Népújság, 1955. június (44-52. szám)

1955-06-30 / 52. szám

1955. június 30. csütörtök

NÉPÚJSÁG

3

A. 99nevelj új bányúszim~-ittosígulont néhúny tapasztalata Petóíi-altárón

Vila a szarvasmarha tenyésztés feladatairól

A helytelen selejtezés egyik fő oka o) a szarvasmarhattlloméiy csökkenésének

A szakmunkás utánpótlás egyik legfontosabb feladatunk most bányászatunkban. Sok ezer új, szakképzett bányászra, vájárra, lőmesterre, csillésre van szükség, hogy fejlődő, s állandóan korszerűsülő bányáinkban a fejlett szovjet fejtési módszereket sikeresen tudjuk alkalmazni. Ennek az utánpótlásnak biztosítását célozza a „nevelj új bányászt“- mozgalom.

Petőfi-altárón is nagy szükség van, hogy a mozgalom eredményre vezessen, sok új bányászt neveljenek, mert jelenleg is hiányos létszámmal dolgoznak. Igaz ugyan, hogy havi tervüket 107 százalékra teljesítik, de mennyivel jobb, magasabb lehetne a tervteljesítés, a minőségi munka, ha több szakképzett bányász dolgozna a frontokon.

Erre a feltöltésre a lehetőség megvan. Gyakran keresik fel a bányát fiatalok, volt mezőgazdasági munkások, hogy bányászok szeretnének lenni. Az elmúlt fél év alatt például 343-an jelentkeztek bányamunkára. Áprilisban 80-an, májusban 61-en érkeztek a környék falvaiból. Volna hát kikből bányászt nevelni. A nevelés körül azonban nincs minden rendben. Legalábbis ezt bizonyítják a számok. Ugyanis az érkezettek nagy száma pár nap után visszavándorol. Fél év alatt 276-an, áprilisban 60-an, májusban 54-en távoztak a bányából.

Megérkezés után valameny- nyi jelentkezőt végig vezetik a bányán, egy hét a bánya megismerésével telik el. A baj nem is itt van. Az első napokban még nemigen mennek el, azonban annál inkább a következő hetekben. Az új bányász ugyanis magára marad. Beosztják fahordónak, vagy csatlósnak. azonban ebben a beosztásban — hacsak a kíváncsiság a fronthoz nem vonzza — nemigen sajátíthatja el a tapasztalt bányászok .módszerét. Így aztán legtöbb esetben az első fizetés után az új bányász letörik. „Nem megy a munka, nem keresek, megyek vissza a falumba“ — mondják, s a nagyobb baj az, hogy ezután sem következik nevelőmunka. Nincs aki a tapasztalatlan bányász mellé álljon, aki megmagyarázza neki, hogy nem elég a bányában valamivel foglalatoskodni, hanem alapos munkával kell biztosítani a termelést. De nem is a munkával van a baj, hiszen ezek az emberek erős, fiatal bányászjelöltek, akik képesek arra, hogy kiváló teljesítményt

nyújtsanak. Azonban a szakmai képzéssel van a hiba.

A 26-os, és 30-as fronton Bata Ferenc és Banus József vájárok munkacsapataiban már bebizonyították, hogy megy a munka, és a kereset is szép, ha ezt a célt nem tévesztik szem elől: a fiatalok tanítását. Itt megkeresik a napi 100 forintot is a bányászok, pedig ugyancsak szép számmal akadnak fiatalok itt is, hisz 12 új bányász dolgozik a fronton. Azonban az „új“ ennél a két brigádnál az, hogy az öregebbek vállalták, hogy jó bányászt nevelnek a fiatalokból.

Van néhány öreg bányász, ki szeretettel foglalkozik a jövő szakembereivel. Póczos Ferenc, Menczel János vagy Makó György vájárok' s még vagy hárman-négven, Ez azonban nem sok. Az eredmény sem jelentős. Hisz az elmúlt fél év alatt alig 40-re nőtt csak az általuk nevelt bányászok száma. Pedig érdemes velük foglalkozni, mint Martinkovics elvtárs mondja „meghálálják a gyerekek“. Igen, meghálálják. Tóth István alig 20 éves, s mindössze néhány hónapja, hogy a bányába került. Egész életében a felvidéken cselédes- kedett, kulákoknál, uraságok- nál bojtárosokodott. Újságokból tudta meg, hogy Petőfibá- nyán korszerű bányában, becsületes munka mellett emberséges életet élhet. Eljött hát, s nem bánta meg. „Bizony, én is kidobom akkorra a fülkét, mire a többi“ — mondja büszkén, s látszik rajta, hogy egy életre megszerette a bányát. Elárulja azonban ennek a titkát is. „Zimmermann Ignác bácsi tanított" — mondja.

Lehet tehát jó bányászt nevelni az újakból is. Szép feladat és anyagilag is előnyös. Nem mindegy az a kollektív bérezés mellett, hogy egyformán dolgozik-e mindenki a fronton vagy vannak lemaradók. akik tervüket nem telje-í- *. igaz. hogy az emberek nevelése nem könnyű dolog. Főként nem könnyű olyan emberből jó bányászt nevelni, aki bányát azelőtt sosem látott. De a módszer megvan Petőfi- altárón ahhoz, hogy megbirkózzanak ezzel a szép feladattal. Míg egyéni bérezés volt — s a tanítás is nagy, anyagi hasznot hozott — csaknem minden tapasztalt bányász „fogott“ magának olyan fiatalt, akiből jó csillést, vagy vájárt akart faragni. Most is megvannak a nevelésnek anyagi vonatkozású előnyei is. Hisz ha közösen emelik a termelést, akkor közösen emelkedik a fizetés is.

Na, meg nem lebecsülendő az a tíz százalék sem, melyet a tanítás jutalmául kap a nevelő bányász.

Mégis, mi okozhatja hát, hogy egyes, eddig kiemelkedő teljesítményt elért bányászok, mint Tiliczki József, Dráva Ferenc, vagy Szuhányi János nem foglalkoznak ezzel. Sajnos ezek az emberek, s még egy néhányan csak a pénz után futnak. Áthelyeztették magukat az előváj áshoz, hogy ott új bányászok nélkül, „válogatott“ kollégákkal a 66 tagú frontcsapat helyett háromnégytagú brigádban dolgozhassanak, s magas legyen keresetük. Ezek az elvtársak sajnos nem gondoltak arra, hogy ez a tettük nem helyes. A bányászok körében igen nagy felháborodást váltott ki. Hiszen az előváj ás az a hely, ahol leginkább lehetne a fiatalokat nevelni, mégis ilyen helyre új bányászt nem osztanak be. Ezzel a helytelen telepítéssel az üzemvezetőség is — akarva, akaratlanul — hozzájárult a „nevelj új bá- nyászt“-mozgalom lebecsüléséhez.

A szakszervezet, a DlSZ-bi* zottság, de még a pártbizottság sem szervezi ezt a mozgalmat. Spontán jelentkezik csupán egy-egy bányász, azonban a

A recski dolgozó parasztok kötelességtudó emberek. Évről évre, hónapról hónapra szorgalmasan eleget tesznek állampolgári kötelezettségüknek. Régen nem akad olyan ház, ahová elszámoltatás végett kimentek a begyűjtési hivatal dolgozói. Ezt szégyennek tartanák a recskiek. A kötelesség teljesítés jó példáját adták most az első félév befejeztekor is. Adósság nélkül zárták az első félévet, és a másodikat már úgy kezdik, hogy előnyre is tettek szert. A párt, a tanács, és a begyűjtési apparátus közös erővel biztosította 1— a dolgozó parasztok megértésével —, hogy az élőállat és állati termék-kötelezettségnek jó elő. re eleget tegyenek, hogy a gabonabegyűjtés nagy hajrájában ne kelljen erre sok gondot fordítani. A fáradozás nem volt hiábavaló. Csaknem háromnegyedévi kötelezettségüknek tettek eleget június 30-ig. Hízottsertésből 75, vágómarhából 80, tojásból 75 százalékon zártak. A baromfi tervteljesítéséből is

