Népújság, 1955. március (18-26. szám)
1955-03-31 / 26. szám
1935 március 31. csütörtök. NÉPÚJSÁG 3 KI LESZ AZ ELSŐ? — Egy példamutató szakszervezeti bizalmi — A kommunisták és tanácstagok példamutatásával végzik a tavaszi munkát a kápolnai dolgozó parasztok Felemelte a sarokból az üveget, s a politúrból öntött a kezében lévő „rongylabdára“. Azután újból az asztala fölé hajolt, és a nedves rongyot körbe-körbe járíatva, erősen dörzsölni kezdte a sorba rakott asztallapokat... így dolgozik az Egri Bútorgyár fiatal fényezője, Pro- kai Ferencné. De munkája nemcsak a fényezésből áll, — nagyszerű teljesítménye jó szakszervezeti tevékenységgel párosul. Kimagasló eredményt mindkettőben a felszabadulási verseny alatt ért el. Az egyik hideg januári napon a szakszervezet vezetősége rövid gyűlést tartott aktíváival az akkor megkezdődő felszabadulási verseny jelentőségéről, céljáról. Prokainé itt határozita el, hogy április 4-re ő is az elsők közé kerül. S nemcsak a saját eredményeinek fokozására gondolt, hanem mindenkiére, aki segítségéit fordul hozzá, aki vele együtt dolgozik abban a teremben. Másnap a munka megkezdése előtt több, mint húsz ember hallgatta Prokainé, a lelkes aktíva szavait. Közösen határozták el ezen a megbeszélésen, hogy mit ajánlanak fel. *Nem elegendő a tervteljesítés növelése, hiszen éppen az az egyik hiba, hogy drágán dolgozunk“ — magyarázta Prokainé s nyomban javasolta, hogy egy és fél- százalékos szeszmegtakarítás és a minőség egy százalékos emelése is szerepeljen a vállalásban. Mindannyian elfogadták javaslatát. így kezdődött a szép, eredményes, de olykor kicsit nehéz munkaverseny. Prokainé, huszonhat éves korát és csupán kétéves gyakorlatát megcáfolva egyre emelte teljesítményét, a 128, 130 — 134 — 141, sőt a 151 százalékot is elérte. A minősége pedig, úgy ahogyan arra szavát adta, egy százalékkal javult. De a Prokainé vezetése alatt álló terembe nemrégen több fiatal került, akiknek bizony koránt sem haladt még úgy a fényezés, mint a régebben dolgozóknak. Nem volt mindenkinek ilyen felfelé ívelő a teljesítmény százaléka. A fiatal fényező, Thuri Ferencné hiába igyekezett, alig tudta elérni a száz százalékot Prokainé hosszabb ideig figyelte, később maga mellé hívta, magyarázta a kézmozdulatokat, ahogyan könnyebb és gyorsabb lesz a munka. Ahol ' hiba volt, ott segített Kovács Imre is lassan haladt, ő is alig pár hónapja került az üzembe. És akkor Prokainé néhány párttaggal vállalásukhoz még egy pontot csatolt: Két-két új munkást betanítunk. Egy hónap sem múlt el, és Thuriné eredménye a száztíz — majd március elején a százharminc százalékot is megközelítette. A vereenytáblán gyakran olvashatták a terem dolgozóinak neveit, teljesítményüket és arról is sokan tudnak — mert Prokainé gondoskodott arról, hogy mások is megtudják: ha a kézmosásnál kevesebb szeszt használnak, a politúrt nem locsolják szét, akkor az anyag megtakarításában is példát mutatnak. A verseny egyre élénkebh egyre izgalmasabb lesz. Nagy Kálmánné, — aki még nem is olyan régen Prokainétól tanulta a fényezést — az első akar lenni. Viszont Prokainé sem hagyja magát. Nehezen viselné el, hogy a tanítvány legyőzze tanítóját. Ezért tart gyakran röpgyűlésszerű pár- perces megbeszéléseket, ahol egymás javaslatait meghallgatják, és a dolgozók figyelmét felhívja a felszabadulási verseny újabb feladataira. S hogy szavainak hatása legyen, elsőként mindig ő mutat példát. Április 4-e, a vereenyérté- kelés majd megmutatja, ki lesz az első. HORVÁTH JÁNOS ÖREG VÁJÁR A munka kemény ecsetje éles szén vonalakkal erősíti a ráncok mélységét Horváth Jani bácsi arcán. A ráncok úgy kerültek oda. hogy 56 évet élt már meg, ebből 46-ot a légi világban, a szénvonalak pedig úgy, hogy az öreg most jött fel éppen műszakról. Azon disputái most Mátra Ferenc üzemvezetővel, hogy este 10- kor újból leszállna „megka- pami egy kicsit a szenet”, mert hogy nem mennek úgy a dolgok, ahogy szeretné, meg másnap délelőtt dolga is volna. Egyszóval nyolcórás pihenővel végigcsinál ő két műszakot. Horváth Jani bácsi szavának van hitele, mert 33 éves bányászkodása adja hozzá a becsületet — így hát létrejön az egy esség. Az öreg vájár egyben a legöregebb szemelő is — s nem is akármilyen. Itt született, itt élt és dol gozott Rózsaszen tmárt ónban mindig. Együtt nőtt a faluval, de csodák csodája, csak ő lQtt öregebb, a falu az együtt fiatalodott növekedéséveL Aki annyit látott életében, mint ő, az tudja csak igazán megbecsülni ezt a fiatalodást, megbecsülni a mát, az elmúlt tíz esztendőt. — Harminchárom éve vagyok bányász, akkor sem volt igazolatlan elmaradásom, amikor Fónagy Béla volt itt az úr. nemhogy most! — válaszol egy kicsit sértődötten az öreg, hogy egyáltalán ilyen kérdést nier valaki feltenni neki De aztán vidámabban, s főleg büszkén mondja, hogy most is kifejt öt köbméter szenet egy műszakban, illetőleg a 44 centi helyett 60—65 centit halad előre a szénbe, persze A Gyöngyösi Fatömegcikk- készítő KTSZ március 8-án tartotta évzáró közgyűlését. A szövetkezet az elmúlt években veszteséggel dolgozott, 1953-tól azonban már nagy nyereségre tett szert. A nyereség egy részét a jól dolgozók között szétosztották. Az évzáró közgyűlésen Bánfalvi Antal szövetkezeti elnök tartotta a beszámolót. Gépeink értéke évenkint körülbelül 100 ezer forinttal növekedett — mondotta. A most következő évben korszerű fürdő, öltöző és lakás épícsákánnyal nyitva utat magának. — Meg is keresek jó háromezer forintot havonta, de nemcsak a pénz, a becsület is' visz engem — teszi hozzá még büszkébben, nehogy azt higy- gyiik, mert hogv ő a hatodik évtizedet tapossa, nem tudja, mivel tartozik április 4-nek. S mivel ilyen jól tudja, azért írunk róla. Megérdemli ezt Horváth János öreg, de munkában ifjú vájár. tését tervezik egyik üzemegységükben. A főkönyvelő az önköltség csökkentéséről 6zólt. Ezen a közgyűlésen határozták el a dolgozók, hogy április 4-ig két, illetve három műszakban dolgoznak, és az ünnepet kimagasló teljesítményekkel köszöntik. Növelik exporttermelésüket, valamint a lakosság ellátását szolgáló cikkek gyártását is. Sail György sajtófelelős Évzáró közgyűlés a Gyöngyösi Fatömegcikk-készítő KTSZ-ben Kápolnán is szépen halad a tavaszi munka. A homoki dűlőben minden második parcellában vetőgép szórja a magot a földbe. A Május 1 termelőszövetkezeti csoportban korszerűen végzik a vetést, holdanként a vetőmaggal együtt másfél mázsa műtrágyát is elszórnak. A termelőszövetkezeti csoportnál már befejezés előtt áll a kalászosok vetése, s megkezdték már 500 négyszögölön a retek, másfél holdon a saláta pa- lántálását, 300 négyszögölön a hagyma dugványozását. Lelkesen dolgoznak a tsz-tagok, nem hiányoznak a munkából a családtagok sem. Az egyénileg dolgozók, a kommunisták és tanácstagok példamutatásával végzik a munkát. Kiss Imre párttitkár hétholdas dolgozó paraszt már elvetette egy holdon a tavaszi búzáját, s ugyaneny- nyi területen az árpát. A szőlőnyitást is elvégezte és hozzáfogott az ősziek fej trágyázásához. Pocsai István VB-tag is az élenjárók között van. Juhász Papp Lajossal együtt, s mögéjük sorakozik az egész falu dolgozó parasztsága. Ennek az eredménye, hogy rövid két nap alatt 50 hold tavaszi búza. 95 hold árpa, 15 hold borsó, négy hold mák. vetését végezték el. A gazdák megszervezték a legelőjavítást is. Március 23-án 18 tagú brigád társadalmi munkában 40 hold legelőről távolította el a bokrokat, töviseket és 20 mázsa műtrágyával fejtrágyázta is a legelőt. Külföldi lapok szakuzlele nyílt Egerben Új színnel gazdagodott Eger kereskedelme. A Széchenyi utca 20. szám alatt, az egri postahivatal divat- és külföldi lap szaküzletet nyitott. Az üzletben kapható a Szovjetunió, a népi demokratikus országok és a nyugati országok minden nagyobb lapja, így a szovjet Pravda, Iz- vesztyia. a szatirikus Krokodil, a francia L’Humanité, a Femmes Française, a Weil- lant, az olasz Avanti, L’Unita, az osztrák Der Abend és az österreichische Volkstimme, a román Scinteia, a Kolozsváron magyar nyelven megjelenő Ütünk, a német Sportecho, Motorsport, a DDR in Aufbau, a csehszlovák Textil és Divat, és ezenkívül még számtalan érdekes, színes lap is. Egész biztos, hogy Eger közönsége gyakran felkeresi majd a külföldi lap szaküzletet. Nagy segítséget adnak a dolgozó parasztoknak és feznek egyaránt Varga Ferenc községi és Vitai Mátyás tsz- agronómusok, akik kora reggeltől a határt járják, s felhívják a dolgozó parasztok figyelmét, hol lehet már megkezdeni a munkát, milyen módon lehet az ősziek fejlődését fokozni. E segítség eredményes, mondja id. Domoszlai István dolgozó paraszt, aki eleinte úgy tervezte, hogy egy hold őszi búzáját kiszántja és újra veti, mert igen nagy kárt tettek benne az egerek. Az agro- nómusok megállapították, hogy fej trágyázással feljavíthatja vetését. Ma már Do- moszlai bácsi örömmel újságolja, „szépen fejlődik a búzám“. Három nappal április 4 előtt a Gyöngyösi MÁV Váltó- és Kitérőgyárban ötéves tervünk egyik új alkotásában, a Gyöngyösi MÁV Váltó- és Kitérőgyárban- fennállása óta még nem volt olyan versenylendület, mint most a felszabadulási műszakban. A dolgozók azt vállalták, hogy 4-re a hatodik hatalmas váltót is készre szerelik. Már csak egy hiányzik a terven felül vállalt vágányátszelőkből is, a 20 csoport exportra készülő váltónál pedig az utolsó darabokat szerelik. március 14-től április 4-ig öt nagyteljesítményű váltót, a MÁV külön kérésére terven felül öt vágányátszelőt és 20 csoport export-kitérőt gyártanak. Ez a munka máskor több mint egy hónapig tartott. Még egy-két nap van hátra a felszabadulási műszak végéig és a nagyteljesítményű váltóból 4 már készen áll. A három példamutató szerelő: Komjáti István, Kiss János és Bényei Sándor most újabb vállalást tett. Azt határozták el, hogy április A nagyszerű verseny, a lendületes munka győzelemre vezetett. A gyár vezetősége, dolgozói múlt héten pénteken este hat órakor már azt jelentették, hogy teljesítették első negyedévi tervüket. Ekkor újabb vállalást tettek. A hó végéig negyedévi tervükön felül 14 fővonalú XIII-as rendszerű rugalmas kitérőt, 10 fővonali bejárati váltót és 500 1/20 hajlású geolemezt gyártanak, melyet vasútépítéskor a talpfa és a sín közé tesznek. „Olyanok voltak, mint egy harapás kenyér“* A besenyőtelki és mezőtárkányi úton napok óta szekerek, autók, ágyúk hosszú sora, elcsigázott magyar katonák százai vergődnek német szóra — nyugatra. Az a parancs, ürítsék ki Poroszlót és Mezőtárkány alatt foglaljanak új állást. A csukaszürke, s zöld színű ruhában vánszorgó katonák között itt-ott feltűnik egy-egy civübe öltözött „gyászmagyar“ is. Gréfl Károly 4000 holdas földbirtokos is igyekszik menteni a sok cseléd verejtékével megszerzett vagyona könnyen elemelhető részét. Dr. Német Lajos főjegyző és Lőrinc Ferenc jegyző is hordja az irháját. Érzik, közel az idő, mikor számot kell adni gazságukról. De rajtuk kívül az országutat választották a 4—5 szoba, a megszokott kényelem helyett mások is. Mayer segédtiszt úr és Király intéző úr is szekérre pakolta néhány lim-lomját. Nem volt már kurázsi tovább- maradásra, nem érdekelte már őket a kastély, a sok föld, az állatok és a raktár, csak személyüket, magukat menthessék. Elhagyták hát a községet. 1944 november első napjait írták ebben az időben a katonai hadparanesokra. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszavalk felől mind hangosabb lett a németek lövöldözéseire, ágyúzására a válasz. Esténként, aki jól megfigyelte — vagy éppen a Tisza partján lakott, mint a Csapóközi Tóth János bácsi — magyar és német hangokat hallgatott a túlsó partról. A felszabadító szovjet hadsereg hangos bemondói voltak ezek. Felszólították a német és magyar katonákat, hagyják el a falut, mert meg akarják kímélni a rombadöntéstől, a lakosságot a felesleges véráldozattól. Nem volt már más kivezető út: a németek néhány nap alatt teljesen eliszkoltak, s nehogy utólérjék őket, maguk után felrobbantották a község utolsó ép hídját is. Csupán egy zászlóaljnyi kiéhezett, lerongyolódott magyar katonát hagytak utóvédként, elmaradóit harci felszereléssel, menekülésük biztosítására. De a legkorszerűbb harci gépek sem fordítottak már a helyzeten, nem volt már azoknak kedvük harcolni, inkább azt latolgatták, hogyan lehetne „lelépni“. Látták, minden hiábavaló, az oroszokat úgysem képes már semmilyen erő sem feltartóztatni. Erről beszélt a felszabadulás előtti hetekben Oláh Lajos bácsi is, aki gyakran átjárt a túlsó oldalra. Kerülő volt, ellenőrizte a határt, s mint halász ladikján éjszakánként gyakran megjárta a két part közötti távolságot. Elmondta, mi újság odaát, hogyan élnek és dolgoznak, akik már szabadok, s bizonyításul nem egyszer cukrot, sót hozott magával. Gátlás nélkül beszélt erről, ez okozta vesztét. A németek elfogták, s agyonlőtték. A poroszlóink ma is emlegetik Lajos bácsi nevét, hogyne emlegetnék, mikor tőle tudták meg először, milyenek a szovjet emberek. A falu nagyon várta az oroszokat. Fogytán volt az élelem, ebben a 21 ezer holdas magyar alföldi faluban, mert a padlásokat a németek lesöpörték. Nem kellett sokáig várniok. November 7-én szokatlanul nagy csend terpeszkedett a falura. A katonaviseltek mondták is: „valami készül“. S valóban másnap reggel mire felkelt a nap, ismeretlen, vörös csillaggal díszített kucsmás, katonaruhás emberek járták az utcákat, közöket. Csak néhány percnek tűnt, s megnyíltak az óvóhelyek ajtói, s az egész ötezer lélekszámú község érezte: vége a szenvedésnek, felszabadultak. Alá több mint io évvel később így emlékezik erre az időre id. Kulcsár Balázsné, az 509. házszámot viselő kis házban: „Lelkem! Olyandk voltaik azok, mint egy harapás kenyér, mindenben segítettek, s még az ingüket is odaadták volna az embernek. Sokszor mondtam is, hogy az isten vezérelte őket ide.“ Sok Kulcsár nénihez hasonló ember él Poroszlón, akik mind őriznek egy kedves élményt, a szovjet emberrel történt első találkozásukról. Nagy János bácsi a szőkehajú orvosnőre emlékszik, aki egészségét adta vissza a felszabadulás első napjaiban. Még mikor a harc folyt a Tiszánál. a németek nem törődve a falusiakkal a Bocskai utcában is ágyút helyeztek el. Úgy esett, hogy az ágyúval Nagyék háza mögött telepedtek le. A szovjet tüzérek csakhamar belőtték a német állást, s egy-két gránát a házat is megrongálta, a ház gazdája is sérülést szenvedett. A németek nem sokat gondoltak a civil sebesültre, inkább saját bőrüket mentették. A községben nem volt or- vos, így minden gyógykezelés nélkül belső vérzéssel feküdt órákon át. Amikor eszméletlenségéből észhez tért, szőkehajú, katonaruhás női orvost pillantott meg. Nem tudta még akkor honnan került oda a fiatal orvosnő, de tudta, ez mentette meg az életét. Meleg kézszorítással mondott köszönetét. Ma is a hála érzésével emlékszik vissza arra az időre. Ahány ember annyi emléket őriz ebből az időből. Nagy Antal még fiatal ember, mégis sokat mesél, mikor a 10 év előtti első szabad napról, «november 8-ról esik szó. Barátot is szerzett akkor, s hogy a barátság igazi, azt Nyikolaj — egy mosolygó arcú fiatal katona — fényképével igazolja. Ott őrzi most is a fényképet a családtagok képei között, „ö volt a mi védangyalunk — mondja. — Én még gyerek voltam akkor, de emlékszem, nagyon sokat segített. Házunkban a háború kárt okozott, a légnyomás szétroncsolta az ajtót. Apám betegen feküdt, mi pedig anyámmal tehetetlenek voltunk. Ekkor került oda ez a fiatal szovjet katona. Valamit mormogott magában oroszul és elment. Kis idő múlva, egy zöldre festett ajtóval tért vissza. Mint később megtudtuk, a csendőrlaktanyáról vette le az ajtót. Igaza volt, arra már nem volt ott szükség. — Azóta őrzöm ezt a fényképet.“ Volt, akinek tehenet vagy levât adtak, hogy a szántóföldön megindulhasson a munka. De akik nem kaptak lovat, vagy akiket nem kellett a szovjet orvosnak gyógyítani, azok is emlékeznek, nagyon jól emlékeznek ezekre a napokra. Emlékeznek, mert a szovjet katonától kapták az első kenyeret, nekik volt csak „mer- szük” felnyitni Gréfl földbirtokos raktárát, s csak az ő biztatásukra fogadták el a két- három mázsa búzát. Emlegetik azt is a községben, hogy már a felszabadulás másnapján, november 9-én a szovjet katonák segítségével, támogatásával megindult az iskolai oktatás, megnyílt a posta, s a volt főjegyzői hivatalban új mederben, új emberekkel, a közigazgatás. Emlékeznek, hogyan épültek szovjet segítséggel az ártéri és Tisza-hidak, s hogyan haladt méterről méterre a németek által felszántott vasút helyreállítása. ★ Eljöttek, felszabadították megyénkben elsőnek Poroszlót, megyénket, egész országunkat. Közel 200 szovjet katona öntözte vérével a poroszlói határt, hogy megszüntesse Gréfl és a káptalan kényuralmát. Gazdává emelték a volt cselédeket. Poroszlón is több mint 640 család részesedett a 4000 holdas úri birtokból. Tíz éve múlt ennek, de azok, akik megyénkben először találkoztak a szovjet emberekkel, ma is szeretettel emlékeznek vissza ezekre az eseményekre. Emlékeznek, mert tudják, hogy az eltelt 10 év eredményei és az első napok eseményei között nagyon nagy az összefüggés. Tudják, érzik, hogy nem lett volna új gyógyszertár, szövetkezeti áruház, artézi kút, bölcsőde és sok-sok más, ha azon a sáros őszi napon nem jöttek volna el hozzájuk a Csapóközön ét új életünk segítői, támaszai: a szovjet emberek. Bódi János
