Népújság, 1954. január (1-8. szám)

1954-01-17 / 4. szám

1054 január 17. NÉPÚJSÁG 5 A KARD ÉS A LANT HŐSE* Jj'ger vára, a nagy ostrom ^ után majd félévszázadig i.egri vitézeknek ékes iskolája, jó katonaságnak nevelő dajká­ja". Forró, fiatal vére Egerbe hozta, hajtotta Balassa Bálin­tot is, az országosnevű bajví­vót, Mert — miként unokája írja — „Tizenegy bajt egy nap vitt erős fegyverben, annyiszor részesült a győzelmekben“. Vég t— Egerben aztán bőven nyílt alkalma kivágni a virtust. Mert bár 1559-ben megkötötték a török-magyar békét, olyan egy frigy ez, írja Nádasdy Ta­más találóan, hogy „aki közel lakik a törökhöz, otthon ne háljon“. A határsértések napi­renden vannak; a martalócok égetnek, rabolnak, még a csi­gabigának se kegyelmeznek. Szomorú igazságot fejez ki a régi gyermekmondóka: Csigabiga, csigabiga Ne nyújtsd szarvacskádat. Jönnek a törökök Sós kútba vetnek, Onnan is kivesznek, Kerék alá tesznek . -,. 7Vo, a magyar sem hagyja ' ám magát! Ütötték, ver­ték az egriek az ellenséget, akár a jó kotlós a héját. Fur­csa, véres török-magyar hábo­rúsdi volt az: Héja vagyok: elkapom; Anyja vagyok: nem hagyom. És hát kölcsön-kenyér visz- szajár. Az-egriek azon vannak, * Kolacskovszky Lajos elviár*. lapunk külső munkatársa mcßhalt. Élete utolsó percéig kitartóan, fáradhatat­lanul dolgozott. így több cikke néni ielent még meg lapunkban. Vala­mennyi hátrahagyott írását közölitík maid. Szerkesztőbizottság. hogy minél több borsot törje­nek a török orra alá. Legmegfelelőbb időszaka a portyáknak a tavasz és a nyár. Alig veti le a Nap a télikabát­ját. Balassa nem bír erejével: hajrá, a törökre! Vitézek, mi lehet E széles föld felett Szebb dolog a végeknél? Holott kikeletkor A sok szép madár szól, Kivel ember ugyan él. Mező jó illatot, Az ég szép harmatot Ad, ki kedvesb mindennél! Ekép versel, dalol Balassa Bálint, mert őkelme nemcsak katona, költő is egyúttal. Hoz­záfogható dalosa mncs is a nemzetnek egészen Petőfi Sán­dorig! 1/itézi dalok mellé írt vi- ' rágénekeket is. Szíve bál­ványa más és más. Egyszer Cé­liának, legállandóbban Anná­nak teszi a szépet. Ezért aztán igen tudós bácsik szigorú meg­rovásban részesítik, elnevezik élvhajhásznak, c sapodárnak, dehát lehet-e ezt bűnül felróni a valamirevaló legénynek? A lepke száz virágnak udvarol — és bizony jól teszi! A nóta is arra tanít, hogy „kinek szere­tője öt-hat nincsen, annak egy csepp esze sincsen“. A leggyakrabban emlegetett Anna senki más, mint t,ger vára kapitányának, Ungnád Kristófnak a felesége, egyéb­iránt pedig a Temesváron hősi halált halt Losonczy István várkapitánynak a leánya. Ahogy meglátta a dalia a száz­szorszép asszonyt, halálosan beleszeretett. És megzendült este a csalogánydal az ablak alatt: Rózsát jegyez orcád, Klárii te szép kis szád, Mézet ereszt beszéded. Jöjj immár elömbe. Mondjad örömem: Isten hozta Téged! De hát hiába dalolt, esede­zett, trillázott a véres század csalogánya, csak nem tatait meghallgatásra. Aj, keserves világ — vetett ágy: búnak ereszté fejét az ifjú, de na­gyon, annak pedig a török itta meg a levét! Balassa hadnagy- társaival messzi területeit ka­landozta be a hódoltságnak. 