Népújság, 1956. augusztus (60-67. szám)
1956-08-15 / 64. szám
NfPÖiSÄG 1936. augusztus 13. szerda Elment és még sem ment el . . . Éppen a vasutasnap előtt, augusztus 10-én délután 13 órakor történt. Vígan loholtunk a verpeléti vasútállomás felé, hogy felszálltunk az ott veszteglő vonatra. Sajnos, a versenyfutás hiábavaló volt, mert az állomás forgalmistája a vonat kalauzaival egyöntetűen azt állította, hogy ez a vonat már elment Mi próbáltuk az igazunkat és a tényállást elhitetni velük, de ők hajthatatlanok maradtak. Az állomás forgalmistája kérésünkre nem volt hajlandó jegyet adni mert „ennek a vonatnak már el kellett volna menni.” Az említett vonat még csak a tanakodás után négy-öt perc múlva indult ki az állomásról. Nekünk azt javasolták, hogy szálljunk fel és nyomban fizessünk húsz-húsz forint pénzbírságot, mivel a törvény így rendelkezik. A fennálló és érvényben levő törvényekkel mi is egyetértünk, de olyan emberekkel és módszereikkel, akik a törvényeket és rendelkezéseket a lehető legbürokratikusabban hajtják végre, mint a szolgálatban lévő személyek, egyáltalán nem tudunk egyetérteni. Mivel nem voltunk hajlandók a húsz forint pénzbírságot kifizetni így elindultunk gyalogosan. Varga János Eger, 204 néző, V.: Czapkó. Bp. Vörös Lobogó: Antal — Königh, Szívós — Salamon, — Kiss, Bajor, Végh. Edző: Schlenker Antal. Egri Bástya: Minárovics — Halmos, Fodor — Kádas — Tassy, Szepesi. Gyergyák. Edző: Baranyai György. Egyik csapat sem erőltette meg nagyon magát, így a játék meglehetősen unalmas, ötlettelen és sok hibával átszőtt volt. Egy veszélytelen támadás végén született meg az első gól is: Kádas nagyerejű, távoli lövésébe Szepesi beletette a kezét, s a labda védhe- tetlenül vágódott a jobb íelső sarokba, 0:1. Valamit javult az iram, máris megszületett a kiegyenlítés — védelmi hibából, Kiss lövése s^/zómagyatázá DOMJOZ Nem árt néha tisztázni egykét közkeletű fogalmat. Például: ki az a dolgozó? Válasz: dolgozó az, aki dolgozik. Sajátságos, de hogy egészen végére járjunk a dolognak, állapítsuk meg azt is, ki nem dolgozó. Válasz: nem dolgozó az, aki nem dolgozik. Dolgozik az esztergályos, a kubikus, a földművelő, az orvos, a takarítónő stb. Az említettek ténykedése fedi a munka fogalmát, ennélfogva ők a „dolgozók“ kategóriájába sorolhatók. Nem dolgozik a csecsemő, a diák, a nyugdíjas és néhány jól kereső ember felesége. Ezek kívül rekesztetnek a „dolgozók“ kategóriáján. Többnyire dolgoznak a múltbeli kizsákmányolok, csendőrtisztek stb. Nem állítom, hogy túláradó (!) örömmel cserélték fel a száz és ezer holdak, üzemek jövedelmét a szerény, de biztos segédmunliási fizetéssel, dehát a dolgozás fogalma független az érzelmi velejáróktól. Most pedig vegyünk szemügyre néhány kijelentést. Például: „a kultúra a dolgozóké" vagy „udvariasabb kiszolgálást a dolgozóknak“. Az iménti meghatározásból kiindulva ez annyit jelent, hogy a mozi, a könyv, a zene megilleti az esztergályosokat, az orvosokat, a földműveseket, a tisztviselőket és a népi demokrácia ellenségeinek azt a részét, ameli) munkára fanyalodott, de nem illeti meg a diákokat, a nyugdíjasokat, a jobbmódú háziaszszonyokat és egy-két spekulánst. Továbbá: ha egy negyvenötéves kazánkovács húsosabb pörcöt kér a Csemegében, akkor az elárusító köteles teljesíteni kívánságát, de ha az illetőnek hatvanötéves apja teszi ugyanazt, akkor az elárusító jogosan vághatja oda: „n válogat vén kappan?“ — mivel hogy az udvariasabb ki- ■ szolgálás csak a dolgozókat illeti meg, s aki nyugdíjba vonult, az már nem tekinthető annak. Ügy hiszem, ilyesmit senki sem pártol, még az idézett mondatok szerzői sem. Máshol lesz a hiba. Talán csal: azt akarták mondani: a „kultúra a népé“, „udvariasabb kiszolgálást a lakosságnak“ — s nem gondoltak arra, hogy népi demokrácia ellenségei helyet tulajdonképpen a diákokat, a nyugdíjasokat taszítják el a közjótól. Mindezeket tekintetbe véve javaslom még, hogy a munkásokat nevezzék munkásoknak (minthogy a „dolgozó“ cím tisztviselőket is megilleti, egy intézmény dolgozóit nevezzék munkatársaknak, a moziba járó dolgozókat nevezzék közönségnek, a kenyérevő dolgozókat nevezzék fogyasztóknak, vagy vásárlóknak, a városban lakó dolgozókat városiaknak, falusi dolgozókat falusiaknak — vagyis használják a magyar szókincset egész gazdagságában, a „dolgozó“ szót pedig csak akkor, ha csakugyan munkából élő embereket akarnak megkülönböztetni mindenki, mástól. (gá:s) Rádió műsor Szerda, augusztus 15. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9: A Rádió nyári szabadegyeteme. A ritmusról. — 9.40: Bolgár népdalok. — 10.10: Üzenetek. — 10.40: Pillantás a nagyvilágba. — 10.50: Hangszerszólók. — 11.10: Kórusok. — 11.40: Szülők — nevelők — gyerekek. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Könnyű zene. — 14.15: Uher Zita énekel, Varjú Irma zongorázik. — 15.42: Szünidő. Beszélgetés gyerekekkel. — 15.55: Zenekari hangverseny. — 16.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.57: Műsorismertetés. — 17.10: Szív küldi. — 17.30: Ének tiszta Csunjanról. Koreai legenda. — 18: Muzsikáló városok. Bécs, Párizs, Prága. — 18.55: Kommentár. — 19: Betű és valóság. Hogyan élnek jogaikkal a hatalom birtokosai falun? 20.20: Jó estét, gyerekek! — 20.25: A vidám hét rejtvénye. — 20.30: Kodály: Háry János. Daljáték négy kalandban, elő és utójátékkal. — Közben: 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Háry János c. daljáték folytatása. — 23.35: Sam Brown énekel, a Stanley Black- zenekar játszik. Csütörtök. Augusztus 16 . Kossuth-rádió: 8.10 A sztálinvárosi népi zenekar játszik. — 8.40: Szimfonikus táncok. 9.20: Tulipánkert. Bihari Klára verses meséje. — 10.10: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 10.40: Dalok. — 11: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.15: Fúvósindulók. — 11.28: Don Quijote. II. Harc a szélmalommal és egyéb elmondásra érdemes kalandok. — 12.10: Jugoszláv népdalok. — 12.30: Részletek Borodin Igor herceg c. operájából. — 13.15: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora a kis iskolásoknak. — 14.50: Ottörő- mikrofonnal az országban. — 15.10: Az én ezermesterem. — 15.30: Ravel: Alborada del grasloso. — 15.40: Derűs délután Erfurtban. — 16: sSneJJ A VÍZILABDA olimpiai kupáért Bp. Vörös Lobogó — Egri Bástya 5:2 (1:1) Eger, 200 néző, V.: Czapkó jutott az egri kapuba, 1:1. Ezután Szepesi labdája a kapufán csattant, majd Fodort szabálytalanságért kiállította a játékvezető. Ismét ellaposodott a játék, s az unalom egészen addig tartott, míg az emberfölényben lévő Lobogó a II. félidő elején — Königh révén — megszerezte a vezetést. 2:1. A Bástya most nagy harcot vívott az egyenlítő gólért — sikertelenül. Gyergyák döntő helyzetben Antalba vágta a labdát, majd Kádast gólhelyzetben elnyomták. Gyors ellentámadás következett, melynek végén Kiss az elalvó egri védelem mellett megszerezte a harmadik Lobogó gólt, 3:1. Salamon a kiállítás sorsára jutott, a taktikailag gyengén működő Egri Bástya a- zonban nem tudta kihasználni emberelőnyét, sőt a Lobogó ért el , újabb gólt: Szívós lövése a hálóba ' végódott, 4:1. Nem sokkal később esett a mérkőzés legszebb gólja, Gyergyák nehéz szögből élesen a léc alá vágta a labdát, 4:2. Az utolsó percben — állandó egri támadások közepette — Bajor még egy gólt dobott, s így kialakult az 5:2-es végeredmény. Alacsony színvonalú mérkőzést lá tunk, mindkét fél tartózkodóan játszott. A Vörös Lobogó jobban kihasználta helyzeteit, s ezzel nyert. Az egri csapatban mindenki formája alatti teljesítményt nyújtott. Czapkó játékvezető sok hibát vétett, különösen az egriek kárára. A H. Törekvés Ismét vereséget szenvedett, Rózsaszentmárton előnye 2 pontra nőtt a megyei bajnokságban A megyei bajnokság vasárnapi fordulójában általában a várt eredmények születtek. A feltűnően gyöngén rajtoló H. Törekvés Egerben ismét vereséget szenvedett, így a rózsaszentmártoniak előnye — az Egri Dózsa elleni győzelmük után — két pontra növekedett. A Lőrinci Vasas 2 pontot hagyott Gyöngyösön, a jól küzdő hazai csapat ellenében. Az Egercsehi Bányásznak nem került különösebb megerőltetésbe Füzesabony legyőzése, ezzel ismét teljesen felzárkózott a vezetőkhöz. Füzesabony sorsa megpecsételtnek látszik. Az Egri Vasas — H. Kinizsi vetélkedéséből ezúttal a hatvaniak kerültek ki győztesen. Hevesen igen változatos harcot vívott a Traktor és a Petőfibányai Bányász végül Is gólnélküli döntetlent értek el. Pétervására újabb értékes győzelmet aratott a Gy. Bányász ellen. Egerben végig alacsony színvonalú mérkőzést vívott egymással az Egri Bástya H. és a Hatvani Törekvés csapata. A valamivel jobb Bástya 1:0 arányban győzött. Vérengeteg hibával. Nem értjük a bajnokjelölt hatvaniak gyenge őszi rajtját. Hatvanban hatalmas küzdelem után dőlt el a H. Kinizsi — Egri Vasas mérkőzés sorsa. Az első félidőben a széltől támogatott egriek kezdeményeztek többet, szünet azonban a hazaiak támadtak többet és 2:1 arányban győztek. A győztes gól öngól volt. Gyöngyösön megérdemelt győ- zelmet aratott a Gy. Kinizsi magá- ratalált együttese a harmadik helyezett Lőrinci ellen. A kiesés ellen küzdő gyöngyösiek nagy becsvággyal harcollak a bajnoki pontokért és megérdemelten győztek. A hazaiak mindkét félidőben többet támadtak. Hevesen nagy érdeklődés mellett játszották