Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)

1957-03-07 / 19. szám

1957. március 7. csütörtök ŰJ ÜTŐN 3 BÁNYÁSZOK. » A Káli unió pünkösdi királysága (avagy „Kellett neked es Károly“) Pttinyi István az ácsolási készíti elő a bá­nyában. Fárasztó, s nehéz munka a gyám­lyuk járása. Ebbe helyezik el az ácsólatot. A jó ácsolat elengedhetetlen feltétele a bá­nyamunkának, mert ez biztosítja a bányá­szok munkáját és az életüket is. AZ ÚJJÁSZÜLETETT FALU Bükkszenterzsébet község a Felső Tárná völgyében fekszik. Hozzátartozik Ilosszúve- rő puszta, ahol a járás legjobb termelőszö­vetkezete van. A község határa 4323 hcűd, lakóinak száma 1551 fő volt. Az 1949-es nép­számlálás adatai már nincsennek meg. mert ez a község akkor már nem létezett. Egyesí­tették Tarnalelesszel. Az egyesítés ellen til­takozott a község, de rém tehettek ellene semmit, mert „felülről kimondották.” A köz­ség elveszítette önálló jellegét, csupán tanácsi- tagokat és vb. tagokat adott a tarnaleleszi úgynevezett , nagytanácsba.” Az egyesítés óta eltelt 7 év alatt sem tudtak belenyu­godni ebbe az emberek. Nem kaptak tanács- kirendeltséget sem, mindenért a leleszi ta­nácshoz kellett menni, s ott félnapokat töl­töttek el, sokszor a legnagyobb dologidőben. Noha volt a községnek önálló pártszerveze­te. kultúrotthona, sportköre, mégis súlyosan nehezedett rájuk az önállóság elvesztése. Nem ritkán a lelesziek le is szavazták őket könnyen, mert azok voltak a tanácsban több­ségben. A község fokozatosan visszafejlődött, a lakosság nem törődött semmivel, elhanya- golódtak a közutak, az épületek, lemaradtak a különböző kötelességek teljesítésében is. Bükkszenterzsébet november óta önálló lett, a Megyei Tanács engedélyezte a külön tanácsot. Azóta nem lehet ráismerni a köz­ségre. A tanácsházán lázas munka folyik, a vb. tagok mindennap bejárnak segíteni. A lakosság kezdeményezése szinte határtalan. Szívesen végez mindenki közmunkát, árkol- nak, utat, iskolát, tanácsházát javítanak, bő­vítik a kereskedelmi hálózatot. A község la­kossága meg akarja mutatni, igazán rászol­gáltak, hogy önálló tanácsuk legyen. Az adó­fizetéssel sincsen baj, a községbeliek azt mondják, nem akarják megismerni a transz­ferálás, zálogolás eljárás szabályait. Felkészültek a tavaszi munkákra is. Ki­javították a gazdasági felszereléseket, ki­tisztították a vetőmagvakat, egyrészét pedig minőségi vetőmagra cserélték át. Császár Lajos Pétervására t Ma már egyre több ember előtt válik világossá, hogy mindaz, ami októberben tör­tént, nem nevezhető sem for­radalomnak, sem szabadság- harcnak. Nem nevezhető még akkor sem, ha abban jószándé­kú, becsületes emberek résztvettek, noha ezek a hibák .kijavításáért indultak harcba, ; és nen^ a népi hatalom meg- l döntéséért. t Az ellenforradalom, hogy »tömegbázist biztosítson a népi j hatalom megdöntéséhez, olyan ► jelszavakat hangoztatott, me­ll lyek megtévesztették a jószán- ídékú embereket. Ismeretes, i hogy szocializmusról beszél- »tek, s ugyanakkor üldözték a J szocializmus legkövetkezete­sebb híveit, a kommunistákat. > Foradalomról beszéltek, de »ugyanakkor elégették a forra- 1 dalom jelképét, a vörös zász­> lót, amely alá felsorakozva, né- ■ pünk nem egyszer indult harc­iba a szebb, boldo gabb életért. ► Sorolhatnám így tovább azo­kat az eseteket, amikor az el­► lenforradalmárok mást beszél­itek, mint amit cselekedtek, — ♦ más szóval, becsapták a népet. ♦ Azt hiszem, a legsúlyosabb ♦visszaélést a népre való hívat­ok ozással követték el. így tör­♦ tént ez a Heves megyei Kál ♦községben is, ahol az októberi ♦események során összejöttek a > községi kultúrteremben a köz­ség lumpen, karrierista, sértett elemei, mintegy 200-an. Igaz, a község lakosainak száma meghaladja az ötezer lelket, de ők, kétszázan, az egész lakos­ság nevében léptek fel, és „népnek” nevezték magukat. A gyűlésen Bánhegyi And­rás vasutas, volt nyilas elnök­lésével létrehozták az úgyne­vezett ..Káli Keresztény Ma­gyar Nemzeti Forradalmi Bi­zottságot”, amiről az ellenfor­radalom rémtetteit bemutató Fehér Könyv is megemléke­zett. E hangzatos bizottság el­nökének Tompa Károlyt vá­lasztották meg. Tompa Károly politikai né­zetét illetően csak annyit. — hogy kezdte mint parasztpárti, később Barankovics-párti kor­tes, majd képviselőjelölt lett. A Barankovics-párt felszámo­lása után Kisgazdapártinak vallotta magát, míg végül, mint ellenforradalmár, révbe­jutott. Ez a politikái kalandor, nem átallotta Írásban utasíta­ni Kelemen János községi pos­tamestert, hogy a vezetékes rádiókban csak Amerika hang­ját közvetítheti. Kijelentette, hogy utasítást sem a járási tanács végrehajtó bizottságá­tól, sem a Kádár-kormánytól nem fogadnak el, — ők csak Eisenhowerhcz igazodnak. A bizottság harmadik ilyen említésre méltó díszpéldánya volt Iglódi János bádogos, volt nyilaspárt vezetőségi tag, aki azóta disszidált, itthagyva két apró gyermekét és megszökte­tett egy háromgyermekes asz- szonyt úgy, hogy ketten öt gyermeket hagytak itt. Hogy ki volt ez az Iglódi, arról majd a tettei beszélnek. Segédkezett még a bizottság írásbeli mun­kájának elvégzésében és „jogi tanácsadóként” Vajda János, vcilt horthysta főjegyző. A Keresztény Magyar Nem­zeti Forradalmi Bizottság, — vagy ahogy őket később a nép gúnyosan emlegette, a „káli unió” munkához látott. Ame­rika hangja adta az utasításo­kat. ők pedig cselekedtek. Ig- lódi és Bánhegyi, valamint Szabadi Béla kulák behatoltak a pártszervezet helyiségébe, • ott leverték a képeket, össze­zúzták a bútorokat, s vala­mennyi iratot egy zsákba rak' ták és elszállították azt főha­diszállásukra. A pártszervezet helyiségének kulcsát pedig zsebrevágták. Az „unió” vezetői a Szabad Európától kapott utasítás alap­ján a budapesti ellenforradal- márok megsegítésére gyűjtést indítottak. Igaz, itt is Buda­pest éhező népére hivatkoztak és mikrofonban állandóan sür­gették, hogy a lakosság segít­sen az éhező pestieken. Gyűlt is az adományozott pénz és élelmiszer. Csak amit utólag ellenőrizni lehet, összegyűlt: Pénzben: 6,396 Ft 50 f. 1 db sertés, 1 db szarvasmarha, 1 db üsző. 184 db csirke, 39 db kacsa, 7 db liba, 3 db pulyka, 507 db tojás, kb. 1 vagon burgonya. Az itt felsorolt pénzről, álla­tokról, baromfiról, és egyebek­ről nem tud elszámolni az „unió” vezetősége. Ezeknek az élelmiszereknek csak egy része ELHANGZOTT a beszámoló, már a hozzászólók is egymást ismételgették. A titkár a tor­kát köszörülgette. Alapos vi­ta volt — mormolta magában, de halványan már arra gon­dolt. hogy figyelmeztetni ké­ne a mellette ülő elnököt: zár­juk már le. De az nemhogy ráfigyelne, sőt olyan szorgal­masan jegyzeteli a hallottakat, mintha az iskola padjában ül­ne. S mert nincs olyan hosszú, amelynek vége ne lenne, az utolsó felszólaló is egy hangos szabadság felkiáltással lehup­pan székére. Azaz. hogv még­sem az utolsó, mert ni csak, már me girrt a Fenyvesiné. Se szó, se beszéd, csajt felugrik, s máris mondja a magáét. Hogy hát elvtársak... én nem értem miért tűrjük ezt az embert, mit keres köztünk, a pártban Puskás doktor? Miféle kom­munista ő, aki résztvett az el­lenforradalomban? Jól tudják ezt maguk is De úgy látszik, »ekem kell elmondanom... Tudják hát, hogyne tudnák. Dr. Puskást beválasztották a hetes bizottságba azok közé, akik a tanács apparátust irá­nyították októberben. Ök vol­tak azok. akik nem engedték meg a különböző atrocitásokat, stb. A titkár is, meg a többiek Is egy kicsit dühösek lettek, hiszen volt már erről szó, tisz­tázták is már nem egyszer, hogy a bizottság, amolyan Munkástanács féle volt, meg azt is, hogy dr. Puskás József városi tiszti főorvos becsületes ember épp olyan kommunista, mint ők. S most itt van, me­gint kezdhetik élőiről, ráfejel­ve a taggyűlésre még egy jó érát. EZT AZ elbeszélést a gyön­gyösi városi pártbizottságon hallottam Csomós Miklós elv- társtól, aki maga is mélyen elítéli az intrikát. S mert sze­ELVTÁRSIK, NE KEZDJÜK ELÖLRŐL! replője dr. Puskás megjárta már egyszer a pártban a ma­ga kálváriáját, s mert ennek a szenvedésnek tanúja voltam én is és sajnos, akkor nem emeltem fel a szavamat, most szeretném ezt megtenni, s ez­zel némileg törleszteni vele szemben, amit lehet. Emellett azt is szeretném, ha a pártban figyelembe vennék e néhány sort, ha egyes elvtársaink ke­vesebbet intrikálnának a bírá­lat örve alatt, ha minden kommunista megtudná külön­böztetni a konkolyt a búzától, a talmit a valóditól. Szóval, ha az emberekről nyíltan, vagy hátuk mögött is, nagy-nagy szeretettel és felelősséggel be­szélnénk, — legalább úgy, mint — magunkról. És még egyet. Nagyon szeretnénk — be jó is lenne! — ha végre a papírforma másodrangú szere­pet játszana a mi életünkben. A következőkben szintén egy taggyűlés rövid történetét sze­retném megírni, s ajánlanám soraimat mindazoknak, akiket illet. Az idő: 1949. március, a tagrevizió időszaka, annak is a vége. S. J. elvtárs megbízott városi párttitkár, már egy kis­sé talán bele is fásult ebbe a munkába, hiszen hetek, hóna­pok óta több tucat taggyűlésen folytatta a harcot, a kommu­nisták segítségével, a párt tisz­taságáért. Bármennyire elvi harc is volt ez, a ddlgok logi­kája szerint kissé mechaniku­sé vált, hisz a tétel a taggyű­léseken már szinte mindig ugyanaz volt. Felolvasni a 10- 15 soros nacicnálét, s az ada­tokat, az indokot a kizárásra, azután a felszólalások, a vita. Az illető delikvens védekezett, — a tagság döntött. Túlnyomó részt igazságos Ítéletek szület­tek, s az összes nagyhasú pol­gárt, lump elemet stb. eltávo­lították a pártból. AZ ESTE IS, szerda, vagy csütörtök volt, — az emberek zsúfolásig megtöltötték a volt katolikus legényegyílet kultúr­termét. Itt működött akkor, az úgynevezett központi körzet. Először egy fiatal fiút java­soltak tagjelöltnek visszaminő­síteni, mert nem tanult, nem képezte magát. Végül is a tag­gyűlés meghagyta párttagnak, mert „védőbeszédéből kivehe­tő volt, a marxista képzettség. Azután másik ember követ­kezett, majd egy harmadik. Az utóbbi elmondta, hogy neki ténylegesen vcilt két háza, meg egy nagykereskedése, de o mindig szerette a munkásokat, kérdezzék meg a cselédjét, meg a többi alkalmazottját! S kü­lönben is — tette hozzá — ő úgy veszi észre, hogy a párt­ban antiszemitizmus van, s őt ezért zárják ki. A taggyűlés ebben is helvesen döntött, — kizárta az illetőt. Azután kisebb esetek jöttek, közben egyre fogyott a papír a titkár kezében. Az érdekte­lenség ásítozó jelei már kezd­ték mutatni magukat, amikor elhangzott egy név, s utána mindenki tulajdonosát kezdte keresni, hogy azután a tekin­tetek megállapodjanak rajta. Dr. Puskás József lehajtotta fejét, s várta az ítéletet. Az egyik ember az első so­rokból, amolyan előfelszólaló, felállt, talán egy kicsit jobban pózdlva, mint ilyen helyen, s ilyen alkalommal illet volna, nekikezdett. — Elvtársak! Én cipész ta­nuló voltam Bud.apesten, ahol Dr. Puskás egyetemre járt. Az ilyen ficsurok, turulisták en­gem egyszer a nadrágtartóm­nál fogva akasztottak feil egy vaskerítésre, S mit gondolnak miért? Azért, mert munkás voltam. Mert rajtam volt a cipészkötény. Nem volt ezek­nek se szívük, se lelkűk a munkások iránt. Én azt mon­dom ne teketóriázzunk, zár­juk ki. Több hozzászóló nem jelent­kezett, sem ellene, sem mellet­te. FELÁLLT. Úgy érezte sorsa, hite. s bizalma, becsülete függ most néhány szavától. Mondott mondatot, de szavai most sa­ját maga számára is idegennek, mesterkéltnek tűnjtek, messzi­ről, meggyőződés .nélkül, kong­va hallotta őket És hiába, az intelligencia, akaraterő, a vágy az iRarJ;ág bebizonyítására, erősebb volt a fájdalom. Már ültében is érezte, de most fel­jött a torkába, s mint vallatni rosszindulatú gombóc ott is' maradt. A harmadik mondat­nál már elcsuklott a hangja. Sírt. Emiatt mégjobban szé- gyelte magát. Mondott még valamit — talán értették, ta­lán nem — hogy ha ki is zár­ják de bízzanak benne, mert az ő hite a szocializmus... Azután leült. A taggyűlés hallgatott. Egy piülanatra a titkár is megingott, megérezte a lelkekben hullámzó drámát. De úgy gondolta Dr. Puskás, mint a Turul szövetség egykori tagja, nem lehet kommunista... Dr. Puskás Józsefet tehát kizárták a pártból. S azután? Dolgozott. Mindenképpen be­akarta bizonyítani, hogy igen, ? nem többet, csak annyit, hogy? igaz ember, hogy szereti hazá-s ját, népét, hivatását, hogy, ? hogy... kommunista szeretne s lenni. S S lett: az egészségügy kivá-í ló dolgozója, tanácstag, tömegrí szervezeti előadó, s járt: mind-? ezekért közmegbecsülés. De ? hát a párt... ? X I AZUTÄN JÖTTEK az októ-? béri események és Dr. Puskás? József tiszti főorvost tényleg s megválasztották a városi ta-S nács apparátus munkástaná- > csába, s ott ténylegesen dolgo-> zott is — jól. Lokalizálta a> robbanó eseményeket, amenyrS nyíre tőle tellett. > November első hetében pe-z dig hozzáfogott az MSZMP, a? Magyar Kommunisták Pártjá-? nak szervezéséhez a tanácsnál.? Most felesége — aki szintén? orvos — és ő is a párt tagjai? és vezetői. ? Ugye elvtársak ez nagyszerű; tett? Ezt nekünk el kell is­mernünk, s ezért nekünk ezt; az embert becsülnünk és sze-; retnünk kell. Magamban azon csodálko­zom, miért nem került ez az ember a másik oldalra — pe­dig eleget lökdöstük, taszigál- tuk. Dehát ebben az esetben is­mét az élet, s nem a papír győzött. Mit is írhatnék még többet, hiszen az orvosokról, munká­jukról, életükről, szerelmükről Cronintól kezdve, Kemejcsu- kon keresztül a jó tcfllu, tehet­séges magyar újságírók derék hadával bezárva, már annyit írtak. Itt, nem az újságíró, ha­nem a kommunista akart szól­ni. S talán épp ezért nem kell többet írni... SUBA ANDOR jutott el Budapestre, de az sem úgy, ahogy azt a káli dolgozók képzelték, hanem, mint később a vizsgálat kiderítette, a feke­tézők kezére jutott. Felmerül a kérdés, mi lett az összegyűjtött élelmiszerek másik részével és a pénzösszeggel. Az élelmisze­rek nagyobb részét az „unió” körül összegyűjtött katonák élelmezésére használták fel, akik testőrségként védték az említett politikai kalandoro­kat. A pénzösszeg egy részével ugyan el tudnak számolni, de ezt is a katonák étkezésére fordították, sőt még 2,089 Ft tartozásuk is van a helyi föld­művesszövetkezetnél. Igaz, a napokban megkerült 1200 Ft. amit Vajda volt fő­jegyző adott át Tompának, de az említett 6 396 Ft 50 filléren felüli összeg, s ki tudja még, kinél mennyi pénz van a káli dolgozók fillérjeiből. Hogy ez eddig miért volt Vajdánál és miért nem tartották számon, ezt már csak ők tudják meg­mondani. Tompa, az „unió” elnöke fö­lényesen hangoztatta nekünk, hogy őt a nép választotta, no­ha az említett ülésen a község­nek csak elenyésző százaléka volt jelen. Igaz, Barankovics- párti képviselőjelölt korában is ezt tette, de a nép akkor sem támogatta, mert nem sza­vazott rá. ö, úgy látszik, nem lépett: a népre hivatkozva — ocsmányúl becsapta a népet. A tanult ebből, sőt most tovább káli dolgozók még ma sem tudják, mi lett az összegyűjtött dolgokkal. Az viszont világo­san kitűnik, — erről Tompa jegyzőkönyvi vallomást is tett, — hogy a „káli únió” vezetői rövid, pünkösdi királyságuk alatt is felelőtlenül becsapták azokat, akik jószívvel adakoz­tak. A demokráciáról is meg volt a véleménye az unió vezetői­nek. Erre mutat az a tény is, hegy írásban felszólították a helybefli KTSZ-t, hogy azonnal adják vissza az államosított épületet tulajdonosának, aki egyébként rokonsága révén nagy befolyással bírt e hang­zatos bizottságban, de hogy semmi kétség ne legyen demokratikus felfogásukról, — közlöm a határozat szószerinti szövegét: „A forradalmi tanács elnö­ke a mai napon a KTSZ-nek három irodahdlyiségéből ket­tőt igénybevesz, s azt a jo­gos tulajdonosának visszaad­ja. Két hét múlva, mikor a KTSZ munkásai a vállalt munkát befejezik, a KTSZ teljes feloszlatását elrende­li. Tompa Károly sk. a forra­dalmi bizottság elnöke, íme a szövetkezeti demokrá­cia, ahogy azt az elilenforradal- márok elképzelték. Az „unió” történetének az vetett véget, hogy január hó folyamán a lakosság részéről több bejelentés érkezett hoz­zánk, hogy vizsgáljuk meg, mi lett a budapestieknek össze­szedett pénzzel és egyéb cik­kekkel. A vizsgálat eredményét már említettem, de Tompa el­mondta azt is hogy a fenti összeg hollétéről, valamint az élelmiszerek további sorsáról sem a népnek, sem a végre­hajtó bizottségnak eddig be nem számolt. Amikor kivizsgáltam az ügyet, a dolgozók kérésének tettem eleget és ezúton is meg­köszönjük figyelmeztetésüket, hogy bizalommal voltak hoz­zánk, hogy felhívták figyel­münket a „káli unió” garáz­dálkodásaira. Amikor a felfüggesztési ha­tározatot jegyzőkönyvbe dik­táltam, Tompa Károlynak még egy megjegyzése volt: „Kellett neked ez Károly, kellett neked forradalom.” Én azt hiszem, ő kereste ezt a lehetőséget, s a becsületes káli dolgozók, a káli nép nem kér az ilyen felelőt­len elemekből. Nem kér, de nem is bocsájt meg azoknak, akik azt hitték, a népre hivat­kozva, vissza lehet élni a dol­gozók bizalmával. Ma már csak rossz emlékük maradt meg Kálban, mert aki a népet ilyen rútúl becsapja, az előbb utóbb a történelem szemétdombjára kerül, mint a „káli unió”. PAPP ERNŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents