Népújság, 1955. január (1-9. szám)
1955-01-23 / 7. szám
1955 január 23. vasárnap. NÉPÚJSÁG Válasz egy kritikára A Heves megyei Népújság ” 1955 január 16-i számában bírálat jelent meg Eger története c. munkámmal kapcsolatban. Mielőtt bármi félreértésre adna alkalmat, tisztázni szeretném, hogy mennyi a munka terjedelme, továbbá azt, hogy miért vált szükségessé megjelenése, mi volt a munka rendeltetése, célja. A munka 64 oldal terjedelmű, melynek felét képek foglalják el. A szövegrész így nem tesz ki többet, mint 32 oldalt. Célja nem az volt, hogy városunk művészettörténetét foglalja össze, hanem az, hogy a már eddig megjelent képes feldolgozásokat — melyek főleg művészettörténeti vonatkozásúak — történeti résszel egészítse ki. Éppen terjedelménél fogva nem léphetünk fel vele szembe a teljesség igényével, hiszen ha a városunk történetével kapcsolatos összes problémákat meg akarnék tárgyalni, akkor a 32 oldal tízszerese sem lenne elég. A mű Eger történetéből ad korszakról korszakra egy-egy képet a várost látogató idegeneknek, hogy a szép látnivalókon kívül az egri nép történetéből is maradjon meg emlékezetükben valami. Természetesen nem tagadható, hogy a címadásba hiba csúszott be. A cím többet mond, mint amit ekkora terjedelemtől, és főleg ilyen céllal írt könyvtől várni lehet. Eger középkori történeté- “ ben — melynek'megírásá- hoz mintegy másfél oldal szöveget tudtunk biztosítani — lehetnek, akik hiányolják, hogy nem említettem meg Bakócz Tamást és elődjeit, építkezéseikkel együtt. A palota és a templomok építéséről,, ameny- nyire a hely megengedi, szó esik a fejezetben. De a helyszűke miatt elsősorban azt a problémát kell felvetni, amelyik a kor legégetőbb kérdése, amely közelebb áll a néphez, jobban kifejezi küzdelmes harcait. Akik a Mátyás halála utáni évtizedek történetét olvasnák, hamar rájönnek sírra, hogy Bakócz korának nem az volt a legégetőbb kérdése, hogy menynyit építkezett az egri püspök, vagy mennyiben hasonlított annak udvara a Mátyás udvarához. Ebben a korban előtérbe nyomul a török elleni harc ügye és a jobbágykérdés. Ezzel az építkezések jelentőségét korántsem tagadjuk le, csak nem tulajdonítunk a jelzett korban azoknak olyan nagy fontosságot, mint a török elleni védelem ügyének. Ezzel nem hamisítjuk meg a történelmet, csak létjogosultságot adunk egy marxista alaptételnek, nevezetesen annak, hogy a történelemnek elsősorban a dolgozó nép életét, osztályharcát kell bemutatni. Márpedig a dolgozó nép történetében az a Bakócz mutatkozik meg elsősorban, aki kész volt eltaposni a parasztmegmozdulásokat, aki súrolta a hazaárulás határát és aki enyhén szólva részvétlen volt a török elleni harc megszervezésében. Amennyiben építkezéseik jelentősek — azt senki sem vonja kétségbe, hiszen visszatükrözik a mindenkori gazdasági alapot — a helyhez mérten meg is emlékeztem róluk. U a már a nagy építtetőkről * ■ szólunk, valóban szólnunk kell Pyrkerről is. De itt is az a helyzet, hogy elsősorban nem mint nagy építtető mutatkozik meg, hanem mint erőszakos feudális nagyúr. Pl. mikor az 1831-ben fellépő kolera idején parasztmozgalmaktól lehetett tartani, ő figyelmeztette a vármegyét, hogy azokat, akik a beszédjükkel bontják a rendet, amennyiben a megye területén megjelennek, fogassák el. Lehetne még beszélni a reform-mozgalommal kapcsolatosan tanúsított magatartásáról is. A mozgalom magyarországi viszonylatban mintegy előkészítője volt 1848-nak, népünk egyik legnagyszerűbb szabadságmozgalmának. Pyrker ebben az esetben is a konzervatív-reakciós oldalon helyezkedett el és minden erővel, az eszközök megválogatása nélkül is el akarta hallgattatni a haladó párt szavát. Ilyenformán úgy gondolom, hogy Pyrkernél is az dominál, hogy milyen magatartást tanúsított a haladó mozgalmakkal, illetve a megye dolgozó népével szemben, és másod, vagy harmadsorban jön számításba városszépítő és építő tevékenysége. Különben még a XIX. század végi helyi történészeink is elsősorban a nemzetellenességet látják meg Pyrkerben. Szederkényi Nándor pl. azt a tényt, hogy Pyrker lett az egri érsek így írja le: „... Pyrkernek ... kinevezése ... feltűnő esemény volt, mert ebben is az udvari körök nemzetellenes befolyásának érvényesülése nyilvánult, ameny- nyiben az ország egyik első méltóságának székébe német kultúra művelője, akkor hírneves német költő Pyrker emeltetett ..Jellemét, működését pedig a következőkben látja: „ ... Idegen műveltsége, udvari szokások és hajlamokkal telt modora, mely .felfelé szolgai, lefelé zsarnoki és türelmetlen, egész lénye, politikai felfogása teljesen ellentétben állott azon társadalmi és politikai osztály- lyal, melynek, mint főispán most központjává avattatott. Csakhamar megszületett... azon viszályos állapot, mely két évtizeden át annyi izgalmas eseménynek vált a vármegyében, zavaros forrásává.“ (Szederkényi Nándor: Heves vármegye története. Eger. 1893. IV. kötet, 362. 1.) U agy vegyünk egy másik * példát: ha Barkóczit elsősorban, mint építtetőt, a pápai udvarban is rosszhírű (és a maga nemében páratlan) Fuor- kontraszti építtetőjét mutatjuk be, akkor elhomályosítjuk azt a Barkóczit, aki leverte a bélapátfalvi parasztmozgalmat. Mindenesetre, ha valaki a XVIII. század püspökeit főleg az építkezésük alapján próbálja értékelni, akkor visszakanyarodna az 1920-as évek után divatossá vált fasiszta szellemtörténetíráshoz, akkor úgy állítaná be Eger történetét — mint azt már többen tették — mint a nagy püspökök építkezésének történetét. Ezzel meghamisítaná a város múltját és fátyolt borítana osztályharcos hagyományaira. Vitatott problémák adódhatnak az „Eger szerepe a végvári harcokban“ c. fejezetben. Itt ugyanis nem idealizáltam eléggé a királyt, aki figyelemmel kísérte a végvárvonal kiépítését, felszerelését. Valóban, a kamarai költségvetésekben szerepelnek is a végvárak építésével, felszerelésével és a katonák zsoldjával kapcsolatos kiadások. Azonban a számok mögött szomorú valóság rejtőzik. A költségek ellenére a várkapitányok levelei tele vannak panasszal, hogy őfelsége a király elhanyagolja a végvárak jókarban tartását. Végváraink építkezését vizsgálva, az is kitűnik, hogy alig volt olyan várunk, melynek építését, korszerűsítését teljesen befejezték volna. (Ez pedig nem minden esetben tulajdonítható a várostromoknak!) De az írásokban olyan szépen kimutatott felszerelés mögött ott lappang az, hogy a magyar gyalogosoknak még 1554-ben is a saját pénzükből kellett venni a puskaport. Van még egy másik szomorú tény is a „sokatmondó“ kiadások száma mögött: A király zsoldjában százszámra haltak éhen a végvári katonák! Akik nem jutottak erre a sorsra, azok, — a korabeli adatok tanúvallomása szerint — éhségükben koldulni és nem egy esetben rabolni voltak kénytelenek. (Bizonyára ez is a király és a haditanács „gondoskodásának“ köszönhető!). Ezekután mégsem mondhatom azt, hogy a király és a haditanács olyan nagyon a szívén viselte volna a végvárak sorsát. Igaz ugyan, hogy ha nagyobbrészt papíron is, de mégis csak megtette, hogy segítette a végvárakat. Sőt állíthatjuk azt is, hogy az 1600-as években a török nem nyert további jelentősebb területet Magyarországon. De ez nem is annyira a törökökkel a minden áron való békét kereső királynak köszönhető, hanem annak, hogy a magyar végváriak fize- tetlenül, éhezve-fázva, sőt egyenes királyi tilalom ellenére is hazaszeretetüktől vezettetve harcba szálltak a törökökkel, hogy erejüket állandóan morzsolva, megakadályozzák a további terjeszkedését. A munka terjedelme, mint azt már említettem, szűk- reszabott volt, így (32 oldalon) nem lehetett módot találni, hogy a barokk és rokokó stílusjegyeket elemezzem. De ez a mű jellege folytán nem is volt célom. Ez valóban művészettörténész feladata lenne, akár egy népszerűsítő cikk, akár egy előadás formájában. Aki az egri borászat történetével kapcsolatban kételkedik a hitelességében, pl. a középkori szőlőtelepítésnél, annak azt ajánlom, hogy nézze át a Kandra Kabos által közzétett „Szent János Könyv“-et. Ez ugyan egy kis fáradsággal jár, amennyiben latint is kell fordítani hozzá, de megéri a fáradságot, mert meggyőződhetnek a középkori adatok valódiságáról. Ennek tükrében olvassák el Komoróczy György: Borkivitelünk Észak felé. (Kassa, 1944) c. könyvnek első fejezetét, és világossá válik, hogy Egerben fejlettebb volt a borászat, mint a középkori Magyar- ország legtöbb részén. Természetesen munkámnak vannak hiányosságai. így feltétlen hiányossága az, hogy a Tanácsköztársasággal nem foglalkoztam benne. Hiányossága továbbá az is, hogy a városfejlődéssel kapcsolatban úgy lehet érteni a 7. oldal legelején mondottakat, mintha a várszékesegyház építését a XI. szd.-ra tenném. Voltaképpen ott arról van szó, hogy a város fejlődése megindult már a XI. szd.-ban. (Ez pedig egy püspöki székhelyen nagyon valószínű.) A kis- és nagypréposti lak házszámai valóban tévesek, de az sajtóhiba lehet, mert a számokat a korrektúrában kijavítottam. Ami az 1920-as évektől eltelt időszak történetét illeti, vannak hiányosságai, azonban ezek abból adódnak, hogy a legutóbbi idők helytörténeti vonatkozásait még nem dolgozták feL I nkább csak országos vi* szonylatban jelentek meg publikációk erre a korra és ha főleg azokat használjuk, valóban könnyen súrolhatjuk a frázisoskodás határát. Sőt beleeshet valaki abba a hibába is, hogy „csupán frázisok ismétlésére szorítkozik“. Ilyen frázisok lehetnek például: a munkásság bére 20—30 százalékkal csökkent; vagy: Egerben minden negyedik csecsemő elhal (1926); vagy: Hivatalosan ötszáz, de magánvélemény szerint ezerötszáz volt a munkanélküliek száma stb. Lehet, hogy mindez „frázis“, de akkor, szomorú valóságnak számított, és ami a leglényegesebb, Egerre jellemző volt. Ennél a fejezetnél különben hiányolható az is, hogy nem itt foglalkoztam a Bethleni politikával. Helyesebbnek tartottam ezt „az Egri bor“ c. fejezetben megemlíteni, hiszen a Bethlen-féle agrárpolitikának minden kellemetlen következménye elsősorban és legegzisztenciálisabban a szőlősgazdáknál és a szőlőművelő napszámosoknál volt legérezhetőbb. Válaszomat végül is azzal szeretném befejezni, hogy szívesen fogadok minden olyan bírálatot, amelynek építő célzata van. BALOGH GYÖRGY tanár • A szerkesztőbizottság a fenti cikket azzal közli, hoav e vita lezárásaként eav későbbi cikkben foglal maid állást. Röpgyűléseken vitatják az új bérezés előnyét Petőfí-altárá bányászai Nagy visszhangot keltett a Mátravidéki Tröszt Petőfi al- táró üzeménél is a bányászok új bérrendezéséről szóló, február 1-én életbe lépő határozat. Nagy visszhangot, s általános megelégedést keltett, hisz az új bérezés sokkal igazságosabb, reálisabb és áttekinthetőbb, mint az eddigiek. Régen. akár nehéz, akár könnyű munkakörülmények között fejtették is a szenet az altáró bányászai, egy tonna szén fejtéséért 296 forintot kaptak. Az új bérezés szerint 1.68 forinttól 5.93 forintig terjed az egy tonnára eső kitermelt szén bére, aszerint, hogy milyen körülmények között végezte munkáját a vájár. A fenntartóknál például iránykereset lép életbe február 1-től Az eddigi idő- illetőleg percbérezés helyett most minden elvégzett munkának, például egy ácsolatnak, meg lesz a maga ára, s az előre tervezett munka arányában 30, vagy éppen 40 forint értékű munkát kell egy nap elvégezniük a fenntartásban dolgozóknak. Külön figyelembeveszi a bérezés itt is a nehezebb munkakörülményeket, s a nehézségi fok arányában az üzemvezető 30 százalékig terjedhető pótdíjat állapíthat meg. Nagy megelégedést váltott ki az is, hogy a 100 száEgercsehi bányászai körében is osztatlan örömet keltett a bányászok új bérezéséről szóló rendelkezés. Az üzemi párt- bizottság tagjai bányalátogatásuk alkalmával meggyőződtek arról, hogy a dolgozók nagyrésze olvasta és érdeklődéssel kíséri a Szabad Nép erről szóló közleményeit. Z ám István csapatának tagjai is felismerték az új bérezés ösztönző jellegét, amely keresetüzalék felett progresszíve bérezik a bányászokat a túlteljesítés arányában. Petőfi-altáró dolgozói péntektől röpgyűléseken, szak- szervezeti megbeszéléseken vitatják meg az új bérezés alap- elveit, ismerkednek meg a február 1-én életbelépő új rendelettel. két is növeli. Elmondották, hogy az új rendszer egyik nagy előnye az egyszerű elszámolási mód. Ezután mindannyian saját maguk is kiszámíthatják, hogy a kitermelt mennyiség és a betett ácsola- tok után mennyi fizetés jár nekik műszakonként. Remélhetőleg ezzel egyszerűsödik a bérelszámolás is és kevesebb lesz a bérreklamáció, GYÖNGYÖS VAROS AN Y AKÖNYVÉBŐL Születtek: Kiss Árpád József, Rózsik Béla József, Bujdok Ernő János, Palkó Klára, Zavargó János, Ulcs-Vankó Mária, Nagy Mária, Magyar János László, Pólyák Károly, Szél István. Hevér Lajos, Lévai Katalin, Turcsányi Hedvig, Gál Csaba Zoltán, Czifrik Katalin. Házasságot kötöttek: Petrovics Péter — Szabó Mária, Tamás Gyula — Juhász Erzsébet, Csordás István — Pampuk Mária. Meghaltak: Szűcs Istvánné, Oláh Gyula Károly né. Varró Rózái, Zseli Imre és Szó Sándor. A „Csárdáskirálynő" Párádon A Mátravidéki Fémművek színjátszó csoportja január 15-én Párádon mutatta be Kálmán Imre: „Csárdáskirálynő’’ című operettjét. A szereplők közül jó alakítást nyújtott Rupcsics György, Somogyi János, Rupcsics Györgyné. A Mátravidéki Fémművek színjátszó csoportja az operettet a pétervásári járás minden nagyobb községében bemutatja. Egercsehi bányászai is felismertek az új bérezés előnyeit Öregek, fia talok téli öröm .... * . Gyorsan repülnek a szánkók a csúszós havon. Nem számú ». tízfokos hideg, népesek a ródlipályák A szeles, csípős időben még a pipa, a cigaretu izhk mint benn, a meleg szobáiban. Ez a bácsi is é étid ei _ a füstöt a megérdemelt pihenő a :t-i A hócsatázás közben eltörött a mécses, pedig el er még vig kacajjal, sikongva hógolyózta társi ez a csr'y, Népbüfé nyílik Egei b Eger város történelmi nevezetességei, gyönyörű környéke, de nem utolsósorban gyógyfürdője vonzza a kirándulók tízezreit. Eddig sok gondot okozott a vendégek ellátása, kevés volt az olyan hely, ahol jól, hangulatosan eltölthf idejüket. A Bajcsy-Ziüin utcában, a v ci kő tár helyén .• pb.itc lei., mely terv szerint naponta órán át áll a ;n»'«egek rei: kezésére, ah' 8—10-féle n étel között válogathatna! emellett bői' s italt és rászsütemén t fogyasztha a kiránduló A népbüfé február 15-én lik meg,