le a Hevesi Traktor — Petőfibányai Bányász találkozót. A hatalmas iramú mérkőzés gólnélküli döntetlennel ért véget. Végig a hazaiak irányították a játékot, a támadók azonban egyszer sem tudták áttörni a kemény bányászvédelmet. Rózsaszentmártonban a gig unalmas mezőnyjáték folyt — várakozásak megfelelő eredmény született, az R. Bányász — E. Dózsa mérkőzésen. A hazai csapat 3:0 arányban győzött. A rózsa- szenmártoniak játéka most sem elégített ki, a Dózsa sokszor nyílttá tud, a tenni a mérkőzést. Az egri kapus a n. félidőben megsérült. Egercsehiben Füzesabony csapatát látták vendégül. A hazaiak az első félidőben igen jól játszottak és egyre-másra érték el góljaikat. 4:0 után azonban könnyelműsköd- ni kezdtek, s a lelkes füzesabonyiaknak sikerült 2 gólt elérniük. Pétervásárán a jó formában lévő hazai együttes 2:0 arányban legyőzte a Gy. Bányász együttesét. Változatos, kemény küzdelem folyt a pályán, Pétervására egyik játékosának sérülése folyiarWsoka- ig 10 emberrel játszott. Győzelmük feltétlenül megérdemelt. Eredmények: Rózsaszentmárton — E. Dózsa 3:0, E. Bástya — H. Törekvés 1:0, Gy. Kinizsi — Lőrinci 3:1. H. Kinizsi — E. Vaass 2:1. Egercsehi Füzesabony 4:2, Pétervására — Gy. Bányász 2:0, Heves — Petőfibánya 0:0. Egriek nyerték as Építők SE országos ússóhajnokságának pontversenyét A közelmúltban rendezték meg Budapesten az Építők SE országos úszóbajnokságát, melyen az Egri Építők úszói nagyszerű teljesítményeket nyújtva, az első helyet szerezték meg a pontversenyben. A fiatal szakosztály működése valóban minden elismerést megérdemel. Wolszky Agenor elnök és Bitskey Aladár edző szinte a semmiből teremtettek olyan lelkes. fiatal úszógárdát, mely maholnap komolyabb feladatok megoldására is képes. Az egriek eredményei: 100 m ffi hátúszás: 1. Lakatos 1:20.4, 400 m ffi gyors: 1. Bíró 5:40.4, 3. Fecske 5:47.9 (Bíró még ifjúsági versenyző), 100 m női mellúszás: 1. Krupa 1:38.1, 100 m ffi ifj. pillangó: 2. Báder 1:24.6, 50 m úttörő leány mellúszás: 1. Andreánszky 44.6, 50 m úttörő fiú gyors: 1. Gyertyánfi 36.0. 50 m úttörő leány gyors: 2. Fekete E. 39.3, 4x100 ffi vegyes váltó: 1. Egri Építők (Lakatos, Szeremi, Kiss B., Fecske) 5:33.0. 4x50 m serdülő ffi vegyes váltó: 1. Építők (Szántai Báder, Lendváry, Bitskey) 2:39. 4x50 m úttörő fiú gyorsváltó: 2. E. Építők (Mártonffy, Fekete, Csatári, Gyergyánfi) 2:31. 4x50 m úttörő leány mellúszó váltó: 1. E. Építők [Andreánszky, Boócz, Fekete Gyertyánfi) 3:08.1, 4x50 m ffi ifj. vegyesváltó: 1. E. Építők (Kovács, Radnai, Madaras, Bíró) 2:29.12, 800 m ffi gyors: 2. Bíró 11:53.3, 100 m serdülő leány mellúszás: 1. Gyertyánfi 1:37.5, 100 m ffi gyors: 4. Fecske 1:11.0, 100 m ifj. ffi gyors: 4. Madaras 1:11.9, 100 m női gyors: 2. Krupa 1:32, 100 m serdülő fiú gyors: 6. Bitskey 1:21.7, 200 m ffi gyors: 4. Kiss B. 2:55.0, 4x50 m úttörő fiú mellúszóváltó: 4. Eger A. 3:18.5, 100 m ffi mellúszás: 3. Szeremi 1:30, 200 m ifj. női gyors: 5. Bobori 1:32.7, 100 m serd. fiú hátúszás: 2. Szántai 1:29.5, 3. Báder 1:29.7, 100 m ifj. ffi mellúszás: 2. Kocsis 1:30.2. 4x100 m ffi gyorsváltó: 2. E. Építők (Fecske, Lakatos, Kiss I., KISS II.) 4:57.3, 4x50 m. serd. leány mellúszó váltó: 2. 30 versenyző indult a hatvani járás tenisz bajnokságán Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.30: Szív küldi. - 17.10: Tánczene. — 17.30: Walter Gieseking Brahms-műveket zongorázik. — 18: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. Kozák G. József vezetésével. — 19: Minden virág virágozzék. Művészek, tudósok új terveikről. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Jó estét, gyerekek! — 20.35: Halljátok feleim fültökkel... Rádió-műsor paródia a magyarok bejövetelétől napjainkig. — 22.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara és az Állami Hangverseny zenekar játszik. A szünetben: 23.08: Óda egy görög vázához. Keats verse. — 23.15: A hangverseny közvetítésének folytatása. Péntek, augusztus 17. Kossuth-rádió: 8.10: Sárgadinnye levele... Magyar népdalok. — 9.15: Népszerű operarészletek. — 10.10: Mesedélelőtt az óvodában. — 10.30: Kiinda István orgonái. — 11.10: Lányok, asszonyok. — 11.25: Hallgasson egy kis könnyű zenét! — 12,10: Ifj. Magyart Imre és zenekara játszik. — 13: Falusi híradó. — 14.15: Úttörő híradó. — 14.35: Népszerű szerelmi kettősök. — 15.10: Nagy magyar elbeszélők: Kosztolányi Dezső — 15.30: Könnyű zene a délelőtti műszakból hazatérteknek. 16.04: Csi- liesala csodái. Mesejáték. — 16.57: Műsorismertetés. — 17.10: Jó munkáért — szép muzsikát, az Egri Dohánygyár dolgozóinak kívánságára. — 18: Ifjú Figyelő. — 18.20: Nagy. mesterek, nagy művek .— Brahms: Változatok egy Haydn- témára, — 19: A 60.000. levél. — 19.15: Szív küldi... — 20.20: Jó estét, gyerekek! — 20.30: A Rádió Világ- szinháza. A Revizor. Gogol vígjátéka. — 22.30: Tíz pere külpolitika. — 22.40: Sporthíradó. — 23: Virágénekek. — 23.30: írók a mikrofón előtt. Keszthelyi Zoltán. — 23.40: Buncsikov és Nyecsajev énekel. Ken Griffin orgonái. A Selypi Cukorgyár teniszpályáján — (egyben a járás egyetlen pályája!) — rendezték meg a hatvani járás 1956. évi tenisz-bajnokságát. A versenyt gördülékeny rendezésben, tervszerűen bonyolította le a rendezőség. A bajnokság során komoly előrehaladásról tettek bizonyságot a Selypi Kinizsi fiataljai, A versenyen hatvani, petőfibányai és selypi teniszezők álltak rajthoz: 24 férfi és 6 nő. Eredmények: Férfi egyes: 1. Szentmarjai. 2. Fábián, 3. Gáspár B. — Férfi páros: 1. Szentmarjai — György, 2. Fábián — Gulyás, 3. Kovács — Wágner és a Kovács — Szabó pár. — Női egyes: 1. Varga Mária, 2. Vashegyi Katalin. 3. Gáspár Béláné. — Női páros: 1. Varga — Vashegyi, 2. Nagyné — Gáspárné. — Férfi vigasz: 1. Szabó, 2. Kovács, 3. Keresztes József. György kivételével valamennyien a Selypi Kinizsi versenyzői. E. Építők 3:12.3, 4x5# m ffi ifj. gyorsváltó: 4. E. Építők (Radnai, Madaras, Kovács, Bíró) 2:11.6. — Pontversenyben: 1. Egri Építők 144, 2—3. Bp. Epitök és Székesfehérvári Építők 123—123. 4. 21. sz. Építők 77, 5. Gyárépítők 66. 6. Hídépítők 51 ponttal. Kelecsényi Zsuzsa országos ifjúsági bajnokságot nyert 400 m gyorson Budapesten, a Nemzeti Sportuszodában rendezték meg a Magyar Népköztársaság 1956. évi országos- ifjúsági úszóbajnokságát. A nagy létszámmal felvonuló egri fiatalok, általában jól helytálltak a bajnokság erős mezőnyében. Legjobban Kelecsényi Zsuzsa szerepelt, aki a 400 m-es gyorsúszásban 5:38.4-es idővel bajnokságot szerzett. Eredmények: 100 m gyors női: 4. Kelecsényi Zsuzsa 1:11.6, Kelecsényi eddigi legjobb Idejét érte el! — 100 m ffi mellúszásban: 4. Pócsik Dénes 1:19.3. — 400 m ffi gyors: 5. Katona 5:10.9. — 200 m vegyesúszás, női: 4. Gaál Gabriella 3:10.2. — 4x100 m ffi megyesváltó: 5. Egri Bástya 4:54.4. — 100 m mellúszás. női: 4. Brindza Lenke 1:30.9, 5. Gaál G. 1:32.2. — 200 m pillangóúszás: 4. Fábián J. 2:51.8. — 200 m ffi mellúszás: 3. Pócsik Dénes 2:52:3. — 4x100 m ffi vegyesváltó: 4. Egri Bástya 5:52.1. — 400 m gyors, női: 1. Kelecsényi Zsuzsa 5:38.4, 5, Séra Hilda 6:17.6. — 200 m mellúszás, női: 4. Brinza Lenke 3:13.8. — 200 m ffi vegyesúszás: 5. Fábián J. 2:44.6, 6. Pócsik D. 2:45.4. — 100 m pillangó női: 5. Sjecz 1:40. — 4x100 m gyorsváltó, női: 5. Egri Bástya 5:23.3. — 4x200 m fű gyorsváltó: 4. Egri Bástya 10.05.4. H Lahatosárugvár csapata nverte a „Pákozdi Járőrverseny“ egri döntőjét Vasárnap három csapat — a Finommechanika, a Lakatosárugyár és a MÉSZÖV részvételével rendezték meg Egerben a ..Pákózdi járőrverseny“ helyi döntőjét. Az öt főből álló járőrök kemény küzdelmet vívtak egymással a terepfutásban, céllövészetben, távolugrásban, kézigránát-, táv- és célbadobásban. Az értékelés szerint a Lakatosárugyár járőre győzött 11 ponttaL a MÉSZÖV járőre előtt, melynek szintén 11 pontja volt. Az első hely sorsát — a kiírás szerint -— a terepfutásban elért jobb eredmény döntötte el. Eredmények. Lövészet: 1. MÉSZÖV 57 kör, 2. Lakatosárugyár 36 kör, 3. Finommechanika 14 kör. — Távolugrás: 1. Lakatosárugyár, 2. Finommechanika, 3. MÉSZÖV. — Kézigránátdobás távolba: 1. MÉSZÖV. 2. Lakatosárugyár, 3. Finommechanika. — Kézigránát cél- badobás: 1. MÉSZÖV. 2. Finommechanika, 3. Lakatosárugyár. összetett pontversenyben: 1 Lakatosárugyár, 2. MÉSZÖV 3 Finommechanika. A Népújság Totó-tájékoztatója 1. Bp. Vörös Lobogó — Csepeli Vasas. A Vörös Lobogó győzött, a Csepel döntetlenül játszott vasárnap. A Lobogó győzelme valószínűbb, mint a Csepel pontszerzése. 2. Budapesti Honvéd Szombathelyi Törekvés. A Honvéd a múlt héten alulmaradt a Tatabányával szemben, a Szombathely döntetlent ért el Pécsett. Tehát az X-et Is figyelembe kell venni. 1 X ^A^AA^^^AA^vVvVvW^^<WWVWVVWWWW^AVWVsAAA/V'AVvV^A^^Vv^W Apró hirdetések Harmónium, kifogástalan, eladó. Zagyvaszántó, Heves megye, Szabadság tér 10. Eladó 250-es Puch motorkerékpár. Megtekinthető Egerbakta, Kultúrotthon mellett. Egri Földművesszövetkezet minden érett gyümölcs-cefrét, alma és körte kivételével, a legmagasabb napiáron vásárol. Eger, Ar- nyékszala út 12. sz. alatt, a szeszfőzde telepén, reggel 6 órától este 20 óráig. Különleges konyha, hálószoba, kombinált bútor kisiparostól, fizetési könnyítéssel. Barth asztalos- mester. Budapest, V., Szent István körút 23. Nagy Ignác utcai oldalon, Nyugatinál. Rckamiék, fotelok, Bzékek, kevés előleggel, hathavi részletre. Závod- szky kárpitos, Budapest, Dohány utca 6. Eladó egy 125-ös Csepel motor- kerékpár. Füzesabony, Úttörő út 23. Kerekes mángorló eladó. Eger, Ipoly Arnold utca 6. (Csákó) Molnár. Eladó Egerben Május 1. u. 56. sz. háromszobás ház. Beköltözhető: egy szoba összkomforttal. Egri négy szobás, kis kertes ház jutányosán eladó. Érdeklődni: Vö- 1 rösmarty u. 91. A Gyöngyösi Kézműipari Vállalat azonnali belépésre felvesz otthon dolgozó női és férfi fehérnemű, valamint nőiruha varrónő és férfimunka készítő szabó bedolgozókat. Fizetés kollektív szerint. — Jelentkezni lehet: Gyöngyös, Sztálin tér 8. sz. alatt, valamint Eger, Rákóczi út 5. szám alatt. Jóállapotban lévő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Eger, Bárány utca 54. szám. az MDP Heves megyei Párt* itottsága és a Megyei Tanács lap)« Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Suba Andor felelős szerkesztő, Papp János helyettes szerkesztő, Gyurkó Géza és Törös Károlyné rovatvezetők Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Mártírok tere 1. Postafiók: 23. Telefon: 24-43, 24-44, 24-45. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 3,50, negyedévre 10,50 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Hevesmegyei Nyomda V.. Eger, Felelős nyomdavezető: Mandula Ernő. 6. Szikra Gázművek — Bp. Spartacus. A Gázművek csatársora hat gólt rúgott — vasárnap, a Spartacus nehezen tudott győzni. Az egyes mellé egy-két X-et is írjunk. 1 X 3. Dorogi Bányász — Bp. Vasas. A Vasasnak a „lábában“ van még a KK mérkőzések fáradsága, így az egyes nem lehetetlen. t X 4. Tatabányai Bányász — Bp. Kinizsi. Döntetlennek Ígérkező mérkőzés. A Tatabánya a Honvéd legyőzésével bebizonyította, hogy nagy csapatoknak is méltó ellenfele. 1 2 5. VL Kistext — Budafoki Építők. A forduló legbiztosabb mérkőzése. annál is inkább, mert a Kis- textnek a csoport elsőséget jelenti két pont. 1 2 7. Gödöllői Dózsa — Vasas Dinamó. A Gödöllő otthonában esélyesebb 8. Törekvés Szállítók — Bp. Szikra. A Szikra a harmadik, a Szállítók ötödik helyen áll a kupában. Már egyik sem lehet első. A döntetlen valószínű. 1 X 9. Energia Ploesti — CCA Bukarest. A CCA Bukarest tartja első helyét, a Ploesti sokszor játszik döntetlenül. X 2 10. Dinamó Bacau — VL Arad A sereghajtó Bacau könnyen meglepetést okozhat, így győzelmével is számolni kell. 1 2 11. Metz — Lens. A Metz hazai környezetében számíthat a két pontra. 12. Toulouse — Racing Paris. Döntetlent ígér a mi véleményünk a győzelme. papírforma, a Racing Paris 6 HAVI RÉSZLETRE VÁSÁROLHATÓ a SALGOTARJANI zománcozott „LUNA” TŰZHELY sima és színes kivitelben, 820.— Ft és 1.100 Ft-os árban. Bőséges készlettel várják önt megyénk alábbi szaküzletei: EGERBEN: GYÖNGYÖSÖN: HATVANBAN: az Állami Áruház, az Egri Kisker. Váll. 62. és 03. sz. vas- szaküzlete. az Állami Áruház, a Gyöngyös és Környéke Kisker. Váll. 27. és 39. vasszaküzlete. a Gyöngyös és Környéke Kisker. Váll. 138. sz. vasszaküzlete. FÜZESABONYBAN : az Eger és Környéke Kisker. Váll. 116. sz. árudája. PÉTERVÁSÁRÁN: az Eger és Környéke Kisker. Váll. 127. sz. árudája.