Népújság, 1956. július (52-59. szám)

1956-07-04 / 52. szám

4 nEpüjsäg 1956. július 4. szerda Emlékek a Szovjetunióból Mióta a Szovjetunióból ha­zajöttünk, gyakran kérdezik tőlünk: mi tetszett legjobban odakint? Mi tette ránk a leg­nagyobb hatást? Lehet, hogy erre a kérdésre a delegáció húsz tagja húszféleképpen vá­laszol. Mert nehéz is kiválasz­tani a rengeteg élmény közül a legszebbet. Ilyenkor mindig végigvonul előttem gyorsított ütemben, mint egy filmszala­gon, a Szovjetunióban töltött 15 nap. Ismét látom magam előtt a Lenin-hegyi Lomono- szov-egyetem hatalmas épüle­tét, a csodálatos kilátást Moszkvára a 28. emeletről, a Kreml palotáit és templomait csillogó arany kupoláikkal, a cárok kincseit őrző múzeumot, az arany, igazgyöngy, drága­kő vakító pompáját. Gondolat­ban ismét a Vörös téren va­gyok, a Kreml vörös fala hú­zódik előttem zöld fenyőkkel övezve és a Kreml toronyórája éppen a gyorsan tovatűnő időt jelzi dallamos, szép k<ondu- lással. Hányszor hallgattam ezt a rádión keresztül vágyód­va és reménykedve: vajon meghallom-e valaha a Vörös téren állva? A mauzóleum előtt kilomé­ternyi hosszú sorban áll a nép. A hatalmas Unió minden ré­széből (tadzsikok, csuvasok, grúzok, oroszok, köztük kül­földiek kínaiak, angolok és magyarok). Bent a mauzóle­umban halálos csend, tompa vörös fény és hűvösség. És mi néma megilletődéssel, lassan vonulunk el Lenin és Sztálin üvegkoporsóban lévő teste előtt Csendben és mozdulatla­nul feküsznek ők, akik vala­mikor hatalmas történelmi sorsfordulat szervezői voltak. És mégis élők: nem hal az meg, akit a nép megőriz emlé­kezetében. Az emlékek tovább tódul­nak, rendszertelenül és gyor­san: látom a Mezőgazdasági Kiállítást, ami szinte város a városban. Gondolatban ismét a Metrón utazom, a mozgó­lépcsőn. Emberek jönnek fel­felé velem szemben, akik már nem érzik azt az ünnepélyes­séget, ami még minket elfog, mikor belépünk ezekbe a ra­gyogó tiszta, márvánnyal és gránittal borított földalatti termekbe. És el lehet-e felejteni Le- ningrádot, a Néva partját, ahol Puskin, Gogol sétált valaha? Az északi fehér éjszakában ott sétáltunk mi is, a magas, felhős ég alatt. Előttünk folyt a Néva, szélesen és hatalma­san, hajók és uszályok úsztak rajta kivilágítva. Az utcai lámpák nem égtek, nem is volt szükség rájuk. Az utcákon sé­táló szerelmesek, a parkokban is minden pad foglalt. Virá­goztak az orgonák és a tulipá­nok. Észak szép tavasza, jú­nius, talán még szebb vagy, mint Dél májusa! És miközben tódulnak az emlékek és feltűnnek a vonat­ban látott képek a végtelen, kékesen hullámzó rozs tenge­rek Ukrajna térségein, a szelíd nyírfaerdők, a fenyők komor zöldje, kicsiny falvak faházai és nagy városok új épületei, — mindezeket megvilágítja az a szeretet és barátság, amellyel a szovjet emberek fogadtak bennünket. Ez volt legnagyobb élményünk, amit soha az élet­ben nem lehet elfelejteni. Jelecben az egész város tu­dott érkezésünkről A helyi lap már megérkezésünk előtt olda­lakat szentelt Magyarország­nak, Egernek. Könyvismerte­tés jelent meg az „Egri csilla- gok”-ról. A pályaudvaron reg­gel hatalmas tömeg várt vi­rágcsokrokkal, szólt a fúvós- zenekar. Jelecben töltött két ési fél napunk valóságos öröm- ünnep volt, a népek közötti ba­rátság és a béke ünnepei Ha az utcán mentünk, ismeretlen emberek szóltak hozzánk: „Lá­togassanak el gyakrabban, máskor is!” öregekés fiatalok állítgattak meg lépten-nyomon és kérdezgették: Hogy tetszik nekünk a Szovjetunióban? Jól érezzük-e magunkat? Adjuk át üdvözleteiket és jókívánsá­gaikat az egrieknek! Úttörők szaladtak hozzánk és jelvényt, könyvet adtak át és a címü­ket: levelezni szeretnének ve­lünk, Ünnepi gyűléseken is ta­lálkoztunk a város lakosságá­val, ahol percekig tartó viha­ros tapssal ünnepelték a ma­gyar népet, népeink barátsá­gát ,a békét. A búcsúzás percei is felejt­hetetlenek voltak. Ismét ha­talmas tömeg búcsúztatott. A vonatot később indították miattunk. Utolsó ölelések, csó­kok, kézfogások és lassan el­indult a vonat. Diákok és út­törők egy csoportja a vonat mellett szaladt még néhány száz métert, míg csak a vonat fel nem gyorsult. Sokáig áll­tunk még az ablakban, sírva és integetve, míg csak el nem tűnt előlünk az állomás épü­lete. Egy darabig még ott csil­logtak a horizonton Jelec ezüst kupolái, azután az is eltűnt. Búcsúztunk, de nem örökre. Szeptemberben Egerbe várjuk kedves szovjet barátainkat, testvéreinket és reméljük, hogy a mi nyomunkban még sok küldöttség fog eljutni Je­lec be és viszont tőlük Egerbe! Zbiskó Emőné, Ped. Főiskola. O A szavaknak is külön éle­tük van. Tiszavirág életű az egyik, a másik többezer évig is el­él. Születésüktől halálukig változnak. Változik ízük, hangulatuk, jelentésük, vál­toznak hangjaik. Tartalmuk bővül, vagy szűkül, az erede­titől független, vagy azzal éppenséggel ellentétes jelen­tést vesznek fel. A „bűbá- jost” hajdan megégették; idővel a legmagasabb fokú dicséret szava lett; ma már erős gúnyoros mellékíze van a szónak, azazhogy ismét át­csúszik tulajdon ellentétébe. Ebben a rovatban nem a szavak természetes pályafu­tásával foglalkozunk majd, hanem a természetes fejlő­désre fittyet hányó, elkaná- szodott szavakkal. Mert ilye­nek is vannak. Tolakodó, törtető, — majdnem azt mondtam: karrierista — sza­vak, amelyek erejüket meg­haladó polcra jutottak, vagy pedig annyi mindenféle hiva­talba juttatták őket, hogy végül egyiket sem tudják rendesen ellátni. Akárcsak a felkapaszkodott, könyöklő embereket, az ilyen szavakat is eléri előbb-utóbb a végzet. Ezekkel a kis eszmefuttatá­sokkal siettetni szeretnénk bukásukat. Hát akkor lássunk talán hozzá. BIZTOSIT Hajdan a várakat, a gáta­kat biztosították, azaz tették biztossá, erőssé ,tartóssá. Az­tán belekerült a . beszélge­tések nyelvébe is a „bizto­sít” Az emberek biztosították egymást jóindulatukról, há­lájukról, őszinteségükről stb. Valószínűleg már V. László is jóakaratáról biztosította Hunyadi Lászlót, mielőtt fe­jét vétette az akkori tech­nika selejtes szerszámaival. A Horthy-korszak miniszterei előszeretettel biztosították együttérzésükről a munka- nélkülieket, akik azcmban ezt nem méltányolták kellő­képpen. A kapitalizmus