Népújság, 1955. május (35-43. szám)

1955-05-15 / 39. szám

1355 május 15. -vasárnap f y NÉPÚJSÁG 3 o f JfóprnegtjéÉ-tiép (jdjairi elsőtdrkd nytól Sík)okúiig hegység. Régi palóc kiejtés szennt a sziklák csúcsát Bikk- nek nevezték. Nehezen férünk az autó­buszra. Hiába, vasárnap reggel legjobb a motorosoknak, kerékpárosoknak. Szinte csodá­latos, hogy mégis beszuszako- lódunk, hiszen lentről úgy látszik, már egy lélek sem fér fel. Nehezen is indul el a busz. Mindenki jókedvű, a friss má­jusi vasárnap jókedve bujkál az emberekben, a szép vasár­napi kirándulás ígérete. A város még csendes. Csak a felnémeti út felé igyekszik egy-két fiú, az éjszakai bálo- zásfcól térnek haza. Felnémet megváltozott utcái futnak már el a busz ablakai előtt, új kő­házak, tágasak, világosak, egészségesek. Egész utcasor új házakból, némelyik még tető nélkül, némelyik félig készen, tufakő halmok között álldo­gál. Hirtelen megcsap bennün­ket a tavaszi föld, a frissen sarjadó fű. a zöld lombok illa­ta. Tàrkàrçy határában járunk. Az utasok szedelőzködnek, végállomás következik. Le- szállunk, nagyokat szippantunk a csodálatos levegőből. Kis csoportok szakadoznak le, egyik részük a „Kövek“ felé, másik részük a tóhoz indul. Tartsunk velük mi is. Fűzfa­sorok, vízbehajló öreg geszte­nyefák lombjai között csillog a tó. Sűrűn benőtte a hínár, az úgynevezett békanyál. El­hanyagolt a környéke is. Sok­kal nagyobb megbecsülést ér­demelne ez a kedves kirán­dulóhely. Odább már selymes fű. sárga kutyatej -vdrágszőnyeg várja a kirándulókat. De hiába csalogat pihenésre, tovább­megyünk. Nagyokat kortyo­lunk a jéghideg, kistálytiszta sziklaforrásból, s máris kapasz­kodunk felfelé, az előttünk lévő magaslatra. Szuszogva, kifulladva érkezünk a magas­lati tisztásra, alattunk a mély­ben csillog a tó vize. körülöt­tünk a Bükk vonulatai, mesz- sziröl a kövek, a Tarkő, Peskő, Imókő, örvénykő sziklái fehér- ienek, mintha még mindig hó borítaná őket. Ezekről a kövek­ről kapta nevét az egész Bükk­De induljunk tovább. Hal­ványlila, kései ibolyák szegé­lyezik az alig járható keskeny ösvényt. Lábunk a zörgő avart tapossa, itt nem is olyan rég még hó borította a talajt, de a bükkfák alján már kinyíltak az első gyöngyvirágok. A fák sűrűsödő lombjaikkal egyre több árnyékot nyújtanak. Mély, vízmosta ^ton haladunk, évszázadok vájták hullámosra a völgyet alattunk. Ki-kibukkan egy tisztavizü forrás, vidám csobogással esu- ran lefelé, néha elbújik a sűrű avar alatt, és a gyanútlan ember bokáig cuppan a vízbe. Egyre vadregényesebb, egyre szebb a vidék. Alattunk a mélységben a vizmosta völgy, két oldalt a Bükk rengetege. Egyre erősebb, tisztább a le­vegő. Mély csend honol. Csak néha-néha rikolt fel egy-egy felriasztott madár, és messzi­ről szól a kakuk, tréfásan kiabálunk vissza — kakuk. kakuk — mire tízet, húszat is válaszol. Vadgalamb búg — esőt jelez. így tartják az öre­gek, de egyelőre még szikrázva tűz át a nap a lombokon, le­szedi rólunk a viJiarkabátot. Most fennsíkra érünk, eltűnnek a fák, s előttünk a selymes, puha fű. Letelepszünk egyet sziisszapni. Mellettünk dom­bocska emelkedik, a határ Borsod és Heves között. Merre a szem ellát, erdőborította hegyormokat, kéklő hegy- Vonulatökat. szelíd hajlatú dombokat, keskeny völgyeket látunk. Nagy csokor gyöngy­virág kerül a hátizsákunk szí­jára. Indulunk tovább. Lefelé lépegetünk a Várkút- hoz. Itt már élénkebb a táj, egyre több kirándulóval talál­kozunk, motorok zaja vissz­hangzik a fák között. Tele van a menedékház is kirándulók­kal. Pestiek, egriek, ózdiak' hevernek a pokrócokon, jó­ízűen falatoznak, vagy fröcskö­lik egymást a jéghideg forrás­vízzel. Mi is letelepszünk, s fürdőruhában élvezzük a most már forrón tűző napsugarakat, közben jó étvággyal fogyaszt­juk a körözöttes kenyeret, ha­rapjuk hozzá a piros retket, friss zöldhagymát. Jóllakotton, túrára készen indulunk tovább célunk felé. Síkfőkútra. Most már végig völgyben haladunk, egyre kedvesebb, szelídebb a fái, a fenyők ózon- cfús illata terjeng a levegőben. Köztük elő-előtűnnek a csu­pasztörzsű bükkök. virágzó galagonyák. Minden tele van virággal. Virágzik a kökény, a szamóca, dús termést ígérve a nyáron errejáróknak, virágo­sak a rétek, a mezők, a zö’d- és barnacsíkos hegyoldalak közt fehér foltokként tarkálla- nak, mint megannyi meny­asszonyi fátyol, ezüstből szőtt pókháló a virágzó meggy- és cseresznyefák. Ez a kép fogad bennünket Sikfőkúton is. Föl­dig hajolnak a fák édes virág- terhüktől. Ezernyi méh züm­mög. kering, részegedik körü­löttünk. Hihetetlenül szép lát­vány a csillogó, kristálytiszta, hatalmas tó, ezer színben vil­lanó halaival, s a körülötte el­terülő békés, kedves szőlő­dombok. a virágos fák és a ki­rándulók színes öltözete. Gye­rekek sikonganak a halak lát­tán, fiatal szerelmesek bújnak össze a leljajló cseresznyefák Megyénkben lelkes készülő­dés folyik az videi ünnepi könyvhétre. Az elmúlt napok­ban megyei előkészítő bizott­ság alakult, mely kidolgozta az ünnepi könyvhét gazdag, vál-> tozatos műsorát. Június 5-én és 6-án a megye három városában: Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban a legkiválóbb magyar írók ta­lálkoznak az olvasókkal. Ezzel egyidőben 21 községben tarta-' nak irodalmi ankétokat új iro­dalmunk műveiből. S2áfnbs helyett rendeznek ankétot szak­irodalomból is. Egeresehiben például a bányaműveléssel foglalkozó szakkönyvből a mezőtárlkányi termelőszövet­kezetekben az .öntözéses kony­hakertészettel foglalkozó szak­alaíL Egy idősebb bácsi nya­kán gyermekláncfű. Gyerekek hemperegnek, mint szabadjára eresztett csikók, a füvön. A kedves kis menedékházban megrögzött kártyások isszák fi öccsüket, nem érdekli őket a táj Itt hosszasabban időzünk. Végigfekszünk a füvön, p'árná- na* két kezünket tesszük fe­jőnk alá, s édes semmittevés­sel bámuljuk a kövér fehér felhőket. Találgatjuk, mint gvermekkorunban, mit is áb­rázol egy egy. Addig addig nézegetünk, míg elalszunk, arra ébredünk, hogy fázunk, szél zúg a fák között, felbor­zolja a tó tiszta tükrét, sza­pora kis hullámok fodrozód­nak. Valahol Ostoros felől nagyot dördül az vy, villám cikázik a hegyek fölött, fel- kárzálódunk, hogy még vihar előtt elinduljunk. Most már az országúton tartunk hazafelé. Nemsokára utolér a vihar, aia- tosan megázunk, de azután is­mét kisüt a nao. szárítja a főidet. Az eső virágillatot hoz magával, az utak mentén a szőlőkben pirosszoknyás lányok vetik a babot, odább kapálgat- nsk..; Zsibbadt a karunk a nehéz, virágos gallyaktól, hajunkból még csepeg az eső, lábunk már fáradt a sok talpalástól, de szívünk már tele van az első szép májusi vasárnap örö­mével, a táj csodálatos szép­ségével. Törös Károlyné irodalmat vitatják meg a rész­vevők. Az ünnepi könyvhét műsorában számos kiállítás is szerepel. Többek között Füzes­abonyban, Hevesen, Hatvan­ban reprezentatív könyvkiállí­tás lesz. melynek keretében grafikonok és fényképek se­gítségével mutatják be a me­gye könyvtárhálózatának tíz­éves fejlődését. Ezenkívül a megye valamennyi községében helyileg rendeznek konyvkiálli- nisokaí. Az ünnepi könyvhét sikeréhez hozzájárulnak a fa­lusi földművesszövetkezetek is. Az állami könyvterjesztő vállalat elárusítói mellett 36 községben állítanak fel eláru­sító sátrakat a helybeli íöld- művesszövetkezeteki oy t~——----------------------­Irodalmi ankétok, könyvkiállítások, vásárok az ünnepi könyvhét műsorában Az életet mentő vér: ezrekre nőtt azoknak a száma, akik önkéntes véradással segítik a gyógyítás munkáját. Kikeltek a pelyhes csibék a hatvani keltető állomáson. A fwíeí katonába „El kell ismerni, hiába, el kell ismerni, hogy ezek a kom­munisták nagy dolgokra képe­sek . : : Csak tudnánk, mi le­het ennek a titka?”... Évekkel ezelőtt olvastam egy regényt, amelynek egyik alakja — ne­vére bizony már nem emlék­szem — mondotta ezt inkább rémült, mintsem megértő el­ismeréssel. Hogy miért jutott eszembe pont ez a mondat? . ; ; ★ AZ ÍRÓASZTALON festői a rendetlenség. Papírvágó és egész borítékhalmaz, dugigtelt hamutartó — pedig még reg­gel van — s egy ... kettő .. ! három . ; ; vagy tíz fajta kimu­tatás, szakkönyvek, újságok, naptár, ceruza, logarléc — leg­alább is ennyit lehet meg­különböztetni az első pillanat­ban. S két telefon, amelyek mintha csak összebeszéltek volna, felváltva, de szünet nél­kül csengenek. A szoba kicsi, sűrűn úszik benne a füst, ke­veredve a telefon csengésével, de legfőképpen a telefonáló gyors beszédével, füsttől kissé rekedt hangjával. Merő véletlen, hogy íróasz­tal mögött lehet találni Varga Lajost, Egercsehi bánya fő­mérnökét. Inkább nem is a véletlen, mint a tröszt kérése: hogy várja meg a kiküldöttjét. Jó volna tudni, mit csinálnak a telefonok máskor, egész na­pokon keresztül, amikor Var­ga, mint valami fanatikus tu­rista járja a bányát. Meghökkent pillantásomat látva — pedig az én asztalom lem a rend mintaképe —, megpróbál úgy, ahogy rendet teremteni. A következő pilla­natban azonban valami adatot kérdeznek, s szinte gyilkos szemekkel néz rám, mert eb­ben a fene rendben most nem találja, amit keres. Aztán lát­ja, hogy elmosolyodom, hát ő is elneveti magát. — Hiába, ez a rendetlenség az igazi munkarend. Mindig tudom, hogy hová kell nyúl­nom, fontossági sorrendben hevernek itt ezek a papírok — rántja meg a vállát. FIATAL, ZÖMÖK, csupa izom ember, nem lehet több, mint 28—29 éves — később megtudtam, hogy eltaláltam —, alig negyedéve, hogy fő­mérnöke lett Egercsehi bá­nyának. S »negyedév alatt a bánya hosszú-hosszú évek után egyszer csak elkezdte teljesíteni a tervét. Először mindenki csak a vállát rán- ‘ gáttá, jó ... jó, egy-két napig, esetleg egy hétig, szóval addig lehet — de mi lesz azután? Azután az lett, hogy teltek a napok, hetek, s kis ingadozá­sokkal, megtorpanásokkal ugyan, de állandósult a terme­lés grafikonja. A történelmet nem a hősök csinálják, hanem a nép al­kotta történelem szüli a hősö­ket. De azért a hősöknek is van közük — jelen esetben a bánya „történelméhez”. Más­szóval túlzás, sőt igaztalan do­log . volna azt állítani, hogy idejött ez a fiatalember, lett belőle főmérnök, s a rossz bá­nyából pedig egy jó bánya. De hogy oroszlánrésze van eb­ben — azt szép sorjában, ez­zel, azzal beszélgetve csak megtudtam. MIELŐTT tovább mennénk, még néhány ecsetvonást, hogy teljes legyen a kép: alföldi, orosházi gyeinek. Négy eszten­deje kapta kézhez — az erdő­mérnöki diplomát. A párt fel­hívására, az akkor már párt­tag fiatalember, elment a bá­nyába dolgozni, fizikai mun­kára, s vele párhuzamosan tanfolyamra, hogy bányamér­nök legyen. „Két évet nyom­tam le" — hogy szavaival él­jünk —. s az lett. Bányamér­nök Somsályon. Ott kapott „Kiváló bányász” aranyérmet, ott lett szerelmes menyasszo­nyába, akivel nagyszerűen megértik egymást, aki leg­alább úgy szereti a motor- kerékpárt, mint ő, s akit az idén feltétlenül feleségül is vesz. Lakás már van, rövide­sen idehozza özvegy édesany­ját, meg két testvérét is, hogy teljes legyen a család. Akkor legalább a fiatal asszony, meg az édesanya együtt fogják mondogatni, hogy miért do­hányzik annyit. Hát ez Varga Lajos főmér­nök egyik oldala, vagy ha úgy tetszik egyik énje, a másik: a munka. Igaz, hogy nagyon összeforrt ez a két én, munka- közben is sokat gondol a menyasszonyára, az oros­háziakra, no, ; : és fordítva is igaz. Egy sötét februári reggelen azzal verték fel az ágyból, hogy tessék áttenni a legény­bútort Egercsehibe, mától kezdve Varga Lajos: főmér­nök. Tegye rendbe a bánya dolgait, végezzen becsületes, kommunista munkát. S másnap már minden egyes munkahelyen, külön-külön be­mutatkozott a bányászoknak, s elmondta „székfoglaló” be­szédét — valahogy így: — Végig jártam a bányát, hát elég siralmas. De mégis azt mondom, hogy Egercsehi- ben lehet a tervet teljesíteni. Ha maguk segítenek, lesz tervteljesités. lübb szén, ma­gasabb kereset.. ; Ne sirán­kozzunk. úgyse jönnek ide a dorogi bányászok rendet csi­nálni. de minek is jpnnének, tudunk mi is, vagy pedig nem érdemeljük meg a bányász­nevet . : ; További jó mun­kát ... Mindennap találkozunk majd.— azzal sarkonfordult, s ment tovább. A bányászok meg néztek. Fiatal, szinte gyerek ez még, beszélni-ugyan jól beszél, olyan itthoni nyelven, de . ; ; voltak már itt egy jónéhányan, be­széltek, aztán vagy maguk áll­tak, vagy őket állították to­vább. Különben egye fene, majd meglátják. NÉHÁNY NAP múlva ti­zenhárom emberrel kevesebb volt a bányában: a notórius lógósoknak útilaput kötöttek a talpuk alá. Egyesek felszisz- szentek — de gyorsan játssza a nagyot, maid adja még alább is. S Varga éjjel-nappal járta a bányát, a legváratla­nabb helyen, s időben bukkant fel. Külön beszélt a kommu­nistákkal, külön a frontmes­terekkel, külön-külön, majd minden bányásszal, s min­denre emlékezett, amit mon­dott — átkozottul jól emléke­zett.- A vágatkihajtásnál meg­hagyta például, hogy az úgy­nevezett TH-gyűrű kengyeleit húzzák minden nap utána, hogy szilárdan tartsa a nyo­mást — másnap már ott volt, ellenőrizte, hogy megcsinál­ták-e. Kiadta utasításban, hogy aki mégegyszer csillével együtt borítja le a meddő­hányó oldalán a meddőt — az kártérítést fizet. Jó néhányan csak legyintettek, azelőtt is volt utasítás, nem egy, de nem is kettő: s két nap múlva Murányi Béla és Utassy T. Vilmos már fizette is a kár­térítést. Az öregebb bányászok kezd­ték tisztelni, a fiatalabbak fél­ni. Aztán keményen megbün­tette Szecskó d Ignác szállí­tási felvigyázót, mert durván bánt az egyik hozzá beosztott dolgozóval. Hát ez ilyen em­ber? Akkor ezt még szeretni is lehet — s egyre többen for­dultak hozzá most már a fia­talabbak közül is bizalommal, s egyre többnek segített még magán dolgaiban is. Egy alkalommal merész terv­vel hozakodott elő a pártbi­zottsági ülésen. — ELVTÁRSAK, most se­gítsetek igazán, mert nélküle­tek semmire sem megyek. A lejtős akna sínéit végig ki kell cserélni, hogy zavartalan le­gyen a szállítás... De ehhez vasárnapi műszak kell... Va­sárnapi munka.. ; A következő napokban röp- gyűlés röpgyűlést követett a bányában. A kommunisták, köztük Varga, megmagyarázta a dolgozóknak, hogy az első és legfontosabb lépés a tervtel- jesítéshez, a becsülethez a szállítás, a lejtős akna rendbe­hozása. Akkor lesz csille, nem lesz fennakadás a munkában, magasabb lesz a kereset, s ami talán a legdöntőbb vissza- szerzik a bánya becsületét. S aztán megindult a nagy munka, vasárnapról vasárnap­ra feljebb és feljebb lehetett hallani a kopácsolást. a me­redek és igen hosszú lejtős ak­na sötét torkából. Most, hogy ott álltam a lej­tős akna szájánál, öröm volt nézni, milyen menetrendsze­rinti pontossággal döcögtek fel a csillék teli szénnel vagy si­ettek vissza üresen a föld mé­lyébe: Varga Lajos megnyerte az első, de nagy csatát. Sike­rült elérni a száz százalékot. S mennyi ilyen csata van még hátra, hogy az eredmény meg­maradjon, a munka biztos ala­pokra épüljön! VARGA LAJOS főmérnök fiatal ember, de komoly szak­mai felkészültséggel rendelke­zik. Ez azonban egymagában még nem lett volna elegendő; Volt itt más főmérnök, ha­sonló, talán még jobb felké­szültséggel is. Egy dolog azon­ban úgy látszik hiányzott fegyvertárukból, amelyet Var­ga oly jól forgat, „ bizalom az emberekben, őszinteség, el­szántság és akarat. — Higgye el. én alig csinál­tam itt valamit. Ami itt tör­tént, azt az emberek tették —* mondta és nem szerénységből; így érzi, mert tudja, hogy a kommunista ereje a tömegek­ben, itt, a sokszáz bányászban van. Varga elsősorban a párt ka­tonájának s csak másodsor­ban főmérnöknek érzi magát, S talán ez a titka sikereinek, mert a párt mindig új erőt, mindig ú.i segítséget ad ko­moly munkájához. k Egy idézettel kezdtem, s az­zal. hogy miért is jutott eszem­be az idézet... Azt hiszem, ezekután érthető, miért. Gyurkó Géza

Next

/
Thumbnails
Contents