Népújság, 1955. november (86-93. szám)

1955-11-19 / 90. szám

1955. november 19. szombat 3 NÉPÚJSÁG VÖRÖSMARTY MIHÁLY iimUl 1800-1855 fÄIlljli „...egy országot tanított meg bízni saját jövőjében.“ (Horváth Márton). ét önarcképet ismerek a művészetek történe­tében, amelyek valahányszor magam elé idézem őket, mé­lyen megrendítenek. Az egyik Rembrandtnak, a nagy né­metalföldi festőnek utolsó ön­arcképe. Életpályája végső fe­jezetének egész tragédiája benne van ebben a képben, s a mai szemlélőt arra készteti, hogy még most is, évszázadok múltán is lázadozó érzéssel forduljon azok ellen, akik minden idők egyik legnagyobb festőjét öreg korában nyomo­rúságra ítélték barbár közö­nyükkel. A másik önarckép a Vörösmartyé: Vörösmarty utolsó verse, elhaló sóhajtá­sa. Annak a költőnek a lírai versbe foglalt önarcképe, aki a Martinovicsék kivégzését kö­vető reakció éjszakájában szü­letett, aki egész életét tette fel az éj, a tespedés, a fásult­ság, a közöny elleni harcra. — aki, bár nem volt forradal­már, a 43-as szabadságharcban felismerte a magyar nép igaz ügyéért folytatott harcát. Vi­lágos után bujdosóvá vált sa­ját hazájában, s akinek a Bach-korszate éjszakájában keleti meghalnia. íme, a lírai önarckép: Fogytán van napod, Fogytán van szerencséd, Ha volna is, minek? Nincs, ahova tennéd. Véred megsűrűdött, , Agyvelőd kiapadt, Fáradt vállaidról Vén gúnyád leszakadt. Tipikus sors, tipikus mű­vésztragédia az osztálytársa­dalmakban, hasonlóan a Rembrandtéhoz. Vörösmarty tragédiája mégis sok más tra­gikus sors fölé emelkedik nagyságában és megdöbbentő voltában: Vörösmarty sóhajtá­sával egy egész letiport nem­zet sóhajtott együtt. — A „szegény magyar költő“ visz- szatekintése a büszke remé­nyekre, férfi napjaira nem az egyéni sikereket idézi, ha­nem a reformkort, az egész nemzet fokozatos öntudatra ébredését. Vörösmarty egyéni tragédiája Világossal kezdő­dik, — egész élete eggyé for­rott a nemzet éltével, — ön­arcképe mögött egy egész por­ba tiport nemzet tragédiája sötétlik fel. Vörösmarty élete a hagyo­mányos nemesi keretek kö­zött indult —, de sorsa csak­hamar új fordulatot vett. Ap­ja meghalt, s az özvegy egy­maga nem tudott úrrá lenni az egyre nehezebbé váló vi­szonyokon. A napóleoni hábo­rúknak vége, a magyar gyap­júnak, bornak, búzának nincs piaca. A gazdasági életben nagyfokú pangás következik be, a Vörösmarty család is fokozatosan tönkremegy. így válik költőnk annak az új írói csoportnak a tagiává. mely már nem kedvtelésből, úri időtöltésből ír verseket, mint Berzsenyi, vagy Kisfaludy Sándor, amelynek a számára a költészet nemes elhivatott­ság, de egyben kenyérkereső pálya is. Ez az új nemzedék már nem távoli birtokain él, gazdálkodik, hogy a fővárost csak hébe-hóba látogassa meg: a birtoktól elszakadó új köl­tő-generáció Pesten él, s dön­tő szerepet tölt be Pest igazi fővárossá, magyar kulturális középponttá való alakításában. Ennek a nemzedéknek nagy szervezője. író-agitátora Kis­faludy Károly, kritikusa a He­ves megyei Bajza József, leg­nagyobb költője pedig Vörös­marty Mihály. f z 1822—23. évet költőnk Tolna megye alispán­jánál tölti, mint patvarista, s nagy izgalommal várta a me­gyei nemesség mozgolódásait. Ekkorra' ugyanis már ez a nemesség is megelégelte Bécs önkényuralmát és a gyűlések heves vitáiban igyekezett szembefordulni az idegen zsarnoksággal Vörösmarty úgy érezte, hogy halálba bé­nult nemzete ismét tettre ser­ken. Ilyen élményeknek a hatása alatt kezdte írni első na3y. az e?ész nemzethez szóló művét: a Zalán futását. A ma­gyar irodalom híres hőskölte­ménye 1825-ben jelent meg. az első reformországgyűlés­nek, a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának évében, s ma is úgy értékel­jük, mint egy egész korszak, a reformkor ellentmondások­kal tele, de ellenmondásaiban is nagyszerű korszakának az ünnepi nyitányát. A honfog­lalásról szól, párducos Árpád­ról, a „rohanó seregek feje­delméről“, aki legyőzi Zalán bolgár fejedelmet, s népével birtokba veszi ezt a fö'det. „Az ősi dicsőség, a véren szer­zett ország és szabadság, az ezeréves múlttal megszentelt alkotmány joga viharként rázta meg a nemzetet, felszí­tana az összetartozás érzését és a nemzeti ellenállás eltö­kéltségét. Vörösmarty kezében a harcos és dicső múlt költői idézése a harcos és dicső jövő előkészítője lett.“ (Horváth Márton.) A reformkor küzdelmei nem egyenes vonalban haladtak céiiaik felé. Sok volt bennük a megtorpanás és a kényszerű megalkuvás is Vörösmarty egy időben kiábrándul a ne­mesi ellenállásból és mint költő is egyre inkább kezd el­fordulni a valóságtól. Remek­műveket ír, de ezeknek egy része romantikus álomvilágba vezet el bennünket, a mesés Délszigeten, vagy keleti pusz­taságok lankadozó napfénye alátt bolyongunk. Szimbolikus tartalmú mesébe belesűrítve olvassuk a költő pesszimista vallomását, aki úgy lati a, hogy a küzdelem, a hazáért, az emberi felemelkedésért céltalan — Ez a pesszimizmus van benne Vörösmarty ma is legismertebb drámai aibotásá- ban, a Csongor és Tündiben is. — Ez a mű arról beszél nekünk, hogy Vörösmarty az emberi élet érteimének meg­oldását az ideábs szerelem­ben. a lélek tiszta harmóniá­jában keresi, — minden más út járhatatlannak bizonyul. A dicsővel, az égi széppel, Tün­dével Csongor a mesebeli aranyaim afa alatt találkozik, '— a valóság útjai a kétség- beesésbe vezetnek: a kalmárt, a polgárt a pénz nem boldo­gítja, a fejedelem földönfutó lesz, a tudós a mindenség tit­kainak kutatója megőrül. — Csupa negatív alak: a népe szabadságáért küzdő hős nem jelenik meg a Csongor és Tün­dében. De a boldogságot az álmok világában kereső sze­relmespár mellett és az ő el­lentéteképpen ott áll egy má­sik emberpár, két nagyszerűen megrajzolt paraszt: Balga és Ilma. Igaz, hogy a költő ezt a paraszt szerelmespárt a humor szemüvegén keresztül nézi. de szerepeltetésük mégis több komikus, vagy humoros szín­foltnál. Az ő szereroitptésük azt jelenti, hogy Vörösmarty maga is bizonyos kétkedő kri­tikával nézi saját romantikus képzelete csapongását az áb­rándok világában s lelkében ott van egy másik hang is, amely arra figyelmezteti, hogy a felébredésnek ebből az álom­világból szükségszerűen be kell következni. harc a nemzeti függet­lenségért és a társa­dalmi átalakulásért az 1832— 36-os országgyűléssel kezdő­dik, s ennek a harcnak a so­rán válik a köznemesség az átalakulásért folytatott harc vezető osztályává. Fellépnek Kölcsey és Kossuth. Vörös­marty, a költő, verseivel küzd az első sorokban nemzete iga­záért, tanítja a nemzedékét a haza és emberiség legszentebb eszményeire. Nagysága éppen abban van, hogy maga is együtt fejlődött az események­kel és együtt nőtt a felada­tok nagyságával. Így lett a nemzeti öntudat ébresztője a nemzet nagy tanítómesterévé egyszersmind. 1836-ban jelent meg Szózat c. költeménye. Ez a vers ép­pen azért válhatott az egész magyar nép himnuszává, mert Vörösmarty a gyakorlati poli­tikai küzdelmekből vonta le a tanulságokat és fogalmazta meg azokat a kötelességeket, amelyeknek vállalása nélkül nincs igaz hazaszeretet. 1836- ban a bécsi kormány, látva az ellenzéki politika erejének nö­vekedését ennek letörésére a nyílt terror eszközéhez folya­modott. Kossuthot és társait börtönbe veti. Ebben a hely­zetben született a Szózat. A költemény Vörösmarty korá­nak küzdelmeit a múlt dicső harcaival kapcsolja össze, s a magyar nép igazságos ügyét a népek hazájának, a nagy vi­lágnak ítélőszéke elé viszi. A Szózat meonemalkuvást, hősi kiállást követel, s arra tanít, hogy a meghátrálás, az inga­dozás a szabadság ügyének elárulása. Haza és emberiség! Ez volt a reformkor legnagyobbjainak jelszava, haza és emberisé? ügye összefonódásának a fel­ismerése jellemzi Vörösmarty világnézetét is. Mikor verset ír a könyvnyomtatás feltaláló­jának, Gutenberg Jánosnak az emlékére, azt a meggyőződését írja bele a klasszikus mértékű epigrammába, hogy az embe­riség egyszer győzni fog az éj sötét hatalmai felett, legyőzi a zsarnoki önkényt, a hazug álmok papjait, a babonát, megszűnnek az osztályellenté­tek, nem lesz zsaroló dús, aki a nyomorú pórnép munkáján hízik, győz az igazság, s az igazság győzelmével születik meg az igazi kultúra. — A Gondolatok a könyvtárban (1844) a nyugati polgári világ szörnyű ellentéteinek látomá­sával kezdődik. Ezeknek az osztálytársadalom lényegéből fakadó ellentmondásoknak a feloldását Vörösmarty méc nem látja, hiszen ezek nem is ismerhetők fel az osztályharr forradalmi * elmélete nélkül. Elméleti megoldást nem talál, de a szíve a szenvedő, a nyo­morban sínylődő milliókkal együttérző szíve mégis meg­oldja a kérdést úgy, ahogy ezt az akkor még mindig jobbágy­rendszerben élő magyar dol­gozó nép szempontjából meg kellett oldania: „Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled sors, Bármit akarsz.“ * Vörösmarty egész fejlődése érthetővé teszi, hogy a forra­dalom és a szabadságharc ide­jén benne áll a harcok füzé­ben. Mikor a bécsi udvar a forradalomban megújúlt ma­gyarság ellen lázította a nem­zetiségeket, s azok Jellasich vezetésével reánk törtek, Vö­rösmarty harci dalt írt. Mind­végig kitartott Kossuth poli­tikája mellett s ezért Világos után, mint annyi hazafi, ő is bujdosó lett. A szabadságharc bukása után úgy érezte, az egész világ sötétségbe borult. Jól érezte, — Európában győ­zött a reakció! „Előszó“ című költeményében mégegyszer felidézi a nemes küzdelmek korszakát, s a hasztalan vér­áldozatra való visszaemlékezés az emberi életek és emberi ér­tékek pusztulásának a rajza a mindent pusztító háború gyöt­rő látomásává nő. A kétségbe­esés orkánja tombol végig a lelkén, mikor vén cigányként hazájának és az egész embe­riségnek a múltjába s jelené­be néz bele még egyszer, hogy végül legyőzve szörnyű kétsé­geit, egész élete szent hitét belesűrítse egyetlen sorba: „Lesz még egyszer ünnep a világon!“ * 1855 november 19-én halt meg. — Húszezer főnyi tömeg kísérte utolsó útjára. NÉMEDI LAJOSNÉ leánygimn. tanár, a TTIT Írod. szakosztályának elnöke. Közgyűlés ALACSONTY, rövidre nyírt, őszhajú ember áll az asztal végénél, szemüvege az orrahegyén, kezében gépelt papír, abból ol­vas fel kicsit akadozva, meg-megállva. Lát­szik, hogy nem a szavak embere, valósággal beleizzad a beszédbe, de a körbenülők ma­guk sem azok, így hát türelmesen, megér­tőén és érdeklődve hallgatják a szónoklat­nak aligha nevezhető beszámolót. Nem a szavak szépsége, hanem azok tartalma fon­tos itt. Mert beszámoló folyik ebben a füst­ben úszó irodában: a demjéni December 21 Termelőszövetkezet tartja közgyűlését. Amolyan gyűlésre való idő ez éppen, permetez kívül az eső, hogy sötétedéskor alig lehetett hazazavarni a kacsákat, a mun­ka zömével is végeztek, nyugodtan ül hát ilyenkor az ember a fal melletti, vagy éppen az asztal melletti lócán. Bár ami a nyugal­mat illeti, nincs éppen minden a legnagyobb rendben. Érdekes, izgalmas és ünnepi a köz­gyűlés: egy tag kizárása, két tag felvétele felett döntenek, akik közül az egyik nem is akárki, sőt. No, de ne vágjunk a dolgok elébe, helyesebben ne vágjunk Mező Sándor tsz elnök szavaiba, úgyis sokan ide néztek már a sugdosásra. —... Kérek minden tagunkat, hogy ne tit­kolják el a gazdasági eredményeinket, ha­nem mondják el a kívülállóknak is. Van ne­künk mivel dicsekednünk, csak az a baj, hogy ezt eddig nem nagyon tettük... Az elnök szavait helyeslő fejbólogatás- sal kísérik a szövetkezet tagjai. Mert jó azt azért hallani is, nemcsak tudni, hogy pél­dául Demjén községben ők termeltek elő­ször 14 mázsa tavaszárpát egy holdon. S to­vábbra is hogy mit mond az elnök, akár ne is hallanánk, le lehet azt olvasni a szövet­kezetbeliek arcáról. Ez a felderülés annak szól, hogy kifizetik a föld járadékot, ezek a töprengő arcok meg azt jelentik, hogy rövi­desen hozzákezdenek a jövő évi tervek el­készítéséhez. És ez a nevetés? Hát ez an­nak, hogy hat szövetkezeti tag a legnagyobb dologidőben elment vadászni, — igaz, hogy feleségeiket elküldték maguk helyett a mun­kába, — de mint a beszámoló megállapí­totta, a vadászat „még nemzetgazdasági szempontból sem volt kifizetődő, mert hatan lőttek egy nyulat.“ S MOST elkomorodtak az arcok. Már megint Préda Jánosról van szó. Tavaszon lé­pett be a szövetkezetbe, de rengeteg baj van vele. Válogat a munkában, ha iszik, vén ember létére úgy kötekedik, mint valami le­gény, szidja a vezetőséget, -sa beszámolóban kizárásra javasolják. Hát ezt bizony meg kell gondolni... Nagyon meg kell gondolni. — A mi termelőszövetkezetünket is az a megtiszteltetés érte... — mondja most kissé megilletődve az elnök, hogy Kardos László személyében a munkásosztály egyik küldötte kéri felvételét a szövetkezetbe, hogy segítséget nyújtson a December 21 tagságá­nak a jobb, szebb, gazdagabb élet megte­remtésében. A tekintetek szinte vezényszóra egy irányba fordulnak. Az ablak mellől ma­gas, őszülő halántékú, de még fiatal férfi áll fel. Kardos László, volt SZÖVOSZ iskola vezető, a Szerszám- és Készülékgyár dolgo­zója. Szerényen és halkan bemutatkozik, s jó­formán kérdezés nélkül elmondja, hol dol­gozott, hogy kérte magát vissza falura, s hogy részt vett egy tanfolyamon, aztán ide- küldte a párt, s most itt van... Pillanatnyi csend, aztán egymás után emelkednek szólásra a tagok. Köszöntik és soraik közé fogadják az új tagot, aki egyben új elnöke is lesz a szövetkezetnek. — ígérjük meg mindannyian tagtársak. hogy minden segítséget megadunk nekik. De azt kérjük, hogy ő is tegyen meg mindent a mi szövetkezetünkért. — Ezt Solymosi Jó­zsef mondja. Mező Sándor, a leköszönő el­nök a maga és a vezetőség többi tagja nevé­ben ígéri igaz őszinteséggel, hogy minden­ben segítik Kardos László munkáját, s biza­lommal tekintenek elnöki működése elé. Ezt mondja el majd minden tag, s a szavazás eredménye: egyhangúlag elnökké választot­ta a tagság Kardos László elvtársat. Újból fellobbannak a gyufák, merthogy az előbb még a cigarettáról is megfeledkez­tek, s egy pillanat múlva már ismét mély, komor a csend, mert Préda Jánosról, helye­sebben kizárásáról lesz szó. Mi legyen vele? A vezetőség kizárásra javasolja, azon a vé­leményen van Solymosi József is, aki az imént kért szót. — Préda, ha berúg, mindenkit meg akar verni. A munkában meg válogat, a vezető­séggel sosincs kibékülve. Dísztagra nincs szükségünk, itt mindenkinek dolgoznia kell, ha meg akar élni. Én amondó vagyok, hogy zárjuk ki... Préda ott ül mellettem, igazgatja a kucsmáját, zsebkendőt gyömöszöl a kezé­ben, látszik rajta, hogy bizony nem érzi ma­gát valami nagyon jól, meg hát most már bánja is, hogy idáig került ez a dolog. — Hallgassuk meg mégegyszer. Tud-e, akar-e változtatni a dolgán — szólal meg hirtelen Erdélyi Sándor. Köztünk minden becsületes ember elfér. Ha nem változik, nem mi zárjuk ki, ő fogja saját magát ki­zárni. ... Beszéljen ..,. utolsó figyelmezte­téssel maradhat még mostan, ha ígéretet tesz... Préda rögtön feltolja a kezét, s már be­szél is. — Kivallom, én nagyon hirtelen vagyok, de én voltam az, aki egész nyáron ellenez­tem, ha valaki rossz munkát végzett... Nem válogatok én a munkában ..., én aztán iga­zán nem. Meg vitatkozni sem vitatkozók már senkivel. Megadom a tiszteletet mindenki­nek, adjon isten jó reggelt, jó estét, szabad­ság, kinek mi jár... Ne csinálják már ezt velem, hisz csak a tavaszon jöttem. Leült. Nézi szavai hatását. Az elnök szavaztat. Egy pillanatig, Préda számára órákig gondolkodik, mérlegel a tagság, aztán egy ..., kettő ..., végül egy híján valamennyi kéz a kizárás ellen szavaz. Préda nagyot só­hajt, megtörli kézfejével az orrát, s nagy fo­gadkozások ülnek ki az arcára. A KÖZGYŰLÉS folyik tovább. Han­gácsi András párttag, dolgozó paraszt kéri most a felvételét. Miért, álljon csak fel, s mondja el, miért? Alacsony, vékonyka kis ember ez a Hangácsi, a summás élet örökre leszedte róla a fölös zsírt, de szívóssá tette, mint az acélt. Halkan, megfontoltan beszél. — Hát én már nagyon régen készülök erre. De eddig mindig olyan zűrzavaros, vi- szályos volt a csoport. Azt én pedig nem szeretem. Most már úgy vélem, csak eljött az idő, hogy idejöjjek, ahol bízom, hogy több és jobb lesz nekem is. Köszönöm, ha a tsz tagság felfogadna. Szavazás: Hangácsi Andrást egyhangúan „felfogadta“ a demjéni December 21 Ter­melőszövetkezet a tagjai sorába. A közgyű­lés véget ért. Eredményes volt. Ha mérlegre tesszük: két új tag, közte Kardos László új elnök felvétele, — s Préda János, akit ta­lán éppen ez a közgyűlés nevelt igazi szö­vetkezeti taggá. Aktív mérleg ez, legalább olyan aktív, mint az évvégi zárszámadás. Itt is jól dolgoztak, becsülettel törődtek szövet­kezetük ügyével a hat esztendős December 21 tagjai. Gyurkó Géza .1.1. .......I ------------------------------------­I CI less as első? Esztendők óta szinte hagyo­mánnyá vált már. hogy a két kis mátrai falu, Gyongyössoly- mos és Gyöngyösoroszi lakói összemérik erejüket, s ez a verseny próbája az állam irán­ti hűségüknek, kötelességtudá­suknak. Az eredmény pedig az, hogy évről-évre nemcsak a megyében, hanem az or­szágban is szárnyára kapja a hír a két mátrai falu nevét, mert minden versenyszakasz- han a tíz legjobb között emle­getik őket. November 7-re készülve, a Gyöngyösorosziak újították fel a versenyt. Az őszi kapásók, az élőállat és borbeadás ha­táridő előtti teljesítésére tet­tek ígéretet. A gyöngyössoly- mosiak állják a versenyt, a legutolsó értékelés szerint így állnak az éves tervvel: Gyöngyös­Gyöngyös­solymos oroszi sertés 137 131 vágómarha 112 125 tej 101 85 tojás 84 96 baromfi 84 75 kukorica 88 86 (szerz. 55) (SZ. 1 borszőlő 55 43 Egyelőre nehéz volna eldön­teni még, hogy végül is me­lyik lesz az első. A kukoricá­nál például igen csak egy­formán állnak, de a szabad beadásnál már nagy az elté­rés. Igaz, hogy Gyöngyössoly- moson még csak 55 százalék­ra teljesítették az É-tervet, de meg lesz a 100 százalék, mert a szerződéskötési tervet túl­teljesítették. Ugyanakkor a gyöngyösorosziak 62 százalék­nál állnak, de a szerződéskö­tési tervet nem teljesítették. Az utolsó értékelés óta nagy a változás a borbeadásban, kö­rülbelül 80 százaléknál tart már mind a két község, s még több lenne, ha a Borforgalmi Vállalat győzné erővel, meg felszereléssel a két község lendületét. A gyöngyösoroszia- kat különösén hátráltatta az. hogy a Borforgalmi naookra leállította az átvételt. Termé­szetesen azért ez alatt az idő alatt sem szünetelt a begyűj­tés érdekében folytatott felvi­lágosító munka, hiszen a bor­beadás mellett van még más is és ők el akarják érni, hogy minden termelő „tiszta lao­pal“, begyűjtési hátralék nél­kül kezdie meg az új eszten­dőt. Eddig Szőke István ta­nácstag körzete vezet. A bor­beadás kivételével a körzeté­hez tartozó minden dolgozó paraszt eleget tett állampol­gári kötelezettségének, egyet­len egy van köztük aki meg 90 deka tojással tartozik. Gyöngyösorosziban a körze­tek versenye jobb, Gyöngyös- solymoson a termelőkkel való egyéni foglalkozás. Mert ott sem pihennek meg a babéro­kon. A végrehajtó bizottság tagjai és a tanácstagok estén- kint rendszeresen felkeresik a gazdákat, beszélgetnek velük arról, hogyan akarják teljesí­teni a még hátralévő beadást. De nemcsak a vezetők, maguk a dolgozó parasztok is figyel­meztetik egymást a kötelezett­ség teljesítésére, s igen nagy szégyen az, ha valakinek a nevét a lemaradók között em­legeti a hangos híradó. A kulákok közül egyik köz­ségben sincs hátralékos. Nem azért, mintha csupa köteles­ségtudó kulák lenne, hanem azért, mert a tanács alaposan a körmükre néz. Amelyiknek például sertésbeadása van, an­nál kéthetenkint ellenőrzik, hízik-e a beadni való. S ha valamelyik megpróbálna sza­botálni, azt bíróság elé állít­ják, hogy megtanulja: nem marad büntetlenül egy népel­lenes cselekedet sem.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents