Népújság, 1956. július (52-59. szám)

1956-07-28 / 59. szám

6 NËPÜJSAG 1956. július 28. szombat. Külpolitikai jegyzetek A Republika a magyar—jugoszláv viszony fejlődéséről A Republika című jugoszláv hetilap foglalkozik a Magyar Dolgozók Pártja Központi Ve­zetősége ülésének eseményei­vel és a többi között ezeket írja: Gerő Ernő első két beszédé­ben nemcsak az országunk irányában folytatott politika revízióját hirdette meg, hanem azt is, hogy Jugoszláviának és vezetőinek a közelmúlt alap­talan sérelmeiért megadják a szükséges elégtételt Ez a lépés azt a reményt kelti, hogy rö­videsen teljesen normalizáló­dik a két szomszédos ország viszonya, ami megfelel né­peink vágyának és törekvésé­nek. Jugoszlávia ugyanis nem kíván semmi egyebet, csak azt, hogy a politikai rendszerre való tekintet nélkül minden országgal politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat tartson fenn és ezeket erősít­se. Következetesen ezt a poli­tikát vallva, minden egyes jugoszláv tetszéssel fogadta az MDP új titkárának Jugoszlá­viára vonatkozó kijelentését. Az MDP Központi Vezetőségé­nek legutóbbi ülésén Gerő ki­jelentette: «A magyar párt­nak még le kell rónia adóssá­gát Jugoszlávia népével, a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségével és vezetőivel szem­ben". Ami Jugoszlávia és Magyar- ország viszonyának továbbfej­lődését illeti — folytatja a lap — meg vagyunk győződve: a fenti szavak tettekké vál­nak és Budapestről kedvező lépések történnek azirányban, hogy teljesen helyreálljon or­szágaink tartós és konstruktív viszonya, amelyből mindkét országnak előnye származik. Gerő Ernőnek, az MDP új titkárának beszámolóját ép­pen ezért megelégedéssel fo­gadta a jugoszláv közvéle­mény, amely bebizonyította: képes és kész arra, hogy tár­gyilagosan és jóindulatúan ér­tékelje a világ eseményeit és különösképpen a legközvetle­nebb szomszédságunkban tör­ténő eseményeket. Ilyen szem­pontból nézve, Gerő legutóbbi kijelentése, ugyanúgy, mint az MDP vezetőségében végrehaj­tott személyi változások elő­relépést jelentenek, mert az a teljes felgyógyulás jele a Du­na táján. Vjesuik u Sredu: Jó hír A jugoszláv Vjesnik u Sre- du című társadalmi-politikai hetilap legújabb száma -“Jó hír» címmel cikket közöl, melyben megállapítja: A szomszédos Magyaror­szág fővárosából a legutóbbi időben érkező számos hír kö­zül minket, jugoszlávokat, kü­lönösen meörvendeztetett az MDP Központi Vezetőségének a nemzeti kisebbségre vonat­kozó álláspontja. A cikk ezután ismerteti a budapesti rádió kommentár­ját a Központi Vezetőség ha­tározatának a nemzeti kérdés­sel foglalkozó részéről, majd ezt írja: Ehhez a határozathoz és a hírmagyarázathoz semmit sem kell hozzátennünk. Közvéle­ményünk örömmel fogadta ezeket a híreket és meg van győződve arról hogy a hiva­talos lépések és ígéretek után csakhamar értesül majd a ha­tározat megvalósulásáról. szüksége a