Népújság, 1955. október (79-85. szám)
1955-10-27 / 84. szám
1955. október 21. Csütörtök. NÉPÚJSÁG 3 Jelentős eredményeket értek el a takarékosságban a Gyöngyösi Váitógyár dolgozói Márványtábla hirdeti a Gyöngyösi Váltógyár falán, hogy 1951-ben avatták fel az üzemet. Ötéves tervünk nagyszerű alkotása négy esztendővel . ezelőtt kezdett a munkához. Új gyár, új emberek, — érthető, hogy sok kezdeti nehézségekkel kell megbirkóznia az üzem kollektívájának, 'amíg elérte, hogy most mór egyre rendszeresebben, egyre ütemesebben teljesíti tervét. A legutóbbi jelentések szerint októberben nem volt olyan nap, hogy az üzem ne érte volna el a száz százalékot és október 19-én az előirányzott havi terv 64 százalékát teljesítette már. De a tervteljesítés egymagában még nem lehet Kifejezője, hogy milyen munkát végez az üzem kollektívája, hogy valóban teljesíti-e azt a feladatát, melyet a párt és a kormány h&tarozatai elé szabtak, amelyet dolgozó népünk joggal elvár tőlük. Nem mindegy az, mennyi a ráfordítás, mennyi az önköltsége egy-egy elkészült gyártmánynak, milyen a dolgozók termelékenysége, egyszóval „nem drágább-e a leves, mint a hús‘ nem termel-e túl drágán a gyár. Annak idején, amikor a tervteljesítés nem egyszer messze elmaradt az előirányzattól, a ráfordítási költség is igen magas volt. Annal örvendetesebb, hogy most a termelékenység, a terv teljesítése emelker j£í vei párhuzamosan 2.4 százalékos ónköltségmegtakarítás mutatkozik a Váltógyárban. Nincs módunk most arra, hopy valamennyi tényezőjét megmutassuk az önköltségcsökkentés okainak, elég, ha eg-ik legjelentősebbről, az üzem kollektívájának a takarékosságban elért eredményeiről számolunk be. A Váltógyár pártszervezete és kommunistái néhány hónappal ezelőtt — a pártszervezet vezetősége júniusi határozata alapján — harcba indultak a takarékosságért. S ez a harc meghozta a maga eredményét a munka helyes megszervezésén, az újító mozgalmon keresztül. Igen jelentős például Berecz Károly sztahanovista újítása. Eddig a 34f forintba kerülő bordáskéseket ha azok 20—25 centire elkoptak, a hulladék közé dobták Most az újítás értelméber tompa hegesztéssel két ilyer elkopott kést összehegeszte nek s azokat tovább lehet hasz van még a rezsiköltség további csökkentésének, a takarékosságnak. Az olajfogyasztás például még mindig magas. De ha a TMK rendesen szereli össze, jól tömíti a gépeket, már ez is tetemes olajmegtakarítást jelent. Kétségkívül nagy segítséget nyújt majd a ■■ívjuacnfí'i'V I Hírek a selypi medencéből további takarékossághoz a most kidolgozás alatt álló szerszámfelhasználási norma. Annál is inkább, mert a párt- szervezet javaslatára, a szerszám- és anyagfelhasználásban jelentős megtakarítást elért dolgozókat jutalomban is részesítik majd. A Cementgyárban 4.1 százalékkal csökkent az önköltség Az Építőipari Minisztérium által megszabott határidőre, december 15-re befejezik éves tervüket a Selypi Cementgyár dolgozói. Az üzem munkája már régóta nagyobb “üzemzavar nélkül, az egyenletes és folyamatos tervteljesítés jegyében zajlik. Az eredmények nemcsak a terv mennyiségi teljesítésében jelentkeznek, hanem az önköltség csökkenésében is. Az önköltség csökkentő brigád jó munkájának tudható be a harmadik negyedévben elért 4.1 százalékos önköltségesóic- kenés. A híres klinkerégetők közreműködésével a megtakarított szén mennyisége 705 tonna, értéke pedig 63 ezer forint. A kő felhasználás 1372 tonnával volt kevesebb a harmadik negyedévben. Az őszi időszak beálltával a brigád egyre több gondot fordít az energia takarékosságra. Szűcs lálni. Más szóval: a 346 fo- | •intos kés élettartama megkétszereződik, ára egy újítás segítségével az üzem számára i felére csökken. Különösen sok volt a pazar- ,ás a szerszám felhasználás- oan. Minden dolgozó akkor, s nlyan szerszámot igényelt, amilyent akart, a műszaki isztály utalta ki számukra a szerszámokat, s mivel a műszaki osztály elég távol esik a termeléstől, nem is tudta ellenőrizni a felhasználást. Most az üzemrészek vezetői igénylik az anyagot, s ők felelnek az anyag felhasználásáért is. Meglettük rezsiellenőrt is munkába állítottak a gyár vezetői Pető Gyula elvtárs személyében, aki alaposan ismeri a gyár egész munkáját, tisztában van az anyagszükséglettel. Minden vételezés az ő kezén megy keresztül, s ő azt csak akkor írja alá, ha személyesen meggyőződött arról, hogy szükséges-e a szerszám a munkához. Azelőtt gyakran előfordult, hogy míg az egyik hónapban ioo százalékos terv lei jeneshez eleg volt például tíz lú- ro, a következő hónapban ugyanolyan tervteljesiteshez mar 15-öt akartak igényelni a gyár dolgozol. ‘ igen magas volt az oiajiogyasztas is s nar kétségtelen, hogy számos rége ooi kapacitású gép is dolgozik az üzemben, a magas iogyasztás Pető eivtárs szerint mégis indokolatlan volt. Az állandó és rendszeres ellenőrzés nyomán hónapról- honapra szinte zuhanasszeruen csökkent a szerszámíeihaszna- iás, emelkedett a takarékos- sag forint értéke. A Marcis-féle önolajozó készülék segítségével a geo- üzemben például 50 százalékkal csökkent az oiajiei- használás. Az úgynevezett nagyüzemben az áprilisi 95 ezer jorintrol 27 ezer forintra csökkent a rezsiköltség mostanra, pedig nem csökkent a tervteljesítés. Az eimúlt évben, amikor nem egyszer elmaradtak a terv előirányzattól, havonta 200—250 csiszoló korong fogyott az üzemben, mikor nem egy korongnak az ára eléri a 700 forintot. Most havi 50—60 korong is elég. hogy az üzem becsülettel teljesítse előirányzatát. S bár kétségtelenül igen nagyok a takarékosságban elért eredmények, forintban súlyos százezreket jelentenek az üzem, az egész ország számá ra, mégis számtalan lehetősége Ant<H energetikus a brigád tagja segítségével közel 132 ezer kilowattóra, a megtakarított energiamennyiség. Az elmúlt negyedév összmegta- karítása 143 ezer forint. December 15-e után újra nagy javítás alá kerülnek az üzem gépi berendezései. A karbantartási idő alatt igen sok korszerűsítési eljárás megvalósítására kerül sor. Át-i építik az I-es kőszárító tüzelő- berendezését, mely az üzemeltetés folyamán majd gazdaságos kalóriafelhasználást eredményez. A klinkerégetésnél két hűtődob kicserélésére kerül sor. Tipizálják a II. kemence kiömlő végét s újra falazzák 3 próbakamrákat is. A TMK jó munkájával megfiatalított üzem a jövő évben még jobban eleget tud tenni feladatának a második ötéves terv megnövekedett követelményeinek. A Cukorgyár export minőségű termék előállításával készül November 7-re cji'írek képekben Naponkint túlteljesítik répa- feidoigozási tervüket a Selypi Cukorgyár dolgozói. A negyedik negyedév eddig 10Í.9 százalékos eredményt mutat. Az üzem korszerű berendezései hófehér export minőségű cukrot készítenek, melynek 50 százaléka a hazai, 50 pedig Külföldi értékesítésre kerül. Szeptemoer hónapban 2500, azóta pedig október 18-ig 5367 vagon répa került feldolgozásra. A kampány kezdete óta termelt cukor mennyisege 710 vagon. A korszerű gépi berendezés azonban csak egyik feltétele az eredményes munkának. Az üzem műszaki és fizikai dolgozóinak jó munkája, szaktudása és lelkes munkaversenye adja az eredmények másik forrását. A november 7-i verseny összesített felajánlása 'többek között hatezer munkaóra megtakarítás, közel 17.000 forint értékben szerepel. Az anyagtakarékosság összértéke 15.600 forint. Igen sok múlik a cukoríő- zők munkáján, akik export minőségű készítmények előállítását vállalták. Az idei répa kevesebb cukortartalma miatt igen gondos és lelkiismeretes munkát kell végezniük, hogy megfeleljenek a követelményeknek. A finomító üzemrész hatalmas főzővácumai között Rozsnyik József, Jaka.b István és Szita András cukor- főzők kezei alól kerül ki az apró szemcsés hófehér kristálycukor. Rozsnyik elvtárs, aki szintén november 7-iki felajánlását teljesíti, a íőzővá- cumok mellett a figyelmes és pontos munkában a hőmérséklet s az idő jó kihasználásában látja sikerei titkát. Tizennyolc éve mestere már szakmájának.- Szaktudásával és gyakorlottságával jó hírnevet szerez a Selypi Cukorgyárnak. Nagyarányú útjavítási munkák folytak Heves megyében. Jó út vezet a Mátrába ... egyre több községünkbe. Emelkedik a tejhozam a termelőszövetkezetekben. Egyre több tej jut a városi fogyasztóknak. A KERECSENDI ORVOS lit’. Szegő Imre. Tavaly ősszel került Kerecsendre. Addig kórházi orvos volt Egerben. Ö kérte magát falura ... Minden ismeretlen ember, minden új találkozás ígér valami érdekeset, sosem látottat. De a kerecsendi orvos különösen kíváncsivá lett. Miféle ember lehet, aki a maga jószánlából fölcseréli a kényelmes kórházi állást a falusi orvos viszontagságos életével és fiiíalember létére falura megy? Magába zárkózott, savanyú különc, aki fiatalon eltemette ambícióit és a biztos jövedelemért beletörődik az egyszínű falusi életbe? Vagy afféle kedélyes, apáskodó „doktor bácsi“, aki az egyetemet elvégezvén, élete végéig beéri addig szerzett tudományával, szaklapot a kezébe sem vesz, tarokkozik esténként, pocakot ereszt és nyájasan megveregeti a betegek kezét: „no, hogy vagyunk, hogy vagyunk?...“ A képzelet fürge madár, de egy bizonyos: a „lomha, a szürke“ valóság gyakorta gyorsabb és színesebb minden képzeletnél és mindig tartogat valami meglepetést. Ilyen meglepetés volt a kerecsendi orvos is. Aznap későn tért haza Besenyőről, csaknem négy óra volt már. Igazság szerint csak Kerecsend tartozna hozzá, meg Demjén, de most helyettesíti a szomszéd orvost és négy községet lát el egymaga. Ezt még nem tőle tudtam meg, hanem egy demjéni íiatalasz- szonytól, aki kisbabáját hozta el injekcióra. Az orvos háza, rendelője üres volt, csak egy kis macska nyávogott bentről. Szép, új, zöld ház, sarkában a tábla: „Dr. Szegő Imre, rendel délután 4—7 óra között.“ Négy óra tájban motorkerékpár berregett Kerecsend főutcáján és valaki — hangjáról ítélve gyerekféle — elkiáltotta magát: „Itt az orvos!...“ Néhány perc múlva ott álltam vele szemben. Középtermetű, karcsú fiatalember. Ha nem tudnám, hogy 32 éves, 25-nek gondolnám. Barna a haja, keskeny, fiús arca nyílt, barátságos és valami alig érezhető kis huncutság bújkál a szemében. Vele együtt érkezett meg a felesége is. Mindig együtt járnak, az asszony — képzett asszisztensnő — segédkezik az urának. — ö az én ingyen asszisztensnőm — mondja tréfásan Szegő Imre. A beszélgetés alighogy kezdődött, félbeszakad. A várószobában már üldögélnek ket- ten-hárman és az orvos kiszalad a rendelőbe. — Amíg megmelegszik az ebéd... — mondja és bocsánatkérően mosolyog. Az ebéd megmelegszik, de bizony ki is hűl, mire Szegő Imre visszatér. Kanalazás közben pár szóval elmondja, honnan és hogyan került Kerecsendre. Szegeden végezte az egyetemet 1953-ban. Még egyetem közben nősült, másodéves korában! \ Amikor végzett, egy évig ott dolgozott az egyetemen, aztán Egerbe került kórházi orvosnak. Tavaly támadt az a gondolatuk, hogy falura jönnek. Ellátogattak ide Kerecsendre, körülnéztek, tetszett a hely. Hát ennyi volna dióhéjban. — Jól érzik magukat Kerecsenden? — Igen is, meg nem is... — mondja és ismét mosolyog. Nagyon kedves, közvetlen a mosolya, önkénytelen mosolyra készteti azt is, akivel beszél. — Sok baj volt a házzal. Volt 80 ezer forint egészségügyi beruházás, de egy jómadár elsikkasztotta. Most aztán kiutaltak újra 40 ezret, ami munka még van a házzal, azt hamarosan elvégzik. Egyébként a falusi munkának van jó és rossz oldala is. Jó az, hogy független az ember. Senki sem parancsol, csak a lelkiismeretem. Rossz az, hogy kevés a segédeszközöm. Egy röntgenfelvételre már Egerbe kell küldenem a beteget. Jó az, hogy nincsenek anyagi gondjaink. Viszont rengeteg a munka, alig van szabad időm. — Na, igen, most helyettesít is... — Három hónapig. Addig ez a helyzet: hetenként kétszer rendelek Besenyőn, egy- szer-egyszer a másik két faluban és hétszer Kerecsenden. — Nem volna elég Kerecsenden is, — mondjuk — csak ötször egy héten? Fejét rázza. — Kötelezőnek nem kötelező, de az emberek megszokták. Nem érdemes megbolygatni arra a pár hónapra. Az a három óra különben sem számít. — Van-e sok beteg? Lrre azonban Késií*. a válasz, mert Szegő doktor közben befejezte az ebédet, amely már vacsorának is beillenék és siet ki a rendelőbe. Az a másfél óra, amely visz- szatértéig eltelik, maga is felelet... Azután visszajön, leül végre, kényelmesen hátradől a széken és folytatja, ahol az imént abbahagyta. Az igazi betegekkel nem volna baj, hanem a kétlakiakra, azokra haragszom. Amikor eljön a nyári munkák ideje, egyszeriben „megbetegednek.“ Valóságos derékfájás és csontszaggatás járvány üt ki a faluban. Mert igen kitanultak, mindig valami különleges, nehezen ellenőrizhető betegséggel hozakodnak elő. Az egyik a napokban járt itt. Nyolc held földje van és mellette még eljár dolgozni. Beállít és panaszkodik: fáj a dereka, mozdítani sem bírja. S olyan meredten tartja magát, hogy nézni is szánalom. Jól van, betegállományba vettem. Hanem aztán, amikor arra jártam, betoppantam hozzá motoron. Látom, kukoricát foszt kinn az udvaron, a derekát meg ugyancsak vígan hajtogatja. Persze rögtön kiírtam. Da még akkor is nekiállt feljebb. Azt mondja, a kukoricafosztás még csak megy neki, de azért nem jól van, fáradt. Hát azt elhiszem, hogy fáradt, felelem neki, egy fenékkel nem lehet két lovon ülni. Üljön át az egyikre, a másikat meg eressze szélnek, akkor nem lesz fáradt... — Szóval, sok a munka. Arra mái* bizonyára nem futja az idejéből, hogy szaklapokat olvasson?.... Ez amolyan „hátulról jövő“ kérdés, a mosolygás nem is marad el. — Futja, futja.... — mondja szelíden, derűsen. — Egy-két óra jut arra is napjában. Nem azért jöttem falura, hogy betokosodjarn. Jövőre indul egy szaktanfolyam Egerben, arra beiratkozom, ha igaz. Belgyógyász akarok lenni. — Azért húzogatja itt a fogakat? Nevet. — Legalább sokoldalú lesz az ember. Itt aztán foghúzástól szülésig csakugyan mindent csinálok. Nem árt a falusi munka, sok mindent tanul és tapasztal az ember. Elgondolkozik és kisvártatva hozzáteszi: — Az is lehet, hogy itt öregszem meg Kerecsenden. De az sem lesz baj. Szép hivatás ez és érdekes. Mint minden, ami emberekkel kapcsolatos. Szegő Imre, ez a derűs fiatal orvos szereti az embereket és törődik velük. Ez nemcsak az orvosi munkájában látszik, hanem abban is, hogy részt vesz a falu életében, tagja a községi pártszervezetnek, intézi az emberek ügyes-bajos dolgait és ha ideje lenne, zenekart is szervezne, a DISZ-ről nem is szólva, amellyel, mint mondja: „foglalkozni kellene, mert elég gyönge itt Kerecsenden...“ Odakint besötétedett, öreg este van már. Búcsúzásul Szegedről mesél Szegő Imre.-- Nagyon szép város, nagyon szerettem. Egyesíti magában a falu csöndjét és a város kultúráját. Jól esik visszaemlékezni az egyetemi évékre. Amikor odakerültem, forró idők jártak. Egyre-másra jöttek le szónokok, állandóak voltak a gyűlések, viták.... Érdekelt a politika, minden előadásra elmentem, Peyertől a kisgazdákig meghallgattam mindenkit. Néha lejött Rákosi és Révai elvtárs is. Felfigyeltem rájuk: ezek az emberek valahogy másképp beszéltek, hazafias szólamok helyett a mi életünkről, tennivalóinkról. Azt szoktam mondani, hogy engem Rákosi elvtárs agitált meg ... 1945-ben beléptem a Kommunista Pártba. Amikor Eger felé zötykölődtem az autóbuszon, hirtelen arra gondoltam: milyen egyszerű, köznapi volt ez az egész beszélgetés. Egy szó sem esett öntudatról, önfeláldozásról, a nép szolgálatáról — legalább is így kimondva nem. Tartozom azzal Szegő Imrének, hogy én sem biggyesztem ezeket a cikk végére. Hadd beszéljen helyettem a kerecsendi orvos élete, munkája, egyénisége. v G ács András