párt, DISZ és szakszervezeti aktívák nem igyekeznek helyes elgondolásra bírni a vájárokat. A fiatalok elmondják, hogy Pintér elvtársat, a DISZ- bizottság titkárát keveset látják, másutt, mint a DlSZ-fron- tokon, Kérik, hogy az egész al- tárót tekintse szívügyének, a többi fiatal bányász neveléséhez is adjon segítséget. Hiba, hogy a felelős beosztásban lévő elvtársak, elsősorban a kollektív bérezési rendszerben keresik a mozgalom elhanyagolásának okát, nem pedig a fel- világosító munka hiányában. Kielégítőnek tartják azt, hogy „a tröszt üzemei között még így is aránylag mi állunk a legjobban“.

Tekintsék hát az egyik legfontosabb feladatnak a jövőben bányájuk szakmunkás utánpótlását biztosítani. E mozgalom melletti agitációjuk- ban bátran mondják el, hogy a kollektív bérezés még jobban elősegíti a mozgalom sikerét, hisz ennek eredményein keresztül a bányászok még magasabb keresethez juthatnak.

Szerettessék meg Petőfi-bá- nyát a fiatalokkal, hogy ne átjáróház legyen a jövőben, hanem otthonra találjon itt minden bányásznak jelentkezett fiatal. B. J.

csak a hízott baromfi beadása hiányzik és a tejbeadást is szorgalmasan teljesítik a gazdák.

E jó példának az a kulcsa, hogy Recsken a dolgozó parasztok versenyre léptek egymással. Mintegy 80 dolgozó paraszt áll párosversenyben. A verseny élén a párttagok és tanácstagok vannak. A tanácstagok közül több mint harmincán már eleget tettek egész évi beadásuknál:. Meg leket említeni Fábián Sándor és Fábián János kommunista dolgozó parasztokat, Borsos Ferenc Zám István, Bódi János és Holló Sz. Sándor tanácstag dolgozó parasztokat, akik a gabona kivételével már mindenből eleget tettek kötelezettségüknek. De sorolhatnánk sokáig még azok nevét, akik a falu dicsőségtábláján díszelegnek, hisz alig akad a községben hátralékos. A jó eredmény megmutatkozik a járási versenyben is, Recsk az első a pétervásári járás községei között, a megyében az elsők között van.

Az elmúlt napokban an keton vitatták meg a szarvasmarhatenyésztésben előttünk álló legfontosabb feladatokat megyénk dolgozói. A feladatok széleskörű megvitatása érdekében lapunk hasábjain közöljük állatenyésztési

szakemberek, tsz-elnőkök, állattenyésztési dolgozók, egyénileg dolgozó parasztok tapasztalatait, munka- módszereit, azt, hogy saját területükön hogyan harcolnak a munka megjavításáért.

A megye tehénál lom anya csökkenésének egyik oka a helytelen selejtezés volt. A tehenek kiselejtezésénél elsősorban az állategészségügyi szervek dolgozóira hárul felelős munka. Nem tudnám kategorikusan kijelenteni, hogy tehenet kiselejtezni nem lehet, mert vannak olyan meddő tehenek, melyek gyógyíthatatlan betegség miatt tenyésztésre alkalmatlanok. Ezeket ki kell zárni a tenyésztésből, természetesen azzal a megkötéssel, hogy a gazda köteles jószág helyett jószágot állítani, tehén helyett tehenet, vagy vemhes üszőt, esetleg már fedeztetésre alkalmas üszőt.

Az üszők levágása ellen a legszigorúbb rendszabályokat javaslom foganatosítani, mert a csökkenés egyik fő oka itt található. Ennek igazolására egy példát szeretnék felhozni gyakorlati tapasztalataimból. Az állatforgalmi vállalatok az ország több részéből export hízóba állításra üszőket, teheneket. tinókat szállítottak gazdaságunkba. A járatlevelekre minden esetben rá volt vezetve a selejtezés. Ennek ellenére az üszők és a tehenek között az átadás időpontjába'!, amikor ’már' minősítve voltak és elérték a kívánt súlyt, az állatorvosi vizsgálatkor ve lifteseket találtunk. Az extrémre hizlalt vemhes teheneket és üszőiket gondos mozgatással, célirányos takarmányozással előlkészítettük az ellésre. Az eredmény gondolkozóba kell, ho"-* ejtsen minden olyan embert. aki szívén viseli a szarvasmarhatenyésztés ügyét. A négy vemhes jószágból egy 24 literes, kettő 18 literes és egy 16 literes napi tejhozamra fejlődött.

Ezekből a számadatokból kitűnik. hogy sok lelkiismeret- lenség történik az állatok kiselejtezésénél. Az állattartó gazdák nem adnak türelmi időt tenyészállataiknak. Az első olyan esetben, amikor az állat a termelésből visszaesik, vagy elvetél, esetleg egy-két fedeztetés után nem fog borjút, igyekeznek megszabadulni tőle. A fenti eset a legjobb bizonyíték arra, milyen hibát követnek el az ilyen türelmetlen gazdák;

Foglalkozni kívánok a borjak gazdaságos felnevelésével is. A borjúnevelés régi módja a szoptatás. Ez nem szolgálja kellőképpen a többtermelést. A borjak szoptatáséi nevelésének egyik nagy hátránya az, hogy a leválasztás után a tehén a tejnek egy bizonyos részét visszatartja, vár a borjúra. Ez egy-két hét után a tejtermelés apadására vezet, sokszor felére csökken a tejhozam. Az itatásos nevelés egyik legfontosabb eleme az. hogy minden esetben csak annyi tejet adunk a borjaknak, amennyire azoknak szükségük van. Az első és a második hónap nagyrészében borjainkat még majdnem teljes egészében teljestejen tartjuk, a második hónap végén már a fölözött tejet is beiktatjuk a borjak étrendjébe. Ezzel újabb megtakarítást érünk el anélkül, hogy a jószág növekedésében a legcsekélyebb törés állna be. Az így megtakarított lej, illetve tejszín számításaim alapján 30—33 százalékkal növelné annak a tejnek és vajnak a mennyiségét, amit a me- gye az ellátatlan dolgozók részére tud juttatni. Ezeken az igen fontos szempontokon kívül az itatásos neveléssel elérjük azt. hogy a borjak a tej pasztőrözése révén mentesek lesznek a két legveszedelmesebb betegségtől, a tbc-töl és a brucellózistól, abban az esetben, ha a borjakat születésétől kezdve elkülönítve tartjuk.

Mindezeket azért tartottam fontosnak megírni, hogy ezzel is felhívjam a figyelmet szarvasmarhatenyésztés fontosságára. s hogy megyénk e problémájának megoldásához magam is hozzájáruljak.

Gáspár Gábor

a Kompolti Mezőgazdasági Kísérleti Intézet

OOOIX»OOOOOOCXXKOOOO<XXXX)OOOOOOOOOOC»OOOCOOOO(MXXXXXXX)OOOtX>OOOOCXXX>OOOOOOOOCXXXOOaWJOOEOOOOaoaUOBU>-fr\ ól! plfűn TTzívr -7+/^ i (Zt

Adósság nélkül kezdik a második félévet a recski dolgozó parasztok

Móricz Zsigmondi A somogyiMdmüvesszövetkezetek

VIRÁGNYÍLÁS

(76 éve született Móricz Zsigmond. a nagy magyar realista regényíró. Az 1919-es dicsőséges Tanácsköztársasáq megalakulása után bejárta az országot, hogy két szemével győződjék meg mind. arról, ami a proletár állam nagyszerűségét, fejlettségét, haladását bizonyítja. A „Gyalogolni jó” című gyűjteményes kötetéből idézzük az alábbi riportját, amely az 1919-ben meqalakult somogyi földművesszövetkezetek életéről szól.)

A SOMOGYI termelőszövetkezet úgy alakult meg, egy nap alatt egy gondolat megszületésével, hogy semmi nemzeti érték nem ment kárba abból, ami már megvolt, ellenben rejtett erőknek milliónyi forrása bugy- gyant ki.

Nem tudom más természeti képpel összehasonlítani, csaik épp a virágfakadással.

A tél kemény kis rügye vastag és zsarnoki védőlevelekkel van borítva, gyantás, enyves, kemény burokkal, amelyek megvédik a téli fagy és az időjárás minden viszontagsága, sőt a kártevő bogarak ellen is a leendő szirmok, porodák és bibe csíráit. A tavaszban duzzadni, fakadni kezdenek a belső életek. A szigorú és vaskemény fedőlevelek egy darabig velük nőnek, dagadnak és elszántan védik magukat és életüket s azt állítják, hogy órájuk szükség van a bent rejlő kis életek tömegének, ők védik, tehát jogosan préselik kicsi térbe őket. Egyszer aztán a szirmok a tavaszi napsugártól egy hajnalban szétrepesztik a burkot, kitárulnak a napfényre, gyűrötten, lucskosan, de szépen és boldogan, s övék a jövő. A fekete kopáncsokkal többet senki sem törődik, elbomlanak, lehullanak.

így őrizték meg korunkig a grófok, a feudális nagybirtokosok, a magántulajdon szörnyóriásai, egy testben a földeket és rajta a népeket. A vörös forradalom tavaszi lázától a már érett és megduzzadt néplélek egyszerre szétrepesztette a nagybirtokosok külső kopáncsát. Az lehullt, leesett, s a belülről kivirító milliónyi népiélek egyforma erővel, őrömmel, szépséggel és boldogsággal tárja te magát az új élet lehetőségeinek.

Ennek a kifakadásnak a titka izgatott engem. Minden agitátortól, aki részt vett ebben a munkában, azt kérdeztem, hogy mit mondott, amivel meggyőzte a népet a szövetkezés fontosságáról. A köztudatban ugyanis az van, hogy agitátorok, elcsapott gazdatisztek járták az országot, s önző érdekből lázították fel a népet és romlásba vitték. Tíz-tizenöt béres kommunizált egy 15 000 holdas uradalmat s más efféle rémhírek jártál: és járják az országot.

Most utólag meg lehet állapítani,, miint minden nagy forradalom után, hogy a köveknek is nyelve támad, és a dadogó és gyengeelméjű is az angyalok nyelvén beszél, mint mindenkor, ha itt az idők teljessége.

— A KERÍTÉSEN belül állítottak fel valami ferslógot — mondta az egyik fő agitátor —, arra állottam és két óráig beszéltem a cselédeknek. Megmagyaráztam nekik, hogy mi a szövetkezeti gazdálkodás előnye: a fel- darabolásnál a nagybirtokok nagvértókű fölszerelései kihasználatlanul maradnak és így ugyanaz a föld alig lesz képes a saját birtokosait eltartani, de képtelen lesz a termelés fokozására, pedig a szövetkezeti nagyüzem nemcsak a megművelő munkásságot látja el jobban, hanem a városi lakosságot, az ipari proletár testvéreket is, sőt külföldi kivitelre valót is képes termelni, amiért cserébe külföldi cikkeket kaphatunk. Azután n^ígmagyaráztam, hogy ezzel szemben lehetetlenség a kis- és törpe- birtokosok százezreit fölszerelni a legelemibb mezőgazdasági eszközökkel is. Még tovább kimutattam, hogy lehetetlen volna azt a sok százezer új kisgazdát kioktatni máról- holnapra a földnek olyan új megművelésére, hogy csak valamennyire is pótolni tudják a mai eredményt. Ki lehet számítani, hogy napokon belül beáll a termelés anarchiája. Roppant egyszerű volt ez az agitáció, csak tudni kell az igazságot és nem kell ahhoz egyetlen erőszakos szó sem, a magyar nép annyira intelligens és bölcs, hogy egy perc alatt kapacitálható.

Nem is volt baj sehol a cselédséggel, sem a szegényzsellérekkel, csak a kisgazdákkal. Ezekkel sem volt baj, csak ki kellett kapcsolni őket az eszmeáramlat köréből.

Egyelőre nincs szükség arra, hogy a kisgazdák szövetkezetbe tömörüljenek. Csak hadd maradjanak ők a maguk egyszerű, becsületes munkájuk mellett, dolgozzanak, termeljenek, az ország központjáról nagy felelősséget vesznek le azzal, hogy annyi családról nem kell gondoskodni, amellett a kisgazdák is termelnek valamit a közönség számára is. El fog azonban jönni az idő hamarosan, hogy a kisgazdák maguk fogják kérni, hogy a birtokukkal bocsátkozhassanak a szövetkezetekbe. Majd ha látni fogják, hogy a szövetkezeti tagok, akik nekik mindig koldusok voltak, jobban élnek, mint ők, szebb és egészségesebb lesz a lakásuk, lesz fürdőszobájuk és villany világításuk, lesz ruhájuk, ellátásuk, kaszinójuk, újságjuk, könyvük, iskolájuk... Nem utolsó érv volt, hogy a „szétdarabolt földeken alig tud tengődni a nép, ellenben a nagybirtokokból már az eddigi üzemek mellett is milliókat kerestek a régi tulajdonosúik. Nem lesz jó ezeket a milliókat népjóléti intézményekre fordítani?

Hát a grófok?

A GRÓFOK HÁROM álláspontot foglalnak el. Az első típus emigrál, minél gyorsabban menekül Svájcba, s viszi amit tud, és ellenforradalmon töri a fejét. A második típus „megérti az időt“, „behódol“ és

„munkát“ kér a szövetkezetnél. A harmadik itthon van, a kastélyába zárkózik és ámul- bámul, egyszerűen nem hisz a szemének.

Ezzel a harmadik típussal volt e-gypár kedves esetünk. Egyiktől semmiképpen sem bírtunk fakitermelést kapni Kaposvár számára, csak mikor azt mondtuk neki: „Hát Főméltóságod előtt (még külön tanultuk ezeket a címeket) csak két választás van. Vagy odaajándékozza az erdőt, s akkor a nagylelkű adakozó lelki örömeit élvezheti, vagy elvesszük. Slussz.“ Hát ő inkább az első formát választotta, s nagy levelet írt, hogy ajándék.

Egy másik gróffal még szebb esetünk volt. Mikor odamentünk, a cselédség fel volt uszítva, fejszével és lármával fogadott. Aztán órákig gyúrtuk a grófot, míg megengedte, hogy az ő jelenlétében beszéljünk a néphez, s aztán órákig beszéltünk a népnek. Persze megszerettek, megértettek, a mieink lettek.

Gyalog jöttünk oda, de amikor el akartunk menni, előáll a parádés kocsis, a bakon ugyanaz a dugóhúzó bajszú kocsis, aki a legnagyobb fejszével fogadott bennünket.

A gróf elbámul s azt mondja neki:

— Hát János!... Te is cserben hagysz? Hiszen benned volt a legnagyobb bizodal- roam!

AZ EMBER nem szól. Azt mondja neki heccelve valaki:

— Hát most feleljen, János bácsi!

A kocsis szépen szól nekünk:

— Üljék be, elvtárs úr!

Aztán odapislant a heccelőre is:

— Mindenféle grófokkal nem állunk szóba!

Evvel megrántja a gyeplőszárat, kiereszti az ostort, ahelyett, hogy gyű!, azt mondja hetykén, foghegyről, hogy:

— Köztársasááág!...

A lovak kirúgnak s a hintó repül a ragyogó tavaszi napon, a szép, színes, gazdag tavaszba, a boidog jövő felé. Köröskörül vtrf«* tanaik a fák és a lelkek;