Népújság, 1955. február (10-17. szám)

1955-02-06 / 11. szám

/I,

Î955 február 6. vasárnap.

NÉPÚJSÁG

Eger város

haladó hagyományainak kérdése

Af egyénk és városunk dolgozó népében nagy igény él, hogy megismerje azt a haladó történelmi hagyományát, amelynek mindig ő volt a jogos örököse, de amelytől a múltban elzárták, vagy meghamisítva tanították. Ezért olvasta élénk figyelemmel azt az érdekes és tanulságos történelmi vitát is, amely a Népújság, az MDP Heves megyei pártbizottságának lapja, 1955. január 16-i és január 23-i számában jelent meg. A vitát — mint ismeretes — Balogh György: Eger története című könyvecskéje indította el, amelyre Galván Károlyné régész-művészettörténész . tett megjegyzéseket a sajtó hasábjain. A bírálat helyesen állapította meg, hogy a címében sokat ígérő könyv pontatlanságokat, hiányokat s tárgyi tévedéseket tartalmaz. A vita azonban messze túlmutat Balogh György könyvecskéjén és akarva, nem akarva felveti Eger város haladó hagyományainak kérdését is. Nem is vettem volna kezembe tollat, ha Galván Károlyné megjegyzései — több találó kritikai észrevétel mellett — nem rejtenék magukban a Horthy- korszakban divatos és a helyi történészek által is alkalmazott burzsoá jellegű szellemtörténetírás visszakanyarodá- sának veszélyét. Ügy gondolom, helytelen vágányokra terelődünk, ha egyes történelmi személyek építő tevékenységéből próbáljuk itt Egerben megállapítani városunk haladó hagyományait. Ez a szemléletmód teljesen hamis képet ad az egri püspökök történelmi szerepéről. Abban igazat adok Galván Károlynénak. hogy a püspököknek „sok minden fűződik nevükhöz, ami Eger történetének szerves része“. De miért hallgat e „sok minden“-ről a műemlékek megemlítése mellett? Csupán azt említhetjük meg velük kapcsolatban, ami j,az ő építtető tevékenységük eredménye1'? Legfeljebb még azzal hajlandó a róluk alkotott képet kiegészíteni, hogy „ezeket az építkezéseket a jobbágyság által fizetett adóból fedezték*’. S teszi mindezt ..marxista köntösben’*!

1%T incs szándékomban Ba- logh György könyvecskéjének hibáit, fogyatékosságát mentegetni. Galván Károlyné jogosan róhatja fel Balogh Györgynek, hogy a többi között kihagyta az 1919-es Tanácsköztársaság ese„ ményeit, s hogy nem kapott súlyának megfelelő méltatást a legújabb kor története sem. Azonban mégis olyan érzés fogott el a bírálat olvasása közben, hogy ennek leple alatt rehabilitálja Eger _ város „nagy“ püspökeit, „építő tevékenységük“-ón keresztül. S ahogy a feudális-burzsoá magyar történetírást nem zavarták a tények a nagybirtokosok és főpapok honvédő szerepéről szóló legendák kialakításában. úgy Galván Károlyné is megkísérli a szerecsenmosda- tást Oláh Miklós egri püspök személyét illetően. Már most kétely merül fel a jámbor olvasóban. vajon Balogh György vagy Galván Károlyné alkalmazza-e a burzsoá történetírás módszerét helyi haladó hagyományaink értékelésében. Ez pedig nem közömbös kérdés egyrészt a helyi történet- kuta' " további munkája, másri a helyi haladó ha- gyomi..-.-ok iránt végtelenül fogékony egri dolgozók számára. Ha már így élére állítottuk a kérdést — úgy gondolom — kissé messzebbről kell kiindulnom.

Az első világháborúval és a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megkezdődött a kapitalizmus általános válsága. Magyarországon a Tanácsköztársaság bukása után a hatalomrajutott ellenforradalom a kapitalizmus általános válsága talaján, egy minden pillanatban kitörésre kész vulkán hátán rendezkedett be. 'Az ellenforradalmi helyzetben jött létre az a szellemtörténet, mint irányzat; amely nemcsak Magyarországon, hanem szű- kebb értelemben vett pátriánkban, Egerben is, azt a társadalmi feladatot kapta, hogy a magyar történelem reakciós erőit eszményesítse. Hazai és helyi szellemtörténész kutatóink kiforgatták népünket múltjából, s egy olyan gyökeréig hazug és hamis múltat toltak mögé, amely történelmileg igazolni látszott Horthy véres fasiszta diktatúrájának valamennyi törekvését. Az egri helytörténetírás a 25 éves Horthy-fasiszmus korában — éppen a klérus nagyfokú befolyása következtében is — nem volt más, mint a fémjelzett magyar szellemtörténet helyi fiók- lerakata. Bibliájuk pedig Szekfű Gyulának, az ellenforradalmi fasiszta diktatúra kiindulópontján, 1920-ban megjelent „Három Nemzedék1’ c. műve. A helyi történetírás a többi között azt a célt szolgálta, hogy tudatosítsa a feudális uralkodóosztálynak a törökelleni harcban vitt „önzetlen“ vezetőszerepét, hogy ezzel a háború terheit valóban viselő nép történeti jelentőségét háttérbe szorítsa. A feudális-burzsoá egri helytörténet- írás annakidején kiemelhette Oláh Miklós egri püspök „érdemeit’’. De, hogy miért csinálja ugyanezt Galván Károlyné „marxista köntösben“, ezt már nem értjük. Ö úgy tudja, hogy a püspöki jövedelmek egyharmadát az erdősítésre, egyharmadát a zsold fizetésére használták’’. Mi ezzel szemben azt mondjuk: Oláh Miklós azért adta át szívesen az egri várbirtokot a királynak, mert nem akart a török ellen nagyobb kiadással, nagyobb anyagi áldozatokkal járó zsoldos kötelékeket tartani várában. Bizony nem csinált rossz üzletet!

A „nagy“ egri püspökök rehabilitálása tovább folytatódik Galvánné kritikájában a 18—19. században is. Mintha csak Breznay Imre egri érseki tanítóképezdei c. igazgató: -Eger a XVIII. században, 1934.” c. könyvét olvasnánk, aki fennen áradozik e .,boldog és boldogító“ századról: „ .., a Gondviselés különös kegyébe fogadta Egert, ezt a sokat szenvedett ősi várost. Mintha megelégelte volna a tömérdek szenvedését, megajándékozta olyan nagy főpapokkal, mint Telekessy István (1699—1715), Erdődy Gábor gróf (1715—1744), Bar- kóczi Ferenc gróf (1745—1761) és végül Eszterházy Károly gróf (1762—1799). E nagy püspököknek köszönheti Eger — amely a XVIII. század végén elhanyagolt, sőt romokban heverő nagy falu volt — hogy a XIX. századba fordulva, már egyike lett hazánk legszebb és legboldogabb vidéki városainak’’. így akarták kiforgatni az egri népet 18. századi múltjából s a „nagy“ egri püspökök hamis múltját tolták mögé. A XVIII. század három „híres” egri püspöke: Erdődy, Barkóczi és Eszterházy, törhetetlen híve volt a hazánkat gyarmati sorba taszító osztrák uralkodóháznak, mindig szívesen látott vendégei a bécsi Burgnak. Még Eszterházy passzív ellenállása sem irányult általában a hazánkat gyarmati sorban tartó Habsburg-hatalom ellen, hanem csupán a főpapság gazdasági és politikai hatalmát megnyirbáló felvilágosult II. József császár ellen. A katolikus egyház hű segítője volt az uralkodóháznak és az uralkodó osztálynak a kizsákmányolás és idegen‘elnyomás ellen küzdő parasztság féken- tartásában.

Il a a szellemtörténetírás a maga „újjáértékelését“ Eger török alól való felszabadulása utáni történetével kapcsolatban az 1919. évi proletárforradalom elleni harc szempontjából végezte el, s egy gyökeréig hazug és hamis múltat vitt bele a köztudatba, amely napjainkig is hat és mételyezi az elmaradott, a klerikális reakció uszályába került embereket, akkor nem engedhetjük, hogy ezek az Eger történetével kapcsolatos hazug és hamis legendák újra

életrekel jenek. Hangsúlyozni

kívánjuk, hogy Eger város fejlődése nem a barokk püspökök mecénási tevékenysége, hanem az egri dolgozó nép sovány munkája, fejlődése eredményeképpen értékelhető. Amikor Eger megerősödött a XVIII. században, nem volt többé hajlandó tűrni a kettős földesuraság önkényét. Követelte a munka és a gazdasági tevékenység szabadságát, a politikai jogokat és garanciákat tulajdonuk biztosítására. Állandó felszabadulási küzdelmet folytatott a fejlődését gátló kettős földesurasággal. A szellemtörténészek „osztálybékét’’ hirdető felfogásával szemben, mint az osztálytársadalom egész történetére, úgy Eger 1945 előtti történetére is a néptömegeknek a kizsákmányolása és elnyomás ellen folytatott harca nyomja rá bélyegét. A kettős egyházi földesuraság basáskodása és elnyomása által meggyötört egriek az osztályharc fegyveréhez nyúltak Barkóczi, Eszterházy és püspök-utódai ellen. Eger legjobbjai mindig a papi uralom elleni kemény küzdelemtől remélték a város boldogulását és emelkedését.

Ï7 ger püspöki város gazda- sági hanyátlásának legfőbb oka ugyanis a XVIII. század derekától fogva a kettős földesuraság kisajátító és kizsákmányoló törekvése volt. A püspökség és a káptalan lépten-nyomon durván megsértették az 1695-ben kötött Fenesy-féle egyességet, amely 1848-ig úrbérpótló rendszabályul szolgált a város számára. E sérelmek a kettős földesuraság és Eger városa között hosszú úrbéri pernek képezték gyújtóanyagát. A klerikális helytörténetíróink lépten-nyomon azt hajtogatták, mennyi mindent köszönhet Eger, a barokk paloták városa, a „magyar Athén“ XVIII. századi „nagy” püspökeinek, s „ebben a múltban a magyar erőnek gazdag forrásait, a magyar jövőnek reménységét“ vélték megtalálni. Legyen szabad nekünk megszólaltatni azokat az egri elődöket, akiknek hátán számtalanszor suhant végig a földesúri-papi basáskodás és elnyomás kemény ostora : „... milyen szegénységgel küzdenek, mennyire szorongattat. nak s fáradhatatlan ipara ellenére is az élet fenntartására elkerülhetetlenül szükséges javaiktól, módoktól mennyire megfosztottunk kell lenni azon szerencsétlen népnek...’’ Eger úrbéri pere, amely egyre bonyolultabbá vált a XVIII. század második felében, arról győzte meg a város közönségét, hogy „számíthatatlan bajainak rögtönös és gyökeres orvoslását" csak úgy eszközölheti ki, ha megszabadulva a kettős földesuraság szárnyai alól, a szabad királyi városok sorába emelkedik. De hiába volt a városnak minden erőfeszítése, az egri püspökök makacsul szembeszegültek a város felszabadulásával. Báró Fischer István érsek 1816-ban magából kikelve, tombolva, szikrázó szemmel vágta a berendelt egri bíró arcába: „Keresik a királyi városságot, de tudják meg, hogy abbul semmi sem lesz ... mert én utolsó csepp véremig nem engedem és ha a rajtam való reverendámat eladom is, mégis megmutatom. hogy rajtam nem triumphálnak... Nem bánom, ha elpusztulnak is, kész vagyok minden jövedelmemet Egerből is elveszteni, csak erőt vehessek rajtok és megtörhessem őket’’

A mikor mi nem tagadjuk ■rm_ le az egri püspökök grandiózús építkezéseit, nem is sajnálkozunk azon. hogy „akkor ma aligha gyönyörködhetnénk a monumentális lyceum örökszép épületében és a szebbnél szebb barokkemlékek pompás sorozatában“ (Iványi Béla), ha Eger szabad királyi várossá emelkedhetett volna. Eger fejlődését nem a monumentális barokk-épületek, hanem a szabad királyi városok sorába való emelkedése. a kettős földesuraság nyomasztó béklyójától való

felszabadulása biztosíthatta volna. Mi azon túlmenően, hogy ezeket az építkezéseket a jobbágyság által fizetett adókból fedezték, szeretnénk utalni arra, hogy Eger fejlődése mindig a püspök-földes- úrral és a káptalannal folytatott állandó osztályharcban született meg. Ha a nagy építkező egri püspökök — különösen gróf Eszterházy Károly — sok mesterembernek adtak is kenyeret és Eszterházynak kétségkívül vannak is jelentős érdemei Eger kulturális életének fejlesztésében és a magyar műveltség történetében — kinek jellegzetes alakját és sokoldalú tevékenységét irodalmunk még távolról sem méltatta eléggé — mindezek olyan éredményeknek tekinthetők, amelyek mellett nem feledkezhetünk meg arról sem. hogy a kettős földesuraság a fizikai és lelki terrorral, a könyörtelen kisajátításokkal és kizsákmányolással béklyóba verte Eger püspöki város fejlődését. Azt a fejlődést, amelyet Eger a XVIII. században elért — a szellemtörténész klerikális történetírók véleményével ellentétben — nem „nagy’’ püspökeinek köszönhette, hanem polgári életrevalóságának, az egri dolgozó népnek, a helyi történelem alkotójának.

A város dolgozó népe na- gyón is érezte a saját bőrén, hogy mit jelentenek Egernek az Erdődyek, Barkó- cziak. Eszterházyak és utódaik. A gőgös kanonoki palotasor mögött ott lapultak a szegények alacsony, szennyes, omladozó lakóházai, mint árnyak a fény mellett, amelyeket azonban nem mutattak meg az idegenvezetők a városunkba jött vendégnek. Ennek a múltnak átkos örökségét érezzük napjainkban is, amikor a pompás barokk paloták városában olyan nagy a lakáshiány és olyan sok a düle- dező épület. A XIX. század elején járt Magyarországon Bronyovszkij Vladimir Bogda- novics orosz tengerészhadnagy, aki „Utazás Magyarországon“ (1810) c. munkájában harsogó vádiratot szerkesztett a Habsburg önkényuralom és a feudális kizsákmányolás ellen, kemény, de igazságos vádiratot az egri püspökség ellen is. Amikor Egerben járt, éles szemmel észrevette itt azt a püspöki basáskodást, könyörtelen elnyomást, mely az akkori idők cári Oroszországát is jellemezte. Munkájában ir arról az egri papságról, „amely állandóan sokszorozza vagyonát és közügyekre való befolyását’’. „A püspöki palota és néhány más, papok tulajdonában álló lakóház gyönyörű képet nyújt; a többi lakóház alacsony, szennyes, omladozó“. De azt is észrevette a figyelmes orosz utazó, hogy Egerben, ebben a „kis Rómában’’, a ! szegény nép, mely torkig van földesuraival, szüntelenül harcban áll a püspöki hatalommal“. Bronyovszkij minden sajnálkozás nélkül hagyta el Egert, „melyre — szerinte is — gőg, fenn- héjázás és lealacsonyító ellentétek jellemzők’’. S amikor mi is büszkék vagyunk Eger műemlékeire. nem tudjuk megállni, hogy mindezeket „bele ne politizáljuk“!

így maradt Eger 1945-ig, a felszabadulásig. a „feudál- katolicizmus fellegvára, „urak és papok városa’’. Ezt nem tudta megcáfolni az a hangos kórus sem, amely itt felharsant Szabó Zoltán; „Cifra nyomorúság“ c. könyvének megjelenése nyomán. Szabó Zoltán Egerben a jövőtlen kis. várost mutatja meg a Horthy- fasizmus korában. „Az Eger- patak békái nyáridon esténként Mikszáth híres regényének mottóját brekegik, szüntelen mondván, hogy urak a papok’’. Ha az elmúlt 25 éves ellenforradalmi érában a helyi kutatók az egri történelem reakciós erőit eszményesítet- ték. s kiforgatták Egert múltjából, akkor most kinek használunk azzal, hogy rehabilitálni próbáljuk baloldali frázi. sokkal takargatva Eger múltMegenyhült az idő, könnyebb lett a favágók munkája. Dől a fa, csattognak a fejszék a Mátrai Erdőgazdaságban.

Nyugodt öregség

Szeretettel búcsúztatták az Egri Dohánygyárban a nyugáijhavonolólíat

Az Egri Dohánygyárban az utóbbi időben, amióta a nyugdíjakat rendezték, több dolgozó vonult nyugalomba.

Szakácsi Gyuláné is nyugdíjba ment, aki 35 évig dolgozott az Egri Dohánygyárban. Sok fáradsággal, szorgalommal végzett munkáját jól megérdemelt pihenés koronázza. 35 év alatt többmillió szivart gyártott. Készített kéz- zeltöltött cigarettát is, ami sokszor annyira lekoptatta körmeit, hogy ujjavégéből vér serkent. Hol van már az az idő. A kézzeltöltést felváltotta a gépimunka és a modern gyorsjáratú gépek megkönnyítették az asszonyok munkáját. A hosszú szolgálati idő alatt látta a 10 év alatti nagyarányú fejlődést. Szakácsiné, Biró Béláné, Körtvélyesi Sándorné és még sokan mások, akik a munkában öregedtek meg, átadják most helyüket a fiataloknak. Rájuk vár most az a

nagy feladat, hogy országunkból fejlett ipari és virágzó mezőgazdasági országot teremtsenek. A fiatalok sok tapasztalatot szereztek idősebb munkatársaiktól. Körtvélyesi Sándorné az utóbbi időben nyolc fiatalt tanított be a gépek kezelésére, s azok megbecsülésére. Biró Béláné a kifogástalan minőségre és a takarékosságra figyelmeztette a fiatalokat.

Január 31-én a vállalat igazgatója a hangoshíradón keresztül meleg szeretettel búcsúztatta a nyugdíjba menő dolgozókat. A szakszervezet pedig kedves ajándékot nyújtott át nekik. A dohánygyári dolgozók, de még sok más ezer és ezer dolgozó szolgálati eve után nyugodtan megy nyugdíjba, mert gondtalan életet biztosít nekik kormányzatunk,

Licska Pétemé Egri Dohánygyár

KÖSZÖNÖM A NEVELŐKNEK

Zagyva Kozmáné egri Makiári úti lakostól az alábbi levelet kaptuk, melyet örömmel közlünk,

„Gyermekem Lajos, néhány évvel ezelőtt csavargó gyerekek közé került, s elhanyagolta iskolai tanulását. Akkor V. általános iskolás volt. Mindent elkövettem, hogy biztosítsam tanulását, de nem sikerült, többet járt a rossz-temetőbe, vasútoldalba, a várba, mint iskolába. Hamarosan segítségemre siettek azonban a Makiári úti általános iskola nevelői és igazgatója, Reisinger Mária elvtúrsnő. Okos szóval, percig sem lankadó nevelőmunkával fáradoztak azon, hogy fiamat visszairányítsák az iskolapadba. Most a féléves bizonyítványosztás alkalmával elmondhatom, nem eredménytelenül tették. Lajos fiam ma már rendszeres látogatója az óráknak, s tanulmányi eredménye pedig jeles, melyért jutalomban is részesült. Köszönöm ezt Jávori József tanárnak, s Reisinger Mária igazgatónak. Azt kívánom nekik, hogy tovább is sikeresen dolgozzanak a gyermekek neveléséért, hogy még több szülő háláját és köszönetét kiválthassák.’’

jában az Oláh—Erdődy—Barkóczi — Eszterházy — Pyrker- vonalat?

A/Ï i másoknak adózunk tisztelettel. Tisztelettel adózunk a városi tömegek osztályharcos múltjának és hős vezetőinek: a Barkóczi püspök által megbotoztatott „ősz fürtű“ egri elöljáróknak, s az egri felszabadulási mozgalom vezetőinek, Visontai Mihálynak, Najmajer Ignácnak, Haraszty Józsefnek, Kovács Jánosnak és a többieknek — akik a feudalizmus. a papság legkönyörtelenebb terrorja dacára is szívükön viselték a város fejlődésének igazi érdekeit. Ezek voltak Eger igazi fiai, a várvédő egri hősök méltó, szabadságszerető utódai. ök mindnyájan elbuktak, nem érhették meg harcuk gyümölcsének megérését. Monumentális épület sem hirdeti alkotó emléküket. De az ő emléküket mi őrizzük szívünkben, az egri dolgozó nép zárja szívébe. Emléküket híven ápolja és örökségüket: Eger város

fejlesztését, jövőtlen kisvárosból virágzó várossá való fejlesztését — megvalósítja a* 1552-es egri hősöket magának mintaképül tekintő, szocializmust építő, új arcú városunk.

Ha Eger város haladó hagyományait továbbra is híven akarjuk ápolni, útját kell állnunk a Horthy-korszak búr- zsoá-jellegű helytörténetírása minden restaurációs törekvésének, még akkor is. ha ez — feltételezhetően — jóhiszeműségből, vagy egyoldalú szemléletmódból fakad. Ez lehet egyik legfőbb tanulságunk a lezajlott vitából. A másik igen megszívlelendő tanulság pedig — és ebben tökéletesen igaza van Galván Károlynénak — hogy dolgozó népünk igényeit nívós, népszerűsítő és tudományos helytörténeti munkákkal elégíthetjük ki.

DR. SZÁNTÓ IMRE főiskolai tanár