Népújság, 1953. október (79-87. szám)
1953-10-29 / 87. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKt NÉPÚJSÁG AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM. Ára 50 fillér 1953 OKTOBER 29. Ifjúságunk virágzóbb életéért Irta : Lehoczki Alfréd, a DISZ megyebizottság titkára A párt határozata nyomán megszületett kormányprogramm egész dolgozó népünk, ifjúságunk előtt újból beigazolta a párt gondoskodásiát a dóiig ózó emberekről. E határozat még világosabbá tette ifjúságunk előtt is azokat a nagy célokat, melyért pártunk küzd: a szocializmust építő dolgozó ember boldogabb életének me gteremtéséért Kovács József bélapátfalvi sztahanovista kőbányász és családja új kétszobás lakásukban. Előre a november 7-i versenyvállalások teljesítéséért! Ifjúságunk eddig is olyan fejlődésen ment keresztül, amely csak a szocializmust építő országban lehetséges. Most ezek a lehetőségek még jobban kiszélesednek. Azok a tervek, melyeket ifjúságunk szőtt, most még gazdagabban' bontakoznak ki. A kor- miányprogramm után minden családban Vásároltak olyanokat, melyre már régen vágytak. Sok lánynak vették meg a bútort, a kelengyét. A Molnár-család, a kiskörei tsz-ben olyan jövedelemhez jutott, hogy ebben az évben a házépítés mellett megveszik a szobabútort is lányuknak. Régen egy parasztember leélte életét, s ha egy házat tudott építeni magának, ha férjhezadandó lányának bútort, vagy kelengyét akart venni, évekig nyomorgott. Most a fiatalok képzelete messze szárnyal már ettől a nyomorúságos élettől. Molnárék terve: jövőre motorkerékpárt vesznek. S ezek a tervek nem íálmok, nem vágyak csupán, hanem a valóságos élet. Ország b. András, egercsehi 19 éves vájárja saját új motorkerékpárján jár az üzembe. Apjával együtt jól dolgoztak, meg is van a jó munka jutalma. A kormányprognamm nagy lehetőséget nyújt az ifjúság fejlődésére. Megyénk ifjúságának az most a kötelessége, hogy hozzá Is járuljon e programra megvalósításához. A programra csak akkor lesz valóság, ha a bányákban, a gyárakban és a földeken dolgozó népünk, ifjúságunk létrehozza annak előfeltételeit: a több szenet, több iparcikket, több kenyeret. Megyénk ifjúságának i.s most legszebb és legfontosabb feladata, hogy segítse a párt határozatának, a kormány programmjának valóraváltását. Petőfibánya, Egercsehi bányászfiata'.jai éppúgy felelősek bányájuk tervteljesítésén keresztül a kormányprogramm megvalósításáért, mint a cukorgyárak, cementgyárak, vagy a vasipari üzemek ifjúmunkásai. Petőfibánya ifjúsága, a DISZ-front és DISZ-brigád tagjai lendületesen fogtak a kormányprogramm megvalósításához és ezt kell követnie Egercsehi ifjúságának is. Nagy felelősség hárul megyénk parasztifjúságára is a jövő- évi kenyér biztosításáért. A termelőszövetkezetek fiataljainak elsők között Keá lenniük, akik harcolnak az őszi munkák elvégzéséért. Különösen nagy feladatai vannak a gépállomások DISZ szervezeteinek és fiataljainak a szántási, vetési terv teljesítésében. H.a a gépállomások fiataljai teljesítenék terveiket, ez egyet jelentene a gépállomás tervének teljesítésével, mert legtöbbször éppen a fiatalok között van hanyagság, lemaradás. A kormányprogramm azt kívánja a traktoros fiataloktól, hogy úgy dolgozzanak, mint Krizsán József boconádi fiatal traktoros, aki példásan teljesíti tervét és most megkapta a DISZ Központi Vezetőség dicsérő oklevelét. Falvainkban az egyéni parasztfiata'ok segítsék szüleiket az őszi munka gyors elvégzésében. Ha most jobban művelik meg a földet és idejében elvetnek, több lesz jövőre a termés, több jut szabadpiacra — jobban élvezhetik a kormányprogramra által nyújtott kedvezményeket. , , Ahhoz, hogy a párt határozata maradék nélkül megvalósulhasson, nagyon sok javítanivaló van a DISZ-szervezet munkájában. A DISZ-szervezet a magyar ifjúság egyetlen hivatott vezetőszervezete. A DISZ Központi Vezetősége és a megyei DISZ- választmány is megál'apította, hogy ma még nem töltik be ezt a szerepüket DIS Z-; z er v e z e te ink — s különösen nem falun. A DISZ megyei választmánya felhívással fordult a megye ifjúságához, hogy érezze magáénak a DISZ-szervezeteket, segítse feltárni azok hibáit, mutassanak rá a DISZ helyi, járási, vagy megyei vezetőinek helytelen munkájára. Megyénk valamennyi dolgozó fiatalja segítse, hogy valóben olyanná legyen minden DISZ- szervezet, mely megfelel az ifjúság igényének. A DISZ-vezetők is súlyos libát követtek el, mikor nem igyekeztek kellően megoldani az ifjúság nevelését, szórakozását, kulturális és sportéletét. Nem foglalkoztunk az ifjúság egyéni nehézségeivel sem. A DISZ-szervezcteknek olyanná kell válniok, amely harcol az ifjúság fejlődésének, jobb életének megteremtéséért, hogy minden fiatal nyugodtan, bizalommal forduljon nehézségeivel a DISZ-szervezethez, annak vezető.hez. Tegyék a fiatalok olyanná a DlSZ-helyiséget, hogy az valóban alkalmas legyen az ifjúság szórakozására, nevelésére. Segítsék elő a fiatalok, hogy a szervezeti élet gazdaggá, tartalmassá váljon, olyanná, ahol minden Hány és fiú megtalálja a maga szórakozását A DISZ-helyiség legyen gyülekezőhelye az ifjúságnak, itt rendezzenek fonó- vagy kézimunk aestek et, tanfolyamokat és gyűléseket. A megyei választmány külön foglalkozott az értelmiség nagy szerepével a fiatalok nevelésében. Megyénk pedagógusai segítsék továbbra is ifjúságunk kulturális nevelését, harcoljanak azért, hogy művelt embere’et adjanak a hazának — szüntessék meg a sok helyen még megtalálható közönyt, melyet az ifjúság nevelése iránt tanúsítanak. Most folynak üzemeinkben, falvainkban az ifjúsági gyűlések, ahol a fiatalok megtárgyalják a párt Központi Vezető:égének útmutatásait, és az ebből következő feladatokat. Tárják fel a fiatalok bátran és merészen D'SZ-vezeíó'ink hibáit, mondjál el szervezetük eddigi h ányosságait és az ifjúság közösen határozza meg azokat a feladatokat, amelyek gyökeres vá'tozásókat hoznak eddigi munkájukba. A DISZ munkájának megjavítása érdekében minden DlSZ-tagnak és minden DISZ-en kívüli fiatalnak közös erővel kell a libákat kijavítani. Rövidesen sor kerül a vezetőség újraválasztására szervezetünkben. A fiatalok jól gondolják meg, kit választanak vezetőnek, így tudják majd helyesen vezetni az üzem, a község ifjúságát. Nagy feladatai vannak a DISZ-nek a párthatározat végrehajtásában, a kormányprogramm megvalósításában. E feladatok elvégzéséhez megvan minden feltétel. Olyan erők segítik ennek megoldását, mint a mi nagy pártunk, és olyan talajra támaszkodhatunk, mint megyérk életerős, harcos ifjúsága. E két erő biztosíték arra, hogy sikeresen hajtjuk végre ezt a szép és nagy feladatot. Ezért kell most harcolnia megyénk minden DISZ- vezetőjének, minden DlSZ-tagjának, megyénk minden lányának és legényének. A megyei tanács jelentése az őszi munkákról Őszi szántásban: Mezőgazd. 06zt. vez. Főagronómus Elsők: Pétervásári j. 88% Bakos Sándor Egli Gyula Hatvan j. 78% Buzima Sándor Sibak János Utolsók: Füzesabonyi j. 67% Fejes János Lotharidesz F. Gyöngyös i. 57% Protovin Jenő Held László Árpavetésben: Elsők: Mezőgazd. oszt. vez. Főagronómus Pétervásári i. 96% Bakos Sándor Egli Gyula Egri járás 69% Tóth Flórián Megó Tibor Füzesabonyi j. 69% Fejes János Lotharidesz F. Utolsók: Hatvani járás 53% Buzma Sándor Sibak János Gyöngyösi j. 36% Protovin Jenő Held László Búzavetésben: Elsők: Mezőgazd. oszt. vez. Főagronómus Pétervásári j. 86% Bakos Sándor Egli Gyula Füzesabonyi j. 53% Fejes János Lotharidesz F. Utolsók: Gyöngyösi j. 47% Protovin Jenő Held László Hatvani járás 35% Buzma Sándor Sibak János Trágyázásban: Elsők: Mezőgazd. oszt, vez. Agronómus Pétervásári i 124% Bakos Sándor Egli Gyula Egri járás 97% Tóth Flórián Megó Tibor Utolsók: Mezőgazd. oszt. vez. Főagronómus Hatvani járás 45% Buzma Sándor Sibak János Heves járás 43% Deák Sándor Szekeres Dénes Győz tünk, mert a dolgozókra támaszkodtunk Javítják a minőséget az Egri Dohánygyárban Kemény harc folyik az Egri Dohánygyárban a negyedik negyedéves terv teljesítéséért és a minőség megjavítár sóért. A műszaki vezetők minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a minőség megjavuljon. Kivizsgálták, hogy nem is a szivarkészítőgépek rossz munkája miatt esik kifogás alá a szivar minősége, hanem a válogatásnál csúszott be a hiba. Most a válogatónők fokozott figyelemmel válogatják a szí. varanyagot, így elértük azt, hogy már eddig is, és azután is lényegesen jobb lesz a szivar minősége: a minőségi pont 93-ról 94-re emelkedett. Fokozott gonddal folyik a termelés az egész üzemben, mert el akarjuk érni, hogy az Egri Dohánygyár gyártmányait szívesen vásárolják. Szép eredménnyel dolgozik Kokas Lajosné minőségi szivarkészítőnő, aki kiváló minőséggel harcol a negyedik negyedév sikeréért. Meg is van az eredménye, most lett felterjesztve a „szakma legjobbja" címre és reméljük eredményes lesz a felterjesztés. Györgybíró Imre vezető műszerész, 14 kiváló ötlettel és öt újítással segíti a műszaki tervek sikerét. Györgybíró ehtárs mindig- ott van, ahol szűk. ség van rá és nagyszerűen irányítja a gépek karbantartását. Az eredmény Ht is megmutatkozik, mert az üzemek közötti versenyben az elsők lettünk a gépkihasználás terén. A Lágymányosi Dohánygyárral párosversenyben vagyunk és 1.8 ponttal vagyunk jobbak náluk, amit részben a gépállási idő csökkentésével, másrészt a 100 százalékon aluli teljesítők lét- számátuik csökkentésével tudtuk elérni. Hegedűs Péterné és Cseh lózsefné a munkamódszer átadásban értek el szép eredményt. A minőség megjavítása érdekében tett vállalásukat egy, illetve 1.5 ponttal javították. A szivartóitö gépeknél is megmutatkozik a minőségi javulás. Itt a III. Rapid gép ért el szép eredményt. A gépeknél dolgozó nők most gyakrabban felrázzák a dohányt, hogy rugalmas töltésű szivarkák kerüljenek a forgalomba. A november 7-re tett vállalásokat rendszeresen ellen, őrizzük s ezt ismertetjük dolgozóinkkal, mert csak így tudjuk jól biztosítani a negyedik negyedéves terv sikeré.t LICSKA PETERNE levelező A párt Központi Vezetőségének határozata után a kormányprogramm megvalósítása érdekében községünkben új, nagy lendülettel halad a munka. Ezt a lendületet a dolgozó parasztságnak nyújtott kedvezmények adták, amit úgy háláltak meg, hogy szemestermény- és kapás- beadásukat határidőre teljesítették: nem maradtak el az időfizetésben és már az őszi mezőgazdasági munkákban is jó eredményeket értek el. A kapás- növények beadását még az i,s siettet.«, hogy Mikófalvával versenyben álinak. A tanács ál- landóbizottsági üléseken, pártvezetőségi és népnevelői értekezleteken megbeszéléseket tartott a vetési terv sikeres teljesítése érdekében. Nem volt hiábavaló. mert a bélapátfalvi parasztság megelőzve Mikófalvát, vetési terve már októben 15-én elérte a 100 százalékot. Harmadik negyedévi adóbevételi tervüket pedig 113 százalékra túl" teljesítették. Ezek az eredmények mind azt bizonyítják, hogy ahol a párt és a tanács felvette a kapcsolatot a község lakóival, ott a jó eredmények tanúként szólnak és nincs lemaradás a határozatok végrehajtása terén sem. ♦ Október 15-én a kibővített tanácsülésen a Na.gy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére Bélapátfalva versenyre hívta -ki a;Z! egri járás összes községeit. Versenypontok a következők: Egészévi tojásbeaídási kötelezettségüket 100 százalékra teljesítik, nem lesz községükben egy hátralékos sem. Egészévi baromfibeadáaukat 100. százalékra teljesítik-. November havi hízottsertés- be-adá-suk-nak november 7-re eleget tesznek. A szarvasmarhabeadást november 7-re befejezik. Az őszi mélyszántással november 15-re végeznek. V ágó Dezső leve.ező Autószerelők Az Autószerelő Vállalat kapuja alatt nagy versenytábla hirdeti a legjobb dolgozók és brigádok nevét. Dienes József brigádja most is a-z elsők között van, 181 százalékos dekádterv teljesítésével és első volt a november 7-re tett felajánlásban is a brigádok között. Jól meggondolták, mit ígérnek, mert felajánlásukat a forradalom ünnepe után is meg akarják tartani. Arra is kell gondolni, hogy sokszor akadályoz még az anyag- és szerszámhiány. Mindezeket figyelembevéve úgy döntöttek: nem lesz nehéz teljesítményüket két százalékkal emelni — dymár akkor is tudták, hogy vállalásukat túlteljesítik. Dienes József brigádvezető egyéni felajánlást is tett: a Kole- szov-mozgalmat átadja a Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyárnak, valamint a siroki gyárnak is. Mint mindig, most is szem előtt tartották a minőséget is: munkájukat a szerelők, a szerelők munkáját pedig ők ellenőrzik. verseny táblája Zahorecz Sándor műhelyvezető neve mellé 152 százalék van írva. Ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt hónap 179 százalékához viszonyítja lemaradás mutatkozik. Egyedüli oka, hogy a dekád- értékelésnél mindig találnak félkész árut, amit még nem számíthatnak úgy, mint az elkészítetteket. — Volt már 220 százalékos eredményem is — mondja büszkén a brigádvezető — és mi biztosak vagyunk benne, hogy még sokszor dicsekedhet hasonló jó eredményekkel. Néhai a számok nem mondanak meg mindent. Ki gondolná, hogy Kádár Béla autószerelőt, kinek neve szinte az utolsók között áll 121 százalékával, példaképül állítják társai elé. Hogy mii jelent az ő munkájában ezt a százalékot elérni, azt csak az tudja igazán, aki vele dolgozik. Guti Sándor jó munkatársa nem csodálkozik ezen. Csendesen megjegyzi, mi minőségre dolgozunk. Autójavító Vállalat dolgozói — kövessétek példájukat. Varga Anna és Horváth István a Lakatesárugyár két DISZ- Molnár András, Elek Ernő, Trenka Sándor az Autójavító rajzolója. Teljesítményük 144 százalék. Vállalat DiSZ-fiataljai munkaközben. A