Népújság, 1955. április (27-34. szám)
1955-04-03 / 27. szám
NÉPÚJSÁG 1955 április 3. vasárnap ÉS MÉGIS Akkor „már csaknem egy hete álltunk egy helyben Bugac pusztavilágában. Kellett is egy kis pihenés, hiszen Szőregtől idáig egyszusszanás- sal futottuk meg az utat, bőrünkön tapasztalva: mit jelent a magas hadvezetőség által hangoztatott „tervszerű visszavonulás“. Ez az egypár nap viszonylag csendben telt el. Mindkét fél részéről helyi felderítő tevékenység folyt, s közben létszámunk állandóan csökkent. Csapatunk legénysége nagy százalékban kiskunságiakból állt, akik — ahelyett, hogy „saját házukat, földjüket védték“ volna (mint azt nem egy hadparancs hangoztatta) — ott hagyták a mundért, civilbe öltözve mentek haza. Szinte előre ki lehetett számolni, mikor kik fognak szerepelni az eltűntek listáján. Átvonult a front Kis- kundorozsmán, másnap már hiába kerestük a dorozsmaiakat. Csólyospuszta még szinte a ,.senki földje“ volt, de az odavalók már megléptek. Dehát nem mindenki tehette ez meg. Sokan voltunk, akik az ország más táján éltünk, s voltak olyanok is, akik a propaganda hatására meggyőződésből nem szöktek meg. Ahhoz kevesen voltak, s gyengék voltak, hogy komoly eredményt érjenek el — a Don partján sem tudták befolyásolni a háború kimenetelét — de arra jók voltak, hogy kiszimatolják a szökési szándékokat és a tábori csendőrséget idejében értesítsék. Érdekes, hogy bár rendkívül sok élményen, sorsdöntő eseményen mentem át ez alatt a rövid idő alatt, amit „front- szolgálatnak“ nevezhetek, az idő mégis összezavarodik bennem. Egy-egy epizódot nemcsak a nap, de az óra pontosságával megrögzítettem, másoknál még csak a dátumot sem tudom megjelölni. Így vagyok a fogságba esésem napjával is. Ma is hiába töröm az eszem, október harminca- dikán volt-e, vagy harminc- egyedikén? Annyit tudok, hogy a „bugaci pihenés“ megszűnése utáni nap történt. Igen szép — kissé hűvös, de napfényben ragyogó — hajnalra ébredtünk. Sajgó derekam recsegett-ropogott, amikor a puszta padlóról röpke alvásomból felébresztett a riadó. Kábult voltam, hiszen éjfél jóval elmúlt, amikor járőrből hazatértem. Még hozzá — ilyen megtiszteltetés is ritkán éri a magamfajta embert — „tisztjárőr“jből. Hiszen a karpos őrmesterek egyébként legénységi állományúnak számítottak. Gyorsan felsorakoztak az alakulatok. Én hiába kerestem a mieinket, azokat járőrzésem idején már tovább vezényelték. így össze-vissza csellengtem. Az egyik nyitott ablaknál az ezredparancsnok recsegős hangja ütötte meg a fülemet. Hallgatózás nélkül értesültem a gyors riadó okáról. Hajnalban megindult az oroszok támadása. Ezredünk feladata Szentkirálymajor területén védőállásba vonulni, ahol most a hadosztályparancsnokság van. Kellő harci biztosítás mellett megindult a menet a térképen kijelölt irányba. Elől az ezred közvetlen alakulatokból összeállított elővédje haladt. Egy kisebb erdőin kellett volna átvágnunk. Alig ért azonban be az elővéd, tüzet kapott. Megállás, fejetlenség. Emberek ordítanak, lovak nyihognak, összevissza lövöldöznek. Nagyon nehezen sikerült a rendet, úgy ahogy helyreállítani. Más irányban vágtunk neki célunknak. Az erdő szélén haladtunk a major felé. A fejetlenség következtében egész különleges harci rend alakult ki. Elöl két terepkutató, utána egy rajnyi elővéd, majd a zöm: az ezredparancsnok egész udva- ával. Hát velem mi legyen? gyetlen ismerősöm sem volt, kihez társulhattam volna, íogy legalább egy kis beszélgetéssel elüssük az időt. Anélkül, hogy különösebben meggondoltam volna, a terepkutatókhoz szegődtem. Gondolataimba mélyültem, mintha a ceglédi korzón sétálnék egv békés vasáru aD délelőtt — lépegettem. Még a tájat sem figyeltem meg különösebben, nem hogy terepkutatással foglalkoztam volna. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy valami különleges előérzet lett volna úrrá rajtam. Nem, inkább a tömegben is magát egyedül érző ember hangulatába estem. Nem vettem észre a mellettem lévő embereket, az őszi színekben ragyogó természetet. Vagy csak fáradt voltam és menet közben is aludtam? Nem tudom. Hogy mennyi ideig mentünk, mennyi utat tettünk meg? Nincs értelme ezen törni a fejet. Az a lényeg, hogy egyszer csak célba értünk. Megszólal az egyik terepkutató. „Na végre, ott a major!“ Feltekintve, ritkás facsoport mögött valóban feltűntek azok a jellegzetes épületek, amikről a magyar táj egy-egy darabjáról azonnal fel lehet ismerni, hogy itt egy külön kis birodalom van az országon belük A gőgös, oszlopos kúria, a fehérre meszelt istállók, hodályok, s düledező cselédlakások. De most nem volt idő arra, hogy a kastély stílusán, vagy szociológiai problémákon gondolkozzam. Alig értük el a majorság szélét — ekkorra a zöm is kiért az erdő fedezékéből — összedőlt körülöttünk a világ. Jobbról-bal- ról, elölről és hátulról csattogás, durrogás, recsegés-ropogás, s a legelképzelhetetlenebb hangzavar. Hű, ilyet még nem értem! De nem is sok embernek adatott meg, hogy egyszerre a pokol közepére zuhanjon és mégis túlélje ottani élményeit. Na most, mi lesz? Hol egy okos fő, hogy tanácsot adjon? Hol egy bátor kéz, hogy kivezessen innen? Ha lett volna, se tudtuk volna hasznát venni. Minden emberi értelem csődbe jut itt, minden kéz csak a biztos pusztulásba ráncigálna. Hej, pedig de szép az élet! De sok adóssága van még egy fiatal emberrel szemben! Nem, nincs menekvés! Itt lapulok az útmenti árok gyenge fedezésében, irigylem a pockot apró termetéért, földbevájt vackáért. Imádkozom, vagy káromkodom? Nem, hisz mindkettő értelmi tevékenység. Erre pedig most nincs alkalom. Lapultál már suhogó akna alatt, amiről nem tudod, hogy nem melléd csapódik-e? „Élvezted“ már a fejed körül siví- tó-dünnyögő lövedékek esztelen játékát. Egy centi ide vagy oda! Mit számít az a golyónak és mit a küldőjének. Csak éppen, hogy egy emberrel kevesebb lesz a földön. Nem, nincs menekvés! De mégis! Nem annyira az érzékeim, mint az ösztönöm súgja: „Na most! Most ugorj talpra és fuss, fuss!“ Igen, de hová? A szélrózsa minden irányából lőnek. Bár ... igen, ott az a kis tanya fehér falával igen csalogat. Csak ezen a szántáson kell átvágtázni. De még ennyit sem gondolkoztam. Mintha szárnyam nőtt volna, úgy repültem a házikó felé. Fejem lehajtva, testem összegörnyesztve, amilyen gyorsan csak lehetett a puha, friss szántáson. Na, ez meg mi volt! Mintha valaki galléromnál fogva a földhöz vágott volna. Ügy terültem el, széttárt karokkal, mintha a mitológiai hőst utánozva Földanyát üdvözölném. Várok egy-két percet, lesz-e folytatása, eközben jut eszembe egy különösen éles csattanás, ami valószínűleg egy közeli aknabecsapódás zaja lehetett. Egész biztos, ennek légnyomása lapított a földhöz. De itt most már nem maradhatod ! Most veszem észre, hogy ezen a teljesen sík, nyitott terepen nyugodtan tekinthetnek a céltábla fekete körének. Csak tovább, tovább. Magom sem tudom, hogy értem a tanyáig. Ha vannak esetek, amikor nem számít közhelynek a szívről leesett kő, úgy itt nyugodtan jellemezhetem közérzetemet ilyenféleképpen. De most tovább, el innen minél messzebb. Az volt a tervem, hogy a tanyát megkerülve a fák. bokrok védelmében menekülök. Menekülök mint a nyúl, amelyiknek sikerül áttörni a vadászok gyűrűjén. Teljes biztonságban érezve magam, kiegyenesedve léptem ki a fal mögül. A látvány, ami szemem elé tárult, minden elképzelésemet felülmúlta. A tanya udvarán, a zöld gyepen mintegy húsz magyar katona heverészik, cigarettázik, beszélget. Mellettük áll egy orosz katona, s lovon egy tiszt. Azonnal észrevett. Int, hogy menjek oda. Mit tegyek? Ma még nem volt alkalmam gondolkozni, most is inkább ösztönszerűen rakosgatom lábaim, magam elé, közeledek a különös csoport felé. Nagyon bizonytalan lehettem, mert az egyik magyar katona nevetve int felém: „Gyere, cimbora, számunkra véget ért a háborúk1 Valamennyire rémlik, hogy ilyenkor illenék a kezeket felemelni, de erre nincs erőm. Alig érek közel, az orosz katona hirtelen mozdulattal zsebébe nyúl, — na, gondolom, most vette észre a köpeny alatt a csillagot, tisztnek gondol, biztos agyon fog lőni. Szemem elé kapom kezeimet, akkor látom, hogy véresek. Az orosz megfogja balkezemet és — a zsebéből elővett sebkötözőcsomag tartalmával bekötözi. Látja, hogy még mindig nem vagyok biztos a dolgomban, egy cigarettát nyom a számba, meggyújtja, s barátságos mosollyal ültet le. Ülök, nézek magam elé, hallgatagon, gondolat nélkül. Fogságba estem. Mi lesz a további sorsom. „Szibéria!“ — ötlik agyamba régi hadifogoly históriák rémes refrénje. „Szibéria!“ — vigyorog szemembe Szálasiék plakátja. Ölombá- nyák, fagyhalál, szöges kancsuka. Kezembe fájdalom hasít, amint felemelem, homlokomat letörlöm. Most jut eszembe, hogy megsebesültem. Hogy történhetett ez? Biztos abból az aknából kaptam repeszt, ami a földre terített. HomJok- törlés közben lecsúszik a sapkám, felveszem, hátulja kiszaggatva. Derékszíjam leoldom, hogy pisztolyóm átadjam, az is végighasítva. A katonák mosolyognak körülöttem: „Na, az őrmester úrnak is szép csipkés lett a köpenye alja!“ — mondja az egyik. Bizony jó néhány repess. ért, s én ebből még azt sem vettem észre, ami testembe jutott. Az orosz tiszt látja siralmas állapotomat, magához int, „Na, hallja, még közkatonának is nagyon rossz maga, nem őrmesternek!“ Értetlenül bámulok. „Igen, igen — folytatja. Hogy lehet így puskacsőre szaladni? A legnyíltabb területen kellett futni? Szerencsére idejében észrevettük és a tüzet kissé odébbhelyezhettük! Az a buta akna így is majdnem elintézte a sorsát!“ Tovább sem értek semmit. A tolmácstól megkérdezem, nem rosszul fordít-e? Nem, azt mondja, szóról-szóra ezt mondja a „tovaris kapitány“. „Akkor magyarázza is meg, mit akar mondani, mert nem értek ebből az egészből semmit!“ További magyarázatra azonban nem került sor. Észre sem vettük, közben a csatazaj teljesen elcsendesedett, innen is, onnan is orosz katonák jöttek elő, a kukoricásból egy nehézgéppuskát húztak ki, a cserjésből aknavetőket szállítottak tovább. Mi történt? — Kapituláltak a bekerített „vengrik“. Vagyis az egész garnitúra fogságba esett. Minket is sorba állítottak és bevezettek a majorba. Itt értesültünk arról, hogy nemcsak az ezredünk, de maga a hadosztályparancsnokság is itt van, mint fogoly. Megindult az ismerkedés, beszélgetés. Volt jó néhány- száz ember egy csomóban, akadtak, akik földire találtak és együtt tervezgették a hazavezető utat. Voltak pesszimisták is, akik fejlógatva bámultak maguk elé. Én magam is ezek közé tartoztam. Az a nyomott hangulat, ami reggel óta eluralkodott rajtam, nem engedett. Agyam — bár kerekei veszedelmes gyorsasággal forogtak — egyetlen ép gondolatot nem volt képes produkálni. Kábultságomból két nagykőrösi ember beszélgetése zökkentett ki, „Már pedig az úgy vót, komám, magad is megfigyelhetted! Csapdostak az aknák, golyók, de hová? Ahol nincs embör. Én mondom, hogy ez így vót csinálva! Hát minek akarnák megölni azt a sok embört?“ „Tényleg igazad lőhet! Én már Sándorfalunál mögfigyel- tem, hogy amikor futottunk, mind csak a fejünk fölött Hittek.“ Furcsa beszélgetés. Mit is mondanak ezek az emberek? Oda lőttek, ahol nincs ember! Igaz lenne ez? A csudálat! Két együgyű lélek képzelődése csak az egész. De mégis! Mit is mondott a kapitány? Hogy én a puskacsőre szaladtam. Vagyis ez azt akarja jelenteni, hogy... Á, nem lehet igaz! Hát ezek az istenta- gadó bolsik ... fel sem tételezhetünk ilyet róluk. De akkor, miért kötözött be engem, az ellenséget? Igen ... nem ... Érvek, ellenérvek hadakoztak bennem. Lehet-e feltételezni ezekről a vörösökről, akikről annyi rémhistóriát olvastam és hallottam, hogy annyira kímélik az ellenség életét? Hát igen. Nehéz volt elhinni. Sok év, sok esemény távlatából ma is előttem van annak a két szovjet katonának képe, akikkel — én úgy gondoltam, mint ellenséggel — életemben először találkoztam. Akkor azt gondoltam, valami csoda mentett meg a pokol közepéből és csak nehezen hittem el, hogy nagyon is tervszerű cselekedet következtében élek és azt hiszem, rajtam kívül sokezer volt baj társam. Halasy László Ezen írás „Találkozásom a szovjet emberrel“ hirdetett pályázatunkra beküldött írások egyike. Baráti összejöveteleken vitatták meg az elmúlt 10 év eredményéit, a szovjet nép segítségét az egerszalóki MSZT szervezet tagjai Válasz az erdőtelki pártszervezet és a Rákosi Termelőszövetkezet párttagságának A Népújság 1955. március 27-i számában az erdőtelki Rákosi Termelőszövetkezet párttitkára, ifj. Szaüóczki Lajos a község kommunistáinak a nevében azzal a kéréssel fordult az MDP járási pártvégrehajtó bizottságához, hogy a Népújságnál dolgozó Kalócz- kai Kálmán elvtársat engedjük haza falujába a község pártszervezetének az élére. A járási párt-végrehajtó bizottság egyet ért ezzel a kérelemmel és a Heves megyei Népújság Lapkiadóvállalat is tárnom gat ja az elvtársak kérését. Reméljük azt, hogy Kalóczkai elvtárs példamutató harcos munkával segíteni fogja a község pártszervezetének munkáját, s a párt politikájának megvalósításában olyan munkát fog végezni, amelyet tőle pártunk, a község kommunistái elvárnak. MDP járási párt-végrehajtó bizottsága, Népújság Lapkiadóvállaiat MIZOOAf DA5AÛI Issued Helyes-e barázdába vetni a kukoricát? Mezőgazdaságunk nagy feladata ma a terméseredmények állandó növelése. Ehhez sok segítséget adnak a gyakorlatban már kipróbált, jól bevált, új agrotechnikai módszerek. Természetesen ezek alkalmazása nem egyszerű, lépten- nyomon meg kell küzdeni a régi, helytelen szokásokkal, a maradisággal. Itt van például a kukoricatermelés. A megyében számos (helyen — a hatvani járásban pl. a vetésterület 30 százalékán — nem szántják fel ősszel a kukorica alá a talajt, tavasszal is csak akkor, mikor már itt a vetés ideje. Meg is indokolják, azért jobb így, mert a frissen szántott föld nedves, gyorsabb a kelés és a kukorica kezdeti fejlődése. Van is ebben valami, azonban a későbbi, aszályos hónapokban drága árat fizetünk a kezdeti gyors fejlődésért. A kukorica igen vízigényes növény, tehát a talajmunkákat úgy kell elvégeznünk, hogy már ezzel is biztosítsuk a megfelelő nedvességet. Gyakorlati példákkal bizonyították be a tudósok, hogy az ősszel mélyen felszántott talajban márciusban kb. 2000—2500, júniusban kb. 1500 hektoliterrel több víz van, mint az olyanban, ahol csak tavaszon végezték el a szántást. A magyarázata ennek egyszerű. A lazított talajba jobban leszivárog a csapadék, ugyanakkor kevesebb párolog el, mert a szántás összerombolja a hajszálcsövességet. Tehát jóval több víz álla növény rendelkezésére a fejlődés későbbi szakaszán. Ami pedig a keléshez szükséges nedvességet illeti, • ezt biztosíthatjuk az • őszi szántás után a helyesj tavaszi talajelőkészítéssel (simítózás, kultivátorozás). Nem mellékes az sem, hogy az őszi mélyszántásnak igen nagy szerepe van a talaj tápanyag-készletének gyarapításában. Az őszi mélyszántás után még élénk a talajélet, és a nitrogénkészlet gyarapításában ez felér 60—■ 80 kilogramm pétisó kiszórásával. De ez csak egyik oldala a dolognak. A gépi vetésnél biztosítani tudjuk a tenyészterü- let helyes elosztását, a megfelelő sortávolsággal pedig megteremtjük a lehetőségét a gépi művelésnek, illetve kis gazdaságokban annak, hogy ekeka- pázni lehessen a kukoricát; Így sokkal többször lehet megkapálni a nagy munkák idején, és könnyebben is. Tehát a kellő vízmennyiség biztosítása a helyes talajművelés, a többszöri kapálás holdanként legkevesebb 1,5 mázsával nagyobb termést jelent; És mit jelent ez? Számoljunk az egyszerűség kedvéért 100 holdat. Ezen a területen a másfél mázsás termésnövekedés kerek 150 mázsa kukoricával jelent többet. « A füzesabonyi járás dolgozói is jó munkával köszöntik április 4-ét Felszabadulásunk nagy ünnepét a füzesabonyi járás dolgozói is jobb munkával, a tavaszi munkák gyors elvégzésével, az állampolgári kötelezettségek teljesítésével ünnepük. A munkában az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek mutattak elsősorban példát. A Pusztaszikszöi Állami Gazdaság dolgozói ígéretet tettek arra, hogy a kora tavasziak vetését április 4-re befejezik. Szavukat megtartották, április 31-ig 150 hold takarmányborsó, 50 hold fajtaborsó, 58 hold zabosbükköny vetését befejezték. 67 holdon jarovi- zált tavaszi árpát vetettek, 143 holdon vöröshere felülvetéssel került földbe a tavaszi árpa magja. Emellett a már bevetett területen kívül mintegy 200 holdat készítettek elő későbbi tavasziak vetéséhez. A vállalás teljesítése a növény- termesztési brigád tagjainak jó munkáját dicséri. A fogatos brigád tagjai vállalták, hogy állandóan 120 százalékra teljesítik a normájukat. Teljesítményük állandóan 125 százalék felett volt. Csirke Antal, Nagy István, Mocskos Sándor és társaik példamutatóan dolgoztak. A traktoristák között is számosán tűntek ki jó munkájukkal. Oravetz József ze- toros éjszakai műszakban 245 százalékot teljesített a talajelőkészítésnél. Kovács János traktoros 156 százalékot ért el az árpa vetésnél. Nem gátolták a gyors vetést géphibák sem, ha valami baj volt, a gépcsoport szerelői azonnal helyrehozták. Egy este eltört az egyik Zetor főcsapágy tengelye. Major István szerelőbrigádja egész éjszaka dolgozott és reggel ismét munkához láthattak a géppel. A másik Zetoron a fogaskerékkel történt baj, ezt Hart Ferenc brigádja hozta rendbe éjszakai munkával. így segítették a gazdaság vállalásának teljesítését. A járás termelőszövetkezetei is versenyben állnak egymással. A mezőtárkányi Ezüst Kalász TSZ kezdeményezésére 20 termelőszövetkezetben tettek ígéretet arra, hogy a szövetkezet tulajdonában lévő kisgépeket február 25-ig rendbehozzák, s erre a határidőre elvégzik a vetőmagtisztítást is. A kora tavasziak vetését április 4-re vállalták és elhatározták, hogy ismertetve eredményeiket az egyénileg gazdálkodók között, új belépőket is szerveznek. A gépjavítást és a vetőmagtisztítást még február 25-re be is fejezték. Elvetették a járás termelőszövetkezetei a tavaszi búzá't, árpát, zabot, lucernát, borsót és vörösherét is a vállalt határidőre, sőt megkezdték a cukorrépa és a napraforgó vetését is. A szövetkezetiek példája követőkre talált az egyénileg dolgozók között is. Eddig összesen 920 hold tavaszi búzát, 4000 hold tavaszi árpát, 520 hold zabot, 810 hold vörösherét, 150 hold lucernát, 510 hold borsót vetettek el. Az őszi vetések feljavítására is gondoltak, 70 holdon végeztek felültrágyázást, 725 holdon fejtrágyázást. A legnagyobb versenylendület a három besenyőtelki csoport között volt. A kora tavaszon még a Szabad Föld TSZ vezetett a gépjavításban, a magtisztításban. A vetés megkezdésénél azonban a Honfoglalás került az élre. Egy nappal hamarább fejezték be a tavaszi búza, tavaszi árpa, mák vetését. 10 melegágyukban már kikelt a dohány; A tanya körül is rendet teremtettek. A Béke útja TSZ lemaradt a versenyben. Igaz, hogy a talaj vizesebb, mint a másik két tsz-nél, de jobb munkaszervezéssel már ők is előbbre lehetnének.
