Népújság, 1956. február (9-17. szám)

1956-02-01 / 9. szám

mie t*OliTKRjAl Í6Y£$Úij£TEK’ NÉPÚJSÁG AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Ara 50 filler 1956. FEBRUAR 1. SZERDA fl MAGYAR SAJTÚ ÜNNEPÉN Tizennégy éve jelent meg először a Szabad Nép, a kommunista párt lapja, a munkásosztály a magyar nép lapja. Nehéz napok jártak ekkor a magyar népre. Az ország kiszolgáltatva a fasiszta náci bandáknak; fiatalsága távoli frontokon, idegen érdekekért vérez; az emberi jog. a ma­gyar függetlenség sárba tiporva; a szociáldemokrata szó­nokok és a prédikáló papok békességet, belenyugvást, tű­rést hirdetnek; a nép. a félrevezetett nép pedig nélkülöz, puszul, — nem tudja miért. Ekkor, ebben a helyzetben szólal meg először a Szabad Nép, s épp úgy, akárcsak közvetlen e'ődje, a Vörös Újság, a Kommunista és a Do'gozók Lapja, bátran hirdeti a párt, a nép igazságát, szembeszáll a burzsoáziát kiszolgáló, a népet félrevezető polgári sajtóval hősi küzdelemre buzdít a dolgozók felszabadításáért, a magyar függetlenségért, a békéért. A kommunisták legjobbjai írják, készítik, terjesz­tik az igazságot, a jogot követelő lapot, s közülük nem egy életével pecsételte meg azoknak a szavaknak az igazságát, hogy a kommunista a magyar nép odaadó, önfeláldozó, hűséges szolgálója. Ma, a Magyar Sajtó Napján kegyelettel hajtjuk meg fejünket a vértanuk emléke előtt, akik lerótták véradóju­kat a magyar nép. valamennyiünk szabadságáért, jövőjé­ért és Ígérjük, hozzájuk, kommunistákhoz méltón dolgo­zunk. harcolunk. Sok újságírónak nem jutott osztályrészül olyan nagy­szerű feladata, mint jut a mai újságírónak. Ma az újság minden száma nagyszerű híradás arról hogyan változott meg. hogyan szépül az élet hazánkban is. De nemcsak híradás, nemcsak egyszerűen az építés krónikája. Több en­nél. A sajtó ma a szocialista építés tevékeny részese, ak­tív munkása, melynek minden sora buzdít, nevel és tanít. Az ország óriási munkában van. Népünk hozzálátott a második ötéves terv megvalósításához. A kommunista újságíró a sajtó fe’elősségteljes hivatása, hogy legjobb tu­dásával segítse ezt a munkát. Szép a mi életünk. Dolgozunk, építünk — magunknak. S a munka, az építés ezrével ad új hősöket, új alkotásokat. Milyen nagy lehetőség, milyen szép feladat a kommunista újságíró számára írni ezt a történeimet, megörökíteni, hal­hatatlanná tenni e hősi korszakot. £s segíteni ennek töké­letesebb formálását. Felkutatni és felkarolni az újat, az ér­tékeset. terjeszteni, ismertté tenni annak hírét. S milyen szép feladat segíteni az ingadozókat, a tétovázókat, meg­fogni a kezüket, értelmüket és a helyes útra irányítani őket. Vagy szembeszállni a maradisággal, a bürokratiz­mussal. a tehetetlenséggel és a huza-vonával. s a bírálat minden eszközével, ahol lehet a baráti, az elvtársi meggyő­zés szavával, ahol kell. élesen, a megbélyegzés eszközével, gúnnyal, szatírával küzdeni a haladásért, valamennyiünk­ért. A magyar sajtó, a kommunista újságíró nincs egyedül, nemes hivatásának teljesítésében a dolgozók ezrei segí­tik. Erőnk — a magyar sajtó ereje —. hogy minden sorá­val a nép ügyét, a béke ügyét a szocializmus ügyét szolgál­ja. S mert célja megegyezik népünk céljával, a dolgozók támogatását élvezi. A dolgozók, a levelezők ezrei írnak az újságokba, köz­ük a sajtóval a város, a falu. az üzem legfontosabb, leg­jelentősebb eseményeit, vagy lepleznek le leveleikben jog­talanságokat törvénysértéseket. Ez — azon túl, hogy meg­mutatja népünk nagyszerű segítő készségét építésünkben, — azt bizonyítja, hogy a mi sajtónk a népé, az országé, bi­zonyítja. hogy az alkotmányban lerögzített szólás és sajtó­szabadság a gyakorlatban messzemenően megvalósult. A Népújságot, a Heves megyei pártbizottság lapját közel 40 ezer ember olvassa, s havonta több száz dolgozó írja meg véleményét, közli a lappal örömét, baját. Mély­séges bizalom és szeretet árad ezekből a levelekből, s e levelek nagy segítséget adnak munkánkhoz. Több levélben leírják, több levélben csak sorok kö­zött olvasható: szeretem ezt a sajtot mert szeretem a pár­tot, szeretjük a sajtó munkásait, mert a párt szavát tolmá­csolják. S a sajtó munkásai minden esetben szavukkal és tettükkel igyekeznek igazolni, hogy méltók a bizalomra és még hatékonyabban szolgálják a magyar nép felemelkedé­sének ügyét, a béke, a szocializmus ügyét MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Tudósítónk jelentése a selypi medencéből. — ..Pa­csirta“ (Az egri Gárdonyi színház új bemutatójáról.) — Akik a jövendőt mutat­ják meg a káliaknak. — Dolgozzon-e az anya, a fe­leség. — Totó tájékoztató. Január hideggel és hóval búcsúzik. A Mátrában és a Bükk legszebb pontjain a termeszét felvette vastag téli ruháját. Késsülünk a tavaszra Még közepén vagyunk a télnek., reggelenkint csípős az idő, ropog a hó az emberek lába alatt. Látszólag csendesei a falvak. De csak látszólag, hiszen a téli napok sem a tét­lenség napjai a mezőgazdaságban. A jó gazda ilyenkor készül fel a tavaszra, hogy mikor nyílik az idő, késedelem nélkül hozzáláthasson a talajelőkészítéshez, a vetéshez, hogy bőségesebb termést takaríthasson le. Megkezdték a tavasziak alá a talajelőkészítést I Két gépállomásunk befejezte a téli gépjavítást} Gépállomásainkon ezek a napok a gépjavítás napjai Mindenütt teljes lendülettel végzik ezt a munkát, s a lel­kes versenyek eredménye, hogy o pétervásári gépállomás után a lőrinciek, a gépjavítási verseny kezdeményezői is be­fejezték a téli nagyjavítást. De nemcsak saját gépeiket hozzák rendbe a gépállomások rini önzői hanem segítenek a termelőszövetkezetek tulajdo­nában levő munkagépek meg­javításában is. Az egri gépál­lomás a felnémet! Petőfi, a hevesi gépállomás a tenki Bé­ke és a hevesi Kossuth, a tar- naszentmiklósi gépállomás a pélyi Rákosi és Vörös Szikra termelőszövetkezeteknél fe­jezte be a munkagépek rend­behozását. Az elmúlt napok kedvező időjárását kihasználva, meg­kezdték a tavasziak alá a ta­lajelőkészítést «gyes termelő­szövetkezeteinkben A káli Vörös Hajnal és a mezőszeme- rei Uj Világ termelőszövetke­zetekben már elvégezték a tavaszi búza alá a simítózást és a fogasoiást, s ha ismét enyhül* az idő. vetik a tavaszi búzát A vetőmag már kitisz­títva készen áll. A sarúdi gép­állomás körzetében is meg­kezdték a fogasolást. Az egyik legkorábbi munka a szántóföldön a talajelőkészí- j tés mellett az őszi kalászosok I fej trágyázása.A gondos gazdák . már előre biztosították a kellő ' mennyiségű műtrágyát. Ezek­ben a napokban a MÚNÖ-, 1 SZER raktáraiból 20 vagon pé­! tisót vittek el a termelőszöveP í kezetek és az egyénileg dolgozó parasztok. A mezőtárkányi Szabadság Tsz 300 mázsa pé­tisót vásárolt, hogy az idén hasznosíthassák a tavalyi fej- trágyázási kísérletek tapaszta­latait. Van elegendő minőségi vetőmag Bővítik a kertészeteket a tsz-ekben A tavaszi készülődés egyik fontos része a vetőmag bizto­sítása. Megyénben 75 vagon jó­minőségű tavaszi búza os árpa vetőmag áll a dolgozó parasz­tok rendelkezésére. A Magtermeltető Vállalatnál vetőburgonyát is kaphatnak csere ellenében a termelők. Hogy mit jelent a burgonya vetőgumó felújítása, azt az eg­ri bírás múlt évi burgonyater­mése bizonyítja legjobban. Ahol minőségi vetőgumót ve­tettek, ott holdanként 40—60 mázsa burgonyával termett, több. Xészítik a termelőszövetke­zetekben a melegágyakat a szántóföldi kertészetek palán- , ianeveléséhez. A kiskörei Dó- I zsa termelőszövetkezet ben 500 * ablakkal bővítik ebben ez év- I ben a melegágy: kertészetet. A gyöngyöshalászi Ifjú Gárda, megyénk egyik új termelőszö­vetkezete is létesít kertészetet, egyelőre 105 ablakos hajtató­val kezdik. Készítik a meleg­ágyakat á többi termelőszövet­kezetekben is, hogy az idén több zöldség, több főzelékféle legyen. j Befejezték a téli gyümölcsfa permetezést Ivádon Új gyümölcsösöket telepítenek a megyében A kiskörei Dózsa Tsz földjén Sztalinyec forgatja a földet az új gyümölcsösben. 50-—60 centi mélyen fordítja a 20 holdas almáskert földjét. Az így elő­készített talajban jobban fej­lődnek majd a kiültetésre vá­ró csemeték. A nagyrédei Munka Tsz tagjai is kinn dol­goztak, a szép időt kihasznál­va, 20 holdon körtefacsemeté­ket ültetnek. Ebben az évben több mint 12 és félezer csemete kerül kiül­tetésre a megye különböző ter­melőszövetkezeteiben. I Jelentős jövedelmet hoz ter­melőszövetkezeteinkben a gyü­mölcsös. Ilyenkor, rügyfakadás előtt nagy munkát ad a gyü- ] mölcsösök téli ápolása, p.erme- j tezése. Az ivádi Dózsa Tsz-ben i már be is fejezték ezt a mun- I kát, most az ágak tisztogatását ‘‘ végzik. Jól haladnak a téli 1 ápolással a felnémeti Petőfi Tsz tagjai is. A Növényvédő gépállomás gépei sok segítséget adnak a gyümölcskertészek munkájá­hoz. minden termelőszövetke­zetben motoros gépekkel vég­zik a rügyfakadás előtti per­metezést. Begyűjtési tervünk túlteljesítésével készülünk április 4-re Heves megye génállomásai vezetnek a téli gépjavításban A gépállomások a téli gépja­vítási ütemtervet, január 20-ig országosan 94.5 százalékra tel­jesítették. Ez 61.8 százalékos éves terv teljesítésnek felel meg. A téli gépjavításban a me­gyék között első Heves megye, 123.3; 2. Veszprém megye 118.6; 3. Komárom megye 111.3 szá­zalékos ütemterv teljesítéssel Községünk eddig sem tar­tozott a begyűjtési tervek tel­jesítésénél a legutolsók közé, de most túlszárnyaltuk az ed­digi eredményeket. Tanácsülé­seken, gazdagyűléseken, a jó agitációs munkán keresztül elértük, hogy január 24-re el­ső negyedévi sertésbeadási ter­vünket 150 százalékra barom­fibeadásunkat 100 százalékra teljesítettük. Tej- és tojásbe­adási tervünkkel is szépen ha­ladunk. A tervfelbontásoknál a dolgozó parasztok többsége azt kérte, hogy a marhahús- beadást sertéssel teljesíthesse. Szarvasmarhabeadásunk hat mázsa ennek nagyrészét telje­sítettük. Sok dolgozó, parasz­tunk, mint Józsa Dezső, Szabó István már egész évi sertés- és baromfibeadását, több mint félévi tojásbeadását teljesítet­te, Szabó S. Gábor, Szabó S. János, Szabó cs. Dezső, Koós p. Béla egész évi sertés, mar­ha és félévi baromfibeadását teljesítette. A tervek teljesítésében a kommunisták és a tanácstagok jártak elől jó példával, ők vol­tak a kezdeményezők. Annak érdekében, hogy a tej- és to­jásbeadási tervet is határidő előtt teljesítsük, a tanácsta­gok még fokozottabb felvilá­gosító munkát végeznek Csat­lakozunk a maklártályaiak versenyfelhívásához, vállal­juk. hogy minden tervünket határidő előtt teljesítünk. A bükkszentmártoni dolgozó parasztok nevében: Szabó István vb. elnök Józsa Dezső MDP titkár Liktor Emil begy. megbízott A hatvani Petőfi Tsz kerté­szetében serény munka folyik. Vándor József kertész szíve- ! sen beszél az üyegházban fo- ! lyó munkáról. A tsz háromfé­le primőrárút termeszt a me- j legágyakban: kalarábét, zöld­paprikát és paradicsomot. Leg­korábban a karalábé érik meg, már április 4-én piacra szállí­tanak, belőle. Zöldpaprikából április végén, paradicsomból május elején kezdik meg az árusítást. Termelőszövetkeze­tük országszerte híres. Az ő karalábéjuk, zöldpaprikájuk s paradicsomjuk kerül a buda­pesti ózdi, miskolci, sajószent- péteri, s nem utolsó sorban az egri piacra. 120.000 szál szekfű A primőr árukon kívül fon­tos növény még a hatvani Pe­tőfi tsz kertészetében a szekfű is. Az üvegházakban virágba- feslő fehér, rózsaszín és vér­piros szekfűszálak rendezett sorai állanak puhaföldű ágyaikban. A kertészet már november­ben megkezdi a dugványozást, ez áprilisig tart. Meggyökere- zés után szaporító ládákban, tápdús kerti földbe ültetik. Május elején kiültetik a sza­badba, majd július közepén is mét bekerül az üvegházba. Közben sok munkát igényel: öntözést, kapálást, permetezést és kötözést Az üvegházakba visszake­rült szekfű k virágba borul­nak. Megkezdődik az értékesí­tés. Az elmúlt évben 160 ezer forintot jövedelmezett a tsz- nek. Az idei szekfű termésből 250 ezer forintos jövede'emre szá­mítanak a körülbelül 120 ezer szekfűszál eladásával ^^kflSLAUAS r u JELVPÍCElltNKMfR Április 4-re friss karalábé kerül a piarra a hatvani Petőfi Termelőszövetkezetből Húsz vagon pétisó fogyott el eddig

Next

/
Thumbnails
Contents