Új Úton, 1957. január (1-9. szám)

1957-01-16 / 5. szám

1057. január 16, szerda CJ ÜTŐN 3 A gyöngyösi szerszám gyári munkástanács szembenéz a nehézségekkel is 160 EMBERNEK nagyon ne- i héz napja volt hétfőn a Gyön­gyösi Szerszám- és Készülékek gyárában. De nem is csak an­nak a százhatvan embernek, hanem az egész gyárnak, hi­szen az elmúlt esztendők so­rán összekovácsolódott a kol­lektíva, megismerték, megsze­rették egymást. De ha lett vol­na'is bármi meg nem értés, a nehéz napok egymás mellé ál­lítják az embereket. Nincs ta­lán az egész nagy telepen o- lyan, akinek ne fájna az, hogy ettől a naptól munka nélkül maradt 160 ember. Ezerszer megfontolták, és még ezután is beszélni fognak róla, nem le­hetett volna másképp megol­dani? Sajnos, nem! Ha az üzem élni akart, ha a vezetők nem akarták azt vállalni, hogy most megmaradjon ugyan 160 ember, de ezzel is egy lépés­sel közelebb menjenek ahhoz, hogy a többinek Is sokkal rosz- szabb legyen, akkor így kellett dönteni, mert nincs elég áram, mert nincs elég nyersanyag, s még nincs elég megrendelés sem. Nehéz napja volt ez a mun­kástanácsnak, hiszen részben ők döntötték el, hogy kik men­jenek el. Volt olyan gondolata nem egynek közülük, hogy ta­lán legjobb volna leköszönni mindenről és vállalva minden nehézséget, együtt menni a tá­vozókkal. De ezt nem lehet. Mert aki az egész gyár b.zal- mából vállalja azt, hogy min­den tudásával, lelkiismerete szerint a többiek javát akar­va, nem akarva részt vesz a gyár és a többiek érdekében. Ha voltak is ilyen gondolatok, nem váltak tetté, a szerszám­gyári munkástanács szembe­nézett ezzel is, s igyekeztek a szakszervezettel, meg a gyár vezetőivel úgy k.választani a távozókat, hogy a gyárnak és a családoknak is, a legmegfe­lelőbb legyen. Természetesen elsősorban a jó szakmunkások megtartására törekedtek. Per­sze ezt az elvet nem egyszer borította fel maga az élet, a maga ezernyi problémájával, mért esetleg épp a jobb szak­munkásokról derült ki, hogy kevésbé sújtja az elbocsátás. Ilyenkor az emberség győzött. Maradt az, akinek nagyobb szüksége van az állásra. NAGYOBB szüksége? Hát van olyan család, ahol nem kell a családfő, — de sok eset­ben az asszony kereste is? — Nincs, de mégis vannak olya­nok, akiknek, ha csak egy fokkal is, de nagyobb szük­ségük volt éppen arra az ál­lásra, amit ott betöltötték. Személyenként vették sorra, hogy ki menjen, ki maradjon. Akinek földje volt otthon a faluban, ami biztosíthatja a megélhetését, jött számba elő­ször. Az olcsóbb termeléshez tartozik az is, hogy a gyár nem fizethet havonta tetemes összeget a munkás-szállításért. Felszólították tehát a vidékie­ket, hogy döntsék el, hajlan­dók-e bennt lakni az üzem munkásszállásán, s hetenként csak egyszer mennek haza, vagy inkább megválnak az üzemtől. Volt, aki vállalta a benntlakást, volt aki úgy dön­tött, hogy haza megy. Sorra- vették az aszonyokat is, és ahol mind a ketten dolgoztak, elsősorban azoknak mondtak fel. Beleesett ebbe a munkás- tanács elnökének felesége is. Mert nem azt nézték, hogy ki­nek a felesége, hanem azt, — nagyon nagy szükség van-e ’ arra, hogy dolgozzon, vagy ha szűkösebben is, de biztosítva van a család megélhetése az ; asszony keresete nélkül is. Di­cséretére válik az üzem veze­tőinek és munkástanácsának, hogy lehetőség szerint ott tar­tottak minden olyan embert, aki az üzemben vált részben munkaképtelenné. Ezek az em­berek sokkal nehezebben he­lyezkedhetnének el, mint a tel­jes egészségesek. A létszám- csökkentésbe igen nagy szám­mal kerültek adminisztratív j dolgozók. Talán nekik lesz a 1 legnehezebb, mert a szakmun­kások nagy részét, ahogy bő­vül a termelés, vissza akarják venni, de az irodai dolgozók számát nem növelik. És ezzel — bár sok embert érint — egyet is lehet érteni, hiszen éppen az volt az egyik jogos Több félbehagyott kenyérgyár építését folytatják Vidéken a múltban több i kenyérgyár építését kezdték ] meg, de a forradalmi esemé- j nyék következtében az építke- ; zesek félbeszakadtak. Sok he­lyen az épülő gyárak igen kö- j zel állnak a befejezéshez. Ezért j a sütőipari igazgatóság úgy ; határozott, hogy elsősorban a ; nagyobb városokban s hely­ségekben épülő gyárak építé­sét, mint például Szombat­hely, Siófok, Szeged, Szolnok, Mátészalka, és Gyöngyös, folytatják. Terveiket most ter­jesztik a felsőbb szervek elé, s ha azok jóváhagyják, az épí­tők hozzálátnak munkájukhoz. Jőappy, end...lőapptpend... E remekbe sikerült kis tör­ténetet ajánlom mindazoknak, akik a bappyend szerelmesei, akiknek egy írásmű csak akkor jó, ha boldogok lesznek, vegén egymásé az írás szereplői, ha egyáltalán csupa tökéletes bol­dogság az egész. Tökéleies Kázrnér pontosan ki­lenc nőnapra született, s egyene­sen egy meleg poiyana. Anyjának sok leje volt, először ezért, apjá­nak sok pénze, másodszor meg ezért nem ékezett kora gyermek­korától végig... végig egész éle­tén. Ahogy cseperedett és nőtt, úgy nőttek a ruhák is, mmdig nagyobbat kapott, mindig jót, tö­kéletest. Jellemző ruhatára nagy- bőségére, hogy- már kicsi gyermek­ségében is napjában többször vál­tott nadrágot. Hogyne tette vol­na ezt meg történetünk további részében. Jófejű, értelmes gyerekké fejló­Í dötl, nyolc élő és egy holt nyelvet tanult meg a szülői házban, amely ezzel is biztosította számára, hogy mentesüljön a pubertáskori zava­róktól. Elvégezte színjelesen a kö­zépiskolát, ugyanígy az egyetemet, kozoeu meg gyoinorromasa se von soua, nuiagusa se, semmise, ami rossz, de mindene, ami jo. Aztán egy női lőmornoK lett, s az állással egymt liajos es joiszituált leieséget és naiom szóda dutort kapod. Anogy élt gyermekségében, ugyan úgy élt tovaod is. boiia se­hol rossz szót nem mondott, meg­nyerő lénye mással se mondatott Felesége- hatványozta őt, ő cseré­be istenítette őt, s ebben a szen­tély lakásban se pókháló, se nagy- mosás, se magas villanyszamla nem borított telhőt a tökéletes bol­dogságra. leitek az évek, Tökéle­tes Kázinér és felesége ahelyett, hogy öregedett volna, fiatalodott; Mikor 40 évesek lettek, márcsak 20 évesek voltak, mikor 50, már­csak tíz, s mikor mások meghal­nak, ők épp akkor születtek meg újra, hogy elölről kezdjék ezt az egészen tökéletes életet, mindig elölről, az idők végezetéig, sőt azon túl... Amen! (egri) követelés, hogy jussunk el már egyszer végre oda az üzemek­ben és a közigazgatásban, hogy ne legyen annyi íróasztal, any- nyi aktát gyártó ember. IGYEKEZTEK gondosan, — alaposan végezni a válogatást, mégis csúszhattak be hibák. Hiszen nincs az a mérleg, amin le lehetne pontosan mérni, hogy is lehetne a legigazságo­sabb. Lesznek panaszok, de ezeknek sajnos most csak egyet tudnak mondani: „ha minden jól mégy, egy-két hónapos munkanélküliségről lesz csak szó. Mert ahogy javul az áram­ellátás, nő a nyersanyagbeszer­zés lehetősége, úgy veszik vissza fokozatosan az elküldött munkásokat. Az áramellátás javításához sok segítséget je­lent a nemrég beállított agre- gátor, s a közeljövőben még egy újabbat szereznek. Munka- alkalmat jelent majd a bér­munka is, amit más gyáraktól vállalnak. Már van ilyen is. ígérni persze nem Ígérgetnek felelőtlenül, hiszen az, hogy nő az áram- és nyersanyagellátás, az már nem csupán ennek az üzemnek az ügye, egész sor más üzem, bánya munkájával függ össze. Anúlyen gyors ütemben áll talpra az egész ország, úgy hívják fokozatosan azokat, akiktől ma átmeneti­leg meg kellett válniok. NEHÉZ MUNKA volt és ne­héz napok jönnek azokra, aki­ket legsúlyosabban érintett ez a változás — az elbocsátottak­ra. Es az is biztos, nem jelent ebben a percben számukra vi­gaszt, ha valaki el akarná ma­gyarázni, hogy egy egész or­szág sorsa múlik azon, ne fi­zessenek ki többé egyetlen fil- rért sem el nem végzett mun­ka után. Mert ha ez tovább tart, akkor nem száz, vagy kétszázezer ember kenyere lesz jóval k.sebb, hanem 9 millióé. Es azt is hiába mondaná vala­ki megnyugtatásképpen, hogy így kellett tennie az üzemnek, ha élni akarnak, ha nem akar­ják az egész kollektívát ke­nyér nélkül hagyni. Nem, azt nem lehet megmagyarázni e- gyetlen embernek sem, hogy ő I az a bizonyos áldozat, aminek • az árán megváltják a családok ; százezreit a fenyegető inflációs ! nyomortól. Itt csak egyet lehet ! tenni. Dolgozni a visszamara- j dottaknak a bányákban, a ko- ; hók, a gépek mellett, hogy mi- : nél előbb megnyíljanak a gyá- i rak kapui azok előtt, akik a lëg- : súlyosabban fizettek az elmúlt hónapok, — de tegyük hozzá esztendők minden hibájáért, j felelőtlenségéért. DEÁK RÓZSI Körültekintéssel — emberséssel Nem elvont fogalom ezekben a napokban, hetek­ben: „gazdasági nehézségek“, „munkanélküliség”. Mert nemcsak olvasunk ezekről az újságokban, s megcsóvál­juk a fejünket, hogy nahát... de különben nyugodtan tekintünk a holnap elé, mert mindez nálunk elképzel­hetetlen. A múlt év végének tragikus eseményei nyo­mán, ha egy időre is, de eleven valósággá, hazai való­sággá váltak az eladdig külföldet jellemző fogalmak, amelyek most télen sok-sok ezer család életét keserítik meg. Kenyérről, egsziztenciáról, tervekről, mégha csalá­di tervek is, ébrenszőtt állmokról van szó, emberekről, akik éveken, évtizedeken keresztül dolgoztak, s most egyik napról a másikra megszűnnek valahová tartozni közvetlenül: anyagilag is, erkölcsileg is. Átmeneti jellegű a munkanélküliség, s els-sorban az iparban. De tél van, messze még a tavasz, s he­tekre, hónapokra csak a munkanélküli segélyre építeni rendkívüli valami- Korábban már foglalkoztunk a munkanélküliség okával, s megállapítottuk: az ismert események miatt kikerülhetetlenné vált, — éppen a jövő, az egész nép érdekében. De ha már elkerülhetet­len, akkor igyekezzenek ügy megoldani ezt az illetéke­sek, hogy a megoldás a lehető legjobban megközelítse a tökéletest. Az ilyen, országot érintő események sok mindenre alkalmasak: Alkalmasak elsősorban arra, hogy az ál- lamaparátus, a gazdaságvezetés megerősödjön, hogy a néphez hű, megbízható, valóban jó szakemberek intéz­zek az ügyes-bajosok dolgát. Hogy egyszerűbb legyen az ügymenet, olcsóbb a közigazgatás, s az üzemekben ke­vesebb a felesleges adminisztrálgatás, kimutatás, bér- reklamáció. De alkalmasak arra is ezek az események, hogy nem tiszta célokra használják fel egyesek e „soha visz- sza nem térő” alkálmat. A Magyar Szocialista Munkáspárt a legkövetkeze­tesebben szembehelyezkedik mindenfajta hamis Intéz­kedéssel szemben, s elvárja a kommunistáktól, hogy munkahelyükön segítőt legyenek az igazságnak, s fékez- hetetlen ellenségei a visszaéléseknek. Nem történhet meg, hogy becsületes, jó szakembereket, akiknek sem­mi vétkük nem volt az elmúlt hetek, hónapok alatt, egyszerűen „elienforradalmárnak“ tituláljanak, s emiatt bocsássanak el. Nem történhet meg, hogy személyi bosszú, vagy fordítva „magas” összeköttetés tegyen ál­lásnélkülivé egy rászoruló szakembert, vagy tartson munkahelyén egy arra viszonylag rá. nem szoruló, hozzá nem értő valakit. Bárhol találnak ilyen visszásságokat, az igazságot sárbatipró önkényeskedést, azonnal emeljék fel szavu­kat a kommunisták, a pártónkívüliek, mindenki: mert csak az összefogás hozhat igazságot a mostani leépítések ideje alatt. De tűrhetetlen, s a párt a legkeményebben fog fel­lépni azokkal a kommunistákkal szemben, akik tagto­borzásra, pártszervezésre próbálják felhasználni ezeket a nehéz napokat. Nincs arra szükség, hogy valaki kény­szerből, állásféltésből lépjen a pártba. Elég volt ebből az MDP-ben. A párttagság nem menlevél, a kommunisták nem protekciós emberek.* Csak árt, mégpedig a lehető legsúlyosabban árt a kommunista mozgalomnak az, aki iljesfajta eszközökhöz próbál folyamodni/' Nehéz, nagyon nehéz — tudjuk — szembenézni a vezetőknek, a munkástanácsoknak szaktársaikkal, be­osztottaikkal, s félfizetéses szabadságra küldeni őket, vagy átadni a felmondó levelet. De ha tiszta a lelkiis­meret, ha közösen, a szakszervezet bevonásával végzik ezt a munkát az állami és gazdasági élet vezetői, köny- nyebb, eredményesebb és igazabb lesz. Alapos körülte­kintés, a családi helyzet, a szakismeret, rátermettség, becsületesség — mind olyan tényezők, amelyek kedve­zően, vagy kedvezőtlenül befolyásolhatják az illetékesek döntését. Hallgassák meg a dolgozókat is, az elbocsáj- tásra javasolt közvetlen munkatársait is, — mert így lesz a legkevesebb az igazságtalan döntés. Bízunk ben­ne és tudjuk is, hogy a munkanélküliség nem tart soká, mert nem tarthat soká egy szocializmust építő ország­ban, ahol eredményes alkotó, termelő munka folyik. De addig is fogjon össze az egész társadalom, hogy se­gítse azokat, akiket munkanélküliséghez juttatott a sztrájk, az energiahiány, az elmúlt hetek tragikus ese­ménysorozata. GYURKŐ GÉZA: MINTHA SZITÁN szűrték volna az időt: még a kacsáknak sem volt kedvük a tocsogáshoz. Szárnyuk alá dugták laposcső- rű fejüket, s féiszemmel pis­logtak bele a késő őszi világba. A híg és feneketlen sár egy­beolvadt a köddel, az meg az éggel, s a nagy nyirokban úgy dideregtek a házak, mintha maguk is kacsák lennének. A bénaságig dermedt tunyaság, vagy az elvakult düh járja ilyen időben. Mikor melyik: aszerint, hogy az élet altatót fecskendez-e a gondolat véná­jába, vagy értelmetlen tettre is serkentő koffeint. Most koffein került az erek­be, amelyek évek óta vártak valam.t — több vért, több oxi­gént, kevesebb salakot. S most koffein került a testbe: üres gyomorra alkohol, vad bunda­pálinka. Megvadul tőle az em­ber... Kis Gergely az asztal előtt ül. Nagy konyhaasztal, egyet­len fiókkal, de évek óta az íróasztal megtisztelő szerepét tölti be a csoport irodájában. Jó az, mert nagy, s aki nem szokott az íráshoz, annak kell a helye, hogy jó széles könyök­kel gondolja ki a leírandó be­tűket. Gergely nem ír. Szája sar­kában kihúnyt cigarettacsikk fityeg, mint hernyóragasztotta levél az őszi fán. Csend van, a falak magukba zárták, s der­medten őrzik a munka izzasz- totta paraszti testek, az olcsó dohány szagát, a lezajlott vi­tákat, káromkedásokaat, ter­veket, s cserébe csak valami fanyar, nehéz szagot lehelnek Gergely orra alá. Érzi is, nem is. Megszokta az e.múlt öt év alatt. Azóta elnöke a csoportnak, az ő sza­vát, dühét is őrz.k a falak. Az­előtt négy hold volt a gondja, meg az asszony, a két gyerek. Máig ötszáz hold, meg vagy 30 családé. Az a ránc ott a szája szélén, az már szövetkezeti szerzemény. A prémium — ahogy mondani szokta vicce­sen, kesernyésen. Jobban érzi most itt magát a kopár falak közt, a lócák, a sarokbadobott üres zsákok, a néma vaskály­ha, s a festett asztal társasá­gában, m.t otthon. Vagy a föl­dön, vagy itt, esetleg a járás­nál, a gépállomásnál, de legke­vesebbet otthon. így teltek amúgyis az évek, míg valahogy zöldágra vergődtek. Éppen mostanra. Évekig nyögték a fene nagy építkezést, úgy kel­lett nekik az önitatós istálló még, mint a púp a hátra, de annyit erőskődtek a járáson, hogy beadták a derekukat, de majd meg is szakadt, mire e- gyenesbe jutottak... GYUFÁT KOTOR elő, rá­gyújt az elfeketedett végű csikkre, s egy kegyetlen na­gyot sóhajt. Most mi lesz... merthogy a hírek, hát azok bi­zony cseppet sem megnyugta­tók. Ez a forradalom, hogy en­nek is most kellett jönnie... Még szerencse, hogy eddig megvolt a csoport, ha az em­berek otthon gubbasztanak, re­megve kérődzve az összekú- szált eseményeken. Innen is, onnan is jön a hír, hogy fel­bomlanak a szövetkezetek. S tegnap, már itt is megüzente a bizottság, hogy nem szólnak bele a világért se a szövetke­zet dolgába, mert most demok­rácia van, de azért jó lesz, ha meggondolják... De m t gon­doljanak meg? Az elmúlt öt évet... dehiszen azt megrágták, meggondolták ezerszer is tán. Meg hogy vigyázzanak, nincs már ÁVÓ, a föld meg tagosí- tott... ezt is üzenték. Hát Gergely, most vigyáz. Egyedül. Maga se tudja, mit, miért, hisz a földet, a csopor­tot egymaga ugyan meg nem védi... Meg aztán a tagosítás­ban is van valami. De beszél­hetett ő annak idején, hogy nem lesz az jó, még saját «ó- gorával is szembekerült emiatt. De a járás az járás — és tago- sítottak. Most aztán itt ül, e- gyedül, az utcán ugyancsak ferde szemmel nézik, Gáspár Z-igáék meg pusmognak, szer­vezik a népet a szövetkezeti föld ellen... Hej, atyaúristen, de nehéz is az élet... Az udvaron lépések cuppog­nak a sárban. Gergely felfi­gyel, kiles az ablakon. Vagy öten tapossák a sarat az iroda felé, leszegett fejjel, libasor­ban, mint az indiánok, akik egymás nyomába lépnek a har­ci ösvényen. Nyílik az ajtó. Gulyás Jani, Nagy Miska, az öreg Szabó, Varga János az Uj-sorról és Báli molnár. Megállnak a szo­ba közepén, egy pillanatnyi zavart csend... De nem szól, szóljanak azok, ha akarnak valam.t. — Adjisten Gergely — bök a kalapjához Gulyás. — Maguknak is — áll fél Kiss Gergely, s nézi, hogy tü- remkednek előre, egyre előbb­re az emberek. Talán belépni jöttek emberek — megpróbál­ja tréfára fordítani a szót, de maga is érzi, milyen ke­gyetlen savanyú volt most ez a tréfa. Az öreg Szabó megköszörüli a torkát, úgy válaszol: — Hát belépni éppen nem, de mint tudja az elnök elv­társ... — Mit elvtársozik itt Gyuri bátyám — hörrent közzé a bi­kanyakú Nagy Miska és előre­lép, egészen az asztalig. Ráej­ti nagy csontos öklét a mun­kaegységkönyvre, s úgy mor­dul fel... — Bennünk van becsület, — azért jöttünk... Érti elnök úr? A földünk kell, merthogy el­múlt az a világ, amikor nyo­morítani lehetett a parasztot. Forradalom van... föld kell... Hát csak ezt akartuk monda­ni, hogy maga is tudjon róla... — Föld kell? — sápadt el Gergely, mintha nem értette volna jól, mintha nem várta volna ezt a mondatot. Hát ho­gyan? Kaptak földet cserébe annakidején, emberek... De meg aztán meg is lehet azt most beszélni, kinek sérelmes, hogy jól járjunk mi is, ti is... Értsünk szót egymással. Ez így nem lesz igazság megint — Hagyjuk azt a szövetkeze­ti igazságot, most forradalmi igazság van — mordul közbe a molnár Báli. — De én nem adhatom oda a földet, nem az enyém az... — Bizony nem, azt a menny- béli úristenit —• cifrázta most már kiabálva Balt, s eiőretó- dult. Nem is kérjük mi azt tő­led, de mástól se. Nincs itt már régi törvény, az újat meg megírjuk mi — ütött a mellé­re — igaz-e emberek? — AZT MEG — mormogták az orruk alatt a többiek, s hogy látták, milyen tanácsta­lan Gergely, még jobban fel­buzdultak, megrészegülve ötük erejétől. — Ne is tiltakozz Gergely — tolta hátrább zsíros kalapját Gulyás Jani. Visszük a föl­dünket és punktum. Csak be­csületből szóltunk neked, mert hogy nem voltál te azért aljas ember soha. A bizottság így döntött... kár a szóért. Bejöt­tünk, szóltunk, most meg me­gyünk és mérjük a földet. Ka­rózzuk... kikarózzuk, ami jár. — De emberek, hát törvény is van a világon — próbálko­zott Gergely egyre reményte- lenebbül. Üljünk le, beszéljük meg... mondom. Ha ti kika- rózzátok a földet, jönnek a többiek, szétmegy ez a csoport föld nélkül rögtön. Nektek csak ott van most Is a föld, de nekünk semmink se lesz... Meg tudunk mi egyezni, szó­ból ért a magyar. — Ne alkudozz, nem vagy te szatócs — fordította tegezésre a szót Báli. Ne népnevelj itt bennünket, mert megjárod. — örülj, hogy ilyen szépen meg- úsztad, te kolhoz-elnök. — Szabó, bátyám — ugrott az öreg elé Kiss. Maga ismer éngem... Értesse meg már ve­lük, be van vetve, szólő Is, van telepítve, gyümölcsös is... Tömérdek munkánk van a földbe... így megint nem lesz igazság... Szóljon hát Szabó bátyám, a jó Isten áldja meg... — Kell a föld... ők akarják, hát én nem maradhatok ki — motyogta félrepislogva az öreg. — Állj odébb elnök, mert meggyűlik a bajod. Ne szegüij szembe a néppel, mert megjá­rod. Elmúlt már az a világ... érted-e? tolakodott elő Nagy M.ska Szabó mögül. — Nem megmondtam, hogy a nyűnek jövünk ide — har­sogta közbe Báli. Gyerünk em­berek a jussunkért — lódult előre, félrelökve az útból Ger- ge.yt. A többiek utána, csak az öreg Szabó nézett vissza egy pillanatra, de aztán gyorsan a többi után iramodott, kurta, görbe lábain, nehogy lemarad­jon. A SZOBA ISMÉT üres és csendes lett. S hidegebb. Az emberek behozták magukkal az őszi nyirkot, s itthagyták emlékeztetőnek. Kiss nekitá­maszkodott az ablaküvegnek, s némán, veresedö szemmel nézett ki a szürke, reményte­lennek látszó világba. Állt és olyan száraz lett a torka, mint az augusztusi föld. Az öt ember, Bálival az élen, törtetett előre a sárban, kifelé a határba. Elszántan, súlyos léptekkel, a földért. Mentek feltartózhatatlanui, míg el nem tűntek a késő őszi ködben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents