Népújság, 1956. június (43-51. szám)

1956-06-20 / 48. szám

KÉSZÜLŐDÉS AZ ARATASR l A Mátra legszebb részén fek­szik a mátraszentimrei Vadvi­rág-üdülő. Szombaton és vasár­naponként sok idegen, turista keresi fel, hogy innen gyö­nyörködjenek a táj szépségei­ben. Segítséget kapnak az építkező bányászok Megyénk területén igen sok bányásznak régi, megoldatlan problémája a lakáskérdés. Évekkel ezelőtt többen állami támogatással kezdtek hozzá a bányász sajátházépítési akció keretében a kislakás építkezé­sekhez. Az építkezések zöme sikeresen halad, de a befeje­zés előtt közvetlen már nehéz­ségek adódtak. Tudvalevő, hogy sok építkező bányász nem kap kiutalást padlódesz­kára, emiatt nem tud beköl­tözni a már csaknem kész épületbe. A Mátravidéki Tröszt ve­gyes üzeme ötletes kez­deményezéssel kíván segíteni a helyzeten. Megállapították, hogy körülbelül 90—100 köb­méter faanyag szükséges ah­hoz, hogy padlódeszka jusson minden kislakáshoz. A vegyes üzem két dolgozója Tatabá­nyára látogatott el, s most az ottani tapasztalatok alapján próbálnak itt is segíteni. Fel­hívással fordultak a bánya­üzemek vezetőihez s kérték, hogy a bányából kikerülő egy­méteres, vagy ennél hosszabb, épségben maradt, de még hasz­nálható ácsolatúkból gyűjtsék össze és bocsássák az építkező bányászok rendelkezésére a szükséges mennyiséget. így a padlózáshoz szükséges hajó­padló helyett svéd padló elne­vezéssel kerül újra felhaszná­lásra a bányafa a lakásépítke­zéseknél. E sikeres megoldás előrelátható eredménye az lesz, hogy még ebben az év­ben a kislakásépítkezések zö­me végleges befejezést nyer. ßövifik a mátruházai . Napsugár üdülőt Mátraházát az év minden sza­kiban számtalan üdülő, pihenni vágyó dolgozó keresi fel. Lassan már szűk is lesz a hely. Most a megnövekedett forgalmat tekin­tetbe véve, több szobát építenek a Napsugár üdülőhöz. így szep­temberre 20 férőhellyel bővül az üdülő. A berendezése teljesen modern csőbútorral lesz ellátva. Most már nemcsak a melegebb vidékeken, hanem minden járásunkban készülnek az aratásra. Gépállomásainkon kijavítva, rendbetéve a kombájn, aratógép, és cséplőgép, no de szükség is van erre, mert sokan igénylik segítségüket. Eddig 12 994 kh-ra szerződtek gépi aratásra, pedig a gépállomások terve csak 12 054 hold. A gazdák mintegy 2958 holdra kombájnt várnak, ez jóval magasabb a tervezettnél. Kombájnra legtöbben a füzesabonyi járás­ban, a tarnaszentmiklósi és sarudi gépállomáson szerződtek, ösz- szes gépi aratásra ugyancsak a füzesabonyi járásban és az említett két gépállomáson. Export kiállítás az egri Minőségi Áruházban Pénteken délelőtt érdekes kiállítás nyílt az egri Minő­ségi Áruházban. Sok fajta ex­port anyagot rendeztek el íz­lésesen az áruház helyiségei­ben. Flokonok, kartonok, pi- kék, szatenkartonok, kreppek ezerféle színben és mintában várták a vevőket, akik nem is késlekedtek a vásárlással. Már első nap 1500 méter áru fo­gyott. Érdekessége volt a ki­állításnak, hogy az asztalokon divatlapokat is találhattak a vevők és azokból tetszés sze­rint le is rajzolhatták a nekik megfelelő ruhákat. A kiállítás ! egyre fejlődő könnyűiparun- i kát dicséri. A NDK miniszterének látogatása Hétfőn délelőtt Bebrits Lajos Közlekedés- és Postaügyi Mi­niszter társaságában Egerbe lá­togatott a Német Demokratikus Köztársaság közlekedésügyi minisztere. A vendégek meglá­togatták városunk nevezetessé­geit. Svájciak, monacóiak Egerben Az elmúlt napokban több külföldi túristacsoport is, fel­kereste városunkat. Szomba­ton a monacói nagyhercegség­ből voltak Egerben többen, míg vasárnap 37 tagú angol, s 28 tagú svájci csoport keres­te fel városunkat. Kedden Pá- risból érkezett nagyszámú tú­ristacsoport. Az Egerbe érkező külföldiek száma előrelátható­lag e hónapban meghaladja a kétezret. Kitüntették Mihályi Vilcsit az egri Gárdonyi Színház művésznőjét A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1956. évi színházi fesztivál alkalmából művészi munkája elismeréséül a Szo­cialista Munkáért Érdemérem kitüntetést adományozta Mi­hályi Vilcsinek, az egri Gár­donyi Színház kitűnő művész­nőjének. Elővájási rakodógép készül a Gyöngyösi Xll-es aknánál Nagyszerű újítás született a Gyöngyösi Xll-es aknaüzem­nél. Bemáth Viktor főmérnök ötlete nyomán a bányaüzem műszaki vezető kollektívájá­nak közös alkotásaként né­hány nap múlva már el is ké­szül az elővájási rakodógép. A bányaüzem gépműhelyé­ben már csaknem véglegesen összeállítva hever az új gép­szerkezet. Prágai Imre és Hor­váth Sándor géplakatosok szorgalmasan végzik a kapa­rórészek szerelését, a láncsző­nyeg összeállítását, a tartóré­szek és a vasvázak hegeszté­sét- Zvillinger Zoltán üzem­vezető magyarázatából meg­tudjuk, hogy ezt az új gép­szerkezetet elővájáson alkal­mazzák majd Segítségével megoldódik a gyonsvágathaj- tás helyi problémája, mert teljesítménye éppen kétszere­sére növeli a vágatok eddigi előrehaladási sebességét. Egy műszak alatt két robbantást és rakodást lehet vele végezni minden különösebb fizikai erőkifejtés nélkül. A rakodógép, melyet egy 30 lóerős villanymotor hajt, sín­páron mozog előre és hátra. Elején egy körben forgatható láncszőnyeg van B típusú ka­paróláncokból összeállítva. Ezt a láncszőnyeget tolják be a ki- réseit meddő helyére, rárob­Felavatták Gárdonyi szobrát Lélekemelő, szép ünnep­ség volt Egerben vasárnap dél­előtt a Gárdonyi Géza Tanító­képző Intézetben. Az intézet növendékei és tanárai ekkor ad­ták át és avatták fel iskolájuk névadójának fehér márvány szobrát. A nagy író szobrát Király Róbert szobrásznöven­dék, az intézet volt hallgatója készítette el. aantják a szenet, innen pedig terelő lapátok segítségével kerül a szén a kaparóra. Ez i munkafolyamat lényegesen megrövidíti a rakodás idejét. Míg ezekelőtt egy vájárnak 10—15 perces nehéz fizikai munkájába került egy csille megrakása, addig a rakodó­gépnek csak félpercre van szüksége egy csille megtölté­séhez. Az előjelek szerint az új gép alkalmazása még a lemezes rakodásnál is eredményesebb lesz. Nemsokára sor kerül ar­ra, hogy az elővájási rakodó­gép végleg elhagyja a gépmű­helyt és a 32-es front szállító vágatában megkezdi a kísér­leti üzemeltetést. Minden re­mény megvan arra, hogy al­kalmazásával a havi 80 méte­res előrehaladási átlagukat megduplázzák az elővájás dol­gozói. A teljes igazság ked­véért el kell mondanunk még azt is, hogy Prágai Imre és Horváth Sándor lakatosok az összeállítás, kivitelezés köz­ben több hasznos módosítást végeztek a rakodógépen. E je­lentős újítás megvalósítása tehát végeredményben a mű­szaki és fizikai dolgozók kö­zös együttműködésének, össz­munkájának szép iskolapél­dája. Június 29-én újból megperdiilnek a kerekek. A gyöngyösi Dimit- rov-kertben tartják a Harmadik Békekölcsön hatodik sorsolását. Aratás előtt fejexsüh be a növényápolást Telt súlyos kalászokat ringat a koranyári szél. Itt-ott már szőkül az árpa, gazdagnak Ígérkezik az aratás. Nem sok idő van már hátra, de munka bőségesen van addig, hiszen akkor lesz csak igazán sikeres aratásunk, ha megkezdéséig befejezzük a harmadik kapálást, begyűjtjfik és kazlakba rak­juk a szénát. Az elmúlt esztendőben a késedelmes aratás miatt hozzávetőlegesen számítva 50 ezer mázsa kenyér- és takarmánygabona pergett el, annyi, mint Eger város ellátat­lanjainak egész .esztendei keriyérszükséglete. És ennek csak részben volt oka a rossz időjárás, nem kevésbé járult hozzá az is, hogy elmaradtunk a növényápolási munkákkal. így nem lehetett teljes erővel az aratást végezni, igaz, ugyanak­kor az aratásra való hivatkozással nem ment a növényápolás sltrrí. Az idén, második ötéves tervünk első esztendejében gazdagabb termést akarunk betakarítani s ennek most az a feltétele, hogy aratásig meg legyünk a növényápolási munka zömével. Ha az elmúlt esztendőkhöz viszonyítjuk az eredménye­ket, jónak mondhatók, hiszen a községek nagyrészében sike­rült megszüntetni a késői tavasz okozta lemaradást A kapás­terület 85—90 százalékán már elvégezték a második kapá­lást, sok helyen hozzáfogtak a harmadik kapáláshoz. De ez az eredmény csak az elmúlt évekhez viszonyítva jelent fejlő­dést. Ha összevetjük azzal, hogy jó két hét múlva lassan megkezdhetjük az aratást s azzal, hogy az idén a kapások­ból is három százalékkal nagyobb terméseredményt akarunk betakarítani, bizony nagyon sok munka van még hátra. Sok, de nem el végezhet etlen. Csak az kell hozzá, hogy termelő- szövetkezeteinkben alaposabban szervezzék meg a munkát, vonjanak be több családtagot. Van erre lehetőség, ezt tapasz­talhattuk mindenütt a növényápolás megkezdésekor. A visz­nek! Béke Tsz-ben például a cukorrépa egyelésben kétszázan vettek részt, meg is lett időre. Most is szükség volna erre, mert a soronlevő kapálások mellett még 10 vagon szénájuk is betakarításra vár. Ebben az évben sokat segítettek a gépállomások, min­denütt eleget tettek a szerződésben vállalt kötelezettségek­nek sőt azt nem egy helyen túl is teljesítették. A füzesabo­nyi gépállomás traktoristái a traktoros napra készülve, ál­landóan kétszeres normát teljesítettek a kapálásban és ez nem elérhetetlen más gépállomásokon sem. Ha traktoris­táink között nemes versengés indulna, a kétszeres norma- teljesítésért, sok segítséget jelentene ahhoz, hogy aratásig mindenütt meg legyünk a kapálással. Különösen az elma­radt szövetkezetekben van nagy szükség segítségre. Az olyanokban, mint a bekölcei Uj élet, a gyöngyösi Dózsa, ahol még van egyeletlen répa is. Ez holdankint ma már legalább 30—40 mázsás terméskiesést jelent. De csökkenő terméseredménnyel kell számolni Tiszanána, Bekölce, Be­senyőtelek községekben is, ha tovább halogatják a munkát. Ezekben a községekben még jócskán hiányzik a második kapálás befejezéséből is. Meg kell érteni és értetni szerte a megyében, hogy most már minden nap késedelem a kapá­lásban, sok-sok mázsa termény elvesztését jelenti. .Termelőszövetkezeteinkben a gépállomások fokozott segítsége, a családtagok még alaposabb bevonása a siker titka. De egyéni parasztgazdaságainkban is jóval több a le­hetőség a növényápolás meggyorsítására, csak többet kell törődni vele. Hogy mennyire meghozza az eredményt, ha a növény­ápolási munka az egész község ügyévé válik, arra példa Nagyréde község munkája. Itt már nemcsak a termelési bizottság, és a tanács mezőgazdasági állandó bizottsági foglalkozik a növényápolással, hanem részt vesznek a ha­tárjárásban a Hazafias Népfront részéről is. S ennek az egész falut átfogó nagy szervezetnek az útján eljut a szó mindenkihez, aki ilyen, vagy olyan okokból késedelmeske- dett a kapálással. Hallgatnak is rájuk, mert ki vállalná azt, hogy faluszerte úgy beszéljenek róla, mint hanyag gazdá­ról, akinek még arra sincs gondja, hogy a saját kamráját megtöltse. A növényápolás fontossága tudatosítását segíti a be­gyűjtés is. A dolgozó parasztok túlnyomó többsége ma már nem hagyja ki az évi számvetésből a beadást sem. Ez köte­lező, teljesíteni kell, hiszen ez a dolgozó parasztok első és legfontosabb hozzájárulása az adóval együtt a tervteljesí- I téshez. Ami ezen felül marad, azzal szabadon rendelkezik, s részben ezeknek a heteknek a munkáján múlik, hogy a be­adás után szűkösen marad-e az otthoni szükségletekre, vagy bőségesen, sőt még a szabadpiacra is jut belőle. A kapálás mellett nagy munkánk a szénabetakarítás. Nem kevesebb gondot kell fordítani erre sem, hiszen ezen is múlik, hogy az idén tovább fejlesszük-e mennyiségileg és minőségileg állatállományunkat. Ebben az évben csak az anyaszéna termésünk annyi, mint tavaly az egész szénater­més volt. Ha az utolsó szálig betakarítjuk, nemcsak erre az lévre, de még jövőre is tartalékolhatunk belőle. A kapáké a szó tehát ezekben a napokban. Ha nem pi­hennek, ha mindenki elvégzi a rá váró munkát, ez a kö­vetkező hetekben gondos, szemveszteség nélküli aratást je­lent, mert nem kell már az erő egy részét a növényápo­lásra fordítani, ősszel pedig nagyobb termést a kapások­ból is.-------------------------------------------, MA I SZAMUNK TARTALMÁBÓL; A Hazafias Népfront Országos Tanácsának határozata. — A vi­ta margójára. — Jól sikerült a hevesi újító kiállítás. _ A hátsó kapun... — Stróbl Alajos szob­rászművész születési évforduló­ja. — Bányász gondok Rózsa- szentmártonban. — Eger ide­genforgalmáért — Az egri V. M. női kézilabda csapata az or- I szág legjobbjai között. I__________________________ MA C milTAMI ÍGYISÚULUUI " " NÉPÚJSÁG rí HP? feves MiGvfr a;iyfSA'SA cg a mlgyei tanács, lapja X. ÉVFOLYAM’ 48. SZÁM ÁRA 5Q FZLLÏB 1956. JÜNIUS 20, SZERDA

Next

/
Thumbnails
Contents