Új Úton, 1957. február (12. évfolyam, 10-17. szám)

1957-02-06 / 11. szám

1937. február 6. szerda OJ ÜTŐN 3 Három ember — egy vélemény — egy akarat de meg nem alkuvók vagyunk, ha éberen ügyelünk a szó és tett egységére... hát akkor azt hiszem tettünk valamit a munkásegységért...” MUNKÁS EGYSÉG és meg­int csak munkásegység. Meg­számolni is sok lenne, hányszor került elő ez a fogalom... S nem véletlenül. Érzik, éreztük, hogy ez a jövő alapja, enélkül nincs továbbjutás, proletárdiktatúra, szocializmus, semmi sincs. A munkásosztály egységén áll, vagy bukik népünk ügye. S ezt az egységet pedig nem is olyan régen kihasználták, — éppen az egység, éppen a szocializ­mus ellen a Mátravidéki Erő­juhtenyésztő szakcsoportok alakultak a megyében Az elmúlt hónapok alatt 20 olyan termelőszövetkezet is feloszlott a megyében, amelyek jelentős juhállománnyal ren­delkeztek. A közös állományt azonban az állam nem hagyta széthurcolni, elodázni. A me­gyei tanács mezőgazdasági i- gazgatóságának kezdeménye­zésére juhtenyésztő szakcso- I is. műben is. Egyre többen és töb­ben vannak olyanok, akik már úgy vélekednek: ha dolgoz­tuk volna akkor is, ha való­ban a munkásegységet tartot­tuk volna szemelőtt, most nem itt állna az ország... Feledni nem kell, nem is szabad. Jó lecke volt minden­ki számára ebben az ország­ban az ellenforradalom pün­kösdi, de véres királysága. De most már előre, mindig és egy­re előre, — a munkásegység­gel, a munkásegységért. Ahogy ott hárman elmondták, abban a kis irodában, bizakodva és határozottan. GYURKÓ GÉZA portokat alakítottak és azok vették át a feloszlott tsz-ek ju- hait. Az elmúlt hetekben 23 ilyen szakszövetkezetei hoztak létre, amelyekben 2500 birkát gondoznak. A szakszövetkeze­tek munkájában részt vesznek a megye leghíresebb juhászai Jaj... sz... a keservit és a következő pillanatban kora reggel meglátom az űrhajó messzi célját — a Marsot. Teljes fegyverzet­ben. A szappanhab lejött, a szőr maradt, a könny kijött, — biztos rossz pengét válasz­tottam. Elő egy másikat. Úgy, most fel egy kis szappanhabot. Könnyedén, szívből jövőt ordítok... Elő a harmadik pengét... újabb ordítás a gyönyörtől, hogy most már az egész naprendszert láthatom, potom 80 fillérért. Pesten a Keletinél a Holdat 1.20-ért mutat­ják. A takarékossági lehetőség nem vígasz-{ tál, sőt, féktelen dühre gerjeszt. Férfi va gyök, nem hitvány báb, velem egy penge nem fog kitolni... Egy pillanatra végig fut agyamon gyermekkorom hőse, a nagy Wine- tou, s összeszorított fogakkal sercegtettem a pengét szőrös képemen. Közben meg-meg- ingom lelkiekben, hosszú, szép szakáira gon­dolok, amely így télen még melegít is... de nem, csak azért is, ha megdöglöm is, meg-i borotválkozom. S jár a Bajtárs penge a ké-{ pemen nyomában karcsú kis vérpatakok ka-| nyarognak játékosan ádámcsutkám felé. * Fogy a szappanhab, gyarapodik a vér... és» kész. t Nézem az arcom a tükörben. Itt-ott szőr-l csomók, mint kiégett pusztán a fű, s közte í gazdag tetoválás, csergedező vérpatakokkal. Alapos munka..., férfi munka volt..., már csak a haditáncot kellene eljárnom, kezem­ben bárd helyett a pengét rázva, szépen, kör- be-körbe a pamacs körül... S a haditánc helyett, a vérveszteségtől a hokedlira rogyok. Délelőtt a borbélyról fo­lyik a szó a szerkesztőségben, hogy ott néha mennyit kell várni, meg miegymás. Én fölé­nyesen intek. Balgák, úgy kell nektek... nézzetek engem... én magam borotválko­zom. Néznek. Aztán elmennek a borbélyhoz, s egyre alaposabb a gyanúm, hogy nekik van igazuk. (egri) DILEMMA „Vajon mit néznek rajtam?” vV'AVi’WWVVWv AAVWWW\AÁ/V\\\á'VWVVVWiAMA\V A/WW „BETEG voltam, nem tudtam járni. Az egyik szomszédasz- szony volt nálam éppen látoga­tóban. Bejön egy idős hölgy, engem keres. Kérdezi beszél­het-e a szomszédom előtt, nem lenne-e kellemetlen. — Tessék csak nyugodtan, — válaszolom neki. Elmondja, hogy az újság­ban olvasott nehéz helyzetünk­ről. Segíteni szeretnék — és pénzt nyújt felém. Nem tudok többet adni, kis nyugdíjat ka­punk és a férjem, ágyhoz kötött beteg. De ennyit örömmel nyújthatok, minden hónapban, amig a kislánya leérettségizik. Kedvesen, tapintatosan kér, fo­gadjam el. Dehogy is fogadha­tom el, nálam is idősebb, s ta­lán épp oly elesett. Néhány nap múlva egy férfi jött, szintén segíteni szeretne, de ő is rosszul áll. Vagy húsz évvel ezelőtt Amerikába ván­dorolt magyarok címét is el­hozta, írjak nekik. Tudom, hogy az Önökhöz kül­dött levelemben panaszkodtam. Ne haragudjanak, most ismét csak ezt tehetem. De ne tegyék az újságba. Én tudom, önök jót akarnak, de nincs értelme an­nak, hogy az emberek elolvas­sák, sajnáljanak, esetleg a meg­értőbbek adakozásra gondolja­nak. Ügy fáj a könyör ado­mány...” DRÁGA szomorú szívű Édes­anya! Bocsássa meg nekem, hogy kérése ellenére mégis ezt az utat választottam, sőt lev síé bői is idéztem. De úgy érzem, akkor vétkeznék halálosan, ha elhallgatnám mindazt, amit sok. sok szenvedéssel teli napjairól tudok, amit patakzó könnyek között elmesélt nekem... A kis lakás, ahol élnek egy parányi padlás ízooából áll, a legszükségesebb néhány bútor­darabbal. Tétovázik, szégyen­kezve tessékelne beljebb a kályha felé, vagy talán szíve sebben az ajtó mellé, maga sem tudja, hol van egy ki$ hely, ahol még átlátni a höm­pölygő füstön. Hol nyitja, hol csukja az ajtót. S a világért sem engedné levetni a kabáto­mat ebben farkasverem hideg helyiségben. Örökösen ömlik a füst. Óvatosan rejtem pillantá­som. amely a kályhacső szürke­ségbe burkolt nyílásait, lyukait számolja. Szegények talán egész télen sem melegedlek meg. — Most vettem fát, nagyon keservesen. Eladtam 2 lepedő­met, egy abroszt és még ezt a gyorsforralót kell eladnom, hogy a maradt adósságom is ki tudjam fizetni.. Hiába, látja az utcára fűtök... Helyet csinál az asztalnál, s elém teszi a rideg kis szoba két legféltettebb darabját: fényki Stgítiiutk Fájtuk. r sál. De az iskola megszűnt, így a tanács adott neki munkát, s még az a kevés 660 forint is elég volt szűkösen kettőjüknek. Egy összevonás alkalmával in­nen is elküldték, nem törődve azzal, hogy ez az idős özvegy­asszony miből neveli fel a kis­lányt. Szerette az embereket, azt hitte, őt is úgy szeretik és szerény képességeihez mérten mindig kap valami kis állast, melyből emberséges körülmé­nyek között élhet. Tévedett. Még attól a kevéstől