Népújság, 1953. november (88-96. szám)

1953-11-26 / 95. szám

!P63 november 25. NÉPÚJSÁG Az ősz megérkezésével elcsendesül az erdők vidám madárdalát, a tájat megfosztja a visszhangzó nyári kacagásoktól, de a természet kedvelőitől nem tudja elválasztani 4 Mátra magas hegységeiben most kezdődik az igazi élet. Napsugár, Szabadság, Sportszálló üdülői­nek kis csapatai őszi kirándulásokra indulnak naponta az erdei utakon. Nagyon szép ősszel a Mátra. Felemelő érzés a kellemes, magaslati .evegön a levélszőnyegen sétálni. Mikor este­felé a hidegtől kipirulva visszatérnek a meleg, barátságos társaivá várja őket, sakk, kártya, mozi és különböző szórakozási lehetőségek. Dolgozóink egyre többen és gyakrabban keresik fel a mátrai üdülőket, ahol fáradalmaikat kipihenhetik; gondoskodnak bőséges és jó ellátásukról; ahol élvezhetik a magyar vidék szépsé­gének őszi hangulatát. Galyatetőn Gyönyörű környezete, nemes­vonalú erkélye az egyik leg­szebb üdülők közé emelte a „NapsugaratAz erkélyről, az ablakból szép kilátás nyílik a vén Mátra erdős, bokros olda­lára. A távoli vidék ködbevesző képét órákig nézegetik a fe­hér szobák lakói. Milyen falvak vannak ott? Melyik gyáré az a kémény? — kérdezgetik az is­merősöktől. Mikor megunják a nézelődést, az idősebbek lebal­lagnak a lépcsőn, egy-egy ké­nyelmes székre vagy nyugágy­ra telepedve — megkezdik a na­pozást. Remek idő van.' A késő őszi nap gyengülő erejével ba­rátságosan simogatja az ősz ha­jat, a ráncos homlokot, míg vé­gül békésen elszundikálnak a ..Napsugár’’ pártfogoltjai, az üdülő idősebb, pihenni vágyó vendégei. A fiatalabbak más szórako­zást keresnek. A barátságos le­A „Napsugár“ vegőjű társalgóban a csipke­abrosszal leterített asztal mel­lett beszélgetnek. Reggeli után vannak, jól esik egy kis lustál­kodás. Vereczhei István, a 12/5-ös Kő­faragó Vállalat fiatal építésve­zetője éppen magyaráz Péri Zsuzsikának, aki szintén Buda­pestről jött, a kőbányai vas és acélöntődé dolgozói küldték, pi­henje ki az év fáradalmait. Jó szórakozást kívántak neki, igyekszik is a kívánságnak ele­get tenni. Érdeklődve hallgatta Vereczkeit, aki arról beszél, hogy érzi magát itt az üdülő­ben. Úgy szalad az idő. mint ha kergetnék — panaszkodik tréfá­san, s ezzel Zsuzsika is egyet­ért. — Alig kelünk fel, s máris itt az ebéd, séta. délután társasjá­ték. este tánc, s máris odavan egy nap — toldja meg Zsuzsika. .4 gondnok közeledik. Érdek­lődik, hogy érzik magukat a vendégek, hiányzik-e valami. — A hó — hangzik az aszta­lok mettőt. — Az igaz, de ezen nem tu­dunk segíteni. Hogy tetszik a Mátra? — Sokkal szebb, mint gondol­tam — szól Vereczkei — éppen az előbb mondja Zsuzsi, ő is úgy megszerette a Mátrát, hogy nem akar hazamenni — lijsd gólja az asztal társuknak, a dok­tornak. Doktor Klamácsik Antal, ahogy ő mondja „fiatalosan érzi magát’’. Nyakába veszi a fényké­pezőgépet (lesz sok erdei kép), s meghívja fiatat társait egy kis tüdőtágítá sé’ára. A kis társa­ság felkerekedik, s nemsokára elnyeli őket a szem elől az út kanyarulata, csak víg kacagá­suk cseng vissza, a tombukat sirató fák csupasz ágain. át. 1953 november 21-e-t irt a n.ap. tár. A Mátrában lündéri látvány fogadja az utazót. A kanyargós szerpentinen csak lassan, kö­högve kúszik az autó. Az. úttól jobbrai és balra csupasz ágaikat nyújtogatják a téli álomra ké­szülő hatalmas fák. Ezt a fen­séges egyhangúságot néha-néha a mindig díszbe öltözött, örök­zöld palástban pompázó fenyve­sek szakítják meg. Méltóságtel­jes csend és nyugalom honol mindenütt. A csúcsok — mini a szégyen­lős gyermek kis kezébe — a bo­dor felhők áttetsző ködíüggő- nyébe rejtik arcukat. A Mátra egyik legmagasabb pontiáról, a Galyatetőről szer­tepillantva valami belső reme­gés lesz úrrá az embereken. Ez hát a Mátra! A köd, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tá­vozott. A napsugár ádáz tusát vívott könyörtelen ellenségével, a sűrű ködfüggönnyel. Végre győzedelmeskedett. Az éles galyafeiői levegőben lévő pará­nyi vízcseppeken megtört nap­sugár ezer színben játszik Gályáiétól Ez a szó- sok dol­gozó szívét megdobogtatja. A korszerűen berendezett üdülő­ben. a tündöklő szépségű helyen dolgozó népünk fiataljai, öreg­jei találják meg pihenésüket Eddig kihalt és elhagyatott volt az üdülő, csak a pa.pírcsákós „piktorok”, fürge takarítónők szorgoskodtak. Javították, szé­pítették a. galyatetői üdülőt. Elérkezett november 26. A most csendes, s magános Galya­tető újra megelevenedik, újra fe’éled. A kifestett, ízléses, füg- gönyözöit. puha szőnyeggel bo­rított, s ragyogó bútorral beren­dezett szobákat átveszik jogos tulajdonosaik, a falu és a város szorgalmas dolgozói. Irány az ebédlő! A „legifjabbak“ egy napja Csendes még a síugrópálya Mátraháza fölött 700 méter magasságban kis csapat kapaszkodik az erdei ösvényen. A kezdő turisták lába meg-megcsúszik a síma köveken, az elszáradt nedves erdei fűben. Lassan hajad­nak, gyönyörködnek az ősz ezer színében. Tóth Juci kezében „turistabottal” elsőnek éri ei a sűrű, bozótos hajlatot. — Nézzétek, hogy becsapta az ősz a csipke­fát. Másodszorra is kihajtott és most a tegnapi hideg összezisugorította a tevéiét — 6ajná.kozik a tönkretett bokrokon. De a szeme újból névén mikor észreveszi, hogy a szederszár nem rémült meg a hat fok fagytól, haragos zöld levele most is olyan élénk és szemet vidító, mint tavasszal. — Ez maid később kerül 6orra — avatkozik a beszélgetésükbe Szeműn bácsi, aki Budapest­ről utazott ide. Most 95 kilós saját terhével arra vállalkozott, hogy megnézi a síugtrópályát. Nem baj, ha nincs is hó, a jövő hétre biztos esik. Néhány száz méter kapaszkodás é« három vidám történet elmesélése után, az ugrósanchoz émnek. Meredeken szökken, a csúcs felé a pálya. Elő a botokkal. Láncot alkotva megindulnak fel­felé. Menet közben át kelj ugrálni a kis árkokat, melyeken levezetik a vizet, hogy a síelők minél tökéletesebb pályán kezdhessék meg kedvenc sportjukat. — Mi az, hát soha sem érünk fel — szuszo­gott nagyokat Szemán bácsi az a „Zsűri kunyhó”, mintha az égben volna — fenyegeti meg a 6ánc tetején lévő, cölöpökre épített kis házikót, melyet a zsűri tagjai foglalnak el a nagy versenyek idején. Most még csendes az ugrósánc környéke, egy- egy kirándulócsa.pat, kiváncsi üdülők, no meg az a pár munkás zavarja meg ai csendet, akik azon fáradoznak, 'hogy az idény megkezdésére kifogástalan legyen az ugrópálya. Az ugrósánc várja az Előre sportolóit, akik már készülődnek az utazáshoz, hogy még szebbé tegyék az őszi erdők közé ékelődő síugrópályát és az üdülők, amúgy is vidám életét. / Országos sakkbajnokság a Mátra közepén Indulj el Mátrafürédről a fehér, sárga, fehér turistajelzésen, félórai csúszkálás, szuszogás után a MÁV üdülőjének kapujában találod ma­gad. Most különösen érdemes megtenni a félórái sétát, nem mindennapi események történnek az üdülőben. Kedvelt vendégek érkeztek néhány napja. Sakkozók, etsőosztályá versenyzők jöt­tek, szám szerint 16-an, hogy eldöntsék