Népújság, 1954. július (51-59. szám)
1954-07-11 / 54. szám
Î954 július tt. vasárnap. NÉPÚJSÁG 3 Az új félév első napjain Petőfibányán- HŐSI HARC A VIHARRAL NEHÉZ LENNE megmondani, hogy miért, de nagyon szeretek bányászokkal beszélgetni, róluk írni. Az az egyszerűség, amely valamennyinél megmutatkozik; az őszinteség — amely szavaikból érezhető; a nagy szeretet — amely munkaközben oly forrón izzik bennük, a bátorság és a hősiesség számtalan példája ... talán ezek hozták őket oly közel hozzám. Szívesen hallgattam szavaikat akkor, amikor vállalásaikról beszéltek, velük éreztem a verseny egy-egy nehéz, küzdelmes frontcsatájában, 'és az ígéretek teljesítése után én is osztoztam örömükben. Milyen büszkeség töltött el, amikor meghallottam, hogy Petőfibánya féléves tervét 107 százalékra teljesítette! Még az elmúlt hét végén felkerestem őket, hogy saját szavaikból tudjam meg, milyen 6zép eredmények, hőstettek születtek az új félév első két napján. De az élet eseménynaptárát olykor nem. lehet befolyásolni, nem minden úgy történik, ahogyan azt szeretnénk, ahogyan előre elhatároztuk. Az új félévet, a többórás nagy vihar miatt, adóssággal kezdték, tervüket még teljesíteni sem tudták. S mégis, úgy érezzük, azok az emberek, akik a vihar ideje alatt, a föld mélyén dolgoztak, akik alig néhány óra alatt szinte levegő nélkül 70— 80 százalékot értek el, valamennyien hősök! És ezek a hő- 6ök még közelebb kerültek a szívemhez. Ott ültem Deesl Sándor frontmesterrel szemben, és amíg a történetet mesélte, én szótlanul jegyeztem, ★ MÁR A DÉLUTÁNI órákban egyre több fekete felhő bolyongott az égbolton. Az órák még nem ütötték el a tizet sem, mikor a haragos fellegek már vésztjóslóan tornyosultak a házak, földek fölé. A bányában műszakváltás volt. A koromfekete éjszakában csak a kis bányászlámpák fénye jelezte, hogy munkába igyekeznek az emberek. Egyszerre, mintha az égbolt nagy ajtaja kicsit kinyílott volna és a nyíláson keresztül a földre szűrődött hatalmas szobájának éles fényéből: nagyot villámlott, majd erős dörgés rázta meg a földet. A vidék felett most már a szél vette át az uralmat. Egyre nagyobb erővel I rángatta a magas jegenyefákat, úgy tépázta koronájukat, mint-! ha régi adóságukért fizetne. , — ROSSZ IDŐT kaptunk az éjjelre — mondotta valaki a befelé induló népesben, amikor a látóhatáron körülnézett. Hűvös volt az idő, a vadul száguldó szél még barátságtalanabb képet festett. Az emberek begombolták a kabát felső gombját is. — Csak még munkánkban is meg ne zavarjon — így szólt az egyik. Mire beértek munkahelyükre, kint már tombolt a vihar. Munkához kezdtek, de mintha az egyre inkább elkeseredett idő nyomot hagyott volna bennük, nem haladtak jól a munkával. Idekint valahol a mérges szél éppen a villanyoszloppal viaskodott. Az oszlop merevsége egyre nagyobb méregbe hozta, mindenáron győzni akart. Megfeszített erővel, teljes „testét“ bevetette a csatába és elszakította a villanydrótot. Az órák féltizenkettőt mutattak. A föld mélyén elsötétedett mindent, lehúnyták szemüket a villanyok, megállt a szállító- szalag, nem működött a ventilátor. Az emberek elszoruló szívvel álltak a kis bányászlámpa fényénél, majd letették a szerszámokat. A brigádvezetők összehívták őket és rövid megbeszélést tartottak: mit csinálnak addig, amíg újból kigyúl a fény. Decsi Sándor és bányásztársai úgy határoztak, néhányan a brigád tagjai közül rendbehozzák a favágatot, mások feltakarítják a szállítóvágatot és ha még mindig nem tudnak dolgozni, szenet készítenek elő. EGYETLEN pillanatig sem szünetelt a munka, a bányászkezek nem tudnak tétlenül pihenni. Kint már minden percben csattogott, dörgött, a nagy dörgések sokszor a lábuk alatti talajt is megrendítették. Decsi Sándorék az új szén előkészítésén dolgoztak. Egyre fáradtabbnak érezték magukat, s mintha valami megerőltető munkát végeznének, úgy egyenesedtek fel olykor és mély lélegzetet vettek. Ezt sem tehették mindig. A bánya levegője fogyóban volt — nem dolgozott a szellőzőberendezés — takarékoskodni kellett vele. Ki tudja, meddig tart még az áramszünet, és addig nagyon nehezen, vagy sok helyre egyáltalán nem is juthat a szabad, friss levegőből. Nem is szóltak egymáshoz — beszéd közben több levegőt fogyasztanak — csak csendben végezték munkájukat. Milyen hosszú ilyen körülmények között még tíz perc is, hát még négy és félóra. És ők panasz nélkül végig dolgozták ezt az időt. A villanyfényt a hajnali négy óra hozta meg. I Megindult a szállítószalag, a bánya levegője is elviselhetőbb I lett. A brigádok megkezdték a szénfejtést, és talán csak a kongresszusi hét alatt dolgozi———— tak olyan szívből és teljes akarással, mint ezekben az órákban. A műszak hátralévő idejében, két-három óra alatt igazán szorgalmas munkával sikerült elérni a 70—80 százalékot. Amíg idekint elcsendesedett a vihar és újból megtisztult az ég, bent a földben megállás nélkül, egyre lendületesebben dolgoztak a bányászok. BÁRMENNYIRE igyekeztek, -a közel öt óra hiányát nem lehetett behozni, az éjszakai műszak eredményét a többi műszak sem tudta 100 százalékra kerekíteni ezen a napon. De Petőfibányán nem azok az emberek élnek, akik elkeserednek az új félév nehéz kezdése miatt. Alig álltak meg a kis népes kocsik a felszínen, amikor az emberek szívében új határozatot gyújtott a munka- szeretet: o vihar okozta lemaradásukat még július első dekádjában behozzák. K A vihar óta eltelt néhány nap alatt a petőfibánvai bányászok újból megmutatták, hogy a tettek emberei és ígéretüket valóra váltják. Decsi Sándor és 21 társa 179.2 köbméter szén kifejtésével 161.2, Harangozó József 190, Boldoczi András 145 százalékot ért el. A közelgő bápyásznap és az alkotmány ünnepe pedig újabb felajánlásokra buzdította őket. A soksok terven felüli, jobb minőségű és olcsóbb szén kitermelésével teszik a két napot még nagyobb ünneppé. Dobai Margit A minisztertanács segítsége a hevesmegyei felhőszakadás károsultjainak A minisztertanács az emlékezetes hevesmegyei felhőszakadás károsultjainak megsegítésére, az épületekben keletkezett károk helyreállítása céljából egymilliókétszázezer forint rendkívüli térítésmentes segélyt és a _csa- ládiházépítés kiszélesítésére 700.000 forint OTP-kölcsőnt biztosít. Az építkezéshez szükséges anyagokat a TUZÉP útján bocsátja a lakosság rendelkezésére. A minisztertanács ezen felül a megrongálódott közművek helyreállítására egymillió forint előzetes hitelt, a károsultak megsemmisült ingóságainak részbeni, vagy teljes kártalanítására pedig 300.000 forintos hitelelő- leget juttat a megyei tanácsnak. | HÍREK — MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT EGERBEN a kézműipari vállalat, mely közvetlenül a lakosság kielégítését szolgálja. Gyermekruhát, férfi- 'és gyermekfehérneműt, dísztárgyakat (fából, nádból), kukoricafosztásból lábtörlőket készítenek itt, — GAZDAGYÜLÉST TAR TOTTAK az elmúlt szombaton Sarud község élenjáró dolgozó parasztjai, ahol vállalták, hogy egymást segítve, augusztus 15-re — tehát a határidő előtt öt nappal — elvégzik a cséplést. Hogy ezt teljesíteni tudják, a behor- dást is úgy végzik, hogy a cséplőgép fönnakadás nélkül mehessen egyik háztól, a másikhoz. — a papírgyűjtő hónap keretében az úttörők és DISZ-fiatalok július 10-ig 330 mázsa hulladékpapírt, és 135 mázsa rongyot gyűjtöttek össze. A gyűjtés eredményének végleges kiértékelése július 15-e után lesz, melynek alapján a legkiválóbb eredményt elérő úttörők és DISZ-fiatalok. jutalmazva lesznek. — SARUDON is folyik már az aratás. A hét elején kezdték és az esős idő ellenére is — pedig majdnem minden nap esik — körülbelül 25 katasztrális holdon ősziárpát, vágtak le, amiből holdanként átlag' 12 mázsás termés várható. Jó a kilátás a búzatermésre is. Jól halad a növényápolás is a nagyteleki állami gazdaságban Jól halad a munka a nagyteleki állami gazdaságban. A gazdaság dolgozói eddig a jó növényápolás mellett learatták 60 hold ősziárpájukat és a 120 katasztrális hold búzát. Az aratási munkák mellett nagy gondot fordítanak a növény- ápolásra is, 150 hold cukorrépájukat szépen kiegyelték, sa- rabolták, egyszer lókapálták, egyszer mélykapálták és még gazoló kapával is dolgoztak rajta. Lóheréjüket már másodszor kaszálták le. Hat aratócsoportjuk között élénk verseny folyik az elsőségért. Legjobbak: Kulacsek munkacsapata, de mindig nyomukban halad a Vass és Orosz munkacsapat is. Július 12 én három cséplővel megkezdik a cséplést is. Erről Virágh elvtárs agronómus így beszél: Első gabonát a hazának adjuk, de nem feledkezünk meg a jövőévi vetőmag biztosításáról sem. A nagyteleki állami gazdaság Cserna-brigádjának négy munkacsapatvezetője: Bíró Jánosné, Kállai József né, Urbán Gyuláné, Kecskés Istvánná * ★ ★ A hatvani II. számú általános Iskola fiataljai segítik a nagyteleki állami gazdaság növényápolási munkáját. Pihenő a munka közben. SZÉP MEÇYÉNK — SZÉP TÁJAIN Tiszamenti emberek I i. Sokszor hallottam olyan beszélgetést, amelynek tárgya az volt, hogy melyik tája legszebb a mi hazánknak. Arra is emlékszem, hogy a vitatkozók nem tudtak megegyezni, mert ki-ki védte a maga igazát. Ki is tudná azt eldönteni, hogy melyik szebb: a Mecsek, vagy a Bükk? A Hortobágy, vagy a Balaton? Az utóbbi emberöltő két nagy világégése sok magyar embert kényszerített arra, hogy szülőhazájától ezer kilométerekre fekvő tájakkal, emberekkel ismerkedjen meg. Látta a magyar ember az Alpokat, szétnézhetett Ukrajna mezőin, a világ legkülönbözőbb tájain. Az emlékezet megőriztfe ezeket az idegen tájakat és en-, bereket. Hiába voltak esetleg meseszépek, nem szorították ki a magyar szívből a magyar tájat. A szebb, mindig a hazai föld marad. Napjainkban hazánk legszebb tájaival ismerkedhetünk meg. Nagyapám még végig küzdött egy életet a Hortobágy szélén, hogy Debrecennél nem volt messzebb. Az unokája már látta a Balatont, a Mecseket, a Tisza— Duna közének dombjait és jó ismerőse a Bükk. A mindennapi munka végzése közben az egyes tájakon élő ember tálán észre sem veszi, hogy milyen szép az a vidék, ahol életét egyre szebbé teszi. A sivárnak, kietlennek hitt Alföld pedig csodálatosan szép Petőfi sze- Vnével, aki szerelmese volt a Kiskunságnak, az „őrült' T' szának. Vagy T„.nási Áron, a havasi világ bemutatója hívta fel figyelmünket a hegyvidék 'szépségeire. A művészek egész serege tárta fel ecset tel, a szó eszközével, a zene hangjaival hazánk tájainak szépségét. A mi megyénk természeti szépségekben rendkívül gazdag. Területének déli része alföld, majd észak felé haladva szelíden hajló dombok következnek és a nagy hegyek teszik teljessé. Sok írás méltatta már eddig a megye hegyes vidékeinek szépségét. Szóltak a hatalmas építkezésekről, az üdülőkről, közöltek szép képeket a kanyargós hegyi utakról. Kétségtelen, hogy Heves megyére a hegy jellemző. De van a megyének más tája is! Délkeleti szegélye: a Tisza. Az az érzéAzt, hogy kö arról veszi észre az ember, hogy dúsafcb a növényzet: több a bokor, a fa. Poroszló, Sarud, Ti- szanána, Kisköre: tiszai falu, az itt élő emberek tisztamenti emberek. A folyó közelsége befolyásolja életüket. A Petőfi idejében láncát letépő, őrülten vágtató Tisza egy egész élet munkáját tette tönkre, hegy aztán lassacskán visszaadja azt, amit elrabolt. A tiszamenti emberek ilyen kiszolgáltatottsága már a múlté. Most is szeszélyeskedik a Tisza. de a jól megépített gátak, az emberi akaraterő megfékezte. Vizéből a duzzasztók óriási mennyiséget emelnek ki naponta, hogy a mellette fekvő rizsföldekre zúdítsák. Igen, a rizs hazája lett a Tisza-mente, és a rizs új foglalkozást adott ci/ itt élő embernek. Ez az egyik legjellemzőbb, amit a kezdet kezdetén megállapíthatunk. Szinte valamennyi ember érdekelt a rizstermelésben. A halászat is kenyeret ad több sem, hogy elfeledkeztünk kissé erről. A Tisza a mi megyénk folyója is, itt is élnek emberek, akik a holnapot építik nagy igyekezettel. Megyénk nagy emberei is keveset írtak a Tiszáról. Eger nagy fia, Gárdonyi megörökítette a várat, a Tiszáról, a tiszamenti emberekről nem írt. Ennek a kis írásnak nem az a feladata, hogy nagy emberek munkáját pótolja. Csupán néhány vonással akarja megmutatni, milyrenek azok a tájak, ahol a Tisza folyik ég hogyan élnek a tiszai menti emberek 1954 júliusában, zel a Tisza, családnak, akárcsak a hajózás. Tiszanánán, a Dózsa termelőszövetkezet irodájában csak a könyvelő ül tengersok papír között. Nyár van, jó idő, július. Mindenki a határban van és dolgozik. így csak néhány adatot kaphatunk az irodában a rizstermelésről. Mióta termelik Tiszanánán a rizst? — ez az első kérdés. A telepet 1950-ben létesítették, 1951-ben takarították be az első termést. A felszabadulás előtt csak a fűszeresnél láttak rizst a ná- ngiak. Hihetetlennek tartották az emberek eleinte — folytatja a tájékoztatást a könyvelő elvtárs — hogy itt is megterem. A Tisza mentén nagy területek álltak kihasználatlanul. Olyan szikfoltos területek. Itt terveztük a telepet. Csábított bennünket a nagy haszon, amelyről egyre többet hallottunk 1950 táján. Nagy segítséget nyújtott a kormány, amelyhez hozzátettük a magunk erejét — és rizstelepünk lett. Negyven, száz, százhúsz — így emelkedett holdakban kifejezve a termelés mértéke. Nagyszerű ember a rizsfele'.ősünk, Cs. Kovács János. Állandóan a telepen van. Nagygazdák cselédje volt... Folyik a beszéd és élesen elválik a múlttól a jelen. Az igaz, hog$ sok munka van a rizssel, folytatja a könyvelő elvtárs — de megéri, nagyon megéri. Minden nap 30—40 embert foglalkoztat, mert a rizs olyan, hogy mindenkor lehet dolgozni benne. Még ha esik, akkor is. A múlt esztendőben hat-nyolcezer forinttal növelte egy-egy tag jövedelmét. Vannak hibák, de ezekről úgy beszél a csoport könyvelője, mintha máris a múlté lennének. Reméljük, így is lesz, mert az a gép, amely a megnagyobbított telepré több vizet kell, hogy zúdítson, jövőre már ott áll a Tiszaparton, hogy tovább növelje a szövetkezet tagságának jövedelmét, meg azo- két az egyéni gazdákét, akik szintén termelői ennek a magyarrá lett növénynek, A legjobb rizstermelő Kiskörén lakik, a megye legdélibb csücskében. Még nem is találkoztam vele, amikor már ismertem. Zárszámadás óta róla beszél a falu, az egész környék. Ezer munkaegysége után 12 mázsa rizst ’kapott a múlt esztendőben, ami 24.000 forint bevételt, azaz egy szép családi házat jelentett, melyet már birtokba is vett a népes család. Talmács Pálékhoz akkor érkeztem, amikor a vacsora- asztal mellett ült a család, az új ház szőlővel befuttatott verandáján. Talmács néni gyorsan széket töröl — nem tudom miért, hiszen tiszta volt törlés előtt is — mert a, vendégnek megjár a tiszteiét, a tisza- menti ember nagyon vendég- szérető. Ez az egyszerű parasztember — Talmács Pál — most cigarettára gyújt. Hüvelyt vett elő és finom vágott dohányt töltött. Utóbb gondoltam csak arra, hogy Talmács Pálnak, ha itt marad a múlt, a tíz gyerek mellett nem állna módjában most engem is finom cigarettával megkínálni. Napbarnított arca mosolyog, ahogy megtudja jövetelem cél ját. — Nagv sor ez, hosszú eset, nem győzöm én azt egy ültőhelyben elmondani — kezdi meg a beszélgetést. Negyvenöt esztendős vagyok. Borsodban születtem. Tizenkétesztendős koromban kezdtem szolgálni és attól kezdve „pukkancs“ (kisbéres) voltam, amíg meg nem nősültem 1934-ben. Ide, Kiskörére úgy kerültem, hogy az apám is cseléd ember volt, aztán egyik uraságtól a másikhoz vándorolt családostól. Mikor megnősültem, megkértem a püspöki uradalom „tekintetes“ főintézőjét, hogy egészbéres cseléddé „léptessen elő“, mert hát családosodni nerrt elég a három fertály konvenció. Nem adta meg. Én is. mint annak idején az apám, új gazdát kerestem. Gréfli „nagyságos“ úrhoz vetett a sors. Fejős lettem .. ; Még megpróbáltam egy-két urat szolgálni, de ezt már ne hallgassa meg, nem érdemes . ; : ' Láttam, hogy sietni akar, mielőbb elérkezni a mához, így nem erőltettem a dolgot. Egy-két szót mond a földosztásról, arról az időről, amikor újgazdaként gazdálkodott A nagy beszélgetést tehénbőgés zavarja meg. Az ártatlan jószág nem tud bejönni.. j Van az is — mutat a tehén felé, meg koca-disznó is. ;, Talmács Pál az elsők között lépett be a szövetkezetbe. — Hogy jó órában mondjam, nem is csalódtam. — A rizsről már valamit, meg az új házáról — szakítom félbe. — Nem az én érdemem, mindenkié, aki dolgozott, mert magunktól a rizstelepet nem tudtuk volna megépíteni. Most 160 holdas a telepünk. A termés még jobb lesz, mint tavaly volt. Magyarázni kezdi, hogy kormányunk hogyan segíti a termelőket. Az előző években egy mázsa hántolatlan rizs után öt kilogrammot kapott vissza a csoport szétosztásra. Most tavaly óta 20—30 kilogrammot. Nem akar beszélni a 24.000 forintról, mindig a jövőről — állapítom meg magamban. Tovább beszél: Az idén 32 vagonra számítunk. Ebből 19 a beszolgáltatás, egy a vetőmag és a cséplőrész, legalább 12 vagon a tagságé! Jut belőle másfél kiló egységenként... De várjunk csak, hogyan is van a dolog a házzal, a 24 ézer forinttal? — terelem a fontosra a szót. Mit mondjak? — néz rám csodálkozva. Dolgoztam egész esztendőben mindennap. Nem csak én, a feleségem is. Még a gyerekek közül is segítettek a nagyobbak. Ott vagyok én az idén is a telepnagyobbítás óta és ott leszek ezután is. Lesz vagy ezer munkaegységünk..! Elmosolyodom, mert megint a jövőről beszél. Amikor búcsúzunk, erősen megrázza a kezem. Látom, örül annak, hogy örömét megoszthatta egy másik emberrel. Nagy Sándor (Folytatjuk)