is meg­fosztották és nincs isten, nincs ember, aki törődne azzal, hogy annak az iskolás lánynak van-e mit ennie, vagy meleg szobája, ahol tanulhasson. Serdülő fi­atal lány. aki úgy vágyik a szép­re, akinek öröm lenne leülni a zongora mellé, eljátszani egy kedves darabot, de hát hol a havi 40 forint? Aki úgy szeret­ne nyelveket tanulni, de mi­ből, ki fizeti érte a díjat? Édes­anyja, az 59 éves vézna kis asszonyka, amikor ■na"’ nem tudta tovább nézni a nagy nél­külözést háztartási munkát vállalt. Nem volt nagy válasz­téka. De ez a munka nem az ő sokat próbált szívének való volt. ALIG KÉT hónapot dolgo­zott, utána másfél hónapig nyomta az ágyat. Mutatja az orvosi diagnózist, utasítást: fe­küdni, pihenni. De hát honnan vegyen pénzt, ami a megélhe­téshez szükséges, amig ő fek­szik, miből adjon ebédet a köl­csönkért asztalra? Hiszen most is csak egy kis bableves gőze emelgeti tűzhelyükön az alig literes lábaska fedőjét. Miből fűthetett volna télen, hogy az átfagyott gyermek iskola után, kicsit fölmelegítse testét, s hogy ne legyen jéghideg a padló, ahová esténként ágyat készít neki. Nem kap állást, hogy be­csületesen élhessenek, földön fekszik egyetlen, életben ma­radt gyermeke, szemefénye, mert a kegyelem-ágy egymagá­nak is keskeny. Hol itt az em­beri méltóság, 'mikor mindig csak kérni kényszerülnek és az ajándékból élnek? Miért raj­tuk ok nélkül, a sorozatos csa­pás? Nem kap munkanélküli segélyt, neki nem jut vöröske­resztes adomány, ő még kevés emberséges emberrel találko­zott. Kislányának most lesz a gombavatója, de még az ez al­kalomból rendezett vacsorához se kérjen hozzájárulási pénzt, mert az ő édesanyja nem tud fizetni. Miből is adna. S a bal­lagás boldog napját várva, va­jon melyik osztálytársnak ju­tott már észébe, hogy egynek közülük ez is csak fájó, hiszen nem tudja lesz-e majd neki is az egyforma kis ruhából... Minél tovább hallgatom, an­nál fojtóbbnak érzem a levegőt. A füsttől is, a szavadtól is. Mi­lyen nyomorban él ez a család. — Igaz, hogy nehéz hónapokat éltünk át, de e két ember sorsa mégsem az egyszerűsítés követ­kezménye, ez nem október 23-a bűne, EZ A MI BŰNÜNK! ÍRTUNK róluK. mert pilla­natnyilag nem tudtunk végle­gesen segíteni, több helyre be­kopogtunk: a megyei Vöröske­reszt megígérte, nem feledkezik meg róluk, elsők között kap­nak a csomagokból; a munka­erőgazdálkodási csoport állás után néz, a szakszervezet se­gélyt adott nekik, mindenki, mindenki könnyíteni akar sor­sunkon, de ez mind kevés. A végleges megoldás állás lenne. Kérjük olvasóinkat, aki tud valami gépírói állást, vagy be­töltetlen adminisztratív mun­kakört, mielőbb tudassa szer­kesztőségünkkel, ahol őrizzük a címüket. Évek óta nem volt húsvét­jük, karácsonyuk — szerezzünk nekik egy kis boldogságot. DOBAI MARGIT amely gyakran bizony olyan embereket állított szembe egy­mással, mint ez a három is. Munkásegység... ez mindennél fontosabb, — erről beszéltek mind a hárman. ...hogy ne legyen megkülön­böztetés, ...hogy az igazak pártja le­gyen a párt, ...hogy bízzanak a becsület­ben, tudásban, jószándékban, ...hogy csak az ellenség féljen a párttól, ...hogy egy legyen a szó és a tett, s még ezernyi „hogy", ezernyi vélemény, kérés, javaslat. „Párt nélkül nem megy a do­log — mondta Brezovics Ká­roly — tudjuk mi azt jól. De a kormány türelmi politikája, a vallás kérdésében válljon minden területen eleven va­lósággá." Majd hozzátette: „Annyi követeléssel léptek feí az elmúlt hetekben, hogy számontartani is nehéz, nem egyik napról a másikra telje­síteni. Mert követelni könnyű, azt a kis fiam is tudja, Üe tel­jesíteni... Egység kail, munkás- egyseg, enélkül nem megyünk semmire, tudjuk mi ezt mind­nyájan jól...” „NÉZZE ELVTÄRS... az a ; kormánynyilatkozat igen jó do- ; log, emiatt aztán még csak job- ] ban felfokozott kíváncsisággal ] várjuk magát a programot. NaJ jó... de mit ér a program, ha] nincs megvalósítva. Azt ne- ] künk kell csinálni, nekünk j munkásoknak” — így Binder] Béla. „Ha egységes lett volna a j párt, akkor egységesebb lett] volna a munkásosztály is..: ] Nem jutottunk volna ide,] higyje el — magyarázta nyu- ] godt hangján Rácz Ferenc elv-] társ. Beszéltünk már eleget ró-j la, most aztán itt az ideje,] hogy valóban meglegyen a] munkásság egysége... Nem a] félrevezetettek egységére, a 3 sztrájk öngyilkos egységére, ha- j nem a munka, az építés, a] munkáshatalom védelmének ] egységére gondolok itt... Én ] már nem vagyok mai gyerek. ] nekem így is jól van, ahogy < van, mondhatnám... De nincs ] jól! Egységes párt, egységes] munkásosztály kell...” j „Én úgy látom, hogy most; egészséges alapokra helyeződik ] az élet... Rajtunk nem fog múl- ] ni, hogy ezen az alapon aztan j valóban igaz élet viruljon már ; ki” — magyarázza Brezovics , Károly, Binder Béla meg arról i beszél, hogy ha a kormány- j program lépésről lépésre meg- < valósul, úgy fog szilárdulni aj párt, a kormány tekintélye, be- ) csülete...” mert tettek győznek) csak meg igazán, s nem a sza- ] vak...” ] „...Nem pártirodát szervez- ] tünk mi. hanem munkáspártot, ] meg fogják tudni, mint ahogy) máris sokan tudják ezt ebben! az üzemben is. Ha mi kommu- ! nisták megértőek, türelmesek,' Pam... görcsös köhögési roham fog el, lenyeltem egy adag szappanhabot. Minden­esetre most átmenetileg nem énekelek, most minden erőt és energiát az arcom tökéletesí­tésére fordítok. Okos figyelmeztetés volt ez az adag hab a torkomra: tökéletesen csak egy valamit lehet csinálni. Vagy énekelek, vagy szappanozok... Úgy ni, ezzel készen is vagyok, jöhet a trillárom... haj, a penge, az valódi jó magyar Bajtárs-penge, amely több ihletett adott már az íróknak, mint a szoci­alizmus építése. Penge új, a bőröm puhára áztatva, gyerekjáték lesz az egész... Pam... prampapam... pam... pam..., dúdolom a férfi örök borotválkozási dalát, közben úgy jár a kezemben az ecset, mint Picasso szamarának farka az emlékezetes vásznon. Fürgén, kicsit összevissza, de mind vastagabbra kenve a habot. Pam... prapa- pam ... pam, még néhány perc és darwini szőrzetemtől megszabadulva, egy simabőrű, markáns férfiarc mosolyog majd vissza a tükörből, azzal a mosol1 val, amelyről csak nők tudtak, és tudnak majd ma is őszinte véleményt mondani. » telményt. Például, van egy munkás, aki kilenc forintos órabérben dolgozik és van, aki hat forintosban. Amíg az el­sőnek egy meghatározott munkadarabból négyet, addig az utóbbinak csupán két da- rabot kell'elkészítenie. \ meg­állapított órabér összeget a munkás csak 100 százalékos munkateljesítés esetén kapja meg. „Hiszen minden a régi — ez a normarendszer — gondol­ja az olvasó — igaza van, normarendszer ez, de nem a gyűlölt régi, mely ellen annyit tiltakoztál, s annyit harccitál. Az a normának nevezett leg­többször embertelen valami megszűnt, nem létezik többé, csak itt-ott mutatkozik még, ahol élni hagyják, de nem so­káig. Most mégis van norma, hisz ezt bizonyítja az Autófor­gácsológyár esete is. Van norma, mert lennie kell. Abban mindenki egyetért, hogy nem lehet csupán a lel­kiismeretére bízni valakinek a munkateljesítményét. Nem lehet igazság az, hogy valaki dupláját kapja annak, mint amennyiért megdolgo­zott. A munkásosztály egyik fő követelése volt mindig: „egyenlő munkáért, egyenlő bért!” Nos, az Autóforgácsoló- gi ái normái biztosítják ezt. 1 Többen panaszkodnak, hogy 1 az új feltételek mellett nem ! fogják megkeresni azt, amit ! október 23-a előtt. Ez általá­nosságban nem fordulhat elő. 1 De lesz egy-két hónapig ér ez- Izei számolnunk kell. Ez azzal 1 magyarázható, hogy nincs még i ügy előkészítve és szervezve a ! munka, de más a munka len- ! dülete is. Mindehhez még az is hozzájárul, hogy bizonyos te­rületeken más természetű mun­kát kell végezni, mint amihez régebben hozzászoktak. A ; nyersanyag és energiahiányt ' nem is kell említeni. De az igazság kedvéért látnunk kell, ' hogy ezek átmeneti nehézsé­gek, melyek rövid időn belül megszűnnek. Segítsünk mi is, mert nem utolsó sorban raj­tunk múlik a termelés és a munka normalizálása Napjainkban sok gondot okoz üzemeinkben a dolgozók bérezéseinek megállapítása Órabér, vagy darabbér, kérdik itt is, ott is és választ adni nem könnyű dolog. Nyilván­való, hogy pillanatnyilag az órabér mellett döntenek leg­többen, mert ez független a ter­melés mennyiségétől, függet­len és könnyű. Valaki keres 1800 forintot így, úgy ledolgoz­za a nyolc órát és kész De mehet-e ez így sokáig? Ha va­laki csupán 1000 forint értéket termel, lehet-e a fizetése 1800 forint. Nem kell sokat gondol­kozni rajta, máris megérti az ember, hogy csak a ledolgozott munkáért jár fizetés és erről <zól a kormányrendelet is. Az üzemek pedig keresik a meg­oldást, hogyan lehetne a bé­rezést megfelelően megoldani. Az Egri Autóforgácsológyár­ban, találtak megoldást, s te­gyük hozzá — jó megoldást. Minden munkást szaktudása és átlagkeresete szerint különbö­ző órabér kategóriába soroltak. Ez persze nem jelenti azt, hogy valaki akár dolgozik, akár nem megkapja a részére megállapí­tott órabért. Az órabér besoro­lás arra szolgál, hogy hozzá iehessen mérni a munkaköve­BÉR ÉS NORMA FÜSTÖLGŐ óriás kémények tövében, egy kis szobában be­szélgetünk, miről másról, mint a „hogyan továbbró]”. Munká­sok, mindhárman már túl az ifjúságon, túl az élet egy jó darabján, szenvedéseken, örö­mökön, félig megvalósult, vagy meg sem valósult terveken, de mindhárman reménykedve, bi­zakodva, s újra tervezve. He­lyesebben mind a négyen, mert ha lett volna is csüggedés e so­rok írójában, bizonytalanság a jövő miatt, tanácstalanság, ho­gyan csináljuk, hogy a leg­jobb legyen, — nos ha lett vol­na, akkor is a mu/ltté lenne már. Pedig nem államférfiak­kal, magas beosztású pártve­zetőkkel, nem tudósokkal, mű­vész emberekkel folyt a vita, hanem a nép sűrűjéből állt elő három ember, s vallott vég­eredményben mind a három egyet. Vallott: hitet és bizal­mat, erőt és akaratot, s ha volt is szavaikban tamáskodás, az sem kandi rossz indulat volt, hanem a saját tulajdon, a jö­vő óvó aggódása. BINDER BÉLA üzemlakatos a Mátravidéki Erőműben, hosz- szú évekig a szociáldemokraia párt tagja volt. Nem mondta, talán azért, mert nem is kér­deztem, de kicsendült szavából, hogy lehetett elég baja az el­múlt években, amikor úgy osz­togatták a jobboldali szociál­demokrata jelzőt, mint röpla­pot az utcasarkon. Brezo­vics Károly az Erőmű ve­zénylőjében dolgozik, ő sem fiatalember már. Meggyőződé- ses istenhívő, nem múlhat el vasárnap, hogy ne lenne ott a szentmisén, gyerekeit minden bizonnyal beíratta a hittanra is. Nem bigott, nem fanatiku­sa a vallásnak, de mély meg­győződéssel hisz. S neki ez a hit ad erőt. Rácz Ferenc fő- elektrikus túl jár már a hat­vanon. Szemüvege mögül még­is frissen, kíváncsian villog elő a szeme. Kényelmesen ül a székben, nem is beszél túl han­gosan, mégis dinamika, friss energia árad az egész ember­ből. 1919-ben vörös katona volt, 1945 óta tagja a pártnak, elsők között lépett be a mun­káspártba is. HÄROM KÜLÖNBÖZŐ EM­BER, három különböző élet. Csak a közös munkahely tart­ja őket látszólag össze. Hisz ho­gyan is férhetne meg — mond­hatnánk — a materialista, az idealistával, a kommunista, a volt szociáldemokratával, — a tűz a vízzel? Pedig ez a tűz-víz ma a munkásosztály, amelyet a közös cél: a munkáshatalom vezérel. Ez a tűz-víz ma a munkásosz­tály, amelyet egy cél lelkesít: a szocializmus építése. S ezt az osztályt fegyelme, egysége tartja össze. Ezt az egységet, a munkásosztály egységét nem sikerült a közelmúltban bizto­sítania, az acélnál keményeb­bé kovácsolnia a pártnak, pék. Egyikről fiatal pár moso­lyog esküvőjük napján, a má­sik sok-sok apró képéből két játszadozó csöppségre mutat. — Lányom családja. De már nem élnek. 1944-ben Németországba hurcolták őket s mind a négyü­ket megölték.. Mert zsidóhoz ment férjhez... alig volt 22 éves... Zsebkendőjébe borúit, s majd megszakad a szívem a sajnálattól, úgy zokog — A fiam, katona volt, ott maradt a harctéren. Férjem nem bírta túlélni a nagy fájdalmat, ő is itthagyott bennünket. Csak a legkisebb lányt sikerült meg­menteni. De mit ér a mi éle­tünk. Nézzen körül, amit lát ez egy sem a miénk. Hát élet ez? Három éve, hogy állás nélkül vagyok és csak adakozásból, se­gélyekből élnek. Vannak, akik megértenek, de csak a szegé­nyebbek. s azok, akik változtat­hatnának sorsunkon, azok nem hallják panaszomat. Ügy fáj ki­mondani: sokszor még napjá­ban egyszer levesre sem telik. Régi munkahelyeiről mesél. Amikor kétségbeesve, mély fájdalmával egyedül, vigaszta­lanul maradt, a szőlészeti isko­lában kapott gondnoki állást, é-1100 forint fizetéssel és lakás-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents