Népújság, 1956. április (27-34. szám)

1956-04-21 / 32. szám

NÉPÚJSÁG 1956. április 21. szombat PÁRTÉLEJ * Közelebb a párttagsághoz PÉLYEN a községi párt- alapszervezet több mint száz párttagot tart nyilván. Mégis a taggyűléseken általában 40- 50 kommunistát látni csak. Ha valamilyen pártmunkáról van szó, még ennyi sem található. Igaz, hogy több párttag az ország különböző részén dol­gozik, vannak a párttagok kö­zött idősek, betegek, de jócs­kán akad olyan is, aki oda­haza van, részt vehetne tag­gyűléseken, végezhetne párt­munkát, de nem végez. Sőt, jórészük még a párttagság legelemibb kötelességének sem tesz eleget, párttagsági díját sem fizeti rendesen. Mi az oka ennek a húzódo- zásnak, miért vannak olyan párttagok, akik néhány évvel ezelőtt örömmel léptek a párt­ba lelkes munkát végeztek, ma pedig visszavonultak a pártmunkától? Ennek oka elsősorban a pártszervezet vezetésében ke­resendő. 1953 júniusa előtt — és egy ideig utána is — olyan emberek álltak a pártszerve­zet élén, akik semmibe vették a párttagság véleményét, min­dent a maguk feje után csi­náltak, sokszor durvák voltak a párttagokkal szemben. Sok embert megsértettek, az ál­lamhatalmi szervekkel fenye­getőztek, nem egy párttagot minden alaposabb indok nél­kül, a taggyűlés véleményét meg sem kérdezve, zártak ki a pártbál Kiss Istvánt és fele­ségét egy alkalommal behívat­ta a vezetőség és közölte ve­lük. hogy ki vannak zárva a pártból. S az ilyen eset — saj­nos — nem egyedül álló. A VEZETŐSÉG mindinkább elszakadt a párttagságtól. Ak­kor a vezetőség — miután lát­ta ezt a veszélyt, — Ígérgetett fűt-fát, az Ígéretek, a határo­zatok azonban mitsem értek, mert nem valósultak meg. A párttagság bizalmát csak jobb munkával, a hibák kijavításá­val, emberségesebb magatar­tással lehetett volna vissza­szerezni. S mert a vezetőség nem volt képes erre, egy olyan véleményt alakított ki. hoev „a pártagság passzív fülüknél fogva sem lehet a pártba húz­ni őket”. Egyszóval ahelyett, hogy a maguk munkájában keresték volna a hibát, a tag­ságot okolták. Sajnos, mindez, ha nem is ilyen kirívóan, átöröklődött az új pártvezetőségre is. Marosi Rudolf elvtárs, — a községi alapszervezet titkára — sze­rint 26 olyan párttag van, aki nem végez pártmunkát, nem fizet rendszeresen tagdíjat. És ezek közül 17 ellen fegyelmi eljárást indítottak. Ahogy Ma­rosi elvtárs mondja: ezek­től megtisztítjuk a pártot”, öt párttagot már ki is zártak, anélkül, hogy ezekkel a párt­vezetésé# vagy akár személy szerint'Marosi elvtárs eggyal is beszélt volna. Pedig ezek I nem ellenséges elemek. A párt politikájával alapvetően egyet- ] értenek, egyszerű parasztok, I munkásemberek, akik munká­jukkal igyekeznek előbbre vinni építésünket. Marosi elv­társ mégis a kizárást, ebben az esetben a bürokrati­kus, és hozzátehetjük, lelkiis­meretlen módszert tartja az egyedüli helyes megoldásnak. Azzal „érvel”, hogy ,.1956-ban elég erős a mi pártunk ahhoz, hogy nem ke# a párttagokat agitálni”, hogy „ha ezeket ki­zárjuk, erősebb, összetartóbb, öntudatosabb lesz a párttag­ság. És furcsának találom azt — mondja —, „hogy az új ve­zetőség elmenjen meggyőzni valakit, hogy megmaradjon párttagnak”. VAJON mi furcsa van eb­ben? Hiszen a pártszervezet­nek nemcsak az a feladata, hogy a pártonkívülieket ne- ! velje, hanem az is, hogy a párttagságot nevelje, mind I szilárdabbá, mind egységeseb- ! bé kovácsolja. S erre megvan i a pártszervezetnek a lehetősé­ge és a módszere. A pártokta­tás ,a bírálat, az önbírálat, a pártdemokrácia, a tagságnak a vezetésbe való bevonása, a pártmunkával való megbízás és nem utolsó sorban a biza­lom a párttagságban mind­mind ezt szolgálja. Ezekkel kellene kezdeni, az olyan lég­kör megteremtésével, amely­ben minden párttag bátran, őszintén szólhat, részt vehet a párt munkájában, annak irá­nyításában. De ez még nincs meg. A vezetőségnek kilenc tagja van és csak a fele dolgozik. Feladattal azért nem bízzák meg őket, mert — ez is Ma­rosi elvtárs véleménye — régi tapasztalat, hogy úgysem hajtják végre. Bírálat a veze­tőségi üléseken nincs, ott csak a soron levő feladatokról van szó. A vezetőség határozatot hozott, hogy a taggyűlésen két szempont szerint szólhat­nak hozzá: „amit nem értenek, kérdezzék meg, vagy ami a Soron lévő feladatokból kima­radt”. így akarják rövidíteni a taggyűlést. Valójában pedig ezzel a határozattal kimond­ták ,hogy nem lehet bírálni, — mert hisz ez egyik szem­pontba sem fér bele — még inkább elősegítették ezzel a kritikátlanságot és sértik a pártdemokráciát. Az ilyen ha­tározat nem szilárdítja a párt- szervezetet, nem hozza köze­lebb a tagságot a vezetőség­hez, ilyen intézkedésekkel so­ha nem fokozzák a párttagság aktivitását. KÖZELEBB kell kerülni a párttagsághoz. Elsősorban az­zal, hogy a vezetőség megja­vítja munkáját. Menjenek el a vezetőség tagjai Tóth Jó­zsefhez, Dragony Ferencné- hez, Rab Gáborhoz és a többi­ekhez, akik most nem járnak a pártba, beszéljenek velük. Sok jó tanácsot kaphatnak és megtudják azt is, mi bántja őket. Ha beszélgetnek velük, ha nemcsak a nyilvántartási könyvből ismerik nevüket, nagy hasznára lesz nemcsak a vezetőségnek, hanem az egész párttagságnak. És job­ban meglátják a , párttisztogar tás” helytelenségét is. MOST LÁTTAK hozzá Pé- lyen is a XX. kongresszus anyagának tanulmányozásá­hoz. A kongresszuson sok szó esett a pártmunkáról, az em­berekkel való helyes bánás­módról, de a bürokratikus pártmunkáról is. Keressék a XX. kongresszus anyagában ezeket s a gazdag tanács, az egész határozat szellemében végezzék munkájukat. Papp János. itgzer fiatal tanulmányozza a XX. kongresszus anyagát Megyénk üzemeiben, falvai­ban 180 Petőfi iskolán tanul­nak a DISZ fiatalok. A beüte­mezett tananyag elsajátítása mellett nagy gonddal tanul­mányozzák az SZKP XX. kongresszusának anyagát. A héten ötezer DISZ fiatal kezd­te meg a kongresszusi beszá­molók és viták feldolgozását. A fiatalok érdeklődését bizo­nyítja, hogy a téma megvita­tásában olyanok is részt vesz­nek, akik eddig nem kapcso­lódtak még be a politikai ok­tatásba. A hevesi és gyöngyö­si járásban csaknem másfél- szeresére emelkedett az ifjú­sági szervezetek által rende- 1 zett előadások hallgatóinak száma. A kiskörei Dózsa Ter­melőszövetkezet Petőfi iskolá­ján képzett előadók ismertetik a kongresszus anyagát. A be­számolók irányelvei alapján már azokat a feladatokat is megjelölik, amelyekkel a tsz fiataljai a legjobban hozzájá­rulhatnak a terméshozam nö­veléséhez. A Hatvani Cukor­gyárban, ahol ugyancsak nagy­számú fiatal ismerkedik a XX. kongresszus útmutatásával, azt is megvitatják, mi az ifjúmun­kások feladata a technika fej­lesztése, a szervezettebb mun­ka terén. Hasonló szorgalom­mal tanulmányozzák a XX. kongresszus anyagát a középis­kolák és a főiskolák DISZ szervezeteinek tagjai is Tagkönyvcsere a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetségnél A MÖHOSZ országos konferen­ciájával befejezést nyert a Magyar Szabadságharcos Szövetség, a Magyar Repülőszövetség egy egységes tömegszervezetbe a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetségbe történt egyesítése. A MÖHOSZ rövid idő alatt nép­szerű tömegszervezetté vált, A dolgozók, de különösen az if­júság ezreivel ismertette meg, a lövészet, a rádió, a motor, sze­mély- és teherkocsi, valamint a modelezés, vitorlázó repülés tech­nikáját. Ezzel nagyban hozzájá­rul a honvédelmi készség foko­zásához. A szövetség az általa szerve­zett történelmi- és filmelőadáso- kon elmélyítette az igaz haza- szeretet gondolatát. Az egyesülés után1 a MÖ- HOSZ-nál érvényben volt, mind az MSZHSZ, mind az MRSZ tagsági könyv, de a szövetség elrendelte a tagkönyvcserét. Ez I azért is szükséges volt, mert al- • kaimat adnak arra, hogy minden taggal beszélgethessenek, kikér- I jók véleményét és aktivizálják. A tagkönyvcsere munkáit áp­rilis 30-ig befejezik. A munkák végrehajtásához a pártbizottsá­gok igen sok segítséget adlak. Nagy része van a sikerekben a DISZ-bizottságnak is. Legtöbb eredményt eddig Eger városábaa értek el, melyhez 19 alapszerve­zet tartozik, ezek közül már 12 helyen befejezték az összeírást. Megyei viszonylatban az alap- szervezetek közül legjobb ered­ményt a hatvani MÁV, és a petőfibányai alapszervezet érte el. Lemaradás van aoznban a pétervásárai és a füzesabonyi já­rásban. Ezek a járási elnöksé­gek, alapszervezetek igényeljék többször a DISZ segítségét, a Hazafias Népfront és a sportkö­rök támogatását, akkor munká­juk még eredményesebb lesz. Z ARCKÉP írta: KURT DAVID Embone — parányi kis fran­cia halásztelep, amely ott hú­zódik az Atlanti Óceán part­ján. A tengerbe mélyen be­nyúló fövényes földnyelven hét lapostetejű kunyhó sora«- kozik. A sziklás, szakadékos parton sárgás-zöld rekettye­bokrok tarkáinak szerte. Rendszerint hűvös, nyirkos a vidék. A köd sokkal gyako­ribb, mint a derűs napsütés. S mikor 1942 egyik őszi regge­lén a felhők között néhány perce kibukkant a nap. úgy látszott, mintha még egyszer emlékezetébe akarná vésni az embereknek a táj minden szépségét Azon a reggelen motorke­rékpár dübörgött végig az úton. Német katona ült rajta. A katona egy ív papírt hozott csupán — három kiürítési pa­rancsot, amey egyszerre elvett a lakosságtól mindent: kenye­ret, hazáját, a szegényes, szű­kös boldogságát. — Mindössze egy órát adnak indulásig! — szólt a harmadik házból való öreg halász az összegyűlt falubelieknek. Jobb­kezében tartotta a kis darab papírt, s míg beszélt, meglen­dítette a levegőben. A balol­dali kabátújja üresen lógott, — csak egy kis csonk maradt karjából — még az első világ­háború idején vágták le. A falubeliek közrefogták az öreget. Voltak köztük fér­fiak, nők, gyerekek. — Katonai támaszpontot akarnak ide építeni a nácik! — folytatta izgatottan az öreg. Az asszonyok kezüket tör­delték, a férfiak komoran dug­ták összeszorított öklüket zse­bükbe. A gyerekek kérdő te­kintettel vizsgálták a felnőttek arcát. Aztán lassan elszéled- tek. .... Minden kunyhó előtt egy kis kétkerekű taliga állt. Más­kor ezeken szokták behordani a városba az osztrigát. Most az asztalokat, székeket hordták ki rajtuk. Végre elkészülnek a ra­kodással. A félkarú öreg ki­jön a házbóL még egyszer megvizsgálja a kötéllel átkö­tött taligát, majd fölnéz a kunyhó lapos tetejére, meg­csóválja a fejét, odatámaszko­dik az ajtófélfához és hosszan néz a távolba. Előtte nyújtózik az óceán. Ügy néz rá most az öreg. mint ahogy a parasztok szoktak vé­gignézni a mezőn. Éppen da­gály van. A hullámok tajté- kozva, morogva csapódnak neki a partnak. Sárga foltként úszik a ködben a nap. Az öreg most utoljára körüljárja a kunyhóját, cipője orrával félre rúg egy-egy osztrigahéjat. Az­tán ismét az ajtóhoz megy: megáll a fal hasadékaiból ki­nőtt folyondár mellett. A sűrű zöld lomb között halvány ró­zsaszínű virágok és bimbók pöttyöznek. Futva érkezik a házhoz egy fiú. — Pierre! Jönnek a néme­tek! — A gyerek a faluba ve­zető útra mutogat Az öreg előveszi a kését. Sietős mozdulatokkal sorba vagdossa le a folyondárról a virágokat és bimbókat „Ezek­nek ne virágozzál!” A levagdosott virágokat óva­tosan összegyűjti és egy fekete kendőbe löki, amit épp az előbb vett le a szoba falán függő arcképről. Az arcképet és a kendőbe csavart virágo­kat hóna alá csapja, balkarja csonkjával odaszorítja törzsé­hez. A kitűzött óra elérkezett. Embone utolsó órája... Az öreg Pierre kunyhója előtt gyülekeznek a szomszé­dok is a maguk taligájával. A németek már meg is érkez­tek. Huszonötén vannak. Nya­kukat nyújtva szívják a ciga­rettát és kíváncsian tekintget- nek be az ablakokon. A cso­portból kilép egy hadnagy és odamegy a halászokhoz. Pierre ismét ott áll kunyhó­ja ajtajánál és nézi a tengert. A hadnagy így szól hozzá: — Talán ideje lenne elindul­notok, mi, öreg? Amaz, mintha nem is halla­ná csak néz valahová messze. A hadnagy most megismétli az előbbit franciául is. Pierre azonban tekintetre sem mél­tatja: elindul a taligája felé Egészen lassan megy, tudja, mihelyst ő megindul, a töb­biek is megindulnak utána. A hadnagy vizsla szemmel figyeli az öreg minden lépését. I Kissé zavarban van, talán mi- I vei még túl fiatal az ilyen I operációkhoz. S valóban, alig ' 19 éves. Amikor az öreg halász leha­jol a taliga rúdjához, a hóna alól kicsúszik a kép és a ken­dőbe bugyolált virág. A kis hadnagy, aki úgy gon­dolja, hogy jelen, helyzetben igazán helyénvaló a segítség, ugrik is mindjárt, fölemeli a lehullott a tárgyakat a föld­ről. Az öreg gyorsan el akarja venni tőle, de a hadnagy csak a kis batyut nyújtja feléje. És az arckép».. Kezével maga elé tartva, zavart mosolygással nézegeti. — A papája, igen? — kérde­zi meg végül. Az öreg halász csak hallgat, elnéz a hadnagy mellett, a szavaknál azonban kiderül az arca, s mosolyogva így vála­— Igaza van.... Igen — igen, 6 a mi apánk! Pierre visszakapja az arcké­pet. Nagy lendülettel kezdi tolni a taligát, s utána néhány j lépésre sorban megindul a töb- j bi is. Nemsokára elnyeli őket ! a köd. A kép Lenint ábrázolta. A külpolitikai helyzet MEGKEZDŐDTEK LOHDQNBIN 0 SZOVlET-aNGOL MEGBESZÉLÉSEK Londonban rögtönzött minisztertanácsot tartottak Csütörtökön 11,45 órakor, közvetlenül a két szovjet ál­lamférfiú udvariasssági látoga­tása után, rögtönzött minisz­tertanácsot tartottak az angol miniszterelnökségi palotában. Eden és Selwyn Lloyd a mi­nisztertanácson beszámolt Hruscsowal és Bulganyinnal szerdán este folytatott megbe­széléseiről. Az angol—szovjet tanácsko­zások hivatalosan csütörtökön délután 15,30 órakor kezdőd­tek meg a miniszterelnöksé­a ! gén. Közlemény us első tanácskozásról Csütörtökön este Londonban közleményt adtak ki a szovjet vezetők és az angol kormány képviselőinek első megbeszélé­séről. A közlemény a követ­kezőképpen hangzik: A szovjet és a brit vezetők csütörtökön, londoni idő sze­rint 15.30 órától 18 óráig a Downing Street 10 alatt (a brit miniszterelnökség épülete) ta­lálkoztak, hogy megbeszélése­ket folytassanak. A megbeszé­lésen a következők vettek részt: Szovjet részről: N. A. Bulga- nyin, N. Sz. Hruscsov, A. A. Gromiko, a külügyminiszter el­ső helyettese, N. A. Mihajlov, a kulturális ügyek minisztere, P. N. Kumikin külkereskedel­mi miniszterhelyettes, V. J. Jerofejev, a külügyminiszté­rium második európai osztá­lyának vezetője, J. A. Malik londoni nagykövet, valamint a tolmácsok. Angol részéről Sir Anthony Eden miniszterelnök, Selwyn Lloyd külügyminiszter, Richard Butler lord-pecsétőr. Sir Nor­man Brook, a kormány titká­ra, Sir Ivone Kirkpatrick, a külügyminisztérium állandó államtitkára. Sir William Hay- ter, moszkvai nagykövet. Hen­ry Hohler, a külügyminiszté­rium észak-európai osztályá­nak vezetője, valamint a tol­mács. Mivel a tanácskozások nem hivatalos jellegűek és nem bír­nak meghatározott kérdés ren­dezésére hivatott, előzetesen megállapított napirenddel ren­delkező értekezlet jellegével, megállapodás jött létre, hogy mind a megbeszélések tartal­mát, mind pedig menetét tit­kosan kezelik és a közös egyet­értéssel megszerkesztett közle­ményeken kívül semmit sem hoznak nyilvánosságra. Munkáspá ti képviselő élesen támadta az angol alsóháziján a pénzügyminiszter költségvetési javaslatait A londoni rádió jelentése szerint Harold Wilson, volt munkáspárti kereskedelmi miniszter, a párt pénzügyi kérdésekkel kapcsolatban kije­lölt vezérszónoka, az alsóház szerdai ülésén heves támadást intézett Macmillan pénzüymi- niszter 1956—57. évi költség- vetési javaslatai ellen. A kö­vetkezőket fejtegette: Az angol nép azt várta vol­na a pénzügyminisztertől, hogy költségvetési törvényjavasla­tában becsületesen és állam­férfiúi módon mutasson rá, milyen konkrét erőfeszítések­re van szükség, hogy az ország mentesüljön a gazdasági vál­ság most már állandóan is­métlődő tünetei alól. Ezzel szemben a pénzügyminiszter törvényjavaslatában „tétová­zó, otromba és nagymértékben lényegtelen” intézkedéseket javasol. Egyes kivételektől el­tekintve, még arra sem volt figyelemmel, hogy költségve­tési javaslatait konkrétan és szabatosan kidolgozza. Bírálta ! a kenyér ártámogatásának ! megszüntetését, ami szerinte I újabb béremelési követelése- i két vált ki. Ahelyett, hogy a : pénzügyminiszter világosan megmondotta volna az ország- ! nak, milyen áldozatokra van ! szükség Nagy-Britannia gazda- ! sági nehézségeinek leküzdésé- ; re — mondotta —, a pénzügy- miniszter tehetetlennek bizo­nyult a legfontosabb és leg­égetőbb kérdések megoldására. A Minisztertanács határozata a nyári időszámítás bevezetéséről A Minisztertanács határoza­ta szerint az 1956. évi június hó 3-tól szeptember hó -30-ig terjedő időszakra nyári időszá- i mítást kell bevezetni. Június I 3-án 2 órakor az órákat 3 órá­ra kell előreigazítani, szeptem­ber 30-án 3 órakor pedig az órákat 3 órára kell majd visz- szaigazítani. Köszönjük mély együttérzésüket Kovács István erdőtelki dolgozót a múlt év márciusában agytályogra megoperálták. A későbbiekben a jobb belső fü­lön műtétet végzett Dr. Fülöp Béla, az egri I. sz. korház fő­orvosa, úgy ,hogy a nevezett két alkalommal — március 25-től július 8-ig, és november 24-től december 15-ig — kórházba került. Kovács István, mint az erdőtelki cséplő­csapat egyik tagja, az idénymunka miatt hozzájárulással bár, de gyakran változtatta munkahelyét. Betegsége ideje alatt családja kereső nélkül volt, a legnagyobb, a 15 éves lánya keresetéből éltek. A kórház és az orvosi költségeket az első perctől kezd­ve fedezte az SZTK, sőt két alkalommal 500 és 300 forint gyors szociális segélyt is kiutalt, de a táppénzkérelmet kénytelen volt elutasítani, mivel ennek alapfeltételei nem voltak biztosítva. A beteg ezért a rokkantsági ügyében fo­lyamodott még 1955 októberében. Elsőként úgy tűnt, hogy ez a kérés nem teljesíthető, mivel a hozzá szükséges vissza­menőleg 10 évi munkából csak 3 és fél évet tudott hivata­los írással igazolni. Majd az SZTK hosszas keresgélés után „kinyomozta” a 10 évet és Kovács István, aki a rendkívül komoly műtétek után keresőképtelen, 1955 júliusától szá­mítva, havonta 760 forint rokkantsági segélyt kap. Ügyének ehúzódása tanulság lehet minden dolgozónak, részben az egy helyben dolgozásra vonatkozóan, másrészt bármennyire vé­dekezünk is ellene, baleset mindenkivel előfordulhat, jó tehát, ha munkaviszonyainkkal jobban törődünk. Ez eset­ben, hasonló ügy rövid időn belül elintézést nyerhet. Kovács István és családja nevében ezúttal mondunk köszönetét kezelő orvosának, az SZTK megyei központja nyugdíj előadójának és az ügyet segítő dolgozóinak, vala­mint a Szakszervezetek Megyei Tanácsa részéről Siller Flóriánnénak, akik a beteg édesapával mélyen együttérez- ve, nagy embertársi szeretettel újból boldoggá tettek egy családot. J

Next

/
Thumbnails
Contents