Népújság, 1954. június (43-50. szám)

1954-06-20 / 48. szám

1954 június 20, vasárnap. NÉPÚJSÁG 3 óooéqi számadás A főiskolán Érettségi előtt és után A főiskolán már több mint két hete befeje­ződtek az előadások. Vizsgaidőszak van. A nagy előadótermekben és a diákszállókban, mindenütt könyv, vagy jegyzet fölé hajló diák- fejeket lehet látni — tanulnak. Aratás idősza­ka ez mindannyiuknak, most aratják egész évi munkájuk termését. Kihaltak és csendesek az öreg Liceum fo­lyosói, csupán egy-cgy terem ajtaja előtt lá­tunk izguló csoportokat, leckekönyvükkel a kezükben. Ezek most vizsgáznak. Időnként nyílik a nagy ajtó, s egy-egy hallgató öröm­mel lép ki a jólsikerült vizsga után. Hogy si­került? Mutasd, hányas? Milyen tételt kaptál? — röpülnek feléje a kérdések, s ő az örömtől izgatottan, készséggel válaszolgat. Mindez a folyosón, nézzük meg, mi van benn a terem­ben. Másodéves biológia-rajzszakos hallgatók em­bertanból vizsgáznak dr. Bende Sándor tanár­nál. Amint belépünk, éppen Agárdi Károly hallgató kezdi el feleletét: a halló- és egyen­súlyozó szervek anatómiájáról beszél. Őszin­tén szólva, elég bizonytalanul. Kissé nehezen megy a tétel, úgy látszik, Agárdi Károly nem készült fel eléggé. A tanár elvtárs bizalmat próbál bele önteni, kisegítő kérdéseket ad neki, sőt a második tétel rövid vázlatát is el­mondja. Sajnos, ez sem segít. Póttételt kap Agárdi Károly, s amíg ezt kidolgozza, addig ' A Érettségin az Egri a jórendű hallgató, Krakkas József lép a szín­re. Első tétele a légzőszervrendszer anatómiá­ja, második a fertőző betegségek. Feleletén látszik, hogy felkészült, nyugodt, biztonsággal ismerteti a légzés szakaszait, s azt, hogy egy- egy légzési folyamat alkalmával mi történik az ember szervezetében. Második tételét is tudja. Most idegrendszertani kérdést kap. Mi a reflex? Rövid gondolkozás után erre is meg­felel. Feleletét dr. Bende így értékeli: Téte­leit jól tudta, látszik, hogy tanult, szorgalmas, érdekli az anyag, de néhol kissé bizonytalan, úgy látszik nem érett meg benne a tudás elég­gé. Feleletét jóra értékelte. Közben Agárdi Károly is felkészült póttételével, s most már több sikerrel felel. Az utolsó szalmaszál segí­tett. A következő felelő, Mucsa Jánosné kifogás­talanul ismerteti az emésztőszervrendszer anatómiáját, nemkülönben másik tételét is. Mucsa Jánosné jó tanuló, a tanítási gyakor­lat kivételével mindenből jeles. Most is lát­szik, hogy tökéletesen ura tudásának. A tanár csak dicsérni tudja szorgalmát és feleletét, s mindjárt hozzá is teszi, így szeretne mindig és mindenkit vizsgáztatni. A sok jeles közé még egy kerül Mucsa Jánosné leckekönyvébe, s az ajtón kilépve, boldogan öleli át barátnő­je, Bérces Márta, aki szintén megszerezte a jelest. cs. I. Tanítóképzőben Valiskó Irénkét, a Közgazda- sági Gimnázium IV. osztályos tanulóját szorgalmáról és jó eredményéről ismerték iskola­társai. Mindig azok közé a ta­nulók közé tartozott, akik nem elégedtek meg a jó bizonyít­vánnyal, hanem a kitűnő ren­diségért harcoltak. Az utolsó év végén sikerült is megsze­reznie a jeles átlagot, s az érettségi szünetben egyetlen négyesének kijavítását tartotta szem előtt. Szorgalmasan ta­nult. átismételt minden tételt, hogy ne érhesse váratlan meg­lepetés. De amikor egy nap vá­lasztotta el az érettségitől, töb­bi társával együtt őt is elfogta a félelem. Különösen, amikor a történelemre gondolt — ettől félt legjobban. Talán maga sem tudta volna megmondani, miért fél, hiszen a szünet min­den percét tanulásra használta fel. Az utolsó szünetnap estéjén nem tudott elaludni, arra gon­dolt, milyen jó lenne azokat a tételeket kapni, amelyeket a legjobban tud. Politikai gazda­ságtanból a „Kommunizmus építése a Szovjetunióban“ té­telt szeretné, erről szép hosszú előadást tudna tartani. Gyor­san elő is vette füzetét, s még- egyszer átolvasta. Nehezen, de mégis elérkezett a reggel. Irénkének akkor jutott eszébe, hogy abban a csoportban, ame­lyikkel megy, ő a legjobb ta­nuló, s a gondolat, hogy tőle várnak legtöbbet, sírva fakasz­totta. Az érettségi bizottság előtt kisírt szemekkel jelent meg. Pedig nagyon szép tételt kapott magyarból: Ady szerelmi költészetét. És igazán nem volt oka a félelemre, hi­szen nem is engedték mindazt elmondani, amit szeretett vol­na. Történelemből, amely min­dig legjobban megdobogtatta szivét, a „Magyar népi demo­krácia fejlődése a fordulat évé­től“ című tételről kérdezték. Meg is volt elégedve, hiszen ez a tételek legszebbike. Ezért is olyan szépen beszélt, hogy öröm volt hallgatni. Utolsó érettségi tárgyból a po­litikai gazdaságtanból azt az érettségi tételt adták neki, amelyiket este még egyszer át­olvasta. Ez a tárgy is igen szépen sikerült. Nagy boldogság csillogtatta barna szemeit, amikor örömtől fakadó sóhajjal kilépett az aj­tón. Életének első nagy pró­báján derekasan megállta he­lyét. Osztálytársai, akik még nem érettségiztek, körülfogták az ajtónál és sok mindenről kérdezgették. Igyekezett meg­nyugtatni őket, nincs értelme az izgalomnak, legfontosabb, hogy nyugodtan gondolkozza­nak, néhány perc múlva, pe­dig határtalan boldogsággal szorította szivéhez nehéz mun­kával szerzett kitűnő bizonyít­ványát, és arra gondolt, most már bizonyára sikerül felvétele az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem vegyészszakára. Négy év elegendő ahhoz, hogy egy fiatal lány örökre, megszeresse iskoláját, ahol annyi aDró öröm érte, oly sok kedvességgel, pajkossággal teli hangulatos órát töltött. Szere­tő nevelői, társai lassan belo- póztak a szívébe, minden osz­tályhoz apró csínyek, történe­tek fűzik. Megismert és meg­kedvelt mindent. Mégis, ami­kor a negvedik év végén el­érkezik az érettségi napja és izgalomtól kipirulva benyit a terembe, úgy tűnik, mintha először járna itt. Idegenek a padok, a piros vászonnal le­terített asztal, a szekrény, s mindezt, a szép tarka rózsából készített virágcsokor sem tud­ja barátságosabbá varázsolni. S amikor leül a számára el­készített asztal mellé, úgy ér­zi. hiába tanult szorgalmasan, mert mikor beszámol négy esztendő munkájáról — akkor hagvja cserben tudása. Ez az érzés csak addig tart, amíg lassan, bátortalanul az elnök asztalához lép, hogy átvegye az első vizsgatárgy tételét, s azután a csendben minden eszébe jut, amit valaha is hal­lott arról a dologról. Hosszú padokkal teli szobá­ban érettségiznek az Egri Ta­nítóképző növendékei. Négy ünneplő ruhába öltözött kis­lány hajol a fehér papírlap fölé, vázlatát készíti. Olykor az elnöki asztal felé tekinte­nek, hiszen ezekben az izgal­mas perekben olyan jólesik az elnök, vagy kedves tanáraik bíztató, bátorító mosolyával találkozni. Dr. Hortobágyi Ti­bor érettségi elnök, az évvégi eredményeket nézi, s közben végigtekint a lányok átlag- eredményein is. Rapcsák Zsu­zsa a cső „rt és az osztály egvik legjobb tanulója, tőle várják a legszebb feleletet, s ahogyan az előző tárgyaknál megmutatkozott: bizalmukat megérdemelte, szép, értékes előadásokat tartott tételeiről. A többi tanuló négyes, hármas osztályzatú, közülük Rácz Margitka, éppen most felel. Tételében a III. Interna- cionálét kapta. Az első monda­tok. melyekben létrejöttének szükségességéről szól, még bá­tortalanul hangzanak, majd szép nvuaodtan beszél az In- ternacionálé kongresszusairól, az azokon tárgyalt események­ről. Gyakran szól az I. és II. Internacionáléról is, kapcsola­tot keres azok tanulságaival. Az egész tételt belehelyezi az életbe. Margitka kellemes csa­lódást okozott a bizottságnak és társainak, hiszen eddig min­den tárgyból kitűnőnek beillő feleletet adott. Irodalmi tételét élmény voit hallgatni, egyike volt az osztály legkiemelke­dőbb feleleteinek, de nem ma­radt mögötte történelmi elő­adása sem. A többiek is szé­pen felelnek, az állampolgárok jogait, a fordulat évét, a ki­zsákmányolás rendszerének társadalomformáit megjelölő tételekről. Balogh Györgyné, történelemtanámőjük osztozik örömükben, amelynek meg­szerzésében fontos szerepe volt. Ez az öröm mindennél többet ér, ez a pedagógusok megérdemelt jutalma. Pásztor Rózsikánál kicsit el­halványulnak a csillogó sze­mek, mert még a póttételek segítő kérdései sem mennek. Pedig Rózsi nem tartozott tör-' ténelemből a gyöngék közé, s eddig egyetlen tárgynál sem volt nála hiba. Ezzel a tárg­gyal többet kellett volna fog­lalkoznia. Uj tételeket húznak, neve­léstan következik. Dr. Hamza Tiborné bizakodva tekint a lányok felé. szép feleleteket vár. A kis tanítójelöltek szíve­sen beszélnek a gyermekekkel való foglalkozás jelentőségei­ről, tudni lóiról, hiszen ők is még most hagyják el a gyer­mekkor gondtalan idejét. Meg­ígérik, hogy jó nevelők lesz­nek, s kis tanítványaikat úgy szeretik, mint Makarenko, a gyermekek nagy barátja. A Dobó gimnáziumban, ahol egy éve érettségiztem... Egy éve annak, hogy sötétkék szoknyába és fehér blúzba öltözve, kezemben néhány könyv­vel és füzettel iskolámba siettem érettségizni. A déli harangszó elhangzása után négy tár­sammal a folyosó végén várakoztunk. Mellet­tünk a kiállítási szekrény, szép virágokkal és gombákkal, de nem tudta figyelmünket leköt­ni, oda sem néztünk. Még egy óra szabad­időnk volt és én ezalatt azon gondolkoztam, hogy ha például a hatos, vagy hetes tételt kapnám, mit is mondanék. Megtörtént, hogy nagy izgalmamban nem jutott eszembe• va­lami, s akkor észrevétlenül a szekrény mögé lapoztam, elővettem a könyvet és mégegyszer bogarászni kezdtem a sorok között.. -, Most, amikor visszatértem rövid időre isko­lámba, hogy meghallgassam az érettségizőket, ezek jutottak eszembe. Mennyivel jobb volt az osztályba lépni és érettségin lenni anélkül, hogy nekem is felelgetnem kellett volna. A IV/b. osztályos fiúk utolsó tárgyból, biológiá­ból érettségiztek. Ez a hangulatos, kedves tárgy, amely az életet foglalja magába év közben sok derűt kicsalt a diákokból. S még kedvesebbé tette a sok vidám kirándulás, a virág és bogárgyüjtés. Az öt fiú kicsit már fáradtan jegyezget. Néha felpillantanak, az• után újból írnak. A fekete táblán még ott van két háromszög és tangens tétele, oldalt az asztalon inga, fizikai műszerek, hátul két térkép — ezekről beszéltek nemrégiben. Meg­kezdődnek a feleletek, melyekben a biológia különböző részeivel foglalkoznak. Beszéltek a növények ivartalan szaporodásának módjairól, foglalkoztak az állatok egyedi fejlődésének szakaszosságával, s ennek gyakorlati alkalma­zásával. Szép tételt kapott Fuglevics Dezső, az ivadék gondozásösztönéről kellett előadást tartania, amely valamennyi között a legjob­ban sikerült. Bayer István, érettségi elnök és Ocsvár Géza biológiai tanár egyaránt vele voltak legjobban megelégedve, aki szorgalma mellett nyugodtságát és biztos tudását is meg­mutatta. Az utolsók — Győri János és Hart György — felelete is elhangzott, az érettségiző fiúk el­hagyták az osztályt. Sok izgatott fiú várta őket a kapuban és kérték, meséljék el, mi történt délelőtt. S a nagy próbán, az érettségin túl, boldogan mesélték, melyik tárgyból mit kaptak, mi volt a legnehezebb. Dobai Margit ooooooqooogxxxxxxxxxíoooocxxxxoooooooooooocoocoooooooooooocoooooooccckx*^^ oooo<xxxxxxxx)ooooocx»ooooioocxxxxocx»oooooooooogooooc»oo(X)ocx>oooocxxxxxx>ooooooocxoooooooooooooooocxxxx<xxx)coocxxx)ooooooooocxxxxxx^ AZ ELSŐ VIZSGA DÜLEDEZÖ, ütött-kopott épület siránkozik a vándor elé, amint az Aliöld kátyus dűlő­útjain vándorolva szemlélődik a Kis-Kunság szépségeiben. Akácok zöldje dicséretre mél­tó buzgalommal igyekszik helyrehozni mindazt, amit e táj gúzsbakötött emberi kezei nem képesek. Pedig ezek a szorgos munkában megkérge- sedett kezek nemcsak ilyen feladatok megoldására vállal­kozhatnának. Hegyek megmoz- dítására, tengerek elővarázso- lására hivatott emberi erő nyögi itt is, mint szerte az or­szágban, a nagybirtok leigézó nyűgét. Nem az ő bűnük, hogy a kultúra tanyasi állomása, az iskola ilyen áldatlan külsővel rendelkezik. Nézz körül, ameddig ellát szemed, minde­nütt a munka dícséretét lá­tod. Petőfi korában szabadon vágtató, mindent betemető fu- tóhomok az ő erejük hatására csendesedett el és vált ízletes gyümölcsöt, aranyló szőlőt ajándékozó édes anyafölddé. El lehet képzelni, ha ez a hatal­mas alkotóerő szabadon ki­bontakozhatna, lerázva a mes­terségesen rárakott béklyókat, mily csodálatos dolgokat alkot­na. AZ ISKOLA zsupfedele alól kíváncsi verébfejek kandikál­nak ki. Igen furcsának talál­ják, hogy a máskor oly fékte­len hancúrozással. kiscsikó módjára vágtatva érkező gye­rekek ma oly különös, ünne­pélyes ábrázattal érkeznek, ami nehezen illik kerek, pufók arcocskáikhoz. A lábak ragyo­gó fehérre mosva, a sok famá­szás következtében elrongyoló- dott nadrágokon új foltok: a kislányok haja szép simára fé­sülve, kinek selyemből, kinek csak rongyból hasított szalag­gal bekötve kócszerű varkocsa. Valamennyien mezítláb és cér­navékonyságú hangon, éneklő kiejtéssel üdvözlik az ajtóban álló fiatal tanítót, akin szin­tén szokatlan izgatottság lát­szik. A KIVÁNCSI verébszemek csakhamar újabb szokatlan lát­ványt vesznek észre. No, ilyen csakugyan, ha minden szökő­évben egyszer fordul elő! A dűlő végén sárga homokfutó bricska tűnik fel, fényesszőrű lovak nehezen húzzák a szá­mukra szokatlan, rossz úton, Benne ül a falusi iskola igaz­gatója és a bíró uram. „No. ezek jókor felkelhettek, hogy már itt vannak — fut át hirtelen a gondolat az eny­he izgatottságot eláruló tanító agyában. Nem ér rá sokat töprengeni, mert már meg is álltak a lovak hangos szussza- nással, és felharsan a gyerekek megszokott éneklő üdvözlő kó­rusa: „Isten hozta!“ — Jó reggelt, tanító úr! — üdvözlik hangos szóval a falusi „előkelőségek“ megszokott le­ereszkedő tónusában a fiatal­embert, aki izgatottságában alig tud köszönni. Azonban ahogy végignéz a körülötte ál­ló gyermekseregen, látja kipi­rult arcukat, okosan csillogó szemüket, megnyugszik és most már magabiztosad mo­solyogva közeledik felettesei felé, betessékelve őket a tan­terembe. — Nem éppen a legegészsé­gesebb a kollega úr iskolája — jegyzi meg az igazgató — meg­hajlott testtel belépve a helyi­ségbe. — Miért nem takaríttat, szellőztet gondosabban? „A takarítás körül nincs hi­ba, hajnali négykor már fel­keltem, hogy dolgozni lehessen és jusson idő a szellőztetésre is. A szerződés szerint ez az én lakószobám is, ahol éjszakára meghúzhatom magam. Maga az épület ódonsága, a dohos falak teszik egészségtelenné a levegőt, és ezen csak új iskola építésével lehetne segíteni.“ „Na, ott még nem tartunk, hogy ezeknek a rongyosoknak is új iskolát építtessünk! — in­tette a fiatal tanítót a bíró. Mi lenne, ha elkényeztetnénk őket. Úgy is megnőtt a szarvuk tizenkilenc óta, mióta megkós­tolták a kastélybeli életet!“ A TANÍTÓ hirtelen indula­tában dühösen akart válaszol­ni erre az embertelen elinté­zésre, azonban az igazgató más irányba terelte a beszélgetést, — Itt az ideje, hogy meg­reggelizzünk, nem gondolnád, Józsikám? — fordult társához, aki szélesre húzott mosolygós ábrázattal bólintott igent a számára legfontosabb élettevé­kenységre felhívó szavakra. KIMENTEK az udvarra, az eperfa alatti asztalkára rakták batyujukat és falatozni kezd­tek. — Tanító úr — szólt a bíró — ezeket a száj táti kölyköket terelje be az iskolájukba, ne bámészkodj ák ki az ember szá­jából a falatot. Pedig lett is volna mit néz­ni a gyerekeknek. Olyan to­rokkal és gyomorral nem min­den ember rendelkezik, ami a bíró legfőbb ékességét adja. Alig emelintette szájához a pá­linkás bütyköst, s a szegény igazgatónak már csak a fene­kén hiaradt egypár korty. Amikor fanyelű bugyliját bele- kanyarította az igazgatóné asz- szonyság által sütött hófehér cipóba, olyan darabot szelt, amin két kaszás egész nap el­dolgozott volna. Ezalatt bent a tanteremben a tanító néhány bátorító szót szólt a gyerekekhez. Az igaz­gató a bíró felhatalmazása alapján megadta az engedélyt, hogy már az ő reggelizésük alatt megkezdjék a vizsgát, „Bármivel kezdhetik, csak a katekizmus maradjon meg ne­künk.“ A kis Jancsik, Zsuzsik, Pisták rendkívül lelkesen vet­ték kezükbe az olvasókönyvet és bár akadozva, de teljes át­éléssel olvasták a számukra kijelölt szöveget. Az elsősök tudománya még csak annyira futotta, hogy nagy hadonászá­sokkal kísérve elolvasták az „Ur, Ir“-hoz hasonló mondato­kat, de a nagyobbak már okos tekintettel, lelkesülve, szavalva olvasták Petőfitől: „Tiéd va­gyok, tiéd hazám.“ és a többi örökszép költeményt. Egy óra­hosszat eltartó reggelizés után bevonult a „hatóság“ is. A bí­ró félve leereszkedett a székre és kezeit hasán összekulcsolva szenderegve emésztett. Az igazgató pedig fontoskodó arc­cal, jegyzetfüzetet előkotorász­va ült a tábla mellett és fi­gyelte a munkát. A GYEREKEKET nem za­varta a látogatás. Úgy beleme­legedtek a munkába, mintha ahhoz lennének szokva, hogy egész napon át csak írjanak, olvassanak. Egyedül a kis Pó- csik Rozika akadt el egyszer az olvasában és belezavarodva elsírta magát, sehogy sem tu­dott tovább eev szót sem ki­ejteni. A bírót szundikálásából a gyerekek ének’ése zavarta fel. Vidáman szállt a szép ma­gyar dal: „Béres legény, jól megrakd a szekered ...“ — No mán ettől okosabb nótát is taníthatott vóna a ta­nító úr!“ — dünnyögte bosszú­san. Inkább énekeltesse azt, hogy: „Szőke Tisza haragjában megáradt...“ — Azt kérem nem tudják. — És miért nem? — Azért, mert van itt is né­hány délszláv gyerek, akiknek szülei nagyon becsületes, szor­galmas emberek, nem tanítha­tom meg gyerekeikkel azt a dalt, ami őket „vad rácnak“ nevezi. Az igazgató is, a bíró is összehúzta szemét, egy szót sem szóltak. A továbbiakban unott arccal ültek és hamaro­san befejeztették a vizsgát. Az ezt követő rövid megbe­szélésen igen szűkszavúan em­lékeztek meg arról, hogy mi­lyen eredményeit állapították meg a fiatal tanító elsőévi vizsgáján, valamivel bővebben ecsetelték a hiányokat és haza­mentek. EGY HÉT múlva a tanyasi postás hivatalos borítékot adott át a tanítónak. Benne a pecsétes levél: „Tekintettel a vizsgákon megállapított hiá­nyosságokra, különösen a ha­zafias nevelés hiányára, eddigi beosztásától felmentem. Egy­idejűleg gondoskodom arról, hogy iskolájához próbaszolgá­latra beosztott segélydíjas ta­nítói minőségben mást nevez­zek ki. Olvashatatlan aláírás. Ma­gyar királyi Tanfelügyelő. Halassy László II. sz. gyak. isk*

Next

/
Thumbnails
Contents