Népújság, 1956. június (43-51. szám)

1956-06-13 / 46. szám

4 NÉPÚJSÁG 1956. június 13. szerda HATSZÁZEZER FORINT Vettem 3.50-ért egy szelvényt s vettem egy ceru­zát, újat, s vettem egy darab papírt (azt a fiókból) s végül vettem egy mély lélegzetet. Ennyi vásárlás után nekikönyö­költem az asztal­nak és febfeldob- va egy tízfillérest, aszerint, hogy fej, vagy írás, szép sorban kitöltöget­tem a hasábokat. Egy helyen, úgy középtájon, beír­tam egy x-et is. Megfontolt és elő­relátó tervezésem eredményét szom­baton átadtam az arra illetékeseknek néhány nap múlva, anélkül, hogy utá­na néztem volna a vasárnap esti naiv csődület tagjaként, hogyan fizet a To­tó, — értesítettek: az ország egyetlen 12 találatos szelvé­nye az enyém, he­lyesebben nem is a szelvény, hanem az érte járó 600 ezer forint. Fölényes és ma­gától értetődő mo­sollyal vettem ezt tudomásul, s állító­lag ez a mosoly ott honolt arcomon ad­dig is, amíg az áju­lásból fel nem lo­csoltak. De jóne- veltségem továbbra is féken tartott, ezért csak három bukfencet vetettem az asztalon s fel­dobtam a széket a magasba. Hamar fd.dre ért, előbb, mint a csillár. A feleségem sírt, nem a csillárért, sőt ar­ra biztatott, hogy hamuzzak nyugod­tan a szőnyegre s gyorsan leszaladt egy liter borért is a Népbüffébe. Hat­százezer forint és egy liter bor: ím, az efajta kisvona- luságért nem lehet­nek soha egyenjo­gúak a nők a fér­fiakkal. Azután papírt és ceruzát vettünk a kezünkbe, hogy megtervezzük, mi­re is költsük a te­méntélén pénzt. Feleségem meg­nyugtatott, hogy azt csak bízzam rá, nyugodtan, és rá­bíztam. O számolt, és én énekeltem, erről jutott rögtön az eszébe, hogy ze­negép keil sok Gig­li és Caruso le­mezzel. Szaporod­tak a betűk és a számok, miből mi kell s mennyibe ke­rül. Ilyen dolgok kerültek például a papírra: Perzsa bunda 10 ezer forint, télika- bát (ez nekem) 1700 forint; nylon izék alulra és felülre, 5000 forint; puplin ingek (ez nekem) 1000 forint; a szi­várvány minden színében szandálok és körömcipők 9000 forint; négy pár ci­pő (ez nekem) 1100 forint és így to­vább. Miután papí­ron tetőtől talpig felöltöztünk és már úgy éreztem, hogy az egész kis- és nagy egyszeregy kánkánt jár a bő­römön, áttértünk a lakberendezésre, majd a luxuscik­kek jegyzékére, a külföldi társasuta­zásokra, motorke­rékpárra, torony­órára, dupla láncra. Közben lemen­tem — én is — újabb liter borért és hazahoztam ket­tőt, s egyszemélyi felelős vezetésem tudatában megit­tam mind egyma­gám, — utóvégre nem zavarom a fe­leségem alkotó ter­vezésében. A körü­löttem lévő világ rendkívül derűssé vált, apró kis ma­darak szálldostak a levegőben, csőrük­ben perzsabundát, totószelvényt, szá­zasokat hordozgat- va és versenyt éne­kelve velem. Ezért is vetettem fel a jegyzékbe gyorsan egy, helyesebben két, de miért kettő? — tíz énekes kaná­rit — és ez pontos ármegjelöléssel va­lóban fel is került a papírra. (Honnan tudja ez az asszony ilyen jól az énekes kanárik ■piaci árait, pláne árleszállítás után?) — Géza, ez rette­netes — sóhajtott fel éjfél felé elkín- zott arccal a fele­ségem s feljebb tol­ta fején a kalapo­mat (érdekes, es­küdni mernék, hogy az előbb még nem volt kalap a fején..., sőt most már kettő is van rajta. Hijnye!) — Még maradt 398.960 forintunk. Mit csi­náljunk? — Igyunk! — kukkantottam, majd rádöbbenve nyomorúságunkra, én is bánatos let­tem. Ott van az a rongyos 398.960 fo­rint, s nem tudjuk mire kö'teni. Ez rettenetes, állapí­tottam meg és sír­va borultam az asz­talra. Nincs még ilyen szerencsétlen ember a földön, mint én. Nincs..., nincs... Az óra hirtelen felcsörgött rekedt, szívbajthozó hang­ján. —! Megvan! — kiáltottam fel. Órát veszünk, újat, szí­vem. — Ne kiabálj... Minek új óra, de sok pénzed van? Inkább kelj fel, mert elkésel... Hogy mi jut neked az eszedbe korán reg­gel? — intett le a feleségem. És én fejkeltem, felöltöztem, miköz­ben ott lapult zse­bemben hideg egy­kedvűséggel a totó- szelvény. amit teg­nap este elfelejtet­tem kitölteni. Ha az álom a valóság halvány ve- tülete, akkor re­mélem, végre lesz egyszer tíz talála­tom. Hogy az ke­vés? Dehogy ke­vés..., így a jó ..., mit csinálnék én 398.960 forint fe­lesleggel. Gyurkó Géza — A SZOVJETUNIÓBAN járt orvosok: Dr. Hallay Imre és Dr. Ónody János számol­nak be június 13-án este 8 órakor a TTIT értelmiségi klubjában a szovjetunióbeli élményeikről. Előadásaikat saját felvételeik vetítésével szemléltetik. — Szombaton és vasárnap Egerben újabb nagy csoport idegen járt, köztük 40 tagú holland csoport, akik nagy megelégedéssel nyilatkoztak városunkról. — ÚJ POSTAHELYISÉG épületének alapozását kezd­ték meg a napokban Hatvan­ban, az újonnan felépített vasútállomás szomszédságá­ban. — CSILLAGASZATI bemu­tató lesz csütörtökön este fél nyolckor a Főiskola tornyá­ban. A bemutató előtt „A Föld keletkezése és fejlődése“ címen Séra László tanár tart előadást, SZÍNHÁZI hír Pénteken, I5-én este fél 8- kor az évad utolsóelőtti bemu­tatója, Tabi László „A kalóz" ■című vígjátéka. — KÖZEL KÉT méter ma­gasra nőtt a búza a Hatvani Cukorgyár nagyteleki célgaz­daságában. A kalászok fejlett­ségéből ítélve, 17—18 mázsás holdankinti átlagtermésre szá­mítanak a gazdaság szakem­berei. Nagy az érdeklődés a Főiskola előtti könyvsátornál. Leg­több a magyar írók műveiből fogyott. Tóth Árpád, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc verses könyveiből, Tamási Áron re­gényéből egyetlen kötet sem maradt Böngészik a könyveket a fiatalok. Az idei könyvnapon igen sok értékes mű jelent meg, köztük sok olyan, amelye­ket már évek óta vártak az olvasók FILM: IRÉN, MENJ HAZA Az Egri Bró­dy Filmszínház június 14-től ?0-ig lengyel filmvígjátékot mutat be „Irén, menj haza!” — címmel. A film szatirikusán mutatja be azoknak a fér- iehmek a hibáit, akik feleségei­ket még min­dig csak a fő­zőkanál mellé szeretnék állí­tani. Ebben a lengyel filmben a férj minden eszközzel meg szeretné aka­dályozni, hogy felesége állásba menjen, de az asszony titok­ban gépkocsivezetést tanul, hogy sikerüljön állásba men­nie. A vígjáték mulatságos és kacagtató jelenetek során mu­tatja be az asszony küzdelmét a férje maradisága ellen. ?T)ozik Egri Vörös Csillag Filmszínház: Június 13: Holnap már késő (olasz). Június 14—20: Merénylet a kikö­tőben (szovjet). Egri Bródy: Június 13: Matróz (szovjet). Június 14—20: Irén, menj haza (lengyel). Gyöngyösi Szabadság: Június 13: Gázolás (magyar). Június 14—17: Merénylet a kikö­tőben (szovjet). rT)ŰSORA: Gyöngyösi Puskin: Június 13: Trubadúr (olasz): Június 15—20: Három jóbarát (csehszlovák). Hatvan: Június 13: Bécsi komédiások Június 14—18: Az élet tanulsága (szovjet). Füzesabony: Június 13—14: Egy nyáron át táncolt (svéd). Pétervására: Június 13: Az ezred lánya, (osztrák). AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT KÖNYVEIBŐL Bernáth Aurél: ÍGY ÉLTÜNK PANNÓNIÁBAN Az emlékiratokban dly gazdag magyar irodalmat kü­lönleges értékű könyvvel gyarapította a modern magyar fes­tészet egyik jelentékeny egyénisége, Bernáth Aurél. A három kötetre tervezett Kor és pálya című visszaemlékezés első, öm áldó része, az így éltünk Pannóniában: a Balaton mellett el­töltött gyermekkor, a család, a szűkebb haza, a somogyi táj, a keszthelyi iskolai évek rajza, amely elvezet a pályakezdetig, a nagybányai festői-iskolába indulásig. Cseres Tibor: HERE BÁRÓ Idő, 1946, a regény színhelye egy tiszántúli kisváros. Eb­ben az időszakban a letűnt úri világ érettnek érezte a helyze­tet, hogy megindítsa az ellentámadást a földosztás ellen. Az újgazdák azonban ál/lták a harcot és ha kellett, ököllel védték meg a jussukat. A tragikomikus hős, Here báró henyélő életmódjáért s busás jövedelmeket biztosító földjeiért kap­ta ezt a csúfnevet. Cseres Tibor, akinek regényei, novellái már ismeretesek olvasóközönségünk előtt, ellentétes élet­formák és osztályok drámai összeütközését írta meg új köny­vében. Új gyógyszerek készülnek Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár az idén több új gyógyszert hoz forgalomba. Kö­zöttük jelentősebb a gyomor­fekélyt gyógyító Gastropirin és a Hexameton, valamint a vérke­ringési és szívműködési zavarok leküzdésére szolgáló Tilasolin. Készül a nátha új ellenszere is, a Naphasolin. Az új gyógyszerek túlnyomó része a harmadik ne­gyedévben kerül forgalomba. VVVVWvNW'A'WVVVVVVVWvVVVVAWVVVVvWi'VVvWVVvv''A,\ Mi legyem as egri kultúr hassal? Ki nem ismeri azt a kétemeletes, zöld házat a magasba szökő, karcsú minaret mel­lett? A mi kedves városnéző látogatóink is megfordulnak arrafelé, amikor felbotorkál­nak a minaretbe, hogy aztán sajgó izmok­kal vánszorogjanak tovább, megnézni Eger kevésbé fárasztó nevezetességeit. Az említett zöld házra ügyet sem vetnek, tekintetük kö­zönyösen siklik át a kapu fölé akasztott táb­lán: „Egri járási kultúrház”. Pedig ez is egri nevezetesség. Egy eladó­sodott kultúrház. Szegény, tengődő ku'.túr- ház, amely időről időre múlhatatlanul vál­ságba kerül, egy harminc-negyvenezer la­kosú város kultúrháza, amelyben talán száz­ötven ember sem fordulna meg, ha nem itt székelne a megyei könyvtár, a Bródy-mozi, meg a TTIT... Ha a városnézőket nem is érdekli túlsá­gosan az efajta nevezetesség, mi azért törőd­hetünk vele. Takarékosság ? NÉHÁNY HÉTTEL ezelőtt még a kul- túrháznak nem volt sem igazgatója, sem ok­tatási előadója, sem pénze, sem reménye, semmi egyebe, csak valami negyvenezer fo­rint adóssága, amely napról napra növeke­dett. Orvosi szóval élve, a paralízis tünetei mutatkoztak rajta: teljesen bénulóban volt. Ehhez képest ma már istenes a helyzet. A státuszokat betöltötték, került igazgató is — energikus, s a jelek szerint eléggé meg­gondolt fiatalember, aki a kiadásokat úgy- ahogy egyensúlyba hozta a bevételekkel, s ha megmaradt is a negyvenezer forint adós­ság, legalább nem szaporodik. Az igazgató tervei szerint új életet visznek a sorvadozó művészeti csoportokba, önellátóvá teszik a szakköröket. A tervek nem káprázatosak, de megvan bennük minden tervezés alapvető feltétele: a józanság. Látszólag tehát egyenesbe kerül a kul­túrház. Miért csóválják mégis tamáskodva a fejüket azok, akik ismerik a kultúrház múlt­ját? S igazuk van-e vajon? Az egri járási kultúrház megért már né­hány fellendülést. Ezek a fellendülések min­dig egy-egy új igazgató működésével kez­dődtek. Üj seprő jól seper. A fellendüléseket több-kevesebb idő után mindannyiszor hanyatlás váltotta fel. A hanyatlás válságba torkollott, s az akkori igazgató lemondása, vagy leváltása tett pon­tot rá, Könnyű lenne azt mondani, hogy a fel­lendülést, illetve a válságot a kultúrház ve­zetőségének jó, vagy rossz munkája okozta. Csakhogy ezzel nem magyaráztunk meg sem­mit. Miért dblgozott az az igazgató kezdet­ben jól, később rosszul? Nem inkább valami szervi bajról van szó, amely bizonyos időkö­zönként törvényszerűen kiütközik? Hegyi János, a járási tanács új népmű- lési csoportvezetője azt mondta a mostani csődről: a pazarlás okozta, s itt csak egyet­len dolog segíthet, a takarékosság. A leg­szigorúbb takarékosság. Az új kultúrház-igazgató mbst bevezette a legszigorúbb takarékosságot A lehető leg­aprólékosabban, tíz forintokig megszüntetett minden megszüntethető kiadást. Ilymódon csaknem egyensúlyba hozta a kiadásokat és a bevételeket. EZ AZ EGYENSÚLY azonban labilis. Mihelyt valami nagyobb, rendkívüli kiadás támad — ilyen pedig mindig akad a kéteme­letes épületben — felborul a kínos-keserve­sen megteremtett egyensúly. Ettől eltekintve is csali görcsös erőfeszítéssel tartható fenn. Eleve megakadályoz minden valamirevaló vállalkozást. A színjátszócsoport például, amely hónapok óta nem tanult be új mű­sort, most esztrádra készülődik. Mintegy két­ezer forintra lenne szüksége, hogy színre lépjen vele. De a kultúrház egyelőre nem képes előteremteni ezt az összeget. Élek a gyanúperrel, hogy a kultúrház igazi, tartós fellendüléséhez a leges-legszigo- rúbb takarékosság sem lesz elegendő. A bajok gyökere Mielőtt tovább mennénk, tegyünk fel egy kézenfekvő kérdést. Szüksége van-e egy­általán erre a kultúrházra a társadalomnak? Ml a célja, rendeltetése? Járási kultúrház, tehát a járási tanács szabja meg feladatát. A járási tanács az eg­ri járás falvait vezeti, irányítja, feladatköre, ismeretei, egész berendezkedése a falusi munkához köti. Misem természetesebb, mint­hogy a kultúrházat is erre igyekszik hasz­nosítani. A baj csak az, hogy a kultúrházat nem lehet kerekekre állítani és végig gurítani a járáson. A falusi színjátszók, énekesek nem igen jönnek Egerbe. A kultúrházi szakkörök tagjai nem azért vesznek részt a szakköri munkában, hogy a járási tanács aktívái le­gyenek, s ha el is látogatnak egy-egy község­be, nem azt tartják elsőrendű feladatuknak. A város húsába épített kultúrházat termé­szetes lehetőségei arra sarkallják, hogy a város életének szerves .részévé váljon. Arról nem is beszélve, hogy a községek javarészének van saját kultúrháza, de Eger városának nincs. Pedig a harminc-negyven­ezer lakos jórésze nem jár sehova és nincs is olyan fészke, ahol szórakozhatna, játszhat­na, művelődhetne. Akárhogy is vesszük, egy a következte­tés: az egri kultúrháznak első feladata, hogy a város kulturális góca legyen, s csak a má­sodik, hogy a járás falvait segítse. A JÁRÁSI TANÁCSOT jogosan bírál­hatnánk a kultúrházzal való bánásmódjáért. Édes-keveset törődött a kultúrház gondjai­val, alig segített az igazgatóknak. A tanács munkatársai, de különösen a vezetői min­den szökőévben ha megfordultak a kultúr- házban. A ■ költségvetésekben is ‘szűkmar­kúak voltak.: most nyáron például két hó­napra szüneteltetni kell a szakkörök műkö­dését, mert a járási tanács költségvetése csak tíz hónapot szabott meg nekik. Falun persze a nyári hónapokban mindennél fonto­sabbak a mezőgazdasági munkák, meg a be­gyűjtés, de hát itt nem faluról van szó, ha­nem városról. Jogos a bírálat, de valamit azért figye­lembe kell vennünk. Azt, amit már említet­tünk az imént: hogy a járási tanácsnak nin­csenek meg a feltételei az egri kultúrház jó irányítására. Mert például ami a költségve­tést illeti ,a járási tanácsnak hogyan is vol­na módja ahhoz, hogy számottevő összege­ket fektessen be a városi kultúrházba? Vagy ott van a városi kulturális gócpont kialakí­tása, — a járási tanács ismeri a falu prob­lémáit, de a városét már kevésbé. Van ta­pasztalata, apparátusa a község életének ve­zetésére, de ez a tapasztalat, ez az appará­tus szűknek bizlonyul, ha városi ügyekre kell használni A járási tanács nem törekedett arra, hogy a kultúrházzal betöltesse elsőrendű fel­adatát: a városi lakosság kulturális ellátá­sát. De ha törekedett volna, akkor sem igen éri el célját. Mi legyen hát a kultúrházzal ? Megérkeztünk az alapvető kérdéshez! mi legyen a kultúrházzal? At kell adni a városnak. I ÁT KELL ADNI azért, mert a városi ta­nács anyagilag jobban ellátná. Át kell adni azért is, mert irányítani jobban tudná, ösz- szeegyeztethetné más városi intézmények programjával, kihasználhatná a város életé­ből adódó lehetőségeket. Talán még arra is találhatna módot, hogy más helyiségbe köl­töztesse a Bródy-mozit és a könyvtárat, el­helyezze a kultúrház udvaráról, a Magasépítő yállalat konyháját és a felszabadult helyet új látogatók, új rétegek bevonására hasz­nálja. Általában sokkal változatosabb, sokkal nagyobb szabású kulturális munkát teremt­hetne az eddiginél. Rendelet nincsen arra, hogy a városok­ban lévő járási kultúrházakat átadják a vá­rosi tanácsnak. De olyan rendelet sincs, amely ezt megtiltaná. Számos városban — többek között Sopronban, Mohácson, Keszt­helyen, Makón, Nyíregyházán — már meg­történt az átadás. Az egri városi tanács sem húzódozna attól, hogy saját kezelésébe vegye az egri kultúrházat. A kérdés csak az, hogy mit mond a já­rási tanács. Reméljük, ennek eldöntésében a járási végrehajtó bizottságnak lesz ereje ah­hoz, hogy felülemelkedjék a maga külön szempontjain és belenyugodjék abba, amit a megye érdeke, a józan következtetés sugall: a kultúrház átadásába. GÄCS ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents