a megyét, hogy csupán ennyi, meg ennyi vetőmagot kap. A megye felbontja járásokra. a járások a községekre, a községekben pedig szidják a tanácsot a parasztok, hogy minek íratta fel a magot, ha nem adnak. Akinek nem jut, megsértődik, s következik a felje- I lentések özöne, hogy a tanács kivételezett S mindezt meg lehetne takarítani, ha a minisztérium előre megmondaná azt, amit már úgyis tud az e- I lején, hogy melyik megyének, i mennyi vetőmag jut. Vagy egy másik felesleges munka. Márciusra készülnek el az állatösszeírások. A járási statisztikai hivatal március 12-re küldi be a megyéhez. De úgy látszik, ez késő, mert a megyei igazgatóság már 10-re kéri az adatot a járási tanácstól. S mit tehet az állattenyésztő? Ugyanazért az adatért, a- mit egész sor ember— akinek ez a munkája —, két nappal későbbre készít el, körülszaladgálja a járást, hogy két nappal hamarább összeszedje. Lehet, hogy volt ennek értelme, míg olyan sokan dolgoztak de mi értelme van most, a létszámcsökkentés után? Furcsán értelmezett takarékossággal is találkozik az ember. A járási mezőgazdasági osztályon egy hónap alatt egy főre 130 forint kiszállási költség jut. Ennél többet nem szabad elkölteni. Havonta átlag egyszer be kell jönni a megyére, ez útiköltséggel, napidíjjal együtt kb. 70 forint. Közlekedési eszközük nincs, a motorok rosszak, kiskerékpárral, meg busszal méhetnek ki a járásba. Van olyan községük, ahová délben indul az autóbusz, s csak másnap reggel jöhetnek vissza. Három—négy ilyen kiszállás és aztán mi legyen? Saját költségén utazzon- e ki, vagy kis kerékpárral tegyen meg naponta 50—60 kilométert? Sem az egyiket, sem a másikat nem lehet megkívánni, tehát ha esetleg maradna még hat embernek ideje a számtalan aktától, akkor sem tölthet kint annyi időt, ameny- nyit kelle, — a furcsán értelmezett takarékosság miatt. Néhány dolog csupán a hevesi járási mezőgazdasági osztály problémáiból. Nem új dolog, ismerik a megyén, — s ugyanez jellemző a többi járásra is. Ideje lenne hát végre levonni belőlük a tanulságot, a földművelésügyi minisztériumtól kezdve. Mert nem elég a létszámcsökkemtés. Ha nem párosul vele új munkamódszer, a végén odajutunk, ahonnan elindultunk, hogy a sok papírmunka miatt ismét több íróasztalra, s ehhez több aktagyártó hivatalnokra lesz szükség. Deák Róasi Pontos adófizetést! örvendetes tény, hogy az I egri járás adóbevételi tervét maradéktalanul teljesítette,— ( méginkább az, hogy a harmadik negyedévben egyetlen esetben sem kellett szankciókat alkalmazni, vagyis ingóságot- kát lefoglalni, elszállítani, és értékesíteni. Az adófizetés javulása több dolognak köszönhető. Mindenekelőtt annak, hogy az előző évekhez képest 1956. évben a mezőgazdasági lakos- | ság általános jövedelemadója sokkal reálisabb volt, mint bármikor. A 20,1955. P. M. j számú rendelet eltüntette azo- ; kát az aránytalanságokat, me- | . lyek az azonos nagyságú, azo- ! nós művelési ágú és az azonos kataszteri tiszta jövedelmű .földek adókivetései között voltak. így aztán 1956-ban lényegesen kevesebb volt a jogos fellebbezés és az adóügyi pa- j nászok többnyire a földterület nagysága miatt voltak. Sokat. segített az is, hogy az j adókivetést abban az évben j már nem kezelték kulisszatitokként. Az adózók a községi tanácsnál kifüggesztett adóki- j számítási táblázaton bármikor maguk is meggyőződhettek az adókivetés helyességéről, vagy szólhattak, ha úgy találták,; hogy jogtalanul magas az adó- i juk.* | Igen helyes az is, amit az egri járásban vezettek be elsőként: az adózóknak nem kell panasz esetén a járási székhelyre beutazni, mert minden vitás kérdésben intézkedhetnek a községeknél. Ezzel az adózók régi vágya teljesült, — mivel az adófőkönyvek visszakerültek a községekbe és panaszaikat, sérelmeiket, rövid időn belül, felesleges idő és útiköltség fizetése nélkül tudják orvosolni. Megszűntek a kettős adótételek, a hibás könyvelések, mert az adókivetés és az adókönyvelés, valamint az adók beszedése a kiüti adóügyi dolgozók kezébe összpontosult. Végül maguk a dolgozók is belátták, hogy az adófizetés az ő javukat szolgálja, és többszörösen visszatérül gazdasági, szociális, kulturális juttatásokban. Természetesen nem mondhatjuk ezt általánosan, mert még igen sokan akadnak, akik nem látják be ezek szükségességét. Pedig a begyűjtési rendszer eltörlése nagyban megnövelte a mezőgazdasági lakosság anyagi erejét, így inkább megvan a lehetősége annak, hogy a múlt évi hátrálé- kot és az első negyedévre eső adórészt pontosan befizesse. Horti Béla, adófelügyelő REJTŐ JENŐ (P. HOWARD): — Hát kérem — mondta Du- rien rövid, zavart szünet után, aggódó pillantást vetve a kissé türelmetlenül áldogáló századra. — Azt hiszem, meg kell beszélni a vezényszavakat... Illetve... — A század kiképzése nem tűr halasztást, — folytatta határozottan a marsall. — Ugyan kérem, — felelte a sorból Duke of Roswang, a „Levegő ördöge” —, mit kell sok kiképzés? Mondják meg, hová megyünk, mennyit kell verekedni, vagy kit kell elhurcolni és kész... Na, nem igaz? — De milyen igaz — helyeselt Toutain, aki egy viharos •éjjelen a fél arcát elvesztette. ... Wilkie úr felsóhajtott. Renoir hadnagy a fejét vakarta, és a marsall ámultán tekintett Durien századosra, mintha már régen elvárta volna, hogy a fegyelmezetlen bandát meg- tizedeltesse. Durien elszántan a sor elé lépett. — Katonák! — kezdte keményen. — Ti beálltok zsoldosnak és ezzel köteleztétek magatokat arra, hogy engedelmeskedtek, harcoltok, meneteltek, dolgoztok... — Bocsánat — szólt közbe halkan, de határozottan Fleur de Bac, a sorhajóhadnagy. — Dolgozásról nem volt szó. — Egy bizonyos ! — tért ki az egyenes felelet elől Durien. — Fegyelemre és rendre van szükség. Vezénylés kell. kiképzés... — Mondják meg őszintén, hegy katonásdit akarnak játszani... — szólt közbe kissé gorombán Wolfram, a mozdonyvezető. A marsall idegesen, dühösen csapott a kardjára. A százados egy ujjal megtágította gallérját és Renoir hadnagy idegesen fújta orrlyukain át a cigaretta füstjét. Nagy forróság volt és néhányan morgolódtak ,hogy meddig álljanak még itt voltaképpen? Az ember megsül... Ekkor előlépett az egyetlen civil, Wilkie úr, mosolyogva, frissen mosott képével, nyájas kopaszságának derűjével és azt mondta: — Bocsánat, hogy polgári személy létemre ügyükbe avatkozom, de közlöm, hogy az iménti megjegyzés helytálló Megmondom őszintén: katonásdit játsszunk. Önöket azért fizeti sir Yolland, Denham örökös ura, hogy katonát játszanak. Akinek ez a feltétel nem tetszik, az felveheti egynapi zsoldj át, kiállhat a sorból, levetkőzhet és elmehet. Ez igen! Ezt értették, Világos volt. senki nem állt félre. Csendesen várakoztak. — Százados úr — fejezte be Wilkie — közölje a vezényszavakat. Mindenben alávetem magam a marsall úr előírásának. — No.. Istenem... Ezt így nehéz eldönteni — dünnyögte a diktátor, ősz bajuszát tapogatva. — Legokosabb lenne, ha Renoir hadnagy venné kezébe a vezénylést. , t— Kérem, ez voltaképpen az altiszt dolga... — jegyezte meg hűvösen a hadnagy. — Nagyon helyes! Nagyon helyes! — horkant fel Durien és máris vezényelt: — Bayonne őrmester! Nevezett mérsékelt lelkesedéssel előállt. — No, mi van? — kérdezte. — A legénység kiképzését ezennel napiparancsba adom... Szünet. Mr. Wilkie összehúzott szemmel figyelte az épületes csoportképet. Homályos sejtés villant át az agyán... Itt valami zavar van... Valami nincs rendben... Ha baj lesz, akkor Yolland grófnál vége a költségszámláknak ... Ezalatt, kissé vontatottan, a következő beszélgetés folyt le. — Jelentem maguknak, — kezdte katonásan az őrmester, — hogy a káplárok az én ellenőrzésemmel elvégezhetik a kiképzést. — Csak maga ne protezsál- jon másokat — jegyezte meg epésen King Roswang. Ö volt az egyik káplár, — Mindegy, kérem — legyintett türelmetlenül Pod- vinecz. —. A fő, hogy elkezdjük végre*. — Az igaz, de elsietni nem kell — intette felettesét a sorból Kratochvill közlegény. Wilkie úr elérkezettnek látta az időt arra, hogy ismét közbelépjen. — Állapodjunk meg a mi kizárólagos katonai szóinkban, amelyeket más katonai alakulat nem használt még eddig. Hiszen niücs sok kifejezésre szükségünk, csak: Indulj!... Állj... Vigyázz! és ilyesmi. — Elsőrangú! — kiáltotta Durien — Igazán okos. Keressünk hát megfelelő vezényszó- kat. Mindenki fellélegzett. Legalábbis a tisztek, és Bayonne altiszt. Ezután aránylag gyorsan ment minden. Különös, de ügyes módon választottak vezényszavakat. A marsall megkérdezte legényeit, hogy tudnak-e kártyázni? Köz- felkiáltással beismerték! — De én nem játszom — jelentette ki Fleur de Bac. — Dolgozásról és kártyáról nem volt szó! — Nem is kerül sor ilyesmire. Azt hiszem, a kártyakifejezések közismertek és párancs- szerűen rövidek, hiszen a kru- pier is vezényelni szokta a játékot — oktatta embereit bölcs szaktudással a marsall. ... Mit részletezzem? Rövidesen sor került a kiképzésre és mire odagördült a zirzini hangár elé Dirndel a kocsival, a- melyben Yolland gróf foglalt helyet, egy feltűnően toprongyos, de igen csinos hölgy társaságában, a marsall, mindent túlharsogva, keményen kiáltotta: — Ruzsenoár! Feszes vigyázzba álltak. — Fetvozső! Egyszerre megindultak és felharsant az Aida. Miután elvonultak a kocsi előtt, a marsall hangja nyúj- tottan süvöltött végig a síkon: — Rien... Növaplü! Egy zörrenéssel állt a század és elhangzott egy újabb vezényszó, amely kártyás nyelven azt jelentette hogy Podvi- necz marsall minden tétet tart. — Bankuver! Valamenyien az orruk fölé, a sapkaellenzőjükhöz rántották tenyerüket, mintha a távolba néznének. Ez volt a tisztelgés. A gróf rémülten húzódott hátra a kocsiban és Studl úr elhülten suttogta: — Déz ganze gsindl isz náris gvoán... 3. Wilkie úrnak leckét adott fel a sors: ki ez a nő? A nő eltűnt a hangárban és neszeszerjéből (amelyet ugyancsak megmentettek az autó roncsai közül) valami fésülőköpenyfélét vett magára, rerid- behozta a haját, kipúderozta az arcát, aztán elvonult dohányozva a vigyorgó vonal előtt. Közben sir Yolland megis- kedett a tisztikarral és meghallgatta Renoir hadnagy jelentését, majd Wilkie úrral tanácskozott. — Különös társaságnak látszik. Maga alkalmasnak tartja őket a vállalkozáshoz? (Folytatása következik)
