Népújság, 1954. január (1-8. szám)
1954-01-10 / 2. szám
1954 január 10. NÉPÚJSÁG 5 A DETKI GÉPÁLLOMÁSON félreverte a vészharangot. Hozzánk küldött jelentése szerint a detki gépállomás leghátul kullog a gépjavításban, 16 százalékos szégyenteljes eredménnyel. Mivel megyénk gépállomásai az egész országban elsők a gépjavításban, nem nézhettük jó szemmél a detkiek lemaradását. A gépállomás irodájában előkerült a gépjavítási terv. Bizony voltak rajta szégyent- hozó számok. A múlt évről áthozott adósságban 12 cséplőgép, három vetőgép és egy aratógép ki nem javítása is szerepelt. Nagy adósság ez. Különösen, ha hozzászámoljuk azt a három erőgépet, melyet még a múlt évben ki kellett volna javítani. A lemaradás azonban nem olyan nagyfokú, mint azt a megyei igazgatóság kimutatta, hiszen a detkiek az előirányzatukhoz képest két tárcsát, két ekét, terven felül javítottak ki, kazalozó- és kultivátor- javítási tervüket is teljesítették. A lemaradás okát Sütő Jó- rsefné, a gépállomás igazgatója abban látja, hogy kevés alkatrészt, csapágyat kaptak. A megrendelt mennyiségnek csak a 30 százalékát szállították le a különböző vállalatok. — Megnehezíti a javítást, hogy a hengerblokkra egy hónapot kell várni, míg Egerből, a gépjavítóból visszaküldik. Arra kérnénk a gépjavító vállalat dolgozóit, rövidítsék meg ezeket a határidőket. Molnár Fofonc vezető mechanikus a szűk helyiségekben tátja a lemaradás okát. Míg Kádi elvtárs, a gépállomás politikai helyettese a verseny hiányának tudja be a lemaradást. Akármilyen furcsán hangzik, a gépjavítók közt nincs verseny. Nincs, ami ösztönözné jobb és gyorsabb munkára a szerelőket, traktoristákat. Hogy akarják így letörleszteni adósságukat? A régi versenytárs, a boconádi gépállomás könnyen maga mögött hagyta őket, hallottak ugyan a verseny feltételeiről, de nem nagy figyelmet fordítottak rá. nem is csatlakoztak a boconádiak versenyfelhívásához. A bérezés sem serkenti jobb, gyorsabb munkára a javítókat, időbérben dolgoznak és azt beszélik, hogy az is annyit kap, aki kevesebbet dolgozik. Nem premizálják a kiváló teljesítményeket. A legjobb javítók jutalmazására sincs eddig kilátás. Ez aztán kedvét szegi sok kiváló munkásnak és ez is hozzájárul az adósság megszerzéséhez. A javítóműhelyeket járva újabb „leküzdhetetlen“ akadályokról lehet hallani. Faijs elvtárs, a szerelők és javítók teljhatalmú vezetője és apja elmondja: — Igen kevés a szakember, mindössze' három dolgozik a javításnál. Nincs anyagbeszerző, ezért lépten-nyomon le kell állni alkatrészhiány miatt. Pedig ezen könnyen lehetne segíteni, csak egy hozzáértő embert kell megbízni az alkatrészek beszerzésével, máris megszűnik a hiba. Az erőgépeknél dolgozó szerelők azon bosszankodnak, hogy az R 35-ös gépekhez küldött hűtők túl vannak méretezve és a szükséges négy darab helyett csak három fér be. Az ilyen túlméretezett alkatrészek is sok időt rabolnak el a javítóktól. Az erőgépeknél mást is láthatott a jámbor szemlélő. Veréb János traktoros saját „erőgépét’' javítgatta, csodálatraméltó türelemmel. A kerékpár úgylátszik nem ellenezte ezt a gondoskodást, hisz ismerte gazdáját. De a többiek más véleményen voltak és a „villám" beütött. Rövid 10 perc múlva ott volt a faliújságon a „fuse- ráló veréb". Ezért bizony egy jó pontot kell adni a detki javítóknak. Tovább haladva, ismét furcsa dolgoknak vagyunk tanúi: a cellának beillő szűk cséplőgép-javítóműhelybe belépve, keressük az öttagú javítóbrigádot. De mindössze két ember forgolódott a sárga Hoffher- cséplőeép körül. — Hát a többiek? — kérdezzük a brigádvezetőt. — Bent vannak a gépben — mondja rá magabiztosan és akkor néz ő is csodálkozva szét, mikor jó tíz perc múlva vígan nevetgélve, az udvarról szállingóznak befelé a brigád tagjai. Tehát a munkafegyelem terén is van némely hiányosság. Rövid számolást csinálunk a cséplőgépjavító műhelyben. Ha csak ez a brigád javítja továbbra is a cséplőgépeket, pontosan augusztus elejére, vagyis hét hónap múlva lesznek munkaképesek a gépállomás cséplőgépei, már pedig akkor iavában csépelnek; — Nincs hely a javításra — okosít fel bennünket a brigádvezető — a ktsz abbahagyta a másik két javítóműhely rend- behozását és ígv csak egy szűk műhelyben javíthatunk. Újabb apró műhelyek következnek. Az egyikben Csömöre József vécsi szövetkezeti traktorista gépét orvosolják. A gazda ott segédkezik, maga vizsgálja át a gépet, nehogy valami hiba elkerülje a javítók figyelmét. Követésre méltó példa ez, hiszen a traktorista tudja legjobban, hogy gépe melyik része romlik el gyakran, mit kell pótolni a szeretett masinán. Legutoljára hagytuk a „fő- bűnöst“. Hatalmas kétszárnyú ajtójával, néhány sor náddal befedett tetejével igen szánalmas képet nyújt. Odabenn maiteres ládákban, széthányt törmelékben, össze-vissza dobált szerszámokba bukdácsolva lehet csak haladni. A Gyöngyösi Vegyes KTSZ dolgozói hagyták így, mintha a tatár elől ■ menekültek volna. Ebben a helyiségben két cséplőgépet lehetne egyszerre javítani, s így határidőre elvégezhetnék ezt a munkát. —- Gondolkoztak már ezen a vezetők és a traktoristák. Végül is azt sütötték ki, hogy ha a ktsz nem csinálja, hát megcsinálják ők. Elvégre emiatt nem lesznek utolsók. A tervük így szól: •— A vékony nádpallót beborítjuk ponvvával, fűrészport szórunk rá. Így megfelelő tető lesz a javítók felett. Az ajtón 'évei nyílásokat beragasztjuk kátrányos papírral, hogy fűteni lehessen a termet. Kitakarítjuk és megkezdődhet a javítás. Az eddigi egy brigád helyett három brigád kezdi meg a cséplők rendbehozását. A terv jó, csak minél előbb meg kell valósítani. Így kívánja ezt a traktoros becsület. Alig feleződött be aiz 1953. évi verseny megyénk üzemei és vállalatai között, az új esztendőre máris szép, tervet túlteljesítő felajánlások születtek. Petöjibánya Vállalói, amely éves és a vándorzászlóért vívott versenyben egyformán a hetedik helyre került, az 1954-es évben jobb helyezést akar elérni. Ezt bizonyítja felajánlása, amelyben megígéri, hogy első negyedéves tervét , 106 százalékra teljesíti-- Ezáltal az első hónapban 1535, a második hónapban 1300 é's a harmadik hónapban 1512, tehát egész negyedévben 4347 tonna szenet ad népünknek terven jelül. A mennyiségi vállalásokon felül felajánlásukban szerepel: » bányafa felhasználásánál öt százalékos megtakarítást, a minőAz erőgépeknél úgy oldják meg a helyiség kérdését, hogy csak azokat a traktorokat viszik be a műhelybe, melyek folyójavítást kapnak. A hengerblokk fúrására ítélt gépeket a színben szedik szét és a műhelyben rakják össze, ha megjött az alkatrész, Ebből is láthatjuk, a detkiek nem nyugodtak bele a lemaradásba, minden ember azon töri a fejét, hogyan lehetne minél előbb az élenjárók közé kerülni. hogy a múlt évről hozott adósságot minél rövidebb idő alatt letörleszthessék. Ezért gyűltek össze a gépállomás kommunistái, népnevelői közös megbeszélésre, ahol kiszámították, hogy az őszi gondatlan javítás miatt kiesett 106 műszak alatt 424 hold maradt felszántatlan. S ezen a területen lényegesen kevesebb kukorica terem, körülbelül 4200 kilogramm kukoricát jelent ez, amin több mint 450 hízót lehetne 2 mázsára hizlalni. Ennyi kárt okoz a gondatlan gépkiesés. Nem is szólva arról, hogy egy háromnapos kiesés 193 forinttal kevesebb keresetet eredményez a traktorosnak. A gépállomás pártszervezete és vezetősége jó úton Indult el a hibák kijavítása felé. Minél nagyobb tömeget kell bevonni ebbe a harcba. Érvényesüljön itt is az a közmondás: „Több szem, többet lát“, s akkor nem kell a megye, s az egész ország előtt szégyenkezni a sok, kijavítatlan gép miatt. Kovács Endre ségnél az előző negyedévhez viszonyítva két százalékos megtakarítást ígérnek. Arról is beszámolnak, hogy eredményeiket milyen feltételek mellett akarják megvalósítani: új frontfejtéseket állítanak üzembe, lóét villamosmozdonyt helyeznek üzembe az anyagszállítás megjavítása érdekében, minden hónapban megtartják a műszaki konferenciát — ahol ’legloőzfehíbS'' terveikéi Tnegbeszé • Ük — kis zé lesi tik a bza.mi hálózatot. Az új legényszállót könyvtárral berendezett kultúr- szobáva! látják el, kéthetenkint értékelik tervteljesítésüket — itt a hiányosságra felhívják » dolgozók figyelmét — és a legény- szállói dolgozóinak minden héten politikai előadásokat tartanak. Követésre méltó példa KÉPEK A MEGYÉBŐL Épül Hatvanban a földmüvesszjvctkezet új áruháza. Az car! T0ZÊP fűrészelt tűzifát U biztosit a dolgozóknak Szorgosan folyik a munka a hatvant cipész ktsz-ben. VOLT EGYSZER EGY szegény ember, annak volt három fia. A legnagyobbikát Nyakiglábnak, a másodikat Csupahájnak, a legkisebbiket Málészájnak hívták. Ezek annyit tudtak enni, hogy az apjuk még kenyérből sem tu- 1 dott nekik eleget adni. Egyszer azt mondja nekik, hogy menjenek már szolgálni, ke- ressék meg a maguk kenyerét,^ Elindul a legnagyobbik, Nyakigláb. Találkozott egy öreg emberrel, az felfogadta szolgának egy esztendőre. Ahogy elmúlt az esztendő, az öreg azt mondja neki: — Adok neked egy asztalt, amiért jól szolgáltál. Ennek csak azt kell mondanod: teríts, teríts asztalkám — és lesz rajta mindenféle! Nyakigláb alig várta, hogy kiérjen a faluból. Egy bokor meliett előveszi az asztalt s mondja tüstént neki: — Teríts, teríts asztalkám! (uafíiqláb, Csupaháj, sfáf/észóy. Hát lett azon annyi minden inivaló, innivaló, hogy Nya- gláb szeme-szája is elállt a iodálkozástól. Jól is lakott, dán kért egy pohár bort. De níg benn volt, a kocsmáros — No, lássuk! — azt mondják. Mondta ő az asztalnak, hogy ,Teríts, teríts asztalkám!“, de jíz az nem terített. Az egész család meg már várta, hogy jóllakjanak. Hogy Nyakigláb így becsapta őket, éhesek maradtak. Kapták magukat, jól elverték Nyakiglábot. Elindult most már a második gyerek is, Csupaháj. Az is ahhoz az öreghez érkezett, akinél Nyakigláb szolgált. Öt is megfogadták egy esztendőre. Mikor kitelt az idő, az öreg őt is magához hívta. — Fiam, a szolgálatodért neked is adok valamit. Itt van egy szamár! Ennek csak azt kell mondani: „Tüsszents, tüsszents, csacsikám!" — s annyi aranyat tüsszent neked, amennyit csak akarsz! és azt mondta, hogy majd csak reggel fizet. De a szamarat magával vitte a szobájába. Ahogy este lett, odaállította maga elé és azt mondta neki: — Tüsszents, tüsszents, csacsikám! A csacsi hegyezte a fülét, .ifi É*i*Z j gleste, hogy mit csinál. Lát- hogy milyen asztala van lek a legénynek. VHOGY ESTE LETT, lefejtek. Nyakigláb is jó mért elaludt. A kocsmáros g csak belopózott és a cso- isztalt kicserélte egy má- kal, amelyik pontosan an volt, mint a Nyakiglábé, dásnap reggel Nyakigláb a elindult. Addig ment, g haza nem ért. Otthon el- sekedett, hogy milyen asz- a van őneki. CSUPAHÁJ NAGYON meg-' örült a szamárnak, El is indult vele hazafelé, útközben ő is betért a kocsmába. Evett, ivott, amennyi a bőrébe fért, aztán elkezdett tüsszenteni. Tüsszentett is egyvégből olyan sokat, hogy Csupaháj már alig fért a sok aranytól. Felszedte az aranyat és lefeküdt. De a kocsmáros a kulcslyukon ezt megleste. Mikor észrevette, hogy Csupaháj már alszik, bement a szobába hozzá és a szamarat is elcserélte egy másikkal. / Csupaháj vitte haza a csacsit, ő is nagyra volt vele, hogy mit szolgált. De amikor rászólt a szamárra, hogy tüsz- szentsen, az bizony egyetlen aranyat sem tüsszentett a padlóra, hiába várták. Csupaháj se vitte el szárazon, őt is jól elverték. Szegény apjuk már kétségMESE — be volt esve, hogy egyik gyereke sem tud rajta segíteni; Elindította a legkisebb fiát is, Málészájt EZ IS ELVETÖDÖTT az öreg emberhez, öt is felfogadták egy esztendőre szolgának; Mikor letelt a szolgálata, azt mondja neki az öreg: — Fiam, jutalom nélkül téged sem eresztelek el. Itt van egy zsák, ebben van egy furkó; Ennek csak azt kell mondani: „Ki a zsákból, furkócskám!“ — s akkor a furkó kiugrik s azt verhetsz meg vele, akit akarsz. Málészáj a hóna alá vette a furkót és indult vele hazafelé. Neki is útjába esett a kocsma. Már nagyon éhes és szomjas volt, Bement, Evett, ivott, amennyi jólesett. A kocsmáros kérte tőle az árát, de Málészáj nem tudott fizetni, mert egy fillérje sem volt. A kocsmáros elkezdett lármázni, hogy ő bizony elveszi Málészáj gúnyáját, ha nem fizet, vagy pedig becsukatja. Erre Málészájt is elfutotta a méreg, elővette a zsákot és azt mondta: — Ki a zsákból, furkócskám! — verd meg a kocsma- rost! A furkó csak kiugrott a zsákból, neki a kocsmárosnak és csihi-puhi, elkezdte porolni. A kocsmárosnak hamar elege lett a verésből, elkezdett jajgatni: — Jaj, jaj! Hagyd abba a verést, barátom, visszaadok mindent, amit a bátyáidtól elloptam! Málészáj csak nagyot nézett. — Mit lopott el kend az én bátyáimtól? — Hát a teríts-asztalt, meg az aranytüsszentő szamarat! De a furkó még folyvást ütötte a kocsmárost ez alatt is. Azt mondja Málészáj: — Jó, ha visszaadod az asztalt meg a szamarat, akkor nem bántlak! Vissza, vissza, furkócskám, a zsákba! A FURKÖ VISSZAMENT, a kocsmáros meg behozta az asztalt, meg a szamarat és odaadta Málészájnak. Málészáj hazament. Otthon elmondta a testvéreinek, hogyan szerezte vissza az asztalt is, meg a szamarat is. Volt már mit enni, meg inni, volt pénz, amennyit akartak. A szegény ember családja így aztán nagyon boldog lett, *