Népújság, 1956. június (43-51. szám)

1956-06-30 / 51. szám

1956. június 30. szombat NÉPÚJSÁG 3 TÖBB, SZEBB BÚTOR AZ EGRI BÚTORGYÁRBAN Még egyszer az egri kultúrházrái Az Egri Bútorértékesítő Vál­lalat előtt naponta többször elmegyek. Reggel, nyitás előtt már állnak ott jó néhányan. Többnyire fiatalok, de akad közöttük idősebb házaspár is. A fiatalok talán már régen tervezik, hogy összeházasod­nak, csak a bútor hiányzik még. S végre, ha sok tervez- getés után megszerezték a szükséges pénzt, elmennek vá­sárolni. Az üzletben szinte kí- nálgatja magát a sok bútor­darab. Hol készült mindez? Néhány perc, s máris az Egri Bútor­gyárban vagyunk, Ecseri igaz­gató elvtárs szobájában. — Az ötéves terv távlatai mivel kecsegtetik a bútorvá­sárlókat? — kérdezzük Ecseri elvtárstóL — Az új ötéves terv irány­elveivel taggyűlésen .termelési értekezleten részletesen fog­lalkoztunk. 1960-ban az öt­éves terv végére gyárunk 30— 32 százalékkal több bútort ad, mint 1956-ban. — Erre már meg vannak a lehetőségek? — Meg. Gépparkunk olyan, hogy máris többet tudnánk vele gyártani, de sajnos, a hely kicsi. — A gyárban milyen bútor­darabokat készítenek? — Jelenleg asztalokat gyár­tunk, többségében négy-hat­személyes asztalokat. — S az ebédlőasztalokon kí­vül? — Kerek dohányzóasztalt, ágyakat, szekrényeket. Minden bútorgyárnak megvan a maga profilja. így sokkal gazdasá­gosabban tudjuk előállítani, mintha teljes komplett hálót, vagy ebédlőt gyártanánk. Hogy egy kis képet adjak az üzem termeléséről, elmondhatom, hozzávetőleges számítások alapján az idei 13 ezer bútor­darab helyett 1960-ban 17 ezer darabot adunk át a kereske­delemnek. — A profilirozás következ­tében a bútorok színe nem lesz egymástól elütő? — Nem! A helyes festék és pácolási keverési arányt dol­gozóink szigorúan betartják, így a bútorok színe mindig megfelel a követelményeknek, s nem üt el a más gyárban ké­szített többi bútordarabtól Hozzájárul még az is, — s ta­lán ez a döntő, — hogy min­den asztalhoz egyforma dió- furnírt használunk alapul. Hozzáértő, jó szakmunkások végzik a festést, fényezést. Prokai Ferencné például itt a gyárban tanulta meg a fénye­zést. Már olyan ügyesen dol­gozik, hogy 150—160 százalé­kos átlageredményt ért el, el­nyerte a „Szakma Kiváló Dol­gozója” címet. A szakmunkás képzésnél vannak nehézsé­geink. Helyiség hiányában ed­dig még nem tudtuk megkez­deni a tanulóképzést. A váro­si tanács bár tett erre Ígéretet, megfelelő helyiséget még nem tudott biztosítani. Van egy1 kis telkünk, jövőre építünk rá szolgálati lakást, az emeletre egy kis műhelycsarnokot csi­nálunk, ahol majd a tanulókat foglalkoztatjuk. így talán meg­oldódik ez a nehéz, régen va­júdó probléma is. — Milyen gépeket kaptak a közelmúltban, s milyeneket kapnak a közel jövőben? — A közelmúltban kaptunk néhány maró, köszörű és hen­gercsiszoló gépet. Nemrégen állítottuk munkába a 35 ezer forint értékű fényezőgépet; a fényezés volt az egyik legne­hezebb munka, amit a gyár­ban kézzel végeztek. Az új fényezőgép két ember nehéz munkáját végzi játszi köny- nyedséggel. Ezeken kívül vá­sároltunk egy tobzós melegítőt is 13 ezer forintért. Enyvezés előtt az enyvezendő lapokat melegíteni kell, ez eddig egy kályha oldalára szerelt tartón történt, így nem volt egyenle­tes. A tobzós melegítő zárt szekrény, egyenletesen tartja a hőt, gyorsabban melegít s az enyvezés is jobb lesz. Régi, nagy problémánkat oldja majd meg az új légszárítógép. A feldolgozandó fa. amikor hoz­zánk kerül, nem elég száraz, a benne lévő nedvességtől meg kell szabadítani. Ez jelenleg szárítókamrában történik na­gyon nehézkesen. Az új lég­szárítógéppel jelentősen növel­ni tudjuk a bútorgyártást. Kü­lön érdekességként említem meg a novopánt, az új mű­anyagot Ezekből készítjük az asztallapokat. Minőség, tartós­ság szempontjából minden kö­vetelménynek megfelel. — Milyen bővítéseket hajta­nak végre a gyárban? — Komoly átszervezésre ke­rül sor a harmadik negyedév­ben. Uj üzemrészt építünk. Odakerül majd a szabászrész­leg — eddig csaknem a sza­badban végezték ezt a mun­kát. Oda kerül az új légszá­rító, a kazánház, és az eddig * Nem játszhat velünk déli­báb, mikor a f'aluszéli tábla Atkáit mutat és hátunknál a Mátra csúcsa kéklik! Akarva, vagy nem, de el kell hinnünk, hogy itt bizony már aratnak. Kicsit „modernizálva” a régi szólás-mondást: aratógép alá érett az őszi árpa. A 13 és fél holdas tábla, amelybe elsőnek állít be az atkán gépállomás hat gépe, a helybeli Micsurin Termelőszövetkezeté, de nem ez az egyedüli érett kalászo­suk.. Ha itt végeztek, indulhat­nak az Encs-pusztára, ott is lesz munkájuk. Mintha a tagsag rendelte volna meg olyan szép napos idő van. Szokásától eltérően derüilt az ég, nem igér esőt. A langyos szelnek is csak annyi az ereje, hogy a még álló ter­hes kalászok bajszát utoljára ószeakasztgatja. Zugnak a gé­pek, amerre elhaladnak, zizegő nyisszantással metszik a szá­lat, hátul meg dobálják sor­jába az összekötött kévékét. Megsárgult a kalász, újból Kezdetét veszi az aratás. Kint van a tagság, idejöttek most még a szőlészetből is, hogy részesei legyenek az első aratásnak. Többen, például Kocsis Ferenc és Nagy Zoltán elhozták otthonról az asszonyt is, Erdélyiéktől meg a nagy fiú jött ki, tanulás után jól esik néhányat szippantani eb­ből a tiszta levegőből. Csopor­tokba osztotta őket Virág elv­társ a növénytermelés Drigád- vezetője. Az emberek fogja­nak kaszát, a sarkokat és a géptől helyenkint elkerült,-ösz- szekuszált árpát vegyék párt­fogásba, ezek felszedését, kötö­zését és a kévék keresztbe ARATÁS rakását hagyják az asszonyok­nak — szólt az utasítás. így dolgoztak nagy szorgalommal, jó kedvvel egész délelőtt, míg­nem megszólalt a pihenni hívó harangszó, és a fehér szalvé­tával fedett kosarakban meg­érkezett az ebéd. Letelepedtek az útszéli fák árnyékpokrócára, mások a fia­tal akácsövény alatt kerestek helyet. Most, hogy együtt vol­tak lehetett szót váltam, ér­tékelni a saját és a gépállomás munkáját. Mindenekelőtt meg­állapíthatták, hogy jól sikerült az árpa, itt meglesz a 16 má­zsás átlagos termés. Ebben az­tán sok mindennek van része, kezdve a jó talajelőkészitéstoi, a tagság szorgalmának, a gép* munkának. Két évig pillangós takarmány volt a földben, nem csoda, hogy ilyen kövérré hizlalta a kalászt. Az elhin­tett szem hamar kikelt a jó vetőszantásban, nem senyvedt a téli hidegtől, szerencsére nem érte fagy, vagy egérkár. A gépállomás most adja az utolsó segítséget az aratásnál és a csépiésnél. A télen gene- rál-javított hat aratógépet, ide küldte el elsőnek kipróbálásra. Szépen dolgoztak, a szárat mé­lyen vágták le, szinte sehol nem láttunk kalász-tépést. Csakhogy az egy napi munka után két gépet már javítani kell. A kévéket rakó asszo­nyok azt is kifogásolták, hogy nem jól kötöz, de ez nem a gép hibája. Mert ahol csomó van a spárgán, ott elszakítja, s ezért figyelni kell. Nem köt addig amíg észre nem veszik. örülnek a tagok és elégedet­tek a munkájukkal. Hogyne lennének azok, mikor ők arat­szabadban