ki le­gyen a vasutas egyéni sakkbajnokság győztese. Érdeklődök, sakkrajongók hajolnak az aszta­lok fölé, nézik az órát, suttogva beszélnek, nem lehet a versenyzőket zavarni. Az ebédlő végén embergyürü zár körül egy asztalt. Fiatal, 14 éves szöszke fiú fontoskodva hajol a tábla fölé. Posch Ferenc, a Bp. Lokomotív elsőosztályú, s egyben az ország legfiatalabb versenyzője mén össze erejét Papp Bélával. A kis Posch nem hagyja magát. Előbb egy gyalogot vesztett, most kipótolta. Tisztet cserélnek. Egyformán áll a játék, mindenki a szőke fiúnak drukkol, — Csak győzné — sóhajt az egyébként ví dámkedvű kultúr}ételős is. A többi asztal sem elhanyagolt. Versenyórák. sakktáblák, „leütött bábák” az ebédlő minden neszén. így lesz egy-két hétig. Az üdülő ven­dégei nem unhatják magúkat. Akit a sakkver­seny nem köt le, melegítőbe bújva igyekszik a ■ röplabda-pályára, „üdülő bajnokságra’’ készül­nek a vendégek. A röplabdázók közt gyakran villan a kukta sapka, a fehér kö'ény, az alkalmazótok is segí­tenek a készülődésben, sportban, szórakozásban együtt vannak a vendégekkel. Minden csoportot kultúrműsorral köszön* enek. Leteszik a fehérköpenyt, a patyolat-kendőt, ma­gyaros ruhába öltözve, népi tánccal, és vidám jeleneikkel fogadják az úi vendégeket. Es'énkint az üdülő ablakain muzsikaszó szil- ‘ rödik. a téti álmot alvó fák közé. Szórakoznak, táncolnak vasutas dolgozóink. Kék, piros meleg hős lányok feküdtek a fűben, mellettük ne­vető fiatalemberek. Kíváncsian figyelték az újonnan kinevezett „fényképész” igyekezetét. — Úgy... most egy kicsit hátrább ... mosolyogjon Zsu­zsika, gondol jón a mellette lé­vőre, biztosan sikerül. Jó..., s elcsattan a fényképezőgép. Ví- gan ugranak fel, pedig most jöttek a Kékesről. Kirándulni voltak, de úgylátszik, rajtok nem fogott ki a lélegzet-e!állító hegycsúcs, most is olyan fürgék, virgoncok, mint induláskor. Csak az étvágyuk nőtt. — Vájjon mi lesz az ebéd? — kérdezik egyszerre. A falitáblá­hoz ront a zsibongó társaság, fennhangon, egymás szavába vágva olvassák... a mai menü; zöldségleves, tejfeles sertéssze­let, spagetti, tűrósíáska. — Nagyfröcos, utána két óra alvás — toldja meg az étlapot öz egyik .dürisiu’'-kinézésű fia­tat, akinek erdészkalapját „nem régen ejtett” fácántól! díszíti. — Irány az ebédlő! Adta ki a jelszót a kipirult fiatalok cso­portja s a fehér abrosszal lete- ritett asztalok mellett búzgó igyekezettel tüntették el a tejfe­les sertésszeletet, sőt a jobb ét­vágyú vendégek továbbra is ott maradinak, nekik sem kell félni az éhség „borzalmaitól”. Az autóbusz megindutt a szerpentin úton, hogy kiváncsi urasainak, a turistáknak meg­mutassa a Máira legnagyobb büszkeségét, a Kékest és a be­tegeket az ország egyik leg­szebb szanatóriumába vigye. Még egy kányar és máris fel­tűnik a Kékes szanatóriuma. A kis fenyveserdővel körülzárt, gyönyörű épület ablakai^ mint apró fényszórók verik vissza a vidék el-elmaradó látogatójá­nak, az őszi napnak ezerszínű sugarát és szétterítik a festői vi­dék felett. Az ország különböző részeiből bányászok, üzemi dol­gozók, sokszor fiatalok is — indulnak el az apró, fehér kö- vezetű úton, hogy néhánu heti gondos kezelés u'án munkahe­lyükre úiból egészségesen tér­jenek vissza: Kellemes. ;ó érzés o magaslati tiszta levegőből né­hány mé'y lélegzetet venni, mi­előtt a szanatóriumba tépünk. Legfőbb érték az ember A szanatórium minden helyi­sége a jót ismert közmondást tükrözi: ,m tisztaság fét egész­ség". Háromszáz beteget nyolc orvos kezel. Dr. Ábrányi Ist­vánnal, az igazgatóval beszélge­tünk. Asztmával, pajzsmirigyiúlen­géssel, a legtöbben idegkime­rültséggel kerülnek hozzánk. Valamennyien SZTK beutaltak, akikért az összes költséget az állam fizeti, napi 60 forintot. Ezeknek a betegeknek a pihe­nésen, orvosságokon kívül a magaslati levegőre is szüksé­gük van. Ezért minden nap né­hány órát töltenek a szabadban. Gyógyszerellátásban, orvosi fel­szerelésekben az állam leg­messzebbmenő támogatását él­vezik. — Amíg kedves beszéd­jét hallgatjuk, szavai mögött az emberi nagyságot, az értéket keressük. Mi is hamar megutál­juk azt, amiért betegei már az első napokban megszeretik: hi­vatásának odaadó harcosa, be­tegeinek legjobb barátja. — Legtöbben egészségesen térnek vissza Kékesről, különö­sen az idegre van naguon jó ha­tással a mátrai levegő — foly­tatja a beszélgetés1. Dr. Ábrá­nyi Istvántól tudjuk meg azt is, hogy a laboratórium új felszere­lést kapo't, söté*kamrával és röntgengéppel bővítették, tőkéié- sífették az orvosi v!zs"á!atot. Dr. Balogh László, a labora'ó- rium vezet'óie röstetkedve mond­ja: épnen most é-ke-nek lá­togatók. am!kor építkezés miatt mindent elmozdítottunk bellié­ből, — de a következő pillanat, bzn már is kinyitja az ajtót Zç előzékenyen vezet a szobába. A KÉKESEN Megmutatja saját találmányit gépét, ismerteti annak működé­sét. — Ez a kis szerkezet az anyagcsere szempontjából na­gyon fontos, egy időben méri a mozgást, lélegzetvételt, hőmér­sékletet. Kevés tökéletesítéssel az ember vizsgálataihoz is hasz­nálható, sokban megkönnyíti és meggyorsítja a munkái. Azzal már nem dicsekedett el. de ml megtudtuk, hogy a nyár dere­kán ■ az Élettani Kongresszuson előadást tartott vizsgálati ered­ményeiről, amelyet a Tudomá­nyos Akadémia 1700 forinttal jutalmazott. A betegek ellátása — Nem akar dél tenni, már majd meghalok éhen — panasz­kodik szobatársának Csépi Zsu­zsanna. Alig röppen el ajkáról a mondat, már is nyílik az ajtó: dél vari. lehet ebédelni — szól be valaki. Zsuzsa magára kapja szoknyácskájál, kócos barna ha­ját tesimitia és aztán gyerünk, irány az ebédlő. Amíg a lépcső­kön lefelé .szolod, azon töpreng, vájjon olyan jó ebéd lesz-e ma, mint tegnap. Kedvenc ételét — zöldbabfőzelék serléssülttel, bé­csi kocka — szolgálták fel az elmúlt napon. Most befordul a!z ebédlőbe és örömmel állapítja meg: ő az első. Hiába, Zsuzsát ebben az egyben nem lehet meg­előzni. Helyet foglal a legköze­lebbi asztalnál és türelmetlenül játszadozik az abroszszéllet. Alig győzi kivárni, hogy a fő­orvos ellenőrizze a minőséget és megnézze a konyha tisztaságát, különösen, amikor meglátja a felszolgálót — mi az ebéd Haj­nal néni — kérdi kiváncsion és a feleletnél melegedés olvasható le arcáról. Többen megérkeztek, Hajnal József né minden asztalra fel- ■ szolgálja a párolgó karfioSevest. Zsuzsa a szokott módon köszöni meg: végre. Elcsendesedik az ebédlő, gyorsan kanalazzák a jó meleg levest. A második fo­gás paradicsomos burgonya egy szelet hússal, utána mákos­bukta. Ilyen ebéddel bárki meg lehet elégedve. Zsuzsa alig állt fel az asztaltól, már is pattan a szoknyakapocs. Mielőtt el­Béke és egyetér­tés uralkodik a Béke legifjabb üdülői kö­rében. A kedvező idő, kirándulásra csalta a mamákat, papákat. Csak a Burkus kutya, Pali­ka, Katika, na meg Kdlozs Zoltánná, a nagymama maradt otthon. A gyerekse­reg a társalgóban „tanyázik”. A nagy­mama a kályhánál kötöget, vagy olvas, mikor, mire támad' kedve. A legifjabbak kö­zött Éviké a legna­gyobb. 0 szervezi a játékot. Játszunk óvodásdit”. ajánlja a kis Palika. Az ajánlatot egyhangú­lag elfogadták, óvó­nőnek Évikét ne­vezték ki és megin dúlt a játék. Vidám A MAV-üdiüö dolgozóinak kultúrcsoportja az újonnan érkezett vendégeket szórakoztatja. hagyja az ebédlőt gyors előre­látással bedugja fejét a kony­hára: mi lesz a vacsora. Horváth Józsefet, a szanató­rium főszakácsát senki nem tudja másképpen elképzelni, mint fehér konyhai ruhában, fe­jén kuktasapkával, amint az „edényóriások” között forgoló­dik, kezében hosszú fakanállal. Nincs beteg, aki őt és az egész konyhaszemélyzetet nem szerel­né. Valamennyien ismerik „amennyi a tányérba fér” jel­szavát, a finom cukrászsütemé­nyeit, a kiszolgálók gyors és ügyes felszolgálását. Összenéz­nek, amikor a kis .,haspárti” hangját hallják és nevetve vá­laszolják: tarhonya sertéspör­költtel és gyümölcs, mégpedig annyi, hogy végre egyszer te is jóllakhatsz. Ebéd után jól esik a szórakozás ..Repu, a golyó". A hangos tár­salgó közepén, a kugliasztal kö­rül néhány ember ügyeskedik. Most Kovács János Indí’ja a go­lyót, a többiek feszült figyelem­mel kísérik minden mozdulatát. Körívben száll az ingagolyó, ki üt három bábát és a királyt — pikk — kiáltják egyszerre hár­man is. Kovácsnak ma pechje van. Vannak, akik legszíveseb­ben kártyázással töltik szabad­idejüket. „Csapd le csacsi" — kiáltja valaki az egyik asztaltól és nyomában már is zúdul a kártyahalmaz. Sokan sétálni in­dulnak. a csípős őszi szél fel- üditi az embert, pirosra csípi az arcokat. Minden héten van film­vetítés. Naponta „Szív küldi”, vagu rádió hallgatás. A szana­tórium fekvő betegei ilyenkor olvasással szórakoznak. Be- decs Sándorné pesterzsébeti la­kos, kislánya tevelét olvassa. ,.... Azért felelek mindig ötös­re, hogy te mielőbb meggyó­gyulj”. ' Útban hazafelé Esteledik. Az ajtón bőröndök­kel. kosarakkal megpakolt kis­kocsi fordul ki és igyekszik a buszmegálló felé. Boldogan siet­nek utána a gazdái, ók már meggyógyultak, egészségesen térnek vissza munkahelyükre. Megérkezik a busz. befejeződik a búcsúzkodás. — Várjuk a le­veled — kiáUják Mák Sándorné tatabányai dolgozónak, aki ép­pen most száll fel. Gyóru/ulja- tok mag ti is minél előbb — kiált vissza a mozgó kocsiról, azu*án elindulnak. Kovács—Dobai—Bozsík \ ŐSZ A MÁ TRÁBÁN gyermekkacagástót aolt hangos a Bélié üdülő. Majd sétálni támadt kedvük. Be­kalandozták az épü­letkárán ligetet. Ki­pirult arccal tértek vissza az ebédet jel ző kotomp szavára. Bizony megtette a magáét a friss, egészséges mátrai levegő. Még Katika tányérján sem ma­radt az ebédből. A csöppségek dél­utáni alvással teszik eredményessé az ebédet. Három óra felé azonban újra megelevenedik a társalgó. Most már a Burkus kutya is kiveszi részét a já­tékból. Szelíd egy­kedvűséggel tűri, hogy a gyöngéd ke­zecskék megcibálják füleit, „kutyás dit' játszanak vele. £vi- 1 ke ilyenkor vissza­vonul egy kicsit,- hogy a könyvekbe te­metkezzen. Egy hét alatt már öt könyvet olvasott el. Leg­utóbb Makszim Gor­kij: Három ember ' című könyvét forgat­ta. A nagymama mosolyogva nézte a vidám apróságokat. Odakint mozgoló­dás támadt. Bunkus, a ház éber Őre har­sány csaholássál ro­hant az adó felé, de hirtelen támadt fel­indulása nemsokára barátságos farkcsó­válásba megy át. A kiránduló mamák, papák érkeztek meg. A gyerekek öröm­mel kapaszkodtak anyjuk nyakába, s megkezdődik a kér­dések özöne.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents