Népújság, 1954. október (78-86. szám)
1954-10-28 / 85. szám
1954 október 2°. cfitörtök. NËPtl .KZfí 7 À Bélapátfalvi Cementgyár kommunistái az olcsóbb termelésért KORMOS KÁLMÁN, a Bélapátfalvi Cementgyár dolgozója építkezik. Igyekvő, szorgalmas ember, munkájával szerzett forintjain családiházat épít. De nem ő az egyedüli. Házat épít családjának Barta Sándor, Madarász Ferenc, Szabó Ferenc és még több cementgyári dolgozó. Kétségtelen, hogy a házépítés mindannyiuk- nak sok fáradságba, nagy munkába, s nem utolsó sorban sok pénzbe is kerül. Pedig lehetne olcsóbban is. Hogyan? Például úgy, ha Kormos Kálmán és társai, és a Cementgyár egész kollektívája olcsóbban termelné az építkezéshez szükséges cementet. Ha a téglagyárak, a kőbányák, a fűrészüzemek, s az ipar dolgozói olcsóbban termelnének. Tehát rajtuk, a dolgozókon múlik, hogyan élnek, s mennyi árut kapnak pénzükért. Ha a Bé’anát'alvi Cementgyár önköltségének alakulását vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az egész iparunkra jellemző emelkedés itt is fennáll. Míg 1953 harmadik negyedévében 209.58 forint volt egy tonna kiínker előállítási költsége, 1954 hasonló időszakában ez az összeg már 251.65 forintra emelkedett. 1953 harmadik negyedévében 274.94 forint, egy évvel később pedig már 282.43 forint volt egy tonna cement önköltsége. Az egész évi emelkedés 80 családi ház építéséhez szükséges cementtől fosztja meg az építkezőket. Igaz, hogy az egy főre eső termelési érték emelkedett, de ez kevesebbet er, ha még mindig drágán termelnek. MIVEL MAGYARÁZZÁK a magas önköltséget a gyár vezetői? Elmondják, hogy kevés szenet kaptak Egercsehiből és így azt a szállítási költségek miatt drága tatabányai szénnel kell pótolni. Az Egercsehi- vel való rossz kooperáció miatt azután tonnánként 70 forint a többletkiadás. A különböző kamatterhek szintén növelik az önköltséget. Ez mind igaz és elfogadható De miért nem beszélnek szívesen az olyan körülményekről, amelyek elsősorban tőlük, a gyár dolgozóitól függnek. Pedig ilyenek is vannak bőven. Másra át nem hárítható, objektív nehézségeknek nem nevezhető például az, hogy a szervezetlenség növeli a kocsiálláspénzt. A karbantartás elhanyagolása következtében nagy a szénveszteség a szénőrlő malomban. A nortalafn'tót ugvanis későn javítják meg, s addig finom por alakjában nagymennyiségű értékes szén száll a levegőbe. Délután 3 óra tájban a napsugarak még teljes erővel törnek át a klinkerégető épület üvegablakain. Bent pedig mintha csak versenytársak lennének, 8—10 villanyégő ég feleslegesen. Az anyagraktárban két 100-as égő fénye szégyenkezik a délutáni világosságban. Látszólag kis dolgok ezek, de mégis a sok kicsi sokra megy elve alapján növelik a felesleges kiadásokat. A cementgyáriak pedig éppen ezeknek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, szemethunynak felettük. A magas önköltséget csak objektív okoknak tulajdonítják, s nem gondolnak arra, hogy rajtuk is milyen sok múlik. Nem gondolnak arra, hogy jobb munkaszervezéssel, takarékossággal, nagyobb munkafegyelemmel, mennyit segíthetnének a termelésen, sajátmagu- kon. Az üzem kommunistái már sokat tettek az olcsóbb termelésért, de ez még korántsem elegendő. A júliusi taggyűléseken javaslatokat tetiek a telefon szabályozására. Ez havi 8000 forint megtakarítást jelentett. Beszéltek arról is, hogy a drága termelés egyik oka a sok szénfelhasználás. A javaslatokat tett követte. A legjobb párttagokat állították a klin- ] kerégető kemencék mellé, akik a kemencék figyelmes kezelésével, helyes adagolással javították a szénfelhasználást. TÖBBET LEHET és kell is beszélni a párttagok munkájának hibáiról. Nem lehet szó ott anyagtakarékosságról, ahol maguk a párttagok is pazarolnak. A kőbányában, Kele János elvtárs és brigádja fatuskó- kat robbantgatott, a pala termeléshez szükséges dinamittal. A felelősségrevonást természetesen nem kerülhetik el. Hiba van az alapszervezetek meggyőző agitációs munkájában is. Rendczertelenü'. vagy egyáltalán nem tartanak népnevelő értekezleteket. Így nem tudnak azonnal mozgósítani, egy-egy időszerű feladat megoldására. Taggyűléseken beszélnek ugyan az önköltség- csökkentés fontosságáról. A kommunisták többé-kevésbbé meg is értik ennek szükségességét, de a népnevelőmunka és az agitációs módszerek hiányában nem tudják ezeket kellőképpen megmagyarázni minden dolgozónak. A pártonkivü- liek legfeljebb csak termelési értekezleteken hallanak az önköltség csökkentéséről valami általános ismertetést, de ez kevés. Hiányzik az egyéni agitáció, amely a mindennapi élet konkrét tényeivel bizonyítaná be mindenkinek, hogyha olcsóbban termel, emelkedik az életszínvonala. Eredményre vezetne, ha például a népnevelő elmondaná a klinkerégetőknek, hogy milyen haszon származik abból, ha egyenletesen adagolja a szenet, ellenőrzi a hőfokot, figyelmesen éget, stb. Az értekezleti hang, az álta- 'ánosságokban való közlés nem hat a meggyőzés erejével — legalább is egymagában nem. Sokan még mindig nem szokták meg, hogy érvekkel, bizonyítékokkal agitáljanak. Kormos József elvtárs, a VIII. alapszerv vezetőségi tagja olyan nehézségekkel küzd, hogy nem tud mivel érvelni. Nem tud kellő magyarázatot adni az önköltségcsökkentés hasznosságáról. AZ ALAPSZERVEZET titkára, Horváth elvtárs és Vitányi elvtárs, az üzemi bizottság elnöke, máris segítségére sietnek magyarázatukkal. „Nem parancsoló hangon és nem is észszerűtlenül kell agitálni. Beszéljen arról a dolgozóknak Kormos elvtárs, hogy ha takarékoskodnak az árammal, nem égetnek feleslegesen nagy égőket, nem járatnak feleslegesen motorokat, akkor a megtakarított energiát a termelő gépeknek adhatják. Ezzel több cementet termelnek, nem szenved hiányt a tervteljesítés, lesz igazgatói alap, több lesz a kereset. s a prémium is." Ilyen hangon kell beszélni a Cementgyár minden dolgozójával. Ha a dolgozók megértik, hogy az olcsóbb termelés az ő érdekük is, ha tudják azt, hogy minden kilogramm megtakarított szén minden kilowatt megtakarított áram több cementet jelent, akkor bizonyára jobban is dolgoznak. Elvégre ki ne fáradozna szívesen azért, hogy olcsóbban jusson a cementhez, olcsóbb árut adjon a falunak, s cserébe a parasztság olcsóbban lássa el őt és családját hússal, zsírral, tejjel, stb. A Cementgyár kommunistái akkor végeznek jó munkás ha megértetik mindenkivel, hogy életszínvonalunk emelése csakis rajtuk múlik. Javítanivaló elsősorban a népnevelő munkánál van. Igen hasznos lesz, ha ezután havonként értekezleteket tartanak a népnevelő felelősök részére, ahol beszámolnak végzett munkájukról, megbeszélik problémáikat és tájékoztatásokat kapnak. Javítja a népnevelő munkát az alapszervezetnél kéthetenként megtartandó tapasztalatcsere is. ahol a jó agitáció módszereiről beszélnek. Nagyban javítja a munkát a vállalat vezetőségével való jó együttműködés is. A vállalat vezetősége adjon a párt- és szakszervezetnek megfelelő tájékoztatást, közölje melyik üzemrészben magas az önköltség, hol vannak olyan hibák, ahol elkel a kommunisták. a népnevelők segítsége. A Cementgyár dolgozói az utóbbi hónapokban már sikerrel oldották meg a tervteljesítés nagy feladatát. Következő lépés a magas önköltség csökkentése, s ezzel együtt a termelékenység emelése. A feladat nehéz, de nem megoldhatatlan. Népünk azt várja a cementgyáriaktól, hogy a kommunisták vezetésével, a dolgozó tömegek támogatása vil. győzzék le ezt az akadályt is. Császár István Építkeznek termelőszöve tkezeteink fa'tai dolgozók a Szabad Föld terjesztőiéért Október 10-én Kaiban gyűlést tartottak megyénk postahivatalainak hírlapfelelősei, ahol a pártsajtó terjesztésének feladatairól beszéltek. Komódi Miklós elvtárs, a Miskolci Postaigazgatóság hírlaposztályának vezetője ismertette a hivatalvezetők, hírlapfele'.ősök, kézbesítők fel-, adatait. Elmondotta, hogy a nártsajtő, különösen a Szabad Föld, milyen segítséget ad a dolgozó parasztságnak. Ebből következik az a feladat, hogy a postais dolgozóknak még jobb munkát kell végezni a pártsajtó terjesztésében. Chrametz elvtárs. a pétervásári körzet hivatalvezetője elmondotta, hogy eddig is jó munkáit végeztek és Ígéretet tett, hogy a szövetkezetben nagyobb segítséget fog adni a körzetéhez tartozó hivatalok hírlapfelelőseinek és kézbesítőinek. Versenyre hívta Heves megye góchivatajait és vállalta, hogy á negyedik negyedévben tel'esítik példányszám- tervüket. A hatvani posta hivatalvezetője. Kővári elvtárs vállalta, hogy november 7-re 100 dotgozó paraszthoz juttatják c' pártunk paraszti hetilapját, a Szabad Földet. A lelkes fela'án- lásokhoz csatlakozott a gyöngyösi postahiva'al hírlapfelelőse, Dobos elvtárs és ő is vállalta, hogy 100 előfizetővel emeli a Szabad Föld olvasótáborát. A többi hozzászólásokból is kitűnt. hogy a postás dolgozók miiven fontosnak tartják a pártsajtó terjesztését. Megyénk valamennyi post ír dolgozója felvilágosító munká val hívja fel a dolgozó parasztság figyelmét a megjelent cikkek fontosságára, és magyarázza meg mindenkinek, hogy a pártsajtó olvasása nélkü'özhe- tetlen mindennapi munkájuk elvégzéséhez. A postai felsőbb szervek adjanak nagyobb segítséget a kézbesítőknek és a hír- lapfe’elősöknek. Az értekez let lelkes hangulatban ért vé get. Tóth József A kerekharaszti Uj Élet tsz tagjai negyvenférőhelyes tehénistállót, tízfércihelyes eertésfiaz- tatót, 150 süldő részére alkalmas ólat és tízvagonos magtárt építenek. A tsz vezetői az ősz beálltával megkétszerezték az építőbrígáid tagjait, hogy még a ihaltak az utcák. Egykét öregasszony tipeg az út közepén, odább, ahol tocsogóssá szélesedik az árok vize, kacsák szürcsölnek, távolról szekérzörgés — egyéb semmi. Csend üli uralmát Kisköre felett. De csak benn a faluban. A határban annál zaI josabb az élet, mintha ideköltözött volna minden zaj, zsi- bongás, minden vidámság: az egész falu. A puhán melengető őszi nap magasra hevítette a munka lázát: szaporodnak a barázdák, egymás után fordulnak ki a fekete földből a cukorrépák, vágják, rakják, hordják a szárat. Serényen dolgozik a falu népe. A régi vasúttöltés mellett félholdas cukorrépatábla hú- ~ódlk. A tábla közevén nagy kupacokban o kiásott répa, a kupacok között pedig Varga i László és családja. Fejelik a j répát. Megtisztítják levélzeté- l tői, aztán a hasas répákat I egy halomba dobálják, hogy könnyebb legyen a pakolás. Itt dolgozik gyors kézzel Vargá- - né is, sőt még a négyéves kis $ Varga is ott cstlik-botlik a I kupacok között kék mackójában. Dolooztk az egész család — utoljára az egyéni földön. Varga László héthold/ts és felesége, a minap lépett be a helybeli Dózsa termelőszövetkezetbe. — Ez a kis répám van még, betakarítom, oszt kész — ereszkedik térdeplésből a sarkára Varga. Kaptam egy kis sza- adságot a szövetkezetemtől... Így mondja: „szövetkeze- •* tem“ — pedig talán egy hónapja, ha benn dolgozik. fagyos idő előtt elkészüljenek a munkával. Az istálló és a magtár már tető alá került és rövid időn belül befejezést nyer a sertésszállások építése is. A hatvani Petőfi termelőszövetkezetben is Rt/ors ütemben, folyik az építkezés. A tsz szorgalmas tagügy látszik, máris a szívéhez nőtt. — Tudja, nehéz dolog jószág nélkül bajlódni ennyi földön, Mert, hogy jószágig még nem jutottam. Ló sincs, csak malac. Cseléd voltam világ életemben, míg ezt a földet meg nem kaptam az államtól. Igyekeztem én nagyon, de jószág, meg trágya nélkül? ... Nehezen ment. — ügy volt aztán, hogy az asszony dolgozta a földet, én meg eljártam ide-oda munkára, hogy megkeressem az igára, fuvarra valót. Nem is kellett éngem olyan nagyon agitálni. mikor beléptem a Rákócziba. — Az első típusú? Bólintja, hogy igen. — De valahogy nem tudtam én ott megszokni. Nincs meg az egyetértés, hát megvan a cipódós. Azt meg én sehogysem szívelem. Mondtam az asszonynak, be kéne lépni az őszön a Dózsába. Mert tudja, igen jó híre van itt a faluban a rizses- csoportnak ... Márcsak ÍQV hívjuk magunk között ... Nagy család az, jó az egyetértés, jó az elnök is... szóval jó itt dolgozni. Az asszony látszólag nem figyeli beszélgetésünket, szaporán gyilkolja a répákat, egymás u‘án „hullnak a porba" a répák fejei. De a „nagy csa- lád"-ra felfigyel. ' jai részben saját erőből, részben állami segítséggel építik a 60 férőhelyes tehénistállót és 40 sertés részére fiaztatót. Vállalták, hogy ezt a munkát a ta- nácsválasztás tiszteletére befejezik. — Az az, nagy család. Már az asszonyok messziről kiabálnak mind, hogy Varga bácsi.» azért jó ez a csoport, mi? Meghökkenek egy pillanatra. Na, csak nem valami családi tragédia bontogatja előttem szárnyait, pontosan a répaföld közepén? De nem, nincs baj. Bármilyen komoly is a hang, az asszony szeme köré gyűrűződő ráncok a mosolyt rejtegetik nagy titokban. — Az ám — kap a szón az ember. — Valóban, én alig ismerem a fehérnépeket, de dk engem annál jobban. De hát lehet ezen csodálkozni? — húzza ki magát térdepelve, nagy komolyan. — Node, nemcsak az asszonyokkal, az emberekkel sincs bajom. Kocsis voltam, bekapcsolódtam mindjárt a párommal — bök a félcserje télé, minden félreértés elkerülése végett — a rizs cséplésébe is... Úgy, hogy van már vagy 30—35 egységem. Szívesen fogadtak, szívesen dolgozunk. enn a szövetkezet új irodaházának udvarán, a lócákon ülve beszélgetünk d Molnár Istvánnal, a Partizán-brigád vezetőjével, meg Szántó elvtárssal — aki később jött meg, valami hivatalos dolgáról — a Dózsa elnökével. Tőlük is meg lehet tudni, hogy nemcsak a földdel bánnak jól itt, a szövetkezetben, de az emberekkel, az Gyurkó Géza: A nagy család Százötven tégla (Tudósítónktól) |y| agdika kar™ - társnő, a lu- dasi földművesszövetkezet építőanyag- telepének pénztárosa, jóleső érzéssel tette le a tollat és elégedetten mormogta a vele szemben ülő embernek: „Végre eljött az anyagkiadás beszüntetésének az ideje. Milyen jó is, hogy Fehér kartárs így rendelkezett, Ezután -viyagot csak 13 óráig lehet kiadni. Ha valaki később jön, meg kell neki magyarázni, hogy másnap jöjjön. Hogy az isten tartsa meg Fehér kartárs jó szokását“ — mosolygott Magdik a kartársnő, majd hirtelen Pápista Lász’ó- né is ijedten meredt az ajtóra, ahonnan erélyes kopogást hallott. A kopogtató meg sem várva a „tes- sék“-et, benyitott. „Honnan jött és milyen ügyben“ — kérdezte Magdika kartársnő gyanakodva. — „150 darab téglára - lenne szükségem“ — felelte a nagybajúszú parasztember. — „Nem lehet, elmúlt a kiadás ideje már hat perccel“ — és a siker kedvéért a pénztárosnő a vekkerórát mutatta. . — „De kérem szépen, holnap vetni kell. nem jöhetek megint Vécsről, ami oda-vissza 30 kilométer. — Semmi kérem, nem tudunk téglát adni, még ha tudnánk, akkor serri adhatnánk, mert a pénztárkönyvet már lezártuk — válaszolta hűvösen a pénztérosnő. — Már még se tessék olyan szívtelen lenni, bogy mégegyszer kocsi- kázzák ide Vécsről. — De értse meg bácsikám. nem rajtam múlik, pénzt nem vehetek fel, mert itt a fiókban nem tarthatom, viszont haza nem vi- hetem, mert az szabályellenes. És Molnár István kétholdas vécsi dolgozó paraszt le- horgasztott fejjel ballagott ki az irodából. Az udvaron leült egy padra, cigarettára gyújtott és várt. Mintha csak arra várt volna, hogy Magdika kar-_ társnő kemény gzí- ve kis idő múlva meglágyul és megkapja a téglát. De- hát az a szív nem olyan „fából volt faragva“, hogy egykönnyen meglágyuljon. így telt az idő, miközben reménye már kezdett össze- omlani, akár a roszszul épített téglafal. Azaz mégsem, mert Molnár István mégis csak megkapta a téslát. Vájjon mi történt? Taián tényleg meglágyult az előbb még kemény szív? Oh dehogy! Svei- czer János, a járási tanács ipari előadója éppen kint járt és amikor megtudta, hogy Molnár Istvánnak üresen (kell hazamenni, bement az irodába. De a pénztárosnő még mindig makacsko- dott, végül beleegyezett abba, hogy Sveiczer elvtárs felhívja Fehér kartársat, a főnököt. De íme, mi történt. Akkor meg Fehér kartárs makacskodott. Száz szónak is egy a vége. Molnár István végül is megkapta a téglát és másnap már vethetett odahaza. De a pénztárosnő nagyon bosszús lett és egyre azt rebeg- te „bárki megy a telepre, az mind csak parancsolni akar.“ De kár, hogy a kartársnő nem tudja: társadalmi ellenőrzés is van a mi országunkban és ez alól még a hidasi földművesszövetkezet építőanyagtele--' pének a pénztárosa sem kivétel. Erki János Kedves vendégek az Október 25-én este kedves vendégek érkeztek az Egri Dohánygyárba. Az üzem MNDSZ- tagjai gyűlést tartottak, amelyre meghívták az öt r»p;a hazánkban tartózkodó szovjet nőküldöttség tagjait. Besötétedett, mire a városi és a megyei MNDSZ vezető asszonyaivá! karöltve megérkezett Valentina Vasziljeva, az orvos- tudományok doktora, a moszkvai II. számú orvosi intézet tanára. Zoja Mironova, a moszkvai városi szovjet VB elnökihelyettese, az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsának íagia, a technológiai tudományok kandidátusa, Praszkovia Malinyina, Sztá’.in-díjas kolhoz- elnöknő, a Lenin-rend többszörös tulajdonosa, a Szocialista emberi lélekkel is. Pedig ahhoz is kell ám a szakértelem — nem is kicsi. A belépni szándékozó nem könnyen választja az újat. Tanakodik, tapogatózik, míg a nagy döntés megszületik lelkében. Ës kívánja, igényeli — jogosan — hogy a döntéshez méltóan fogadják élete nagy-nagy eseményét. Az első benyomás, az első szíves vagy szívtelen szó, mély nyomot hagy az ember lelkében. ogy aztán ezt ilyen tudatosan tudják-e vagy sem a Dózsában? — ezt nem lehet tudni. — De hogy szíves szóval, meleg szívvel fogadják az új belépőket — van belőlük több mint hetven — az egyszer bizonyos. Megkérdik, hol kívánnak dolgozni: az állattenyésztésben-e vagy a növénytermesztésben, de még azt is, melyik brigádban. Meri hiszen örök igazság az, hogy ismerősökkel, komákkal jobban megy a munka, vidámabb az élet. Egy-egy „öreg" szövetkezeti tag a szárnya alá veszi az újakat, segíti az első lépéseket, akárcsak a kot- lós a csibéivel. Tolmács Juliska például Vízikeleti Piroskát, meg Kolozsvári Verát vette védelmébe — s milyen jól dolgozott a három lány! Ki egy hete, ki egy hónapja hogy belépett a Dózsa szövetkezetbe. De, aki nem idevalósi, az már nem is tudná kirostálni a régiek közül az újat — úgy eggyéforrtak a rövid idő alatt, az őszi munka nagy lázában. S így van ez rendjén,« Egri Dohánygyárban Munka Hőse, valamint Tatyána Szanyko, az Ukrán Szakszervezeti Tanács tagijai Az üzem vezetősége néhány üdvözlő szó után felvezette a küldöttséget a nagyterembe, ahol Tóth Istvánná beszédé befejeztével éppen a hozzászólásoknál tartottak. Pár percre megszakadt az értekezlet és a vendégek hatalmas tapsvihar közepette foglaltak helyet az asztaloknál, a többszáz boldog magyar asszony között. A bemutatkozások után Bata Józsefné átnyújtotta a virágcsokrot, elmondotta az egri dolgozók' üdvözletét, jókívánságait, majd a küldöttség tagjainak ci- garettacsomagokiat ajándékozott. Mintha mindig együtt éltek, együtt dolgoztak volna, úgy folytatták a hozzászólásokat. Preselndorf Rlchárdné, Szunyt Jánosné itt ígérték meg, hogy továbbra is jó munkát végeznek és kiveszik részüket az MNDSZ-munkából is. A küldöttség részéről Zoja Mironova megköszönte a kedves fogadtatást. Beszélt arról, hogy a magyar és szovjet nép barátsága már .a Honvédő Háború idején kezdődött és azóta kísérik figyelemmel a magyar nép életét, munkéi'át. örült, hogy az MNDSZ meghívására eljöhettek Magyarországra tapasz.adatcserére. Úgy érzi — fejezte be a hozzászólását — hogy ez a találkozás még jobban megerősíti a szovjet és a magyar a asszonyok barátságát. A Dohánygyár dolgozói azután kérdéseket intéztek a küldöttség tagijaihoz. Kérdeztek az ifjúság életéről, a szovjet dolgozók munkájáról, elért eredményeikről, mezőgazdaságuk fejlődéséről. A kérdésekre is Zoja Mironova válaszolt. Elmondotta, hogy ifjúságuk mindenütt helytáll, szorgalmasan tanul és a jól végzett munka után a pihenéstől, szórakozásból, sportból is kiveszi részét. Elért szép eredményeikről is szólt néhány szót, majd elmondotta, hogy az asszonyok nyugodtan dolgozhatnak, mert gyermekeikre féltő gonddal vigyáznak a napközikben. Búcsúzás előtt megígérték egymásnak, hogy a következő hónapokban együtt versenyeznek a termelésben. — Várunk '••enneteket, ti Is gverlek el Vioszkváha, látogassatok meg minket — mondották, amikor beszálltak a kocsiba. A Dohánygyár dolgozóinak fe- é; the te tien, kedves élménve volt a szovjet asszonyok baráti látogatása.