lévő bútorlap és le­mezraktár. Hadd említsem még meg, mert fontos, azt is, hogy a gyár dolgozóinak biztonságér­zetet kölcsönöz az, hogy van munka bőven, sőt egyre több lesz. Mert régen ez a mester­ség is idénymunka volt. Az asztalosok féltek, ha jött a tél: nem lesz miből élni. Most van munka elég, csak győz­zék. — Végül szeretném megkér­dezni, hová szállítják a kész bútordarabokat ? — Budapestre és az ország különböző részeibe, a Bútorér­tékesítő Vállalatokhoz. Itt em­lítem meg, hogy eddig ágyat külön nem adtak el a Bútor- értékesítő Vállalatoknál. Ezen­túl ez a bútordarab is tetszés szerint külön is vásárolható. Végezetül csak annyit: Az ötéves terv során több, szebb, és olcsóbb bútor jut majd a dolgozók frissen festett, új la­kásaiba. 1 VARRÓ BARNABAS hatnak elsőnek, először még e hét végén ideállhat be a csép­lőgép és ha az idő nem szól közbe, elsők lehetnek a sze­mes terménybeadásában is. Megnézték, szétdörzsölték a szúrós szemű kalászokat (43 szem volt egy kalászban) és nedvességtartalmuk most ' 20 százalék, keresztbe rakva csép- lésig sokat szárad, biztos nem lesz nagyobb víztartalma 16 százaléknál. így már vihetik a terményraktárba. Ezen a részen a kora délutá­ni órákban befejezték az ara­tást. Csak néhány asszony maradt itt összerakni az utol­só kévéket is. A többiek *fel- szedelőzködtek és Encs-pusztá- ra indultak. A gépek egyre távolabb voltak már a learatott területtől. Ez a föld, amely olyan gondosan, féltőn nevelte kalászait, most mintha megbánta volna tettét: miért is adta oda. Haragos. Macska­hátán mérges sünhöz hason­lóan kitolta tüskéit, mindenkit felsebez, aki hozzáért. Két em­ber ballag még errefelé, egyik a brigádvezető, Megállnak, s újból hátra néznek, azon ta­nakodva, mi legyen a föld to­vábbi sorsa. — Kár lenne tarlóhántani, hiszen még innen is zöldéi. Egész sűrűn megkelt a pillan­gós, ha meg egy kis esőt kap, azt hiszem, hamar felnyúlik — mondja Virág János brigád- vezetői No, majd meglátjuk, várunk vele két hetet. DOBAI MARGIT Szeretnék én is hozzászólni a Népújság cikkéhez. Arról most nem beszélek, hova tar­tozzék a kultúrház. Minden­esetre oda, ahol működési te­rülete van és ahol anyagilag jobban tudják támogatni. De addig is, amíg ez a vita eldől, változtatni kell a mostani helyzeten. A cikkben a kultúr­ház belső problémáiról nem volt szó. Ezt szeretném most pótolni. 1. Az a legnagyobb baj, hogy a kultúrházat senki sem érzi igazán a magáénak. Mi­vel a kultúrháznak el kellene látnia mind az Eger városi, mind a járási feladatát, tá­mogatást kellene kapnia mind­két helyről. A Járási Tanács­tól kapja az állami támoga­tást. A városnál is megígér­tek a második negyedévre 20 ezer, a harmadik negyedévre 15 ezer forintot felújításra és beszerzésre, de a második ne­gyedév lassan letelik és a pénzt nem kaptuk meg. A já­rási tanács pedig annak elle­nére, hogy azonnali hatályú VB. határozat van rá (V. hó 14-i kelettel), még a mai napig sem szüntette meg a kultúrház régebbi adósságát. Folyik szép csendesen az ötvennyolcezer forintos póthitelünk sorsa is. Inkább kevesebbet, de azon­nal! Amikor idekerültem, min­den szerv biztosított a jóin­dulatáról. A jóindulat azóta is megvan. De elég-e pusztán a jóindulat? Erélyes és határo­zott segítség kell, különösen a Megyei Népművelési Osztály­tól. Miért nem nyúl határo­zott kézzel a Szabadtéri Szín­pad ügyéhez? Ott van a Főis­kola udvarán a Szabadtéri Színpad, a Népművelési Osz­tály segítsége kellene ahhoz, hogy igazán az legyen, mert jelenleg a MOKÉP bérli az udvart, a MOKÉP pedig köz­vetlenül az Osztály alá tarto­zik. Az egriek „vállalati ér­dekből” nem eshetnek el a jó nyári műsorok élvezetétől. (A MOKÉP egyébként megenged­né az üzemeltetést, de roppant előnytelen feltételek mellett.) 2. Nincs a kultúrháznak elég tekintélye és az egyes szervek nem segítik eléggé. Amikor idejöttem, bizonyos ügyek el­intézése végett föl kellett ke­resnem a Gárdonyi Színház igazgatóját és gazdasági fele­lősét. Az igazgatóhoz, habár a Megyei Népművelési Osztály, a Városi Tanács és a Járási Tanács tudott erről, különbö­ző hivatkozásokkal sem tud­tam bejutni. Hamarább beju­tottam a Megyei és Járási Pártbizottságra, mint a Gár­donyi Színház igazgatójához. Csak sok huza-vona után si­került Ruttkai elvtárssal be­szélnem. Ebből adódott az a kellemetlen helyzet is, hogy a színház egy napra két szerv­nek biztosította a szereplést (25-re a kultúrháznak és az ✓vWWVW JUjlq. tu.ni éf-tiit tdu.tLÍg. o ag.gő k Javallottam egy ember­ről, aki 50 éves korá­ban a bor csókjától felhe- vülve döbbent rá, hogy ő szü­letése percétől kezdve volta­képpen költő, sőt versíró. Rádöbbent s elkezdett verse­ket írni. Hallottam egy má­sik esetet, amikor egy több- gyermekes családapa minden bor nélkül, csak úgy szára­zon döbbent rá, hogy 'ő vol­taképpen rendkívüli tornász­tehetség. Rádöbbent és hat hétig feküdt gipszben. Sok ilyen és ehhez hasonló ese­tet hallottam, amelyek mind­azt példázzák, hogy a tehet­séget el lehet fojtani, — egy- időre. De aztán kitör, mint a Vezúv, s lesz belőle vers, re­gény, csonttörés s miegymás. Töredelmesen be kell val­lanom, hogy a napokban én is ebbe a Vezuv-állapotba ke­rültem, s rádöbbentem, hogy bennem két Puskás öcsi, s ugyanannyi Kocsis (6:3-as formában) rejtőzik. Rádöb­bentem, hogy nemcsak ma­gamat, de az egész magyar sportszerető közönséget ten­ném szerencsétlenné, ha ezt az érzést ismét elfojtanám, ha nem húznék azonnal mezt és cipőt magamra. Utóvégre mély ponton van a magyar labdarúgás, s talán én va­gyok hivatva, hogy a töme­gek mélyéről a felszínre rob­banjak teljes harci, akarom mondani labdarúgó öltözet­ben. Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam, s felajánlottam robosztus te­hetségemet a város egyik te­hetséges fiúkból álló tizen­egyének. Ma még itt, holnap a Népstadionban: utóvégre valahol el kell kezdeni, nem játszhatok rögtön a nagy vá­logatottban. Ajánlkozásomat derűlátóan elfogadták! A mérkőzés előtt való na­pokban néhány száz ember­rel beszéltem, szerényen, nem magamról, csak úgy általá­ban egy csodacsatárról, aki ekkor és ekkor, itt és itt fog bemutatkozni. Kirendeltem a feleségemet is, hadd lássa, hogy férfi vagyok a stopli- mon, kirendeltem barátai­mat és ellenségeimet, az előbbiek hadd örülijenek, az az utóbbiakat hadd öntse el a sárga irigység, mikor át- ugrom a Rubikonnak becé­zett felező vonalat. M z öltöző zsongó és izgatott légkörében — a nagy mérkőzés, s újjászü­letésem előtti percekben — csendben, a tőlem megszo­kott szerénységgel üldögél­tem. Mikor figyelmeztettek, hogy a sípcsontvédő az előre való, s nem hátúira, akkor is csak legyintettem, mit tud­ják ezek a naivak, hogy én olyan gyors vagyok, hogy csak utánam lehet rúgni, s nem előre, — a sípcsontom­ba. Később azért megfordí­tottam, nehogy kiríjjak a csapatból. Aztán feugrottam és ruganyos léptekkel elvo­nultam bemelegíteni. Az egész öt percig tartott, s iga­zán nem emiatt késtem el a mérkőzés első negyedóráját, esek ledültem egy kicsit pi­henni az egyik bokor alá. Aztán dübörgő taps köze­pette megjelentem a pályán. (Ezt is megszerveztem, de végül csak ketten tapsoltak a pimaszok.) Beálltam oda a közepére... és álltam. Álltam. Érthetetlen, hogy miért nem rúgják ide azt a bőrt? Ide, pontosan a lábam elé. Képte­lenek célozni ezek a fiúk. Hol a fejem mellett, hol jobbra, hol balra száll el a labda, de elém, pont elém egy sem. Te jó Isten! — ezek le akarnak égetni engem, ezek direkt nem adnak lab­dát... ... mikor feltápászkodtam a földről, igazán dühös lettem, Hogy lehetnek olyanok, hogy pont fejbe rúgják az embert azzal a vacakkal. Utóvégre, ez nem bikaviadal, hát mi van itt és a bíró nem is fújt. Ilyesmi elképzelhetetlen egy nagy csapatban. Hiába, így jár az ember, ha leadja ma­gát. Na. végre, ez labda, ked­veseim, ez nekem való lab­da. De ne így.—, így rögtön elveszi tőlem az a dagadt hátvéd... Adja vissza a lab­dát, hé.... én még bele se rúg­tam. Tapintatlan fráter! Na, de most...., a labda előttem..., én mögötte...., így, lekeze­lem..., megrúgom és futok utána. Bíró!... Milyen labda ez? Ez tök, nem foci..., min­dig legyün a lábamról. No, most jobbra vágom..., így... Érdekes, balra ment. Miért? Gyerünk utána, én küzdeni is tudok. Most mellre ve­szem, mint Bozsik...----a szívverésem kihagyott, csa k tüzes karikákat láttam magam előtt, s valaki szem­telenül elszívta előlem az ösz- szes levegőt. Miután kifuldo­koltam magam — hiába, át­kozott kemény ez a labda, nem létezik mellre fogni — kitörtem a két védő között... s hasra estem. Nagyon szé­pen csinálhattam. Az egyik ellenfél meg is ké idezte, hogy miért, hisz a sa 'nt ka­punk előtt van a lahd ’ . . . Érdekes, hogy ennek milyen jó szeme van..., én észre sem vettem. A félidőben nem szólt hoz­zám senki. Érthető, a néma ámulat torkukra forrasztotta a dicsérő elismerést. Pedig azért jól esett volna. ffogy a második fél­időben mi történt, ar­ra pontosan nem emlékszem vissza. De rendkívül sokat mozoghattam, mert állan­dóan szúrt az oldalam és ret­tenetes nagyokat estem (hogy mit kibír az ember!) Már pedig, ha nem mozogtam volna, akkor az oldalam sem szúrt volna, meg el sem es­tem volna, — ez világos. S a mérkőzés vége felé elérke­zett a nagy, a százszor meg­álmodott és kínálkozó alka­lom. Pont a lábamra kap­tam a labdát, s elkezdtem futni a szélen, mint Czibor, mint Sándor, mint..., mint ahogy én szoktam. Futottam, futottam, vittem a labdát a szélnél is sebesebben, már a 16-osnál voltam, már az 5-ös- nél, már... S aztán felvág­tak. Csúnyán, durván, hogy álltóhelyemben összerogy­tam, s csak kiabálni tudtam: Bíró, ez 11-es! Aztán körül­néztem. Sehol senki. A védők messze tőlem, a kapus velem szemben a labdával a kéz­ben. .., de hát, akkor ki vá­gott fel engem? Mi ez, szel­lemek is játszanak itt? Egé­szen határozottan éreztem, hogy valaki kirúgta a lába­mat alólam... Egész határo­zottan. Esküdni mernék rá. Érthetetlen! De mindegy, gyerünk, fel a küzdelemre. Felálltam ..., egyedül. Pedig már a mérkőzés vége felé jártunk. Aztán felharsant a bíró füttyje és én frissen és ru­ganyosán bevonszoltam ma­gam a pálya közepére. A kö­zönség betódult, egyesek a váltamat veregették, míg én beléjük kapaszkodtam, hogy össze ne essek — és dicsér­tek ..., dicsértek. — öregem, szédületes vol­tál. Hogy mennyit röhögtünk! Ha legközelebb játszol, fel­tétlenül szóljál, mindenkép­pen kijövünk, hisz olyan rit­kán jutunk egy jó kis röhö- géshex . -, -, OYURKÓ GÉZA OCV-nek) és a kultúrház arra kényszerült, hogy roppant előnytelen feltételek mellett megvegye az OCV Tabányi rendezvényét és kivigye Eger­ből, különben kútba esik a sa­ját balettvizsgája. (Az OCV erre a napra játszási enge­délyt is kapott Eger terüle­tén.) 3. Hiányzik sok funkcioná­riusból, tanácsi dolgozóból a kultúrház iránt érzett szere­tet. A kultúrház ma már bel­sőleg többé-kevésbé rendben van. Helyiségei tiszták. Mégis olyan ritka vezető beosztású látogató a kultúrházban, mint a fehér holló. Hiányzik a sze­mélyes példamutatás. 4. Azt mondják, a kultúrház ügymenetében, belső szellemé­ben kell először rendet csinál­ni. Ezt csináljuk is. Értünk már el eredményt. Nem csáki szalmája a kultúrház anyaga, vagyona, rend és fegyelem van. Megindul lassan az élet a kultúrházban. De ehhez fel­tételek kellenek. Hogyan en­gedhette meg a Járási Tanács és a Megyei Népművelési Osz­tály, hogy a MOKÉP olyan előnytelen szerződést kössön a kultúrházzal, amilyen most van? Hetente négy előadást számítva, a nagyterem, az iroda, a telefon, a mellékhe­lyiségek stb. használatáért ha­vonta háromszáz forintot fi­zetnek. Annyit, mint egy bú­torozott szobáért. Azonkívül az irodánk minden, csak nem iroda ,mert öt óra után itt dol­gozni már nem tudunk. Vagy vegyük a Megyei Könyvtár és a többi szervek által használt helyiségek kér­dését, A Megyei Könyvtár 8 helyiséget használ havi há­romszáz forintért, a TTIT 3 helyiséget és berendezést havi 100 forintért, a Magasépítő Vállalat konyhája négy helyi­séget havi 18Ö forintért. Fzek korlátozzák a működést első­sorban. Ebből az a tanulság, hogy nem lehet nagy követel­ményeket felállítani ott, ahol nem teremtjük meg ehhez a szükséges feltételeket. 5. Hiba volt, hogy a Járási Tanács nem bízott a kultúrház vezetőiben. Egy hónapig egye­dül voltam. A művészeti elő­adó betegszabadságon, az ok­tatási előadó, bár ki volt ne­vezve, csak június elsején fog­lalta el helyét és a másfél hó­nap alatt már a második gaz­dasági előadónk van (a Járá­si Tanács jóvoltából) és mind­kettő tapasztalatlan, mert ez az első munkahelyük. A je­lenlegi már kezdi megtanulni munkáját. Néha úgy érzem magam, hogy adminisztrátor vagyok és nem egy önálló in­tézmény vezetője. Bízzék a ta­nács a kultúrházban és adja vissza a kinevezési jogkört. 6. Hiba volt országosan, hogy egyszerre 40—50 százalékkal csökkentették a kultúrházak állami támogatását. Nem volt meg az átmenet. Ezért vannak a kultúrházak sok helyütt anyagi csődben. Egyszerre nem lehet a kiadásokat a be­vételekkel összhangba hozni, csak úgy, hogy mesterségesen felduzzasztották a várható be­vételek tervét. A kiadásokat nem lehet egyszerre lefaragni és most megvan a deficit ná­lunk is. Ezt csakugyan nem le­het egymagában takarékosság­gal megoldani, bár az ésszerű takarékosságra természetesen szükség van. Ezek a hibák akadályozzák munkánkat Változást várunk. Minél előbb segítsenek az il­letékesek ezeknek az akadá­lyoknak a megszüntetésében, függetlenül attól, hogy hova fog tartozni a kultúrház. Ezek­nek a hibáknak a megszünte­tése közös érdeke a kultúr- házért felelős szerveknek! Schillinger Attila kultúrház igazgató Tizennégyezer tonna szén terven felül Csütörtökön délelőtt 10 óra­kor befejezték féléves tervü­ket a Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt dolgozói. A félév végéig a bányászok még 14 ezer tonna szenet adnak ter­ven felül s a közelgő bányász­kongresszus tiszteletére vál­lalták, hogy a jövő hóbnapan egész évi vállalásukat taljeaí- tila.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents