Népújság, 1956. március (18-26. szám)

1956-03-14 / 21. szám

6 mPüU JSÏG 1856 március 14. szerda Hogyan végezzük a szőlő metszését Normális körülmények kö- aöít a szőlő metszését kora ta­vasszal kell megkezdeni, mert ilyenkor nem áll elő a késői metszésnél gyakori tőkeköny- ayezés, ami sok tápanyagvesz­teséggel jár. Áz idei hideg és tatosszú tél sok kárt tett a szőlő rügyeiben, különösen a fagy iránt érzékeny fajtáknál. Met­szés előtt célszerű, ha meg­vizsgáljuk, milyen mértékben tett kárt a fagy. A rügyek épségének megállapítására ajánlatos idejében előhajtatni vesszőket, ez abból áll, hogy a megszedett vesszőt langyos víz­be állítjuk, meleg helyen tart­juk mindaddig, míg a rügyek fakadnak. így megláthatjuk, milyen mértékben pusztultak el a rügyek. Azokban a sző­lőkben, ahol az erős fagy kárt tett. ne siessünk a metszéssel, várjuk meg a rügyek duzzadá­sát, amikor már megállapítha­tó, melyik rügyre lehet számí­tani. Ebben az esetben nem szabad ragaszkodni a szokásos metszési módhoz, hanem úgy kell a termőcsapokat, esetleg a szálvesszőket meghagyni, hogy megfelelő termés biztosítására elegendő termőhajtást nyer­jünk. Ha például az elfagyás 50 százalékos, akkor a kétThá­rom rügyes csapok helyett 4-5 rügy es csapot hagyunk, eset­leg emelhetjük a csapok szá­mát. Szálvesszős művelésnél pedig egy szál helyett kettőt hagyunk. Késői metszésnél az összes rügy kihajtása gyengíti a tőkét, ezért leghelyesebb ilyen esetben előmetszést végezni. Az előmetszés abból áll, hogy az elszáradt, biztosan lekerülő részeket eltávolítjuk és a vesz- szőket, a szálvessző kivételé­vel 60—80 centiméterre vissza­kurtítjuk. Az előmetszésnek még az az előnye is megvan, hogy a legnagyobb munka­csúcs idején a nagy gondossá­got igénylő, végleges metszést rövidebb idő alatt el lehet vé­gezni. A fentiek szem előtt tartá­sával kisebb fagykár esetén is normális termést érhetünk el, legfeljebb a következő évek­ben nehezebb lesz a tőkealakí­tás. Semmiesetre se kövessük el azt a hibát, hogy az elfa­gyott rügyű szőlőben a meg­szokott metszési módot alkal­mazzuk, mert kevesebb ép rügyből kevesebb termés lesz. Király Sándor szőlészeti kutatóintézet kísér­leti telepvezetője Tisztítsuk meg gyümölcsfáinkat A megye dolgozó parasztsá­gának komoly jövedelmet biz­tosít a szőlő, a gyümölcsös. A szőlőkultúránk védelme mellett mégis nagyon elhanya­goljuk a gyümölcsös védelmi munkáját. így a kártevők szabadon, minden . ellenállás nélkül garázdálkodhatnak, különösen a kaliforniai pajzs- tetű és a különféle gombabe­tegségek. Egerben csak elvétve akad dolgozó paraszt, akit ez a ve­szély nem érint, mivel gyü­mölcsfáink szétszórtak, a gaz- 'dák nagy részének földjén, szőlőjében találhatunk néhá­nyat. A mezőgazdasági ál­landó bizottság és a termelési bizottság gazdagyűléseken megbeszélte dolgozó paraszt­ságunkkal a gyümölcsfák vé­delmét, s elhatározták, hogy három brigádot szerveznek, akik az egri határban, a cse­resznye, meggy, őszi és kaj­szibarack, valamint dió és mandulafa kivételével, min­den gyümölcsfán elvégzik a ; rügyfakadás előtti permete­zést gyümölcsfaolajjal. E nagy munka elvégzéséhez is nagy segítséget nyújt álla­munk azzal, hogy olcsó áron magasnyomású gépeket ad, így egy közepes fa permete­zése 3.50 forintba kerül. Eb­ben az összegben a brigád munkadíja, az anyagár, vala­mint a gép használati díja is bele van számítva. Az idő rö­vidsége miatt azonnal kezde­ni kell gyümölcsfáink korona ritkítását, törzstisztítási mun­káit. Ezáltal is csökkenthet- ■ jük a kártevőket, takarékos­kodunk a permetező anyag­gal és segítjük a gyümölcs tel­jes megnövését. kifejlődé- ! sét. Nagy Béla Eger, városi tanács CSERÉPKÁLYHÁK ÉPÍTÉSÉT. átrakását, javítását, tisz­títását, valamint minden­nemű tűzhelyek karbantar­tását, javítását, jótállással vállaljuk. Hatóságok, in­tézmények közüietek, ma­gánszemélyek is igényüket már most jelentsék be. torlódások elkerülése vé­gett Heves megyei Kerá­miaipari Vállalat, Eger. Telefon: 20—61. Kertész utca 11. szám. — Filmankét az egri tanítóképzőben Március 7-én, szerdán dél­után az egri tanítóképzőben, a Vörös Csillag Filmszínház rendezésében ankétot tartottak a Szakadék című új magyar filmdrámáról. A második eme­leti tantermet zsúfolásig meg­töltötték a növendékek. Kovács Istvánná magyar sza­kos tanárnő bevezető szavai után nyitották meg a vitát. — Egymásután emelkedtek a ka­rok a levegőbe. Mindenkinek volt valami megjegyzése ész­revétele. Főképpen a főszereplő Nagy István tanító osztályhű- ségéröl, szerelméről, s a Böröcz Horváth kulákkal való szem­benállásáról beszéltek a hozzá­szóló képzős lányok. Egy-egy epizódról egész kis vita alakult ki a film megbeszélése során. A hozzászólásokból kiderült hogy az egri tanítóképző diák­jai szeretik a művészetet, s ér­deklődnek iránta. A tanítókép­ző diákjait dicséret illeti azért mert egy maradandó, szép an­két résztvevői voltak. Szőllősi Gyula elvtár§, a megyei tanács népművelési osztályvezetője röviden összefoglalta az anké­tot. magyarázatot adott a vitás kérdésekre. Abkarovics Endre magyar szakos tanár zárószava­ival ért véget ez a tanulságos és több iskola számára is meg­szívlelendő filmankét. 18-30 . . . Nem egy vidéki telefont jelente­nek ezek a számok, hanem az eg­ri Sportakadémia első két előadá­sának létszámát. A jelentkezett száz hallgató közül ugyanis az el­ső, megnyitó előadáson 18. a má­sodikon pedig harmincán voltak... A hiányzók között van az Egri Bástya Il-es labdarúgó csapatának tizennyoleas játékoskerete is, va­lamint az egri edzők kilencven százaléka. Mindehhez tudni kell, hogy az elmúlt évben a vidéki vá­rosok közül Egerben jelentkeztek a Spartakadémiára a legtöbben, számszerint négyszázan... A szer­vezés ez évben sem volt rossz. A VTSB és a Sportakadémia titkára mindent elkövettek a jelentkezések érdekében (felhívások, sajtó, sport­körökkel a személyes kapcsolat felvétel), ennek ellenére a címben megjelölt szomorú számok jelen­tik az egri Sportakadémia ez évi ..eredményét“. Úgy látszik, hogy Egerben az edzők meg vannak elégedve jelen­legi tudásukkal és nem tartják fontosnak a továbbképzésüket, fejlődésüket. És mivel az edzők után mennek a sportolók Is, a példát illetően, azon már nem is lehet csodálkozni, hogy pl. az Egri Bástya egyetlen labdarúgója sem jelent meg az eddigi két előadá­son, s ugyanúgy más sportolót is csak keveset lehetett 'találni a hallgatók között, nem beszélve az egri sportkörök vezetőiről és a tá tékvezetőkről. Az Egri VTSB ezek Után komoly intézkedésekre szánta el magát: értesítette az egri sport­körök elnökségeit, hogy a tovább­képzésüket elmulasztó edzők szer­ződéséhez nem járul hozzá, Az Egri Bástya elnöksége pedig szin­tén megfelelő lépéseket tett oly Irányban, hogy a Bástyából ielent- kezett félszáz sportoló, edző, ve­zető ne csak a jelentkezésnél ma­radion... De vajon jó fényt vet-e az egri edzőkre, sportolókra, sport­vezetőkre, bogv csak így lesz esetleg a legközelebbi Sportakadé­mia látogatóttabb? NÉPÚJSÁG Az MDP Heves megyei Pártbizottságának lapja. Megjelenik hetenként kétszeri •zerdis ét szombaton) RÁDIÓ MŰSOR Szerda, március 14. Kossuth rádió: *.10: Népszerű operarészletek. — S: Rádióegyetem. Zenetörténeti so­rozat, IX. — 10.10: Óvodások mű­sora. — 10.40: Pillantás a nagyvi­lágba. — 10.50: Bisztriczky Tibor hegedül. — 11.40: Szülők — nevelők — gyerekek! Verekedő gyerek. — 12.10: Tánczene. — 13: Falusi hír­adó. — 13.15: Szórakoztató zene. — 14.15: Kamarazene. — 15.10: Fia­talok zenei újságja. — 15.35: Fiata­lok sporthíradója. — 15.55: Zeneka­ri hangverseny. — 16.45: válaszo­lunk hallgatóinknak. 17.10: Szív küldi. — 17.40: A ..húszak“ versenye. — Riportműsor. — 18: Drámai formák kialakulása Mozart művészetében. II. A kialakult mű- (ormák. — 19: Jó munkáért — szép muzsikát! — 19.40: írók a mikro­fon előtt: Trencsényi Waldapfel Imre. — 19.52: Jó éjszakát, gyere­kek! — 20.20: Suki Antal és zene­kara játszik. — 21: Veres Péter szerzői estje. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Rádió szim­fonikus zenekara és az Állami Hangversenyzenekar iátszik. — 23.40: Medgyaszay Vilma énekel, Lukács Pál mélyhegedűn játszik. Csütörtök, március 15. Kossuth rádió: 8.10: Ifj. Magyari Imre és zene­kara játszik. — ,8.40: A párizsi szimfonikus zenekar balettzenét játszik. — 9.20: Márciusi pirkadó napok. — 10.10: Rádióegyetem. — 10.40: Kovács Imre fuvolázik. — 11: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.15: Fúvósindulók. — 11.30: Ve­szélyes művészet. — 12.30: Magyar operákból. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Népi táncok. — 14.15: Rádió Gyermekujság műsora a kis isko­lásoknak. — 14.50: Válassz mester­séget! Kéményseprők között. — 15.10: A vándor megpihen. — Hat­vány Lajos Írása Petőfi Sándorról. — 16: Az épülő kommunizmus nagy országában.1 — 16.30: Szív küldi. — 17.10: Lipcsei rádió tánc­zenekara játszik. — 17.40: Ifjú fi­gyelő. — Népi játékok. — 18.10: Kedves dalaink. — 18.30: „Ugyan­abban a cipőben“. Ankét. — 18.40: Kommentár. — 18.45: Várszínháztól a Nemzeti Színház tavaszáig. Dé- kány András összeállítása. — 19.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.20: Tavaszi eső. Rádiójáték. — 21: „Kossuth nevében“. — 21.25: Nyil­vános hangverseny a stúdióban. — Kb. 22.15: Hangverseny folytatása. — 23: Szüdí György és Kiss Fe­renc verseiből. — 23.20: Tavaszi ének. Hangi. Péntek, március 16. Kossuth rádió: 9.10: Operarészletek. — 10.10: Me- sedélelőtt az óvodában. — 10.28: A debreceni csordás. Móricz Zsig- mond elbeszélése. — 10.40: Hang­szerszólók. — 11.10: Nők negyed­órája. — 11.25: Szovjet tájak dalai. 12.10: Fővárosi Népi Zenekar ját­szik. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Tánczene. — 14.15: Úttörő híradó. — 14.35: Operarészletek. — 15.10: A gálosi portya. — 15.50: Könnyű zene. — 16.10: Új barázdát szánt az eke. — 16.40: Gyermekkórusok mű­sorából. — 16.57: Ismertetjük foly­tatólagos műsorunkat. — 17.10: Jó munkáért — szép' muzsikát! — 18: Határ úttól — Budapest határá' Riport. 18.15: Szív küldi. — 18.55: Kommentár. — 19.10: Tánczene. — 19.52: Jó éjszakát, gyerekek. — 20.20: Strauss est. — 20.55: Írók a mikrofon előtt: Képes Géza. — 21.05: Sporthíradó. — 21.25: Magyar —szovjet barátság hónapja. Szov­jet művészek Liszt-hangversenye. — 22.15: Tíz pere külpolitika. — 22.25 : Hangverseny közvetítésének folytatása. — 23: Egy humorista naplója. — 23.1*: Magyar nóták. — 23.32: Bartók- II. szonáta. Szerkeszti : a Szerkesztőbizottság, felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Mártírok tere 7. Postafiok: 23. Telefon: 24-43. 24-44, 24-41, Heves megyei Nyomda V., Eger. Felelős igazgató: Mandula Ernő APRÓ HIRDETÉSEK Uj szőlő telepítésére saját termé­sű Berlandériban beoltva ladás frisc párosítást ajánlanám. Dér Ig­nác. Abasár. Kétszemélyes rekamiék, fotelok, székek hathavi részletre. Budapest, Dohány u. 5. Závodszky kárpitos. Eladó Gyöngyösön, a Kiss Antal utca 4. sz. ház, szoba-konya, kam­rás, — ugyanott, 950 négyszögöles szőíő Is. Érdeklődni ugyanott. Gépíró elhelyezkedne számlázó- nak, anyagkönyvelőnek, általános adminisztrátornak is. — Telefon: Eger, 16—30. Gyöngyösi Gépjavító Szövetkezet azonnali belépésre felvesz jól kép­zett autószerelőket. Jelentkezni le­het, Gyöngyös, Vöröshadsereg út­ja 14. A Gyöngyösi Legeltetési Bizott­ság tehéncsordást és kecskepász­tort keres. Érdeklődni lehet a Vá­rosi Tanács Mg. Osztályán. Felhívás! Az ÉM. Hevesmegyei Állami Építőipari Vállalat 1956. március 15-ig építőipari tanulókat szerződtet kőműves szakmában. Jelentkezhet minden 15—17 éves fiú, aki az általános iskola 7—8 osztályát elvégezte. Jelentke­zés a vállalat központi munkaügyi osztályán, Eger, Kossuth tér 4. sz... ahol egyben a bőveub felvilágosí­tást közölni fogjuk. Vizsgázott építőipari gépkezelő­ket azonnal felvesz vidéki és egri munkahelyekrea Heves megyei Állami Építőipari Vállalat, Eger, Kossuth tér 4. Nagybátonyban újabb súlyos vereséget szenvedett az Egri Bástya Nagybátonyi Bányász—Egri Bástya 7:2 (1:2) Nagybátouy, 2000 néző. — Vezette : Horváth Nagybátony : Kohut — Molnár, Gellér, Horváth — Bernáth, Héthy — Balog, Bátki, Csuberda, Csépe, Bánfai. Eger: Nagy M. — Pusztai, Szent­marjai, Boros — Báder, Bajuhov- szky. — Husi, Hanus, Deák, Nagy F„ Répás. Edző: Somogyi Károly.] I í A Bástya nagy lelkesedéssel és nagy erővel támadott az első per­cekben, Nagy F. jó lövése elsu­hant a kapufa mellett, majd Ha­nus fejesét szögletre mentette a kapus. Jó iramban folyt tovább a játék, Csuberda kapáslövése fölé szállt, aztán Hanus fejesét ismét ; szögletre védte Kohut. A 15. perc­ben született az első gól: Nagy M. röviden ütött ki egy labdát, s a szemfüles Csépe közelről a hálóba lőtt, 1:0. Gól után mezőnyjáték következett, enyhe Egri Bástya fö­lénnyel. A 26. percben szabadná- ■ gáshoz jutott az egri csapat, Eaju- hovszky 25 méteres lövése a jobb alsó sarokba vágódott, 1:1. Nem csökkent a játék irama. Répás jó helyzetben hibázott, majd Deák labdájával Husy elfutott és mint­egy 15 méterről a hálóba lőtt, 1:2. Szünet után • továbbra is Eger volt a kezdeményező és a 7. perc­ben majdnem újabb gólt szerzett: Husi az üres kapu előtt lövés he­lyett tétovázott és a hazai védők szögletre mentettek. Ezután Nagy­bátony erősített, de az egri véde­lem jól állta a sarat. 23. percben Pusztai szögletre szerelte a szél­sőjét, a beívelt labdát Bátki a sarokba fejelte, 2:2. Most olyan percek következtek, melyek csak ritkán történnek meg a labdarú­gásban: pillanatok alatt 6:2-re hú­zott el a hazai együttes! Hét perc alatt 5 gólt értek el, s ebből négy szöglet utáni fejes-gól volt! 6:2 után 11-eshez jutott a Bástya, de Nagy F. lövését Kohut kivédte. — A 36. percben esett az utolsó gól, mely a 7:2-es végeredményt ki­alakította. A Bástya nagy akarással játszott Nagybátonyban és a II. félidő kö­zepéig egyenrangú ellenfél volt, sőt úgy látszott, hogy meg tudja nyerni a mérkőzést. A II. félidő- közepétől azonban — főleg a véde- ' lem — erősen visszaesett és úgy­szólván percenként estek a nagy­bátonyi gólok. A hazai együttes megérdemelten nyert, a gólarány azonban túlzott. Nagy M. gyenge teljesítményt nyújtott. A védelem a második gólig jól rombolt, az utána kö­vetkező szögletsorozat alatt azon­ban elvesztette a fejét. A támadó­sor megfelelt. Keleti csoport további eredmé­nyei: Gödöllő — Bp. Szpártákusz 1:1. Bp. Törekvés — Kistext 2:2; Kecs­kemét — Debrecen 0:0; Békéscsaba — Miskolc 2:0; Starjáni Vasas — Bp Vörös Meteor 2:1: Diósgyőr — Ózd 2:0; Szolnok — Pereces 3:1. Az Egri Bástya vasárnap Buda­pesten játszik a Bp. Vörös Meteor­ral. Döntetlen a gyöngyösi rangadó, Hatvan győzött Egercsehiben Heves küzdelmek a megyei bajnokságban Vasárnap indultak meg a megyei labdarúgóbaj noksáe küzdelmei, s a mérkőzések mind szoros ered­ményeket és heves küzdelmeket hoztak. Talán csak Rózsaszentmár- ton — Egri Vasas találkozó a kivé­tel, ahol a .lelkes Bányászok három gólos győzelmet értek el. A gyöngyösi rangadó találkozó döntetlenül végződött; s a Hatvani Törekvés is csak igen nehezen tu­dott győzni Egercsehiben. Három úionc: Heves, Pétervására és a Bástya II. jól megállta a helyét. A Bástya fiataljai legyőzték Petőfi- bányát, Heves és Pétervására 1—1 pontot szerzett Lőrinci, illetve az Egri Dózsa ellen. Selypen játszották le a Rózsa- szentmárton —' Egri Vasas, találko­zót (a rózsaszentmártoni pálya el van tiltva). A bányászok várat­lanul jó teljesítménnyel lepték meg a szurkolóikat és l:0-ás félidő után biztosan nyerték 3:0 arányban a lelkesedés nélkül játszó Egri Vasas ellen. Gyöngyösön végig kemény küz­delmet hozott a helyi rangadó. — A Kinizsi nagyobb, technikai tudá­sát a bányászok lelkesedésük* tel, ahol a lelkes bányászok három igyekeztek pótolni — sikerrel ! A bá­nyász vezetőgóljára csak a II. fél­időben tudott válaszolni a Kinizsi. Egercsehiben változatos, heves­iramú mérkőzést vívott egymással az Egercsehi Bányász és a Hat­vani Törekvés. Aránylag gyengébb támadósorok és kitűnő védelmek küzdelme folyt a pályán. Egyetlen —■ s egyben győztes — hatvani gól Srej 20 méteres nagy lövéséből esett. Döntetlen inkább megfelelt volna a játék képének. Egerben, az újonc Egri Bástya II. végig hatalmas lelkesedéssel játszva 1:0 arányban legyőzte Pető- fibányát. Az egriek gólja öngól volt^ a bányász kapus rosszul ök­lözött a labdába, s az a hálóba jutott. Itt is döntetlen lett volna igazságosabb. Hatvanban a Füzesabonyi Törek­vést látta vendégül a Kinizsi. A találkozó mérsékelt színvonalat hozott. , mindkét csapat sokat hi­bázott. A hazaiak valamivel töb­bet támadtak, így 3:2-es győzelmük megérdemelt. Pétervásárán az újonc Honvéd döntetlent harcolt ki az Egri Dó­zsával szemben. A megerősített hazai csapat kitűnően tartotta ma- I gát a nagyiramú, változatos mér- j kőzésen. Az eredmény igazságos. Hasonlóan izgalmas küzdélem- ’ ben, ugyancsak döntetlent hozott • a Hevesi Traktor — Lőrinci Vasaá találkozó. Az újonc hevesiek már 2:0-ra vezetlek,! ezután azonban feljött a rutinosabb Lőrinci Vasas és kiegyenlített. Részletes eredmények: Gyöngyö­si Kinizsi — Gy. Bányász 1:1; Egercsehi — H. Törekvés 0:1; Ró- zsaszentmárton — Egri Vasas 3:0; Egri Bástya II. — Petőfibánya l:0t H. Törekvés — Füzesabony 3:2; Pétervására — Egri Dózsa 3:3; He­ves — Lőrinci 2:2. Tegyük szebbé, sportolásra alkalmasabbá a stadion versenypályáit Az egri új sportpálya, vagy ahogy az egriek jogos büszkesíg- gel nevezik: „a Stadion“, nagy év­nek néz elébe. Március végén a FIFA labdarúgó tornájának két mérkőzését. Franciaország — Saar- vidék és Görögország — NDK ren­dezik a festői szépségű városban, s a nem kevésbé szép egri sport­pályán. Az NB. 1,1-be ismét beke­rült Egri Bástya mérkőzéseit is az új pályán kell majd rendezni, — mert a közismerten nagy egri szur­koló tábor részére már kicsi a ré­gi, salakos népkerti pálya. Az Eg­ri Bástya atlétikai szakosztálya is nagy és szép terveket dolgozott ki erre az évre. amelyben szerepel a világhírű Honvéd-futóknak, Iha­rosnak és társainak egri szereplé­se is! (Erre vonatkozóag az egriek bírják a város szülöttének, Iglói Mihálynak Ígéretét.) Szeretnének a legiobb magyar kerékpáros versenyzők részvételé­vel, ugyancsak a Stadionban kerék­párversenyt rendezni, a Népstadion mintájára, amelynek olyan nagy sikere volt a magyar—olasz mér­kőzés előtt Budapesten, s nagy si­kert várnak ilyen versenytől Eger­ben is! Nagy tomaünnepélyek. szabadtéri ökölvívó versenyek szerepelnek még a szép tervek között Eger­ben, amelyek mind hívatva van­nak a sport nagymérvű fejlődését elősegíteni. A tervek megvalósításának azon­ban vannak előfeltételei is, Ezek között első helyen szerepel az at­létikai pálya salakjának kérdése. Az elmúlt évben nem történt in­tézkedés a salak beszerzésére, he­lyesebben történtek lépések, de eredmény nélkül. Most már itt a március és még a salak csak szó­beszéd tárgya, de nem Egerbe szál­lított, a sportpálya szélein halmo­zódó valóság... A salak kitermelé­sének, szállításának idő kell, s az idő egyre kevesebb, egy-kettőre itt a tavasz, amikor meg kell kez­deni az atlétikai pálya salakozá­sát, hogy azon versenyek, edzések váltanak lehetővé. (A jelenlegi at­létikai pályán olyan kevés a sa­lak. hogy egy nagyobb eső után tócsák keletkeznek rajta, iszapos­sá válik, s nem lehet edzést tar­tani rajta. Száraz időben pedig kőkemény, gödrös.) Nem meg­nyugtató a pálya gyepének sem az állapota, mivel az ősz végi mun­kálatokat végző vállalat trágyázása a szakemberek véleménye szerint helytelen volt. Voltak akik kemé­nyebb bírálatot mondtak ezzel a munkával szemben. Probléma az öltöző kérdése Is. Az új egri sportpálya, valamint a régi salakos pálya sok labdarúgó csapatnak és egyéb sportágak spor­tolóinak ad edzési és versenyzési alkalmat, de ugyanakkor nem biz­tost“'-' a sportolók részére az öl­tözőt. Bár ez évben megindul az új sportpálya öltözőjének építése, annak elkészítése nem várható rö­vid időn be'Ll, így a mérkőzések, sportversenyt rendezésénél ko­moly zavarokat okoz az öltöző hi­ánya. A Sztálin úti villa nagy ré­szét lakásként vették igénybe, — azóta a sportolók nagy nehézsé­gekkel küzdenek az öltözők terén. Egyetlen megoldásnak, ideiglenes megoldásnak az látszik, hogy a te- nisz"5iván lévő klubházat északi és déli irányban bővítik, két ol- 1 dalszámy hozzáépítésével, s ilyen I módon lehetővé válik a sportágak I versenyzőinek elhelyezése (labda­rúgók, atléták, kosárlabdások stb.). A sportolók bizonyára nagy lel­kesedéssel végeznének társadalmi munkát az öltözők építésénél, je­lentős anyagiakat megtakarítva ez­által. Az illetékeseken a sor, hogy rö­vid időn belül megvalósulást nyer­jen ez a terv. Fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy az új egri sportpálya előtti domboknak, gödröknek el kell tűnni a FIFA-torna kezdetéig, s méltó bejárati részt kell oda vará­zsolni. Olyat, amelyet egy nem­zetközi találkozó színhelye megkí­ván! Itt is lehet számítani a spor- ■ segítségére, társadalmi mun­kájára, sőt, a szurkolók segítségé­re is! Eger város sportolóinak, edzőinek, sportvezetőinek, szurko­lóinak nem közömbös az, hogy gyönyörű városunkba látogató kül­földi sportolók milyen összbenyo­mást kapnak a kétségkívül szép, de még hiányosságokat mutató Sta­dionról. A városi tanács és a VTSB feladata, hogy minél előbb tegye meg a lépéseket a vázoltak ügyé­ben. Eger sportolói várják az in­tézkedéseket. A három sportkört egyesíteni — ez most a tarnalelesziek törekvése Tarnalelesz sportéletéről keveset tudnak a megyében. Azért — Komiéi sporttárs biztatására — be­számolok arról, mi is történik Tar- naleleszen a téli időben. Sportkörünk- egv évvel ezelőtt alakult meg egyetlen szakosz­tállyal, a labdarúgó szakosztály­ival. Az úionc csapat jól meg­állta a helyét a járási bajnokság­ban és a negyedik helyen végzett, de azt szeretnénk, ha a jövőben még jobban szerepelnének a fiúk. Ezért Tamasik István személyében edzőt szerződtettek és tervbe vet­ték a sporttelep füvesítését Is, — melyhez a falu dolgozói máris sok munkaórát ajánlottak fel. Az álta­lános iskola pedagógusai nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a munkába. Varga László vezetésé­vel megalakult az asztalitenisz szakosztály, mely már eddig is ért el eredményeket. A sakk-szakosz­tály megalakítása után most az at­létikai szakosztály létrehozásán fáradoznak. Van azonban valami, ami gátol­ja a még jobb eredmények eléré­sét: az egyesített Tamaleleszen ugyanis három sportkör működik így szétfőrgácsolódnak az erők. A legfőbb feladat tehát most a három sportkör egyesítése, hogy Tarnalelesz erős bástyájává váljon a megye sportéletének. Vass István, testnevelő. tizenkéttalálatos szelvény Egerben A Totóban a 11. héten telitalála- tos szelvény akadt. Nyeremény egyenként 63.950 forint. 11-es szel­vény 224, egyenként 3.140 forintos 10-es 3.355 darab, 270 forintos nye­reménnyel. Az egri totózóba be­adott 14 forintos kollektív szelvé­nyen egy fogadónak 1 darab 12-es és 3 darab 11-es nyereménye van. A. 12 találatos szelvény a követke­ző: 1. x, 2, 2, 2, 2, 1, 1 törölve, 2 2, 1, 1. A Népújság Totó-tájékoztatója 1. Csepeli Vasas — Bp. Kinizsi NB I. Csepel vasárnap idegenben is győzni tudott, így a Kinizsi győ­zelme nem biztos. 1 2 7. VL. Kistext — Diósgyőri Vasas NB II. Diósgyőri Vasas biztos győzelmi várható. 2. Salgótarjáni Bányász — Szombathelyi Törekvés NB I. Salgótarján nem a legiobb formá­ban kezdte az idényt Ennek elle­nére győzelmét várjuk. 1 8. Debreceni Törekvés — Bp. Törekvés NB II. A debreceni csapat ás a Törek­vés is veretlen. A hazai pálya dönti el a mérkőzést. __________Î_______ 1 3 . Pécsi Dózsa — Tatabányai Bányász NB I. Tatabánya csatársora Kovács IV-el az élen, valószínű áttöri Pécs védelmét. 2 4. Szegedi Haladás — Dorogi Bányász NB I. A forduló legbizonytalanabb mérkőzése. t X 2 5. Perecesi Bányász — Bp. Szpártákusz NB II. A Szpártákusz eddig háromszor játszott, s minden mérkőzése dön­tetlent hozott. Lehet, hogy folytat­ja döntetlen sorozatát. X 2 6. Miskolci Törekvés — Kecskeméti Dózsa NB II. A miskolci csapatnak minden erejére szükség lesz, hogy a jóké­pességű Kecskemétet kétvállra fektesse. 1 2 9. Váci Bástya — Sztálinvárosi Vasas NB. II. Váci Bástya otthonában erős el­lenfél. így a sztálinvárosi csapat esetleg csak az egyik pontra szá­míthat. ' . _________________1 1 0. Atalanta — Fiorentina Olasz bajn. Fiorentina veretlenül áll az első helyen. Atalantát nem tartjuk ké­pesnek arra, hogy veretlenségén csorbát ejtsen. ____2 1 1. Torino — Internaz onale Olasz bajn. Torino győzelme, vagy pontosz­tozkodás várható. 1 x 12. Lanerossi — Lazio Olasz bajn. Lanerossi biztos győzelme vár­ható. 1

Next

/
Thumbnails
Contents