mezőgazdaságnak és mekkora mennyiségben, el kell intézni a gépek gyártását, hogy a lehető legkevesebb munkaerővel birkózhassunk meg a betakarítással. Hruscsov elvtárs nagy fi­gyelmet fordított az új szov- hozok munkásainak életkörül­ményeire. Elmondotta, hogy sok szovhozban nem elég a lakóhelyiség, nincs kultúrház. nincsenek más kultúrintéz­mények sem. A fiataloknak nincs hol eltölteniök szabad­idejüket. Az üzletek rosszul működnek, az áruk fennaka­dásokkal érkeznek. Több lakó- helyiséget. gazdasági helyisé­get és kulturális intézményt kell építeni. Meg kell javítani a munkások és munkásnők ellátását mind az új, mind pedig a régi szovKozokban. csoport váltó- és kitérőszer­kezetet exportál a Szovjetunió részére. Az első szállítmány a jövő hónapban indul út­nak. Rádió mu§or Július 28, Szombat. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: A csóknak próbája. Ifjúsági rádiójáték. — 9.50: Johann Strauss: Déli rózsák — keringő. — 10.10: Operarészle­tek. — 10.40: Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. — 11.10: A „Fe­kete kolostor“ írója. Gyöngyösi István emlékezése Kuncz Aladár­ra. — 11.25: A Zeneművészeti Fő­iskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Operettegyvelegek. — 13.00: Falusi híradó. — 13.15: Mű­vészlemezek. — 14.15: Vidám zene strandolóknak. — 14.55: A Sza­bad Ifjúság és a Rádió nyári rejt- vényversenye. V. — 15.10 Lord Augustus helytáll. G. B.Shaw sza­tirikus komédiája. — 15.45: Vála- i szolunk hallgatóinknak. — 16.00: Kórusaink életéből. — 16.20: Az épülő kommunizmus nagy or zá- gában. — 17.10: Műsorismertetés. — 17.15: Szív küldi... — 18.00: Poroló... — 18.1.5: Lakatos Sándor és zenekara játszik. — 18.55: Kom- mAntár. — 19.00: Szombat este* Lisszabonban. Szepesi György ze­nés riportja. — 20.20: Jó estét, gve- relreki — 30 77: Mai írók Pádíó- színháza: „Dr“. Branislav Nusirs komédiáia. — 22.31: Snortbíradú — ?? 45. Tánczene a világ minden tájáról. Július 29. Vasárnap. Kossuth-rádió: 8.10: Fdes anya­nyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 855: Könyvespolc. — 9.00: Zenés feltörő. 10.10: Százes-— tendős a szegedi Nemzeti Színház. — U.19: A műsort összeállította: Micheline Pr»s!e francia filmszí­nésznő. — 12.15: .Tó ebédhez szól a nóta... 13.00: Hangverseny az Üt-. Vasúttervező Vállalat dolgozói­nak kívánsága szerint. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.15: Snhumann- haneversenv a szerző ha’áának 100. évfordulóián. — 15.40: Egy hét a külpolitikában. —15.55: Szív kül­di... 16.15: Ladomérszky Margit ju- talomjátéka. — 17.25: Műsorismer­tetés. — 18.35: A Berlini Rádió nyári tánczene hangversenye. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.25: Az Ál­lami Népi Együttes zenekara ját­szik. — 20.55: Pillanatfelvétel. Ze­nei beszélgetés Híres Tibor fotó- riporterrel. — 21.29: Vasárnapi al­bum. — 22.10: A vasárnap sportja. Totó. — 22.30: Frimi és Berlin ze­néjéből. — 23.00: Zenekari hang­verseny. Július 30. Hétfő. Kossuth-rádió: 8.15: Zenekari hangverseny. — 9.00: Kalandlesen Pécstől — Egerig. — 9.20: Népda­lok. — 9.40: Régi muzsika. — 10.10: Napos Palkó. — 10.40: Szívesen hallgattuk... I. Még egy megyei tör­ténet. Mikszáth Kálmán elbeszé­lése. II. Gershvin műveiből. — 12.10. Daljátékok zenéjéből. — 13.00 Falusi híradó. — 13.15: Kis­pajtások hanglemeztára. Ajándék­műsor a gyermekek kívánságára. — 15.10 Heti zenés kalendárium. — 16.00: Szombathelyi „Krónika“. Az Ifjúsági Rádió történeti folyóira­ta. — 16.50: Válaszolunk hallgató­inknak. — 16.45: Inglesia gitáro­zik. — 16.57: Műsorismertetés. — 17.15: Liszt-dalok. — 17.35: A Cseh Főiskolások Művészegyüttese éne­kel. — 18.00: Az ifiúság hullám­hosszán. — 18.20: Részletek Bizet Carmen című operájából. — 18.55: Kommentár. — 19.00: Van egy öt­letem... Riport. — Közben: A bú­zamezőkről jelentjük.... — 19.52: Jó estét gyerekek! — 20.00: Népszerű operettekből. — 20.50: Mi újság a tudomány és a technika világá­ban? — 21.10: Ráez Géza és zene­kara látszik. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Bécsi ünnepi hetek. 1956. Hangversenyközveti- tés Béesből hangfelvételről. A Berlini Filharmonikus Zenekar játszik. Július 31. Kedd. Kossuth-rádió: 8.10: Az Oktatás­ügyi Minisztérium énekkara éne­kel. — 9.00: Győzelem a világ te­tején. A Himalája megmászása. — 9.40: Segesvári körkép. — 10.10: Halló, itt Moszkva! Hang! — 11.00: Nők negyedórája. — 11.15: Jó munkáért — szép muzsikát házi­asszonyok és nagymamák kíván­sága szerint. — 11.45: Kuczka Pé­ter újabb verseiből. — 12.10: Nép­dalok, verbunkosok, csárdások. — 13.15: Operarészletek. — 14.15: Fia­talok zenei újságla. — 15.10: Dal- énekeseink műsorából. — 15.40: Nagy magyar elbeszélők: Móra Ferenc. — 16.00: Daltanulás. — 16.20: Most légy okos. Domokos! Hiúsági fejtörő. — 16.40: Magyar szerzők kórusművel. — 17.10: „Aki megért engem — meg is szeret...." Megemlékezés Liszt Ferencről, ha­lálának 70. évfordulóién. — 18.10: Lakásfronton... Riportműsor. — 18.25: Szív küldi... — 19 00: Kom­mentár. — 19.05: Az „Alföld“ írói. — 19.30: Olasz dalok. — 19.43: Je­gyezzék meg ezt a dalt!... — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Ta­nácskozik az országgyűlés. — 30.30: Beethoven kamarazene-est. — 21.45: Kortársak emlékeznek. — 22.20: 'nínnzene innen — onnan. — 23.00: Bartók összes kórusművei. V, LTéfzv magvar néndal vpgvesknrra Előadja a Magyar Állami Néoi Egyiites énekkara. — 23.20: Zene az éiieli műszakban dolgozóknak. NÉPÚJSÁG Az MDP Heves megyei Párt- Iznttsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Suha Andor felelős szer­kesztő, Papp János helyettes szer­kesztő, Gyurkó Géza és Törös Károlyné rovatvezetők Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Mártírok tere 1. Postafiók: 23. Telefon: 24-43, 24-44, 24-45. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetési dij egy hónapra 3,50, negyedévre 10,50 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Hevesmegyei Nyomda V.. Eger. Felelős nyomdavezető : Mandula Ernő. Hruscsov elvtárs beszéde a szibériai mezőgazdasági dolgozók tanácskozásán A szibériai mezőgazdasági dolgozók értekezletén beszé­det mondott Hruscsov elvtárs, az SZKP Központi Bizottsá­gának első titkára. Beszéde első részében Hruscsov elv­társ a növénytermesztés és ál­lattenyésztés kérdéseivel fog­lalkozott Ezután arról szólott, hogy megfelelő géprendszert kell teremteni a mezőgazdaságban. Most — mondotta Hruscsov elvtárs — városi emberek százezrei utaznak a betakarí­tási munkálatokra. Mindenki részt akar venni ebben a fon­tos és megtisztelő munkában. Ez népünk nagy öntudatáról tanúskodik. Nem lehet azon­ban minden évben betakarí­tási munkára küldeni a váro­sok dolgozóit. Meg kell gon­dolnunk milyen gépekre van Exportra termel a Gyöngyösi Váltógyár Exporttermékek gyártásá­nak előmunkálatait kezdték meg a Gyöngyösi MÁV Kité- őgyártó Üzemi Vállalat dolgo­zói. Az üzem az év végéig 150 ......— I — Jó l dolgosnak as önkéntes rendőrök A megyeszerte megszerve­zett önkéntes rendőrök jó szolgálatot tesznek a közbiz­tonság, a közrend védelméért. Kikilai János önkéntes rend­őr tudomást szerezve arról, hogy az apci földművessszö- vetkezetből egy hordó sört el­loptak .azonnal munkához lá­tott s egy órán belül felderí­tette a tetteseket. Az ellopott sör a földművesszövelkezel ré­szére visszatérült. Bolya Imre és Molnár János petőfibányai önkéntes rendőrök is felderí­tettek egy kerékpártolvajt. s ezenfelül két esetben tetten értek pénztolvaiokat is. A két jól dolgozó önkéntes rendőr gyakran tart éjjeli figyelő ———— Letartóztatás emberölésért A BM Gyöngyösi Városi és Járási Osztálya büntető eljá­rást indított ifjú Molnár Ist­ván, Gyöngyös, Határ u. 7. sz. alatti lakos ellen, mert július 19-én 61 éves mostohaanyját 1 kilós fakalapáccsal fejbevág­ta, aki sérüléseibe belehalt. szolgálatot is. Egyik ilyen szolgáatuk alkalmával Petőfi- bányán tetten értek fuvaroso­kat. akik cementet, téglát és deszkát loptak a telepről. A nyomozás kiderítette, hogy a társadalmi tulajdon tolvajai már 1955 óta több alkalommal vittek el különböző építkezési anyagokat, melyeknek értéke 4—5000 forint. Az önkéntes rendőrök jó munkája is elősegíti, hogy megfékezzük a társadalmi tu­lajdon sérelmére elkövetett fosztogatásokat, s a tettesek elnyerjék büntetésüket. Mata Ferenc, rendőrfőhadnagy. B. M. Heves megyei Főoszt. Ifjú Molnár István, az ember­ölés után saját fészerében fel­akasztotta magát. A mentők a gyöngyösi kórházba szállí­tották és az orvosi kezelés eredményeképpen életben ma­radt. Ifj Molnár Istvánt elő­zetes letartóztatás mellett az ügyészségnek átadták. A Falusi :Dolgozók Szpártákiádja megyei döntőjének eredményei Nők. 100 m síkfutás: Vanó (Pé- terv. j.) 14,8, Szakács (péterv. j.) 15.1, Keresztesi (hév. j.) 15.4, Tas­siné (gyöngy, j.). 16. Súlylökés: Varga I. (péterv. j.)) 788, Nyeste (f-ab. j.) 740, Skamla Ëva (f-ab. 3.) 725, Vágó Irén (gyöngy, j.) 693. Fócsik (egri j.) 666. Magasugrás: Szabó T. (f-ab. j.) 135, Karózs M. (egri j.) 125, Magyar (gyöngy, j.) 120, Keresztes (hév. j.) 120, Görbe (hév. j.) 115. 400 m: Kiss E. (hév. 3.) !:18, Szuromi (egri. 3.) 1:18.2, Kozák (gyöngy .3.) 1:21, Magda (gyöngy. 3.) 1:23.2. Gránátdobás: Skamla É. (f-ab. j.) 48.20, Vidra Irén (gyöngy. 3.) 38.75, Vidra K. (gyöngy. 3.) 37.80), Nyeste (f-ab. j ) 37.60, Varga (péterv. 3.) 35.90, Gcn- da (hév. 3.) 35. Távolugrás: Ma­gyar (gyöngy, j.) 399, Szuromi (eg­ri 3'.) 369, Vidra I. (gyöngy, j.) 367, Szakács (péterv. 1.) 364, Szabó T. (f-ab. 3.) 344, Vanó (pérv. 3.) 344. Férfiak: Távolugrás: Hevér (pé­terv. 1.) 559. Egyed (hév. j.) 557, Baunok (gyöngy. 3.) 530. Gyöngyösi (gyöngy. 3.) Portisch (f-ab. 3.) 518, Répási (hatv. 3.) 502. 100 m Bau­nok 12.3, Kelemen (hév. 3.) 12.7. Gál (f-ab. 3 ) 13.0, Kozma (egri 3 ) 13.2. Zagyva (péterv. 3.) 13.4. Grá­nátdobás: Jakab (hév. 1.1 68 60. Takács (egri 3.) 60.05. Lukács (pé­terv. j.) 59.37, Bokk (gyöngv. 3-) 58.55. 400 m: Tó'h J. (f-ab i.) 60.00 Mihály (fa-b. j.) 1:00.2. Hirsch (hév. j.) 1:06, Tóth F. (gvöngy. i.) 1:01.2. 800 m: Tóth (f-ab.) 3.) 2:22. Bárifai (hév. ).) 2:23. Csabai (evöncv. i.l 2:23.8, .Tózsa 2:25.6. Súlvlökés: Lukács (péterv. 3.) 11:34. Répási (hatv. 3.) 10.65, Géczi (hév. i.l 10:06. Kepes (hatv. i.l 9.60. Németh (f-ab. 3.1 9.00. Magasugrás: Egyed (hév. 3-) 165, Hevér (péterv. 3-) 165. Dravnyik (gvöngy. 3-) 155, Kiss B. (hév. 3.) 155, Nagy N. (péterv. 3.) 155. Az atlétikai pontversenyt a gyöngyösi 3árás nyerte 71 ponttal, 2. füzesabonyi 3 árás 61, 3. hevesi járás 58, 4.pétervásári járás 55, 5. egri járás 25, hatvani járás 11 ponttal. A röplabda küzdelmek végered­ménye. Férfiak: 1. pétervásári já­rás 5 győzelem, 2. hatvani járás 2 győzelem, 2 döntetlen, 3. fü­zesabonyi járás 3 győzelem, 4. he­vesi járás 2 győzelem, 1 döntetlen, 5. egri lárás 1 győzelem, 1 döntet­len. 6. gyöngyösi járás győz lem nélkül. Nők: 1 gyöngyösi járás 2 győzelem, 2. füzesabonyi járás 2 győzelem, 3. pétervásári járás 1 győzelem. 4. egri járás 1 győze­lem. Kerékpározásban. Férfi egyéni verseny (20 km) : 1. Jurecska (gyön­gyösi járás), 2. Kontyos gyön­gyösi járás), 3. Szatyori (gyöngyö­si járás). Csapatban: 1. gyöngyösi járás, 2. egri járás 3. hevesi járás. Női egyéni verseny (15 km): X. Jakab Johanna (füzesabonyi já­rás). A nők tornász csapatversenyét a füzesabonyi járás nyerte 45 pont­tal az ugyancsak 45 pontot elérő egri járás előtt. A férfiaknál a ki­tűnő füzesabonyi járás győzött 46.2 ponttal, 2. egri járás 42.9, 3. gyöngyösi iárás 42.4 ponttal. A versenyek befejeztével ismét felsorakoztak a csapatok, majd Gere elvtárs kihirdette a sznártá- kiád végeredményét. Flső lett —. s ezzel elnyerte a M^SB vándor- zászlaiát. — a gyöngyösi iárás c’a- pata 141 ponttal. A további sor­rend: 2. füzesabonyi Iárás 12T. 3. pétervásári iárás 79, 4. egri iárás 75. 5. hevesi iárás 72, 6. hatvani iárás 21 ponttal. Most pedig odaadó, szórva lm a : munkával készüljenek oarasztiatal- 1aink az országos döntőkre, ahol ja- vftanlok kell a tavalyi utolsó he­lyezésen. Erőt, egészséget hozzá! Céllövészet Egerben Zalka Máté céllövő em­lékversenyt rendeztek, négy csapat — Miskolci ZM, Egri ZM I„ Egri ZM II. és Egri Dózsa — részvé­telével. A csapatversenyt az Egri ZM I; csapata nyerte 1258 körei a Mis­kolci ZM (1213) és az Egri ZM IL (1054) előtt. A egyéni versenyben: k. Bari (Miskolci ZM) 260, 2. Mezei Mi (E. ZM) 257, 3. Pápista Gyula (Ei ZM) 255. 4. Trenesényiné (E. ZM> 249, 6. Káposztás (M. ZM) 249 körrel. Kézilabda A megyei bajnokság l. osztályú első fordulójának végeredménye a kispályás kézilabda bajnokságban: 1. Egri Haladás 16 p 101:52 2. Gy. Vörös Meteor 14 p 128:75 3. Gy. Bástya 12 p 94:53 4. Hevesi Bástya 3 p 79:67 5. Gvöngyössolymosi Bányász 8 p 65:85 6. Abasári Honvéd 4 P 84:82 7. Egercsehi Bányász 4 P 76:105 8. Gy. traktor 2 P 51:101 9. Karácsondi FSK 0 p 19:78 Afc Sakk Július 27-től augusztus 6-ig a Bástva BE és az Egri Bástya SK rendezésében nagyszabású sakk- VprSpny kerül lebonyolításra a S70T székház földszinti termében. TVTegrendezésre kerül egy mes­terfokú verseny, valamint^ ezzel párhuzamosan egv I. osztályú, mi­nősítő versenv. Számos budapes­ti és vidéki sakk-mesteren kívül. TZger legtöbb sakkozói vesznek rászt a versenyen — összesen 24— en Ai ásaoiziődőket szívesen látja a fP H «i O 7.0 ffA jJ, Bat» Tpi-m 12.2-őt futott a Bn. Dózsa országos I. O. versenvéll A kitűnő salakozású Bp. Dózsa pályán országos viszonylatban is számottevő idővel győzött Bata Te­réz (E. Bástya) az I. osztályú női 100 m-es síkfutásban. Bár csak közepesen rajtolt — végig veze­tett és biztosan utasította maga mögé a sokszoros válogatott Or­bánt (Bp. Dózsa). A döntő ideje alatt teljes szélcsend volt, tehát ideje valós. 12.2-nél jobb időt — hátszél nélkül — eddig csak Nesz- mélyi és Gremlngemé futott az idén. Bata ezzel az idővel a ma­gyar bajnokságon harmadik le­hetett volna! Az Egri Bástya atlétái jól sze­repeltek a Bástya országos Szpár- tákiádján is, annak ellenére, hogy csak 4. versenyző kapott meghí­vást. Egy első, 5 második, egy harmadik és egy negyedik helye­7A0+ ártplr pl ^ Az első helyet Kréti Erzsébet szerezte meg súlylökésben, má­sodik helyezést pedig Kubeczkí Imre (100 és 400 m), Szurcslk Jó­zsef (800m), Szatay László távol­ugrásban) és a 4X100 m-es váltó ért el. Harmadik lett Kréti Erzsé­bet a gránátdobásban és negyedik Szatai László a magasugrásban. Vasárnap ismét salakra lepnek az Egri Bástya atlétái: de. 10 órai kezdettel hármas atlétikai viadal lesz Egerben az Ózdi területi vá­logatott—Nagybátonyi Bánvász— Egri Bástva között. Az érdekes­nek Ígérkező versenyt az érdeklő­dők díjtalanul tekinthetik meg. Fábián Béla 2:43.9-cel az Egri Építők Szombaton kitűnő rendezésben zajlott le Egerben az Egri Építők országos II—III. osztályú minősítő versenye, melyen, nyolc sportkör (Bp. Építők, Bp. Honvéd, Bp. Ki­nizsi, Bp. Haladás. TTK. Ózdi Va­sas. Egri Bástya, E. MTSK és E. Építők) versenyzői vettek részt. A legiobb eredményt Fábián Bé­la a Haladás TTK úszója érte el, aki 200 m-es ffl mellúszásban 2:43.9-cel győzött. Eredmények. 100 m ffl hátúszás: Obert (Ö. Vasast 1:16.9, Lakatos (E. Építők) 19.6, Ciffra (Ózd) 1:24.3. A versenyen kivül induló Lökös (E. MTSK) 1:16.2-es időt ért el. 50 m úttörő fiú gvors: Bodnár (E. Bás­tyát 31.1. Novák (Bp. Építők! 32.. Balázs (Bp. Enftők) 33.5. 100 m send, fiú mellúszás: Korponai (E. MTSK) 1:24.8. Obert 1:29, Gál (Bp. Epitőkt 1:24.8. 100 m női gyor­son nem akadt induló! 50 m út­törő fiú mellúszás: Denk (E. Bás­tyát 4L Törös K (E. Bástya) 43.2, Bánhidi (E. Bástya) 43.5. 100 m serd. leány gvors: Mezei (Egri Bástva) 1:20.4. Kartus! (ózd) 1:20.6. Tóth G. (E. Bástyát 1:26.7. 200 m ffl. ifi. égvén! vegvesúszás: Ma­gvar (ózd) 2:54. Tóth (ózd) 3:04.1. Radnai (E. Bástya) 3:04.6. ion m serd. fiú gyors: Elek (E. Bás­tva) 1:10. 2. Pella (ózd) 1:10.5. 3. Rineplhann (Egri Bástva) 1:13.2, 4. Ritskev (E. Építők) 1:21. 200 m ffí. mellúszás: Fábián (Haladás TTK) 2:43,9. Ciffra 3:05.6. 100 m női mellúszás Znnja (Ózd) 1:44. Almási (Bn. Enfrőkt 1:44 8. IVrilnz- kimhner (Bn. Enftők) 1 :50. 100 m serd. fiú níllaneú: Kiss L. (Bn Honvéd) 1-14 4. Belle 1 :Z2.8. Ba­rter 'E. EnftőM 1-04.4. mn m ffi wors: Rzunvovh (Bn. Építők) 1:10. győzött 200 m mellen úszóversenyén Fecske (E. Építők) 1:12; Ballő (Bp. Építők) 1:13.7. 100 m ffi. ifj. mellúszás: Magyar (ózd) 1:22.2, Kocsis (E. Építők) 1:26.3, Horváth (Bp. Építők) 1:31.4. 100 m serd. leány mellúszás: Kapusi 1:33 8 Gyertyán fl (E. Építők) 1:36, Zsil- völgyi (ózd) 1:41.3. 100 m ffi. ifj. gyors: Kunschner (E. MTSK) 1:09.6, Madaras (E. Epítők)l:09.8. Bír rE Építők) 1:10.9. 50 m úttörő leány gyors: Ringelhann 34.2, Vajdovics 34.4, Erdélyi 35.3 (Mind Egri Bás­tya). 4V50 m s. fiú vegyes váltó: Egri Bástya (Bolya, Ringelhann, Frank, Elekes) 2:26.3 Ózdi Vasas 2:30.2. Egri Építők 2:40.3. 50 m úttörő leány mellúszás: Orsó (Eg­ri Bástya) 43.1, Erlach (Egri Bás­tya) 43.2, Papp (ózd) 43.8. 4X100 ni ffi. vegyesváltó: Egri Építők (Lakatos, Radnai. Szerémi, Fecs­ke) 5:32 Bp. Építők 6:11.5. 5X50 m úttörő fiú gyors-váltó: Egri Bástya (Bodnár Denk. Szepesi Baranyai) 2:14.4, Bp. Építők 2:27.4; V. Építők (Csatári, Fekete, Már- tonfl, Gyertyán«) 2:31.2. 4X50 m úttörő leány mell-váltó: Egri Bás­tya (Orsó. Erlach, Szabó, Gaál) 2:59.7, Egri Építők (Gyertyán« Fekete, Bocz. Andreánszky) 3:13.3, ózd 3:37.9. 4X50 m serd. mell-vál­tó: Ózd 3:01, Egri Bástya (Okos. Stecz. Farkas, Mezei) 3:10.2, Bp. Építők 3:24.2. Az 1956. évi országos vízilabda-bajnokság végeredménye Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drá­ga feleségem elhunytakor részvétükkel fájdalmunkat 1. Bp. Kinizsi 9 7 1 1 48:16 15 2. Bp. Dózsa 9 7 t 1 48:18 15 3. Bp. Vasas 9 6 2 1 39:21 14 4. Bp. Honvéd 9 4 5 — 41:19 13 5. Szolnok » 9 3 3 3 29:22 9 6. Bp. Vörös L. 9 2 4 3 26:28 8 7. Bp. Törekvés 9 3 1 5 40:38 7 8. Bp. Szpártákusz 9 3 — 6 27:42 6 9. Hajógyár 9 1 1 7 20:61 3 10. Egri Bástya 9 — — 9 9:62 — enyhítették, ezúton mon­dunk köszönetét. Halmóczky Ferenc és családja, Gyöngyös Apró hirdetések Rekamiék, fotelok, székek, kevés előleggel, hathavi részletre. Závod- szky kárpitos. Budapest. Dohány utca 5. Eger, Kisfaludy u. 5. sz kertes villa eladó. Két szoba összkom­forttal azonnal beköltözhető. Érdek­lődni ugyanott. vWWVW)AAőy\A(VV\AAAA/Wv\VvVW Hatvanban 3 szobás, családi ház eladó beköltözhető lakássaL — Tolbuchln (Nádasdi T.) u 3. Üdülő, nyaraló dolgozók! A gyógyhatású tiszaörsi Csillag für­dőben ». földművesszövetkezet ét­terme hideg-meleg ételekkel, üdítő italokkal: vegyesboltja pedig az összes fürdői cikkekkel bőven el van látva és s fiirdőzők rendelke­zésére áll. 125-ös piros Csepel motorkerék­pár sürgősen eladó. Maklártálya- felső, Kossuth u. 19. Eladó teljesen hibátlan modern ebédlőbű tor. Eger, Kisfaludy u. 5. Eladó 10 család méh. fekvő kap­tárral. Hatvan, Horváth Mihály út 49. sz .alatt. Egri négyszobás kis kertes ház iutányosan eladó. Érdeklőim: Vö­rösmarty u. 91. Minden típusú bronzcsillárok el­adása, vétele. Javítás , átalakítás. Polk kisiparos, Budapest, Rudas László utca 3. Tel: 125-003. Egri dr. Sándor Imre u; 4. ház eladó, 2 szoba, konyha beköl­tözhető. Konyhabútort kisiparostól, fize­tési kedvezménnyel. Budapest, Ül­lői út 5. (Kálvin térnél.) Kereskedelemben iártas «atal férfi munkaerő felvétetik. Jelent­kezni lehet augusztus 2-án. Cipő- nagyker. Eger. Kifogástalan Pannónia motorke­rékpáromat elcserélném 125 cm3 Csepelért, ráfizetéssel. dr. Jene!. Tama szentmiklós. Tyúkszemét. bőrkeményedését eltünteti „Antlcora“ . 4.50 és pos­taköltség. Salgó vegyészet. Buda­pest, Malakovszkij u. 24. Csodaszép díszpámák. kézimun­kák. készen, rendelésre hozott anyagból is. Előnyomda. Balassa. Új elme: Rákóczi út 32. Szárason: 2 szoba összkomfortos lakásomat elcserélném Egerben hasonlóért. Cím: Alsózsolca. Ta- laiiavftó V. Karcagi: 3 szoba, összkomfortos lakásomat elcserélném Egerben 2 szobás lakásért. Cím: Alsózsolca. Talajjavító V. Otthoni munkával kereseti lehe­tőséget nyúlt gyümölcskosár készí­tésével a Kötő-Háziipari Szövetke­zet.. Jelentkezni lehet EGER, Ba1- cs\-Zslliszky u. 17 sz. alatt. Be­tanítás ingyenes. Vidékiek is je­lentkezhetnek. Eladó kifogástalan állapotban lévő 125-ös teleszkópos Csepel mo­torkerékpár. Eger, Bárány u. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents