Népújság, 1956. július (52-59. szám)
1956-07-18 / 56. szám
1956. július 18., szerda NÉPÚJSÁG 5 VADVIRÁG (Elbeszélés) Irta: BOÖT IMRE Csakhamar meggyógyult Csetei Juliska •és meghatódottan nézett széjjel még egyszer a kórteremben. — Karjára fektette a gyár '•brigádjának gyönyörű margaréta-csokrát és mindenkivel kezet fogott. Szívdobogva lépett be Szakácsi főorvos szobájába. Szakácsi az íróasztalnál ült és magyarázott valamit az előtte ülő fiatal segédorvosnak. Feltolta a szemüvegét és mosolyogva nézett Juliskára: búcsúzunk? Szeretnék sok mindent megköszönni, kezdte mondókáját Juliska, de több szó nem jött a szálára. Szakácsi nevetett, felállt, melléje lépett, ismerte már az ilyesmit és át akarta segíteni az ellágyuláson: fel a fejjel! Várja a gyár ... és valami Ferenc •nevű fiatalember is érdeklődött már a gyárból. — Juliskának kigyúlt az arca, a szeme mosolygott és rázta a fejét. — Szakácsi meglepődött: mi az, talán nem akar visszamenni? S mivel Juliska még mindig rázta a fejét: „ahol szerették, kitüntették? . . .” Szakácsi várta a választ. — A segédorvos is csodálkozva állt fel a székről. — Juliskában végre felerősödött a szó és elmondta, hogy ápolónő akar lenni és most főleg azért is van itt, hogy megkérje, legyen segítségére terve megvalósításában. — Szakácsi elkomolyodott, hümmögve az asztalhoz ült, letette a szemüvegét, hűvös és hivatalos lett: ha nem fúródik át a vakbele, kedvesem, maga szorgalmasan dolgozik tovább és halad a második kitüntetés felé ... De jött ez a vakbél, meg ez a kórház, ahol minden csupa fehér- .-ség, érdekes és különös és meg fogja a fiatal lelkeket . . . Könnyebbnek látszik, mint a gyári munka, vagy a földmunka, vagy minden hivatalos munka az idegölő túlórákkal. Azonkívül a fehér köpeny szép, — egészen gúnyos volt most Szakácsi, — a fityula jól áll. Szóval csinosabb talán, mint a kék munkaruha! S ebben a foglalkozásban bizonyos méltóság is látszik . . . Legalább is kívülről nézve ... De maga nem lehet ilyen felszínes. Nekünk meg szomorú tapasztalataink vannak. — Sokan azt hiszik, hogy egy kevés tanfolyammal itt szépen és könnyen el lehet éldegélni. . . Idegesen dobált az asztalon: hát ez nagy tévedés! Felemelte a hangját: láthatta, hogy ebből milyen bajok származhatnak. . . Hogy ilyen elgondolások mellett itt apák, anyák, gyermekek gyilkosává válhat az ember! Juliska elfehéredett, remegett a hangja: engem nem a kényelem és nem a külsőség vezetett ... Én nekem régi vágyam erősödött meg idebent . . . Szakácsi hosszan fürkészte: ne haragudjon, valamiről azonban fel akarom világosítani. Levette a szemüvegét és felállt: az életben a kórház egy egészen különálló világ! A gyógyítás világa! Itt minden mozdulat és minden gondolat felelősségteljes küzdelem az emberért! És ebbe a világba ■csak az lépjen be orvosnak — a segédorvosra nézett — vagy ápolónővémek, akiben a kötelességtudás és az önfegyelmezési készség olyan erős hogy személytelenné tud válni minden pillanatban. . . Személytelenné, mint egy édesanya! Juliska felemelte a fejét: mindennel számot vetettem. Szakácsi újból feltette a szemüvegét: Úgy? Akkor rendben van! Közelebb jött és mosolygott: emlékszem, a jó Agotha nővér is így kezdte és már több, mint húsz éve dolgozunk együtt! A fiatal segédorvos felé fordult: és legalább egy hadosztálynyi visszamentett élet és egy könyvtárra való szép emberi élmény van mögöttünk. Bizony! A legfejedelmibb vagyon. De tisztább, mint a fejedelmek kincse! A fiatal segédorvos szemében is tisztelet és lelkesültség csillogott, amíg az öreg főorvos beszélt és különös meghatódottsággal a szemükbe nézett. Csetei Juliska kitüntetéssel végezte el az ápolónői tanfolyamot. S ma már több, mint féléve dolgozik Szakácsi főorvos osztályán, Ágotha nővér mellett. — Természetesen sok víz folyt le a Dunán, amíg idáig jutott és sok esemény történt körülötte ■— A szövőgyár brigádja sírt utána, az ÚB elnök sokáig neheztelt, az édesapja veszekedett és különös üzeneteket küldött, az a bizonyos Ferenc nevű fiatalember pedig eljegyezte. — Juliska azonban mindennek ellenére hamar beilleszkedett a kórházi élet menetébe. Lelkiismeretes volt és pontos, vidám és szeretetteljes — Az orvosok bíztak benne, Ágotha nővér nyugodt volt, a betegek szerették, csakhamar vele példálózott mindenki, Szakácsi doktor büszke volt rá. — A munkatársnői eleinte idegenkedve fogadták, lankadatlan és jókedvvel végzett munkáját túlbuzgóságnak tartották, gyanakodva figyelték, azután napirendre tértek fölötte azzal, hogy a hivatás megszállottja és előbb-utóbb bele fog unni. — Juliska azonban nem unt meg semmit. Éjjeli ügyeletéin meséket szőtt a betegeknek, akik nem tudtak aludni. — Az életigénylésnek és a gyógyulni akarásnak nagyszerű el- hitetője volt. — A türelem és biztonságérzés nyugodt hangulatát teremtette meg maga körül — És hiába telt le a 8 órás műszak, ha a hőmérők hónalj alatt voltak, vagy borogatásokat adott, vagy váratlan esemény történt — Következetes és lélekkel telt munkatempója munkatársainak nagy részét is lassan magával ragadta. És az egyik napon a jó Ágotha nővér hirtelen megbetegedett és a belosztályra került. — Szakácsi doktor szomorúan és idegesen meredt Juliskára: mi lesz most velünk? A jobbkezem volt ... És egy különös szép biztonságérzet! Csetei Juliska lehajtotta a fejét. — Szorongott. — Úgy érezte, hirtelen megnőtt a fontossága és a felelőssége. És ugyanezen a napon valamelyik gyárban komolyabb szerencsétlenség történt. — Egymásután hozták a sérülteket. — A műtő egész nap dolgozott. — Egy koponya és egy mellkas-sérült volt különösen válságos helyzetben. — A mellkas-sérültre mutatott: Figyelje! Lehet, hogy újabb vérátömlesztésre lesz. szükség . . . Juliska a sérült mellé ült. Negyedóránként jegyezte a pulzusszámot és a lélegzést. — A sérült 20 éves gyári munkás volt sok vért vesztett és kábultan feküdt. — Ha néha felnézett Juliskára, csodálkozott, zavartan mosolygott és megfogta görcsösen a kezét: „mama, el ne hagyj” Habzó vércsík húzódott a szája szélére: „ha látlak, tudom, hogy még élek!” Juliska az órájára nézett: a munkaideje letelt .— Átnézte a feljegyzéseit: az érverés 120 felett. Sok a kihagyás. A légzése szapora és felületes ... Az arca sápadt és nyirkos. Szegény gyerek — özvegy édesanyja van és három kis testvére. — És ő a család fenntartója. — A fiatal gyári munkás utána kapott, ahogy felállt és olyan kétségbeesetten nézett rá, hogy majd megszakadt a szíve: ne féljen, nem hagyom itt! Csak a főorvoshoz megyek . . . S ahogy kilépett, a folyosón eléje toppant a vőlegénye, hogy a szövőgyárban rendezett műsoros estére, amelyen ő is fellép, — magával vigye. — Most jutott csak eszébe Csetei Juliskának, hogy ei> re az estére milyen régóta készülődnek és milyen boldog volt jóelőre a vőlegénye, hogy ezen az estén ő is ott lesz, mert neki akar játszani. — Zavarba jött — Hogy mondja meg, hogy a szerencsétlenül járt munkásfiú úgy ragaszkodik hozzá, mintha az édesanyja volna. — És hogy az most élet és halál között van. — Megsimogatta a vőlegényét és azt mondotta: várjon, jelentést teszek a főorvosnak! Szakácsi doktor kalappal és bottal a kezében éppen menni készült és utolsó utasításait diktálta le a fiatal segédorvosnak, amikor belépett. Feszült figyelemmel hallgatta meg a jelentést és a segédorvos felé fordult: mintha Ágotha nővért hallanám! Letette a kalapját és botját: milyen jó emberi érzés, egyetértésben dolgozni valakivel . . . Bizony ... Mi nem percmutatóra dolgozunk! A mi normánkat a betegek szívüteme méri. Bizony! Felvette a telefonkagylót. — Csetei Juliska fejében kavargóit a sok gondolat, de a beszéd töredékéből megértette, hogy Szakácsi doktor nem megy haza, amíg a fiatal gyári munkást rendbe nem hozza és hogy a házassági évfordulójuk kis esti ünnepsége várhat, hiszen annyi évfordulón tudott már várni és az a lemez, amivel a felesége meglepte ez alkalomra, bizonyára olyan szép, hogy holnap is és holnapután is nagyon szép lesz . . . Letette a kagylót és a segédorvos felé fordult: milyen fontos a mi foglalkozásunkban, hogy bölcsen szeressen a párunk, hogy úgy mondjam, bennük is legyem mély hivatásérzet. Bizony! Mert sokszor több lemondás köti őket hozzánk, mint öröm! Juliskának nagyot dobbant a szíve, amikor a főorvos mosolyogva feléje is fordult: bizony, kedves Vadvirág! A fiút hozza át a műtőbe. Vért adunk! Juliska egészen belepirult, ahogy bólintott, a vőlegényére gondolt, aki a folyosón várja, a fiatal .gyárimunkásra, akinek kétség- beesett ragaszkodása most is a szívén dobolt: ha látlak, tudom, hogy még élek! — A főorvosra nézett és válaszolt: mi nem percmutatóra dolgozunk! — Szakácsi doktor éppen a köpenyét vette fel s a meglepetéstől, vagy az örömtől — ki tudja —, alig tudott a köpeny balújjába belebújni. Vőlegénye megértette a változott helyze- tett. — Kissé elkomolyodott ugyan, de maga is rendes, kötelességtudó munkavezető volt és hamar belenyugodott: akinek emberélet van a kezében, az nem tehet másképp . . . Nekem sem esne jól, ha ebrúdon hagynának*! — Juliska elragadtatással nézett a vőlegényére és a nyakába ugrott: ha ezt Szakácsi hallaná! A vőlegény mosolygott: az igazi szocialista munka kötelességekből és egymásért való lemondásokból tevődik össze! Ne hidd, hogy én ebben analfabéta vagyok! Megcsókolta Juliskát, nevetett és elment. A kórterem ajtaja előtt az ügyeletes nővérrel találkozott Juliska. — A nővér azonnal megkérdezte, hogy miért van még itt, amikor a műszak letelt és a szocialista Munkatörvény világosan kimondja . . . Juliska közbevágott: ismerem a Törvényt! A nővér felcsattant: na és? — Juliska finom éllet válaszolt: de ismerem az élet törvényeit is! A nővér furcsa fintort vágott, felhúzta a szemöldökét és tovább ment. — Juliska belépett a kórterembe. — A fiatal fiúnak felderült az arca és erőtlen kezét feléje emelte: csakhogy itt vagy! Szédülök! Már alig volt szegénynek hangja. A műtőben Juliska a beteg fejéhez állt. — Az megnyugodva nézett rá s aztán lehunyta a szemét. — A fiatal segédorvos és az öreg Szakácsi doktor a megszokott maga- biztossággal dolgoztak. — Az állványra függesztett lombikból megszabott tempóval folyt át a vérsavó a gyárimunkás viszerébe. — Szakácsi doktor megelégedetten bólintott: a lélegzés mélyebb! Embert csinálunk belőled! Bizony! A fiatal gyári munkás ködös agyában alig érthetően szűrődtek be a szavak, nézte a hatalmas ívlámpát, a lombikot, a karjához illesztett gumicsövet, a sárga vérsavót, melynek felső szélén apró Ids buborékok tapadtak a lombik falához, nézte a szorgoskodó embereket, Szakácsi doktor atyáskodó komolyságát, a Juliska biztató mosolyát és szaggatottan törtek öntudatába a gondolatok: milyen jók ezek! És mégis mennyi rosszat beszélnek róluk . . . Az agyában megállt egy gondolat: az emberek nem egyformák! Hirtelen valami jóleső melegség töltötte el. — Jobban érezte magát és látta, hogy újabb palackot szerelnek az állványra és az öreg Szakácsi a combjába különféle injekciókat ad. — Felnyögött: már érezte a szúrásokat és fáj talc. — Az érverés ütemes és telt! — mondotta egy idő múlva örömmel a fiatal segédorvos. Nincs kihagyás! Látta, hogy boldogan néztek egymásra mind a hárman. Szakácsi doktor megveregette a combját: remek fiú leszel! Négy hét múlva dolgozni fogsz a Hazáért! Meg akikért kék! Biztosan van valakid! A gyári munkás kipirultan mosolygott és boldogan bólogatott. — Érezte, hogy már egészen tisztán lát, a tagjai melegek, a lélegzete lcöny- nyű, hogy erő és akarat van benne. Élet! . . . Most jutott először eszébe az édesanyja és három kis testvére. Könnyes lett a szeme és azt kérdezte: hány óra van? Éjfél van — felelte Juliska és föléje hajolt és megsim«- gatta — A fiatal gyári munkás egyikről a másikra nézett. ■— A tekintete csupa melegség volt, szeretet és hála. — Bizony, éjfél van . . ., ismételte Juliska halkan és a vőlegényére gondolt, akivel nemsokára találkozni fog, azután a megmentett fiú édesanyjára, aki bizonyára aggódva virrasztja át az éjszakát és alig várja, hogy reggel legyen, hogy megtudhasson a fiáról valamit. . . És mialatt a gördülőágyon kitolta a fiút a műtőből, hallotta, hogy az öreg Szakácsi doktor szokása szerint, ha jól mentek a dolgok, — jókedvűen fütyörészni kezdett valamilyen csodaszép melódiájú áriát. Talán éppen azt, aminek a lemezével a mai ünnepélyes családi estén akarta meglepni a felesége .. . cA tíz Ajíökji r"ËGY ESZTENDEJE I lesz ép. pen a napokban, hogy megismertem Fehér Mártont, a bo- conádi Petőfi Tsz elnökét Arattak akkor is, amikor rájuk telefonáltak a járástól, nem tudnák-e azonnal megkezdeni a cséplést, mert égetően szükség van a búzára. Nagyon kellett az új, hiszen emlékszik mindenki, milyen probléma volt a kenyérellátással. Véletlenül éppen fültanuja voltam, mikor a járásnál azt mérlegelték, melyik tsz képes a leggyorsabban gabonát adni. A boconádi Petőfit az elsők között emlegették. Munkához is kezdett még aznap délután a cséplő, s másnap már vitték a búzát a káli szárítóba, onnan pedig a malomba, — Hiába, ügyes ember a Márton bácsi, lehet rá számítani — dicsérték. Hamarosan megismertem személyesen is. A szövetkezet eredményeiről kérdeztem, s egy-kettőre megállapíthattam, jó ismerője a gazdaságnak, mert olyan pon. tos adatot adott minden üzemágról, mintha olvasná. Hogy valóban pontos volt, erről később a könyvelőnél meg is győződhettem. Aztán egyre gyakrabban találkoztunk. Az én utam is sokszor vitt Boco- nád felé, s ilyenkor az ember nem kerüli el az ismerősöket, aztán a különböző értekezleten is összehozott bennünket a sors. Sokat járt be Egerbe is, megyei tanácstag, számtalan kisebb-nagyobb funkciója van, s majd mindenhová meghívják, mint a megye egyik legjobb tsz elnökét. Apródonként sok mindent megtudtam róla. Többek között azt, hogy hat esztendeje elnöke a boconádi Petőfinek és a legnehezebb időkben vette át a vezetést. Előtte rövid idő alatt négy elnök váltotta egymást, s nem maradt valami nagy rend utánuk. Megtudtam azt is, hogy bár ősz már a feje és kenyere javát megette, még mindig tanul, lépést tart a mezőgazdasági tudomány fejlődésével. S ezek mellett még arra is jut ideje, hogy a községi tanács végrehajtó bizottságában is elintézze, amit rábíznak. Kerek egy esztendő óta a felsőbb szervektől az alsókig mindenütt csak jót hallottam , róla. Két hete lesz, hogy levél érkezett a szerkesztőségbe a boconádi Petőfi Tsz egyik tagjától, arról írt hogy jól megy a munka, de lehetne még jobb is, ha Fehér elvtárs hallgatna a tagokra, nem végezne mindent egyedül, nem pattanna fel egyből, ha hibájáról beszél valaki. Néptelenek a közgyűlések, mert azt mondják, úgyis hiába beszélnek, úgy lesz, ahogy Fehér Márton akarja. Felsorolt a levél írója még egy sor hibát, azt. hogy kevés a tehenészetben a tej, rossz a sertéstenyésztés, hiba van a munkaszervezéssel. ! ILYEN LEVELET I figyelmen kívül hagyni kettős vétek volna. különösen ma, amikor azért folyik a harc. hogy az emberek merjenek igazán bátran kiál- lani, beszélni. Hiszen ha csak egy cseppnyi igazság van a dolgokban, már érdemes volt utána járni, megfogadni, mert akkor az emberek legközelebb még bátrabban beszélnek. Megnéztük hát, mi volt az igazság a beküldött levélben. Azt hiszem, nem lenne teljes a kép egy termelőszövetkezetről, ha nem néznénk meg, hogy állnak a munkákkal, mit ígér az idei termés. Az árpát | már learatták, a cséplésnek is a vége fele járnak. A jelek szerint 15 mázsás átlagtermés lesz, elég sok a vízkárjuk, de azokon a parcellákon, ahol már esztendők óta a tsz gazdálkodik, ott elérik a 18 mázsát Búzájuk megadja a 15- 16 mázsát holdankint, szebb, mint tavaly, pedig akkor sem kellett szégyenkezni a 14 és fél mázsával. Kukoricájukban már egy jól megtermett ember is eltűnik, szőlőjük súlyos fürtöket nevel, cukorrépájuk legalább 200 mázsát ígér, s a másfélméter magas dohányról hatalmas leveleket törhetnek. Szép a határ, elképzelni sem lehetne szebbet ezután az időjárás után. Az állattenyésztésben, — igaza volt a levélírónak — lehetne jobban is, de korántsem olyan súlyos a helyzet, mint ahogy jelezte. Huszonegy tehenükből tízet most törzskönyveztek, évi tejbeadásukat, beleértve a szabadbeadásra szerződött mennyiséget, már az első félévben teljesítették. Most már szabadon vihetik be a tejet, havonta mintegy 8000 forint jövedelmet hoz ez. Sertésállományukhoz már sok szó férhet és a juhok nyírási súlya jó ugyan, de a szaporulat felnevelésével már komoly baj volt. Ott a hiba, hogy az állattenyésztők elég gyakran váltogatják egymást, s amíg ez így marad, addig nem is javulhat meg igazán a növénytermesztéséről híres termelőszövetkezet állatállománya. Pedig a meglévő jószágokkal sokkal többet lehetne elérni. Építkeznek, vásárolnak, gazdagodik a tsz. Most lett kész egy korszerű baromfinevelő, rendbehozzák a sertésfiaztatót, hogy meg *is legyen a lehetőség a jószágok tisztántartására. Vettek egy új Csepel teherautót, a hordásnál látják először nagy hasznát, az aratási pálinkát, az idén vásárolt szeszfőzdében készítették. A sertéstenyésztés fejlesztését szolgálja a 20 kocából álló fehér hússertés-törzs, amit a napokban vettek. I A GAZDASÁGBAN] hát nincsen komolyabb baj, bár van hiba az állattenyésztésben, kár volna nem észrevenni a törekvéseket ezek kijavítására. De az éremnek ez csak az egyik oldala Hogy érzik magukat az emberek, akik mindezt előteremtették. Mert igaz az, senki egy percig nem vonja kétségbe, hogy a tsz felvirágoztatásában nagy érdeme van az elnöknek, de egymagában legjobb ötletével sem menne semmire, ha nem állana mellette a 132 tag. családtag Hiszen elsősorban őket dicséri, hogy a kapásokban sehol egy szál gaz nincs, hogy a sok eső ellenére sem támadta meg a pe- ronoszpóra a szőlőt, hogy szép a búza, az árpa, a dohány, s hogy ha még döcögve is, de azért felfelé halad az állattenyésztés. Az emberek többsége jól él a szövetkezetben, az új belépőknek nehezebb a helyzetük, mert sióknak nincs kitartása újig. Én azt hiszem a tsz tagok elégedettségét semmivel sem lehetne jobban kifejezni, mint azzal, ahogy dolgoznak. Mert láttaun már sok olyan tsz-t, ahol nem szerették a vezetőket, nem bíztak a közösben, s ott az eredmény az elhanyagolt, gazos határ volt. Itt nem ilyen súlyos a helyzet hiszen dolgoznak, kezük nyoma látszik a földön. Mégis járnak-e szívesen közgyűlésre, milyen az elnök, szeretik-e? Megpróbálom kérdezgetni, s bizony, eleinte nehezen nyílnak meg. Tisztelik, becsülik Fehér elvtársat, ezt szavukból, magatartásukból kiérezni, de szeretni kevesen szeretik, és ennek egyedül Fehér elvtárs az oka. Mert valóban nem törődik eléggé az emberek véleményével. Egy ki- j csit kiskorúaknak tartja a tsz- í tagokat és pótolhatatlannak sa- j ját magát. Ezért voltak egy ! időben néptelenek a közgyűlések. Sokszor volt goromba A I széna betakarításnál például I nem úgy ment a dolog, ahogy i kellett volna, ráripakodott a fiatalokra, inkább hagyják ott, minthogy így dolgoznak, —pedig sokkal többre mehetett volna, ha szép szóval megmagyarázza és egy villával a kezében megmutatja, hogy kell. i Mert kell a fegyelem, de ezt ' sok esetben könnyebben teremthetné meg szép szóval. Előfordult nem egyszer az is, hogy ha valamiért megbírálták, lecsapta a bíráló elé a ceruzát: csináld te, ha jobban tudod! Az ilyen, nem éppen helyes viták híre elment a tagok közt és egy kicsit megfélemlítette őket. Egyre kevesebben merték bírálni, kezdett róla elterjedni, úgyis hiába beszélnek, Fehér elvtárs nem hallgat már a tagokra csak megy mindenben a maga feje után. I AZ IGAZSÁGHOZ-! hozzátartozik az is, — amiről a levélíró hallgatott —, hogy néhány hét, hónap óta van változás. A kommunisták párttaggyűlésen, vezetőségi ülésen egyre többször vették elő Fehér elvtársat, és ő a jelek szerint szívébe zárta ezeket a szavakat. Ha nem is egészen, de valamit változtatott már a magatartásán. S ahogy ő változik, úgy népesedik be újra a közgyűlés, most már kölcsön kell kérni a községi kultúrtermet, mert nem férnek be a tsz központ két szobájába. Ezen az úton kell most már tovább mennie Fehér elvtársnak, hogy szeressék is a tsz-ben. Higyje el, így még szívesebben váltják valóra a tagok a helyes eL gondolásokat Nehéz út ez, de mellette állnak a tsz kommunistái és segítik. Fehér elvtárs története elég mindennapos. A tagság megválasztotta jól dolgozott, mindenütt dicsérték, senki sem figyelmeztette kezdetben a hibáira, érthető hát, hogy egy kicsit messze került a tagságtól. Szerencsére, ember a tM- pán, kommunista, és ha követett el hibákat, kezdi belátni. Ezt a javulást nem észrevenni, — mint a levélíró tette — semmiképp sem helyes. De mikor mindezt végiggondolja az ember, felmerül a kérdés, vajon csak Fehér elvtárs hibás? Beszéltem a járással, a községgel, érdeklődtem, valóban kiskirály lett-e Fehér elvtárs. Van benne valami, ha nem is épp ilyen erősen — volt a válasz, de sehol sem hallottam azt: m.i figyelmeztettük már idejekorán, hogy nem egészen jó úton halad. Fehér elvtárs a tsz kommunisták segítségével most már rendbehozza a „saját szénáját” is, mint ahogy rendbehozta évekkel ezelőtt a közös dolgát Elég erős ember hozzá. De vajon ha csak dicsérik a jól dolgozó embereket és nem figyelmeztetik idejében, mi lesz azokkal, akik nem elég erősek ahhoz, hogy maguktól megváltozzanak? Akiknél már későn figyelnek fel ezekre a hibákra? DEÁK RÓZSI
