Népújság, 1956. október (77-83. szám)

1956-10-06 / 78. szám

1956. október 6. szombat NÉPÚJSÁG 5 Ahol a családtagok is segítenek az őszi munkában Az egész megyében híre járt tavasszal, hogy a viszneki Béke Tsz-ben a családtagok is rendszeresen kijárnak dolgoz­ni. Negyvenkilenc hold cukor­répájuk egyelését is több mint 200-an végezték, meg is let­tek vele két és fél nap alatt. Azóta már elmúlt a nyár is, a búzából régen megsütötték az első új kenyeret, a dohány barna levelei is felcsomózva várják, hogy bálákba préselve útnak indítsák őket, de a ta­vaszi lendület semmit sem csökkent. Akkor azért dolgoz­tak, hogy jól fizessen a föld, most azért, hogy mindent egy szálig betakarítsanak. Ehhez pedig sok dolgos kéz kell a közel hét és félszáz hold szán­tón. Mert a nagy nyári mun­kák után nem sokáig tartott a «pihenés». Hamarosan bekö­szöntött az ősz, ezernyi teen­dőjével. Le kellett szedni a dohányt, s még ezzel készen sem lettek, már törni kellett a kukoricát, szedni a répát, mert várják a cukorgyáriak. Mindez jobbára az asszonyok­ra várt itt. A férfiak vágták a 70 hold magherét, a 30 hold maglucernát, rájuk vár a ku- koricaszárvágás is. A fiatalok amellett, hogy itt is, ott is se­gítettek, a silózást végzik. Négyszáz köbméter silót ké­szítettek, most megakadtak egy kicsit, mert tele minden siló­gödör, újakat kell készíteni. Legalább ezer köbmétert akar­nak csinálni, kell is, mert csak a fejős tehenek száma eléri a félszázat. Egy csapat a maghe­nét csépeli, ez is fontos mun­ka, a lucernamaggal együtt közel 400 ezer forint jövedel­met hoz. Halad a betakarítás és vele együtt a szántás is. összes szántóföldjüknek már 80 szá­zaléka fel van szántva, akad közte jócskán mélyszántás is. Most megálltak egy kicsik az üzemanyaghiány itt is érezhe­tő, azonban nem okoz súlyos késést, mert a legsürgősebb, a vetőszántás, legalább 80 szá-. zalékban megvan. Ami gondot okoz, az a vetés- A hosszú szárazság után hatalmas han­tokat vetett fel az eke, a bo­rona, a tárcsa meg se kottyan a sziklakemény, kötött főid­nek. — De azért nem adták fel végképp a harcot, most gyűrűs hengert járatnak, lánc­talpas traktort is ígért a gép­állomás. És a lelkűk mélyén remélik .segítségükre siet vé­gül az eső, hiszen nem tarthat örökké a szárazság. De addig is megtesznek mindent, ami tőlük telik. Az idén búzából 13.4 mázsás átlagtermésük volt 200 holdon, jövőre sem akarnának kevesebbet. Várják erősen, hogy legyen üzemanyag, mert az őszi szán­tással is haladni kell. Saját kárukon tanulták meg, hogy ősszel kell ezt csinálni. Az idén három vagon kukoricájuk bánja, hogy tavaly ősszel hat­vankét hold szántatlan maradt. Szinte nyári meleg van még, de azért erősen készülnek a télre. Mire beköszönt az esős, hideg idő, minden terménynek —I n Ufa—. fedél alatt, minden szem őszi­nek a földben kell lennie. De gondoskodnak addig az állatok téli takarmányáról is. Huszon­hét vagon széna áll kazlakban a tsz szérűskertjében, ezer köbméter siló készül, s van bőven borsó és árpaszalma is. Ötven mázsa zab, borsó is van elég, csak a szabad tej után havonta 18—20 mázsát kap­nak. Kellő beosztással elég lesz mindez a 91 szarvasmar­hának. 14 lónak, 452 juhnak, 133 sertésnek. A felkészüléshez hozzátar­tozik az is, hogyan indulnak a télnek azok az emberek, akik mindezt előteremtették. Mun­kaegységenként öt kilogramm búzát kaptak, s mivel ebben a tsz-ben nem igen akad „dísz­tag”, mindenkinek meglesz a kenyere. A kenyér mellé hús és zsír is lesz, hizlalhatnak a háztájin termett, meg a munkaegységekre jutó kukori­cából. Egy munkaegységre két kilót kapnak. Arról is gondos­kodtak, hogy ne kelljen a ta­goknak a legszorgosabb őszi munka idején tüzelőért sza­ladgálni. Közösen beszerezték a fát, a szenet, s a munkaegy­ségek arányában osztják szét. Készpénzt is kapnak, mindent összevetve: közel 60 ezer fo­rintot ér egy munkaegység. Az idén is megfizette hát a fáradságot a tsz földje. Tele lett a tagok kamrája, lesz hát miről beszélni az egyéniekkel a hosszú téli estéken. D. R. kiváló tanítómesterei. És Rácz Mihály költészetre, művészetre nagyon is fogékony lelke a mesterek között úgy formáló­dik, mint az agyag. Jönnek a kitűnő szerepek. A főiskolán már Shakespearet játszik. A Szentiványi-é]i álom Zubolyát és Rómeót is. Az első színházban, az ősi alföldi városban, Debrecenben rögtön komoly szerepeket kap. Hamlet-ben ő játsza el Lear- test. 5 kilót fogy, míg megta­nulja, megérti, megízleli a shakespeari szavakat. Hogy a nagy színpadon zenghessenek, a sorok. Pokolba hűség! Eskü ördö­gökhöz! Lélek kegyesség a gyehenna tűzben! Vígjátékban is játszik, az ötletes, ragyogó humorú Man- dragorában. Azután a Lám­pásban játsza Kovács Gusztáv tanítót. Ügy érzi, hogy ez áll legközelebb szívéhez. Az idén saját kérésére Eger­be kerül, mert úgy gondolja, itt sokkal több lehetőség lesz a tanuláshoz, játékhoz. Sokkal több, színesebb, szélesebb ská­lájú szerepet játszhat majd, mint egy nagy színházban. Ér­zi, tudja, hogy nagyon sokat kell tanulnia, egy a célja: 40 éves korában Othellót játsza­ni úgy, mint Bessenyei. ©mii « ititK JZINt ÍZE I N KCT Rács Mihály Furcsa dolog olyan embert bemutatni, akit már ismernek. Már pedig Rácz Mihályt, a fiatal színészt Eger közönsége a Csongor és Tünde Duzzogh ördögfióka szerepében már meg is tapsolta, a vidék, mint a Kérők Perföldyjét ismerte meg. Két ellentétes szerepben a fiatal színész máris megáll­ta a helyét. 15 éves kora óta színészke- dik. Eleinte csak szavalgatott, Petőfit, Aranyt, azután a haj- dúszoboszlói Eposz színjátszó csoportjában játszott. Itt tűnt fel az egyik debreceni szín- igazgatónak: Eredj fiam szí­nésznek — mondta —, ilyen hanggal a színpadra való vagy. És a 15 éves kamaszfiú elin­dult, hogy felcserélje apjáról fiúra szálló ősi fazekas mes­terséget a színészettel. Csupa gátlás, csupa félelem volt- Idegen volt neki a nagy város, és szűk. Megszokta a vándorlást, az országutat, a fáluról-falura való járást A főiskolán sok szeretettel tanít- gatták. Balázs Samu, Gellért Endre. Apáthy Imre, Nagy Adorján, Básthy Lajos mind Az emberek különböző módon töltik el esti szabad­idejüket. Az egyik moziba jár, a másik föl, s alá sétál az utcán, a harmadik a pres- sók világában érzi jól magát, a negyedik kártyázik, az ötö­dik tanul és így tovább . . • A magam részéről nagyon szeretek olvasni, de nagy kedvelője vagyok a rádió­nak is. Szenvedélyesen vadá­szom a jó műsorokat (ilyen is van), gyűjtöm a jó köny­veket (ilyen viszont annál több akad), — s így telnek- múlnak az esték egymás után. Egy idő óta azonban tör­tént valami, ami — ürüm az örömben — feldúlta esti nyugalmamat s harcias szel­lemű hangulatot váltott ki bennem. Az esti órákban ugyanis oly mértékben csökken az áram erőssége, hogy a 40-es szobaégőm csak halványsár­gán pislákol, a rádióm pedig (egyébként megbízható, 3+2 lámpás Philips készü'ék) halk sóhajjal elhallgat, s va­rázsszeme egy becsületes kö­lyökmacska szemének fény­erejét sem éri el. Az első időben laikus, de jóindulatú módon igyekez­tem felfogni e nagyon kelle­metlen jelenséget. Arra gon­doltam, hogy talán az erő­műben történt valami baj, esetleg rossz a szén minősé­ge, vagy — mit tudom én — építkezés folyik a környé­ken, stb., stb. Még arra is gondoltam — bocsásson meg az Áramszolgáltató Vállalat —, hogy az áram esti reme­gése takarékossági szempont­ból történik. Kijelentem, azért jól vizs­gázott nálam az állampolgá­ri fegyelem, mert mérgelődő nejemet többször is így csil­lapítottam: — Ugyan, fiam, mindenütt akadnak átmeneti nehézsé­gek . . . — Közben észrevettem, hogy átmenetileg romlik a sze­mem, s titokban petróleum- lámpa beszerzését vettem tervbe. Bent, a munkahelyemen kénytelen voltam megjátsza­ni a tájékozottat, mivel nem akartam publikálni az áram- históriát. — Mit szólsz a jó öreg Kellérhez — kérdezte egy reggel Ribizli kolléga, a rá­dió nagysikerű Kellér-estjére célozva. — A izé ... a Kellérhez? Hát az óriási volt, kérlek! Kolosszális! Még most is fáj az oldalam a röhögéstől — hazudtam neki. s megeresz­tettem egy félig sikerült vi­Toeejegyzetek CSAK NÉHÁNY PERC Még le sem ment a függöny, a színpadon még zengenek Vörösmarty gyönyörű verssorai, még búgnak a hegedűk a zenekarban, s egy­szerre csak recsegés, ropogás, lábdobogás — néhány néző föltápászkodik és csörtet kifelé. Azt hinné az ember, hogy tömeges hascsikarás ütött ki, s az áldozatok azért szaladnak, ne­hogy kár essen ruhájukban és emberi méltó­ságukban . . . Szó sincs róla! Csak a ruha­tárhoz sietnek, nehogy — uram bocsá! — va­laki megelőzze őket. Csakugyan, milyen bor­zasztó is lenne, ha két-három perccel később jutnának a kabátjukhoz... Két-három perc, vagy még annyi sem, hisz a ruhatár egyelőre gyorsan lebonyolítja a forgalmat. És emiatt a néhány perc miatt megkeserítik a színészek szája ízét — számít is az, hogy ezek a színé­szek hetekig készültek, viaskodtak a szere­pükkel, szívüket, lelkűket adják, hogy három óra hosszat gyönyörködtessék a közönséget! — és emiatt a néhány perc miatt megzavar­ják a többi nézőt, aki szeretné nyugodtan vé­gighallgatni az előadást. Kedves, türelmetlenek! Nem vár benneteket se villamos, se autóbusz, se vonat, legtöbben nyolc—tíz perc alatt hazaértek a színházból — miért teszitek hát ezt? Néhány perc miatt! Talán azt akarjátok bebizonyítani, hogy ti ugyan nem törődtök senkivel és semmivel, a ti néhányatok két—három perce többet szá­mít, mint az egész megzavart előadás? No, de ezt már nem hiszem el. Kultúremberek vagy­tok, hiszen színházba jártok, s feltételezem, hogy nem sznobizmusból. Próbáljátok hát néhány perccel meghosszabbítani kultúráltsá- gotok időtartamát. (brácsás) 1602 mázsa mákgubó Megyénk földművesszövet­kezetei sok munkájuk mellett jól végzik a mákgubógyűjtést is. E fontos nyersanyagból 1602 mázsát gyűjtöttek be, a legjobb eredményt Lakatos Géza, a káli földművesszövet' kezet gyógynövény felvásárló­ja érte el, összesen 192 mázsa mákgubót gyűjtött be. A he­vesi fmsz 117, az egri 132. má­zsát gyűjtött be. Sokat segítet­tek ebben a munkában a me­gye úttörői is. — CUKRÁSZDÁKBAN, esz­presszókban október 1-től .kez­dődően kivonják a rumot és a pálinkát a forgalomból. E he­lyett különböző üdítő italok, többféle likőr és konyak áll a fogyasztók rendelkezésére. Rumot csupán teával szolgál­nak fel. — UIXA JACOBSON, az Egy nyáron át táncol svéd film fősze­replője Stockholmban forgatja új filmjét, a Tűzpiros virágot. — NAGY ESŐ címmel fűm ké­szül Bromfield Árvíz Indiában cí­mű regényéből. — A SARUD I Kossuth ter­melőszövetkezetben jól jöve­delmezett a szerződéses borsó­termelés. 12 mázsás átlagter­mésük után csak prémium­ként 259.370 forintot kaptak. Ennek egyrészét már ki is osz­tották a tagok között. BOCSÁNATKÉRÉS HELYETT Ák napokban a Népkert Csákó felőli oldalán mentem kerékpárral, amikor egy — az állo­más felől jövő — kis csapat egyik tagja, hom­lokát törülgető idősebb kövérkés bácsi meg­szólított: — Mondja már, fiatalember, merre van a Meder utca, mert mivelünk már összejárat­ták a fél várost, de mindig másfelé irányítot­tak. Szégyenkeztem is városunk egyes lelkiisme« rétién tagjai miatt, akik felelőtlnül félreveze­tik a tájékozatlan idegeneket, de örültem is, hogy jóvátehetem ezt a mások által elköve­tett neveletlenséget és gyorsan megadtam az útbaigazítást. — Menjenek át ezen a Hadnagy utcán a Kertész utcába, ott balra fordulva az első ke­reszt utca lesz jobbkéz felől... Csak már otthon, ebédelés közben nyilait belém valami rossz sejtelem. „Mit is csináltál, te jótét lélek?” Akkor döbbentem rá arra, hogy én a Meder utca helyett a Mély utcába küldtem a szerencsétleneket. Dehát hol is van a Meder utca. Fogalmam sincs! És még én mertem magamban elítélni azokat, akik talán hozzám hasonló tájékozatlanság miatt kitelték ennek a tortúrának szenvedő felebarátainkat. Azzal a vérszegény érvvel próbáltam magam vigasztalni, hogy újdonsült egri koromban nem egyszer jártam így én is. De ez nem nyugtatott meg egy cseppet sem. Végre aztán rájöttem, hogy miért nem ismerjük mi ma­gunk egriek sem városunk utcáit: még térkép sincs róla.! Nemrég adott hírt a rádió arról, hogy készül Szolnok város térképe. Vajon nem lenne-e illendő, hogy — legalább a nagy idegenforga­lom tiszteletére — itt is folyna ilyen munka? (halasy) TISZTA LAPPAL gyorgást is. Bevallom, ezen a reggelen támadtak első ízben nem éppen hízelgő gondola­taim az ÁVESZ-szal kapcso­latban. Később fellázadtam és megfogadtam: nem fizetem ki a villanyszámlát. Az én kontómra ne remegjen sem­miféle villanyáram! Szeptember 15-én össze akartam törni a rádiót, mert kedvenc lemezem hallgatása közben csendesült el. Szeptember 17-én (jól em­lékszem, Ludmilla nap volt) azt álmodtam, hogy én va­gyok a fény varázslója, s vaksötétbe borítottam a vá­rost. Bosszúból. Szeptember 18-án hagyta el számat az eddig hallott legnagyobb káromkodás, s ekkor elhatároztam: véget vetek ennek a tűrhetetlen állapotnak. így vettem tollat a kezem­be, hogy a Cifraparti és kör­nyékbeli lakosok nevében megkérjem az Áramszolgál­tató Vállalatot: vizsgálják meg az általam elmondotta­kat, vizsgálják meg, hogy esetleg nem-e a volt Práff ma­lom mellett működő földmű­vesszövetkezeti daráló három — állítólag — nagyterhelésű motorja okozza a hibát . . . Mert nem vagyok hajlandó lemondani a normális fe­szültségű áramról, a rádió­zásról és az olvasásról! Somody József Egy hónappal ezelőtt meg­jelent a Népújságban egy cikk „Abonyi kulákok” cím­mel. Arról írtunk, hogy Fü­zesabonyban több dolgozó pa­rasztot ma is még kutaknak számítanak. Minthogy válasz egy hónap alatt nem érkezett, ismét utá­na néztünk a dolgok állásá­nak. Az pedig a következő: a cikkben szereplő özv. Tassi Péternét időközben rehabili­tálták, s rajta kívül még négy középparasztot javasolt a köz­ségi pártbizottság. Ezenkívül két középparaszttal foglalkoz­tak, de ezeket nem javasolták. A járási pártbizottság és a járási tanács nem szól bele az ügybe. A községieknek kell tudniok, ki kulák, ki nem — úgymond — döntsenek ők. Ebben egyébként tökéletesen igazuk van. A községi tanács ismét csak nem nyilvánít vé­leményt. „Mi a pártbizottság elvi irányítása alatt állunk, — mondják —, mi csak azoknak az ügyét tárgyaljuk, akiket a pártbizottság javasol”. A továbbiakat Ipacs elvtárs- tástól, a füzesabonyi párttit­kártól tudtuk meg. A pártbizottság az elmúlt hetekben felülvizsgálta azok­nak a kérelmét, akik rehabi­litálásuk ügyében hozzá folya­modtak. Négyük kérésének helyt adott, egynek az ügyét még vizsgálja, egyet pedig (Sári Gál Imrét, akivel a Nép­újság cikke névszerint fog­lalkozott) visszautasította a pártbizottság. Miért? — Annak tanyája is volt... Állandóan cselédet tartott. An­nakidején fölényesen viselke­dett. Különben is, ő nem a kuláksága ügyében írt kérel­met, hanem lakásügyben — mondja a párttitkár. (Ami a lakásügyet illeti: an­nakidején összeköltöztettek három — akkor még kulák- listán lévő családot. Kettőt közülük már rehabilitáltak. Az összeköltöztetés, a szűk hely állandó veszekedéseket okozott, a házigazda jobb hí-» j ján a beköltöztetetteken töl- j tötte ki mérgét. Ilyesmire semmi szükség, nyilvánvaló, hogy amint mód lesz rá, meg i kell szüntetni az ilyen áldat- J lan állapotot. Mód pedig al- ! kalmasint lesz a megyerende­zés során ) De a lényeg nem ez A lé­nyeg a rehabilitáció módja és lefolyása. A beszélgetésből érződött, hogy Ipacs elvtárs ismeri és el­fogadja a XX. kongresszus ta­nulságait, a júliusi határoza­tot. Hátráltatja az, hogy nem ismeri még teljesen a község lakóit és hogy a pártbizottság tagjai — ők azelőtt is helyi ve­zetők voltak — nem mindig és nem teljesen értik meg az új szellemet. Mi bízunk Ipacs elv­társban, de néhány dolgot meg kell jegyeznünk. Nem tartjuk helyesnek azt, hogy egyéni kérelmek alapján intézik a rehabilitációt. Elvég­re nem mindenki ír kérelmet, akit igazságtalanul kuláknak nyilvánítottak. Esetleg csak azért nem, mert elfásult, nem bízik az eredményben. * És különösen nem tartjuk helyesnek azt, hogy egy szűk kör, néhány ember ítélkezik eleveneken és holtakon. Még akkor sem, ha az a néhány em­ber a községi pártbizottság. Ezek az elvtársak éveken át végrehajtották az akkori, nagyrészt helytelen politikát, — az osztályharc élesedésének elve szerint. Feltehető, hogy egyik hónapról a másikra nem szabadultak meg a régi dogmáktól, felfogástól és — módszerektől. Mint ahogy en nem is könnyű. Az is elkép­zelhető, hogy a bizottság egy­két tagja személyi ellenszenv­vel viseltetik valaki, vagy va­lakik ellen. Mi hát a megoldás? A nyilvánosság. Szócséplés- nek hat már, annyiszor el­mondtuk. Megírta a Szabad Nép, a többi újság, felolvasták határozatképpen és mégis újra el kell mondani: a falu nyilvá­nossága döntse el, kit tart ku­láknak. Megtárgyalja a párt- bizottság, megtárgyalja a ta­nácsülés, de a legfelsőbb fórum a falu gyűlése. A pártbizottság­nak joga és kötelessége, hogy javaslatot tegyen és érveljen mellette, bizonyítson, ha kell. De csak újabb hibákat szül­het az, ha már tanácsülés elé is csak azok kerülhetnek, aki­ket a pártbizottság javasolt. Nem, nemcsak személyes ügyekről van itt szó, s főként nem arról, hogy „miért ne dol­gozhatna ennek meg ennek a lánya is?” — hanem a párt fa­lusi politikájáról. A pártnak vissza kell nyernie a közép­parasztság bizalmát, amelyet megingattak az elmúlt évek helytelen elvei és még helyte­lenebb módszerei. Ehhez pedig nem utolsósorban a kulákkér­dés igazságos, nyilvános és végleges felülvizsgálata is kell. A legtöbb községben már meg­értették és végrehajtották ezt. Ideje, hogy Füzesabonyban is végrehajtsák. A pártbizottságnak nem sza­bad félnie a nyilvánoságtól. Hogyan akarja vezetni a köz­séget, hogyan számíthat az em­berek bizalmára, ha elzárkózik előlük? A tanácsnak pedig bát­rabban és önállóbban kell fel­lépnie, javaslatokkal élnie, ki­állnia amellett, amit igaznak tart. Ezt a pár sort is csak azzal fejezhetem be, amivel a múlt­korit: ez kell még a tiszta lap­hoz Füzesabonyban. (G. A.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents