Népújság, 1955. március (18-26. szám)

1955-03-13 / 21. szám

1955 március 13. vasárnap

NÉPÚJSÁG

5

A NAGY világégés kegyetlen,

pusztító tüzével végig seperte Európát. A nagy tűzvész lángja Mezeiék zsupíedeles vályoshá. zába is beleharapott, pedig békés lakói igazán semmit sem vétettek.

Eleinte még csak apróbb cseprőbb dolgokon érezték í háború nyomorát. Az asszonj egyre többet panaszkodott hogy a lámpába nem lehet petróleumot kapni, hogy egyre szűkebbre mérik az amúgy is sovány fejadagot. Jegyre adták a cukrot, a zsírt és még k tudná felsorolni, mi mindent Még így is, ha szűkösen, szegényen is, de azért csak éldegéltek valahogy.

Az átkos háború ijesztő réme 1944 tavaszán költözötl csak be igazán a kis falu és í Mezei család életébe. Nőméi katonai teherautók éktelen dübörgése verte fel a kis falc megszokott nyugalmát. Esténként nehéz zuhanóbombázók húztak a csillagok alatt, s a tá. voli villanások, dörgések szív- bemarkolóan, félelmetesen hatottak a nyári éjszakában.

A nappalok sem voltak különbek. A megszálló zöldruhás katonák ajkáról ócska rozsdás vasként, idegenül zörgött a sok kemény parancsszó. Kiabáltak, gyakorlatoztak, s ha úgy tetszett, rekviráltak. Sorra járták a házakat, és sehonnan sem jöttek ki üres kézzel. Mezeiék. hez is bementek. A kamrában lévő néhány zsák élelem a katonai trénkocsira került.

VTILAG ÉLETÜKBEN

’ mindig szegény emberek voltak, napszámosok. Az ember nem sajnálta erejét. Látástól vakulásig dolgozott feleségével együtt, s ha szűkösen is, de megvolt a család betevő falatja. Mezei tavasszal az uraság földjének volt állandó kapása. Az aratáskor az asszonnyal együtt szintén az uradalom búzatábláján hajladozott. Munkát talált a kaszásoknál, a cséplőgépnél és őszre csak ösz- szeszedegette öttagú családjának a betevő falatot. Gábor nagybajuszú, erős, csendes, igazi jó ember volt. Olyan, aki a légynek sem árt. A politikától mindig távol állott, soha nem volt lázadozó, forradalmár ter. mészet. Úgy gondolta, hogy szegény ember mindig volt, van és lesz is. míg a világ fennáll. Mit tehet ő róla. hogy szegénynek és nem grófnak született. Dolgozott hát és szótlanul tűrte sorsát. Felesége is meg- egyezett vele ebben. Szorgalmas, dolgos asszony. A mezei és a házimunka mellett három gyereket nevelt fel. Állandóan gondok emésztették, ereje egyre fogyott, de nem bánta, csak a férje, csak a gyerekek meglegyenek valahogy.

Pedig az igazi baj csak ezután szakadt rájuk. Egy szép májusi délután azonnali behívót nyomott a kisbíró Mezei Gábor kezébe. A család megélhetésének minden gondja most már az asszony nyakába szakadt. Nem tehetett mást, kapát adott legnagyobb fia, a kilenc éves Jóska kezébe is, de hiába hullott a verítékük az uradalmi kukoricatáblán, nem sokat segített rajtuk. Lemondtak arról is. hogy valaha tehenük lesz. Eladták a szeretettel és féltve nevelt egyetlen üszőt, a Bimbót is. Szentesi, az egyik nagygazda „segített“ rajtuk fillérekért vette meg tőlük. Jó termés volt 1944 nyarán, a gazdák és az urasás bőségesen arattak, csak Mezeiék kamrája maradt üresen.

JTULLASZTÖAN melegek a szeptembereleji napok. Az égen sehol egy te- nyémyi felhő, szellő sem leb- ben a rekkenő hőségben. Viharelőtti csend. Az uradalom napszámosai a sárguló, zörgő kukoricaszárak között letört, s halomra dobált csöveken ülve fogyasztják a szűkös ebédjüket. A természet csendjét már napok óta állandóan, távoli dörgés, morajlás veri fel. amely »aprói napra erősödik. Miről is eshetne hát mostanában legtöbb szó a kapások között, minthogv az egyre közeledő harcokról. Pusztítások, borzalmak nyomasztó hangulatától terhes az emberek lelke.

Császár István :

A HÁLA KÖNNYEI

Már nemsokára itt lesznek — mondja félig remegő, félig bizakodó hangon Kiss Jóska. De nem merte tovább folytatni, hogy kik lesznek itt, mert éppen akkor lépett közibük az öreg Győry intéző úr.

— Elég baj lesz az nekünk, hallják — vágott közbe köszönés helyett, majd folytatta. En tudom jól, mert hallgatom a rádiót, újságolvasó ember vagyok, de nem úgy, mint maguk, ón tudom, hogy mit művelnek velünk azok az istentelen oroszok. ha idejönnek. Elvesznek mindent, a házunkat felgyújtják, a gyerekeket elviszik Szibériába, nekünk meg majd csajkát adnak a kezünkbe azután gyerünk a kolhozba. Isten verése, átok lesz a magyar népre, a mi évezredes, szép magyar hazánkra. S ezeknél a szavaknál már majdnem sírásba fulladt hangja.

— Jaj, én úgy félek, nem is tudom, mit csináljak — szepe- gett a beszéd hallatára Mezei- né is. Mi lesz velem, mi lesz a gyerekekkel?

1 TT MAR EGYEDÜL csak a jó

Isten segíthet rajtunk — re- begte egy ráncosarcú idősebb nénike, aki adósságát törleszti most ezzel a napszámmal is. Győry úr veszi át a szót, — Hát bizony már csakis ő segíthet. mert már a németek nem tudják megállítani a közelgő oroszokat. Hiába, már bennük se lehet bízni. Elpusztulunk, el. veszünk mindnyájan, én is, maguk is, sem holtnak, sem elevennek nem lesz itt irgalom.

Félelem és remegés járja át a szegény emberek szívét. Szentül hiszik Győry úr szavait. hiszen falun már megszokták, hogy csakis ott lehet a tudás, az ész és a tekintély, ahol a föld, a hatalom.

— No de elég legyen a siránkozásból, rajta csak Szaporán legények, asszonyok, neki annak a kukoricásnak. Törjétek gyorsan, az idő sürget, nem azért fizetlek benneteket, hogy csak a napot lopjátok.

Az ágyúgolyók versenyt süvöltve suhantak keresztül-ka- sul a falu felett. Aknák csapódtak be a kis udvarokra, virágos kertekre, s fröccsenve vágták szét a ragadós novemberi sarat. Mezeiék kis házikója, ha tehette volna, még kisebbre húzódik nagyobb testvérei között, hogy ne érjék a gyilkos lövedékek. Falai között Mezemé a három gyerek életét félti.

A rosszul fűtött sötét szobában Mezeiében kívül egy negyedik lakó is itt remegett. Mari néni magányos öregasz- szony. átjött hát a veszedelem idejére összebújni, ha már meg kell halni, hát haljanak együtt.

Az utcán nyagik sáros német katonák futottak a falu felső vége felé és dühödten dobálták a kézigránátjaikat a kis udvarokra.

TVÏ EZEINÉ nem tudta

elfelejteni Győri úr szavait. Mindig csak az keringett emlékezetében. Igaz, mondták neki mások, hogy — nem éppen úgy van az te, Julcsa. Az oroszok nem bántanak, jó emberek, nem kell félni. De hát így van-e? Ezt a hozzá hasonló szegény emberek mondták, azt meg a Győry úr. Ö tán csak jobban tudja.

— Jaj istenem, mi lesz velünk. Jaj, istenem, most segíts meg — tört kj belőle a fájdalommal és gyötrelemmel vegyes élniakarás ösztöne, ha egy-egy sivító lövedék a közelben robbant.

— Szegény ártatlan gyermekeim, mi lesz veletek? Legalább Gábor itthon volna. Hát ő szegény hol van azóta, él-e, hal-e. hol lehelte ki az utolsót? Lehet, hogy már megölték szegénykémet.

Jóska, Laci és Marika, mint kis csibék a kotlós mellett, meglapulva bújtak anyjuk szoknyájához, sírtak, féltek, remegtek. Egyszerű gyermeki észszel ők nem értették, miért kell reszketniök. miért van a háború.

Hangos koppanás riasztotta fel Mezeinét gyötrő látomásaiból. A szélesre nyitott szobaajtón hatalmas, szőke, kékszemű katona lépett be. Szürke prémsapkáján öíógtí csillag ragyogott. Jónspot mama — mondta tört magyarsággal. A harcok tüzében is örültek, békésen mosolyogtak a kék szemek, s azt sugározták: Ne féljetek, itt vagyunk, nincs semmi vaj. — Hát ilyenek az oroszok? Hiszen jó emberek ezek, nem bántanak bennünket, lehetetlen, hogy Gábornak is ezek legyenek az ellenségei. Mindez a gondolat csak néhány pillanatig időzött Mezei- né agyában.

jSTEN HOZTA

kém — hirtelen mi mindent el akart neki mondani, de nem jött szó az ajkára. No, meg a nyelvét sem értette. Csak magyarázott, s mutogatott: — jöjjön beljebb hozzánk, üljön le, biztosan elfáradt.

A gyerekek kővémeredve csodálták, nézték a katona bácsit. Egy cseppet sem féltek tőle. Amaz megoldotta nagy hátizsákját és három csomagot adott a kis gyerekek kezébe. Cukor volt, szép csillogó fehér kristálycukor, amelynek régóta már a színét sem látták. Az asszonynak, ahogyan meglátta a gyermekek örömét, meg, hogy a kis Laci, hogyan majszol, megindult szeméből a könny.

Odakint egyre erősödött a fegyverropogás. Egy pillanatig sem szünetelt a kemény harc. A németek elszántan tartották magukat az utolsó lőszerig. Misa. Misa . ;. hallatszott a csatazajban, s a kicsinyekkel barátkozó katona felfigyelt bajtáreai hívására. Aztán egy hirtelen mozdulattal ölébe kapta a négyéves kis Marikát, Uram isten, csak nem viszi el — sopáiikbdott rémülten Mari néni. Nem vitte el. Óvatosan magához szorította a kis gyermeki testet, megcsókolta s közben nagy, erős kezeivel kitörölte a szeme sarkába lopakodott könnyeket. — Enyém kislány Szibéria. messze, nagy nagy messze — motyogta a családnak a magyarázatot. Több ideje már nem volt. Letette a kislányt, megsimogatta szöszke fejecskéjét. Majd vállára dobta hátizsákját, tele tárt nyomott fegyverébe, s távozott. Hívta a kötelesség, menni kellett.

— Sok szerencsét kedves, isten segítsen — rebegték a háziak. Erős csatazaj, aknák robaja, géppisztolyok ropogása, s egy hatalmas hurrá kiáltás volt a válasz.

★

\ TÉL LASSAN, és kinosan, de azért csak elszállt a fejük felett. Szegénységről, nélkülözésről árulkodott Julcsa asszony kamrája. Az ürömbe azért öröm is vegyült. Megviselve, lefogyva, de azért mégis épen, egészségesen hazatért a családfő. Meghurcolták, bebarangolta az országot, de a Dunántúlról hazaszökött. Magával hozta hűséges utitársát, egy apró mokány lovat, amely valahol Pest környékén szegődött hozzá.

Gábor csendes természete nem igen változott. Nem akart és nem is jelentett nagy pontot ezután sem a falu zajló, forrongó életében. Nem csatlakozott egyik párthoz sem, nem járt gyűlésekre, élte tovább a maga egyhangú csendes életét. A földosztó bizottság mégis úgy látta, hogy Gábor becsületes, jóravaló ember mindig más szolgája, keze-lába volt. most legyen a maga úra. öt hold földet hasítottak ki neki abból a jó zsíros urasági birtokból, amelyen edd'g olyan sokat gürcölt

Pajkos márciusi szellő borzolta a tavasz első zsenge hajtásait, amikor Mezeiék honfoglalásra indultak. Masukkal vitték a gyerekeket is. Pillantásukkal szeretettel simogatták végig a juttatott föld minden

Kütp&liiíkísi

kis rögét, minden kis darabját, amely most már végérvényesen az övék.

— Ide tavaszbúzát vetünk, még nem késtünk el vele. Meg. lesz a kenyérnekvaló jövőre. Azon a részen, amott kukorica lesz — mutogatja most már határozottan, bátran Gábor. Szinte látni rajta, hogy más ember lett. Az eddig csendes, meghúzódó Mezei most tervez, irányit, határoz. Gazda a saját portáján.

Feleségével együtt szinte lé- pásként mérik ki a krumpli- földet. a kender, a konyhakert helyét. Már a hosszú földdarab végén jártak. — Ide répát tegyünk? Mit szólsz hozzá Gábor? Jó lesz a kis mokány- nak. Gábor bólintással hagyta jóvá felesége szavait, mert szeme egy hosszú kis kupacon akadt meg, a végén. Mi az. talán valami mesgyebatár? Nézzük meg közelebbről.

A KIS HALOMBÓL

^ már itt-ott előbújtak a tavasz első virágai. A végébe betűzött kis ötágú vörös csillag azonnal megértette vei ük a kis domb titkát. Szovjet halott az ő földjükön — villant át agyukon, s ez a két fogalom sejtette csak velük először és igazán, hogy a katona hősi halálának és az ő földjüknek igen sok köze van egymáshoz.

ötágú csillag. Ez a kis jelvény volt az, amit Mezeiné az első szovjet katona, a szibériai sapkáján megpillantott. Igen, a kedves Misa. Magas, szép szál katona volt. És érdekes, milyen szokatlanul hosszú ez a slrhalom is. Ez is ilyen nagy embert takarhat. Ugyan ki lehet? Istenem, csak nem a mi első, kedves ismerősünk ... a Misa. Mezeiné szemei ismét megteltek könnyel, ugyanúgy, mint amikor a szép szál katona cukrot adott éhező gyermekeinek. Azután közelebb hajolt a halomhoz, kék vászon kötényébe temette arcát és sírt, akár egy gyermek.

A CSALAD TAGJAI

*"* meghatódva állták körül a sírhantot, s ők is megérezték. azt a kimondhatatlan valamit, amit az asszony érzett s a szemekből őszintén és visszatarthatatlanul peregtek a könnyek, a hűség és hála igazi könnyei.

m

A francia miniszterta.

__m nács szerdai ülésének

n

apirendjén a Saar-vidék és Észak-Afrika kérdése szerepeit. Pinay külügyminiszter részletesen ismertette a Saar- vidék-egyezmény ügyét. A csütörtök reggeli párizsi sajtó arról számolt be. hogy a külügyminiszter derűlátóan ítélte meg a Saar-egyezmény körül folyó csatározás jelenlegi állását. Hangsúlyozta, hogy a Saar-vidéki francia gazdasági unió végleges megkötése nagyban elősegítené a francia kormány azon kívánságának teljesítését, hogy a szenátus ratifikálja a párizsi szerződéseket. Kijelentette, hogy a „tárgyalások jó úton haladnak”. Pinay kifejezte azt a reményét is hogy a köztársasági tanács tagjai eltekintenek a párizsi szerződések módosításától. így elkerülhető lesz, hogy a szerződéseket visszaküldjék a nemzetgyűlésnek.

A parlamenti .megfigyelők szerint a nemzetgyűlés ipari termelési bizottságának és nemzetvédelmi bizottságának szerda esti ülései nem erősítették meg Pinay derűlátását a párizsi szerződések ratifikálását illetően. Az ipari termelési bizottság határozata olyan módosítást tartalmaz, hogy annak elfogadása esetén a köztársasági tanács visszakül- dené a párizsi szerződéseket a nemzetgyűlésbe. A nemzetvédelmi bizottság határozata azt a kívánságot tartalmazza, hogy a döntés előtt meg kell hallgatni Palewski és Koenig minisztereket. A bizottságnak ez az állásfoglalása nagyon bonyolulttá teszi a helyzetet, mert ez a két miniszter annakidején a nemzetgyűlésben nem szavazta meg a párizsi szerződések ratifikálását. Palewski és Koenig miniszterek tehát most nemcsak önmagukkal jutnának ellentmondásba, ha a ratifikálás mellett nyíltan síkraszállnának, hanem De Gaulle tábornokkal is, aki bejelentette, hogy a szenátusi vita előtt nyilatkozatot tesz és elítéli majd mindazokat, akik a köztársasági tanácsban a ratifikálás mellett kívánnak szavazni.

A francia nép március 10-én a nyugat-német felfegyverzés

I elleni harci nap alkalmából ismét félreérthetetlenül kinyilatkoztatta, hogy elítéli NyuI gat-Németország felfegyverzésének tervét. Csütörtökön a francia dolgozók tömeggy üléseken és munkabeszüntetésekkel tiltakoztak a párizsi háborús szerződések ratifikálása ellen. A francia békebizottság közölte, hogy az eddig beérkezett részletes adatok szerint 3177 francia polgármester foglalt nyilvánosan állást a nyugat-német felfegyverzés ellen.

A Londonból érkezett legújabb jelentések szerint az angol munkáspárt parlamenti csoportjának vezetősége elhatározta, hogy kizárja Bevant a munkáspárt parlamenti csoportjából. A vezetőségnek ezt a döntését a jövő héten vitatja meg a parlamenti csoport. Angol politikai körökben úgy értelmezik ezt a lépést. mint kísérlet az egyszerű munkáspárti tagok növekvő elégedetlenségének elnyomására. Bevan nyilatkozataiban többször hangot adott annak, hogy a német kérdésben a négyhatalmi tárgyalásokat Nyugat-Németország felfegyverzése elé kell helyezni. Bevan legutóbb a News Chro- nicle-ban írott cikkében síkra- szállt a tömegpusztító fegyverek eltiltása és a Szovjetunióval való haladéktalan tárgyalások mellett. Kiemelte: „Még van idő. hogy a józaneszű és bátor államférfiak gyökeresen megváltoztassák az emberiség előtt álló perspektívákat. Ha azonban nem leszünk hajlandók megvitatni a Szovjetunióval és szövetségeseivel a nemzetközi feszültség okait, beleértve Németország további sorsának kérdését, amely az európai kérdés sarkköve, a feszültség fennmaradásáért a felelősség teljes súlya a Nyugatot fogja terhelni.”

Több angol lap, pld. a Daily Telegraph megállapítja: „Ha

Bevant ki is zárják, nem lesz hiány olyan emberekben, akik kifejezésre juttatják azt a felfogást, amihez Bevan ragaszkodik.”

A konzervatívok igyekeznek tőkét kovácsolni a munkáspárton belüli ellentétekből. Több jelentés arról számol be, hogy a konzervatív pártban sokan sürgetik a választásoiC' megtartását, mert azt remélik, hogy — kihasználva a munkáspártnak a Bevan-ügy miatti meggyengülését — a konzervatívok győztesen kerülnének ki a választásokból.

Levél R. A. falusi pedagógushoz

Kedves Bandi !

Szinte magam előtt látom meglepődött arcodat, hogy az újság hasábjain olvasod Hozzád szóló levelem. Elküldhettem volna zárt borítékban is e sorokat, de olyasmiről írok most Neked, mely tanulságos a megyében tanító minden fiatal pedagógus számára.

Két évig együtt jártunk a főiskolán, Egerben. Együtt tanultuk meg még jobban szeretni az irodaimat, anyanyelvűnket. Nem egyszer együtt várakoztunk a félévi, vagy évvégi vizsgák előtt az izgalommal telített folyosókon, míg ránk került a sor. Együtt vártuk szorongó, s mégis bizakodó érzéssel, kit hová helyeznek tanítani.

Azóta a második év napjai peregnek, tűnnek el gyorsan, egymásután. De az emlékek sorozata szinte naponként eszembe juttat Benneteket, régi szaktársakat. Hisz any- nyi kedves történet, izgalom, feledhetetlen epizód kapcsol össze bennünket a főiskolával, az ott végzett diákokkal.

És akármerre járok mindig érdeklődöm munkátok, életetek iránt, örömmel hallgatom, hogy Nagy Margó, helyesebben Czetőné (azóta egy kislány boldog mamája) Horton tanít, hogy Sajóék költeményeket dramatizálnak, mert kevés az ifjúsági színdarab, s emellett nem is akárhogy: jól tanítanak.

Egyik este F. Lacival — aki az ostorost gyerekeket tanítja, mély hivatás-szeretettel — arról beszéltünk, milyen a pedagógusok kapcsolata a szülőkkel. Elszorult a szívem, mikor azt kellett hallgatnom, milyen durván, embertelenül megbántod a szülőket azzal, hogy a Hozzátok bizalommal és szeretettel írt leveleket hivalkodóan kijáratod. s visszaküldőd íróiknak.

Mit gondolsz, milyen érzéssel veszi át a szülő gyermekétől az általa oly gonddal megírt, s a Te kezed vonásaitól megcsúfoV piros vonalakkal tarkított levelet?

Sokat töprengtem rajta miért tetted ezt. Meggondolatlanság? — nem lehet mentség. Nevelői szándék? — nem lehet az, hisz az ilyen eset csak bátortalanná, bizalmatlanná teszi a szülőt, különösen, ha gyermeke sem érti. s hogy is értené meg, mi zailik le szülője lelkében, fís ha nevelni akartál, más mAdsenrf vá1 oszthat*ár volna. Miért, nem

kérted idősebb nevelőtársaid segítségét, ők biztosan szeretettel elmondották volna, hogy

nem egy idős paraszt bácsit, nénit tanítottak meg írni, olvasni a felszabadulás után.

Máig sem tudtam eldönteni, hogy tehettél ilyet!? Elfelejtetted, hogy az az édesapa, vagy édesanya bizalommal fordul Hozzád, gyermeke tanítójához, s ez a bizalom megértésre, szeretetre kötelez? Elfelejtetted, éppen Te, aki szegény parasztszülők gyermeke vagy, tudtommal a szüleid jelenleg az egyik Szabolcs megyei faluban TSZ-tagok — hogy a kusza betűik írójának, az ekeszarvát markoló, kérges kezű embernek sorsa éppen olyan megalázó, nyomorral .teli sors volt tíz évvel ezelőtt, mint a Te szüléidé? Talán csak épp addig járt iskolába, míg megtanulta nevét becsülettel leírni, vagy még addig sem!

Elfelejtetted, hogy ezért a vád nem őt, hanem azt a társadalmi rendszert illeti, mely megfosztotta a kultúrától, még édes anyanyelvűnk szépségeinek ismereteitől is, a társadalom millióit?

S gondolj arra is. hogy Te, fiatal pedagógus, mennyi mindent tanulhatsz az életbölcselettel rendelkező, ízes magyarsággal beszélő falusi emberektől — azoktól, akik levelükben nem mindig írnak helyesen. Tekintsd ebben is példaképednek nagy íróinkat, költőinket: Petőfit és Aranyt, Móriczot és Gárdonyit, akik népszerűséniiiket annak is köszönhették, hogy a nép szívével éreztek, a nép agyával gondolkodtak és sokat, nagyon sokat tanultak az egyszerű emberektől.

Idézd emlékezetedbe, vésd szívedbe mindezeket és gondolj hálával arra a megbántott szülőre is, hisz munkájával ő is lehetővé tette, hogy évekig gondtalanul tanulj és a gyermekek tanítója légy. Neki is köszönettel tartozol azért, hogy a Te leveled nem hemzseg helyesírási hibáktól, s a kiforrott betűk tudásról tanúskodnak.

És a hála érzése serkentsen még jobb munkára! Tűzd célul magad elé. hogy tanítványaid eszét, szívét, lelkét a tudomány nagyszerű ismereteivel, a tudás felemelő érzésével töltőd meg. És szívükbe beleoltod a hazaszeretetei, a nép iránti hála érzését.

Csak ezeket akartam Neked elmondani. Ne haragudj ezért, hisz toliamat a segíteni- akarás, a baráti szeretet érzése vezette.

Eger, 1955. március 13.

Baráti üdvözlettel: Szabó Zoltánná