térhódítá­sával intézménnyé vált a biz­tosítás. Az emberek biztosít­hatták házukat tűzvész ellen, földjüket jégkár ellen, laká­sukat betörés ellen, s bizto­síthatták végül a maguk és szeretteik életét. Az emberek biztosítottak, a biztosítók kerestek. Elég szépen. Bizo­nyos emberbaráti jelleget azért nem lehet elvitatni a biztosítástól. Teszem ezt, a férjek biztosították hőn sze­retett hitvesük életét, s ha az asszony a biztosítási feltéte­lek maradéktalan betartásá­val ki talált lépni az árnyék­világból, a vígasztalhatatlan özvegyet egyszerre kettős öröm érte. A másik az volt, hogy fizetett a biztosító ,.. Mint látjuk, a „biztosít” emelkedett a szavak ranglét­ráján. Nem is lenne semmi baj, ha beérte volna ezzel a szerény, de tisztes pályafu­tással. De belészállt a nagy- zolás ördöge, s hatáskörét mértéktelenül kiterjesztette. Vagyis elkanászodott. Ma már mindent biztosíta­nak. A műszaki feltételeket nem előteremtik, hanem biz­tosítják, a pék nem süti a kenyeret, hanem biztosítja a Lakosság kenyérszükségletét, a bírálatot nem lehetővé te­szik, hanem biztosítják sza­bad gyakorlását (azt sem mindig), a gyerekeket nem ellátják tanszerekkel, hanem biztosítják tanszerekkel való ellátásukat és így tovább, a végtelenségig. Ha így megy tovább megérjük, hogy a sze­relmesek nem csókolóznak majd, hanem biztosítják egy­más csókszükségletét... Biztosítom e szó kedvelőit arról, hogy nem akarom ki­törölni szótárunkból a „biz- tosítani”-t, sőt ellenkezőleg: biztosítani akarom fennma­radását, amelyet ez a mér­téktelen használat veszélyez­tet. (gács) FILM IDEGEN TOLLAK Az egri Bró- dy mozi bemu­tatta az Idegen Tollak c. német filmvígjátékot. A film arról szól, hogy egy Franz Blune nevezetű fod­rász rendkívül hasonlít egy is­mert komikus­ra és követke­zetesen össze­tévesztik őke1 A félreértésből rengeteg mu­latságos helyzet támad és amíg mindenre fény derül, a nézők kedvükre kikacaghatják magukat. A főszerepeket Werner Peters és Sonja Sutter játsza. Egri Vörös Csillag: Júius 5—11: Vörös és fekete II. (francia). Egri Bródy: Július 5—ll-ig: Halálugrás (nyugat-német). Egri Szabadtéri: Július 6—7: Vörös és fekete II. (francia). Gyöngyösi Szabadság: Július 5—9: Bel Ami (francia). Gyöngyösi Puskin: Július —5—9: Bel Ami (francia). Hatvani Vörös Csillag: Július 5—11: Csavargó (indiai); Füzesabony: Július 7—10: Egymilliófontos bankjegy (angol). Pétervására: Július 7—8: Éjszaka a Mont Blancon (osztrák). fZlHUfil W MŰSORA Július 4. szerda. Nagybátony, este 8 órakor: Zsuzsi kisasszony. Egercsehi, este 8 órakor: Vannak még kísértetek. Mezőtárkány, este 8 órakor: A kalóz. Július 5. csütörtök: Pétervására, este 8 órakor: Zsuzsi kiasszony. Tarnaleles/., este 8 óraker: Vannak még kísértetek. Kerecsend, este 8 órakor: A kalóz. Július, e péntek. Mátraháza, este 8 órakor: Zsuzsi kisasszony. Mátrafüred. este 8 órakor- Vannak még kísértetek. Kömlő, este 8 órakor: A kalóz. Békekölcsönhúzás Gyöngyösön vWWWWA ­LESZÁLLT AZ EST. A lá­gyan szitáló esőpermet csillo­gó mázzal vonja be a nappal szürke, fénytelen házakat. Az utca vizes aszfaltján, a kira­katok esőcseppes tükörablakán megnyúlva tükröződik áz ezer­nyi fény. Nappal fáraszt, elko- morít, most nedvesen szipor­kázó fényeivel magához édes­get a város. Aki szereti Lon­dont, csak ezt a Londont sze­retheti. Halvány fénnyel de­reng nyugat felé az égbolt, a nap a szitáló esőpermeten ke­resztül is elküldi üzenetét. A fénylő kirakatok előtt siető emberek léptei nyomán, apró tűkörnyi víztócsák gyűrűznek Magas, karcsú nők lépegetnek mellettem serényen. Karcsú bokájuk apró rezdülésekkel egyensúlyoz a vékony cipősar­kakon. Karjukon kerek táska. Kalapdoboznak nézném, pedig nem az. Estélyi ruhát, gyöngy­sort, könyökig érő nylonkesz­tyűt rejt a táska, vagy s az át­lagos öltözéket ahhoz, hogy munka után, átöltözés nélkül lehessen elmenni moziba, szín­házba. A kirakatok mellől, épüle­tek beugróiból férfiak lépnek a hölgyek mellé. Igen találka ez minden bizonnyal. Pillanat, múlva csapódik a taxi ajta­ja, s forrón összeölelkező uta­sait messze repíti tolakodó te­kintetem elől. Ezernyi fény­reklám, káprázatos színek, forgó, pislogó, el-eltűnő fel­iratok fénye tükröződik asz­falton, autók szélvédő üvegén, tekinteteken A város szívé­ből, a Cityből kétmillió em­ber sodródik ki, s a fénylő ablaksorok mögött csak. öt­venezer állandó lakója tér nyugovóra. A többiek? Ottho­naik ba, szóra kozóh e 1 yekre igyekeznek. Körülöttem cseng, HEGYI IMRE az Állatni Népi Együttes tagja. íMl léinJlővuLöiúmi zajong, dudál és morajlik a londoni utca, s most mégsem rebben tekintetem az ezernyi látnivalóra, a mindent csillo­góvá varázsoló esőpermet va­lahogy csak érzéketlen gyö­nyörködést kelt bennem. Lon­donra gondolok, meg a lon­doniakra. Milyen érdekes, mi­lyen titokzatos város . . . Ezer­nyi hagyomány, ezer öröklött, századok óta fennálló megkö­töttség fonódik össze a diadal­mas modernséggel, s a két roppant hatalom csatájából születik, s alakul nap, m nt nap a gigászi város valósága Halhatatlan eszméit, munkáját leheli a város. Néhány utcá­val odább, a Themze partján a Westminster Abbey égbe- szökő csúcsívei alatt nyugszik Dickens, Handel, Darwin, Newton, Faraday, Baden Po wel. Márványba faragott ne­veiket szöszke londoni gyere­kek bámulják, s kezükben tan­könyveik mellett talán már táskarádiót is szorongatnak. Mellettem utcai játékfülke automata zenegépen modern slágert hallgat egy ifjú. Hat penny-ért három percig hall­gathatja a legújabb sambót három percig igazgathatja fe­jén a fejhallgatót, rúghat, ha­donászhat, lépegethet. . Hiába szólnék talán hozzá németül, franciául spanyolul, vagy ola­szul. Nem tud, nem tanult az iskolában, csak angol nyelvet. Ezzel viszont a világ bármely részén megérteti magát. Talán nem tudja, nem is érdekli, kik és milyen életalkotással járul­tak hozzá a zárkózottságában is hatalmas angol szellemhege­móniához ... Iskolai képzett­sége szerény. Nemrég olvas­tam Wells életregényét. Azt írja: „Rőföt mértem volna egész életemben, ha egyedül az angol iskolára bízom szel­lemi képzésemet.” Az angol középiskola amolyan jó átla­got nevel A magasabb tudás és jellem kialakítása az ox­fordi egyetemek diploma és jellemüzemeire vár. Az ablakok mögött, megany- nyi angol otthonban, a lipjkus programjához híven a kan­dalló körül ül össze a család. Valóságos szimbóluma a tradí­ciónak, a századok óta örök­lött ősi külsőségeknek, ami­ből oly sok van a mindennapi angol életben, s amire az an­gol mosolyogva mondja: ha­gyomány ... Valaha ropogó fa­hasábok lontották a meleget, s festették fényükkel vörösre a körülötte ülőket. A technika őrült sebességgel robogott el a tradíciókkal teli angol élet mellett, s rohanása nyomán, évek múlva petróleumláng lo­bogott. Később gáz, majd vil­lany izzította a kandalló ma- jolikacserepeft, w ha évek múl­tán megoldják majd az atom­energia közvetlen fűtésre al­kalmazását, melegének minden bizonnyal az ősi kandalló ad majd tipikusan angol keretet. A technika régen megoldotta már a padló-, fal-, sőt rnenye- zet-fűtést, de Angliában a hő­mérőhöz kapcsolt automatikus klíma-gép hűvösebb idő esetén tán századok múlva is kan­dallót kapcsol. Így kívánja a hagyomány ... A család mindennapi esté­jét tölti a jelképes családi tűzhely: a kandalló körül. A gyerekek a televíziósadás foly­tatásos detektívregényét figye­lik, a papa a Times kereszt- rejtvényén töpreng. Ugyan­olyan pokolian únja magát, mint ősei, s közben remekül szórakozik. A HÁZ, amiben laknak, mo­dern s mégis ősinek mondha­tó. Átmenet a várkastélyszerű, anyagot és teret faló építés és a modern .szerényebb, de praktikusabb építkezés kö­zött. Tetején televíziós anten­na. Külső, olaj festékkel fes­tett falain, mint kusza szö­vevény, futnak a vízvezeték­csövek. Igen. Kívül, az utcára néző oldalon. Hagyomány? — Az. Lassan rájövök, hogy ami érthetetlen, és a szokottól el­térő, az egy meg nem írt an­gol lexikonban mind, a „ha­gyomány” címszó alatt szere­Gyöngyös, 1956. június 29. délután 3 óra. A déli viharfel­hők csak nem akarnak tovább- szállni, ott „ólálkodnak” a Di- mitrlov-kerti szabadtéri szín­pad körül. A színpadon feldí­szített asztalok, hangszórók, s a szerencsekerekek várják a kötvényjegyzők népes közön­ségét. 59,613.400 forint vár itt gazdára. Vajon kik lesznek a szerencsés nyertesek? Négy óra előtt néhány perc­cel elfoglalják helyüket az el­nökség tagjai. Tarján Endréné, a Pénzügyminisztérium Taka­rékpénztári Főigazgatóságának vezetője. Gelencsér István, a Dunakeszi Vagongyár Munka Érdemrendes lakatosa, Deák Sándorné, az egri Dohánygyár dolgozója, Biró n. István eger­esein bányász, a szakma ki­pelne. A házak persze öregeb­bek, mint a modern kor egyik legáltalánosabb találmánya, a vízvezeték. Utólag vezették hát be a vizet, s erre csali a házfalakon kívül volt mód. Az újabb nemzedék már kívül futó csövekkel örökölte az épületet, s lassan építészeti stílussá emésztette. A legmo­dernebb házakba ma is kívül, utólag vezetik be a vizet. Hogy lehetetlen? — Tessék csak elmenni a Finchley Road építkezéseihez! Olyan torony­daruval szerelik össze a ház iszonyú vasvázát, hogy olyat építkezéseken még nem is lát­tam. A vízvezetéket utólag szerelik majd a ház falain kí­vül. Hogy nem szép? Ehhez mi nem értünk. Hogy az ut­cán hallani a fürdés után gur- gulázva lefolyó vizet? Leg­alább ellenőrizhető, hogy ki mikor és mennyi vizel pocsé­kol. Hogy olcsóbb? Talán. Mindenesetre tavaly télen majd az egész londoni vízve­zetékrendszer szétfagyott. Hogy miért építik ennek ellenére továbbra is így? — „Hagyo­mány” — mondja a kőműves, akivel a vízvezeték-interjút folytattam, s nagy lapát kok­szot dob a vaskatlanban izzó parázsra Fényes nappal, pá­rás, fülledt meleg van. Meg sem kérdem, minek a tűz, minek az indokolatlan tüze­lés. Otthon a szállóba:, tudom meg. Az angol munkásnak munkája közben joga van a melegedésre. Ila pedig joga van, hát él vele. Kitűnő minő­ségű munkásruhában dolgozik. A megszokást ez esetben az angol ember igényessége és páratlanul magas életszínvo­nala emelte a „hagyomány” régióba. (Folytatjuk.) váló dolgozója, Hegyi Imre, a Hazafias Népfront borsodme- gyei elnökségének tagja, or­szággyűlési képviselő, Varjú Ferencné, a tiszanánai Petőfi termelőszövetkezet tagja. Nagy Dezső, a Mátravidéki Fémmű­vek lakatosa, a szakma kiváló dolgozója, Czrincz Ferenc So­moskőújfalui egyénileg dolgo­zó paraszt, Kálmán László, a gyöngyösi Városi Tanács osz­tályvezetője, szocialista mun­káért érdemrenddel kitüntetve, Ember István, az OTP főosz­tályvezetője, Endrődi József né, az OTP szakelőadója, Hora- vecz Henrik, az OTP gyöngyö­si fiókjának vezetője. Bárány Ferenc, az OTP szakelőadója. Négy óra, a pénzügyőrök ze­nekara eljátsza a Himnuszt Ünnepélyesen megkezdődik a sorsolás. A Városi Tanács elnöke rö­vid ünnepi beszédet tartott, amelyben ismertette, mit ka­pott Gyöngyös vár;os a Béke­kölcsön részesedésből. Ezután Tarján Endréné ismertette a sorsolás technikáját, majd az ellenőrző bizottság és három vörösnyakkendős úttörő paj­tás elfoglalta helyét a kerekek mellett. Feltörték a pecséteket, s az I. sz. kerékből mosolyogva kiemelte az első számot a kis pajtás. Azután hirtelen bele­nyúlt ismét, és gyorsan kivette a másodikat. Lassabban, intet­tek az asztalnál ülők, mire a pajtás tett egy mozdulatot, mintha vissza akarná dobni a számot. A közönség közül in­nen iß, onnan is odakiabáltak: „Vissza ne dobd!” A pajtás mosolygott és nemet rázva fe­jével, máris átadta a számot. Az asztalnál pedig olvasták a papírról: ... 12.294 sorozat 35. számú kötvény nyert ötezer forintot. Közben feléledt a szél. újabb viharfelhők gyülekeztek, de szünet nélkül folyt tovább a sorsolás. — Most következik a 100 ezer forintos főnyeremény hú­zása. A sorsolást vezető Bárány Ferenc bejelentését, nevetés és sóhajok fogadták. Néma csönd. Egy mozdulat, s máris olvas­sák a mikrofonba: XVI. osz­tály 11 896-os sorozatú. 20-as számú kötvény nyert 100 ezer forintot. A még ismeretlen, boldog nyertesnek felzúgott a taps. S aztán tovább folyt a sorsolás. Hat óra előtt néhány perccel befejeződött a 111. bé­kekölcsön hatodik húzása. A kötvényjegyzök népes tábora pedig megindult hazafelé, akik nem nyertek, azzal a gondolat­tal tették el kötvényeiket, maid a legközelebbi sorsoláson biztos kihúzzak. —(ró)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents