Népújság, 1953. december (97-106. szám)
1953-12-17 / 101. szám
» 6 n'fpïî isXr, 1953 december 17. MIKOR LESZ VÉGE? (Tudósítónktól.) A z ecet. melyről szó lesz, ” 1932 augusztus 14-én kezdődött. Hogy azóta mi történt, azt Horváth Sándorné, nagyfü- gedi lakoson kívül, a vercelpusz- tai állam; gazdaság tudta legjobban. lény az, hogy Horvá'th- né úgy belekeveredett a büro krácia útvesztőiébe, hogy még az unokáiénak is mesélni fog róla ilyenformán. * 1952 augusztu.- ,14-én eladtam a heves-vcrcelpus. tai — állami gazdaságnak e.gv 18 soro: vetőgépet 2000 forintért. Az ál lami gazdaság Vcnai b. László vontatót küldte el-a vető^énérl szabályszerű megbízó'evéllel — de a 2000 formt nélkül. Az igazgató azt üzente, hogy a pénzt nyolc nap múlva fizeti ki a gazdaság. Én nyugodtan megvártam ez*“ aiz időt. de amikor háromszor nyolc nap is elmúl*, jónak láttam elutazni Hevesre hogy személyesen vegyem fel a ve‘ő'Tép árát, a 2000 forintot. Az útiköltség 30 forint voll, ké* munkanap is kárbaveszett. Ez még nem lett volnál)ai. ha a pénzt megír apóm. De most jött a rr.oglepe'.és. Ugyanis két intézkedés is történt az ügyemben. Az egyik: megígérték, hogv megkapom a pénzemet — a másik. enné; több volt, kaptam egy szállítási nvilatkozatot, mely így hangzóit: „Horváth Sándorné — nagyfügedi lakos egy darab 18 soros vet'ógépst szállítót: 2Ö00 forintos áron a verce'pusztai állami gazdaságnak. A fen1 nevezett velőgép árát a MNB-on keresztül a címnek megküldjük.” Aláírás: Kovác; igazgató. Ez egy kicsit megnyugtatott, de csakhamar láttam, hogy az utaz. gatásnak nem lesz egyhamar vége. 1952 november 4-én újra útralkészüi'tem. Ezúttal nem Hevesre. hameim Egerbe utaztam a tröszthöz, mert azt mondták, itt kapom meg a pénzemet. Itt ugyanaz történt, mint Ver cetpusztán. Mintha összebeszélt volna ai tröszt és az állami gazdaság. Ugyanis Gyurica Lajos igazgatóhelyettes előszór nagylelkűen megígérte, hogy megkapom a pénzemet, de újból csalódtam, a pénz helyett kaptám egy papírt, mely szerint az állami gazdaságnak be kell küldeni a „keretet”, mert különben az MNB nem tudja kifizetni. Útiköltségem 35 forintba került. Nem bántam. A tröszt intézkedésével a kezemben, diadalmasan utazhattam újra Hevesre (persze újabb 30 forint útiköltség és egy munkanap). A papírt átadtam' — ők „megnyug- tattalk”., „Menjen haza nyugodtan, most már nyolc nap múlva ki lesz fizetve az összeg.” elt-muit az idő, elmúlt nyolc, tíz, 15 nap, csak nem jött a pénz. Újra elutaztam He- ves-Vencelpusztára, most már azzal az érzéssel, hogy végre tulajdonosa lehetek 2000 forintonv naik. Itt aztán újabb csalódéi: ért. Pénz helyet; újra papírt kaptam. „A vercelpusztai állam gazdaság igazgatósága igazolja hogy az átvett vetögéo árát a~ 1953. első negyedévi beruházás: hitelkeretből egyenlíti ki. Ezen igazolás adóhátralék rendezésénél való felmutatás céljából adatott ki. Az úr 1953. esztendejének január 13. napján.” Aláírás: Paulik főkönyvelő. Kezemben az újabb papírra' szinte támolyogva hagytam e az állami gazdaság épületé' Hazautaztam Nagyfügedre, am' újabb 30 forintomba került é~ elhatároztam, hogy többé nerr megyek sehová, mart így eluiaz- gathatom a vetőgép árát is. Már teljesen lemondtam a pénzemről, miikor 1953 február 2-ár levelet kaptam. Nagyon megörültem. Azt gondoltam, hogv végre megkapom a pénzt. Té vedleni. A pénz helyett újabb papírt kaptam, melyben tömören ez állt: ..Kérjük a címet, szíveskedjen újkeletű adóbizony- latot küldeni postafordultával c. vercelpusztai állami gazdaság címére." A felszólításnak mé^ aznap eleget tettem — gondolván: úgyU mindegy hová fizetik be. csiaik vége legyen az ügynek. A zóla 10 hónap telt el. Újra ^ kezdhetem az egérzet, mert azóta som történt semmi, illetve mégis, mert miivel megunjam' az utazgatást, az egyik falurnbetctő! üzentem és azt válaszolták, hogy egye’őre nem tudják kifizetni az összeget, de engem nem érhet sérelem, mert legfeljebb megfizetik a vetőgé- pam használati díját, Ezekután végleg nem tudtam kiismerni magam a bürokrácia útvesztőiben. Vissza akarják-e adni a vetőgépemet vagy a pénzt akarják végre másfél év ulán megadni? A vercelpusztai állama gazdaságban történt esetem nem' egyedülálló. Ez év júniusában a do- rroszlói állami gazdaság szalmát vásárolt a községben. Én U eladtam a gazdaságnak 52 és fé! mázsa szalmát, mázsánként 20 forintos áron, összesen 1050 forint értékben. A do- moszlói állami gazdaság illetékes megbízóit! a. Kis«? István, megígérte, hogy megkapom a pénzt nyolc nap múlva, csak őrizzem meg a mizsálási cédulát. Már a hatodik hónap telik el azóta, de se pénz, se posztó. A pénz kifizetését a községi tanáé, segítségével is szorgalmaztam. Nagy sokára azt a választ adták, hogy a gazdaság megbizottj-a már nincs munkahelyén. a szalmának pedig semmiféle írásbeli nyomát nem lelik és ígv az 1050 forintot nem tud. iáik kifizetni. * Lj orváth Sándorné nagyfü1 * gedi dolgozó parasztasz- szony esete valóban figyelemreméltó. Kíváncsiak vagyunk, hogy az illetékeseik hogyan fognak erre a botrányos 'elenségre válaszolni. Pap’rraí'-e vagy végű! a vercelpusztai és a d> moszlói árt ami gazdaság kifizeti Horváth Sándorné jogos pénzkövetelését? Erki János HÍREK MEGYÉNK KULTURÁLIS ÉLETÉBŐL — A hatvani járás községei közül december 15—20-ig Apcon, december 26—31-ig Rózsaszentmártcnban kultúr- hetet rendeznek. — A gyöngyösi 214-es számú MTH iskola meghívására az MTH Központi Együttese, — mely a berlini és a bukaresti világifjúsági találkozón 72 nemzet kultúregyiit- tese közül a harmadik helyezést érte el, — 1953 decem- b"~ °0 -ám délelőtt 11 és délután négy órakor a gyöngyösi járási kultúrházban műsort ad. A két műsor között kuttúrankétot tartanak. — December 19—26-ig képzőművészeti k’állítás lesz Egerben, ahol a Hevesmegyel Képzőművészek Munkaközösségének színvonalas alkotásai melett, országos hírű alkotások is bemutatásra kerülnek. A MÁV 50 százalékos vasúti kedvezményt ad ki december 20-‘.ól január 3-ig, hogy vidéki dolgozóink közül is minél többen megtekinthessék a k'állítást. — December 25-én megyénk minden kultúrotthonában karácsonyi ünnepély lesz külön az ifjúság és külön a felnőttek részére, 31-én pedig Szilveszter-estet rendeznek kultúrotthonaink. — Megyénk területén 75 kultúrház épült az ötéves terv keretében. Jelenleg Hevcsa a- nyoson, Füzesabonyban, Hevesen, Egerben és Pé ervásá- ron építenek, illetve hoznak rendbe kultűrházakat. Olvasóink száma: 135 November 7-én délután 4 órakor nyílt meg régi vágyunk, az Uttörőkönyvtár. Azóta minden vasárnap 10—12-ig és szerdán 4—6-ig könyvtáróránk van. A könyvtárat a könyvtártanács vezeti. A könyvtártanácsot úttörők képviselik. A kölcsönzést brigádok szerint végezzük. Négv brigádunk van. Minden brigádban nyolcán vannak. A brigádban csak azok a pajtások dolgozhatnak, kiknek a tanulmányi eredménye hármas felett van. Akinél pedig hanyatlást látunk, azt kizárjuk a brigádból addig, míg javulás nem mutatkozik nála vagv a rossz jegyét ki nem javította, Négyszázhatvan darab könyvünk van, de már szaporodott 19 darab szebbnél-szebb könyv- vei. Kölcsönadtunk 884-et (úgy, hogy egy könyv többször is forgalomban volt). 135-en iratkoztak be eddig. Ebből 46 felnőtt, a többi pedig ifjúsági olvasó. Könyvtárunkban felnőttek részére is vannak könyvek. Közkedvelt könvv például Timur és csapata, Egy igaz ember, No'zty-fiú esete Tó h Marival, Egy naigyar nábob, Különös házasság, Toldi trilógia. VARSICS EVA, VIII. oszt. Mátra.füred Segítünk a bajon A Népújság december 10-i számában olvastuk, hogv a tar- naleleszi fogyasztók még nincsenek bekapcsolva az áramszolgáltatásba, holott már a csatlakozóvezetékek készen vannak. Az elmaradás oka, hogy az ott lévő körzetszere'.ő képtelen a rendes üzemvitelből foivó munkája mellett a lakások berendezését tüzetesen felülvizsgálni és áram alá helyezni. ígérjük, hogy még december hónapban minden tarna'.eleszi új fogyasztónk lakásában jó lesz a világítás, ha' a csatlakozóvezeték ki van építve és a berendezés megfelel. AVESZ UZEMVEZETöSEGE Eger Köszönöm a segítséget Ez év nyarán villámcsapás következtében elhullott a tehenünk. Egy gazdagyűlésen szó- váte'tük, hogy kaphatunk-e utána kártérítést, mivel biztosítva volt. A biztosító vállalat hatvani járási felügyelője meghallgatta panaszunkat és nemsokára kézhez kaptunk 2282 forintot, melyet a biztosító vállalat kártérítés címén kifizetett az elhullott tehénért. Nagy segítség ez sziámiunkra, hiszen ebből az összegből újabb tehenet vásárolhatunk, jóformán meg sem érezzük a különben súlyos veszteséget jelentő elhullást. Fehér István lőrinci c'oig'-z'paraszt oooocxxx>oojo<xyxxxxxxtxxxxx3Coc 3ocxxxxxxaxXAjooocxxx<x)OoooocxjooüooooQQOcorooooooQ3œcoGoooc<xxyxr^ooooccxxxx xxx ;ooooccoooorxyraxxxxxx3ccoooooiooccraocr.^<*xxxxxpcooooaooocc> „A SZOVJETUNIÓ PÉLDÁJÁN MEGYÉNK FELVIRÁGOZTATÁSÁÉRT” MSZT-KIÁLLÍTÁS HATVANBAN AZ ELMÚLT héten nyitották meg Hatvanban a Magyar-Szovjet Társaság „A Szovjetunió példáján. megyénk felvirágoztatásáért’’ című megyei kiállítást. A kiállttá nak nem Hatvan az első á'lomása. Megnéz ék azt már az egri, a gyöngyösi dolgozók, megnézte a káé; vájáron a megyéből és a környék-öl összegyűlt 50.000 ember is. A kiál'íiás a Szovjetunió példájából indul ki. Egy pár tabló jól öS-Zevá'ogaéo't képeiben láthatjuk a kommunizmus építésének útján járó Szovjetuniót. Elénk lárulnak a ha'almas nyarak, az óriási búzatáblák, a Szovjetunió gazda:ági és kul- tu-ális eredményei. Ezután hazánk eseményeivel ismerkedhetünk meg. Több képen megyénk halárán kívüli, hazai tájakat látunk, s elénk táru’nak a szocializmus építésének nagy eredményei. Ezután kezdődik csak a megyei kiállítás, me'y a megye fejlődését mulatja be. Az első képen Hatvan termelőszövetkezeti város üdvözli a szovjet vendégeket. E kép tartalmai végigvonul az. egész kiállításon. Mindazoknak, okik végignézték ezt ai kiállítást, minden képnél eszükbe kell ju’nia a kiállítás első képe. m-rt mindazokat az eredményeket, melyeket ez a kiállt ás is bemutat, a Szovjetunió példája és segítsége nyomán értük el. A KIÁLLÍTÁSNAK nagy sikere ven Egerben kilencezren, Gyöngyösön hatezerén, s Hatvanban már az eső nap hárem- százan tekintettek m g. Hegy miért van ilyen nagy sikere a kiállításnak, azt a hatvani megnyitón mondták el a do’gőzök. „Majdnem mindenki Jelismer valami, akár Ha vemről, más városról vagy községről szóljon is az a kép. Ismerősek a képek, a mi munkánkról és é‘étünkről beszélnek. Van azonban egy másik oka is a kiállítás sikerének, s ezt Dér Lászlóné, egri dohánygyári dolgozó fejezte ki helyesen. Dér Lász’óné ezt írta a láiopa-ási könyvbe: ,Aloso'ykiállításnak nevezném az MSZT- kiálTdást. A képeken Úgy mo:o- lyognak az emberek, ahogy csak nyugodt lelkiismeretű embe-rk tudnak mosolyogni. A béke biztonsága sugárzik minden arcról, legyen az gyermek vagy felnőtt." Valóban, szinte mosolyog mindenki ezen a kiállításon. Mosolyognak a nagygombosi tangazdaság szállltóbrigádjának tagjai, amint a kicsépelt gabonát szállítják a> raktárba, mosolyog Batki Gábor vájártársaival együtt, amikor új otthonából munkába indul, mosolyognak a gyöngyösi építők, akik új munkáslakást, a tarna.eleezi útépítők, akik új utat építenek, mosolyognak a felnéme’í almaszedö lányok, a kis úttörők, akik gyönyörű kastélyukban Goncsarov elv társ sal, a pedagógiai tudományok doktorával beszélgetnek. Nemcsak a gyárak és a bennük dolgozó emberek moso'yog- nak ránk a képekről. Ez a kai- tás nemcsak a megye dolgozóinak munkáját mutatja be, hanem otthonát, életét, pihenését és szórakozását is. S ámo kép mutatja be a dolgozók üdülését, pihenését. A gulya1 élői üdülőben és a Mátra csodálatos tájain tszcs-tagok, dogozó parasztok és ipari do gőzök üdülnek. Szinte ott érezzük mi is magunkat a mátraházai sportüdülő mögött a parkban, az asztalnál ülve, könyvvel a kezünkben, mint ahogyan a képen Iá1 ható. Vidámak a felnőttek, vidámak a fiatalok te. A kiállítás képein vidáman szedi a markot ' édesapjának a deiki kis ány, a gyerekek örömmel jigyelik a tanító szavait a gyöngyösro’ymosi általános iskolában, örömmel és büszkén tanulnak a jövő „Kádasai“ az egri sportuszodában, akiket megyénk és o-szágunk egyik büszkesége, Kádas Géza tani1. SZÉPSÉGÉ MELLETT tanulságos is ez a kiállítás, mert szemléltetően mutatja be, hogyan kapcsolódik öesze megyénk minden dolgozójának munkája. A kiállításon m nden- ki előtt világossá válik, hogy a bányászok munkájából, az Erőmű kazánjain és gépein keresztül hogyan válik a szén segítőtársunkká, a fejögép, fúrógép, villanyvazalö, rádió működése, vagy akár községeink villamosítása formájában. Azt is lá baljuk, hogyan válik gyógyítónkká, amikor az orvosi rendelő elektromos gépeit és kezeléseit mutatja ez a kiállítás. A kiállítás megmuatja, hogy a nagyobb fényhez több gép és szén szükséges. S ahhoz, hogy több gép és fény legyen mindenütt, ahhoz mindenkinek becsületesen kell végeznie munkáját: mind az üz-mben, m nd a mezőgazdaságban és az élet bármely tende1 én. Jobban kell dolgozniuk gépá’.lomá óinknak, termelőszövetkezeteinknek, üzeme'nknek, minden egyes dolgozónak, hogy az eddig e'ért eredményeinket még tovább növeljük, csak így tudjuk valóraváltani kormányunk programmját, mely a do’gozók érdekeit szo'gálja. A Magyar-Szovjet Társaságnak ez a k’állítása egy lépést jelen‘ további eredményeink elérésében, mert serkenti do’gazainkat. Kiss János egri dolgozó ezt írta a kiállí'ásról: „A remekül sikerűt felvételek tű képet adnak Heves megye dol- o zömök soha nem tapasz’alt oldog életéről. A valóságot mutatja meg mindannyiunk előtt. Azt, hogy kormányunk megbecsüli a dolgozókat és ellátja a jólét, a kútára minden vívmányával.” Ezt a gondolatot Bohus János gyöngyösi dolgozó folytatja, aki ezt írja: ,.A kiállítás megnyerő és szép. Sokat fejlődött az utóbbi években megyénk mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén. További sok sikert kívánok.” Hisszük, hogy további sikert kíván mindenki, aki ezt a kiállítást megnézi és ehhez a sikerhez hozzá is járul jó munkájával hogy a jövőben megyénk még nagyobb sikeréről, még naigyebb eredményéről számothas-on be egy következő kiállítás. Kísérjen végig munkánkban és serkentsen a kiállítás elme: a Szovjetun ó példá’án megyénk felvirágoztatásáért, Márkusz László MSZT megyei kultúrpro- pagandisla. Szüret után K.forrott az új bor Vécsen Is. Megkezdődött az őszi „szerelemUam- pány.” Egyre több azoknak a fiataloknak a szánra, akik család- alapításra határozzák el masukat. Újra színpadon az egri színjátszócsoport Nagy sikert aratott ,,A’ özvegy Kamyóné s az két azeleburdiak” című vígjáték. A „Tüvé tevők” egyik Jelenete. HAJÓKKAL A BÁSTYÁK ELLEN Az egri Vörös Csillag Filmszínház december 17—23-ig mutatja be a „Hajókkal a bástyák ellen” című színes, szovjet történelmi filmet. A film a „Flotta hőse” cím ír film folytatása. Usakov vezetése alatt ©gyesül a török és az orosz flotta, s nehéz küzdelemmel elfoglalják Korfu szigetét, Nápojyt és Rómát. így állják útját Bonaparte Napokon seregének. b I