1759-ben Vácig portyázott, és kardra hányatta az Erdélybe készülő török követeket. Nád­udvarnál Balassáék tőrbe csal­ták a szolnoki béget. 300 török harapott a fűbe, 400 foglyul esett, magát a béget is elcsíp­ték. 1592-ben Jászberény alatt vitézkedik a költő, majd vité­zekkel közösen számoltatták meg a törököt. Másfélezer tö­rök hullott el ebben a csatá­ban. A budai pasa megsokalta a dolgot, és 1582-ben levélben kérte Bécset, tiltsa el Borbély András. Sárközi Mihály és Ba­lassa Bálint hadnagyokat o portyázástól. A következő évben ráúnt Balassa a legényéletic, unokahúgát, Dobó István leá­nyát vette feleségül, Krisztinát. Aligha szerelemből nősült. Az pedig baj! Még nagyobb baj. hogy a házasságot nem ismer­ték el érvényesnek, merthogy vérrokonok közt köttetett. Bá­lint vitéz jobbra ment, Krisz­tina balra. Az ilyesféle szélvá- lakozás persze nincs minden zaj, civódás híján. Ahány éget- nivaló vén boszorkánya van akkor az országnak, az mind a két szerencsétlenen köszö­rülte a nyelvét. 1586-ban bomlott fel a há­zasság, rá két évre meghalt Ungnád Kristóf. Anna özvegy lett; szabad újra, akár a ma­dár. Balassa megint remél, el­végre még mindig összeillők volnának! Hiába a szív má­sodvirágzása: Bálint vitéz me­gint kosarat kapott. Bújában, bánatában a költő az országból való kibujdosásra határozta el magát, „összes jó­szágait átadta testvérének, Ba­lassa Ferencnek — írja lllyés- házy István Rózsahegyen 1589 szeptember 29-én kelt és Niern- berger Lőrinc kamarai titkár­hoz címzett levelében — maga pedig csak egyedül, lóra ülve, éjszakának idején eltávozott az országból Krakkó felé. — Buj­dosóba okául Balassa Andrást említi, aki jószágai után jár, s akit nagyon fenyeget, továbbá Ungnád Kristóf özvegyét, aki nem akart nőül menni hozzá.“ tj'ltávozott a költő a dar- vakkal, porok csizmája nyomát hóval lepte be a tél. Az egriektől külön, megható versben búcsúzik: Egriek, vitézek, végeknek tüköri, Kiknek vitézségét minden föld beszéli, Régi vitézségben dolgotokat veti, Istennek ajánlva, legyetek immár ti! ötévi távoliét után. 1594-ben jött haza, hogy résztvegyen Esztergom ostromában, ott az­tán hősi halált halt. Amikor az ágyúgolyó által ellőtt, mindkét lábát amputálták, Vergiliust idézte: „Most kell bátorság a vitéznek, mostan erős szív!“ A szó teljes értelmében haláláig megmaradt a kard és a lant hősének. Kolacskovszky Lajos Képes MSZT híradó A rózsaszentmártoni üzemi MSZT-kultúrcsoport a „Villa a mellékutcában'* című színdarabot próbálja. A kereskedelmi dolgozók részére ankétot rendezett az egri szervezet. TÉL I VIL Á G „Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában” (Pető*) I. AZ IDŐ HIDEGEBBRE fordult, így jobban becsüljük a meleg szobát. A kályhák étvágya fetette megnőtt és eszik, rágják hol mérgesen recsegtetve, hol szelíden dörmögve a szenet, a fát. A jóitáplálf kályha aztán nem is rest. Bir­kózik, csetázák a hideggel, míg el nem űzi as ember közeléből, kizárva a szobából. A hideg pedig nem gyenge ellenfél, sokáig próbálkozik, mindenütt támad. Igyekszik bejutni az ajtó. ab­lak apró hasadékán. a falon keresztül, de hiába, a kályha melege nem engedi. A napokban kedves meglepetés ért. üttörők kerestek fel és arra kértek, menjek el velük szánkózni a „Vörös kereszt"-hez. Hogy is uta­sítottam volna vissza a meghívást? Nyolc-tiz gverek körülöttem egymást túllicitálva magya­rázta a szánkózás örömeit, a jó szánkó legfon­tosabb ismertető jegyeit, a „pálya” sajátossá­gait. Van itt minden, ami kell, úgy látom. Szán­kó egyszemélyes, olyan is, amelyiken kelten lehet száguldani, olyan is, amelyre három gyerek is ráfér. Van itt jókedv, életöröm, ami hajtja eze­ket a jármüveket, meleg ruha amely óvja a hi­degtől a boldog tulajdonosokat. Azt is könnyen meg lehet állapítani, hogy az itt felsorolt „min­den” napjaink terméke, a boldog gyermekkor kel­lék s oroz a tán ak téli darabjai. Hová lettek a dur­ván faragott, a magunk kezével összetákolt régi szánkók? A drótozott cipők és csizmák? A zsák­darab, ami; a cipőre csavartunk? Hol van ez a g vermek, aki apja ócska nagv télika-bátját hordta és a keze nem ért ki az újjából? MESSZIRŐL HALLANI, hol vannak a gye­rekek. Nem lehet csodálni, hiszen 5—6 méter széles lesiklón vagy ötven „jármű” közlekedik szélnél is sebesebben és nincs forgalmi rendőr, Estefelé hagytam ott a „pályát” kis barátaim­mal együtt. Otthon várt a család, a meleg szoba. Es őket is várta. Rájuk gondoltam a kályha mel­lett, magam elé idézve a délután sok szép jete- netét. Mindez olyan egyszerűnek és természetes­nek tűnik. A meleg szoba a tél hidegében, a nevető gvermekarcok és minden, ami jó, termé­szetes. Megszoktuk már, hogy így legyen. Az emlékezet lapjai halványulnak, fakulnak, csak nehezen lehet olvasni belőlük. Nézzük meg job­ban azt a halvány, alig olvasható lapot, mert ér­demes. Még jobban megnő bennünk a ma és a holnap melegének szereteíe, ha elolvassuk. II. CSIKORGÓ HIDEGEK voltak. Az idő ette. marta az embert, ha kibújt a szabadba. Képtelen volt az utca, az emberek későn keltek faluszerte. fagyoskodhatnak még egész nap eleget. Leg­hamarabb az asszony kelt fel tüzet gyújtani és tüzelni Nagy sokára szalmát hozott be. majd egy kéve napraforgókórót. A térdén törde'ni kezdte, meggyújtotta a tüzet, lobogott a szalma, meg a puhabelű kóró. A szobában még egy óra múlva is meglátszott a lehelet, a tél virága; vál­tozatlanul csillogtak az ablaküvegen. A falak be­szívták a kis meleget, az ablak és az ajtó pedig nyílásain engedett szabad utat. Még három napig lesz tüzelőnk — mondta az asszonv — addig elfogy ez a kis kóró. Az ember sietve kapkodta magára az agyonfoltozott ruhadarabokat és hallgatott. Megint szólni kel­lene neki — nem mondta ki a gazda nevét — hogy hozza haza azt a kis szalmát. Még a nyá­ron hazahozhatta volna, ha már tizenkettedén le­arattuk neki. Nyáron nem ért rá. jött az ősz a nagj sárral, most meg a hideg miatt nem akarja befogni a jószágot. Pedig fűteni jó lenne a ke­mencébe. így megfagyunk ebben a hidegben, így beszélt az asszony az urának, mintlia az mindezt nem tudná. Tudta, nem is egyszer szólt végette, de hasztalan. A gazda nem érzi a hide­get. a szegény ember meg várja meg a tavaszt. Jó lesz az a szalma akkor is. ha egyébre nem, hát kenyeret sütni. A GYEREKEKNEK még nem volt tanácsos felkelni. Anyjuk még rájuk dob egy-két ruha­darabot. A gyerekek csak azt é-zik, hogy a ta­karó nehezebb lett, de nem me'egebb. Hej, pedig várja őket a tél sok öröme! Ezzel a sikertelen tűzrevalóval még főzni se leltet, nincs ennek melege — folytatta az asz- .szony. Csak legalább munka lenne, hogy keres­nél valamit. Vennénk egy kis iát. Annyi van a fatelepen, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, itt meg megfagy az ember. A férfi kevés beszédű ember volt, most is csak hallgatott. Szétnézett a szobában, egyszer-kétszer végigment rajta, maid megállt az ablaknál. Az üvegre lehelt szabá­lyosan. mindig ugyanarra a helyre. A ki­olvadt kis lyukon kinézett a végtelenbe. A-ra a nagy halom fára gondolt, amit életében össze- fűrészeit másnak. A felnőtt még csak kibírná valahogy, de ezek a gyerekek itt! Felvette a nagvkabátot és kiment. Egv ideig aztán elment, nem is mondta hova. Hiába megy ahhoz a vén akasztanivaióhoz — gondolta az asszonv — nem mozdul az ki most miértünk. Tett­vett, összesöpörie a szalmát, a körót takaro­sán csomóba rakta Kettőt-hármaí dobott egy­szerre a tűzre, hogv tovább tartson. Felö'töztette a gyerekeket és oda ültette a. tűz mellé őket. Mindegyiknek a kezébe nyomott egy darab ke­nyeret, meg egy-egv kockacukrot. Az ember pedig nem ment a gazdához, ha­nem ki a hatá'ba. Senkjt se látott. A rút idő csak őt csalta ki. Hosszúkat lépett szaporán, meg­megcsúszott a fagyos rögökön. Megvívta, belül a le’kiismeret nagv harcát. A fasor felé fártott. Melyiket vágja ki? és kihúzta a fejszét a kabát alól. Szabályos távolságra ültették ezeket a fá­kat. vette észre. Ha itt kivágok egyet, meglát­szik, híja lesz elcsúnyu! az egyenletes fasor. Tovább lépegetett. Most már tudta, melyiket vágja ki. Ott távolabb két fa nőtt egy tőről, azt az egyiket. Csattog a fejsze, a fának nem is fáj. alszik ilyenkor. Lecsapkodta a gallyakat és a kar- vas'agságú akácot méteresekre vagdalta. összekötözte és indult nagy megkönnyebbü­léssel hazafelé. MASNAP CSENDÖRÖK jöttek és a fa után kutattak. Mérgesen kiabálták, hogy drága lesz a fa nagyon. Hiába keresték, nem volt már belőle egy iznvi sem. Csak a fü'észpor árulta el. hogv volt. Ilyen erős ember és nem megy dolgozni! — kiabálták a csendőrök. Inkább lop. Miért nem dolgozik? A másé.kellene ezeknek ingyen! Nem elvtárs, itt nem lesz cocializmus. Rá egy hétre ítéletet hirdetett a törvénybíró. Lopás bűntette címén 15 pengő pénzbüntetésre ítélték az embert. De hogy lássa a jóindulatot, a bíróság megengedte, hogy át­váltsa tizenötnapi elzárásra, mert fizetni nem »udott.,, Nagy Sándor Cyermekápolónóképzó tanfolyam kezdődik Az egészségügyi miniszté­rium februárban kétéves, bent­lakásos gyermekápolónöképző iskolát indít Budapesten, a III. számú gyermekklinikán. Az is­kolára jelentkezhetnek mind­azok a 17—32 éves egészséges nők, akik hivatást éreznek er­re a pályára. Felvételi kérelmeket február 1-ig kell benyújtani a gyer- mekápolónőképzö iskola veze­tőségéhez (Budapest, IX., Gyáli-út 5—7. sz.). A kérvény­hez részletes, sajátkezűleg írt önéletrajzot, iskolai, hatásági, vagyoni, körzeti orvosi és szü­letési bizonyítványt kell csa­tolni. A felvételhez legalább 6 általánosiskolai végzettség szük­séges. Istenmezeién Viitasl András kovácsmester Irányítja az MSZT-szervezetet Vlttasl András munka kézben. AZ ÁLLOMÁSON... ötvenéves asszony. Fején fekete fejkendő, a hevesme­gyei asszonyok szokása szerint megkötve. Arca és keze arról tanúskodik, hogy kora gyer­mekkorától minden percét ke­mény munkával töltötte el és mégis, ha szemébe néz az em­ber, nevető kék szemei azt árulják el, hogy életörömmel teli lélekkel kerültünk össze. Vonatra várunk. Még 30 percünk van az érkezésig. Szomszédommal beszélgetek, s közben azt figyelem, milyen érdeklődéssel olvassa a néni Solohov szovjet író „Űj baráz­dát szánt az eke“ című köny­vét Szeme lassan, de kitartóan mozog a sorok között. Mily odaadással olvassa a könyv minden sorát, betűjét. Néha meg-megáll, gondolkozik, majd végigtekint a várótermen, a vo­natra ügyel. — Milyen sok igazat mond ez a könyv. — Tör ki a köz­lési vágy belőle. — Pont így történt nálunk is a szövetke­zetben, ahogy elmondja ez a... Szokolov. vagy hogy is hívják — mondja várakozó szomszé­dainak, miközben a könyv hátralévő lapjait számolgatja. Az egyszerű emberek szeme csodálkozva pihen meg az asz- szony arcán. Sehogy sem értik mi történt vele. Olvasva az emberek érdek­lődő tekintetéből, így folytatja: — Ezelőtt én sem olvastam egy betűt sem. A gyerekek mond­ták, hogy sokat lehet tanulni a könyvekből. Most már úgy ér­zem, nem is tudnék úgy élni, mint ahogy 40 évig éltem. Job­ban megy a munkám is, mi­óta olvashatok, tanulok, mert i komoly tanulás számomra, ha elolvasok egy-egy ilyen köny­vet. — Szétnéz, meggyőződik hallgatják-e. — Ráismertem a könyvben saját életünkre, a Béke-tsz életére is. Egész kis csoport veszi már körül, de ez nem zavarja. Megszokta már a szavait fi­gyelő emberek tekintetét. Bol­dogan mondja tovább: — Szeretek olvasni, ha olyan könyv kerül elém, amiből ta­nulhatok, nem teszem le ke­zemből, amíg el nem olvasom. Nem én! Sokan kinevetnek ezért, de én nem törődöm az ilyen emberekkel. Azért tanu­lok, hogy gyermekeimnek, s három kis unokámnak jobb sorsa legyen, mint amilyen ne­kem volt. — Jó az bizony, ha valaki­nek ilyesmihez is van türelme — veti közbe egy idősebb, 65 év körüli bácsi. Én is szíve­sen olvasnék, ha jó lenne a sze­mem — hangján érződik, hogy örömmel tenné azt, amit a néni. Olvasna, tanulna. ; i — Lehet ezen segíteni. Mi­ért nem megy orvoshoz, hi­szen SZTK-tag. Nem kerjil semmibe és meglátja, ha maga is olvas, más szemmel nézi majd a világot. ★-,.. Miskolc, Mezőkövesd fe* lől személyvonat érkezik a ne* gyedik vágányra..; — kiáltja a kapus érces hangján. A kis társaság ijedten rebben széjjel* mindenki csomagjához siet, f igyekszik kifelé. A néni is a jelzett vonattal utazik tovább. Lányához megy Budapestre. Boldogan rejti kiskosara mélyébe féltett kin­csét ... a könyvet. S már indul is kifelé. Mi is szedelőzködünk. Na­gyon jó érzés tölt el. örültem, hogy nálunk is vannak ilyen parasztasszonyok. önkénytelenül is Pelagéja Nyilovna, az „Anya" című re­gény hőse jut eszembe, amint a váróteremben a munkások­nak magyaráz. Gorkij a Pelagéja alakiának bemutatásával az elkövetke­zendő szocializmus korának munkásasszonyát mutatta be. Olyan asszonyt, amilyen a Szovjetunióban már ezrével található. S a mi asszonyunk azt bi­zonyítja, hogy nálunk is van­nak és egyre többen lesznek a „Pelagéják“.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents